dévény kategória bejegyzései

240. fejezet – a nemkúszásról

Közzétéve Szerző:
5

Tegnap meg értetlenkedtünk egy nagyot a dévényes terapeutával, mert a Muci többször végigkúszott a szőnyegen (kb 2 m.) pusztán attól, hogy a nyakát masszírozta egy kicsit a lány, viszont ezt kétségbeesetten ordítva tette. Szóval az ereje megvan hozzá, hogy kússzon, a mozdulatokat is ismeri, csak depressziós lesz tőle, ami egyszerűen megmagyarázhatatlan. Még az lehetne megoldás, hogy fejben nem elég érett a kúszáshoz, de a terapeuta szerint jóval érettebb a korrigált koránál, és a többi orvos is egyöntetűen azt állítja, hogy a valós korának megfelelően értelmes, szóval meg vagyunk lőve. Remélem, hogy az üvöltés csak a hülye idő miatt volt (egész délután hol zuhogott a hó, hol sütött a nap), és előbb-utóbb rájön a gyermek azzal a kilenchónapos eszével, hogy kúszás által el lehet jutni A pontból B pontba, és az jó. Mindenesetre torna után nagyon mártírszerűen viselkedett a terapeutával, sértődötten nem nézett a szemébe, csak a szeme sarkából leste, hogy eléggé vigasztalgatják-e őt, amiért Kúsznia Kellett, meg nagyon vonakodva, nagyokat sóhajtva vette el tőle a kedvenc plüsspolipját, közben biggyesztett, pedig egyébként kedveli a csajt, tiszta nemzet színésze.

Mindenesetre most a finommozgása ugrott egy nagyot, simán kinyitja és visszazárja a popsitörlős tasakot, meg két kézzel forgat játékokat, ilyenek, remélem, hogycsak ezek miatt nem tud most a kúszáson gondolkozni.

236. fejezet – bejegyzés, ami valahogy elkanyarodott a dsgm financiális vonatkozásai felé

Közzétéve Szerző:
13

Amúgy meg a legutóbbi dévényes szeánszon kiderült, hogy nem én vagyok a hülye, vagyis alapvetően persze igen, de az orrát helyesen állapítottam meg a Mucinak, hogy különösen gyöktelen. Ez úgy került szóba, hogy kérdezte a terapeuta, hogy mit mondtak a dedről a szemészeten, úgyhogy elmeséltem, hogy az állami hatalmak már elbocsáthatónak minősítették szemileg, de S. B. mondta, hogy azért vigyem el el magánhelyre rejtett kancsalságot nézni, mert azt 5-6 éves korig lehet korrigálni, de nincs rá kötelező szűrővizsgálat. És aggódva visszakérdeztem, hogy miért kérdezi, talán ő is észrevette, hogy néha mintha bebandzsítana a Don, és erre a terapeutánk elmesélte, hogy igen, de ez nem biztos, hogy baj, csak onnan jutott eszébe, hogy ő is most vitte a lányát bandzsítás miatt, de a szemészeten azt mondták, hogy nincs baja, csak távol ül a szeme, és nem áll ki eléggé az orrcsontja, azért szalad néha össze a lánya tekintete, és látja, hogy a Muci is ilyen, hogy távol ülő orratlan, úgyhogy valszeg nálunk is ez lesz a bibi.

És most nagyon optimista kezdek lenni megint, mert a legutóbbi összejövetelen alig sírt a gyermek (olyan max 3 percet összesen), ami azt jelenti, hogy megizmosodott annyira a kritikus helyeken, hogy ne fájjon a masszázs, vagyis most már tényleg bármelyik pillanatban megindulhat. Meg ez az én lelkemnek is jót tesz, nagyon nem bírom, amikor húsz perceken keresztül keservesen bömbölt, a múltkor gondolkoztam azon, hogy ehhez a dévényezéshez azért nagy elhivatottság kell, szerintem napi olyan 5-6 óráig lehet bírni maximum a folyamatos üvöltést, meg fizikai megterhelést ép ésszel, a mi terapeutánk mesélte is, hogy délutánra már tudatosan figyelnie kell, hogy a saját gyerekeihez is ugyanannyi türelme legyen. Ugyanakkor hiányszakma, és ő is be van táblázva két hónapra előre, gazdasági válság ide vagy oda, de ehhez azért tanulnia kellett 8-9 évet (dsgm-et csak képzett gyógytornász (3-4 év) végezhet, legalább két év szakmai gyakorlattal, és maga a képzés három év), ráadásul a képzés ára is elég húzós volt, és most is évente hetvennégyezret be kell fizetniük az alapítványnak úgymond a licenszért (gyakorlatban ebből (is) tornáztatják a rászoruló gyerekeket, meg tartják fenn a helyet). Plusz a helyiséget sem ingyen adják, ahol "rendel", szóval egyáltalán nem csodálkozom, hogy ennyire drága a kezelés, de (azt leszámítva, hogya terapeutát mindketten nagyon kedveljük) azért minden szempontból örülni fogok, amikor majd vége lesz végre.

227. fejezet – kicsit lassú felfogású vagyok

Közzétéve Szerző:
23

Megint bénaanya voltam (de legalább jóindulatú, kedves lány vagyok, még ha kicsit hülye is). Tegnap már erősen törtük a fejünket a dévényes terapeutával, hogy miért nem kúszik ez a gyerek, amikor elég erős hozzá, elég régóta gyakorolják, itthon is sokat van hason, meg minden. Megállapodtunk abban, hogy biztos nem tudja, hogy kúszással el lehet érni dolgokat, és hogy egyáltalán, a kúszás jó dolog, ezért nincs motivációja. Aha.

Azután ma reggel egy halvány kis fény kezdett derengeni a fejemben, miközben elérzékenyülve figyeltem, hogy játszik kis magzatunk a parkettán. Ugye az van, hogy akartam neki polifoamot venni, azután visszarettentem, mert van ötezer játszószőnyege, pokróca, illetve személyesen is megtapasztaltam az öcsém leányának puzzle típusú gyerek-polifoamját, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem lenne egy vidám gyerekkor az olyan, amiben anyát hetente kétszer a sárgaházban kell meglátogatni (borzasztó nehéz ám kirakni egy bonyolultabb házikót!). Szóval lényeg az, hogy gondoltam, megvárjuk, hogy kússzon a Muci, és majd akkor kap egy decathlonos nagy polifoamot, addig elég neki a játszószőnyeg.

És akkor reggel feltűnt, hogy ez a gyerek bizony teljesen szabályos kúszó mozdulatokat csinál, csak azért nem halad, mert ugye a pokróc alatta parkettán van, ő meg annyira még nem erős, hogy ekkora mértékű viszkozitással is harcba tudjon szálni, úgyhogy inkább csak úgy elmolyolgat a játékaival rajta. Kérésemre ekkor a fiúm lehozott egy akármilyen polifoamot, és ráhelyeztem a gyereket, aki először simán elharcolta magát a tukánig, utána meg a notebookomig, aminek kedves szokása szerint kihúzta a tápkábeljét, és megpróbálta átharapni. Nem nagy távolságokról van szó egyébként, olyan harminc centikről, de a nullához képest a harminc centi is gyönyörű, úgyhogy nagyon meg lett dicsérve (bár jelzésértékűen azért megemlítettem neki, hogy részben ezért nem lett végül görényem, mert az elrágja a kábeleket, de szerintem a gyerek tudja, hogy őt nem vennék vissza az állatkereskedésben, szóval most már azt csinálhat, amit akar).

Én meg egy kicsit hülyén éreztem magam, amiért gátoltam idáig a mozgásfejlődésben, de asszem, majd úgy gondolok a dologra, hogy feltaláltam a hordozható gyerek-kúszópadot (a futópad mintájára, az úgyis olyan trendi manapság). Ha a tv-shopot érdekli esetleg, még egy ideig tudunk szerintem ilyen videókat csinálni, hogy mosolyogva megérkezünk, egyik hónom alatt a gyerekkel, másik alatt a pokróccal, egy mozdulattal összeillesztem őket, gyerek vigyorogva teper öt percig helyben, utána megint a hónom alávágom őket, átmegyünk öt méterrel odébb, és megismételjük a mutatványt, közben arról mesélek, hogy mennyire egyszerű így az életem, mert a gyerekem folyamatosan edzésben van, ugyanakkor nem kell kergetni, de természetesen ez csak a Nasa által kifejlesztett technológiával készült SuperSlip(tm) jegesmedvés pokróccal működik (lányoknak rózsaszínben is!), amelyhez igény esetén kis felárért egy nm SuperSlip(tm) (űrtechnológia!) parkettát is biztosítunk, kérjük, hívjon még ma a megadott számon.

221. fejezet – amúgy meg legyen már tavasz

Közzétéve Szerző:
23

Muciról (bár az L. azt mondta, hogy ne hívjam Mucinak, mert rajta ragad, de én konkrétan alig várom, hogy a Don egyszer majd sokára ilyen motorostalálkozóra menjen, és akkor én felhívhassam azzal, hogy Mucikám, ugye nem isztok sokat a kis barátaiddal, és vegyél fel sapkát mindenképpen, meg ne fázzon a fejecskéd, és puszit küld a zsiráf és a nyuszi is, Mucikám, szóval az isten óvjon mindenkit a sajátos humorérzékkel rendelkező szülőktől), szóval Muciról múlt héten megállapították dévényen, hogy tökre jó mozdulatokkal kúszik-mászik, csak azért nem halad, mert a háta még gyenge, arra nem gyúrtunk. Azóta gyakoroltunk, és lett is eredménye: egyrészt péntek óta tud hason aludni (nem szeretett eddig, mert a gyenge hátizomtónusa miatt fájt tőle a nyaka), másrészt ma konkrétan térdre pucsította a vonzó kis hátsóját. Határozottan ember lesz belőle.

Másrészt viszont roppant fura, hogy kábé csupa olyan adatolással találkoztam, mióta kíváncsiságból kérdezgetem, hogy 70 centihez mindenki gyereke 8 kiló körül szokott lenni, a Don meg kereken hét, és ez engem abszolút nem zavar, csak fura, mert van tokája, van kerek pocakja, le szokták dagizni, akkor most mi van? A többi gyerek még tömörebb, vagy Muci üreges belülről? Bár igazából nem siettetném azt a nyolc kilót, így is leszakad a karom.

Hozzátáplálás címszóval előkapartam egy kis, még a fogyókúrás időszakomból ott maradt kölesgolyót is a szekrény mélyéről, és jelentem, a gyermek a kölesgolyót is felvezette az ehető élelmiszereket tartalmazó listájára. És én még azt hittem, azért nem eszi a húslevest, mert az túl szilárd neki, és nem hiszi el, hogy kaja. Pedig csak felnőtt szép csendben, úgy, hogy észre se vettem.

211. fejezet – nincs benne kép a kicsapongó életmódom miatt

Közzétéve Szerző:
14

Tegnap kilengtem este, és egy kicsit kiütöttem magam, megittam két kávét ugyanis este 9 és éjfél között, amitől reggelre komplett másnapossági tüneteket produkáltam, szédültem, hányingerem volt, ill. hasmenésem, és egyáltalán. Mivel nem akartam, hogy a gyermekem lemaradjon a heti tornájáról, önfeláldozó anya módjára kirebegtem a fiúmtól, hogy vigye ma ő dévényre, én meg visszaaléltam a párnák közé. Egykor felkeltem, kihámoztam Mucit a hordozóból, amiben beadta az alvó gyermeket a fiúm, töltöttem bele tápszert, váltottam rajta pelenkát, majd leraktam a bölcsőbe, azt sóhajtozva, hogy anya beteg, légyszi ma legyél el nyugiban, és Mucc a világ legjobb kiscsirkéje, mert így is tett, szép halkan beszélgetett az egerével négyig. Ezt tudnám felhozni mentségül, amiért nincs kép, de higgye el mindenki, hogy a célszemély szeme, mint a kárbunkulus, szája csücsöri, arcocskája rózsa, és a köcsög ekcéma is mintha múlna.

Nemrég volt egyébként először olyan élményem, hogy ha a gyerek nagyon csendben van, akkor biztos rosszban sántikál, és tényleg. Valahogy levergődött a dolgozószobában a játszószőnyegről, és amikor bementem, akkor éppen a fiúm hátizsákját rángatta diadalmas arccal kepesztve a padlón. Abba a hátizsákba egyébként olyan három ilyen muciméretű gyerek beleférne, de szerintem ha jól belenyomkodnánk őket, akkor négy is, szóval a jelenet nem nélkülözte a komikus elemeket.

Amúgy továbbra is dúl a szerelem köztünk, de szerencsére nem követem a vonatkozó szakirodalom utasításait, hogy ne áruljam el a valódi érzelmeimet, és várjam ki, hogy ő tegye meg az első lépést, mert arra szerintem csak úgy kábé egyéves kora felé kerül majd sor. Viszont azzal tisztában vagyok, hogy előbb-utóbb elhagy majd egy másik nőért (és ez a jobbik eset), és szorgosan látom el munícióval azokra az alkalmakra, amikor fel kell majd hívnia annak a másik nőnek a figyelmét arra, hogy velem ellentétben milyen szeretetlen, már-már rideg a viselkedése. Az "anyám puszilgatott, miközben kakiltam" és az "anyám oldtimert vett nekem karácsonyra" mellé felkerült az "anyám meghámozta nekem a szőlőt" is. Ja, és ha már itt tartunk, azt hiszem, megfejtettem a kajával való undokoskodás eredetét is, ugyanis ha teljesen folyósra keverem vízzel, akkor hajlandó megenni a dolgokat.

Egyébként más is szerelmes szokott lenni belé, bementem a munkahelyemre ugyanis, és odabent a nők kezébe nyomtam, 
amíg beszélgettünk pár szót a főnökömmel, és egyszer csak olyan visítás támadt odakint, mint egy rockkoncerten, amiből azt az egy értelmes szót lehetett kivenni, hogy "mosolygott".

Ami a hozzátáplálást illeti, mostanában belelkesültünk, és mindent megkóstoltatunk vele ujjhegyről, a narancsot szereti, a D'Arbo baracklekvárt szereti, a bacont szereti, a fruttapurát és a mustárt utálja. Mikor mondtuk neki, hogy felnőttkorában márpedig szeretni fogja a mustárt, akkor el is sírta magát, de lehet, hogy csak mert meleg volt neki a barlangászkocsmában, a hőt nem bírja.

Amúgy most hangfetisiszta lett, a hülye hangok minisztériuma egy személyben, sikítva hörög, ha rásüt a nap, sikítva hörög, ha megörül az elefántnak, sikítva hörög, ha meglát minket, mindezt rezignált arccal. Egyéb alkalmakkor olyanokat mond váratlanul, hogy "blö-blö-blö", illetve "gá", a zsiráfnak meg külön szókészletet tart fenn. És amúgy egy cuki, akkor is, ha sikítva hörög.

188. fejezet – sok jó hír, meg egy nagy vese

Közzétéve Szerző:
15

Ekcémahelyzet: felhívtam a gyerekorvost & a védőnőt, azt mondták, hogy ilyen hülyeség miatt nehogy bevigyem orvoshoz (amúgy sincs időpontjuk, a kötelező második menetére is csak januárra kaptam), hanem kérjek valami semleges gyógyszertári krémet, azzal kenjem, biztos a fogzás miatt érzékenyebb a bőre. Oké, vettem, és mindenesetre most nem fürdettem két napig, mert gyanús, hogy ő is a vízre érzékeny, és szinte el is múlt a foltos gepárdsága, viszont a koszmó bedurvult, hajj.

Dévényhelyzet: elvittem malacot most csütörtökön is, hogy ne legyen túl nagy kihagyás két kezelés között, hát nagyon meg lett dicsérve, leginkább rihegett-röhögött, tette-vette magát,és csak az utolsó tíz percben ordított, addigra kifáradt. Az a gyanúm, hogy ő már nagyon mozogna, csak én nem tudom olyan ügyesen tornáztatni. Mindenesetre mostanában erősen igyekszik az oldalára fordulni, több-kevesebb sikerrel.

Kórház:

Ami nem olyan jó: a ba vesemedence-megnagyobbodás még mindig megvan, beutaltak a SOTE Gyermekklinikára profibb ultrahangra. Lehet, hogy kinövi, lehet, hogy soha nem növi ki, de nem okoz problémát, viszont az is lehet, hogy igen. Mondjuk én valahogy annyira nem féltem, eddig se lett baja, pedig mennyit összebénáztam vele.

Ami jó: eltűnt a koponyában lévő ciszta. A homlokánál ugyan van egy kicsi tágulat, de szimmetrikus, és máshol nincsen, szóval ezt majd figyelik, de valószínűleg csak ilyen alakú a homloka. Az ultrahangon egyébként megkérdezték, nem akarok-e leülni, mert ez elég szörnyű, a gyerekek nagyon szoktak sírni, ehhez képest a Don, akit S. B. tartott, végigröhögte az egészet, mert imádja, ha nők fogdossák, meg csikizte a zselé.

A neurológiai vizsgálaton nem mertem bevallani a Dévényt (a főorvosnő nézte), így viszont teljesen meg volt lepve, hogy mennyit fejlődött ez a gyerek, milyen ügyes, meg minden. További gyógytorna szóba se került (azért én viszem továbbra is dévényezni), annyit mondott, hogy gyakoroljam vele a lábösszerakást, mert még mindig spárgázós alkat (azt a dévényes terapeuta úgyis gyakorolja vele, de én is). Egyébként meg nagyon szép dolgokat írt róla az ambuláns naplóba, rögtön úgy kezdte, hogy "volt koraszülött fiatalember" (nem fiúcska, mint eddig), illetve a sok pozitívum végén, hogy "gőgicsél, figyel, okos", csak így szerényen. Úgyhogy most már papírunk is van arról, hogy okos a Malac, pecséttel.

Az elmúlt két napban egyébként voltam dévényezni, a munkahelyemen, két boltban, fogorvosnál, a kórházban ultrahangon és neurológián, és este megyek céges karácsonyi vacsira. Ezek nagy részére a Don is jött, úgyhogy két program között mindig ájultan feküdtünk az ágyban, ami nagyon aranyos látvány, mármint nem miattam, hanem ugye a malacot mindig középre rakom, az apja 160 széles dunyhája alá, mert azt szereti, ő meg szétdobja kezét lábát, úgyhogy én csak a szélén férek el az ágynak. Akkor befészkeli magát, a lehetőségekhez képest az arcába húz egy párnát (ebben is tiszta apja), majd horkolva elalszik a törpéje, és időnként hangosan kacag álmában, de leginkább csak szuszog. Ennél édesebb dolog nincs, pláne ilyen hülye esős időben.

187. fejezet – képességek

Közzétéve Szerző:
42

Voltunk időközben dévényezni is. Most hetente viszem a Malacot, és mindig ott veszem észre, hogy te jó ég, mennyit fejlődött egy hét alatt, otthon olyan természetes, hogy ezt is csinálja már, meg azt is. A mostani hét terméke, hogy hasonfekve szándékosan pucsít (abból lesz majd a mászás), a mellkasát alátámasztva térdre vagy egész lábra kinyomja magát, és odanyúl dolgokért, amiket megfog.

Ennek a megfogásnak köszönhetően ma ötpercenként jött az üvöltés, hogy valami nagy baj történt. Úgy egyébként nem túl hisztis baba, általában csak kurjongat, ha a másfél méterre odébb lévő becses személyemre szüksége van, de az, hogy valaki csak úgy fogja, és kirántja a szájából a cumit, az ma mérhetetlenül felháborította. Ennek következtében pár percenként fel kellett kelnem, odamennem, lefejtenem az ujjait a cumiról, és visszaillesztenem a szájába, ilyenkor mindig nagyon hálás volt, aztán meg szerencsére eszembe jutott, hogy otthagyom a kezében, és egy másikat dugok a szájába, ez meg is oldotta a problémát, esküszöm, elmegyek gyermeknevelési tanácsadónak.

A házi feladat most az, hogy forgassam a Dont, lehetőleg úgy, hogy minél több mozdulatot ő tegyen bele. Na mármost ez rettenetesen nem egyszerű, mert ugyan magától vannak már próbálkozások az oldalra fordulásra, de amint megjelenek a képben, azt hiszi, hogy most olyat játszunk, hogy én tolom, ő meg ellentart, vagy hogy egymáshoz dörgölőzünk (és a végén mindig kiderül, hogy neki van igaza). A következő kép akkor született, amikor kínomban egyszerűen leültem mellé, és az oldalára raktam le a Dont, háttal a lábamnak, de kitámasztva azzal, hátha idővel kopik a jelenlétem varázsa, megun, és átfordul, ehelyett viszont végig vigyorgott meg kacsingatott, meg nyelvet nyújtogatott rám, közben meg folyt belőle a szó, nagyon örült, hogy milyen jó mulatságot találtam most ki neki. A kék vagyok én.

A koszmó viszont nagyon idegesít, már a homloka is foltos, a sampontól sem múlik, asszem, még egyszer rákérdezek a gyerekorvosnál, hogy biztos nem ekcéma-e (én durván hajlamos vagyok ekcémásodni, a Don viszont nem vakarja a homlokát, és a haja alatt jellegzetesen koszmó a koszmó). Nagyon kíváncsi vagyok arra is, mire lesz majd érzékeny, az apja a laktózt nem bírja (amikor mondja, hogy de hát felhúzni magam akárhova tök könnyű, akkor én visszamondhatom, hogy de hát tejtől nem rosszul lenni is tök könnyű, büszke vagyok a képességeimre), én meg például a csapvizet (gondolom, a klórt benne), viszketek tőle, meg ha sokáig fürdöm, tüsszögök. A baba egyelőre mindent bír, bár asszem, a hipoallergén tápszer, az alma és a sütőtök nem állítja nagy kihívások elé az immunrendszerét, de akkor is ügyes.

183. fejezet – félévértékelő

Közzétéve Szerző:
18

Jeles dátumok vannak most, a Don ma fél éves, és ma van négy hónapja, hogy hazahoztuk az intézményből, tegnap volt korrigált három hónapos, és tegnap volt egy éve, hogy megfogant.

Szóval ezalatt a négy hónap alatt, amit itthon töltött, hízott pontosan négy kilót, mert most 6,20. Mondjuk ebbő nagyjából kettőt a hazaérkezése utáni első hónapban szedett magára (most már nem mérem, hogy mennyit eszik, úgyhogy tegnap eszembe jutott, hogy legalább azt megnézem, havi szinten hízik-e eleget, aha, csakhogy a kívánatos hízás mértéke életkoronként változik és a születésihez kell viszonyítani, én meg csak két dolgot nem tudok, az egyik a születési súlya, a másik az életkora ebben a viszonylatban). Mindenesetre nem tűnik alultápláltnak, de a cherokee rugikon kívül minden reménytelenül széles rá.

Azt hiszem, így hat hónap után kijelenthetem, hogy a Don nagyon jó gyerek. Sírni szinte soha nem sír (na jó, pelenkázás után, kaja előtt van egy sor üvöltözés, hogy tudjam mihez tartani magam, de az negligálható), viszont rengeteget vigyorog. Az egyik kedvenc játéka az, hogy Nézik A Babát. Múltkor a fiúm bevitte a munkahelyére, ott elkezdte nézni, ettől a Malac teljesen extázisba esett, és félórán keresztül röhincsélt, ráadásul ez a kísérlet bármikor, bárhol megismételhető. Még a kajás bőgést is felfüggeszti pár másodpercre, ha rávigyorognak, és visszamosolyog. Időnként gurgulázva kacag, de csak ha valami nagyon vicces (meg néha álmában).

Másik kedvenc dolga a fürdés, főleg mióta beadtam a derekam, és vettem neki újszülött-szűkítőt. Rettenetesen élvezi, hogy csapkodhat, amennyit akar, és nem megy az orrába a víz, meg felnyomja magát hídba (a vízben ugye könnyebb), ilyenek.

És elkezdte mindig nézni, hogy én mit szólok a dolgokhoz, a kádban például folyamatosan az arcomat figyeli, miközben csapkod, de egyéb ismeretlen, vagy veszélyesnek tűnő helyeken is. Ha valahol jól érzi magát, csak időnként pillant rám, de mindig látótávolságban kell legyek.

Enni a szokásosat eszi, tápszer (Beba HA 2), sütőtök, krumpli, alma, körte, igazából ehetne többfélét is, csak nekem gondom van az új dolgok elfogadásával, azért a cékla kap majd egy lehetőséget. A védőnő a lelkemre kötötte, hogy rendes kaját csak kanálból adjak neki, de azt nem szereti, és szerintem korrigált három hónaposan hadd ne kelljen még kanállal szenvednie, majd megtanulja, ha itt az ideje, vagy eszik egész életében kézzel, bánom is én. Egyelőre főzelékes cumiból megy a sütőtök, abban profi.

És érdeklik a játékok, odanyúlni-megfogni-magához húzni egyelőre még csak a textilneműket szokta, de a dévényen imádja bökdösni például a macifejű, szétszedhető, billegtethető, csörgős izét, ami tipikusan az a borzasztó ronda, mesterséges küllemű műanyag játék, amitől engem a víz is kiver, de a Don akarata az első, úgyhogy felkutattam és beszereztem neki karácsonyra. Remélem, addig nem dönt úgy, hogy a hülye maci miatt kell dévényezni, és látni sem bírja. Na, lényeg, hogy minden tetszik neki, ami színes és hangokat ad, vagy nagy fehér falfelület, de a kedvenc még mindig az elefántos ágytakaró.

Ha már dévény, nagy hümmögés után közölte velünk hétfőn a terapeuta, hogy mostantól elég hetente egyszer mennünk, mert a malac jól halad, a korrigálthoz képest előbbre van. De kell még járni, mert laza. Szóval most abból állnak a fizikai képességei, hogy felkönyököl, nagyjából tetszőleges ideig úgy marad, illetve igény esetén ebből a hátára fordul. A feladat az, hogy hanyattból is tudjon hasra, de egyelőre nem érti, amikor tuszkolom az oldalára (a terapeuta szerint minimálisat segítsek, és ő is tegyen bele valamit), hanem azt hiszi, ez egy újfajta babamasszázs, és kéjesen nyögdécselve vigyorog.

Az éjszakát este f8-tól legalább reggel 6-ig átalussza, de tegnap meg ma például csak nyolckor keltett, nem is feküdtünk már vissza. Napközben csak szunyókál néha ott, ahol éppen van, nincs időhöz kötött alvása.

Ja, és a legjobb a végére: tegnap nagyon büszke voltam a Donra, mert végre Rosszalkodott. Először azt hittem, véletlenül esett ki a cumi a bölcsőből, de harmadszorra gyanút fogtam, különös tekintettel arra, hogy a fekmagasság körül van vagy tíz centi teli deszka, meg felette is rácsok, úgyhogy megfigyeltem az aktust, és a Malac valóban szándékosan tornázza kívülre a cumiját. Ez azt jelenti, hogy tud fogni, céljai vannak, szándéka, kész terve a jövőre nézve, bízik bennem, hogy mindig odamegyek visszaadni a cumit, és nem tejbetök. Jó nálam, na.

175. fejezet – amelyben olyan bizonytalan vagyok, de a malac eszik rendesen

Közzétéve Szerző:
11

Minden rendben van ám, csak mostanában egyszerre próbálok dolgozni három helyre, gyereket szabályos időközönként megetetni, meg a fiúmmal profi gésaként elbeszélgetni a motorszerelésről, és ilyenkor a blogba nem ír senki.

Ami a habtapit illeti, felkerestem például a Regio Játéknagykert itt a szomszédban, ahol egyrészt elrettentem a kínálat bőségétől, másrészt ráébredtem, hogy ez a habtapi is ugyanazon műanyagcsaládba tartozik, mint a hungarocell és a polifoam, amiktől nekem borsózik a hátam (olyan ez számomra, mint másnak amikor krétát csikorgatnak a táblán), harmadrészt elrettentem a rengeteg apró alkatrész mosásának lehetőségétől. Úgyhogy arra gondoltam, hogy majd ha tényleg esős lesz a gyerek, akkor kap habtapit, a kúszást meg abszolválja parkettán, majd felöltöztetem.

További breaking nyúz, hogy a gyereknek van nyaka, ugye erősödik, úgyhogy már nem esik be a feje a válla közé. Ennek örömére vettem neki egy miniatűr babasálat, hogy költőnek öltözhessen (felesleges babaitem No. 116.). A dévényen nagyon meg lett dicsérve, haladunk.

Ja és megeszi az általam készített sütőtököt is, HA kellően krémesre keverem (kénytelen voltam venni egy asztali robotgépet is), HA nem túl sűrű, és HA víz helyett tápszerrel higítom (eddig azt hittem, a tápszer a világ leggusztustalanabb trutyija, de nem, mert a sütőtökös tápszer az. Még a terhességem alatt (bár talán egy kicsit nagyzolás arra a pár hétre így hivatkozni) elhatároztam, hogy természetesen mindent megkóstolok majd, mielőtt a gyereknek a szájába adom, a romlott kajákat elkerülendő, ennek szellemében először ki is öntöttem a tápszerét, azután kiderült, hogy annak ilyennek kell lennie, azóta nem kóstolok, tök értelmetlen), és rakhatok bele krumplit is. Szóval lényeg, hogy megeszi a főztömet, nagyon udvarias. Unalmamban kiszámoltam egyébként, hogy míg ha nekünk főzök, az kábé annyiba kerül, mint ha étterembe mennénk (oké, mondjuk nem azt centizzük az alapanyagoknál, hogy a legolcsóbb legyen, hanem hogy a legszebb), addig a gyerek kajája a Hippek árának kb. a nyolcadából megvan a villanyáramot és az én munkaidőmet is beleszámítva. Na jó, a kutatás-fejlesztés volt még kb. nettó két óra mindent összevetve, de az szerintem megtérül a jövőben.

Holnap majd próbálok valami képet is lőni a Donról.

173. fejezet – csak erős idegzetűeknek

Közzétéve Szerző:
12

Szóval akkor van videó is arról, hogy folyamatában hogy nézett ki a dolog. Ez már a szessön vége volt, azért is csapta hátra a malac a bal karját, mert fáradt a nyaka. És szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem azért próbálkozik belesírva, mert fenyegettük valamivel, ha nem csinálja, hanem mert már nézegetne, rohanna, és nagyon frusztrálja, hogy nem megy (ma reggel nagyon komoly helybenmászást csapott itt le az ágyban), és húsz másodperc alatt röhögősre vigasztalódott, amikor hanyattfordítottam, és ma már nem is sír hason próbálkozva.

És akkor a mutatvány (a végén látszik, hogy miért kell Dévényre járnia, tegnapelőtt még mindkét karjával ezt csinálta, hogy meg sem próbája kitámasztani magát velük, hanem gerincből emel, tegnap meg már csak a ballal):