A húsvét jól telt, én leginkább dolgoztam, a fiúmat meg sziklán ette a
fene, aztán vasárnap este hazajött leégve, fenyőgyantásan, tele
sebhelyekkel, és vidáman mesélte, hogy milyen jó volt, mert nappal a
sziklán égette a nap meg karcolta össze magát, éjszaka meg a szabad ég
alatt aludtak fenyőgyantában hemperegve. Mondjuk mstanában nagyrészt
egyformán néznek ki a Mucival, mert a kisebbik is képes a nyílt padlón
összekarcolni magát valamivel, de ez nem tartja vissza a kúszástól. A
top kedvenc célpontok 1. az elektronikus eszközök, bármi is legyen az,
2. a padlón hagyott edényfélék (tányér, pohár – kezdünk eljapánosodni,
a legritkább esetben eszünk az asztalnál, mert ott a Dont nem tudjuk
hova tenni, inkább leülünk mellé a földre) és sörösüvegek.
Na de vissza a húsvéthoz, hétfőn így lohengrinezett a malacfülű:
Húsvétra ugyanis mindenki vízi eszközöket kapott, a Muci ezenfelül meg még sildes sapkát és naptejeket is (kezében egy babylove minta):
Ez a babaúszógumi, olyan, hogy a háta mögött van egy támla, a három karika külön felfújható, és a babapopsit két keresztpánt tartja alul. Majd valamikor valahol kipróbáljuk. Így teljesen felfújva olyan lehet gyerekestül a vízben, mint egy ufó, és ez az az eszköz, amiben úgy úszhat, hogy szinte nem is kell érintkeznie a vízzel, ami nem túl treehugger dolog, de legalább nem fog megfulladni. A sapkát a kedvenc gyereksapkásomnál szereztem be, nála valahogy pont mindig van 1, azaz egy darab olyan sapka a méretében, ami nekem tetszik is, de annyi pont elég.
További újdonság, hogy mivel eszembe jutott, Amerikában mennyire szerettem az édeskrumplit, vettem olyat a malackölyöknek is, és neki is tetszett (külsőre olyan, mint egy nagy krumpli, belül meg narancssárga és sütőtökízű). A borsót-répát-karfiolt-krumplit utálja, én meg kicsit unom már a brokkolit váltogatni a sütőtökkel, úgyhogy ez öröm.
A Muci egy aranyos 🙂 Ki a kedvenc gyereksapkásod és milyen naptejet vettetek végül? Gabimnak még nem vettünk nyári sapkát, ma jobb hijján egy kendőt kötöttem a fejére, kalózosan, hát nem kicsit volt cuki 😀 De azért jó lenne egy sapka is…
hol van kedvenc gyereksapkásod? (nem mintha nem lenne elég gyerekfedőnk :))
az itteni tescóban (nem tudom, budaörsinek vagy törökbálintinak számít-e, a kettő között van) vannak ilyen árusítóházacskák a kasszák előtt, na ott az egyik az gyereksapkás + gyerekharisnyás, eddig kettőből kétszer tök jó cucct szereztem ott, de csak ezért nem érdemes idáig elutazni, annyira nem nagy durranás 🙂
A Muci egy cukorfalat, jól áll neki az úszógumi 🙂
az édeskrumpli nálunk nagyon bejött, egy ideig csak azt volt hajlandó megenni.
de figyi, te milyen napkrémet kensz a malacpofira?, mert én úgy jártam, hogy addig hezitáltam – “mi károsabb vajon az áprilisi nap vagy a kémiai nanoszemcsék felszívódása” -, hogy végül ma délután odakapott a Timur arca, és most borzalmas lelkiismeret-furdalásom van.
m, ne legyen lelkifurdalásod 🙂 pont tegnap gondolkoztam azon, hogy még most, ebben a hisztériás korban is csak pár millióan kenjük magunkat és a gyerekünket bármivel, régebben még ennyien sem, és messze nem a bőrrák a vezető halálok. egy leégéstől nem lesz semmi baja Timurnak.
amúgy meg átnézve a kínálatot ár/érték arányban messze a DM sajátmárkás (babylove 50 faktoros) naptej vezet. fizikai szűrős, 50 faktoros, és csak valami ezres környékén van, ha jól emlékszem. én most beszereztem termékmintát egy csomófajtából, de ha elfogynak, akkor babylove lesz. asszem, van nekik ilyen leégés utáni nyugtató krémük is.
Én is pont a naptej miatt aggódom, hogy jót tesz-e a bőrének, vagy mégsem??? Ráadásul kijöttek a pofiján apró, lilás pöttyök, előtte bekentem. Ha meg nem kenem, akkor meg lepirul. Gyermeknek hihetetlen fehér bőre van, mint az apjának.
bibi, hát én kenem, szerintem úgy is fogja elég nap érni, és az árnyékban is leéghetnek a tükröződő fényektől. szerintem a naptej ártani biztos nem árt, de azért nem kell kétségbeesni akkor sem, ha kimarad egyszer-egyszer.
Namost nekem elég kreolos bőröm van, és az a családi legenda járja, hogy azért, mert én voltam a szüleim első gyereke (ööö, még most is az vagyok), és még nem voltak nagyon gyakorlott szülők – amikor kiraktak a járókában a kertbe, akkor természetesen árnyékba/félárnyékba raktak, csak arra nem gondoltak, hogy a nap járása miatt az árnyék előbb-utóbb arrébb mászik. Úgyhogy mikor x idő múlva eszükbe jutott, hogy jajjmivanagyerekkel, és kinéztek, én mindig javában napfürdőztem. Állítólag nyár végére (februári születésű vagyok) egész csoki voltam, és ez azóta sem tudott teljesen lekopni.
Hát, nemtom, mi igaz ebből, de az tény, hogy mindkét szülőm világosabb bőrű, mint én, illetve csak mostanában, hogy szinte az egész nyarat gép mellett és irodában töltöm, fakultam vissza az ő szintjükre.
hm, az tényleg nem itt van, mármint Wudersch. sebaj, legalább nem lesz 300 sapkája a Mókamesternek.
viszont még jó, hogy kikutattad a napkrémeket, ha nem rendelt még nekem a tesóm, elzarándokolok a dm-be. és a biochef linket is köszi, már rendeltem is tőlük a múlt héten.
moes, hát szívesen, attól függetlenül, hogy a biochefet megállapodásból reklámozom, tényleg finomakat csinálnak, remélem, neked is bejön majd. amúgy meg én is tökre örültem a dm-es naptejnek, a többi olyan 3000 környékén volt.