Tegnap egyébként a fiúm is mondta, hogy a Muci megfeledkezett magáról
egy pillanatra, és utánakúszott a könyvének (énfiam!), ma meg leraktam
tőlem egy méterre, és fél órával később egyszer csak valaki megnyalta a
lábamat. A helyváltoztatás módszerét ugyan nem láttam, de kezdek
reménykedni, hogy esetleg mire iskolába adjuk, addigra megtanul kúszni.
Amúgy meg pár másodpercre már fel tud menni könyöklős négykézlábba, de
a kutyázástól még messze van.
Voltunk ma vásárolni (kiderült egyébként, hogy nem hipotón vagyok, és a
Muci sem hízott két kilót húsz deka alatt, hanem a fiúm után nem
állítottam vissza a kengurut, ezért tűnt olyan nehéznek, de most
megtettem, megnyugodtam), és mivel a medúzák két hét múlva kirándulást
terveznek az összes gyerekünkkel, vettem neki 50-es napvédő krémet
(egyébként ezzel gondban leszek, mert az UV-A hatására képződik D2
vitamin a bőrben, ugyanakkor az UV-A bőrrákkeltő is, és oké, egyelőre
kap csukamájolajat a gyermek, de egy éves koráig ajánlják (abba bele se
merek gondolni, hgy fogalmam sincs, mikor lesz egy éves), utána viszont
pontosan mennyi UV-A-t adagolhatok neki? Olyan jó lenne, ha lenne egy
ilyen használati utasítás, hogy teszem azt, a nyári hónapokban reggel
8:17 és 8:26 között tegyem ki a napra, de így meg vagyok lőve, és
inkább visszamennék az őskorba), meg kicsit elmeroggyant meglepetést
húsvétra, továbbá ilyen sárgabarackos rizspépet (jelentem, viszi). Na
de nem ez a lényeg, hanem hogy amikor jöttünk be a kocsitól a
zacskókkal, a második kapunál tenném le az egyik szatyrot a kezemből,
hogy akkor most kinyissam, de nem tevődik le, erre ránézek, és hát Muci
ott fogja ilyen csillogó, büszke arcocskával, szorosan markolja a tömpe
kis ujjacskáival, és néz rám vigyorogva a fogával, várva a hatást, hát
azt hittem, megzabálom. Jó ez a tavasz.
Zabálnám ééén is!!!
… de nem látom!
Hol van a harmadik (negyedik, ötödik!) kezed, amivel ilyenkor fotót készíthetnél… nekünk, Mucifüggő, messzi-távolban lévő alattvalóknak…
Hjajj!!!! De nehéz is az életünk!!! :-))))
Nemrég olvastam egy blogon, áll. orvos mondta, idézem:
“Elhitte a reklámoknak és a propagandának, hogy a napsugárzás káros hatásai ellen csak a „faktorok” védenek meg minket, és minden napozáshoz naptejet, vagy olajat használt. Pedig a legújabb kutatások már bebizonyították, hogy a mellrák kialakulásáért nagy részben felelős egy Octyl Methoxycinnamate nevű vegyület, amely egy kémiai fényszűrő, igaz, hogy önmagában nem rákkeltő, csak UV sugárzás hatására sejt toxikus karcinogén anyaggá módosul a vegyület. Magyarul: ha napra mész vele, nagy az esélye, hogy rákos leszel!”
Nem örültem, amikor olvastam…
És Mucit megnéztem volna bizony én is… 🙂
Azt a büszke arcocskát 🙂
Osztán miért ne lehetne addig adni csukamájolajat a gyereknek, amig kedved van? Nincs annak semmi ártalmas hatása, nem úgy, mint a napsütésnek. Söt, még a tablettában bevett vitaminnak sincs, bár vannak mindenféle miszticisták, akik szerint, amihez ember nyúlt, az már csak rossz lehet, mert az ember test, aki beszennyezi az örökkévaló igét – a modern korban elég nehéz lehet az ö életük.
Mindenesetre a kisbabának lebarnulnia egyáltalán nem szabad. Bár ennek ártalmas hatása leggyakrabban csak évtizedek múlva jelentkezik – abban, hogy a böre gyorsabban öregszik. Dehát gonolom, hogy évtizedek múlva is jót akarsz neki most.
Így van, Elza kölykei is simán felnőttek a csukamájolaj mellett, pedig ők oroszlánok is voltak, ha nem figyeltek oda.
Csukamájolaj, naptej: naptejből nem kémiai szűrőset kap a mucifülű, a csukamájolajat (igazából Vigantol) meg csak egy éves korig ajánlják (vagyis utána 4 hetente ellenőriztetni kellene a vér és vizelet kálciumszintjét a túladagolást elkerülendő), ráadásul azzal fél órán belül valami zsírosat kell etetni a gyerekkel, különben nem szívódik fel (most a tápszerben kapja, abban van annyi zsír), meg valahogy a józan paraszti eszemmel nem tartom a legjobb megoldásnak, hogy folyamatosan kenem a gyereket naptejjel, és ezzel egyidejűleg folyamatosan tömöm bele a csukamájolajat 🙂
Én Weledát kenek a gyerekre, igaz, nem kifejezetten gyerekek számára készült, de ebben sincsen úgy tudom. Te milyent használsz? Hátha nem is hallottam még hallotam róla.
a patikában eucerint ajánlottak, amúgy meg azt mondták, hogy (1) legyen benne cink-oxid, illetve titánium-dioxid, mert ezek védenek az UV-A ellen is, (B) a neves gyártók kifejezetten kisgyerekeknek készült naptejei inkább fizikai védelmet biztosítanak, mint kémiait, azok közül bármit lehet, az a jó, ha láthatóan a bőrön marad, és nem szívódik be (c) 30+ faktor felett mindegy, hány faktoros, csak kenjem a gyereket, ha lemegy róla.
ha a naptejen átmegy a barnulás, akkor nem lehet, h átmegy a dévitamin is?
hát a d-vitamin nem a napsugárral megy az ember bőrébe, hanem a bőrben lévő provitaminok alakulnak D2 vitaminná az UV-A sugárzás hatására, viszont az UV-A egyéb cselekedetei közé tartozik, hogy bőrrákot is okozhat a sejtek dns-ének roncsolása miatt, ezért kell ellene védekezni. azt nem tudom, hogy 100%-os védelem van-e, de minél inkább barnul az ember (ami a bőr védekező reakciója), annál több UV-sugár átjutott, vagyis D-vitamin képződött meg bőrrák, leegyszerűsítve, szóval, gondolm, az a jó naptej, amivel nem barnul az ember.
ezt a neten találtam a minap: “Fontos tudni, hogy a 30-as naptej a napsugarak 96,7 százalékát szűri ki, az 50-es, pedig 98%-át, tehát nem sokkal többet, viszont ez utóbbiban több a kemikália.”
és ezt is: “A vízálló naptejek felülete taszítja a vizet, ezért a vízben nem ég le a baba, azonban amikor ismét kijön a partra, a vízálló naptej már csak 50%-ban védi a kicsi bőrét. Léteznek extra vízálló naptejek is, ezek a vízből kijőve még mindig 80%-os védettséget nyújtanak, ezt tudja például az Eucerin gyermek napteje, amelyet a patikákban vásárolhatunk meg.”
Én úgy szerzek csukamájolajat, hogy a “Tökehalmáj saját olajában” nevü konzervröl nem környezetszennyezem le a saját olaját, hanem egy kis üvegecskébe töltöm, és a hütöben tartom. Már nem keverem bele a margarinba, mert mégiscsak zavart egy kicsit a halizü margarin, viszont kanalanként megeszegetem, és közben újra fiatalnak érzem magam. És ugye igy nem kell ellenöriztetnem a vérem és vizeletem kalciumszintjét a túladagolást elkerülendö?
csak még egy link a hordozókról, aztán eldugulok:
http://hugipakk.blog.hu/2008/02/29/3_babahordozas_hordozok_fajtai