nagymozgás kategória bejegyzései

351. fejezet – szalonképes Muci, aki Arany János

Közzétéve Szerző:
27

Ebben a bejegyzésben is lesz videó, meg sok evés, karácsony alkalmából.

 

A Muci a legősibb magyar hagyományokat követve hülyére zabálta magát karácsonykor. Az a Muci, aki a véletlenül egyben maradott pár milliméteres répadarabot undorodva kiköpi, és a cérnaszálnyi csirkehúsrostot kétségbeesetten túrja ki a szájából olyan arccal, amiről lerí, hogy szerinte én őt meg akarom ölni, és igazán tudhatnám, hogy a babák nem képesek darabosat enni, szóval ez a Muci elcsórt tőlem és gond nélkül elfogyasztott három darab libatöpörtyűt. Majd a hurmámra (datolyaszilva, satöbbi) is addig ácsingózott, amíg le nem vágtam neki egy vastag szeletet (egy centis, kábé 6 centis átmérővel), hadd nyalogassa, erre azt is megette az utolsó morzsáig. A csipszről már szólni sem merek (ilyen puccos, organikus csipsz volt, úgy kaptam), de a főtt répa még mindig “pfuj, megfulladok” egyben. Ami érthetetlen, mert pépesítve az is megy.

Ami a mozgását illeti, ki tudja nyitni már a konyhaszekrényeket is, nem csak a fiókot, támaszkodás nélkül viszont csupán akkor áll meg, ha véletlenül megfeledkezik magáról. Viszont csinált egy nagyon édeset a napokban, szorosan belemarkolt a hajába két oldalt, és úgy próbált felállni (állásba húzni magát), szóval lehet, hogy a hajvágással én vetettem hátra a mozgásfejlődésben a minisámsont. A lépcsőn gond nélkül közlekedik, mondjuk az egyedül tiltott zóna, de mindig nagyon örül, ha mondom, hogy menjünk fel, Mucikám, és akkor mászhat előttem, én meg óvó jelenlétemmel követem. A motorral játszani is szeret, de azt úgy csinálja, hogy tolja maga előtt (térdenkúszva), és berreg. Ez a térdenkúszás amúgy is megy, ha tele van a keze, akkor térdenjárva közlekedik.

Amúgy ismét egy nagyon édes korszakába érkezett (bár mikor nem abban van), akármire rámondom, hogy aranyos, akkor megsimogatja, sőt, velem is sokat kedveskedik, simogatja az arcom, bár ha nem ér el jól, akkor belemarkol a hajamba, határozottan odahúzza a fejem, és úgy simogat. Tegnap nagyon jól szórakoztam, mert balladákat szavaltam neki, és mondtam, hogy ez Arany János, mire reflexből megsimogatott, hogy igen, nagyon arany(ján)os vagyok. És az is borzasztó cuki, amikor leülök a kanapéra, ő meg az ölembe veti magát, szemből, lovaglóülésben, és nagy lendülettel újra meg újra átölel, közben puszilgat.

Egyébként meg tök jól elvan, mindig siet valahová, intézkedik (amennyiben nem magyaráz fennhangon, és nem hallom, hogy mászkál, akkor biztos rosszalkodik valamit). Tegnap például délután kimentünk egy kicsit, ráadtam a cipőjét, és adtam volna a kabátot is, mire elrohant, kihúzta a konyhaszekrény két alsó fiókját, átrakta a gyufát az egyikből a másikba, visszatolta a fiókokat, majd visszarohant hozzám, testbeszédével azt fejezve ki, hogy ne haragudjak, de ezt még mindenképpen el akarta intézni indulás előtt.

És eddig például csokit nem evett, de most felfedezte a zselés szaloncukrot, erről szól az alábbi videó. Előbb papírostul szüttyögteti, majd mély döbbenettel konstatálja (“jaj”), hogy a papírban csoki van, és úgy 1:35-től érdemes megfigyelni, hogy úgy érzi, miszerint ő valami rosszaságot csinál (tudja, hogy nem szeretem, ha a szájába vesz dolgokat), ezért a lehető legártatlanabb arckiejezését ölti magára (ha tudna fütyörészni, fütyörészne is), és nem néz a szemembe, hátha akkor nem veszem észre.

A videón továbbá először a nagy szereplési vágy miatt majdnem leesik a kanapéról, de megoldja, a szalont rambósan mentve (elkaptam volna, ha nem látom rajta, hogy jól esik), illetve a végét én úgy terveztem, hogy szépen kisétál a képből, de ő láthatóan úgy, hogy tigrisugrással leveti magát. Ezek exkluzív felvételek, borzasztó régen nem láttam már esni, biztos megzavarodott a cukortól.

Az összes olvasónak és kommentelőnek ezúton is boldog új évet, és köszönjük a látogatásokat.

349. fejezet – amelyben a muci karácsonyt ül (már megint)

Közzétéve Szerző:
19

Indításnak a legjobb karácsonyi dologról nem a legjobb fotó, de amikor igazán édes, akkor mindig elrontom, vagy nincs kéznél a gép:

A többi csak felesleges csacsogás, de azért megírom.

 

Szóval azt mondják az okosok, hogy a gyerekek mindig az ünnepek körül indulnak be fejlődésileg nagyon látványosan, mert akkor a sok kellemes inger stimulálja őket. A Muci sem kivétel, de sajnos nem járni kezdett el (bár ez előtt mindenki értetlenül áll, mert ha a fél kezemet fogja, simán gyalogol bármennyit, és nem rajtam van a súlya, de egyedül nem mer), hanem megtanulta kikapcsolni a kikapcsolható elosztót (és ezzel a fél házról levenni az áramot), illetve kihúzogatni a konyhai fiókokat kipakolás céljából. Most ez jutott.

De tényleg az a legjobb dolog a világon, hogy van egy halálosan cuki kisfiam, aki leül a lépcsőre, és onnan beszélget velem, ha a konyhában molyolok:

De akkor kezdjük a Zoárdajándékozók listájával (és bocs, ha kihagyok valakit, ezt a tempót egyszerűen nem lehet bírni).

Volt először ugye TZG, akitől a csúszdát kaptuk, ami továbbra is nagy ász, úgy is, mint csúszda, és úgy is, mint járássegítő eszköz (továbbá nappalink dísze és éke).

Andreától kaptunk egy csomó nagyon aranyos kinőtt gyerekruhát, aminek köszönhetően a Don feneke nem csak melegben van, de igen esztétikus látványt is nyújt például a piros-fehér csíkos harisnyában, aminek Cutie Pie, vagy mi van a popsijára írva (ettől elolvadok, mert nekem is megbetegítette a lelkem a kismamaság), továbbá a piros harisnya fölé a gyermek stílusosan piros kordnadrágot húzhat. Többek között.

Mondjuk kinőttruha kategóriában egyértelműen Ana nálunk a sztár, akitől szintén óriási pakkot kaptunk, szebbnél-szebbekkel, de a lényeg a tarajos ősgyík-kardigán, ami mindenki szerint a világ legjobb cucca, és a Muci is igen büszke arccal viselte a tudatot, hogy ő most szép:

De tényleg konkrétan szereti, mr.a a tanúja rá, hogy az első nap, amikor rajta volt, az esti fektetésnél harsány nem-nem-nem-mel tiltakozott, amikor levettem róla. Illetve még egy kép, profilból, a minőségekért továbbra is elnézést, de Muci abba a korba ért, amikor vagy másfelé néz, vagy elszalad, vagy nincs nálam fényképezőgép, vagy rosszul állítottam be. Gyereket nehezebb fotózni, mint vadászrepülőt, az legalább nem tud az arckifejezésén változtatni.

Ezen a fotón nézi éppen megbűvölten a Derült égből fasírtot, se előtte, se azóta nem néz semmit öt másodpercnél tovább.

A következő ajándékozó Tünde volt, akinek most az istennek sem találom a blogját a levelezésünkben, és hogy milyen nicken fut, de rengeteg hasznos infót írt már, most meg egyenesen küldött gyerekhámot-pórázt a Donra, amit tök jól visel, de mivel mostanában leginkább négykézlábazik és a kedvenc témája az, hogy vau-vau (agnus: Mucikám, hát úgy viselkedsz, mint akit a kutyák neveltek fel), egyelőre inkább nem viszem így emberek közé, majd ha két lábra emelkedik. Addig szorgalmasan gyakorlunk házon belül.

Volt még az ismeretlen képeslapíró, aki a kiadóba küldött pénzt a gyermeknek és nekem, abból a Don gyereknotebookot kapott, részletesebben később (remélem, arra szánta az illető, hogy nem praktikus, ugyanakkor sok örömet okozó hülyeségekre verjük el, amennyiben nem, akkor a téli ruháit kapta ebből).

Az L. ugye hozta a Cookie Monstert, az nagy királyság, bár a Muci egyelőre nem érti ezt az ügyet, és ne feledkezzünk el agnusról sem, aki idén annyit játszott vele és vigyázott rá és csalta strandra, és annyi mindent tanított neki, mintha a másik (fiatalabb, magasabb, szebb, jobb hangú) anyukája lenne, pedig ehelyett érettebb férfiakkal is szórakozhatott volna.

És akkor a család még csak most jön.

A Don ugye öreg róka a karácsonyozók között, ez már a második neki, nem beszélve arról a sok egyéb ünnepről, amit megélt, volt szülinapja is, meg minden. Szóval tudja, mi ilyenkor a dörgés, emberekhez megyünk, emberek jönnek, ő a világ közepe, és ezt borzasztóan élvezi, legszívesebben le sem feküdne soha többé (hálistennek, amint lerakom, koppan a szeme). Az anyai nagyszüleitől kapott sok mindent, többek között egy babamotort is, és bár én is motort vettem neki, de ez most jól jött ki, mert ugyanaz a márka és megjelenés mindkettő, csak az enyém eggyel nagyobb méret, arról még nem ér le a lába.

Az öcsémtől egy olyan kutyát kapott, aminek ha megnyomja a farkát, akkor világító szájjal ugat, természetesen ez volt a sláger, 30+ perc elmélyült játék.

Az apai nagymamájától először is rengeteg törődést kapott most ősszel, sokat voltak együtt, mindig jó kezekben tudhattam a gyereket nála, illetve beesett neki egy overál, egy sapka, egy szőrös kék meleg kardigán, és hivatalos ajándékként egy babafényképezőgép, ami megunhatatlan szintén (világít és hangot ad), mondjuk tarhonyakártevőék jóvoltából van már neki igazi is, de mindkettőt szereti.

Az apukájától kapott egy karácsonyesti játszást joghurttal és almabanánnal, továbbá kapni fog egy tök jó dolgot, ráadásul ide, de ez most még titok, én meg vettem neki egy csomó aranyos téli ruhát, a már említett kismotort, meg egy nagy komoly ötéveseknek való babaszámítógépet igazi egérrel, aminek van vagy 25 beállítása, amiből ötöt ő is tud használni (ismerkedés a betűkkel, számokkal, hangokkal, stb), az építőjátékot meg már korábban megkapta. Továbbá, ha nagy lesz, használhatja a távcsövemet, a mikroszkópomat és a jellybelly-automatámat is (ha jó lesz, de ő mindig jó).

És egyrészt kicsit nyomaszt a gondolat, hogy ha idén kapott két motort, számítógépet, kutyát és fényképezőgépet, akkor a további évek során mivel fogom ezt felülmúlni, de megnyugtat a tudat, hogy a legjobban még mindig annak örül, ha a földön henteregve csikizem, és közben vele sikongatok.

344. fejezet – pályaválasztási elmélkedések

Közzétéve Szerző:
42

A Muci meg szinkronrendező lesz, már most tökéletesen csinálja, ma ott ült egy felnőtt szinkronrendező ölében, rágcsálta a szinkronrendezői ceruzát, néha belelapozott a szinkronrendezői papírokba, és amikor a felnőtt szinkronrendező azt mondta, nem, akkor a Muci is azt mondta, hogy nem-nem. Amikor más dolgokat mondott, akkor a Muci azt mondta, vau-vau, de nagyon kifejezően. Amúgy meg folyamatosan szökésben volt, csak az első tizenöt percben tapadt rettegve a nyakamba a megilletődöttségtől, illetve még tizenöt percig másik ölben tartotta a szinkronrendezői munkája, de a többi idő alatt félelem nélkül szökött (volna) mindenfelé az épületben. Én azt hittem, hogy a küszöb visszatartja, de még a behajtott ajtókat is benyomta, hogy bemehessen. Vicc nélkül szerezni fogok neki egy pórázt hámmal, most a kapucnijánál fogva próbáltam a körzetemben tartani, annál csak jobb megoldás.

Egyébként itthon elvan bármilyen szerelős dologgal, azt hiszem, nem kap több színes műanyag vackot, mert azok csak a helyet foglalják, ezentúl az ajándék cipzár lesz, csavar anyával, satöbbi. Illetve a múltkor, amikor nyűgösködött, kitaláltam, hogy odaadom neki az egyik ékszeresdobozomat a biztonságos ékszerekkel, és így is tettem, hát én lettem a legjobb anyuka a világon. Az ékszeres dobozt először is ki lehet nyitni és be lehet csukni, ami eleve 10/10-es funkció, ráadásul tele van szép, színes, csillogó dolgokkal, hát a Muci odáig volt. Az ékszerekkel egyébként már akkor szépen bánt, amikor még kinyomni sem tudta magát hasonfekve, mindig nagyon finoman simogatta a dévényes gyógytornászunk nyakláncát és fülbevalóját, szóval ha mégsem szinkronrendező vagy vízvezetékszerelő lesz, akkor ékszerész. Ezt szépen el is terveztem, amikor büszkén odahozta nekem a legszebb kék köves medált, és a kezembe rakta, meg felhúzta a csuklómra a karkötőmet, hogy gyönyörű ékszereket fog csinálni az anyukájának, aki önfeláldozóan nevelte, és csak néha ment el kocsmázni este. Aztán persze lehet, hogy informatikus lesz, de akkor csinálhat nekem gyönyörű kódokat, vagy mittudomén.

Egyébként meg lehet, hogy meg kéne ijednem, mert mindenki csodálkozik, hogy másfél éves és nem jár kapaszkodás nélkül (nem szoktam magyarázkodni a koraszülöttségről, mert már unom), ill. mindenki csodálkozik, hogy nem beszél, ma például azt kérdezték tőlem, hogy milyen személyes dolgot mondjon majd neki a Télapó az ünnepségen, és rövid gondolkodás után csak annyit tudtam válaszolni, hogy azt, hogy kukucs, mert azt szereti, vagy bármit kedves hangon. Én nem tudom, hol kéne most tartania, szerintem tök ügyes (letekeri a csavart az anyáról, meg vissza, meg meg tudja mutatni az orrát és a lámpát, illetve elszalad, ha megkérdezem, hogy mi van a szájában, de a legújabb ismert prímszámot valóban nem ő találta meg), szóval most asszem, nem vagyok hajlandó ezen idegeskedni.

343. fejezet – áll

Közzétéve Szerző:
13

Most tényleg mínuszban van az időm, de azt muszáj beírni ide, hogy a Muci ma több másodpercig állt kapaszkodás nélkül.

Az úgy volt, hogy a konyhapadlón ülve vettem le a cipőmet munkából hazajőve, eközben a Don, aki örült, hogy lát, megpróbált bemászni az ölembe, de némi édelgés után kiraktam (állva esélyem nincs cipőzni, akkor szorosan belecsimpaszkodik valamelyik lábamba, és mindig félek, hogy megrúgom), mire elkezdte a szokásos játékát játszani, hogy kapaszkodva körbejár. Egyszer csak érzem, hogy nem kapaszkodik belém senki, odanéztem, hogy elvitték-e az ufók, de a Muci bizony ott állt továbbra is kapaszkodás nélkül, fülig érő, álszerény mosollyal, majd pár másodperccel később seggre készült esni, de elkaptam. Ezt azóta többször eljátszottuk.

A másik mai első dolog a cukorka volt, ugyanis a Muci szemfülesen lopott tőlem egy jelly beant (Írországból küldte egy Mucirajongó fellow anyuka, azzal, hogy ilyen hamar teljesüljön minden kívánságom, ezúton is köszönet érte), én meg nagyon nem szívesen veszek ki megszerzett kajafélét a szájából,illetve el is szaladt, szóval látszott rajta, hogy áldozatokra is képes az ügyben, megféltem, hogy a harc hevében fog félrenyelni, úgyhogy hagytam, hogy elfogyassza, közben meg meredt tekintettel követtem mindenfelé (a fulladásveszély miatt, nem a cukormérgezéstől féltem). Utána meg megmosta a fogát, ez egyébként elképesztő, hogy egyszer mutattam neki, hogy kell, és azóta tudja, csinálja, ha a kezébe adom a fogkeféjét.

De mást is tökre tanul, például kijelenthetem, hogy folyékonyan megtanult japánul ebből a videósorozatból. Az ilyen nonverbális dolgokat amúgy is imádja, ugye a nem-et (mint az életbenmaradáshoz feltétlenül szükséges szókincset) leszámítva a kutyaugatást tanulta meg először, illetve a fordított sorozataimból is azonnal elsajátította, hogy wow, nem beszélve a húú-ról (jaj, de szép), az óóó-ról (ez bizony leesett), és az ühümről (ühüm), amiket tőlem vett át. Illetve agnus szempillantás alatt megtanította sziszegni (cserébe nyakig nyálas lett párszor, azt magától tette hozzá a Muci a produkcióhoz), én meg megtanítottam, hogy a zokni az kígyó, úgyhogy mostanában mindig sziszeg és nevet, amikor meglátja a saját zoknis lábát. Bezzeg a lámpa még mindig inkább bámpa.

A nyelvi képességein túlmenően is nagyon jól összerakja a Don a dolgokat, ha hazajövünk sétából, akkor több-kevesebb sikerrel megpróbálja levenni a kabátját és a cipőjét (illetve egyszer amikor sétaidőben még pakolásztam valamit, akkor odahozta a fele bakancsomat, jelzésértékűen), de abban is segít, amikor én öltöztetem, nyújtja a megfelelő végtagját mindig. Meg azt is tudja, hogy ha sötétedés után járkálunk a lakásban, akkor a lámpákat le és fel kell kapcsolgatni, és ez az ő kötelessége, aminek lelkesen eleget is tesz (az a dolog trükkje, hogy olyankor kell gyorsan arrébbmenni vele a kapcsolótól, amikor az éppen megfelelő pozícióban van).

A többiről meg majd holnap.

342. fejezet – a dél-budai ügyfélszolgálatról meg egyéb érdekességekről

Közzétéve Szerző:
19

Van ugye ez az ügyem a diákhitelesekkel, hogy ők azt mondják, amíg az ember tgyást/gyedet/gyest kap, addig nem kell fizetnie a hitelt vissza (jobban mondva az állam mondja ezt, de az részletkérdés). Ehhez viszont az ő saját űrlapjukon kell igazoltatnom az illetékes szervvel, hogy tényleg kapom, amit kapok, az illetékes szerv saját igazolása nem jó. Eddig mindig visszarettentett a tettek mezejétől, hogy elképzeltem azt az egy óra autóutat, amíg odajutok, illetve a három órás várakozást egy alvásidőben utcára rángatott Mucival, de most felgyűlt bennem a motiváció, hogy intézkedjek, és az első dolog, amit az OEP honlapján megláttam, az volt, hogy november elsején nyílt itt elérhető közelségben egy ügyfélszolgálatuk, ráadásul ott lehet időpontot kérni.

Nosza, fel is hívtam őket, harmadikra felvették, kaptam is időpontot, de ekkor reggel kilenc óra öt perc volt, és kilenc óra ötvenre rendeltek be. Ez így gyerekkel az emberi teljesítőképesség határait súrolja, de roppant gyorsan a szájába nyomtam a tápszert, összeszedtem a TAJ-kártyáinkat, a személyimet, az ő lakcímesét, a szül. ak.-vi kivonatot, az igazolást, hogy az egyik családtámogatást már nem kapom, az igazolást, hogy a másikat még igen, kivettem a pizzát a sütőből, bedobtam két pelenkát, a hónom alá csaptam a gyereket és a kabátját (nem volt hajlandó felvenni, nekem meg nem volt időm vacakolni vele, és a kocsi tíz méterre áll az ajtótól), a számba vettem a cipőit a fűzőnél fogva, bezártam az ajtót, ismét kinyitottam, elzártam a sütőt, bezártam az ajtót, majd szégyentelenül váltogattam a sávokat, és kilenc óra negyvenöt percre a környéken is voltunk.

Ekkor viszont eszembe jutott, hogy nem emlékszem a házszámra, és konkrétan kilenc olyan ismerősömet felhívtam, akiről feltételeztem, hogy udvariassági sallangok nélkül is hajlandó lekeresni nekem az információt a világszőttesről, de egy részük nem vette fel, egy másik részük pedig nem volt netközelben (információs társadalom, na persze). Kénytelen voltam női ösztönből megoldani a feladatot, és mivel mostanában elég sok állami intézmény ügyfélszolgálatán kellett megjelennem, rögtön feltételeztem, hogy biztos az az épület lesz az, amin nincs jelzés, el van kerítve, és csak egy szomszédos utcából lehet bejutni bele, ha egyáltalán. És talált, úgyhogy kilenc óra negyvennyolckor már be is libbentünk, egyik biztonsági őr nyitotta nekem az ajtót, a másik nyomta a gombot, és bár az ügyintézők Gizikéztek egyet olyan napirajzosan (Gizike, nem tudok kilépni az ügyfélből, mit csináljak?), de így is elég hamar végeztünk, nem kellett Mucit fegyverként bevetnem (van ez a csapatmunkás performanszunk, hogy a Muci látványosan, hangosan ásítozik, időnként felnyüfög, én meg ha éppen a magánéletüket tárgyalják ki az ügyintézők, akkor jól hallhatóan megnyugtatom, hogy a nénik gyorsan befejezik a feladatukat, és akkor a baba mehet is haza az ágyába, hiába, az anyaság sátáni attribútumokkal látja el az embert).

Egyéb tekintetben minden rendben, csak leszerepeltem, mint jézuska, és az első karácsonyi ajándékot, az ikeás fa építőkockákat taligában rögtön odaadtam a Mucinak, mert annyira szerettem volna látni, ahogy megtalálja, és megörül, és nem is kellett csalódnom, mert rögtön meglátta, és tudta, hogy ami ilyen szép és színes, az csak az övé lehet (bár sajnos ezt a fekete notebookomról is tudja), és azóta is imádja pakolászni. Ja, egyébként ehhez kapcsolódik az egyik legfigyelemreméltóbb okossága mostanában, hogy én pakoltam össze a kockákat, amíg a Muci molyolt valamivel, az utolsó darabot viszont nem találtam, és mivel mindig megbeszéljük egymással a problémáinkat, megkérdeztem a Dont, hogy nem tudja-e, merre lehet, mire ő körülnézett, megtalálta, odahozta nekem, és belevágta a kimaradt helybe (mármint a környékére, formabeillesztéshez még nincs türelme). Nagyon megdicsérgettem, úgyhogy pár darabot kivett, hogy visszatehesse őket, és megint megdicsérjem (ilyenkor úgy imádom azt az álszerény büszkeséggel vigyorgó, elálló fülű fejét).

Meg az még a furcsa, ahogy hasonlít rám, ebbe terhesen bele se gondoltam, hogy hasonlítani fog rám, mert hát fiú, és akkor olyan lesz, mint az apja, de például olyan kis hülyeségekben is hasonlít, mint például hogy a jobb felső kettese egy pár fokkal el van fordulva a tengelyéhez képest (a bal nincs), és nekem is ugyanez volt.

És nem tudom, mi ütött belé, de ma megkergette az udvaron a kutyát (vizsla), amíg összeraktam a kocsiját; konkrétan négykézláb rohant utána, miközben harciasan kiabálta, hogy vau-vau, a kutya meg menekült, mert volt már dolga gyerekekkel.

A világ legaranyosabb dolga pedig, hogy ez biztos a kollektív tudattalanuk része, de kiderült, hogy a Muci végtelenül viccesnek találja a kézre húzott zoknit. Úgy derült ki, hogy nevetni kezdett, amikor a kezemre húztam a harisnyáját, hogy kifordítsam, és erre persze a harisnya megpróbálta lecsípni az orrát, azon még jobban nevetett, azóta ha zoknit talál, rögtön hozza nekem. De szükséghelyzetben a lepedő vagy párnahuzat alá dugott kéz is megteszi.

A rendrakási mániája viszont olyan méreteket öltött, hogy ma reggel, mire észbekaptam, felpakolta az éjjeliszekrényre a krumpliját, a papucsomat és éppen a hosszabbítót próbálta felrakni rá, de akkor megbeszéltem vele, hogy vannak dolgok, amiknek a földön a helyük. Mondjuk szerintem nem hitt nekem, de akkor is vicces, hogy ahányszor kinyitok egy fiókot vagy szekrényajtót, rohan, és becsapja.

340. fejezet – esti videók

Közzétéve Szerző:
29

A Muci kapott Fel!-es szemüveget, mert én fordítottam egy ígykészültet a filmhez, és a munka mellé küldtek repizacsit repilufival és repiszemüveggel. Először a lufi volt a sztár, de aztán megmutattam a Donnak, mit lehet művelni a szemüveggel, azóta rendszeresen a szeme elé rakja, és azt mondja, hogy húúú, de ezt sajnos nem sikerült rögzítenem, csak ahogy a nyakába veszi:

A videókat meg sajnos csak este jutott eszembe rögzíteni, amikor a Muci már hisztis és félhulla a fáradtságtól, de nem tudtam mást kitalálni kínomban, amivel kihúzhatjuk az időt fürdésig, mert eltört a fenekem, vagy mi (alie-szindrómám van). Az úgy volt, hogy mentem le a lépcsőn a karomban a Mucival, és megcsúszott a lábam, és szerencsére reflexből magamhaz öleltem a kisebbiket, de így nem maradt kezem tompítani az esést, és sikerült a farokcsontommal nekivágódni az egyik lépcsőfok élének. A Muci hangos szimpátia-óbégatással jelezte, hogy ez nem volt jó játék, és azóta is mindig figyelmeztet a lépcsőn, hogy jajajaj, jajajaj, vau-vau, én meg nem tudok ülni, de legalább a Donnak nem esett baja.

Az első videó azt illusztrálja, hogy miért nehéz a Muciról mozgóképet csinálni (mert a fényképezőgép még India térképénél is érdekesebb). Közben azt mondogatja, hogy vava, ami a vau-vau és a baba keveréke, és amivel nagyjából mindent ki lehet fejezni.

A második videó a hintás. Mostanában már nem nagyon szeret hintázni, viszont borzasztóan érdekli, hogy mi hogyan működik (tudja kapcsolgatni a számítógépet, a fényképezőgépet, tudja, hogy ha lenyomja a gombot a bébikompon, akkor forognak a kacsák, ki-be kapcsolja a hősugárzót), úgyhogy kifigyelte, hogy működik a hinta, és azt is kapcsolgatni próbálja. Utána, amikor kikapcsolódik, elindítja kézzel, és megjegyzi mellé párszor, hogy in-ta, in-ta. Az időnként nyűgös nyüffenés a késői órának szól, ilyenkor nincs már türelme.

Az utolsó videó során pedig megpróbálom előadatni vele a kérem-köszönöm-tessék játékunkat, ő viszont először megviccel azzal, hogy mégsem adja oda, utána, amikor eldobja a hiperhajtóművet, meg lehet hallgatni azt az óóóó!-t, amit mindig előad, amikor véletlenül leesik valami, amit ő vágott a földhöz, majd végül látható az az oldalranézős mosolya, ami azt jelenti, hogy pontosan tudja, hogy mit akarok tőle, de ne csináljak már belőle bazári majmot a kamera előtt, utána meg véget ér a műsor, mert sürgős dögönyöznivalónk volt.

Erről mára ennyit.

337. fejezet – informatika, dede, alvás

Közzétéve Szerző:
16

A husinyuszi húsnyúl hálistennek a hősugárzónak köszönhetően kigyógyult a takonyból, illetve megtanulta kezelni is a hősugárzót, ki-be kapcsolgatja a tekerőgomb segítségével. Érdekes jelenség, hogy a jobb kezével csak jobbra tud tekerni, a bal kezével meg csak balra, nagyon cuki. Aludni meg még mindig helytakarékosan alszik, hogy ne kopjon el túl hamar az egész ágy:

zoard299

Amikor felébred, akkor hangos baba, dede! kiáltozással emlékeztet arra, hogy van egy babám, akihez oda kell menni. Közben szisztematikusan kidobálja az ágyból a nyuszit, a cumikat és a textilpelust, majd állva, az ágy szélébe kapaszkodva magyaráz a világnak. Néha elénekli, hogy in-ta, in-ta. Mostanában egyébként a beszédfejlődésbe húzott bele, bár a fogalmazási stílusa még mindig Hemingwayéhez hasonlóan letisztult, sallangoktól mentes. A penga például elavult, redundáns csökevénynek ítéltetett, a Modern Baba simán csak ga-nak hívja a pelenkát. Példamondat, kontextusában: Muci hirtelen gondol egyet, elkezd felfelé száguldani a lépcsőn (fent van a gyerekszoba, ahol pelenkázom a selymes popsiját), közben mondogatja, hogy gagaga, dede, ami azt jelenti,  hogy ideje pelenkát cserélni valakin, legyek szíves gyorsan menni, különben elintézi nélkülem.

A babát egyébként egyrészt konzekvensen jól használja, tehát ha babát lát (pelenkászacskón, popsitörlőn, tükörben), akkor mondja, másrészt ha valami nagyon szépet vagy kívánatosat talál, az is baba. Helyén van az önértékelése. A lámpát meg húúúú-nak hívja, de ez az én hibám, mert én mondtam neki mindig, amikor elképedve bámulta, hogy húúúú, ott a lámpa, ő csak megtanulta. Eddig nem sikerült eloszlatnom ezt a félreértést.

Amikor éppen nem beszél valamit, akkor tudom, hogy rosszban sántikál, a múltkor például egy másfél percnyi csend után ránézve egy doboznyi kirángatott papírzsebkendő-halom közepén találtam a világ tömpeorrú urát, arcán győzelemittas vigyorral. Valamelyik nap meg felszaladtam a fényképezőért, Muci gyanúsan nem tiltakozott, és mire visszaértem, ez a látvány fogadott:

zoard300

Ugyanis a közben eltelt pár másodperc alatt valahogy megtanult asztalra mászni. A monitort kapcsolgatni már korábban is tudta, a billentyűparancsokat pedig szerintem jobban ismeri nálam, kábé két alkalom alatt megtanulta, hogy a gépet a Ctrl hosszú lenyomásával lehet bekapcsolni.

zoard301

Muci itt nagyon büszkén várja az elismerést, amiért hogy kikapcsolta azt a monitort, pedig fel kellett másznia hozzá, meg minden, ugye én is örülök.

De utána jön a komolyabb munka:

zoard302

Fogalmam sincs, hogy mit és hogyan sikerült megnyitnia, és minek, de hosszasan nézegette a képet, be is forgatta párszor, kicsinyítette-nagyította, meg minden (legalább addig sem drogozik, nyugtatgatta magát lucia).

Az utolsó fotó meg önmagában semmi különös, csak a körülmények ismeretében vicces, de elmondom a rendezői változatot. Szóval én tényleg szoktam enni adni a Mucinak, rágcsát is meg minden, ennek ellenére fixa ideája, hogy a legfinomabb falatokat én eldugom előle, és ebben az is megerősíti, hogy szinte mindig elveszem tőle, amit megtalál és a szájába vesz. Ezért nem haragszik ugyan rám, tiszteletben tartja a rigolyáimat, de folamatosan próbálja kijátszani a rendszert. Az egyik módszere, hogy kóstolás közben elfordul (nálam már feltételes reflex, hogy ha háttal ülő, néma gyereket látok, akkor azonnal kibukik belőlem egy mivananszádban), a másik meg az, hogy jobb kézzel eszik, a bal kezével meg takarja a kaját (kavicsot, csavart, söröskupakot). Ez látható az alábbi ábrán:

zoard303

Muci szerintem máig sem érti, mi volt ebben olyan vicces, de amikor nagyobb lesz, majd elmagyarázom neki.

331. fejezet – Muci 16 hónapos

Közzétéve Szerző:
15

Bár igazából csak holnap lesz 16 hónapos, de szerintem addig már nem produkál mellbevágóan új dolgokat, vagy ha mégis, akkor majd updatelek. Egyébként sehogy nem sikerül elsajátítanom ezt a hónapra pontos kormeghatározást, ha kérdezik, akkor mindig azt mondom, egy éves, aztán majd karácsony környékén módosítok másfélre, végül is tökmindegy.

Fizikai paraméterek: hónap közepén volt 9 kg és 76 cm, most is kábé annyi. Kicsit gebe, kérdeztem is a védőnőt, hogy ez nem baj-e, de azt mondta, hogy bár tényleg vékony a korához képest, azért vannak rajta itt-ott hájtartalékok, éhen halni nem fog, egyszerűen ilyen alkat.

Nagymozgás: tökéletesítette a mászást, továbbra is dolgokba kapaszkodva jár, akár fél kézzel kapaszkodva, oldalazik, erre azt mondták a szakértők, hogy tök jó, mert ettől alakul ki a lábboltozata, ne is vezessem kézenfogva. Mostanában próbálgatja a feltérdelést, mármint hogy W-ülésből kapaszkodás nélkül térdre áll, ez megy is neki, úgyhogy a felállás sem lehet messze. Hajtja magát a hintán. Ülés közben egyre többször magától előrerakja valemelyik lábát, és végre stabilan megül a kádban is.

Finommozgás: most nem volt igazából változás elég régóta. Ja, de, a kipakolás után rájött, hogy a dolgokat vissza is lehet pakolni, és a konyhaszekrényre megpróbál mindent visszatenni a helyére, amit levett. Ha ügyes vagyok, akkor sikerül elkapnom azt a pillanatot, amikor már mindent visszarakott, de még nem kezdte meg újpól a lepakolást, és akkor menekítem fel a felső szintre. Illetve aljas módon beraktam egy nagyobb kartondobozt a hálószobába, ott ugyanis az a program, hogy a Muci a játékoskosarából ki-be pakol. Mióta ott van a kartondoboz, random módon pakolgat vissza vagy a kosarába, vagy a dobozba, viszont a doboz túl mély ahhoz, hogy bármit ki tudjon belőle venni, úgyhogy a szabadon mozgó játékai folyamatosan fogynak (és én kevésbé esem rajtuk keresztül). Megfigyeléseim szerint a játékok felezési ideje nagyjából öt óra, ennyit szokott ugyanis kábé a Muci nagyjából ezzel a tevékenységgel tölteni. Aztán másnap reggel kezdi elölről.

Evés: hónap elején még arról panaszkodtam Südvének, hogy alig lehet szilárd kaját beleimádkozni, aztán kábé egy hete megcsináltam két deci asszem paradicsomos-csirkés tésztát bazsalikommal, és a Muci egy menetre bevágta (általában egy decit sikerül egyszerre belenyomnom, másnap kapta volna a másik felét). Azt hittem, csak véletlen, de másnap, amikor 3 decit csináltam két napra, azt is egyben benyomta, csak lestem. Viszont még mindig megiszik olyan 2 dl tápszert a rendes kaják után is.

A másik örömhír, hogy végre hajlandó darabosabbat is enni (mármint olyan villával összetört állagú kajákat). A harmadik meg az, hogy napközben, ha nassolna, akkor kiszolgálja magát, például leveszi a konyhában a piskótás dobozt, kivesz belőle egy piskótát, és elrágcsálja. Már csak arra kellene megtanítanom, hogy utána söpörjön is fel. Viszont rendszeresítettem neki egy tálka kölesgolyót elérhető magasságban, amit délelőtt rituálisan elfogyaszt. A rituálé lényege, hogy egyenként kiveszi és maga mellé teszi a kölesgolyókat, utána megpróbálja kalapként a fejébe húzni a tálkát, majd megeszi a kölesgolyókat. Nagyon, nagyon várom már, hogy a tényérokat tányérként kezelje, és nem olyasvalamiként, amit az arcába vagy a fejére kell nyomnia, mert emiatt a téves beidegződése miatt sok soron kívüli fürdetésnek és átöltözésnek voltunk már szenvedő alanyai (igen, én is, ilyenkor szeret hozzám bújni).

Beszéd: amikor felébred, azt mondja, ana, ana, vau-vau. Ha ugatnak odakint a kutyák, azt mondja, vau-vau. Ha agnus azt mondja, hogy itt a kígyó, sszzz, sszzz, Muci azt mondja vau-vau. Ha agnus azt mondja, brumm-brumm, Muci azt mondja, vau-vau. Ha mesélem agnusnak, hogy és képzeld, akkor is azt mondja, hogy vau-vau, amikor…, akkor Muci boldogan közbevág, hogy vau-vau.

A kedvenc szaván kívül továbbra is használja még a nemet, csak az most kissé háttérbe szorult, viszont egy csomó mindent megpróbál utánozni. Ma például elvittem játszótérre, és előtte énekelgettem neki a hinta-palintát, hogy legyen egy kis fogalma, hová megyünk, mire Muci utánam énekelte, hogy in-ta, dádádá, dádá-dádá dádádá, tök jó ritmikával meg dallammal. Teljesen el voltam képedve.

Fogak: kinőtt még kettő, pillanatnyilag nyolc foga van, azzal már nagyot lehet harapni.

Társasélet: a nők jó fejek. Agnus különösen jó fej, mert lehet kupakokat dobálni a dekoltázsába, és azt mondja, brumm-brumm. A férfiak is jó fejek alapvetően. A kisgyerekek nagyon ijesztőek, pár kivételtől eltekintve (ezért szeretném játszótérre vinni, minden belső berzenkedésem ellenére, de ma például egy gyerek sem volt ott az enyémen, meg pár hatodikoson kívül). A kutyák nagyon ijesztőek, ugyanakkor az emberek élete a kutyák körül forog. Muci kedvenc játéka, hogy kimegyünk a kertbe, feláll a hátam mögött, a lábamba kapaszkodva, és ha elég messze annak a kutyák, akkor kidugja oldalt a kis fejét, és odakiabál nekik, hogy vau-vau. Ha nincsenek elég messze, akkor megpróbál felkúszni a lábszáramon.

Szóval mindent egybevetve jól elvagyunk így mi.

327. fejezet – dévény felfüggesztve, csapj bele

Közzétéve Szerző:
20

Voltunk a múlt héten dévényes kontrollon (csak semmire nincs időm), és éppen hogy csak, de beleesik a gyerek abba a kategóriába, hogy nem kell járnia. Csak majd két hónap múlva vissza.

Jó dolgok: teljesen kétoldalasan kúszik és mászik, és a bokája sem dől semerre, amikor feláll, szépen, szabályosan ül.

"Még dolgozunk rajta" dolgok: a háti hipotónia azért még látszik (ezt én is látom), és bizonyos mozgásoknál megvan még a féloldalasság (jobb lábbal tud csak felállni, jobb kézzel támaszkodik).

Feladat: ülés közben húzzam néha előre valamelyik lábát (a dévényesünk szerint sincs a W-üléssel önmagában gond, csak attól jobban erősödne a Muci háta, ha másképp is ülne), meg fondorlatos módszerekkel vegyem rá, hogy bal lábbal is álljon fel néha. Illetve mondott ilyen labdás gyakorlatot is, hogy egy magasságának megfelelő labdára ültessem fel a dedet, és leérő lábbal hintáztassam, vettem is labdát, de az első próbálkozásunk röhögős-fetrengős kudarcba fulladt (a labda győzött).

Egyéb tekintetben meg a gyerek egy különösen fogékony időszakába érkezett, amit ki is használok, és lelkesen tanítgatom a szépre-jóra. És ez alatt nemcsak azt értem, hogy bégetünk, meg kukorékolunk, meg ilyesmi (már megint elfelejtettem letölteni felismerhető, stilizált állatképeket a netről, amit mr.a kérésemre kinyomtatna esetleg, és kirakhatnám a falra, hogy arcot is kapcsolhasson a Muci a hanghoz, mert ugyan mondom én, hogy így a birka csinál, de pillanatnyilag ő csak azt látja, hogy így anya csinál), bár sajnos azt még nem tudom, hogy a zsiráfok mit mondanak. Szóval visszatérve az eredeti gondolatszálra, a csapatszellemünk megerősítése végett fontosnak találtam, hogy megtanítsam a "csapj bele!", illetve a "gimme five!" szertartásának elsajátítására. A szándékom termékeny talajra lelt, reggeltől délig nulláról közel tökéletesre fejlesztettük a tudományt, mind magyar, mind angol felszólításra (bár eleinte úgy értelmezte a kérést a Muci, hogy "csapj bele nagyon sokszor!", illetve "gimme fifty!", de ezért nem hibáztatom, az egyes szám / többes szám az ő korában nehezen elsajátítható nyelvi disztinkció). Belecsapás után mindig nevetünk, az része a rituálénak.

Azt viszont sajnos mostanra megtagadja, hogy felszólításra kivegye a szájába, amit berakott, de a befogadóképessége korlátozott, úgyhogy azzal a trükkel élek, hogy valami finomabbat adok a kezébe, általában a mobiltelefonomat, de ma például sajtos tallér volt kéznél, arra is kiköpte a műanyag bigyót.

Az öltözködés viszont egyre nagyobb harc, mert ugyan simán nyújtja a kezét-lábát a ruhadaraboknak, de ugyanolyan simán ki is rántja a jobb lábát a nadrágból, miközben a balt gyömöszölöm bele, és utána röhög, huszadszor is (a humorérzékét valószínűleg tőlem örökölte). Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani a műveletet, mintha egy harcias, olajba mártott, de még nem kisütött polipra próbálnék kényszerzubbonyt húzni (aki közben röhög). Nem várom a telet olyan nagyon.

321. fejezet – Muci 15 hónapos

Közzétéve Szerző:
14

Nagyon szalad az idő.

Fizikai paraméterek: saját mérlegén mérni már nem lehet a malacot, csak úgy, hogy én ráállok a felnőttmérlegre vele és nélküle, majd elvégzem a szükséges kivonást. Don Muci Zoárd pontosan 9 kiló, a hossza ismeretlen, valahol 74-80 centi között.

Nagymozgás: az augusztus a nagymozgás hónapja volt. A gyermek négykézláb mászik (de szélsebesen, ma egy pillanatra letettem a ház előtt, és két perc alatt körbemászta, persze követtem), kapaszkodva lábon is elmegy bárhova, és megtanult az ágyról meg mindenről lefarolni (ezt már hónapok óta mutogatom neki, hogy nézd, lerakod a lábad óvatosan, és úgy, de nem volt hajlandó, erre pár napja az ágyon rohangászva hirtelen fény gyulladt a tekintetében, és odament a széléhez, majd lemászott, elsőre ügyesen, olyan arckifejezéssel, hogy ja, lerakom a lábamat és így, már értem. Ezt sose fogom megszokni, hogy mindent egy nap alatt tanulnak meg). Sajnos próbál a lépcsőn is ezzel a módszerrel lemászni, de figyelem. Ja, és ül, tök szépen, általában W-lábakkal, de néha valamelyiket előrecsapja. Ez kardinális kérdés, mert neki a háta (volt?) hipotón rettenetesen, az üléssel meg a mászással így együtt most már nagyjából gyógyultnak nyilvánítható (persze a neurológus tuti a fejét fogja csóválni valamire, de én már nem aggódom).

Finommozgás: megtanult tapsolni, megtanult pápázni, tud papírra írószerrel vonalakat húzni (akarok venni a naiv stílusú művésznek valami babakrétát, meg nagy csomagolópapír-íveket), aranyosan simogat, kipiszkál mindent mindenből, törölgeti a száját, ha maszatos (amitől ugye a szája nem lesz kevésbé maszatos, csak minden más is olyan), a telefon meg a monitor gombjait is egyenként nyomogatja, pakol ki mindenből mindent. Kapcsolgatja a lámpát, ilyenek.

Evés: Még mindig a tápszer a sztár, még mindig négyszer eszik egy nap, a darabos bébiételt nem szereti, de a kenyérhéjat (vagy bármi felnőttkaját) elrágcsálja. Amit a gyümölccsel csinál, az háztartási horror, de asszem, jut a hasába is.

Alvás: éjszaka 12 óra, délelőtt kb 2, délután 1-2, de ha program van, kibírja alvás nélkül.

Beszéd: a kutya az a va(u)va(u), a nem az maradt, ha felébredt, anyázik. Ha babás képeket nézek az interneten, akkor mondja, hogy baba, meg a tükörnél is, egyébként meg halandzsázik. A tükör egyébként nagy sztár, ha már itt tartunk, mindig sikoltozós örömmel üdvözli, megkeresi az én tükörképemet is (minden tükröződő felületen), vigyorog, és lehetőség szerint lesmárolja magát. Nárcisz Muci.

Betegség: hát volt ez a seggügyi krízis, amit a Canesten + Neogranormon elmulasztott, meg időnként fél napig – egy napig láz nélkül szörcsög, vagy köhög, de az elmúlik. Ez légyszi maradjon is így.

Élmények: most aludt először távol tőlem, máshol, egyrészt a nagymamájánál, másrészt az apjánál, nem volt gond. És ebben a hónapban volt először strandon is asszem, azt kimondottan élvezte.

Egyéb: az ébrenléti idejét lehetőleg a közvetlen közelemben tölti, mellettem üldögélve lemeózza, amit fordítok, ha pakolok, akkor lelkesen pakol ő is (ez különösen akkor öröm, amikor én rakom be a tiszta ruhát a kosárba, ő meg a másik végén rakja ki), ha porszívózok, akkor ő is jön, és fogja, ha heverészem könyvvel, akkor keresztbe-kasul átmászik rajtam, de karban lenni nem szeret. Örökmozgó, állandóan mennie kell és csinálnia valamit, ez jó, mert legalább edz, meg én is, amikor este elpakolok utána. Nála édesebb vigyorimanó nincs, minden hülyeségemen röhög, idegen nőkre mosolyog az utcán, meg minden. Ugyanakkor mindig rosszban töri a fejét, amikor a tápszerét csináltam tegnap, akkor gyakorlatilag minden kanál után oda kellett rohannom hozzá, és elvennem a kétszázast, amit szerzett valahol, elkapni a gyertyatartót, amit egy drót segítségével leverni készült, levadászni a székről, amire felmászott, meg mittudomén, egy két és fél decis üvegnyi időbe nagyon sok rosszaság belefér. Estére mindig fekete a térde, és lassan mosási szakértő leszek a cuccai miatt, de asszem, jó csapat vagyunk így ketten is (legalábbis még mindig életben van, és én sem őrültem meg még teljesen). Hálistennek már nem alapértelmezetten önveszélyes, nem esik, a lépcső közelébe meg csak akkor megy, ha én is.

Szóval ezek vannak most.