240. fejezet – a nemkúszásról

Tegnap meg értetlenkedtünk egy nagyot a dévényes terapeutával, mert a Muci többször végigkúszott a szőnyegen (kb 2 m.) pusztán attól, hogy a nyakát masszírozta egy kicsit a lány, viszont ezt kétségbeesetten ordítva tette. Szóval az ereje megvan hozzá, hogy kússzon, a mozdulatokat is ismeri, csak depressziós lesz tőle, ami egyszerűen megmagyarázhatatlan. Még az lehetne megoldás, hogy fejben nem elég érett a kúszáshoz, de a terapeuta szerint jóval érettebb a korrigált koránál, és a többi orvos is egyöntetűen azt állítja, hogy a valós korának megfelelően értelmes, szóval meg vagyunk lőve. Remélem, hogy az üvöltés csak a hülye idő miatt volt (egész délután hol zuhogott a hó, hol sütött a nap), és előbb-utóbb rájön a gyermek azzal a kilenchónapos eszével, hogy kúszás által el lehet jutni A pontból B pontba, és az jó. Mindenesetre torna után nagyon mártírszerűen viselkedett a terapeutával, sértődötten nem nézett a szemébe, csak a szeme sarkából leste, hogy eléggé vigasztalgatják-e őt, amiért Kúsznia Kellett, meg nagyon vonakodva, nagyokat sóhajtva vette el tőle a kedvenc plüsspolipját, közben biggyesztett, pedig egyébként kedveli a csajt, tiszta nemzet színésze.

Mindenesetre most a finommozgása ugrott egy nagyot, simán kinyitja és visszazárja a popsitörlős tasakot, meg két kézzel forgat játékokat, ilyenek, remélem, hogycsak ezek miatt nem tud most a kúszáson gondolkozni.

5 thoughts on “240. fejezet – a nemkúszásról

  1. Nálunk a kislány csinálta azt nagyon sokáig, hogy hasonfekve behidalt és úgy imitálta a kúszást levegőbe álló kezekkel és lábakkal, de rendesen nem akart elindulni sehogy se. Aztán egyszer átjött egy ismerős hasonló korú kislánnyal, és akkor hirtelen olyan fontos lett neki eljutni a másik gyerekig, hogy nagy nyögések között de egy pillanat alatt kúszott két métert. Onnantól ment magától. Szóval Mucinak csak egy elég erős indokra van szüksége valószínűleg:)

    • Szerintem meg utálja a csaj érintését és próbált előle menekülni a szőnyegen, de az meg a széléhez érve mindig visszaráncigálta. Naná, hogy üvöltött. Volt már nektek olyan rémálmotok, hogy menekültök a Szörny elől és mindig utolér, mikor már épp elsliccolnátok?! 🙂

    • Hawah: 🙂

      gondoltunk erre, de önmagában a masszázstól nem visongott, viszont amint kúszópozícióba le lett rakva a szőnyegre, rögtön görbült lefelé a szája. én még arra tippelek, hogy esetleg addigra nagyon elfáradt már, és elege volt abból, hogy még ezzel is csesztetjük, ahelyett, hogy körbeállva puszilgatnánk és illetnénk őmuciságát kedves szavakkal.

    • Szerintem attól bömbölnek, amire rá akarják épp venni őket. Sára a fejemeléstől meg a forgatástól, D. a kúszatástól, tegnap volt egy kislány a terapeutánál, na ő a mászástól ordított nagyon. 🙂

    • Mindenre meg kell érni agyilag. A nagyobbik fiam időre született. Erős, egészséges és értelmes baba volt. (Most is elég intelligens. 🙂 ) A testi és szellemi adottságai nem magyarázták, miért nem fordul “időben” oldalra, majd hasra. Tornáztattam és biztattam. Aztán sajátos módon (háton fekve lábakat fel a magasba, majd oldalra dőlés) megoldotta az oldalra fordulást öt és fél hónaposan. Hat és fél hónaposan végre hasra fordult. Innentől kezdve nagyon gyorsan fejlődött. 11 hónaposan elindult. A kisebbik fiam szintén 11 hónaposan tette meg az első lépéseket minden támaszkodás nélkül. Ő viszont mindent “időben” kezdett el.
      Egyik gyerek ilyen, a másik olyan. A fiad értelmes, és egyszer csak azt veszitek észre, hogy négykézláb átteper a szobán. 🙂

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s