251. fejezet – fogaK, nagymamák, vizek

Bréking: kidugta a csücskit a bal alsó egyes is. A Don ezúttal sem produkált különösebb fogzási tünetet, csak az indokolatlanul sok röhögés adhatott volna okot a gyanúra. Az apja azóta kétfogú tigrisnek nevezi.

Másik áttörés, hogy most bíztuk először másra a gyermeket, méghozzá az apai nagymamájára (az én szüleimre nem hiszam, hogy fogjuk valaha is), és se engem, se a Mucit nem viselte meg a dolog, pedig volt benne evés, altatás, játék (na jó, nála az evés annyi, hogy oda kell tartani a szájához a cumisüveget, az altatás meg annyi, hogy bele kell rakni az ágyába, de akkor is). Anyósilag nagyon jó leosztást kaptam egyébként, a fiúm anyukája állítása szerint kedvel engem, továbbá nagyon figyel, hogy úgy kezelje a gyereket, ahogy én mondom, még akkor is, ha nem ért velem egyet, és mindenféle piszlicsáré apróságokat is figyelembe véve, amik engem nem is érdekelnének. Ráadásul gyerekvigyázás közben el is mosogatott, és megígértette, hogy megint jöhet. A Muciról meg régóta gyanítom, hogy neki igazából tökmindegy, kivel van, csak folyamatosan játsszanak vele.

Amúgy összeállt ez a vizes dolog a fejemben. Régóta motoszkál bennem, hogy a Mucit rendesen vízbe kellene tenni, mert a kádazást nagyon élvezi, meg a mozgásfejlődésének is jót tenne, de egyedül még fürdetni sem tudnám a csecsemőtámasz nélkül, mert amint vizet ér, elkezd rúgkapálni és csapkodni, illetve ezzel egyidejűleg hátrafeszíti magát hídba. Nagyon nehéz egy félkörívben rugdaló kisgyereket úgy tartani, hogy az arca ne érjen bele a vízbe, a többi része viszont igen. De most láttam, hogy már csecsemőknek is vannak úszógumik meg karúszók (a vízen fenmaradó olasz tenorok), úgyhogy ki fogom a tömpelábúval próbálni a dolgot először kádban, utána nagyobb vízben is. Hátha.

12 thoughts on “251. fejezet – fogaK, nagymamák, vizek

  1. lucia, a mi babánk is hasonlóképp viselkedett a fürdetésnél egészen addig, míg egyedül bele nem hasaltattuk a nagykádba, kb 4 centi magas vízbe. kb a 2. vizesarc-szindrómánál rájött, hogy itt végig tartani kell a fejét, azóta ott próbál ki minden új mozgást először (értsd ott kezdett kúszni, feltérdelni, mászni is). valószínűleg a felhajtóerő már ilyen kis víznél is érvényesül és könnyebb nekik a mozgás. esetleg egy próbát Nálatok is megér ez.

    • igen, mintha írtad is volna ezt korábban, lehet, hogy ki is próbálom, csak eddig mindig orbitális, vigasztalhatatlan hiszti lett abból, ha vízbe ért az arca, azért ódzkodom.

    • ezt a fürdés közbeni hánykolódásos hátgörbítéses csapkodásos rohamot az én gyerekem is csinálta, két kézzel kellett fognom, úgyhogy effektíve nem mostam, mert nem volt mivel, küzdöttem, hogy ne fulladjon meg, meg áztattam, és töprengtem hogy mit is kéne csinálni hogy abbahagyja, aztán amíg ezen gondolkodtam, abbahagyta magától, valószínűleg leesett neki, hogy minden este fürdünk, és a mai nem egy egyedülálló, különleges és megismételhetetlen alkalom, amelynek minden másodpercét ki kell élvezni, és ezért lenyugodott, ücsörög, pancsol, ez-az, szóval szerintem a Don is rá fog erre jönni. Nem tudom az üldögéléssel hogy áll a fiatalember, de ha már tud, és hagyod, fel tudok ajánlani egy feleslegessé vált fürdetőkarikát, praktikus darab.
      És éljen az új fog!!

    • Ne Görcsöljél tegyél a kádba mindent ami őfelségét érdekli, nem fog megfulladni hidd el Akkora élni akarás van benne, a gyerek olyan módon szépen van kezelve, hogy példa érték.Tedd a kádba és vigyázz RÁ. Te ne szarjál be. Ha nem tudod mindenhol megfürdetni sem esik bántódása. Imádlak Titeket. Jól csinálod!!!!!!

    • Csatlakozom a fentiekhez, miszerint kis vízbe tedd először,aztán, ha rájön, h. nem tragédia a Vizes Arc, már otthonosabban mozog magasabb vízállásnál is. És nálunk is minden komolyabb mozgás-előrelépés a kádban történt először – úgyismint kúszás, mászás, majd oldalra kiülés; és gyakorlatilag mi se mossuk meg, hanem előtte beolajozom, aztán ez tisztít is állítólag, meg meg is védi kiklórozódástól, és szépen lemosódik róla a vízi móka végére.
      ja, és hagyjuk, hogy kirúgkapálja magát először, aztán, miután kikelt/kiemeltük, kivesszük a kádból a támasztékot – vagy én vagy az apja -, hogy legyen hely mozogni.

    • Tanácsot adni persze nem tudok, de én emlékszem, hogy milyen nagyszerű dolog volt, amikor együtt fürödtünk a gyerekkel. Mindketten imádtuk. Én vigyáztam rá, ő meg szuperül élvezte a nagy kád – nagy víz örömét. De kellett egy harmadik személy, aki kivegye, amikor vége lett a fürdésnek, és így nekem is lett lehetőségem kiszállni a kádból.

      Aztán meg mostanság már létezik a babaúszás is. Mindenféle uszodákban lehet ilyet csinálni.

    • Benenn: hát nagyjából mindehova lehetett eddig vinni a babát, jó, mondjuk moziba meg kocsmába külön jártunk, de az annyira nem zavart egyikünket sem, itthon töltve meg az esték babamentesek nyolc és éjfél között.

    • Chipie, mi az a fürdetőkarika? mert most szereztem be a gyermeknek egy ilyen nagyon extra csecseműúszógumit, ami tartja a fenekét is, kíváncsi leszek. abban hidazhat majd nyugodtan, ha működik 🙂

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s