lucia bejegyzései

335. fejezet – penga nem-nem

Közzétéve Szerző:
24

Válsághelyzet van a mi kis csendes utcánkban, ugyanis a szomszéd megint átépíti a házát, minek következtében második napja fúrnak és kalapálnak szimultán, egyben folyamatosan, reggel kilenctől délután ötig. És ez nem olyan befúrok egy csavart a falba fúrás, hanem falat bontanak vele, egy ablaküvegre tőlem.

Délre én már tök ideg vagyok, mert a gyerek nem tud aludni a fúrástól, én dolgozni nem tudok a fúrástól, ráadásul elkaptam a náthát, fáj a torkom és a fejem, amit fél nap alatt ki tudnék feküdni békében és nyugiban, de nem így, hogy az egyik oldalról fúrnak, a másik oldalról egy álmosságtól üvöltő-nyüsszögő malac üvölt és nyüsszög, a munkával meg nem haladok. Gondolkoztam, hogy átmegyek kiabálni velük, de nem tudom, mit kiabálhatnék nekik, mert a szomszéd telkéről és napközbenről van szó, ráadásul a szomszéd udvariasan szólt előre, de akkor is. A gyerek mondjuk szerintem élvezné, ha átmennénk, szereti az ilyen szerelős dolgokat, meg a sikongatást.

Bíztam egy darabig a gonosz feljelentgetős szomszédnéniben is, hogy kihívja a rendőröket, és addig is csend lesz, de nem tette, és közben eszembe jutott, hogy süket egy kicsit. Mondjuk írhatnék neki egy névtelen levelet, Kedves Gonosz Néni megszólítással, amiben tájékoztatom, hogy a szomszédjában ismeretlen fiatalemberek (azok mindig gyanúsak neki) fúrnak, de aztán még megüti a guta, kijön Horáció, a napszemüvegét letolva megígéri, hogy megtalálja, akinek ez a lelkén szárad, aztán kideríti, hogy én írok indigó színű zselés tollal a fúrás hangkörnyezetében.

Szóval végül megelégedtem annyival, hogy amikor lementünk a postára, megsemmisítőnek szánt pillantást vetettem a munkásokra, mire azok udvariasan rámköszöntek. A pernahajderek. Volt képük.

Na mindegy, szóval haldoklás van, bár tegnap kaptam már húslevest a gyógyuláshoz, de megnehezíti a dolgot, hogy a Muci kizárólag a hasamon keresztbefekve és a telefonomat nyomogatva nem beteg és árva. Ha leteszem a földre, akkor megáll az ágy mellett, és szívettépő tekintettel előadja a teljes repertoárját: tapsol, a feje fölé emelve rázza a kezét, elénekli, hogy in-ta, in-ta, elbújik a textilpelus mögé, de utána meglesz, meg ami még eszébe jut. Közben egyre jobban lefelé görbül a szája, ha nem vagyok hajlandó felvenni, pedig ő milyen rendesen dolgozik nekem. Mindezek előtt ellentmondást nem tűrően kikapcsolja a fűthető lepedőmet, ez valamiért a mániája. Ha felveszem, akkor ide-oda mászkál és hempereg rajtam.

Továbbá tanítom kifújni az orrát, Muci lelkesen utánoz is, egyelőre ott tartunk, hogy ha zsebkendőt kap a kezébe, hatalamasat fúj bele a szájával, majd széttépi darabokra (ez utóbbit nem én mutattam neki). Már az orrszívót is ismeri, ha meglátja, fogja a megfelelő végét, az orrához teszi, és szipog (ha az én kezembe látja meg, üvölt).

És a legaranyosabb az volt ma, hogy éppen egy szemöldökcsipesszel szerelt egy ilyen babalegódarabot, amikor észrevettem, hogy idő van, tisztába kell tenni, meg enni adni neki, és tájékoztattam, hogy Mucikám, most megyünk pelenkázni (igyekszem mondani neki, hogy mit fogunk csinálni, erre a tevékenységre a pelenka a kulcsszó). A Muci szigorúan rám nézett. majd lesújtó hangon közölte velem, hogy penga nem-nem, és folytatta a szerelést (szabadfordításban: anyám, ne molesztálj már ilyen jelentéktelen hülyeségekkel, mint a pelenka, amikor a térhajtóművet kell megjavítanom).

Szóval minden rendben, csak a fúrást hagyhatnák már, meg gyógyuljak meg (és egy intelligens, művelt, jóképű milliomos imádó sem ártana, ha már itt tartunk).

334. fejezet – az orrváladék krónikája

Közzétéve Szerző:
22

Muci életében először beteg lett.

Az úgy kezdődött, hogy szobat reggel, amikor vitte el az apja, tüsszentett egy taknyosat, és már ez is fura volt. Utána este (vagyis vasárnap hajnalban) fél kettőkor írt az apja, hogy a Muci nem alszik, sírdogál (pedig általában nyolckor letesszük, és reggelig a hangját sem hallani). Másnap reggel megjöttek, a gyerekből dőlt a takony, elsírta magát arra is, ha azt mondták neki, hogy szia, és bár láza nem volt, de férfiasan viselte a náthát, vagyis folyamatosan nyüsszögött, és csak a nyakamba csimpaszkodva volt hajlandó ellenni (de szerencsére azért ő nem értelmezte úgy, hogy azért rossz most neki, mert probléma van a kapcsolatunkkal, és nem rohant el, hogy megcsaljon egy másik anyukával, szóval van még remény, hogy ember lesz belőle). Én folyamatosan ölelgettem (aki pelenkázott már egy nyakában lógó gyereket, az átérzi a helyzetemet), megetettem meleg húslevessel meg mittudomén, aztán estére úgy döntöttem, hogy szerezni kell neki egy hősugárzót, és lőn. Kaja után lefeküdt a melegbe, pár órával később benéztem hozzá etetni, addigra a takony teljesen eltűnt, Muci gőgicsélt és nevetgélt, majd engedelmesen visszabújt az ágyába, és reggelig hangja se volt.

Igazából nem kicsit könnyebbültem meg, bár tudom, hogy egy nátha nem a világ vége, de ennyire nem szokott elesett lenni a Muci, szóval olyanokra gyanakodtam, hogy (1) megtámadta valami autoimmun betegség, és a nátha csak tünet, (2) mivel a hasa is ment, biztos evett valami mérgezőt, (3) H1N1-e van, és a tüdejére ment, vagy lehet, hogy csak sima tüdőgyulladása, de bármikor végezhet vele a láz (ami bármikor megjelenhet), (4) ez mindig, minden tünettől függetlenül parám, hogy lenyelt egy gombostűs vagy üvegszilánkot vagy akármi, és perforálódni fog a bélrendszere. De már jól van, néha ugyan még taknyozik, de olyankor odajön, és beletörli az orrát a nadrágomba (már rendszeresítettem egy magamnál hordott textilpelust), majd elégedetten tovaszáguld dolgára, de ez a tüdőgyulladáshoz képest egész derűs életkép.

333. fejezet – itt a tél (drámai hangon)

Közzétéve Szerző:
26

Pedig azt hittem, van még egy kis időnk, még csak egy hete vezettem be a vastagabb hálózsákot a gyereknek, de vasárnap este szerencsére gyanút fogtam, és elővigyázatosan beeszkimóztam a Mucit: harisnya + body (tényleg, ezt 30 éve hogy hívták?), arra egy pamutrugi, arra egy plüssrugi, és arra a téli kordoverálja (bélelt, de puha). Kicsit ugyan hülyénéreztem magam, de reggel nagyon örültem az előrelátásomnak, mert 10°C volt a gyerekszobában (északi fekvésű, az a leghidegebb helyiség, ami praktikus, mert Muci kettőnk közül a legkevésbé fázós, másfél hete is valamelyik nap nem volt hajlandó egy bodínál többet megtürni magán, amikor bementünk a városba, én meg hosszúujjúban-hosszúnadrágban, az emberek nagyon csúnyán néztek ránk, de nem magyarázhattam el mindenkinek, hogy nézzék meg, milyen meleg a combja, ő ilyen forróvérű), és 15°C nálam, szóval nagyon gyorsan megtanultam fűteni.

Viszont azóta felöltözés van rendesen, aminek örülök, mert én imádom a kapucnis Mucit, aki meg a telefonomat szereti a világon a legjobban:

Nyomogatni is nagyon precízen nyomogatja, bár hálistennek a billentyűzár feloldását még nem tapasztalta ki:

Sajnos mindig eljön az a pillanat, amikor elkezdi a földhöz vagdosni, mert azt tapasztalta a dolgokkal kapcsolatban, hogy ha a földhöz vágja őket az ember, akkor szétesnek, és meg lehet nézni, mi van bennük, na ilyenkor szoktam korlátozó szülővé válni, mire Muci így büntet:

De mindenre talál megoldást, most például rájött, hogy van nekünk a kérem-köszönöm-tessék megunhatatlan játékunk (azt mondom neki valamire, hogy kérem, odaadja, megköszönöm, majd nyúl érte, én meg azt mondom, hogy tessék, és visszaadom, ezt eddig mindig én untam el előbb, de csak úgy szabad játszani, hogy mondom a megfelelő szavakat, különben szájbiggyesztés van), úgyhogy mutatta, hogy tessékeljem csak oda azt a telefont:

Amúgy végre legalább mutogat, nyúl dolgokért, meg mutatóujjal mutat dolgokat, meg ha vegyem fel, akkor a két kis kezét felemeli, meg puszit ad (nagy, nyálas, fogakkal vigyázós harapás).

Ha már fogak, megint fogzásos balhé van, gombás páviánseggel, ma vettem észre először, de szerencsére a páciens hősiesen tűri a kenegetést. A metszői ugye már kint vannak, most az egyik 3-as csücskét láttam kandikálni, de Muci orálisan szégyenlős, úgyhogy a többire csak tippelni tudok.

Viszont ma különösen jó gyerek volt, pedig a délelőtti szunyókálóidejében vittük el egy Ikea-Decathlon-Baumax körre. Bár siettünk, azt hittem, a Decathlonnál már vége lesz az ő türelmének, de hálistennek vettem többek között egy majdnem Muciméretű műanyag szerszámosdobozt is (igazából azért mentem, mert hétvégén a könyvespolc összerakása előtt szembesültem azzal a ténnyel, hogy az összes szerszámom eltűnt valahova, úgyhogy kértem kölcsön egy kereszthornyos csavarhúzót, de menet közben kiderült, hogy sima is kell, meg kalapács is kell, és akkor már dolgozott bennem a flow, úgyhogy megoldottam egy asztali késsel és egy kővel, de megfogadtam, hogy az első adandó alkalommal készletet frissítek, sé akkor már doboz is kell), amit nagy büszkén hozott végig az ölében, és egyáltalán nem dobott le, mint minden mást szokott. Itthon meg tök hamar felfedezte, hogy működik, ki-be pakolta belőle a felső tálcát, egyenként megnézte, mik vannak benne, és azóta ha valami különösen szépet talál, akkor rohan a szerszámosdobozához, hogy beletegye (eddig a kedvenc szemetesébe rakta a kincseket).

Szóval hálistennek jól vagyunk.

332. fejezet – apa lettem

Közzétéve Szerző:
31

Naszóval, mióta temérdek időm van (=a háttérben futó két munkám mellé nem vállalok be újakat), azóta Mucival kimondottan fellendült a kapcsolatunk, mert napi akár több órán keresztül aktívan játszom vele. Szeptemberben nagyrészt úgy mentek a reggeleink, hogy 7-8 körül gyorsan kelés, etetés, utána fél kézzel dolgoztam, másik féllel a gyereket szórakoztattam lehetőleg tárgyak által. Mostanában kicsit ellustultunk, újabban már a Muci kelt engem is, fél kilenc körül ébred, olyankor még eldödög egy kicsit a nyuszival, én meg szendergek, vagy elolvasom gyorsan az rss feedjeimet. Élesre az első koppanásnál vált a helyzet, abból tudom, hogy most dobta ki a gyermek az egyes számú cumiját az ágyból, olyankor már nagyon hamar következik a kettes számú, és ha abban a pillanatban nem jelenek meg, akkor balhé lesz.

Aztán reggeli után elhülyéskedünk a padlón fetrengve, vagy birkózni kell (sajnos én szoktam veszíteni, olyankor nagyokat jajgatok), vagy négykézláb kergetőzni, ami közben a Muci párszor hasraesik a röhögéstől (van kritikai érzéke, egyébként meg állati nehéz hosszasan négykézlábazni, kúszásból meg végképp béna vagyok, az összes dévényes nagyon csóválná rám a fejét). A legújabb játék meg, amit a Don talált ki, hogy ülljünk oda a dohányzóasztalos tükör elé, és puszilgassam az arcocskáját, miközben ő elégedetten vigyorogva figyeli a tükörben, hogy egy vörös csaj puszilgatja az arcocskáját.

Van még a rituális koponyafog-simogatás (mindig meg kell simogatni a koponyák fogát, de legalább nem fél tőlük), utána meg jön a polcokról le-fel pakolászás, amíg én elmosogatok. Ezt képetelen megunni, mindent levesz, mindent visszarak, minél nagyobbat csattan, annál jobb. Időnként könyvet lop közben, és tök ügyesen lapozgatja.

Aztán mostanában leszoktunk a játszótérre, bár kellene egy másik, mert ez olyan kétéveseknek való, a Muci még kicsi hozzá, másrészről neki a mászókázást javasolják. Nem is nagyon szoktak más gyerekek ott lenni, vagyis csak olyan hatodikos-forma gyerekek, akik suli után ott fagyiznak, meg nyolcadikos-forma gyerekek, akik érthetetlen okból beemelik a kerítésen a biciklit, kétszer végighajtanak, majd a másik oldalon kiemelik a biciklit, és továbbmennek. Az élet rejtélyei.

A hintázós kutyára a Muci gyakran felkéredzkedik:

De ezen mindig szigorú arcot vág, hogy csak a szája sarkának gyengéd rándulásából lehessen arra következtetni, hogy a kemény külső mögött érző szív dobog. Ha véletlenül más ül a kutyára, akkor felháborodik, de például gyümölcsjoghurtot sem ehetek úgy, hogy ne rohanna oda elképedve, hogy tetetetete! (="anya, nem eheted meg a baba ételét").

A csúszda lefelé elmegy, de igazából az a fun része, amikor felfelé lehet rajta mászni.

(Magáról az aktusról nincs kép, mert olyankor a fényképésznek támasztania kell a csúszdamászó talpát).

Asszem, az is pont csúszdázás alatt volt, hogy a Muci, aki már egy ideje figyelte az apukájához rohangáló ("apa, apa!") hasonló korú törpét, egyszer csak összerakta magában a dolgot, komolyan rám nézett, majd közölte velem, hogy apa, én meg nem tudtam, hogy sírjak, vagy röhögjek, de aztán inkább megtiszteltetésnek vettem. Mindenesetre nagyon gender PC. Azóta is apának szólít időnként, bár próbálom lebeszélni, esetleg majd kirakok a falra apaábrázolásokat a zsiráf és a tehén mellé, és begyakoroljuk azt is.

De a felülmúlhatatlanul legérdekesebb featúrája a játszótérnek természetesen a kavics.

Muci egy kavics-gourmand, levadássza az összes csábító külsejű kavicsot, és szíve szerint mindet a pofácskájába is gyömöszölné, de már megtanulta érteni is a nemet, minek következtében teljesen egyedül, a közreműködésem nélkül képes olyan monodrámákat előadni, hogy szerez egy kavicsot, a szájához viszi, majd azt mondja, nem, szemrehányóan rám néz, és legörbülő szájjal eldobja a kavicsot.

Konkrétan így néz ki egy olyan gyerek, akinek az anyukája *soha*, *semmit* nem enged meg, még kavicsot ennie sem szabad, nem beszélve a homokról, meg kell a szívnek szakadnia.

Hálistennek azért hamar meg szokott vigasztalódni, először is némi ujjal:

(Amúgy sajnos nem hajlandó ujjat szopni, pedig sokkal jobban örülnék, ha az ujját venné a szájába, mint így, hogy minden mást). Utána pedig hazafelé már velem óbégat a CD-re, mármint én énekelek, Muci pedig hátul viszi a héééééééé-hóóóóóóóó szólamot nagy lelkesedéssel. Szöveghűen eddig csak az örökzöld slágert, a hinta-palintát tudja (mármint odáig, hogy in-ta, in-ta), a Born to Be Wildra és a Bóbitára rázza a seggét, az Alma zenekart pedig, amit nemisbéka ajánlott, kővé dermedve bámulja a youtube-on, és mivel egyelőre nem tudom, hogy ez a szélsőséges nemtetszés, vagy a szélsőséges tetszés jele, fogok még vele próbálkozni.

És a világ legjobb híre, hogy itt a sütőtökszezon, a Don kedvenc évszaka. Én nagy tételben sütök, ő nagy tételben eszi, mindenki jól jár, és már várjuk a hideget, mert alie-éktől a farmerek mellett örökölt a kiskorú pár tuti sütőtök-sapkát sütőtök-kesztyűvel és színben illő nadrággal, ő lesz a legmenőbb gyerek a hintában.

331. fejezet – Muci 16 hónapos

Közzétéve Szerző:
15

Bár igazából csak holnap lesz 16 hónapos, de szerintem addig már nem produkál mellbevágóan új dolgokat, vagy ha mégis, akkor majd updatelek. Egyébként sehogy nem sikerül elsajátítanom ezt a hónapra pontos kormeghatározást, ha kérdezik, akkor mindig azt mondom, egy éves, aztán majd karácsony környékén módosítok másfélre, végül is tökmindegy.

Fizikai paraméterek: hónap közepén volt 9 kg és 76 cm, most is kábé annyi. Kicsit gebe, kérdeztem is a védőnőt, hogy ez nem baj-e, de azt mondta, hogy bár tényleg vékony a korához képest, azért vannak rajta itt-ott hájtartalékok, éhen halni nem fog, egyszerűen ilyen alkat.

Nagymozgás: tökéletesítette a mászást, továbbra is dolgokba kapaszkodva jár, akár fél kézzel kapaszkodva, oldalazik, erre azt mondták a szakértők, hogy tök jó, mert ettől alakul ki a lábboltozata, ne is vezessem kézenfogva. Mostanában próbálgatja a feltérdelést, mármint hogy W-ülésből kapaszkodás nélkül térdre áll, ez megy is neki, úgyhogy a felállás sem lehet messze. Hajtja magát a hintán. Ülés közben egyre többször magától előrerakja valemelyik lábát, és végre stabilan megül a kádban is.

Finommozgás: most nem volt igazából változás elég régóta. Ja, de, a kipakolás után rájött, hogy a dolgokat vissza is lehet pakolni, és a konyhaszekrényre megpróbál mindent visszatenni a helyére, amit levett. Ha ügyes vagyok, akkor sikerül elkapnom azt a pillanatot, amikor már mindent visszarakott, de még nem kezdte meg újpól a lepakolást, és akkor menekítem fel a felső szintre. Illetve aljas módon beraktam egy nagyobb kartondobozt a hálószobába, ott ugyanis az a program, hogy a Muci a játékoskosarából ki-be pakol. Mióta ott van a kartondoboz, random módon pakolgat vissza vagy a kosarába, vagy a dobozba, viszont a doboz túl mély ahhoz, hogy bármit ki tudjon belőle venni, úgyhogy a szabadon mozgó játékai folyamatosan fogynak (és én kevésbé esem rajtuk keresztül). Megfigyeléseim szerint a játékok felezési ideje nagyjából öt óra, ennyit szokott ugyanis kábé a Muci nagyjából ezzel a tevékenységgel tölteni. Aztán másnap reggel kezdi elölről.

Evés: hónap elején még arról panaszkodtam Südvének, hogy alig lehet szilárd kaját beleimádkozni, aztán kábé egy hete megcsináltam két deci asszem paradicsomos-csirkés tésztát bazsalikommal, és a Muci egy menetre bevágta (általában egy decit sikerül egyszerre belenyomnom, másnap kapta volna a másik felét). Azt hittem, csak véletlen, de másnap, amikor 3 decit csináltam két napra, azt is egyben benyomta, csak lestem. Viszont még mindig megiszik olyan 2 dl tápszert a rendes kaják után is.

A másik örömhír, hogy végre hajlandó darabosabbat is enni (mármint olyan villával összetört állagú kajákat). A harmadik meg az, hogy napközben, ha nassolna, akkor kiszolgálja magát, például leveszi a konyhában a piskótás dobozt, kivesz belőle egy piskótát, és elrágcsálja. Már csak arra kellene megtanítanom, hogy utána söpörjön is fel. Viszont rendszeresítettem neki egy tálka kölesgolyót elérhető magasságban, amit délelőtt rituálisan elfogyaszt. A rituálé lényege, hogy egyenként kiveszi és maga mellé teszi a kölesgolyókat, utána megpróbálja kalapként a fejébe húzni a tálkát, majd megeszi a kölesgolyókat. Nagyon, nagyon várom már, hogy a tényérokat tányérként kezelje, és nem olyasvalamiként, amit az arcába vagy a fejére kell nyomnia, mert emiatt a téves beidegződése miatt sok soron kívüli fürdetésnek és átöltözésnek voltunk már szenvedő alanyai (igen, én is, ilyenkor szeret hozzám bújni).

Beszéd: amikor felébred, azt mondja, ana, ana, vau-vau. Ha ugatnak odakint a kutyák, azt mondja, vau-vau. Ha agnus azt mondja, hogy itt a kígyó, sszzz, sszzz, Muci azt mondja vau-vau. Ha agnus azt mondja, brumm-brumm, Muci azt mondja, vau-vau. Ha mesélem agnusnak, hogy és képzeld, akkor is azt mondja, hogy vau-vau, amikor…, akkor Muci boldogan közbevág, hogy vau-vau.

A kedvenc szaván kívül továbbra is használja még a nemet, csak az most kissé háttérbe szorult, viszont egy csomó mindent megpróbál utánozni. Ma például elvittem játszótérre, és előtte énekelgettem neki a hinta-palintát, hogy legyen egy kis fogalma, hová megyünk, mire Muci utánam énekelte, hogy in-ta, dádádá, dádá-dádá dádádá, tök jó ritmikával meg dallammal. Teljesen el voltam képedve.

Fogak: kinőtt még kettő, pillanatnyilag nyolc foga van, azzal már nagyot lehet harapni.

Társasélet: a nők jó fejek. Agnus különösen jó fej, mert lehet kupakokat dobálni a dekoltázsába, és azt mondja, brumm-brumm. A férfiak is jó fejek alapvetően. A kisgyerekek nagyon ijesztőek, pár kivételtől eltekintve (ezért szeretném játszótérre vinni, minden belső berzenkedésem ellenére, de ma például egy gyerek sem volt ott az enyémen, meg pár hatodikoson kívül). A kutyák nagyon ijesztőek, ugyanakkor az emberek élete a kutyák körül forog. Muci kedvenc játéka, hogy kimegyünk a kertbe, feláll a hátam mögött, a lábamba kapaszkodva, és ha elég messze annak a kutyák, akkor kidugja oldalt a kis fejét, és odakiabál nekik, hogy vau-vau. Ha nincsenek elég messze, akkor megpróbál felkúszni a lábszáramon.

Szóval mindent egybevetve jól elvagyunk így mi.

330. fejezet – mese a kisfiúról, aki nem volt álmos

Közzétéve Szerző:
19

Mostanában gyakorlatilag minden nap éjfél utánig dolgoztam, a rövid kis köztes időkben pedig választhattam, hogy Mucizok, vagy blogot írok, és a Mucinak sokkal hatásosabb érvei voltak.

Ez a 15. havi oltás, ez durva lehet, mert tényleg kijött rajta eddig két hullámban az összes ígért utóhatás, mondjuk nem olyan borzasztó látványosan, csak az elmúlt pár napban estére például hőemelkedése volt, meg napközben is szörcsögött egy kicsit. Illetve rengeteget alszik, ami végül is nem baj, de remélem, azért lassan magához tér a mormotafülű.

Valószínűleg egyébként neki is elege van a rengeteg alvásból, mert a múltkor, amikor látványosan álmos lett, akkor lefektettem, de utánam kiabált, hogy ne hülyéskedjek, ő élni akar, amíg még fiatal, nem az ágyban kuksolni folyamatosan, neki a kacsa kell, meg a babatükrös képeskönyv. Muszáj volt kivennem, mert olyan aranyosan dünnyögte a magáét, igazából ez sokkal jobb taktika a részéről, mint a sírás lenne, a gyereksírástól pillanatok alatt felmegy bennem az ideg valamiért (született valamelyik szomszédba egy kisbaba, néha bömböl éjszakánként, azzal a tipikus, levegőt sem vevő üvöltéssel, amit Zorcsi soha nem produkált, és bár tényleg csak akkor hallatszik át nagyon-nagyon halkan, ha nagy a csend, így sem tudok tőle aludni. Igazából volt már, hogy majdnem átmentem, hogy ne adjam-e kölcsön a rezgősszéket, vagy mittudomén, de hülyén jött volna ki).

Szóval így néz ki a baba, aki nem akar aludni:

Van ez az ártatlan nézése a Donnak, amivel arról akar általában meggyőzni, hogy nem a telefonom megszerzése miatt szeretne az ölembe bújni, nem ő borította ki a rizspelyhet, és ő igazából nem is szokott aludni soha. Mindegy, Mucikám, akkor játsszál, szólítottam fel, mire a célszemély elgondolkozott:

Ez olyan művészfilmbe illő kép lett a hideg színeivel, Zoárd az élete értelmén töpreng most, hogy az eddigi tapasztalati alapján kezd ráébredni a keserű valóságra, miszerint célját, melyről kisgyerekkora óta ábrándozott, a notebookomat soha nem fogja elérni, és egyébként is minden olyan magas, és anya is mindig azt mondja, hogy nem, ilyenkor szoktak az oroszok bánatukban inni, hosszú, vágatlan snittekben, de a Mucinak a földszinten maradt az aventes magic cupja, úgyhogy ő csak sokatmondóan nézett.

De mivel ő is inkább problémamegoldó, mint rágódó alkat, hozzám hasonlóan, egy idő után mozgásba lendült:

Ez a kép nem is lenne önmagában olyan érdekes, csak az volt a vicces, hogy a Muci nagyjából tíz percig ebben a beállásban maradt, és hiába kérdezgettem, hogy most modellt áll, vagy a "támaszkodó harci vöcsök" pózt gyakorolja az ellenfelei megfélemlítése végett, ő csak nézett maga elé olyan tekintettel, mint aki emlékszik, hogy akart valamit, de az istennek nem jut eszébe, hogy mit. Időnként vádló tekintettel a kezére mered.

Amikor legközelebb ránéztem, akkorra már a könnyebbik utat választotta (lehet, hogy olvassa a Pömpölléres bagázs blogját):

Először azt hittem, csak pihen, de nemsokára hangos horkolás hangzott fel, illetve kicsit később kényelmesebben is elhelyezkedett, és zavartalanul aludt tovább:

Azért amikor berogyott a térde, akkor inkább átvittem a kis fészkébe, ahol még erőtlenül közölte velem félálomban, hogy vau vau nem, de utána aludt tovább.

329. fejezet – ügyesen strukturálja az időmet

Közzétéve Szerző:
22

Bár a Muci alapvetően tényleg egy angyalszerű csodagyerek sok tekintetben, de azt nem hagyja, hogy az akut problémamegoldó képességeim gyakorlat híján esetleg berozsdásodjanak.

A ma reggeli alaphelyzet az volt, hogy egyrészt tegnap késő estig sütöttünk-főztünk a mr.a-val, szaladt és tocsogott a konyha, ami egyben a nappali is, másrészt hajnalban ébren depresszióztam, úgyhogy sikeresen elaludtam. Ez idáig egyértelműen az én saram. Mivel vendégeket vártam, volt kábé másfél órám arra, hogy emberi, egyben vendégbaba számára biztonságos környezetet teremtsek, amiből egyenesen következik, hogy Muci, amint lementünk, levadászott egy rossz helyre rakott sörösüveget, és egy mozdulattal összetörte a padlón, majd tapicskolni kezdett a sörben. Oké, gyorsan abbahagytam a tápszeradagolást, a gyereket fél lábbal távoltartottam (az egyetlen biztonságos helyre, az ágyába ugye nem rakhattam sörösen), miközben összetakarítottam (később még talált egy szopogatnivaló szilánkot, de résen voltam).

Eközben elfelejtettem ugyan, hány kanálnál tartottam a tápszernél, de saccra befejeztem, a Muci szájába nyomtam, majd szélsebesen nekiláttam rendet rakni a konyhában. Mucika eközben lerámolta a krumplikat és a konzerveket a polcról, ami oké, azt hamar rendberakom, és addig is elfoglalja magát, majd kikapcsolta az asztali gépet, nagyjából ez is oké. Utána viszont kirohant a fürdőszobába, és mire utánamentem, már szétdobálta a tamponjaimat, és a szájában egy szárnyasbetéttel ejtette éppen a vécébe a tusfürdőmet. Megjelentemkor büszkén, fülig érő vigyorral közöltevelem, hogy nem-nem, mert ő már ilyen nagy és ügyes, hogy tudja, hogy a vécé nem-nem. Oké, ez nem hiányzott, de megoldottam.

Felmosáskor meghempergett a vizes padlón, következett a második átöltözés, de ezután szerencsére relatív nyugi volt a vendégek érkezéséig (ami kábé öt perc múlva következett be). Ebben a pillanatban a Don úgy döntött, hogy ő most bekakál, de nem gyengén, hanem hogy a ruhájára is jusson. Itt volt három választásom, vagy kimegyek a kapuhoz a szaros gyerekkel a kezemben (nem), vagy berakom az ágyába a szaros gyereket (nem), vagy szélsebesen átöltöztetem, és berakom az ágyába, amíg kimegyek (igen). Természetesen az én önálló, nagy babám a pelenka levétele után úgy érezte, hogy most muszáj hozzám bújnia, hogy megvigasztaljon, úgyhogy én is öltözhettem át. Ezután, mint aki jól végezte dolgát, a nap többi részét nagyjából végigaludta.

És ez a kevésbé vidám része, hogy kijött rajta a hétfői oltás (erre figyelmeztetett is a doki, hogy így lesz), és most bágyadt és bújós, úgyhogy ma annyit engedtem rosszalkodni, amennyihez csak volt ereje, remélem, pár nap alatt helyrejön.

328. fejezet – igazi gyerek lett belőle

Közzétéve Szerző:
5

Ma leóvakodtunk a körzeti rendelőbe, ahol a védőnő is megtalálható, 15 hónapos oltásra meg szintfelmérésre. Nem akarok dicsekedni, de a Muci az első felmérőjét csillagos ötösre teljesítette, még túl is, ami nagyon kellemes meglepetés volt számomra ahhoz képest, hogy eddig bárhova mentem vele orvoshoz, mindig volt valami hümmögős szemöldökhúzogatás valami miatt. Most meg csak annyit mondott a doktornő, hogy nagyon meg van ezzel a gyerekkel elégedve, a szóban forgó gyerek meg csak egyet nyikkant, amikor megszúrták. Az ideje többi részét azzal töltötte, hogy kiszúrt magának csajokat, és az agnuson már letesztelt módszerrel kokettált velük, miszerint hülye arcokat vág, kukucsol, és azt mondja, vau. A babáknak is azt mondta, hogy baba, baba, vau, mert mostanában nagyon foglalkoztatja ez a kutyakérdés, és szereti kibeszélni magából a gondolatait. A kutyának simán csak azt mondja, hogy vau vau nem, baba nélkül, vagyis kontextusba helyezi a mondanivalóját, emiatt nem kicsit vagyok rá büszke.

Ő is nem kicsit büszke magára, tudja, hogy vannak ellenállhatatlan fogásai, ezért ha már rettenetesen sokáig (kaja után fél percig) nem vettem ki az etetőszékből, akkor egyszerre berreg és tapsol, mert tisztában van azzal, hogy képtelen vagyok ilyenkor nem agyondicsérni, meg összepuszilgatni, és aki puszilgatja az embert, abba bele lehet kapaszkodni, és ki lehet mászni rajta a székből. Másik ilyen ellenállhatatlan húzása, hogy megtanult verbálisan vitatkozni. Elleste, hogy amikor valamit muszáj megtennem vele, annak ellenére, hogy ő azt mondja, hogy nem, akkor én azt válaszolom, hogy de. Ebből következően, ha én azt mondom, hogy nem, nem mászhatsz bele a vécébe, akkor kijelenti, tisztára az én hangsúlyozásommal, hogy de de (=ne haragudj, anyám, de ezt most meg kell tennem), és mászik tovább.

Amúgy akarata ellenére is nagyon jól parodizál engem, például amikor elkezdtem morogni vele, mert a körzetihez indulás előtt megfürödve, tiszta ruhában kihalászott egy szétolvadt csokit a szemetesből, és mindent összekent vele, akkor ugyanolyan hanghordozással ő is elkezdett csendben lamentálni magában halandzsául (de én értettem a mondanivalóját, miszerint nem igaz már, hogy az ember nagy nehezen szerez végre magának egy csokit, erre elveszik tőle meg molesztálják a ruhával), szóval képtelenség rá haragudni, ugyanakkor kiváló nevelő-oktató módszere van, mert már ötször meggondolom, hogy mit és hogyan mondjak neki.

327. fejezet – dévény felfüggesztve, csapj bele

Közzétéve Szerző:
20

Voltunk a múlt héten dévényes kontrollon (csak semmire nincs időm), és éppen hogy csak, de beleesik a gyerek abba a kategóriába, hogy nem kell járnia. Csak majd két hónap múlva vissza.

Jó dolgok: teljesen kétoldalasan kúszik és mászik, és a bokája sem dől semerre, amikor feláll, szépen, szabályosan ül.

"Még dolgozunk rajta" dolgok: a háti hipotónia azért még látszik (ezt én is látom), és bizonyos mozgásoknál megvan még a féloldalasság (jobb lábbal tud csak felállni, jobb kézzel támaszkodik).

Feladat: ülés közben húzzam néha előre valamelyik lábát (a dévényesünk szerint sincs a W-üléssel önmagában gond, csak attól jobban erősödne a Muci háta, ha másképp is ülne), meg fondorlatos módszerekkel vegyem rá, hogy bal lábbal is álljon fel néha. Illetve mondott ilyen labdás gyakorlatot is, hogy egy magasságának megfelelő labdára ültessem fel a dedet, és leérő lábbal hintáztassam, vettem is labdát, de az első próbálkozásunk röhögős-fetrengős kudarcba fulladt (a labda győzött).

Egyéb tekintetben meg a gyerek egy különösen fogékony időszakába érkezett, amit ki is használok, és lelkesen tanítgatom a szépre-jóra. És ez alatt nemcsak azt értem, hogy bégetünk, meg kukorékolunk, meg ilyesmi (már megint elfelejtettem letölteni felismerhető, stilizált állatképeket a netről, amit mr.a kérésemre kinyomtatna esetleg, és kirakhatnám a falra, hogy arcot is kapcsolhasson a Muci a hanghoz, mert ugyan mondom én, hogy így a birka csinál, de pillanatnyilag ő csak azt látja, hogy így anya csinál), bár sajnos azt még nem tudom, hogy a zsiráfok mit mondanak. Szóval visszatérve az eredeti gondolatszálra, a csapatszellemünk megerősítése végett fontosnak találtam, hogy megtanítsam a "csapj bele!", illetve a "gimme five!" szertartásának elsajátítására. A szándékom termékeny talajra lelt, reggeltől délig nulláról közel tökéletesre fejlesztettük a tudományt, mind magyar, mind angol felszólításra (bár eleinte úgy értelmezte a kérést a Muci, hogy "csapj bele nagyon sokszor!", illetve "gimme fifty!", de ezért nem hibáztatom, az egyes szám / többes szám az ő korában nehezen elsajátítható nyelvi disztinkció). Belecsapás után mindig nevetünk, az része a rituálénak.

Azt viszont sajnos mostanra megtagadja, hogy felszólításra kivegye a szájába, amit berakott, de a befogadóképessége korlátozott, úgyhogy azzal a trükkel élek, hogy valami finomabbat adok a kezébe, általában a mobiltelefonomat, de ma például sajtos tallér volt kéznél, arra is kiköpte a műanyag bigyót.

Az öltözködés viszont egyre nagyobb harc, mert ugyan simán nyújtja a kezét-lábát a ruhadaraboknak, de ugyanolyan simán ki is rántja a jobb lábát a nadrágból, miközben a balt gyömöszölöm bele, és utána röhög, huszadszor is (a humorérzékét valószínűleg tőlem örökölte). Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani a műveletet, mintha egy harcias, olajba mártott, de még nem kisütött polipra próbálnék kényszerzubbonyt húzni (aki közben röhög). Nem várom a telet olyan nagyon.

326. fejezet – a felnőtt babákról

Közzétéve Szerző:
44

Ma kötelező szervize volt az autónak, úgyhogy ráadtam a Mucira a legszebb ruháját, amit nemisbékáék hoztak neki fél éve, és mostanra nőtt bele (már amennyire, kicsit karcsú hozzá, de átvarrtam a gombot). A többi öltözéke a divatosan lezser kategória, és úgy gondoltam, királynői fogadásra mostanában valószínűleg nem megyünk, szóval hordja már a szépet is, mielőtt kinövi.

Ami meglepett, a Muci észrevette, hogy szép ruha van rajta, volt hőőő, meg nagy, átszellemült sóhajok, ami persze nem tartotta vissza attól, hogy öt perccel később kiszórja a banános tejpépport a kőre és meghemperegjen benne, de az kiporolhatónak bizonyult.

És egy picit féltem a szerviztől, mármint hogy bírni fogja-e az unalmat a gyermek, de elképesztően jól viselkedett. Átnavigáltak minket a szomszédos Lexus-szalon büféjébe, ahol beleültettem egy fotelbe a Dont, aki öt percig gyanakodva nézett mindent, majd kiült az arcára az ismerős, önelégült (mondjuk van mire), álszerény, füligvigyor Muci-pillantás, végignézett a környező pasikon, és le lehetett olvasni róla a gondolatait, miszerint igen, itt vagyunk mi felnőttek, felnőttruhában ülünk felnőttszéken és felnőttdolgokat csinálunk, nem nagy ügy, nekem még az anyukám is itt van, nem úgy, mint nektek, de nem akarok dicsekedni. Azt hittem, megzabálom. Ezzel a tevékenységgel, meg azzal, hogy hagyta magát mindenki által dicsérgetni, hálistennek elfoglalta magát addig, amíg megettem a szendvicsemet, megittam a kólámat és elolvastam tíz oldalt a könyvemből, csak utána merült fel benne, hogy most már azért ideje lenne felmászni az asztalra, és egyenletesen szétteríteni az összes szalvétát, de akkor sietve fizettem, és kimenekítettem az objektumból, úgyhogy megmaradt az arcunk.

zoard279

(A bal felső homlokán a csík nem sérülés, hanem az anyukája megpuszilta rúzsos szájjal, mert elfelejtette, hogy már sminkelt, és nem bírt az érzelmeivel, de a rúzsos csóknyom amúgy is macsós dolog.)

A Toyotánál meg hálistennek belehúztak a gyerekre való tekintettel (asszem, mindig vele fogok járni, nem mintha lenne választásom), és nem szóltak rá akkor sem, amikor az üvegasztalon pörgött, és helyenként diszkréten megnyalta. Mondjuk amennyi pénzt otthagytunk, elvártam volna, hogy akkor is csak elnézően mosolyogjanak, ha én is végignyalom párszor az asztalt, ezzel együtt értékelem a hozzáállást (még marcipánrudat is kaptunk, meg minden). Meg főleg azt, hogy negyven perc alatt végeztek az extrákkal együtt (mindig elfelejtek ablakmosó-folyadékot venni, na).

Itthon is csupa jó vele minden, mióta komolyabb rendet vágtam. Az emeleten csak a játékait tudja szétpakolni, azokat meg este két pillanat alatt visszahajigálom a kosarába, hogy azután másnap megint egyesével kiszedje őket, és megörüljön mindennek. Most, hogy már nincs nagyon tilos dolog, teljesen jól eljátszik egyedül, időnként idejön valami cuccával egy ölelgetésre, utána rohan tovább az ügyeit intézni. Mondjuk az éjjeliszekrényem polcait is rögtön kiüríti, de ott leginkább csak könyvek vannak, azokat is fél pillanat este visszarakni, viszont ami nagy fejlemény, hogy hat rá a szavam. Mármint az éjjeliszekrényem tetejét illetően, ahol a legtilosabb dolgok vannak, teásbögre, telefon, fényképezőgép. Mostanában ugyanis többször elkövette, hogy odamegy, elkezd nyúlni a tilos dolgokért, majd félúton abbahagyja, felém fordul, azt mondja, hogy nem-nem, én biztosítom, hogy valóban nem-nem, mire (tadáám!) a Muci elmegy, és csinál valami mást. És nem kell odamennem, elég, ha megbeszéljük (mondjuk azzal tisztában vagyok, hogy ha nem lennék a szobában, gátlástalanul lerabolna mindent, de ezért nem tudom hibáztatni).

A másik nagyon vicces dolog, hogy elkezdte utánozni, amit mondok. Utánam mondja, hogy gomb (a gombok nagy szerepet játszanak az életében), meg az állathangokat, meg váratlanul mindenféle hülyeséget. Például amikor az emeletre viszam a teámat, akkor az nem két kör, hanem fél kezemben egy Muci, a másikban egy bögre, és tegnap reggel egy kicsit kicsöpögött, mire megjegyeztem, hogy jaj-jaj-jaj, ez így nem lesz jó, ma reggel meg ahogy ugyanígy jöttünk fel a lépcsőn, a Muci kezdte mondani, hogy jaj-jaj-jaj, galigaligali, jaj-jaj-jaj. De megnyugtattam, hogy most vigyázok.

Egyébként meg tegnap, amikor már lefeküdt, egy kicsit hiányzott, úgyhogy éjfélkor végignéztem a videóit (jóvanna, kicsit odáig vagyok érte), és felfedeztem, milyen figyelmetlen vagyok. Mert volt az a júniusi cucc, amikor egy hordó mellett támaszkodik, és leginkább másfelé néz, és mondja, hogy vava, én meg észre sem vettem, hogy akkor is a kutyát nézi, és azért mondja, hogy vava. Akkor még azt hittem, a vava csak a baba pösze változata, szóval lehet, hogy a Muci már az összes titkát elmondta nekem, én meg észre sem vettem. Így jártam.