beszerzések kategória bejegyzései

286. fejezet – amelyben a Muci dolgai lassan elárasztják a lakást

Közzétéve Szerző:
28

Naszóval, volt a hétvégén a megaszülinapozás, amitől előtte egy kicsit tartottam, mert rengeteg munkám összejött hirtelen, ráadásul egy teljes napom a tortás helyzetgyakorlatra ment el, meg egyébként is, a családlátogatás, mint olyan, nem a kedvenc műfajom, de a Muci szereti, és ami a Mucinak jó, azt a Muci megkapja. Viszont abszolút pozitívan sült el az egész, teljesen jó ajándékokat kapott a babaképű, meg én is, bár az így harminc felett már mindegy.

Ami nekem a legnagyobb szám volt, a fiúm nővére küldött Floridából egy csomó gyerekruhát. Én régen leginkább magamnak szerettem ruhát venni stresszlevezetésként, most már a gyereknek, csak le vagyok tiltva enmagam által a szerről, mert úgyis rengeteg cucca van, viszont ezzel együtt sincs jobb, mint amikor még egy csomót kap, ráadásul ilyen tuti szereléseket. Amúgy meg kicsit nagy rá mind, akkora méretből meg még csak egy nadrág-pulcsi kombója van nemisbékáéktól, szóval most akkor nem lesz gond a soron következő adagra. A személyes kedvencem a kalózos szett, illetve a dexteres hawaii-inges háromrészes, de a többi is tuti. A farmer (levi’s, behalok, nekem sincs levi’s farmerem, mondjuk azért, mert nekem nem áll jól a márka, de akkor is) kertésznadrág azért is tuti, mert még terhesen nyüsztettem a fiúmat azzal, hogy mondja már el, milyen lesz a gyerekünk, mert olyan rossz, hogy nem tudom elképzelni, és akkor egyik éjjel megálmodtam, hogy milyen lesz, és tök olyan volt, mint most, csak 2-3 éves, volt pár szeplője is, és olyan farmer kertésznadrágja. Szóval akkor a teljesség igénye nélkül a kapott holmik nagyja:

szulinap01.1.jpg

De mindenki mástól is tutiságok érkeztek a házhoz, egyiket se bánom, pedig már így is minden a Muci játékaival van tele. Az alanti képen látható például a gyerek szerszámkészlet, amit az atyai nagyanyjától kapott a Don, és rögtön borzasztóan megörült neki. Az idő nagy részében ugyan csak rágcsálja, de már többször megpróbálta a csavarkulccsal megszerelni az összecsavarozott elemeket, szóval ez tényleg genetikus lehet a fiúknál, mert arra, hogy hogyan lehet megfogni a cumisüveget, még mindig rá kell vezetni, de csavart húzni persze magától tud. Vagy majdnem tud.

A képen látható továbbá a DM-es babakönyv, amivel nagyon régóta szemezek, ezt a nővérétől (a fiúm lánya) és a nővére anyukájától kapta Don Muci babatállal és babakanalakkal egyetemben, lehet csipogtatni, babatükrözni, meg minden. Illetve ott van még az autókészlet, ami egyrészt mosható huzatú kitömött vászonból van, másrészt meg rugós mechanizmussal rendelkezik mindegyik, hátra kell húzni, és akkor előrerohan. A fiúmmal nagyon jót játszottunk velük, karamboloztunk is, meg minden.

szulinap01.2

És végül jöjjön a rém, amihez hasonlatos, úgy reméltem, soha nem teszi be a kiszedhető kis polifoam-darabkáit az életterünkbe, de a Mucnak tetszik, és lásd fentebbi hitvallásomat a Mucinak tetsző dolgokról. Szóval a szüleimtől kaptunk színes-mintás polifoamot, de nem ám valami kezdőknek való darabot, hanem rögtön olyat (nem tudom, a képen mennyire jön át), amitől kifolyik az ember szeme. Hazavittük, összeraktuk, beültem a közepébe, és rögtön olyan volt, mintha drogoznék, vagy valami. Mindenesetre kiderült, hogy a gyerek epilepsziára szerencsére nem hajlamos, de határozottan begyorsul ettől a játszószőnyegtől.

szulinap01.3

(Szerintem különösen megkapó részlete a “négy atomtengeralattjáró” (a fiúm szerint zeppelin), illetve a “hat vadászrepülő”, de úgy egyben van leginkább tudatmódosító hatása).

És akkor következzen a lényeg, ízirájder Muci, aki felpattant (némi segítséggel) az unokanővére nyúlmotorjára (a kemény csákók nem nyuszimociznak), majd előre-hátra tologatta magát, ami több, mint amire jó pár kamasz divatmotoros képes:

zoard223

(Arckifejezésében szerényen palástolt büszkeség, merthogy a környezete reakciói alapján valószínűsíthető, hogy ő a világ legügyesebb gyereke, de azért nem fog erre felvágni, csak méltósággal viseli a ranggal reáruházott kötelességeket).

281. fejezet – Muci a rengetegben

Közzétéve Szerző:
26

Naszóval. A Muciképűt elvittük a vadonba, Erdély közepére a hegyekbe sátrazni, egy órányira a legközelebbi falutól, ami elméletileg nem a legmegfontoltabb szülői hozzáállásra utal, de nagyon mehetnékünk volt. Mondjuk én arra számítottam, hogy nappal lesz legalább olyan 16°C, és éjszaka sem megy sokkal 10°C alá, ehhez képest amikor megérkeztünk, 3°C volt, és az első éjszaka fagyott. Hogy mennyire, azt nem tudom, de csak délre olvadt ki a babakajás üvegben kint felejtett víz.

Az utat a babaarcú démon teljesen jól tűrte, konkrétan végig csendben volt vagy halkan énekelgetett, etetési időkben megetettük. Amikor megérkeztünk, még sütött a nap, és először minden nagyon tetszett neki:

De azután én elrohantam a mező túlsó végébe birkát fotózni, illetve ezzel egy időben a nap is lement, és ez a két trauma egyben már sok volt, úgyhogy mire visszaértem, a Muci zokogva bőgött, mint szerintem még soha életében.Eddig mindig csak akkor sírt, ha fáradt volt, vagy éhes, de most se nem evett, se nem aludt, úgyhogy már azt hittem, hogy valóra váltak a legszörnyűbb rémálmaim, és itt ragadtunk egy folyamatosan üvöltő gyerekkel három napra a világ végén, de akkor kínomban felvettem az ölembe puszilgatni, és csodák-csodája, a Don mosolyogni kezdett, és amíg le nem tettem, úgy is maradt. Másnapra szerencsére elhitte, hogy nem hagyjuk ott örökre a hülye réten a hülye virágokkal, úgyhogy ez csak olyan akut, átmeneti szeparációs szorongás volt.

Igazából három dologtól féltem nagyon, az egyik az alvás volt. Muci itthon nem tud velünk egy szobában elaludni, egyedül viszont nagyjából húsz másodperc alatt, a Glavoj-réten viszont nem volt különterem babáknak, na meg a sátor fala sem hangszigetelt semmit. Ehhez képest csak húsz percig kellett altatnom a gyereket első este, a másodikon tíz percig, a harmadikon az apja altatta, és állítólag azonnal elaludt a babaképű, csak ragaszkodásból maradt még vele a fiúm egy darabig. Amikor én altattam, az is annyiból állt, hogy kétszer elénekeltem neki a bóbitát, egyszer valami Cohent (az egyik este asszem a Halleluja volt (ami különösen aktuális nekünk mostanában, vö. she tied you to a kitchen chair, she broke your throne, she cut your hair), a másik este az I'm Your Man, ezeket szereti nagyon), utána meg csak visszahümmögtem neki, ha felsóhajtott, hogy tudja, hogy ott vagyok még.

A másik, amitől féltem, az az volt, hogy a Muci megfagy. Mondjuk vésztartalékként ott volt az autó (naponta legalább két órát fűtöttem benne, meg a babakaját is arról melegítettem, mégis alig fogyasztott valamit, amikor megérkeztünk, közvetlenül a feletank felett volt a mutató, amikor hazaindultunk, akkor közvetlenül alatta), illetve éjszakára beöltöztettem ötezer rétegbe, plusz téli overál, plusz lábzsáknak nevezett kinti hálózsák, és ezt az egész csomagot a szivacsos-plüssös mózesben tároltuk, de azért fagyott. Szóval az első éjjel óránként felébredtem, és megtapogattam a gyerek kezét-arcát, nem hideg-e, a Muci ilyenkor felháborodottan röfögött, hogy mit fogdosom, éjszaka van, aludjunk, illetve reggel átvettem magam mellé, azt sztoikusan tűrte, szerintem megszokta már, hogy néha vannak hülye dolgaim. A következő két éjjel adtam rá kesztyűt és nem fogdostam, de ugyanúgy nem fagyott meg. Annyi volt, hogy kicsit korábban kelt (olyan hét körül), de korábban is feküdt (olyan hét körül).

A harmadik félelmem a mozgáshiányból eredő esetleges hiszti volt, de azt sem produkált, pedig csak az autó ülésére tudtam lerakni kúszni-mászni (odakint úgy be volt öltöztetve, hogy a polifoamon is alig volt képes megmoccanni). Mondjuk kihasználta a lehetőségeket, megtanult kapaszkodva-támaszkodva stabilan ülni, illetve egyszer kutyázott is (négykézláb térdkinyújtás-térdhajlítás sokszor), szerintem szökésre gyúrt, mint egy törpe van Damme. Az idő többi részében viszont vidáman elvolt a kocsiban ülve, a székében ülve, vagy az apján ülve (ez utóbbi az ultimate jóság):

A fiúm is nagyon jól elvolt vele (komolyan, időnként már kezdek féltékeny lenni), asszem, az legszélsőségesebb mucifiúság-dicsérő megjegyzése most az volt, hogy egy lánynak biztosan nem lenne ennyire szép színű polárja, de ezután nemsokkal meg is kérdezte, hogy szerintem látszik-e rajta, mennyire örül annak, hogy a Don fiú lett.

Arra meg rém büszke volt (mondjuk én is), hogy amikor ereszkedtek le ketten a láncos részen a Szamos-bazárban, a Muci teljes természetességgel, mintegy magától értetődően ugyanúgy megfogta a láncot, mint az apukája. És tartotta. Egyszerűen zabálnivaló volt.

De egyébként az összes túrát nagyon élvezte a gyerek, elámultan nézte a dolgokat, ezen a képen például egy vízesést:

Illetve az apját folyamatosan ütlegelte a kis öklével, ha az apja megállt, Andinak pedig, akinek ezúton is köszönöm a segítséget, a haját húzkodta olyankor (Sumáker Muci nem szeret ácsorogni):

Az első képen a hajhúzkodás lett megörökítve, a másodikon a gyerekképű a biztonsági rácson az esővédőn keresztül próbálja molesztálni a navigátort, de így már nem megy, a harmadikon egyszerűen csak örül, hogy kirándulás van.

De amikor nem volt éppen kirándulás, akkor is jól elfoglalta magát, hintázott a székében, vagy aludt a kocsiban, nyűglődni nem nyűglődött, különösen, ha volt társasága. Az utolsó képen a fiúmmal pihenik ki a barlangászás fáradalmait:

Hát ilyen volt. Én még maradtam volna. Ja, egyébként szeretném még megemlíteni a Canpol márkájú cumisüveg-melegítőnket, amit mint legolcsóbb autós ételmelegítőt választottunk, és ami nagyon jó szolgálatot tett, mert így nem kellett külön benzingenerátort és mikrót vinni a babának (bár tudtunk volna, csak egy kicsit ciki lett volna). Húsz perc alatt felmelegítette a tápszert három fokosról, három fokban. A modern technika, meg az ő vívmányai.

280. fejezet – rohanás az élet

Közzétéve Szerző:
14

Ma rohanós nap volt, reggel kiderült, hogy jó volna beugrani a munkahelyemre, és akkor már tankolni is kellett, meg elmenni a hiperbe, meg elmenni a zöldségeshez, mert zöldséget hiperben nem veszünk, meg beugrani a DM-be, mert drogot babakaját és higiéniai cuccokat sem hiperben veszünk, illetve, ha már, akkor befizettem a csekkjeimet is a postán. Ami a hiperben van, az összes többi különböző helyeken, és így is megfutottuk a kört három óra alatt, a kötelező munkahelyi babázással együtt, de hazaértünk az egy órai babaetetésre, ami nagy szerencse, mert különben még elkezdődött volna nélkülünk.

De a (tesco nevű) hiperben szerencsére belefutottam egy nagy babazoknileárazásba, a Muci eszi a zoknikat ugyanis, szó szerint és átvitt értelemben (amortizáció) is. Úgyhogy kábé ötéves koráig bevásároltam neki zokniból (tök szépek voltak, és a kétdarabos 190, az ötdarabos 365, ilyen árakon), illetve benne van a bolha a seggemben a közelgő külföldi utazás miatt, úgyhogy vettem neki egy csíkos cipzáras polárt is, ami olyan kontrasztos, hogy világít, így könnyebben rajta tudom tartani a szemem, miközben nem fagy meg (még mielőtt valaki felvilágosítana, hogy nyár van, sátrazni fogunk, és tavaly ugyanott mínusz 8-10°C volt éjszaka, bár akkor pár héttel korábban mentünk). Ja, és a drogériába is azért mentem, mert vettem neki ilyen kis cuki mini kiszerelésű popsikenőcsöt meg mittudomén, nem mintha az autónak nem lenne tökmindegy, hogy most két decivel több vagy kevesebb piperecuccot szállít, de engem le lehet venni a lábamról a mini popsikenőccsel, meg ilyenekkel. És ha már ilyen coming out van, akkor beismerem, hogy Pamperst is csak azért veszek, mert azon mindegyiken másfajta állat van, és lehet mondogatni a Mucinak, hogy kukac, meg bárány, és hülye állathangokat adni hozzá, és az ilyesmiben mindketten kedvünket leljük. Mentségemre szóljon, hogy semmi egyéb szükségtelen vagy indokolatlanul drága hülyeséget nem veszek meg neki (például ágyat, gondolkozott el lucia azon, hogy helyén van-e az értékrendje). Na, kép a polárról meg a zoknikról:

Viszont a nagy rohanás miatt a délelőtti alvása kimaradt a babafélének, illetve ebéd után is csak egy szűk negyven perce volt, utána szaladtunk tovább dévényezni, ahol egy ideig röhigcsélt, majd mászni már nem volt hajlandó, hanem nemes egyszerűséggel lekoppantotta a fejét a szőnyegre, és úgy maradt minden próbálkozás ellenére, mint egy rongybaba. Hálistennek most valamivel rövidebb is volt a torna, mert a személyi edzőjének az óvoda hülyesége miatt rohannia kellett az egyik gyerekéért az oviba, de ezt egyikünk sem bánta szerintem.

Azért nem csak aludni jár haza a Don, itthon is játszott egy kicsit. Most a legújabb fícsör, hogy barátkozik a másik babával a tükörben, odamegy, beszélget vele, nevetnek, kiabálnak, bökdösi az ujjával, meg ilyenek:

Sajnos az ujjal bökdösés pont nem látszik, mert gyerekfényképezés terén kihívásokkal küszködöm, de oda lehet képzelni. Ezt egyébként imádom, ahogy mindent először egy ujjal megsimogat, csak utána fog meg jobban, de akkor is nagyon óvatosan játszik, még soha nem tört össze semmit, meg magában sem tett kárt, közel sem volt hozzá. Pedig a dolgozószobában forrasztópákázni meg csavarkulcsozni szokott, a többit nem tudom, mert ott az apja vigyáz rá, én nem bírom idegekkel. Ja, meg a múltkor jönnek le a fiúmmal, és a Muci teljes természetességgel egy csavarhúzót tartott a kezében, hogy ő most akkor azt lehozza, biztos mert lent nincs elég csavarhúzó szerinte, vagy valami.

Ez a kép meg azt ábrázolja, ahogy meglábazza a másik babát. Szeret minden érdekes dolgot lábbal is megtapasztalni, de az se az a lórúgás-manőver (azt csak rajtam szokta alkalmazni, mert tudja, hogy én sokat bírok, és olyan aranyosan vinnyogok olyankor), hanem pöckölgetés, meg lábbal simogatás, ilyesmi. Mondjuk azt nehezen viselem, amikor a parkettán húzza a lábát, hogy csikorogjon, attól a hideg futkározik rajtam, de nem szólok rá olyankor sem, mert még a végén diszlexiás lesz, ha nem tapasztalhatja ki a parkettát, vagy balett-táncos.

Ezek vannak most.

277. fejezet – the portrait of an artist as a young man

Közzétéve Szerző:
14

Közelednek a gyermek születésnapi ünnepségei, és arra gondoltam, hogy nem egyszerre fogja most megkapni az ajándékait, mert egyszerre úgysem tudna mindennel játszani, hanem szép fokozatosan. Mondjuk eleve gondban vagyok muciajándék-témában, mert a legjobban a kábeleknek, a műanyag kajásdobozoknak és a nyakláncomnak örül mostanában, de mindebből van itthon elég (bár tervezek neki fűzni valami babaláncot nagy, színes gyöngyökből, vastag fonalra, minden gyöngy után csomóval, mert imádja az enyimeimet morzsolgatni, csak én meg féltem őt).

És akkor eszembe jutott, hogy a Tunyogi játszóházat azokkal a szavakkal javasolták, hogy ott van xilofon is, meg minden. Ezt egyébként már akkor sem értettem, mert egyrészt (a) a Tunyogi a több szempontból sérült gyerekeknek van, Muci meg csak simán hipotón egy kicsit, (b) a Tunyogiban tornából csupa ilyen itthon is elvégezhető gyakorlatot csinálnak, a terápia többi része ilyen hallás- meg látásfejlesztés. De ha a Donnak Xilofon Kell a boldog, kiegyensúlyozott élethez, akkor a Don Xilofont Kap, úgyhogy a boltban kiválasztottam neki a legkevésbé randát, és itthon rövid ceremónia kíséretében (tessék, Mucikám, szülinap) át is nyújtottam neki.

Muci első benyomásai nagyon pozitívak voltak, az ütők teljesen alkalmasnak bizonyultak az elmélyült szopogatásra:

Utána megmutattam neki, hogy hogy is van ez, mi a trükkje, és az ifjú művésznek elsőre sikerült végighúznia a pálcikát a hangokon (ez egyébként nagyon tetszett neki):

Valamivel később ihlete támadt, ami így néz ki:

És rájött, hogy ha bekasztja az ütőjét a színes izék közé, akkor húzogatni is tudja a xilofont a padlón, ami legalább olyan érdekes, mint a hangok:

És lehet, hogy a Tunyogisok tudnak valamit, mert most magától négykézlábra állt az ágyon (ha én állítom négykézlábra, megáll úgy, csak szemrehányóan pislantgat hátra a válla felett, hogy mikor hagyhatja végre abba ezt a hülyeséget), de szerintem csak véletlen egybeesés. Amúgy a xilofon is érdekelte kábé annyira, mint egy üres bébiételes üveg, és ez nagy szó, mert a legtöbb direkt játékát le se tojja, szóval örülünk.

275. fejezet – most már mindenre fel vagyunk készülve

Közzétéve Szerző:
20

Eddig ugye a szex és moszkvás generátorunk volt otthon, de az a fiúm szerint kevéssé megbízható (márpedig mi van, ha elmegy az áram, és kifogy a notebookunkból a delej), úgyhogy bevitte inkább a munkahelyére tárolni, és hozott ide egy tisztességesebb típust. Az eseményre Mucival mindketten vérmérsékletünk szerint reagáltunk, én rögtön ugrottam a domestosos törlőkendőimmel, hogy családbaráttá tegyem, Muci pedig, aki reggel, elköszönés közben látta meg, még a távozó apja után is elfelejtett üvölteni (sőt, búcsúzni is szinte), annyira izgalomba jött. Leraktam, és körbeudvarolta az eszközt, minden kezelőszervszerű dolgot megnyomogatva rajta a maga elgondolkozó, de precíz módján:

Este pedig még nagyobb esemény volt, ugyanis a fiúm hazahozta a frissen beszerzett Vaude háti hordozót, amit persze rögtön ki kellett próbálni. Nagyon jófajta darab, a gyereket roppant precízen bele lehet illeszteni, merev mindenütt, a gyerek alatt van egy nagyobbfajta raktér, meg mindenféle zsebek mindenhol, a baba puha kis egérfülekbe kapaszkodhat útközben, és az egész szerkezet derékra terhel, amúgy meg tök könnyű. Adtak hozzá pillekönnyű pelenkázóalátétet, és állítható magasságú nap-, illetve esővédőt, és van kitámasztója is, hogy gyerekes üzemmódban is le lehessen rakni a földre. A Donnak sem volt nagyon ellenszenves a dolog:

Amúgy az egész military-zöld, és nagyon fiús azzal a sok csattal meg szíjjal meg fémvázzal, ugyanakkor kényelmesnek is tűnik. Lerakott állapotban ilyen (a Don nem szenved, hanem az egérfül-kapaszkodót próbálja megrágni egy kicsit):

Húsz kilóig használható az eszköz.

Más újság továbbra sincs nagyon, bár ma kitaláltunk egy új játékot (calvinball kategória), ami abból áll, hogy én lábbal tologatom a Mucit a parkettán, aki pedig nagyon nevet, és megpróbálja megharapni a lábujjaimat. Ja, meg két kézzel felhúzta magát a kanapéra (mármint a szélén lógott egy kicsit), meg mintha a térdelésben is némi haladást mutatna. De persze nem hajt a tatár.

A végére még, csak a komolyabb függőknek megpróbáltam lefotózni, ahogy a Muci néha elgondolkozva könyököl a padlón, és…izé, elgondolkozik, de persze mindig elkapja olyankor a kezét:

Amikor ezt csinálja, mindig ez jut eszembe.

262. fejezet – játékok, székek, apák

Közzétéve Szerző:
7

Ezt a képet tegnap lőttem Zoárdfiunkról:

zoard156

Itt kivételesen nem a gyerek a lényeg, hanem az egyértelmű preferenciák megjelenése: a plüssjátékokat (bárány, zsiráfos párna, macifejű zöld kukac, és a többi, a képen nem látható példány) ledobálta a bázisról, viszont magához vette a két darab textilpelenkát (Mucinak a textilpelenka jelenti a kényelmet, a luxust, a biztonságot és az evést), és az igazi játékokat, tételesen a piros mászókötél-darabot, amit a fiúmtól kapott vagy szerzett, a kibelezett ventilátor belsejét, amit a fiúmtól kapott, a kék szilikoncsövet, amit szintúgy, és aminek a többi részéből valami motoralkatrész lett, illetve ehhez még lopott magának tőlem két mobiltöltőt (és igen, figyeltem, hogy semmivel ne fojtsa meg magát). Ezekkel órákig képes eljátszani, például centiről centire végigvizsgálja a mászókötelet, közben motyog magában, mint valami minőségellenőr, de bármilyen műszaki jellegű cuccal nagyon jól elvan, finoman bánik velük, nem tépkedi vagy dobálja őket, nem úgy, mint például a bárányt. Ebben egyébként a fiúmra hasonlít, csak a fiúm készletei nem korlátozódnak egy játszószőnyegnyi területre, hanem telerakott velük egy egész szobát.

A legkihasználtabb babaeszköz nálunk pedig az FP pihenőszék, amit valami rohamomban vettem olyan nyolcezer forintért még a kórházazós időszakban (és csak azért volt ilyen olcsó, mert a kifutó dizájnból volt, ami babajáték esetén a wtf-kategória, tekintve, hogy ez csupán annyit jelent, hogy a huzata csibés, nem pedig zebrás, még szerencse, hogy a gyermekem önálló jellem, nem dől be a trendeknek, jó neki a csibés), igazából egyszerű, mint a faék, annyi plusz van benne a képen látható dolgokhoz képest, hogy elem által, bekapcsolásra rezegni tud, mint egy telefon:

zoard157

Elnézést a képminőségért, de mostanában csak ennyi látszik benne a gyerekből, ha benne van, ugyanis folyamatosan hintáztatja magát, két falat között, vagy kockanézegetés közben, vagy magában dumálás közben, állandóan, úgyhogy szerintem nagyon megérné egy generátort kötni a székre.

Kicsi korában (ehhe-ehhe, mikor volt az, öt hónapja?) is jól jött egyébként, időnként csak ebben rezgetve volt hajlandó elaludni napközben. Most ebben eszik, és ha már itt tartunk, ma a mennyiségi ivást is kipróbáltam vele. A rizspépes gyümölcs ugyanis pár óra alatt elszottyosodik, a gyerek meg folyamatosan húzta magához az aventes poharat, amiből etettem (ezt egyébként soha nem leszek képes megérteni, hogy adott ez a pohár, ami elvben tök praktikus lenne kajatárolásra, gyakorlatban meg közel sem zár lég- vagy cseppmentesen, miért nem lehetett ennyi pénzért rendesen megcsinálni?), úgyhogy gondoltam, próbáljuk akkor ki, és Muci simán megivott másfél decit belőle. Persze részletekben, és az én asszisztenciámmal, de tökre tudta, hogy mit kell csinálni.

Az apjával meg kitaláltak egy tök jó játékot a székkel, ami abból áll, hogy a fiúm a székben ülő Muci fölé hajol, Muci meg addig hintáztatja magát, hogy a legmagasabb ponton összeérjen az orruk, és amikor összeér az orruk, mindig nevetnek. Olyankor nagyon aranyosak.

256. fejezet – a nyusziünnepről

Közzétéve Szerző:
11

A húsvét jól telt, én leginkább dolgoztam, a fiúmat meg sziklán ette a
fene, aztán vasárnap este hazajött leégve, fenyőgyantásan, tele
sebhelyekkel, és vidáman mesélte, hogy milyen jó volt, mert nappal a
sziklán égette a nap meg karcolta össze magát, éjszaka meg a szabad ég
alatt aludtak fenyőgyantában hemperegve. Mondjuk mstanában nagyrészt
egyformán néznek ki a Mucival, mert a kisebbik is képes a nyílt padlón
összekarcolni magát valamivel, de ez nem tartja vissza a kúszástól. A
top kedvenc célpontok 1. az elektronikus eszközök, bármi is legyen az,
2. a padlón hagyott edényfélék (tányér, pohár – kezdünk eljapánosodni,
a legritkább esetben eszünk az asztalnál, mert ott a Dont nem tudjuk
hova tenni, inkább leülünk mellé a földre) és sörösüvegek.

Na de vissza a húsvéthoz, hétfőn így lohengrinezett a malacfülű:

zoard144

Húsvétra ugyanis mindenki vízi eszközöket kapott, a Muci ezenfelül meg még sildes sapkát és naptejeket is (kezében egy babylove minta):

zoard145

Ez a babaúszógumi, olyan, hogy a háta mögött van egy támla, a három karika külön felfújható, és a babapopsit két keresztpánt tartja alul. Majd valamikor valahol kipróbáljuk. Így teljesen felfújva olyan lehet gyerekestül a vízben, mint egy ufó, és ez az az eszköz, amiben úgy úszhat, hogy szinte nem is kell érintkeznie a vízzel, ami nem túl treehugger dolog, de legalább nem fog megfulladni. A sapkát a kedvenc gyereksapkásomnál szereztem be, nála valahogy pont mindig van 1, azaz egy darab olyan sapka a méretében, ami nekem tetszik is, de annyi pont elég.

További újdonság, hogy mivel eszembe jutott, Amerikában mennyire szerettem az édeskrumplit, vettem olyat a malackölyöknek is, és neki is tetszett (külsőre olyan, mint egy nagy krumpli, belül meg narancssárga és sütőtökízű). A borsót-répát-karfiolt-krumplit utálja, én meg kicsit unom már a brokkolit váltogatni a sütőtökkel, úgyhogy ez öröm.

252. fejezet – a kedvenc gyerekemről

Közzétéve Szerző:
13

Tegnap egyébként a fiúm is mondta, hogy a Muci megfeledkezett magáról
egy pillanatra, és utánakúszott a könyvének (énfiam!), ma meg leraktam
tőlem egy méterre, és fél órával később egyszer csak valaki megnyalta a
lábamat. A helyváltoztatás módszerét ugyan nem láttam, de kezdek
reménykedni, hogy esetleg mire iskolába adjuk, addigra megtanul kúszni.
Amúgy meg pár másodpercre már fel tud menni könyöklős négykézlábba, de
a kutyázástól még messze van.

Voltunk ma vásárolni (kiderült egyébként, hogy nem hipotón vagyok, és a
Muci sem hízott két kilót húsz deka alatt, hanem a fiúm után nem
állítottam vissza a kengurut, ezért tűnt olyan nehéznek, de most
megtettem, megnyugodtam), és mivel a medúzák két hét múlva kirándulást
terveznek az összes gyerekünkkel, vettem neki 50-es napvédő krémet
(egyébként ezzel gondban leszek, mert az UV-A hatására képződik D2
vitamin a bőrben, ugyanakkor az UV-A bőrrákkeltő is, és oké, egyelőre
kap csukamájolajat a gyermek, de egy éves koráig ajánlják (abba bele se
merek gondolni, hgy fogalmam sincs, mikor lesz egy éves), utána viszont
pontosan mennyi UV-A-t adagolhatok neki? Olyan jó lenne, ha lenne egy
ilyen használati utasítás, hogy teszem azt, a nyári hónapokban reggel
8:17 és 8:26 között tegyem ki a napra, de így meg vagyok lőve, és
inkább visszamennék az őskorba), meg kicsit elmeroggyant meglepetést
húsvétra, továbbá ilyen sárgabarackos rizspépet (jelentem, viszi). Na
de nem ez a lényeg, hanem hogy amikor jöttünk be a kocsitól a
zacskókkal, a második kapunál tenném le az egyik szatyrot a kezemből,
hogy akkor most kinyissam, de nem tevődik le, erre ránézek, és hát Muci
ott fogja ilyen csillogó, büszke arcocskával, szorosan markolja a tömpe
kis ujjacskáival, és néz rám vigyorogva a fogával, várva a hatást, hát
azt hittem, megzabálom. Jó ez a tavasz.

250. fejezet – Muci tíz hónapos

Közzétéve Szerző:
14

Megint hónapforduló, megint beszámoló. A Don tíz hónapos lett, korrigáltan hét.

Hossza: 72 centi.

Súlya: egyezzünk ki nettó 7600 grammban, egy hete 4 dl tápszer után pucéran volt kereken 8 kiló.

Fogak: március idusa a fogakról szólt itt nálunk, pontosabban arról az egyről, amit nagy ovációval köszöntöttünk, tetszik, megtartjuk. Mostanra akkora, mint egy rizsszem, és ma vettem is az egyfogúnak egy babafogkefe-készletet. Az aktuális darabvége nem sörtés, hanem recézett gumi, hogy szokja a dolgot. Tudtaeön rovatunkban megemlíteném, hogy kisbabáknak nem szabad fluoros fogkrémmel mosni a fogát, mert ők még lenyelik, és fluoridózis (fluoridosisra lehet rákeresni) áldozatává válhatnak, ami azt jelenti, hogy csúnya, világosfehér (másnál barna) foltok jelennek meg a végleges fogakon. Amikor Muci hároméves unokanővérét felvilágosítottam erről, akkor végső érvként azzal tromfolt le, hogy de az anyukája megengedte, hogy lenyelje a fogkrémet, és ezzel belém is fojtotta a szót, mert anyukákkal én nem vitatkozom a távollétükben. Azt is lehet egyébként, mármint lenyeletni, csak akkor fluormenteset kell venni.

Evés: a gyermek egyik percről a másikra (szó szerint) megtanult kanállal enni, azóta eszik kanállal is. Ha valami nagyon savanyú, vagy ízetlen, akkor rakok bele neki egy kis gyümölcs- vagy nádcukrot, de alapvetően inkább a natúr dolgokat nyomja, párolva, sütve, a zöldség-gyümölcs-csirke-rizs vonalon. Ja, meg ma kapott babáknak szánt babapiskótát, attól kevésbé féltem, mint a kenyértől, mert kevésbé morzsálódik.

Beszéd: releváns helyzetekben azt mondja, nem, nekem egyébként azt szokta kántálni, ha valami kisebb problémája van, hogy mememememe, az apjának meg hogy bebebebebe, meg tud egy csomó hangot. Ha felizgatja magát, akkor csücsörít és fújtat, majd elégedetten elvigyorodik. Vannak szavai, amikről nem tudjuk, hogy mit jelentenek. A hároméves unokanővére egyébként megkérdezte, hogy hogyan fogjuk hívni a Danit, amikor nagy lesz, mert szerinte őneki valami más volt a neve, amikor még kicsi volt (a szülei ugyanúgy szólították, mint most). Ez nagyon kísérteties volt, mert nagyon határozottan állította, mindenesetre a Donnak egyelőre még fogalma sincsen arról, hogy ő Dani, vagy hogy mi meg apa és anya vagyunk, mert ezeket nem szoktuk előtte emlegetni, csak azt tudja, hogy nem.

Nagymozgás: áttörő előrelépésről nem számolhatok be, karban-hátban még mindig hipotón a kölyökképű, csak olyanok vannak, hogy lábtámasszal már kúszik (ha lejtőt csinálok neki a kitámasztott gyúródeszkára tett polifoammal, akkor rémülten kapaszkodik, és nagyokat pislog), meg kenguruban már nem feszíti hátra a karjait és a nyakát (ez jellegzetes hipotón tünet, úgy könnyebben meg lehet feszíteni a hátizmokat), hanem az egyik kezével belém kapaszkodik, a másikkal a szimpatikus dolgokat szedi le a polcokról a boltban. Egyébként lehet, hogy én is hipotón vagyok, mert alig bírom már el, vagy lehet, hogy a ruhában-pelenkában-bekajálva 9-10 kiló már meghaladja a képességeimet. Keresünk új eszközt a baba hordozására, lehetőleg valami hátizsákfélét, mert elöl már zavaróan sok helyet foglal.

Finommozgás: semmi különösen új nincsen, gombokat nyomgat, egyik kezéből átvesz a másikba dolgokat, egyik tárggyal ütögeti a másikat, de a cumiját az istennek nem hajlandó megfogni, azt szerintem rangján alulinak tartja, hogy a saját kezével egyen, mint az állatok. Minden mást viszont megfog, és a szájába gyömöszöl.

Alvás: továbbra is este nyolc-kilenctől reggel nyolc-kilencig nyomja, de mostanában reggel hat körül felébred, kurjongat, hasrafordul, én lemegyek dagadt szemmel, és visszafordítom, majd alszunk tovább.

Betegségek: semmi, amikor a foga kijött, akkor is csak annyi extra tünete volt, hogy ok nélkül röhincsélt, csak a köcsög ekcémára kell figyelni, mert túlmelegben és víz után, ha nem kenem be, akkor előjön. Ugyanazokon a helyeken. Viszont az ekcéma óta felvette azt a szokást, hogy ha ingerült, frusztrált, vagy álmos, akkor a homlokát vakarja fontoskodva. Olyankor nagyon édes.

Összegezve, a március a Fog, a Kanál és a Nem hónapja volt, ez így nem is kevés, maradjanak velünk.

192. fejezet – nagykarácsony

Közzétéve Szerző:
22

Nem akartam telibevakuzni az ébredező malacot, ezért homályos-bemozdulósak lettek a képek, de a hangulat szerintem átjön:

Szóval az volt, hogy az ötórási etetés után a Don ragaszkodott hozzá, hogy lefektessük egy kicsit sziesztázni, így lett három óránk az apjával, hogy kicsomagoljuk a játékait, és játsszunk velük egy kicsit.

karacsony05

A Dont elsősorban még mindig az emberek érdeklik a világon a legjobban, annál nagyobb mulatság nincs, mint amikor sokan körbeállják a malacot, és mindenki beszélget vele, attól teljesen extázisba esik. De szerencsére már attól is, ha pelenkázom, vagy öltöztetem, vagy egyszerűen csak ránéz az apja. Ez megfizetehetetlen tulajdonság, ettől mindig borzasztó jó szülőknek érezzük magunkat, pedig csak arról van szó, hogy a malac nagyon vidám természetű.

Szóval karácsony: a lemezautóban mézessütemény van, azt a fogakkal rendelekező családtagok fogják majd elfogyasztani. A randa macifejű gúla az ilyen fejlesztőjáték, és a Don kivételezett kedvence a dévényezésen, azért kapott itthonra is ilyet (tetszik is neki). Az ún. mókakockában mindenféle zörgethető meg nézegethető meg benyomható izé van, azokat később fogja majd szeretni a tulaj. A napocska már most nagyon tetszik neki, plüss, egyik fele alszik, a másik mosolyog, és felhúzásra zenél. A játszócumi egy elefántot ábrázol, a FP kisautóban meg gyöngyök zörögnek, amikor megy. A búgócsiga a fiúm kedvenc játéka lett, csodacsiga, mert nem csak búg, hanem ha elég hangosan bepörgeti az ember, akkor orgonazenét játszik.

Azt egyébként nem tudom, hogy a Don észrevette-e, hogy karácsony van, mert kilenc körül még azért felébresztettem enni, akkor jót kacagott azon, hogy beesik a macik közé, majd evett és visszaaludt. A karácsonyfa akkor gyakorolta rá a legmélyebb benyomást, amikor az apja hadonászott vele felállítás közben, bár a fiúm állítása szerint már azóta is előfordult, hogy érdeklődve szemlélte. Mindenesetre nem tűnik boldogtalannak, bár a kedvenc játékai azóta is mi vagyunk, de ez részünkről kölcsönös.