Tegnap meg négy és öt között előrehozott anyáknapja volt nálunk a Mucival, igazi áttörés. Csináltam neki brokkolival kevert banánt leturmixolva (ez az a fajta kaja, amitől az emberben a viszolygás keveredik a morbid kíváncsisággal, sötétzöld, ugyanakkor banánízű, a brokkoli csak enyhe éretlen jelleget visz bele, szerintem egy jónevű étterem komoly pénzeket tudna kérni érte), és megevett három decivel belőle (harmadik nekifutásra, az első kettőnél köpködött, utána viszont majdnem izzásig hevítettem a cuccost, és úgy benyalta). Szárazföldön. Nagy részét letakartam a művelet alatt (a gyermeknek), ezért csak térdtől lefelé lett zöld. De úgy ment neki, mint ahogy eddig csak a tévében láttam, hogy nyújtom, ő tát, elnyammogja, lenyeli. Értetlenül állok a dolog előtt, bár örülök. A mai menü őszibarack lesz csirkehússal.
Amúgy meg imádom, ahogy napról-napra nagyfiúbb lesz a Don, mostanában már beszélget velem, mindig mond valamit, ha felveszem, vagy ránézek. És ki tudja fejezni, hogy felkelés után oda akar menni az apja Han Tengri poszteréhez, és áhítattal simogatni, meg mindig extázisban sóhajtozik a lépcsőn (egészen kiskora óta az a kedvence, pedig annál minimálisabbat még Sakamoto sem tudna álmodni, négy fehér fal, közte lépcső, mindkét végén csak kanyar után kezdődik a lakótér, úgyhogy az se zavar bele a látványba, na jó, az alján van egy kicsi ablak), szerintem az első születésnapján mindent a lépcsőn fogunk csinálni, hogy örüljön.
És a kezével már nagyon ügyesen manipulál, megtalálta például a billentyűzetemen a caps lockot, azóta azt nyomogatja, ha lehetősége van, mert csipog. De az SD kártyaolvasó még jobb móka, bár az nem csipog, viszont világít. A saját játékai annyira nem hozzák lázba, viszont mindent szeret, ami világos alapon sötét aprómintás, például az egyik kispárnám. És nagyon önzetlen, megvakarja a homlokunkat, amikor neki is viszket, meg a szájunkba nyomja a hüvelykujját, meg újabban, amikor felveszem büfiztetni, a kis öklöcskéjével veregeti a hátamat, ilyenek. Kedvünkre való gyermek.
kicsi malac 
Jó olvasni, hogy boldogok vagytok! Csak így tovább.:)
Enyémgyerekek kedvence (a vezetékeken, gombokon kívül) a sörösdobozba rejtett rizs, majd nyílás leragasztva típusú csörgő volt, csak arra kellett vigyázni, amikor már nagyon összenyomta. És egy üres műanyagpalack volt a csúcsok csúcsa.
digitális kijelzőkre (még) nem gerjed?
gerjedne, gondolom, csak nincs lehetősége, mert nincs tévénk, videónk, stb, a hifi kikapcsolva, a számítógépet elfordítom tőle, marad neki a kártyaolvasó, meg a légzésfigyelő kék fénye 🙂
mosógép, sütő? 🙂
a sütő teljesen oldszkúl, lámpátlan (ja, olyan lámpa van a kerámialapon, hogy melyik lap meleg, de akkor értelemszerűen nem tartom fölé a gyereket :)), a mosógépen meg egy db piros lámpa ég, amikor megy, de akkor nem viszem oda, mert zajos. van viszont egy borzalmas fp csigája, ami magyarul elénekli az angol ábécét, közben villog, de azt eldugtam.
amúgy meg a brokkoli-banán nagyon durván hangzik, bár a múltkor enyémgyerek másodunokatestvére cukkinifőzeléket evett banán “feltéttel”, hát már attól is elment az étvágyam.
tudom ajánlani a lakásba besütő nap árnyjátékát a falon. nálunk az a sztár. persze csak ha besüt a lakásba a nap valamikor is 🙂
Mint régi, de eddig hallgató olvasó, hasonló cipőben járó unokahugival és öcsivel plusz saját kettő – bár időre született – tapasztalatával súlyosbítva csak belebeszélek: spenót plusz banán rulez!