277. fejezet – the portrait of an artist as a young man

Közelednek a gyermek születésnapi ünnepségei, és arra gondoltam, hogy nem egyszerre fogja most megkapni az ajándékait, mert egyszerre úgysem tudna mindennel játszani, hanem szép fokozatosan. Mondjuk eleve gondban vagyok muciajándék-témában, mert a legjobban a kábeleknek, a műanyag kajásdobozoknak és a nyakláncomnak örül mostanában, de mindebből van itthon elég (bár tervezek neki fűzni valami babaláncot nagy, színes gyöngyökből, vastag fonalra, minden gyöngy után csomóval, mert imádja az enyimeimet morzsolgatni, csak én meg féltem őt).

És akkor eszembe jutott, hogy a Tunyogi játszóházat azokkal a szavakkal javasolták, hogy ott van xilofon is, meg minden. Ezt egyébként már akkor sem értettem, mert egyrészt (a) a Tunyogi a több szempontból sérült gyerekeknek van, Muci meg csak simán hipotón egy kicsit, (b) a Tunyogiban tornából csupa ilyen itthon is elvégezhető gyakorlatot csinálnak, a terápia többi része ilyen hallás- meg látásfejlesztés. De ha a Donnak Xilofon Kell a boldog, kiegyensúlyozott élethez, akkor a Don Xilofont Kap, úgyhogy a boltban kiválasztottam neki a legkevésbé randát, és itthon rövid ceremónia kíséretében (tessék, Mucikám, szülinap) át is nyújtottam neki.

Muci első benyomásai nagyon pozitívak voltak, az ütők teljesen alkalmasnak bizonyultak az elmélyült szopogatásra:

Utána megmutattam neki, hogy hogy is van ez, mi a trükkje, és az ifjú művésznek elsőre sikerült végighúznia a pálcikát a hangokon (ez egyébként nagyon tetszett neki):

Valamivel később ihlete támadt, ami így néz ki:

És rájött, hogy ha bekasztja az ütőjét a színes izék közé, akkor húzogatni is tudja a xilofont a padlón, ami legalább olyan érdekes, mint a hangok:

És lehet, hogy a Tunyogisok tudnak valamit, mert most magától négykézlábra állt az ágyon (ha én állítom négykézlábra, megáll úgy, csak szemrehányóan pislantgat hátra a válla felett, hogy mikor hagyhatja végre abba ezt a hülyeséget), de szerintem csak véletlen egybeesés. Amúgy a xilofon is érdekelte kábé annyira, mint egy üres bébiételes üveg, és ez nagy szó, mert a legtöbb direkt játékát le se tojja, szóval örülünk.

Reklámok

14 thoughts on “277. fejezet – the portrait of an artist as a young man

  1. Annyira meghoztad ezzel Mucis bloggal a kedvem a gyerekvállaláshoz, (pedig alapból is kb két éve be vagyok zsongva babaügyben), hogy mindjárt szólok az uramnak, hogy na most van itt a perc… :))))))

    • zsófianyu, tök olcsó volt, valami 600-800 ft (nem emlékszem pontosan, más dolgokat is vettem), és a REGIO játéknagykerben kaptam a törökbálinti TESCO mellett, de gondolom, máshol is árulják. a szülinap június 3-án lesz, ti meg már túl is vagytok rajta, nem?

    • Van mi nekünk már egy nagyon hangos zenélős! Van egy, ami köpködi a labdákat kifelé és direkte hangosan ordít! Van egy dobunk is! Van játszó/fejlesztő asztalunk zongorával, az is elég hangos, de legalább változatos a zenéje, nem monoton és bugyuta!

      Nem kell xilofon, bár lehet a gyerek élvezné, az én idegeim nem erre valók na!

      Muci továbbra is remekbe szabott gyerek! Azok a mandulavágású szemei észbontóak!

    • Én úgy látom, az ifjú művész balkezes akar lenni. A megismerő csápocskája minden képen a bal mutatóujja, s a xilofonnal is a komolyabb dolgokat balkézzel csinálja. De nem baj, ugye. 🙂 És egyre gyönyörűbb.

    • sarmany: minden bizonnyal jobbkezes a gyerek, csak a jobb oldala az erősebb, ezért amikor csak fél kézzel támaszkodik, akkor a jobb az. ha hanyattfekve kell dolog után nyúlni, akkor a jobbkezével nyúl.

    • Tunyogi szerint minden koraszülöttnek muszály hozzá járnia. hahaha. egyébként sok pic-es kölyök van, akik nem halmozottan sérültek. de a pic-ről beutalták őket.

    • viksi: mint Südve korábban bekommentelte hozzám, érdemes elolvasni az önkéntes segítők névsorát (ami ha rosszhiszeműségre nem is utal, de némi elfogultságot megmagyaráz a pic részéről :)).

    • ez tényleg így van, de képzeljétek, minket nem küldött a P. főorvosasszony a Tunyogi Erzsébethez. azt mondta, ha kíváncsiak vagyunk, nézzük meg. ellenben T. E . meg van róla győződve, hogy minden koraszülöttnek – főleg egy kiló alatt – el kell mennie hozzá, hát mi nem mentünk végül talán pont emiatt a kicsit agresszív nyomulás/”kötelezőség” miatt – meg a hasonlóképp nem szimpatikus Dévény-ellenessége miatt. xilophon van itthon, Timur meg hallgat komolyzenét játszás és lakás-expedíciók közben; este/autóúton megy az éneklés, mondókák napközben, sokszor kajáláshoz :D. mozogni meg szépen mozog. mi kellhet még.
      mondjuk azt hozzáteszem, hogy SB szerint – és vsz. nála az igazság – a Tunyogi (Katona) + a Dévény együttes alkalmazása a tuti siker. kár, hogy ilyen kiábrándítóan fújnak egymásra.

    • most akkor mi is van azzal a Tunyogival?Volt olyan kis társunk, akinek az anyukájának azt mondták, hogy ha nem viszi mindennap a babát, lehet, hogy nem fog tudni járni.Azóta viszi nagy serényen, és ők szeretik.Mástól viszont azt hallottam, hogy nem igazán tetszett nekik sem a hely, sem az egyebek.Zsófi baba április 26-án volt egyéves, családi körben ünnepeltük, tudod miért.Szomorú,édes ünnep ez nekünk.Kedves barátnőm akart venni xilofont csekély 4500ft- de az eladó kedvesen közölte, hogy fából van!!!Szóval még keresgélünk.Egyre gyakrabbak az “önkéntes” térdelések, hát remélem nemsoká mászik.Nagyon vicces, mert még nincs egy foga sem, gondolkodtam, hogy a dili boltban csak kellene venni neki szülinapjára egy berakhatós fogsort(mint Wilson bácsinak volt), legalább a torta melletti fényképeken jól mutatott volna….))

    • Zsófianyu, szerintem tudom, kire gondolsz, és én hiszek az anyukájának, miszerint amikor elkezdték a foglalkozásokat, semmit nem csinált a gyerek, mostanra viszont mászik, mint a csík (rég találkoztunk, azóta biztos tanult még valamit), tök értelmes, meg minden, szóval nekik bejött. Én meg még nem alakítottam ki a véleményemet, ritkásan is jártunk mostanában… De szerintem Timúrnak, meg a DonMalacnak tutira nem feltétlenül szükséges, Te meg megmutattad Zsófit több szakembernek is, úgyhogy ha úgy érzed, hogy van kedvetek járni, akkor ősszel esetleg nézd meg, de szerintem ne érezd kötelezőnek.

    • zsófianyu: jaj, remélem, azért az évek múlásával azért vidámabb lesz zsófi születésnapja 😦 tunyogi: szerintem ártani biztosan nem árt, de miután utánaolvastam és -kérdezősködtem, úgy gondolom, hogy az _én_ gyerekemnek nincs rá szüksége, ahogy M is írta, nálunk is megvan az itthoni vizuális-zenés-mondókás-felfedezős fejlesztés. de én nem beszélnék le róla senkit, ha nagyon elmaradna a korától a gyerekem, biztos oda is vinném, mert a dévény az csak fizikai stimuláció. és agyam eldobom a többezres xilofonon, a Régióban háromfajta is volt, a legdrágább 1500-ért. jó dolog a térdelés, az enyém konkrétan ma kezdte a próbálkozást, de még nagyon kezdő, Zsófi ügyes 🙂 a műfogsor meg hihi 🙂

    • Tunyogi ügyben azt hiszem én vagyok a ‘középút’, egyrészt 7 hónapja járunk oda, másrészt viszont van bennem egy állandóan visszatérő’valami nem ok’ érzés. Egyszerűen még nem találtam jobb fejlesztőpedagógust, csak gyógytornászt. Tunyogi egyértelműen a szakértő fejlesztő. Én pedig nehezen tudok hozzá kapcsolódni, nehéz partnerként beszélgetni, mert mindig mindent tud. Ezt nyilván nehezíti a 30 év tapasztalata a gyerekek fejlesztésében és a kora, de ennek ellenére én olyan fejlesztőket szeretnék a gyerek körül, akikben van nyitottság. Nehéz szabadnak maradnom ott, azért mert szoktam nemet mondani. Persze van aki nem szokott nemet mondani, csak csinálják, amit kell, ők nyilván elégedettebbek is. A blogon egyébként anno leírtam pro és kontra.

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s