ábra kategória bejegyzései

413. fejezet – időhiány miatt a teljesség igénye nélkül

Közzétéve Szerző:
6

A garázs oldalsó lépcsője mellett lefolytatott párbajt követően a természeti elemekkel hősiesen szembeszálló, bulletproof feliratú cowboy visszhelyezi fegyverét a pisztolytáskájába, ügyet sem vetve a női mellékszereplők célzásaira arra, hogy mintha megbeszéltük volna, hogy nem szórjuk ki a homokozóból a homokot:

Muci merengve nézi a leendő hálószobámat, miután kikérdezte a munkásokat a munkafolyamatról, hasznos tanácsokkal látta el őket (ne ilyen cúnája fesszétek, hanem szépje, ész középje jakjatok jámpát szejintem), majd kicsit morgott magában azon, hogy milyen jendetjenszéget cinájtak, és összesepert a középre tolt bútorok körül.

Muci (mint azt előre sejtettem) közölte velem, hogy ez a kanapé neki kell, majd pózolt egy darabig a kanapéja mellett Zoolanderes stílusban (it’s not my fault that I’m ridiculously goodlooking):

mucipanorama

400. fejezet – amelyben öltözködünk

Közzétéve Szerző:
28

Ruhákról, képekkel.

muciruhak.01

A Muci újabban nagyon öltözködik, amikor például Sissónál nyaraltunk, akkor reggel külön szólt, hogy ana, a vijágosz ingemet veded fel jám, hod szép jedek a jánoknak. A virágos inge (egy világoskék alapos sötétbarna hawaii mintás darab egyenesen Floridából, tényleg nagyon cuki) amúgy is nagy kedvenc, és a Mucolda mániája, hogy az ingeket szépen, nyakig begombolva kell viselni, így történt, hogy a bilire szoktatás alatt (nem, még nem sikerült) élre vasalt, nyakig begombolt ingben rohangált itthon, középen semmi, a lábán viszont az inggel megegyező színű gumicsizma. Mindig nagyon kellett röhögnöm, ha ránéztem.

Lényeg, hogy bár van egy csomó örökölt meg ideszármazott darabja, gondoltam, az óvodakezdést ünnepelendő legyen néhány általa választott is, úgyhogy elmentünk a legközelebbi gyerekruhákat árusító üzletbe, ahol Mucolda a következőket válogatta ki magának:

muciruhak

I suspect there might be a pattern here, Dr. Watson. Különös tekintettel arra, hogy a nadrágokat én választottam, mert egyesek abból is meszész ajutószat akartak, én viszont, bár öltözködés terén liberális vagyok (not), úgy gondolom, hogy egy férfi ne viseljen olyan nadrágot, amin képek vannak.

A vásárlás egyébként nem indult simán, mert az elején, amikor még a pólókat nézegettem, és olyanokat mormogtam az orrom alatt, hogy ez nagy lesz rád, Mucikám, akkor Mucika, az igazi férfi azt válaszolta, hogy igen ana, ez nad jám, údhod szaaajnosz nem veszünk szemmit, hanem menjünk ajjafejé, játod, ott van a kijájat, menjéj te isz üdeszen. Utána viszont, mint a fenti kép bizonyítja, ráérzett a dolog ízére, és itthon köpni-nyelni nem tudtam, amikor közölte velem, hogy ész moszt fejveszem a szép kabátot ész te fénképezz je, kitajájtam, hod ezt fogom fogni ész úd fénképezz je, mondta, majd fotómodellesen illegetni kezdte magát a bölcsőnek támaszkodva és könyökölve (igen, össze lett puszilgatva).

muciruhak.02

Majd ugyanezt eljátszotta a pulcsival is, komolyan kezdek elgondolkozni rajta, hogy valami enyhén ripacs sztárocska lehetett előző életében, mert simán mosolyog vagy sír felszólításra, és megőrül a kameráért, de az a durva, hogy ez már az inkubátorban így volt, ahol a kamerának mosolygott először.

Cukihusi:

muciruhak.03

A legutóbbi beszólása pedig az (az ajtóban, kifelé menet), hogy először megkérdezte, hogy ana, nájad van a kocsikujcs?, majd az igenlő válaszomra még egyszer visszakérdezett, hogy de biztosz? mejt ninc kedvem megint visszaszétájni éjte, viszont mindezt olyan huncutul vigyorogva, hogy egyszerűen nincs más választásom, mint hogy hagyjam a fejemre nőni (amennyiben nem csapom előtte agyon).

396. fejezet – szerel

Közzétéve Szerző:
26

zoard.360.s

Nagy szerencsém van, hogy mióta Dani felnőtt, van, aki segítsen összeszerelni az ikeás szekrényeket (egy darab egy méteres gyermek tárolására alkalmas). Alaposan megszemléli a munkadarabot, elolvassa az összeállítási útmutatót, majd elvégzi a minőségellenőrzést:

 

A munkafolyamatot videóra is felvettem, háttérben a CSI-jal. A cipőre nem a fetisizmusom miatt kérdeztem rá a közepe tájékán, hanem mert nemrég megörökölte Alie lányainak a tornacipőjét, és azóta azzal kel reggel, hogy ugye felvesszük Dani szép cipőjét (fel szoktuk venni).

Ezen egyébként még elég esetlegesen bánik a csavarhúzóval, de pár nappal később a kis fiókos izébe kettőt ő csavart be (kivette a kezemből, közölte velem, hogy Dani megcsinálja, és tényleg). Azt, hogy miért kell összeszerelnünk a szekrényt, az előző videón magyarázza meg (háttérben szintén CSI):

De amúgy is nagyon okos, valamelyik nap mondtam neki az erkélyen, hogy nézze meg, milyen szép zöld az eper, megnézte, majd tájékoztatott, hogy meg kell várni, hogy piros legyen, és csak akkor lehet megenni. Ezt tavaly nyáron mondtam neki sokszor, akkor járt az az erkélyre epret szedni, fogalmam sincs, honnan emlékezett, de emlékezett, úgyhogy lelkesen helyeseltem neki. Erre Muci leült az eper mellé, mereven nézni kezdte, majd közölte velem, hogy ő most várja az epret.

Én meg a holnapi nyuszit várom nagyon, aki lábbal hajtós versenyautót fog hozni Daninak, amit most éjszaka szerelt össze. Mondtam a gyermeknek is tegnap este ezt az egész dolgot a Húsvéttal (a biblikus részeket kihagytam belőle), ő meg emésztgette, emésztgette, majd lefekvés előtt összefoglalta, hogy holnap jön a nyuszi, hoz Mucinak ajándékot, Muci kibontja az ajándékot és megesszük, utána a nyuszit is megesszük. Úgy érzem, kicsit prekoncepciózusan áll a nyuszi ajándékához.

Este meg szokás szerint csak az ágy felét használta ki, kérdeztem, hogy miért nem fekszik le rendesen, azt felelte, hogy ott a cica és a kisautók ajszanak. Jó dolga van nálunk a kisautóknak.

zoard.364.s

382. fejezet – kihallatszik

Közzétéve Szerző:
18

Bejegyzés két videóval és két képpel. Ezen a képen a Muci egy kézzel válogatott kéregdarabot nyújt át agnusnak az avarban heverve. Levelek, tekintet, romantika.

A Muci a színeket ugyan még mindig keveri, a quid pro quo fogalmával viszont teljesen tisztában van, úgyhogy ma megbeszéltem vele, hogy ha felveszi szépen a szandálját, akkor utána nézhetünk fiút a fényképezőgépen. Felvette:

Sokkal komolyabb kihívás volt, amikor arra akartam rábeszélni, hogy mondja azt, hogy igen. A Muci első szava a nem volt félévesen, ezt azóta is rendszeresen használj,minden lehetséges alkalmat megragadva, az igent viszont egyszerűen nem hajlandó kimondani, és még akkor sem adta meg magát, amikor csokis kekszet ígértem cserébe (valószínűleg nem szeretné elkötelezni magát semmilyen téren). Viszont bennem is van kitartás, úgyhogy emeltem a tétet, és a csokis kekszet megtromfoltam azzal, hogy ha mondja az igent, akkor lekapcsolom a lámpát is (imád sötétben játszani), mire némi gondolkodás után az ölembe mászott, és szégyenlősen a fülembe súgta, hogy igen.

A másik nagyon aranyos dolog a Muciban, hogy kihallatszik, folyamatosan kommentálja, amit csinál, közben beszél a plüssállataival és a babáival is. Ha valami rosszban sántikál éppen, akkor suttog, innen lehet tudni. A plüssállatai és a babái általában azt mondják, hogy nem, Mucika meg komoly erőfeszítéseket fektet abba, hogy meggyőzze őket dolgokról: deje, baba, sétájunk. nem akajsz sétájni? akkoj üjj be a tehejautóba. Nem tudjak fejvenni, nehéz vad. Na, baba, sétájj szépen, deje, csak ed kicsit (ezek a történetek megtörtént esetek rekonstrukciói). Anya ilyenkor röhög.

Nagyon szeretném ezeket a spontán jeleneteket felvenni, de amint meglátja nálam a fényképezőt, jön a nézzük a fiút, úgyhogy nehezebb dolgom van, mint azoknak, akik az afrikai páviánok viselkedését próbálják dokumentálni, de próbálkozom. Ma például a bácsinak magyarázta, hogy üljön fel a biciklire, nem bánt, de mire feltűnés nélkül elővettem a kamerát, már csak a végét kaptam el.

(A bácsi egyébként a Kirk kapitány baba, akit télapóra kapott, és konzekvensen bácsinak nevezi. Azóta elmagyaráztam neki a karácsonyt is, hogy sok lámpa lesz, és mindenki kap ajándékot, mint télapókor, Muci is, anya is, és pár kérdés után (miszerint a baba, a cica, a Fáni, a nyuszi, az ablak és a lámpa is kap-e ajándékot), a Muci összefoglalta a karácsonyt: vájuk a kajácsont. Ana kap bácit).

Itt a biciklis videó, sajnos hamar lebuktam (a nemet Kirk mondja, aki nem akar leszállni):

És jellemző, hogy a Muci este lefekvés és mese után is csukott szemmel végigmond még mindent, amit a világról tud (majkojó ledobja a homokot, puff, ettünk müzlit, finom, a szápógép (számítógép) nem finom, fejhívjuk Ágit tejefonon, hoz kekszet, Fáni ne féj, nem bánt a moszógép, az csak ed doboz, nem szabad kiönteni a vizet, stb), illetve reggel is adni kell neki egy húsz percet, amíg magában beszélgethet az ágyban. Ma reggel, amikor úgy véltem, hogy most már készen áll a felkelésre (itt az edik jábacskám, itt a másik! Jevettem a hájózákot), akkor átkiabáltam neki, hogy Dani felkel-e, mire visszakiabálta, hogy nincen Dani, elfodott, Muszi van.

És akkor a végére jöjjön egy kép a Jayne-stílusú usánkájában még őszről:

374. fejezet – betakarítási időszak

Közzétéve Szerző:
33

Ebben a fejezetben a gyermek Dolgokat Kap.

Szóval egyrészt én tökre szeretek itt lakni, de télen itt hideg van, és tavaly a gyermek melegentartása sok tízezer forinttal megdobta a villanyt és a gázt, úgyhogy idén úgy döntöttem, az ősi, természetközelebbi technikákhoz folyamodom, és elmentem a Brendonba. Ott ugyanis kapni igazi birkából készült hálózsákot, ami alá vettem egy sima télit is, nehogy megfagyjon a Főmuci.

Mivel itt a hegyen már beköszöntött a tél, rögtön első este be is öltöztettem a célszemélyt, aki értetlenségének hangos üvöltéssel adott hangot, miközben a megszokott hálózsákjára mutogatott (amit alie lányaitól örököltünk), és olaszul magyarázott. Amikor betettem az ágyába, és megkapta a pusziját, a cumiját meg a rongyát, akkor szerencsére reflexből azonnal elaludt, és reggelig úgy maradt. Reggel a “szia, kicim” és a “huszi, deje” kiáltások mellé becsatlakozott a “levettem” is, amit kicsit eltúlzott dicsekvésnek éreztem, de mint kiderült, tényleg levette. Röhögtünk.

A következő darab az autósülés volt, ami már nagyon érett, mert a fejét még tartja a babaülés, de a lábát be kell húznia. Úgy hozta az élet, hogy a Muci Ferrari-ülést kapott (most már csak autót kell hozzá vennem), amit eddig hülyeségnek tartottam, de mi tagadás, jól áll neki. Természetesen, amikor beleraktam, akkor hangos üvöltésben tört ki, és a régi ülésére mutogatva magyarázott olaszul, de amikor elindultunk, akkor belenyugodott (egy kicsit konzervatív alkat). Amikor pedig beraktam az ülést az előszobába, mert a kocsi a szerelőnél maradt, akkor már régi ismerősként üdvözölte, és azóta is abban üldögél, ha a földszinten vagyunk, továbbá minden egyes alkalommal többször lejátszódik közöttünk a következő párbeszéd:

M: Kábe? (ez azt jelenti, hogy “mi ez?”, részletesebben “tudom mi ez, de szeretnék megerősítést nyerni, és addig fogom ezt ismételgetni, amíg meg nem mondod, meg még azután is párszor”. Az eredete ismeretlen).
Én: Autósülés, Mucikám.
M: Sülyés! Sülyés! Autó! (ragozni csak tárgyasan tud még, úgyhogy mivel felismerte az összetett szót, és az autóról tudja, hogy micsoda, a piros szék minden bizonnyal a sülés lehet csak).

Ilyenek együtt.

És akkor a Muci a lettvolna-születésnapjára (ez csak ürügy, csak rég nem kapott már játékot, és egyébként is, aki ilyen lehengerlően tudja nekem azt mondani, hogy szia, kici, meg ábrándos tekintettel, hogy ana szép, annak muszáj dolgokat vennem) kapott egy igazi parkolóházat, meg hozzá rengeteg versenyautót, tűzoltóautót, katonai gépjárművet, tankot és helikoptert. Amikor kiválasztottam, akkor még örültem, hogy 70+ kiegészítő, de akkor még nem tudtam, hogy ez 120+ nagyrészt körömnyi matrica, amit nekem kell felragasztgatnom majd helyekre. Azért jól elszórakoztam vele, azóta is a hálószobámban van, hogy esténként elpakolás ürügyén én is játszhassak vele egy kicsit.

(Igen, össze van mancsolva a tükör, mert egyesek odamennek, azt gügyögik, hogy Muszika, és puszit adnak rá).

Szóval nem könnyen választottam ki, mert először találtam egy nagyon profi szerszámosdobozt is műanyag szerszámokkal, de aztán arra gondoltam, hogy a gyermek úgyis az igazi dolgokat szereti, és itthon amúgy is az én szerszámosdobozomat bogarássza órákig, szóval ez ahhoz képest visszalépés lenne. Utána,mivel imád seperni, ilyen takarítóállomást néztem ki neki, de nem bírtam rávenni magam, és amúgy is simán tudja használni az itthoni seprűt. Babára is gondoltam, de rendes baba nem volt, csak ilyen ijesztő arcú csecsemők, és egyébként is sokkal klasszabb egy ilyen parkolóház, még ha nagyobbaknak is ajánlják.

És akkor a Muci hazajött, meglátta, és meglepetésemre pontosan tudta, mit kell ezzel csinálni, és beparkolta az összes versenyautót meg harckocsit meg helikoptert a helyére tök szabályosan, és előbb rájött, hogy hogyan működik az autóemelő, mint én, és mutogatja a katonai terepjáróban, hogy autószüjés, oda. És a zsebében (nemrég jött rá a zsebére) mindig tart azóta egy-két vadászgépet, mert az kényelmesen belefér, és igazi fiús anyuka lettem, aki este az ágyában a szokásos kekszajándék mellett most már egy két pofásabb kisautót is talál (hogy ne kelljen egyedül aludnom), szóval nagyon klassz gyerekem van, tökre működik, ahogy kell.

Oké, a 70+ kiegészítő valamelyike néha beleáll a talpamba, de ez vele jár.

368. fejezet – videókkal

Közzétéve Szerző:
21

Megint bejegyzés videóval (mert az állóképből általában kiszáguld).

Én mindig azt hiszem, hogy ez a gyerek éppen most van a legjobb korszakában, és ennél jobban már nem is tudnám szeretni, aztán kiderül, hogy mégis. Persze megkönnyíti a dolgát, hogy én már akkor is feltétel nélkül imádtam és büszke voltam rá, amikor még csak feküdt egy helyben, és hülyén nézett ki (így utólag, akkor gyönyörűnek láttam).

Először is, végre megtanulta, hogy nincs értelme nyilvános helyen eldobnia magát a padlón és duzzognia. Ehhez persze az is kellett, hogy én végre megtanuljam, hogy néha háromszor is muszáj végigmászni a lépcsőt fel-le, mert az jó. Meg mozgólépcsőzünk is rengeteget, nem akarok dicsekedni, de a gyerek egy mozgólépcső-fenomén. Még csak egy hete járt, amikor már ragaszkodott hozzá, hogy a saját lábán mozgólépcsőzzön, és pontosan tudta, hogyan kell csinálni. Őrület.

Most meg olyan dolgai vannak, hogy például amikor megkérdezem tőle, vegyünk-e neki egy zsemlét a pékárusnál, akkor odarohan a pulthoz, és közli a nénivel, hogy hamm-hamm, sejje, és a biztonság kedvéért a fogait is csattogtatja egy kicsit vigyorogva. Ma este meg éppen a balroggal beszélgettem hosszasan telefonon, ő meg közben elpakolta lent a játékait, kivette a cumisüvegét a hűtőből, lerakta elém, utána elővette a tápszeres dobozt, azt is elém rakta, és mondogatta, hogy tente. Ennek egyébként nagyon örülök, hogy tudja az alvást és nem tiltakozik, sőt, a déli szeánsznál mostanában egy csomószor összeszedi a cumiját meg a pelusát, felmászik az ágyamba, és egyszerűen elalszik. Tisztára önjáró.

A videók most nem annyira izgalmasak, az első arról szól, hogy kiszúrta magának a bakancsomat, és megpróbálja befűzni a lábán. Én ezt órákig el bírom nézegetni, amikor valamit szépen, pusztán akaraterőből megtanul, tiszta zen (nem tartom kizártnak, hogy előbb fog bakancsot fűzni, mint érthetően beszélni), de sajnos például telefonálni is megtanult, csak olvasni nem, ezért random számokat hívogat a készülékemről. Szóval ha valakit felhívnék, és az illető azt hallja, hogy hahó, hahó, deje, tutu, (gyere ide és hozzál túró rudit) akkor nyugodtan tegye le. Na de vissza a bakancsra:

A másik videónál azt akartam felvenni, ahogy dumál, mert éppen nagyon magyarázott valamit (sajnos a jó részét nem értem a mondanivalójának, de majd megtanulok a nyelvén), viszont közben halaszthatatlan rohangálnivalója támadt, meg észrevette, hogy van egy üres doboz az asztalon, és ha üres, akkor ki kell dobni, punktum. A számomra érthető rész annyi, hogy a dobozolásnál van egy csubbe (csukd be), miután kidobja, azt mondja, hogy így, kész, illetve az erkélyen elereszt egy vaut (onnan szokott beszélgetni a kutyával).

Hát ilyen ez.

363. fejezet – mindjárt kettő, és a rémszarvas

Közzétéve Szerző:
22

Erről az a véleményem, hogy egyrészt a vulgáris kifejezéseknek is megvan a helye, szerepe, funkciója a nyelvünkben (nem véletlen, hogy ha valamelyiket eltávolítják vagy devulgarizálják, akkor addig semleges(ebb) szavak kapnak vulgáris felhangot), másrészt lustanyu teljesen a helyén kezeli ezeket, nála stílusértéket nyernek (erről szól az irodalom, mint olyan), harmadrészt meg én például soha nem beszéltem úgymond csúnyán gy.e. (gyerek előtt), azóta viszont úgy kell visszafognom magam a gyerek előtt is időnként.

Egyedülálló anyának lenni időnként egyáltalán nem könnyű, például így születésnap előtt sem. Ma este jött el a mélypont, és nem, nem az zavar, hogy nem lesz itt mindkét szülője, vagy hogy mittudomén, kénytelen leszek a születésnapján is hivatalba hurcolni, mert nincs kire hagynom, ezeket ki nem tojja le, amikor ott a rémszarvas.

Az este nyolc ugyanis az ikeában, születésnapra beszerzett, megkarikázott orrú hintarénszarvas felett ért, amihez akkor kellett elővennem a harmadik fajta csavarhúzót, illetve már másfél órája küzdöttem vele tekintélyes testi erőt kifejtve az állat megzabolázása céljából. Pedig előtte a piros Lack asztalka összeszerelésekor sem ejtettem ki az “ejnye már”-nál erősebb kifejezéseket a számon, továbbá a kis, kék cicás-kutyás székecske összeszerelését is vulgáris kifejezések nélkül abszolváltam, de a rénszarvas kihúzta a gyufát, szerintem örült volna, ha csak a seggkörfogatát emlegetem. Szóval minden széplélek kezébe nyomnék egy lapraszerelt (lappraszerelt, hö-hö, elnézést) ikeás rénszarvast, aztán elinditanék egy stoppert.

Egyébként most akciós, csak úgy mondom.

A Muci különben azért széket-asztalkát meg ilyeneket kap, mert mostanában rájött, hogy milyen jó az a kis elefántos fakopáncsos hokedli, amit kapott, és hurcolja mindenfelé, és ráül (egyedi a technikája, négykézlábról felnyomja rá a popóját) hát most kap kék faszéket, meg gyermek rattanfotelt párnával, meg kerti műanyag széket, hadd válogasson.

Illetve vettem még neki egy igazi étkészletet, kis macis fémbőröndben macis tányérok, meg kétfülű pohár. Mostanában ugyanis már tölt magának pohárba (vagy játékvödörbe, akármibe) üvegből vizet, és megissza ügyesen, meg villával eszik tányérból paradicsomos tésztát (á la biochef), ha kicsit lassan is, úgyhogy megérdemli.

Játékot nem azért nem kap, mert kegyetlen, hideg szülő vagyok, hanem azért, mert rengeteg játéka van, és egyikkel sem játszik, hanem inkább mosogat:

Most komolyan, nem én kényszerítem. Ha nem figyelek, felmászik a konyhaszékre, onnan a konyhaasztalra, onnan az U-alakú konyhapultra, aminek végigmászik a túlsó végébe, és mosogat. Ha vigyázok (=betolom a széket), akkor kétségbeesetten csimpaszkodik a konyhapult szélébe, és próbálja felhúzni magát. Ilyenkor részben nagyon büszke vagyok rá, hogy egész sokáig megtartja magát félig nyitott fogásban, másrészt nem szeretem, ha bánatos, ezért általában megadom magam, és önfeláldozóan hagyom mosogatni.

Meg olyanokat csinál, hogy elpakol, de mindent, amit talál, bele a fiókokba, ahova befér. Meg a szemetesből kihalássza a papírzsepi zacskóját, és visszateszi az éjjeliasztalkám fiókjába, mert A Papírzsepit Ott Tartjuk. Illetve ha kap egyet, mert kuncsorogni szokott érte (hmm, lehet, hogy kap egy doboz papírzsebkendőt is születésnapjára?), akkor fogja, és elkezdi a padlót vagy a bútorokat törölgetni, és közben skandálja, hogy tista! Tista! Nem tudom, mihez kezdjek ezzel a gyerekkel, nem tudom, kitől örökölhette ezt (sóhajtotta lucia csüggedten).

Ja, ha már tista, van egy csomó szava is. Vagyis folyamatosan dumál, ha kettesben vagyunk, és látszik, hogy tényleg mond valamit, csak én vagyok hülye ahhoz, hogy megértsem. Bizonyos szavak egyértelműek, például az eső (vajon miért), az apa (minden telefon és kapucsengő után megkérdezi, hogy apa?), az autó, az ajtó (a két kedvenc játék), továbbá szól, ha pisi van, vagy ha kaka van (és szemérmetlenül füllent, mert ha visszakérdezek, hogy igen, kaka? akkor rávágja, hogy nem, nehogy átpelenkázzam, mert annál szörnyűbb kínzás nincs a világon).

Ja, és a szép. Szép a virág, szép a kert, a cica, az nagyon szép, és egyszer csak odajött hozzám, megsimogatta a szemem (oké, konkrétan félig kinyomta, de tudom, hogy nem szándékosan), és ellágyulva megjegyezte, hogy szép. Ettől én tócsává olvadtam. De egyébként akkor is mondja, hogy szép, amikor sminkelek, amivel nem is lenne baj, csakhogy ő is szép akar lenni, és ezért időnként kilopja a táskámból a barna szemceruzámat, és elbújva kirúzsozza magát (nagyon ügyes egyébként a finommozgása, jegyezném meg ebből az apropóból).

És továbbra is nagy színész, ha puszit kérek, akkor affektálva eltakarja az arcát, azt mondja, aaaj, neeeeeeeeeeee, közben vigyorog, majd látványosan sóhajtozva azért ad puszit (anya tócsa). És lehet, hogy azért kap egy ikeás cicát is nagy napra, mert imádja a cicákat, ha rászólok valamiért, akkor nagyon édes arcot vág, és azt mondja, miau, mert tudja, hogy a cicákat mindenki szereti, nem pedig olyanokat mondanak neki, hogy Dániel, meg ne lássam még egyszer, hogy bekapcsolod a sütőt.

Szóval áll a rénszarvas meg minden, és minden jó, ha minden jó.

361. fejezet – hiánypótló

Közzétéve Szerző:
34

Képek, videó, vigyázat, hosszú.

Naszóval, elmentünk először állatkertbe a Mucival, aki olyan húsz percig nagyon élvezte a rengeteg a kisebb-nagyobb vau-vaut, utána a szavannaházban, vagy miben extázisba esett a csillártól (bámpa! Bámpa! BÁÁÁÁMPA!), majd elfogyasztott olyan fél kiló mézes puszedlit, azt követően pedig megszűnt érdeklődni a világ dolgai iránt, és anyeginesen kiábrándult pillantással kérdezte tőlem időnként mintegy, hogy mikor unjuk meg végre és megyünk haza.

Az apja sokkal okosabb bizonyos tekintetben, ő egyenesen a Baumax lámpaosztályára vitte a Mucit valamelyik vasárnap, ahol a gyermek állítólag minden tartózkodását félretéve mutogatta mindenkinek, hogy mennyi báááámpa van ott, illetve utána is napokig ez volt még a téma.

Mindegy, én szeretek állatkertbe járni, kivéve a vasárnapi tömegben és magassarkúban, mint kiderült, de a kicsi zsiráf aranyos volt.

Itt van egyébként maga körül egy nagyobb zsiráf részleteivel, csak az arányosítás kedvéért. Szerintem ennél cukibb állat nincsen.

A Muci egyébként egyik napról a másikra motorozni is megtanult, az egyik pillanatban még alig tudott, a másikban már le se lehetett venni a járműről, és bőgeti is, hogy vümm-vümm. Ez ilyen.

Agnus viszont még a motoros korszak előtt látogatta meg az ő Muciját, és fényképezték egymást sokat szokás szerint, de a nagyon cuki közös képeket nem tehetem közzé, úgyhogy csak a gyermek vendéglátó ösztöneivel dicsekednék, amivel megkínálta agnust konzerv zöldborsóval és kukoricával, majd kókuszdiókrémmel, de amikor agnus még instant Hipp csipkebogyóteát sem kért, akkor nem tudott mitévő lenni.

De (teljes kiőrlésű) kiflivéggel simán csajozik amúgy, mit neki kaviár és pezsgő.

Amúgy roppantul beönállósodott, mindenhova felmászik-lemászik, ágyra, fotelbe, asztalra, és példakép lettem neki, ami sajnos nem abban nyilvánul meg, hogy két szerzői ívet fordít naponta, hanem hogy például simán leborotválja a lábát rózsaszín női borotvával, illetve a múltkor azon kaptam telefonálás közben, hogy felmászik a fotelbe a kisasztal mellé, leül a tükör elé, kiveszi a neszeszeremből a rúzsomat, kinyitja, kicsavarja, és kikeni vele a száját komoly arccal. Erről azért előbb-utóbb beszélek majd vele, mert az oké, hogy liberális nevelés, meg minden, de jóházból való úrigyerek nappalra nem sötétbordó vampos rúzst tesz fel.

A nyakláncokról és a szép csatos cipőkről inkább nem is mondok semmit.

Azért a férfias vonások is megvannak, úgyhogy oké, kicsit hiú, de a prioritásaival nincs baj. Mindent megszerel és megtanul, ami gép, az apró csavarokat mindenen nagyon meg kell húzni, ami a kezébe kerülhet. És ma nézegettem a telefonomon a képeket, a Muci bensőségesen átkarolva velem nézegette őket, és amikor odaértünk az autóm kerekének részletéhez (azért kellett, hogy tudjam, mekkora gumi kell), akkor félreérthetetlenül kijelentette, hogy vümm-vümm.

És ugye most már a lépcsőn is egyedül közlekedik, hagyom, mert nagyon óvatos, valamelyik nap is lement az emeletről, de másfél perc múlva azért gondoltam, utánanézek, mit csinál, és hát ezt:

Konkrétan felmászott a székre és leült rá (!), kinyitotta a netbookot (!), megnyomta rajta a bekapcsológombot (!), majd elindította valahogy a Klotskit, és ott egy kicsit elakadt. De nagyon lelkesen felnőtteskedett a kis fokhagymafenekű törpemuci, megvalósítva az OLPC elvét.

Szóval felmászni felmászik simán, a konyhaasztalra rendszeresen feljár csokis kekszért, amit ott tartunk (a csokis keksztől és a gépsonkától egyébként extázisba esik, ha ilyet kap, akkor félpercenként lelkesen motyogva összepuszilgat, hogy milyen egy rendes, jólelkű anyuka vagyok már), lemászni viszont a lépcsőt leszámítva nehezére esik. A múltkor is felment a hasizompadra, vagy mire, én meg nem szedtem le, “akifiam fel tud menni, az tudjon le is jönni”-alapon, de végül nem jött le, viszont türelmesen elszórakoztatta magát egy olyan negyven percig, a végén már videóra is felvettem a műsort. A “hoppá”-val és a “jaj”-jal nekem akarja a tudtomra adni, hogy amennyiben egyedül próbálna lemászni, megüthetné a párnás kis sejhaját, szóval menjek már és segítsek. A többi meg jön neki magától, énekelget panaszosan, meg mittudomén. Sajnos a korábbi, kevésbé fáradt részeket nem jutott eszembe felvenni, pedig komplett zenés-riszálós előadást mutatott be a plüssöknek.

A cselekményben előforduló mmamma én vagyok (sejtésem sincs, kitől tanulta, én anyaként szoktam magamra referálni), a be-t a pasim tanította meg neki a lámpakapcsolóval, itt is odanéz a kapcsoló felé, de azóta már minden be, amit működtetni kell, az ablakot is beleértve. A vau-vau a riadólánc továbbadása, amikor a kutyák odakint jelenséget észlelnek. A csücsörítésről fogalmam sincs, se előtte, se azóta nem nagyon csinálta.

És akkor mára ennyi a Muci.

350. fejezet – sokat játszunk, az idő szép

Közzétéve Szerző:
19

Ebben a fejezetben a Muci több szempontból is tanúságot tesz kiemelkedő bölcsességéről, a korához képest különösen, a végén lévő videóban pedig elbújik, de szerencsére meglesz.

A Muci az egy okos. Már eleve így született, de az idő múlásával ez csak fokozódik nála. Tanult például két új szót, az egyik a “hoppá”, ami az örök favorit “jaj”-jal rokon értelmű, a másik pedig a “nnnya”. Feltűnt neki ugyanis, hogy amikor befejezek valami nehéz munkát, például felcipelem az emeletre, akkor azt mondom, hogy nnna. És ő is teljesen helyénvaló kontextusban alkalmazza, például lepakolja a könyvespolc egyik szintjét, majd a jól végzett munka örömével, büszkén kijelenti, hogy nnnya (ezzel is megvolnánk).

És az is nagyon intelligens dolog tőle, hogy ha a szomszéd szobában a kutatómunkája során talál valami megegyezésünk értelmében nem babának való tárgyat, például egy ollót, akkor hangosan átkiabál nekem, hogy jaj-jaj, baba, jaj-jaj! És addig abba sem hagyja, amíg oda nem megyek, és el nem veszem tőle. Egyébként meg rájött, hogy mi elég együgyűek vagyunk, ezért velünk felnőtt nyelven kell beszélni, nem pedig halandzsázni, de a szókincse sajnos még elég szűkös, mindenesetre nagyon édes, amikor az erdei kirándulást (vagy akármit) megpróbál lelkesen, a saját szavába vágva úgy elmagyarázni, hogy jaj vau hoppá baba, baba! vau-vau.

Meg nonverbális formában is nagyon megy neki a sztorizgatás velem. Mostanában úgy alakult, hogy megint nagyon a bögyömben vannak a medvék, mert olvastam az interneten, hogy az ötszáz kilós nagy jegesmedve-anyák átlagosan ötszáz grammos életképes kölyköket szülnek, és ezt felháborítónak tartom, mert tudom ugyan, hogy az embereknél a legrosszabb a szülőcsatorna átmérőjének és a babák méretének az aránya, de ez azért túlzás, ez olyan, mintha én hatvan grammos egészséges gyerekeket tudnék szülni (mármint terhesen lennék 60 kg normál esetben). Én eleve félek a medvéktől, nem igazságos, hogy még a szülés sem árt nekik. A Mucinak viszont egy egész medvefarmja van, úgyhogy miután megtanítottam neki, hogy minden plüssállat aranyos, simi-simi, most úgy döntöttem, felvilágosítom az élet kegyetlen tényeir is, és eljátszottam, hogy a karácsonyi plüssmedve ham-ham megeszi a plüsstehenet (nem kell izgulni, jó vége lesz). Erre Muci odajött, kirántotta a kezemből és eldobta a plüssmedvét, majd megsimogatta aranyosan a tehenet (utána reflexből őt is eldobta, de ez szerintem már nem képezte szorosan a történet részét).

Meg, ha már dobálózás, van ez a szókása, hogy tápszer után nagy ívben elhajítja a cumisüveget. Én többször megbeszéltem vele, hogy ezt nem szeretem, mert csupa tápszer lesz minden, meg az üveg is összepiszkolódik, oda kell adni nekem, és én szépen beteszem a hűtőbe. Úgy tűnik, ezt Muci meg is értette, mert ugyan azóta is nagy ívben elhajítja az üveget, de lelkesen utánarohan, és odahozza nekem, hogy betehessem szépen a hűtőbe.

És akkor jöjjön a videó. Ezt először fel sem akartam rakni, mert istentelenül gügyögök rajta, részben a fáradtság miatt (karácsonykor készült, rohangászás után), részben meg mert egy ilyen cuki gyerekkel nem lehet nem gügyögni. De muszáj mégis berakni, mert látszik rajta, hogy a nagyon okos Muci, miután megkérdezem tőle, hol van az az aranyos kisfiú, előbújva megsimogatja a saját fejét, hogy lássam, ő az aranyos kisfiú. Néha meg kell enni.