319. fejezet – Zé működik, magától

A gyerekben az az egyik legtutibb feature, hogy ugye szépen megnövesztettem a hasamban (már amennyire), utána megszületett, és azóta tökre önmagától megtanul mindent. Mindig tudja fejből, hogy mi a következő feladat, és addig gyakorolja, amíg tökélyre nem fejleszti.

Na jó, tapsolni például én tanítottam meg, de a köpködés tisztára az ő ötlete volt (esküszöm). Odaül mellém, és vidáman berregve leköpköd, majd cinkosan vigyorog (vö. az én nyálam a te nyálad). Azért remélem, egy idő múlva megtanul majd nem köpködni is. A fújást azt simán elleste tőlem, amikor a túlmelegített ebédjét fújkáltam, mondjuk arról szerintem még fogalma sincs, hogy ez mire jó, de lelkesen artikulálja, hogy ffffffűűűű, ffffffffűűűűű. Ennek kapcsán az olvasásba is belevágtunk, mert imádja a freeblog logót a képernyőn, én meg mindig mondtam neki, hogy az a fff betű, hát ma már ő mondta. Többször. És ráadásul kezd manipulálni, mert ma a fél kezemmel előle takarva a billentyűzetet gépeltem a másikkal, és egy idő után abbahagyta a próbálkozást, hogy tapsikáljon egy kicsit, én meg lenyűgözve visszatapsikáltam neki, mire a Don a támadó kobra sebességével vetette rá magát a felszabaduló billentyűzetre.

És ülve tapsikolni meg azért tud, mert (ta-dááám!) megtanult támaszkodás nélkül ülni stabilan (a mindkét láb hátracsap stílusban; a dévényes terapeutánk mesélte, hogy a babáknak háromféle ülési módszerük van, hát ő ezt választotta). Eddig is alig támaszkodott csak, de most tökre megy kéz nélkül, hadonászva, tapsolva, és gyakorolja is mindenhol, az ágyon rugózva, a kanapé peremén, a gyermektornáztató egységen (rám meg jön a frász). A másik mozdulat, amit gyakorol, az állásból letérdelés. Eddig azt csinálta, hogy fél kezével kapaszkodott a magasban, a másik féllel meg óvatosan lenyúlt a talajig, megtámaszkodott, és onnan állt négykézlábra. Ma meg látom, hogy az ágy szélénél játssza, hogy mindkét kezével az ágyba kapaszkodva letérdel-feláll, letérdel-feláll. Kicsit agyonpuszilgattam, de eltolt, hogy hagyjam, neki most dolga van, és folytatta.

Egyéb tekintetben egy cukkermanó, nevetgél, a nyűgössége elmúlt, alvás után már néha azzal hívogat, hogy anya, anya, a zsiráfra meg olyan meghatott örömmel szokott nézni, hogy azt egyszer muszáj lesz levideóznom (a többi plüssálat nem érdekli, még az alvósnyula sem). Gondolkozom azon, hogy átruházom a zsiráfra a családfő és férfiminta szerepét, szerintem jól járnánk (a zsiráfnak kb. olyan a személyisége, mint Hobbesnak a Calvin és Hobbesban). Egyedi családmodell lenne ugyan, de talán egy kicsit kevésbé nukleáris.

Reklámok

313. fejezet – bénaság, távlati tervek, pápá

Na tegnap este még a balesetit is megjártuk, mert Muci a babás bejegyzés után nem sokkal utánam jött, amikor felszaladtam a telefonomért az emeletre, és amikor meglátott, az ötödik lépcsőfokon feltérdelt örömében, és kitárta a karjait, mejd azzal a lendülettel legurult. Hálistennek gyönyörűen tud esni, behúzza a fejét, meg minden, de azért nem volt szép. Azután estére lett egy véraláfutás a koponyáján jobboldalt, meg egy kék csík, akkor kábé egy órán keresztül vívódtam, mert egyik pillanatban indultam volna a kórházba, a másik pillanatban meg tök aranyosan játszott, azután végül eszembe jutott Anna néni, aki azt mondta, bármi kétségem van, menjek vele az orvoshoz esés vagy fuldoklás esetén, mert abból nem lehet baj. Szerencsére nincs a gyerek fejében gond, de a dokinak volt egy szerencsétlen megjegyzése, miszerint miért nem vigyáztam rá, és erre úgy kiborultam, hogy öröm volt nézni. Mentségére legyen mondva, utána nem győzött szabadkozni, pedig igaza volt, én vagyok a gyerek gondviselője, nekem kell vigyázni rá, csak éppen aludni nem tudok, enni nem tudok, a gyerek egész nap rajtam lóg, napközben aludni sem hajlandó egyedül, csak mellettem, amihez teljes csendben és mozdulatlanul kell lennem (ha nem alszik, önveszélyes), közben dolgoznom kellene, mert határidő van, meg emellett még a napi rutin, hogy összepakolni, porszívózni, mosni-mosogatni mindenkire, bevásárolni, meg a hülye apróságok, hogy számlázni, a MÁK-kal kitöltetni a hülye speckó papírját a diákhiteleseknek a halasztáshoz (mert miért lenne nekik elég a hivatalos igazolás), meg mittudomén. És a gyerek mellett meg elég egy pillanat kihagyás, hogy kaszkadőrködni kezdjen, vagy elkerülje a figyelmemet valami cafrang a földön, amitől megfullad, és az elmúlt egy évben nem volt olyan, hogy bárki csak egy fél napra (két etetés, beláthatatlan idő) átvállalta volna. Szabadságra akarok menni. Ha nyerek a lottón, egyik legjobban áhított nagyívű tervem, hogy elmegyek Ciprusra egy egész hétre, és viszek magammal valami bérelt személyt, aki eteti-pelenkázza-fürdeti a Mucit, figyeli, amíg én fényképezek, meg gondoskodik arról, hogy kéznél legyen mindig minden cucca, én meg csak játszom vele. További nagyívű terveink közé tartozik agnus-szal, hogy amikor négy-öt éves lesz a Muci, elvisszük a gödörbe, ahol a Don kézen fog állni. Ezt agnus találta ki teljesen egyedül és sms-ezte meg nekem tegnap, szerintem zseniális terv, ráadásul lottóötös sem kell hozzá, csak addig valahogy életben kell tartanom a gyereket.

(És légyszi ne kezdjen sajnálni senki, igazából tök jó nekem, van a gyerek, sikeres vagyok a munkámban, amit szeretek, telik tápszerre, és távlati reményeim között szerepel, hogy a Muci előbb-utóbb megtanul magától enni és vécébe pisilni. Ez merész gondolat, tudom, de amilyen kis zseni, kinézem belőle).

Végül saját felelősségre hazahoztam a kórházból, nem maradtam bent vele megfigyelés céljából, illetve kaptam egy nyugtatót is, amivel csodálatosan aludtam egészen reggel hatig, amikor is mintha egy kalapács vágott volna fejbe félálomban, hogy nem minden olyan kerek ám. Ami a Mucit illeti, ő is jól aludt, kicsit lilás még a feje, de ez nem akadályozza abban, hogy most itt segítsen lelkesen blogot írni.

On the brighter side: egy nap alatt megtanult pápázni! Integetek neki, hogy pápá, erre ő visszacsapkod a kezével vigyorogva. Elköszönésre még nem használjuk a dolgot, lehet, hogy soha nem is fogja összekapcsolni azzal, de nagyon nevet rajta mindig, szerinte jó játék.

310. fejezet – Muci 14 hónapos

Újabb hónapforduló (14!), újabb bejegyzés.

Fizikai paraméterek: Muci 8,5 kg, és 74-78 cm között van valahol (folyamatosan mozgásban, alvás közben meg összegömbölyödik, lehetetlen megmérni).

Evés: székben ülve eszik, mint a nagyok, naponta négyszer. Reggelire és vacsorára 3-4,5 dl tápszert, ebédre és uzsonnára kb. 1-1,5 dl összeturmixolt bármit + 2 dl tápszert. Kicsit függő, de ő tudja, különben is meleg van. Kedvence a paradicsomos tészta csirkehússal, bazsalikommal és oregánóval, de nagyjából mindent megeszik. Ha kanállal adom, időnként kitolja a darabosabb dolgokat a szájából, de a krumplit ellopkodja tőlem a mekiben (eddig kétszer voltunk életében), és veszteség nélkül benyomja, továbbá hasonlóképpen tesz a darabos gyümölcsökkel (amíg meg nem unja, utána apró darabokra hasogatja, és szétkeni a padlón, vagy akárhol). Vizet iszik pohárból (ezt nem veszteség nélkül, de nagyon élvezi), cumisüvegből nem. Amitől idegbajt kapok, az az, hogy minden hülyeséget felvesz a földről, és a szájába tesz, és nem a baciktól féltem, hanem az éles tárgyaktól. Viszont utálja, ha a szájában turkálok, úgyhogy mostanra kitanulta, hogy ha a Kérdéssel közelítek felé (mi van a szádban, Mucikám?), akkor gyorsan kiveszi belőle azt, ami benne van, és átadja, továbbá a nyelvét is kinyújtja tátogva vizsgálat céljából, mint a rutinos börtönviseltek gyógyszerosztás után.

Nagymozgás: mintaszerűen kúszik, mindkét lábát használja hozzá, és ha van kedve, mászik (a strandon például simán, hogy a csúnya fű ne érjen a hasához). Kapaszkodva bárhol feláll, és bármeddig elácsorog, ha pakolászhat. Kézenfogva biztatásra tesz pár lépést. Könyékből vagy csuklóból felhúzza magát kisebb magasságokba, ha rá tud fogni valamire. Üldögél rövid ideig egyenes háttal is, támaszkodva elég hosszú ideig képes lenne, de mindig van valami fontosabb dolga. Én meg vagyok vele elégedve, ahhoz képest, hogy a dévényesünknek az elmúlt évben ő volt a második legsúlyosabb esete (asszem, minket látott idén a leggyakrabban), nagyon rendben van.

Finommozgás: az tök jó, csippent, gitározgat, egy ujjal nyomkodja a kiválasztott billentyűt a klaviatúrán, ha megpróbálom megakadályozni, határozottan megfogja a kezem, és izomból arrébb rakja. Ha cumit talál, megörül, és a szájába tömködi (de hamar kiköpi, hosszabb ideig csak alváshoz használja). Az etetőcumit fogja magának, kanállal belenyúl a tányérba, majd lenyalogatja az eszközt, de lapátolni még nem tud. Ütögetni dolgokat csak akkor hajlandó, ha nagy, kongó felülettel találja magát szemközt, egyébként egyujjazik (esélytelenek azok a játékok, ahol meg kell csapni valamit, hogy történjen valami). Tapsolni sem hajlandó, érdekes, azt én sem, mert nagyon irritálja a tenyerem, színházban meg ilyen helyeken csak emulálom udvariasságból, lehet, hogy ezt elörökölte tőlem.

Alvás: éjszaka 12 óra, nappal kb. 2×2 óra, a világon semmi nem ébreszti fel.

Kommunikáció: ha csettintek, csettint, ha cuppogok, cuppog, ha fújok, fúj. Ha vigyorgok, vigyorog, de azt amúgy is mindig. Olyanokat mond, hogy nem (nemnemnem), baba, mama, igen(? ezt a légkondira szokta mondani), meg gagyarászik órákig. Illetve próbálja utánozni, amit én mondok.

Társasélet: nagyon anyás lett, szinte állandóan az ölemben tartózkodik, ki-be mászik belőle, ha székre ülök, feláll mellém és simogat, de én nem ölelhetem meg, mert attól menekül (közben kacéran hátrapillantgat a válla felett), viszont ha nagyon-nagyon jól viselkedem, akkor átöleli a nyakam, és megnyalja az arcom (vagy finoman megharapja a vállam). Amúgy szerencsére mindenkivel jól elvan, csak legyen körülötte ember, agnust és a dévényesünket megismeri, a boltban fülig rávigyorog a nőkre (így szerzett magának ingyenpárizsit a felvágottas pultnál), csomószor megállítanak emberek, és tájékoztatnak, miszerint örömükre szolgál, hogy a gyerek rájuk mosolygott.

Mindenmás: ma levágtam a séróját géppel olyan kopaszosra, és nem szoktam ilyeneken meghatódni, de konkrétan vérzett a szívem minden egyes tincsért a babahajából. Ő teljesen rezignáltan tűrte a folyamatot, csak időnként értetlen arccal tapogatta a fejét, hogy most mi van. Gyönyörű lett, de nekem eddig is gyönyörű volt. Remélem, a neveltetése és az átadott értékrendem visszatartják attól, hogy csatlakozzon egy jobboldali félkatonai szervezethez. Ami engem illet, nagyon úgy néz ki, hogy egyedülálló anyuka vagyok/leszek, ezt osztotta a gép, szóval pillanatnyilag nem nagyon mosolygok a nénikre, egy darabig nem is fogok, nem is kapok párizsit. A nagy- és a finommozgásom a koromhoz képest rendben van.

300. fejezet – a főmuci 13 hónapos

Hoppá, én még lógok egy havi összesítővel.

Fizikai paraméterek: súlya 8,2 kg (kicsit aggódom, hogy ennyire
nem hízik, de azzal vigasztalom magam, hogy Timur korrigáltan is
idősebb, és mégis szinte pontosan egy súlyban szoktak lenni, meg amúgy
is figyelmeztettek, hogy a korababák soha nem lesznek annyira
hurkagyurkák), a hossza franctudja, 73-nak mértük tegnap, de behúzta a
nyakát.

Fogak: ebben a hónapban megháromszorozta a fogai számát (nem
szeretnék extrapolálni), kijött az összes felső 1-2-es. Mintha a felső
hármasok is kezdenének dudorodni, de az még a jövő zenéje. Harapja a
dolgokat, mint egy terminátorcápa, tegnap például jött utánam, és
mindig váratlanul megrágcsálta a nagylábujjam, ilyet utoljára a macskám
csinált. Szerencsére máshol nem harap, és ha feljajdulok, abbahagyja.

Evés: etetőszékben, mint a felnőtt babák! Legalábbis a kanalas
dolgok ott mennek, a tápszer még mindig hanyatt, de legalább már
egyedül. Újabban nem ledobálja az evőeszközeit, ha csak úgy berakom a
székbe lazulni, hanem evőset játszik, vagyis megkocogtatja a kanalábal
a tányérját, majd a szájába veszi a kanalat, és ezt ismételgeti. Akkor
is tudja csinálni, ha van is a tálkában valami, csak egyelőre még nem
jött rá, hogy a kanállal lapátolni kel, úgyhogy egy csomó minden
lecsöpög róla útközben. De nem baj, így is cuki.

Az adagja reggel 4 dl tápszer, ebédre 1-1,5 dl szilárdabb dolog +
amennyi tápszert még kér, uzsonna mint ebéd, vacsora olyan 3-4 dl
tápszer. A védőnő nyomja, hogy ebédre főzelék, uzsonnára gyümölcs, de
ennek nem sok értelmét látom, mi se így eszünk, és az emésztésnek is
jobb, ha nem keveredik sokféle egy napon belül. Szóval ha éppen sok
friss kaja van, akkor ugyanazt kapja ebédre-uzsonnára (eddig még nem
tiltakozott), amúgy meg általában felváltva van húsos-zöldséges és
gyümölcsös-tésztás nap. A hónap favorizált újdonságai a paradicsomos
tészta és a gyümölcsjoghurt.

Alvás: mint eddig, éjszaka 12 óra, nappal két evés között 1-2 óra, ebből a délelőtti 2 a fix.

Beszéd: mondja a mama, baba dolgokat, bár
szerintem még fogalma sincs, hogy ezek mit jelentenek (valószínűleg nem
véletlen, hogy minden nyelven kb. a mama a mama, és a baba a baba, úgy
tűnik, majdnem minden gyerek ezeket mondja először). Van még ugye a nem, a hamm (ezek eddig is), ésvan egy új saját szava, a galigali. Ezt nagyon sokszor ismételgeti, és akkor a legaranyosabb, amikor valami szép dolgot meglát, és áhítattal suttogja, hogy "galigaligaliga!".

Finommozgás: kapott gyerekgitárt, pengeti szépen, akár
húronként, és továbbra is imádom, hogy olyan finoman bánik a dolgokkal.
Nemisbékáék hoztak neki ilyen cuki átlátszó gömböket még ősszel, a
méretük a tenisz- és a pingponglabda között van, és ilyen mandula alakú
állatképes színes műanyag lapot tartalmaznak, ami majdnem végigér
keresztben a gömbben, és ha mozog a gömb, akkor pörög a saját tengelye
körül. Na, ezt a cuccot a várakozásaimmal ellentétben nem gurigatja,
hanem az egyik kezében fogja, a másikkal pöcögteti, hogy táncoljon a
nyuszi (meg a malac, meg a minden). Illetve időnként természetesen
megpróbálja a szájába tömni, sikertelenül.

Nagymozgás: rövidre fogva, kutyázik, de el csak akkor indul
négykézláb, ha megfeledkezik magáról, és valamit nagyon szeretne
elérni. Amúgy bármibe kapaszkodva állásba húzza magát, de kicsit sem
lépeget úgy. Sokat játszik térdelve. Karral felhúzza magát, de a
támaszkodóizma sokkal gyengébb, nem is szeret támaszkodni, valószínűleg
ezért nem mászik még. Cipőben időnként bal lábbal is tolja magát.

Minden egyéb: most júniusban volt először nagyobb gyerektársaságban,
most hagytam először ott a nagymamájánál, és most volt először
szülinapja (ráadásul egyszerre mindjárt három). Amúgy továbbra is
derűs, békés, de nagy mozgásigényű játékbaba, felfedező típusú, de nem
tör-zúz. Igazából nem is értem, mivel érdemeltem ki ezt a gyereket,
biztos nagyon jó lehettem az előző életemben (vagy kell lennem a
következőben).

298. fejezet – IT szakos

A gyerek véletlenül hozzáfért két percre a notebookomhoz, amiben billentyűparancsok segítségével nyitott egy firefox ablakot (vagy hogy hívják ezt itt linuxban), abban több help tabot, majd a screenshotot elmentette "oooooooooooooooooooooooopüöéó" néven (ugye ez a linux a printscreent rögtön mentésre ajánlja). Egyrészt remélem, ez nem valami néma segélykiáltás a részéről, másrészt meg azt is remélem, hogy mire megtanul beszélni, emlékezni fog még arra, melyik gomb indítja a firefoxot, mert az nagy segítség lenne.

296. fejezet – eszik, cuppog, ácsorog, szeretjük

Azért van egy kicsit nyári szünet, mert vagy dolgozom keményen, vagy a blog címszereplőjével fetrengek valamelyik padlón (akit egyébként mostanában pontosabb lenne “kicsi malac”-ról átnevezni “borzasztó szutykos mocsári törpedisznó”-ra; egyszerűen nem értem, hogyan képes egy nagyjából azért tiszta lakásban fél perc alatt bármikor összekoszolni magát).

A legújabb fejlemény, hogy megtanult szinte bármilyen segédeszközben megkapaszkodva felállni, tegnap a bölcsőjében ácsorgott például szemrehányóan rikoltozva utánunk, pedig oda ugye csak hálózsákban kerül, és hálózsákban még nekem is nehézséget okozna felállni. Ma konkrétan arra lettem figyelmes, hogy a puszta falban próbál megkapaszkodni, és valahogy sikerült is neki, kábé úgy állt meg, mint az amerikai filmekben a gyanús elemek motozásos igazoltatás közben. Ilyenkor egyébként annyirabüszke magára, hogy meg kell zabálni, az arcán fülig érő lolkabolkamosoly, és mondogatja, hogy “he? he?”.

A szájával olyat is tud még, hogy csettintget, illetve cuppog, és ha csettintünk vagy cuppogunk neki, akkor ugyanúgy válaszol. Elgondolkoztam azon, hogy ki kellene dolgoznunk egy szisztémát, és amíg meg nem tanul beszélni, így kommunikálnánk, mondjuk két csettintés és egy cuppogás az éhes vagyok, meg ilyenek, de uána rájöttem, hogy úgyis tudom, mikor éhes, az meg valószínűtlen, hogy Kierkegaard munkásságáról szeretne velem beszélgetni, mielőtt megtanul artikulálni (illetve még valószínűtlenebb, hogy megérteném, ha mégis, nem sok Kierkegaardot olvastam, váratlan gyerek volt, nem volt időm minden tekintetben felkészülni).

Amúgy meg továbbra is ő az a gyerek, aki mindennek örül a világon (annak, ha fél lábánál lógatják, a zacskós levespornak, ha megrágcsálhatja, a fogának, a lépcsőháznak), de az utóbbi pár napban megtanult csont nélkül kimászni a fészkéből, és azóta egy pillanattal sem lehet előbb letenni, mint ahogy végtelenül álmos lesz (azelőtt se kényszeraltattuk, de most, ha van még benne egy fikarcnyi erő, akkor kimászik és ott panaszkodik). Másrészről viszont ma egyszer csak látom, hogy bevonul a dolgozószobába (már saját útjai vannak, egyedül intézi az ügyeit), csukódik az ajtó, és amikor pár perc múlva ránéztem, éppen próbált bemászni a mózesébe (persze segítettem, lefektettem, el is aludt), szóval úgy néz ki, szándékában áll teljesen függetleníteni magát tőlünk.

Az önálló táplálékszerzésben is jól halad:

zoard228

Ezen fellelkesülve vettem neki egy etetőszéket. Ha a rút anyagiak nem kötik meg a kezem, és kacagva kiadnék százezret egy másfél évig használatos cuccra, akkor ilyet kapott volna, mert ez nagyon bejön, de az élet kegyetlen. Nézegettem még a Peg Perego, illetve a Prima Pappa székeket is, de utána sajnálatos módon felmentem az Ikea honlapjára is, és kénytelen voltam belátni, hogy ezek nem azok az idők, amikor hajlandó vagyok tízszeres árat kiadni egy rövidtávú kütyüért csak amiatt, mert görgethető (a többi extra funkcióra nincs szükségünk, az ötpontos övnek semmi értelme, párna az ikeáshoz is van, ha nem is beépítve, az etetőtálcán meg ne legyenek játékok szerintem), mert amúgy is csak takarítás esetén görgetném, és hát akkor már inkább felemelem és odébbrakom a saját kezemmel, mint az állatok. Legfeljebb nem fogunk etetőszékes ralikat rendezni a lakásban (belegondolva, ez az egy helyzet kívánná meg az ötpontos övet, szóval csak nyerünk).

Úgyhogy Mucika egy mezei, egyszerű, Antilop fantázianevű etetőszéket kapott párnával és tálcával, de meg van vele elégedve, és legalább edződik a feneke a keményen, mint Kőrösi Csoma Sándoré. Viszont rögtön kiderült, hogy ő is tudja azt a játékot, mint a többi gyerek, és az első fél óra ismerkedés azzal telt, hogy ledobálta a tányért, a kanalat és a poharat atálcáról, én meg visszaadogattam neki. Sokszor. Mondjuk nem hisztizett, hogy adjam vissza, de nagyon szomorú, magányos, mellőzött benyomást keltett olyankor, és az sokkal rosszabb. Sóhajtozott, meg minden.

Azután este meg is kapta az első felszolgált étket a székben (igen, málnás joghurtot, nem, nem allergiás az aprómagvasokra), és amikor letettem a kanalat egy kicsit, hogy fényképezzek, akkor a félelmeimre rácáfolva nem ledobálta a kaját, hanem megfogta a kanalat, beletunkolta a joghurtba, majd lenyalogatta róla a cuccot, és ezt a tevékenységet repetitív módon végezte:

zoard229

Ez egyébként már a vég, hogy maszatos szájú babaképeket posztolok, de hát ez van. És egyébként ez a klassz az etetőszékben, hogy így a gyerekképű is tud majd önállóan próbálkozni az ételfajtákkal, és a kanálfogása is remélhetőleg javul majd, bár ez is több volt, mint amire számítottam (egyébként meg a kisujját végig nagyon urasan eltartotta).

Szóval ilyenek mennek itt újabban.

285. fejezet – évértékelő (12. hónap)

Újabb hónapforduló, ami egyben félév- és évforduló is, szóval helyzetjelentés.

Fizikai paraméterek: súly cca 8 kg, hosszúságról fogalmam sincs, nagyobb/egyenlő 72 cm, az biztos. A Muci nem egy kövér Muci, széltében minden lötyög rajta.

Alvás: továbbra is legalább 12 óra éjszaka egyben, nappal még 1-4 változóan, altatás továbbra is annyi, hogy letesszük, cumi a szájba be, és mire az ajtóhoz érünk, már horkol. Mostanában egy újítást is bevezetett, mert ő már nagyfiú, úgyhogy az utóbbi pár hétben hason aludt. Eddig a hipotón háta miatt nem volt neki kényelmes, most meg az egész éjszakát végignyomja hason, ráadásul kedve szerint forog még a szűk mózesben is, ami komoly fejlemény.

Nagymozgás: az előbbi bekezdés írása közben a Don négykézlábra állt, de elfelejtette, hogy ilyenkor legalább egy kézzel támaszkodni kell, odanyúlt valamiért, és pofára esett. Volt némi vinnyogás, vérző és bedagadt szájakkal, de a telefonpróba szerencsére negatív diagnózist mutatott a komoly sérülésekre (telefonpróba: ha sír, odaadom a Mucinak a telefonomat, és amennyiben azonnal abbahagyja, hogy elmélyülten nyomogatni kezdje a gombjait, akkor nincs komoly baja). Szóval próbálkozik keményen, egy ízben kutyázott is, illetve mostanában mindig tologatja a fenekét az égnek, meg térdelésből mászik fel dolgokra. Ha elkezd mászni, akkor egy ideig nem kell majd dévényre járnunk. Amúgy nagyon ügyesen surrog a lakás egyik végéből a másikba, az ággyal kell vigyázni, mert nem érti, hogy ő magasabb, mint a szemmagassága, és mindig beveri a fejét, amikor berombolna alá. A hétvégén belém kapaszkodva állásba is felhúzta magát, ha lennének kapaszkodósabb bútoraink, szerintem már rég csinálná ezt, de hálistennek nincsenek, így remélem, több motivációja lesz mászni. Ülni is képes támaszkodással, kis ideig támaszkodás nélkül is, csak figyelnie kell, hogy véletlenül el ne dőljön. Ja, és a szüleimnél ráültettem az unokanővére nyuszis kismotorjára, simán megült rajta kapaszkodva, és előre-hátra tologatta magát a lábával egy olyan 20 centis szakaszon, pedig nem is mutattam meg neki, mit kell csinálni. Ja, és megtanult kúszva tolatni, szóval most már nem szorul be sehova.

Finommozgás: abban nagyon ügyes, csipeszfogás meg minden, egészen apró tárgyakkal elboldogul, ha akadályozni próbálom valamiben, finoman megfogja a kezem, és határozottan odébbrakja, polcokról lepakol, visszapakol(ni is megpróbál), evőcumit tartja magának, alvós cumit jó irányban berakja a szájába, most szülinapra kapott egy dm-es babakönyvet, abban csipogtatta a kis öklével a csibét, miután az apukája megmutatta neki, xilofonozik (lehetőleg korán reggel), meg minden. Kedvencei az apja szerszámai, van már saját csavarkulcsa is spárgával rajta, hát az valami csuda, órákig elvan vele. Kapott most ilyen mintás polifoamot is, azon az ujjával követi a minták körvonalát, nagyon penge finommozgásból, na.

Evés:
nagyjából mindent eszik, ami kicsapja, azt nem adom neki egy darabig, de szerencsére eddig csak az elsőkörös almát és barackot nem bírja. Ja, kábé sertéshúst meg mézet nem kap óvatosságból, tejet azért, mert mi sem iszunk, az epret nagyon szereti, nem allergiás, majd a málnát is kipróbálhatja. Amit maga szerez a konyhából lopás által (nyers krumpli, spárga, ilyenek), azt becsülettel megpróbálja megenni, akármilyen vacak is legyen. Amit én keverek neki, arra az első két kanálnál fintorog, utána benyomja az egészet, olyan másfél deciket szokott szilárd táplálékból egyszerre. Továbbra is naponta négyszer eszik, felváltva vannak zöldséges-húsos napok, illetve gyümölcsös-kekszes napok, egyrészt így kényelmesebb, másrészt nekem is bejött emésztésileg az elválasztós evés. Reggeli-vacsora tápszer.

Fogak: nem tudom, melyik hónaphoz kellene sorolni, nagyjából a szülinapján előbukkant a harmadik foga, ami a bal felső kettes, szóval szerintem akad ott még három, ahonnan ez jött. Írtam is, hogy tortakészítés közben állandóan hasmenéses babákat kellett tisztába tennem, azon meg is voltam lepődve, de valószínűleg akkor fogzási tünet volt. Ja meg reggelente két napig, ha nem csináltam elég gyorsan a tápszert, akkor sírt, ami tőle megahisztisségnek számít, más előjele nem volt a fognak.

Beszéd: nem, hamm, érteni azt érti, mint múlt hónapban, de a gagyogása már differenciáltabb. Asszem, én a mememe vagyok a szótárában, de van egy csomó "szava", vagy szószerű izéje, amik biztos jelentenek valamit, mert konzekvensen mondogatja őket, csak még nem tudom, hogy mit.

Egyéb dolgok: májusban megvolt az első ottalvós sátrazása, ráadásul rögtön 0°C fok körül, és panasz nélkül bírta, dévényen ő a bezzeggyerek, aki sír ugyan, de csak keveset és visszafogottan, a terápia háromnegyed részét még élvezi is, meg egyébként is napsugaras a jelleme, vigyori, meg minden. Zenei ízlése vegyes, nagyjából minden zenét szeret, egyetlen számot nem hagyok, hogy hallgasson, a Tankcsapdától a Lopott könyveket, mert szerintem még nem értené, hogy az, hogy "a lapjait teleírom", meg "a képeit kitépem" csak allegória. Ilyenkor azért megértem azokat, akik szerint a rockzene káros hatással is lehet a fiatalokra, de szerintem ha Lukács Laci évek óta nem drogozik, nem iszik és nem nőzik, akkor igazából valószínűleg könyveket sem firkál.

Visszatérve Mucira, továbbra sem bújós típus alapvetően, de igényli a folamatos testkontaktust, most például már félórája azt játssza, hogy ő megmássza az előtte tornyosuló anya-hegyet, én meg mindig visszaborítom, olyanok vagyunk, mint egy természetfilmben a nagyoroszlán, meg a kisoroszlán, biztos így tanul meg krumplit vadászni, vagy nemtom. Egyébként meg azt szereti, ha durvábban bánnak vele, a finomkodást nem bírja, de ha a leeséstől úgy mentem meg, hogy a fél lábán lóg a kezemben, akkor nagyon nevet.

Az apjával különösen jók ezekben a dolgokban, amúltkor azon kaptam őket, hogy a fiúm a Muci nadrágjával csapkodja a Mucit, de nem gyengén ám, a Muci meg istentelenül röhög. Mint kiderült, úgy kezdődött az egész, hogy a fiúm ki akarta rázni a kisnadrágot, mielőtt ráadja a gyerekre, és a vége közben véletlenül megcsapta kicsit a Don hasát, mire a gyerek nevetni kezdett, és akkor elszabadultak az indulatok. A másik ilyen dolog az volt tegnap, hogy odapattogtattam a Mucihoz a szivacslabdáját, ami a homlokáról visszapattant, és ezen kezdett el kacarászni, azután elég hosszan játszottuk ezt a gyerekkel, hogy megdobjuk a labdával, ő meg nevet, szóval igazi fiú, büszkék vagyunk rá.