finommozgás kategória bejegyzései

285. fejezet – évértékelő (12. hónap)

Közzétéve Szerző:
5

Újabb hónapforduló, ami egyben félév- és évforduló is, szóval helyzetjelentés.

Fizikai paraméterek: súly cca 8 kg, hosszúságról fogalmam sincs, nagyobb/egyenlő 72 cm, az biztos. A Muci nem egy kövér Muci, széltében minden lötyög rajta.

Alvás: továbbra is legalább 12 óra éjszaka egyben, nappal még 1-4 változóan, altatás továbbra is annyi, hogy letesszük, cumi a szájba be, és mire az ajtóhoz érünk, már horkol. Mostanában egy újítást is bevezetett, mert ő már nagyfiú, úgyhogy az utóbbi pár hétben hason aludt. Eddig a hipotón háta miatt nem volt neki kényelmes, most meg az egész éjszakát végignyomja hason, ráadásul kedve szerint forog még a szűk mózesben is, ami komoly fejlemény.

Nagymozgás: az előbbi bekezdés írása közben a Don négykézlábra állt, de elfelejtette, hogy ilyenkor legalább egy kézzel támaszkodni kell, odanyúlt valamiért, és pofára esett. Volt némi vinnyogás, vérző és bedagadt szájakkal, de a telefonpróba szerencsére negatív diagnózist mutatott a komoly sérülésekre (telefonpróba: ha sír, odaadom a Mucinak a telefonomat, és amennyiben azonnal abbahagyja, hogy elmélyülten nyomogatni kezdje a gombjait, akkor nincs komoly baja). Szóval próbálkozik keményen, egy ízben kutyázott is, illetve mostanában mindig tologatja a fenekét az égnek, meg térdelésből mászik fel dolgokra. Ha elkezd mászni, akkor egy ideig nem kell majd dévényre járnunk. Amúgy nagyon ügyesen surrog a lakás egyik végéből a másikba, az ággyal kell vigyázni, mert nem érti, hogy ő magasabb, mint a szemmagassága, és mindig beveri a fejét, amikor berombolna alá. A hétvégén belém kapaszkodva állásba is felhúzta magát, ha lennének kapaszkodósabb bútoraink, szerintem már rég csinálná ezt, de hálistennek nincsenek, így remélem, több motivációja lesz mászni. Ülni is képes támaszkodással, kis ideig támaszkodás nélkül is, csak figyelnie kell, hogy véletlenül el ne dőljön. Ja, és a szüleimnél ráültettem az unokanővére nyuszis kismotorjára, simán megült rajta kapaszkodva, és előre-hátra tologatta magát a lábával egy olyan 20 centis szakaszon, pedig nem is mutattam meg neki, mit kell csinálni. Ja, és megtanult kúszva tolatni, szóval most már nem szorul be sehova.

Finommozgás: abban nagyon ügyes, csipeszfogás meg minden, egészen apró tárgyakkal elboldogul, ha akadályozni próbálom valamiben, finoman megfogja a kezem, és határozottan odébbrakja, polcokról lepakol, visszapakol(ni is megpróbál), evőcumit tartja magának, alvós cumit jó irányban berakja a szájába, most szülinapra kapott egy dm-es babakönyvet, abban csipogtatta a kis öklével a csibét, miután az apukája megmutatta neki, xilofonozik (lehetőleg korán reggel), meg minden. Kedvencei az apja szerszámai, van már saját csavarkulcsa is spárgával rajta, hát az valami csuda, órákig elvan vele. Kapott most ilyen mintás polifoamot is, azon az ujjával követi a minták körvonalát, nagyon penge finommozgásból, na.

Evés: nagyjából mindent eszik, ami kicsapja, azt nem adom neki egy darabig, de szerencsére eddig csak az elsőkörös almát és barackot nem bírja. Ja, kábé sertéshúst meg mézet nem kap óvatosságból, tejet azért, mert mi sem iszunk, az epret nagyon szereti, nem allergiás, majd a málnát is kipróbálhatja. Amit maga szerez a konyhából lopás által (nyers krumpli, spárga, ilyenek), azt becsülettel megpróbálja megenni, akármilyen vacak is legyen. Amit én keverek neki, arra az első két kanálnál fintorog, utána benyomja az egészet, olyan másfél deciket szokott szilárd táplálékból egyszerre. Továbbra is naponta négyszer eszik, felváltva vannak zöldséges-húsos napok, illetve gyümölcsös-kekszes napok, egyrészt így kényelmesebb, másrészt nekem is bejött emésztésileg az elválasztós evés. Reggeli-vacsora tápszer.

Fogak: nem tudom, melyik hónaphoz kellene sorolni, nagyjából a szülinapján előbukkant a harmadik foga, ami a bal felső kettes, szóval szerintem akad ott még három, ahonnan ez jött. Írtam is, hogy tortakészítés közben állandóan hasmenéses babákat kellett tisztába tennem, azon meg is voltam lepődve, de valószínűleg akkor fogzási tünet volt. Ja meg reggelente két napig, ha nem csináltam elég gyorsan a tápszert, akkor sírt, ami tőle megahisztisségnek számít, más előjele nem volt a fognak.

Beszéd: nem, hamm, érteni azt érti, mint múlt hónapban, de a gagyogása már differenciáltabb. Asszem, én a mememe vagyok a szótárában, de van egy csomó "szava", vagy szószerű izéje, amik biztos jelentenek valamit, mert konzekvensen mondogatja őket, csak még nem tudom, hogy mit.

Egyéb dolgok: májusban megvolt az első ottalvós sátrazása, ráadásul rögtön 0°C fok körül, és panasz nélkül bírta, dévényen ő a bezzeggyerek, aki sír ugyan, de csak keveset és visszafogottan, a terápia háromnegyed részét még élvezi is, meg egyébként is napsugaras a jelleme, vigyori, meg minden. Zenei ízlése vegyes, nagyjából minden zenét szeret, egyetlen számot nem hagyok, hogy hallgasson, a Tankcsapdától a Lopott könyveket, mert szerintem még nem értené, hogy az, hogy "a lapjait teleírom", meg "a képeit kitépem" csak allegória. Ilyenkor azért megértem azokat, akik szerint a rockzene káros hatással is lehet a fiatalokra, de szerintem ha Lukács Laci évek óta nem drogozik, nem iszik és nem nőzik, akkor igazából valószínűleg könyveket sem firkál.

Visszatérve Mucira, továbbra sem bújós típus alapvetően, de igényli a folamatos testkontaktust, most például már félórája azt játssza, hogy ő megmássza az előtte tornyosuló anya-hegyet, én meg mindig visszaborítom, olyanok vagyunk, mint egy természetfilmben a nagyoroszlán, meg a kisoroszlán, biztos így tanul meg krumplit vadászni, vagy nemtom. Egyébként meg azt szereti, ha durvábban bánnak vele, a finomkodást nem bírja, de ha a leeséstől úgy mentem meg, hogy a fél lábán lóg a kezemben, akkor nagyon nevet.

Az apjával különösen jók ezekben a dolgokban, amúltkor azon kaptam őket, hogy a fiúm a Muci nadrágjával csapkodja a Mucit, de nem gyengén ám, a Muci meg istentelenül röhög. Mint kiderült, úgy kezdődött az egész, hogy a fiúm ki akarta rázni a kisnadrágot, mielőtt ráadja a gyerekre, és a vége közben véletlenül megcsapta kicsit a Don hasát, mire a gyerek nevetni kezdett, és akkor elszabadultak az indulatok. A másik ilyen dolog az volt tegnap, hogy odapattogtattam a Mucihoz a szivacslabdáját, ami a homlokáról visszapattant, és ezen kezdett el kacarászni, azután elég hosszan játszottuk ezt a gyerekkel, hogy megdobjuk a labdával, ő meg nevet, szóval igazi fiú, büszkék vagyunk rá.

280. fejezet – rohanás az élet

Közzétéve Szerző:
14

Ma rohanós nap volt, reggel kiderült, hogy jó volna beugrani a munkahelyemre, és akkor már tankolni is kellett, meg elmenni a hiperbe, meg elmenni a zöldségeshez, mert zöldséget hiperben nem veszünk, meg beugrani a DM-be, mert drogot babakaját és higiéniai cuccokat sem hiperben veszünk, illetve, ha már, akkor befizettem a csekkjeimet is a postán. Ami a hiperben van, az összes többi különböző helyeken, és így is megfutottuk a kört három óra alatt, a kötelező munkahelyi babázással együtt, de hazaértünk az egy órai babaetetésre, ami nagy szerencse, mert különben még elkezdődött volna nélkülünk.

De a (tesco nevű) hiperben szerencsére belefutottam egy nagy babazoknileárazásba, a Muci eszi a zoknikat ugyanis, szó szerint és átvitt értelemben (amortizáció) is. Úgyhogy kábé ötéves koráig bevásároltam neki zokniból (tök szépek voltak, és a kétdarabos 190, az ötdarabos 365, ilyen árakon), illetve benne van a bolha a seggemben a közelgő külföldi utazás miatt, úgyhogy vettem neki egy csíkos cipzáras polárt is, ami olyan kontrasztos, hogy világít, így könnyebben rajta tudom tartani a szemem, miközben nem fagy meg (még mielőtt valaki felvilágosítana, hogy nyár van, sátrazni fogunk, és tavaly ugyanott mínusz 8-10°C volt éjszaka, bár akkor pár héttel korábban mentünk). Ja, és a drogériába is azért mentem, mert vettem neki ilyen kis cuki mini kiszerelésű popsikenőcsöt meg mittudomén, nem mintha az autónak nem lenne tökmindegy, hogy most két decivel több vagy kevesebb piperecuccot szállít, de engem le lehet venni a lábamról a mini popsikenőccsel, meg ilyenekkel. És ha már ilyen coming out van, akkor beismerem, hogy Pamperst is csak azért veszek, mert azon mindegyiken másfajta állat van, és lehet mondogatni a Mucinak, hogy kukac, meg bárány, és hülye állathangokat adni hozzá, és az ilyesmiben mindketten kedvünket leljük. Mentségemre szóljon, hogy semmi egyéb szükségtelen vagy indokolatlanul drága hülyeséget nem veszek meg neki (például ágyat, gondolkozott el lucia azon, hogy helyén van-e az értékrendje). Na, kép a polárról meg a zoknikról:

Viszont a nagy rohanás miatt a délelőtti alvása kimaradt a babafélének, illetve ebéd után is csak egy szűk negyven perce volt, utána szaladtunk tovább dévényezni, ahol egy ideig röhigcsélt, majd mászni már nem volt hajlandó, hanem nemes egyszerűséggel lekoppantotta a fejét a szőnyegre, és úgy maradt minden próbálkozás ellenére, mint egy rongybaba. Hálistennek most valamivel rövidebb is volt a torna, mert a személyi edzőjének az óvoda hülyesége miatt rohannia kellett az egyik gyerekéért az oviba, de ezt egyikünk sem bánta szerintem.

Azért nem csak aludni jár haza a Don, itthon is játszott egy kicsit. Most a legújabb fícsör, hogy barátkozik a másik babával a tükörben, odamegy, beszélget vele, nevetnek, kiabálnak, bökdösi az ujjával, meg ilyenek:

Sajnos az ujjal bökdösés pont nem látszik, mert gyerekfényképezés terén kihívásokkal küszködöm, de oda lehet képzelni. Ezt egyébként imádom, ahogy mindent először egy ujjal megsimogat, csak utána fog meg jobban, de akkor is nagyon óvatosan játszik, még soha nem tört össze semmit, meg magában sem tett kárt, közel sem volt hozzá. Pedig a dolgozószobában forrasztópákázni meg csavarkulcsozni szokott, a többit nem tudom, mert ott az apja vigyáz rá, én nem bírom idegekkel. Ja, meg a múltkor jönnek le a fiúmmal, és a Muci teljes természetességgel egy csavarhúzót tartott a kezében, hogy ő most akkor azt lehozza, biztos mert lent nincs elég csavarhúzó szerinte, vagy valami.

Ez a kép meg azt ábrázolja, ahogy meglábazza a másik babát. Szeret minden érdekes dolgot lábbal is megtapasztalni, de az se az a lórúgás-manőver (azt csak rajtam szokta alkalmazni, mert tudja, hogy én sokat bírok, és olyan aranyosan vinnyogok olyankor), hanem pöckölgetés, meg lábbal simogatás, ilyesmi. Mondjuk azt nehezen viselem, amikor a parkettán húzza a lábát, hogy csikorogjon, attól a hideg futkározik rajtam, de nem szólok rá olyankor sem, mert még a végén diszlexiás lesz, ha nem tapasztalhatja ki a parkettát, vagy balett-táncos.

Ezek vannak most.

279. fejezet – amelyben delila vagyok

Közzétéve Szerző:
21

Mostanában egyre több olyan kommentet és levelet kaptam, hogy nagy a Don haja, vágjuk le, és én is észrevettem ugyan, mert jó megfigyelő vagyok, de lelkileg olyan nehéz az első a haját levágni, ami már az inkubátorban megvolt neki, meg minden. Aztán kiderült, hogy a lelki oldala lópikula, konkrétan fizikailag nehéz egy aktívan érdeklődő, nem háziasított zsák bolhát a felesleges prémállományától megszabadítani. Mindenesetre dokumentáltam az eseményeket.

Ezen a képen még nyugodt, békés, jóindulatú, bár nem érti, hogy most mi van, mit játszunk, de csináljuk, anya (ennek az állapotnak az eléréséhez enni kell adni neki). Továbbá ez az a kép, amin élete leghosszabb hajával szerepel a Muci.

A gyermeket az elkövetkezendők során megfürdettem, és a haját is megmostam (azt amúgy is szereti, szerintem azt hiszi, hogy olyankor nyalogatom a fejét, mert vissza akar nyalni). Íme a Don vizes hajjal:

A következő szakaszban nagyjából három további keze nőtt az eddigiekhez képest, és mindhármat arra akarta használni, hogy kirántsa a kezemből az ollót. Ami egyébként nem volt elég éles, bár direkt hajvágó típusú, csak régi, illetve az is némi nehézséget okozott, hogy a Donnak ugyanazon a fején van a haja, mint a szeme és a szája, és ez utóbbiakat feltétlenül az olló felé akarta fordítani, hogy megnézze és megnyalja, nem feltétlenül ebben a sorrendben. Előadásunkkal simán illusztrálni lehetett volna az ókori görögök sokkarú óriáspolipokkal való meddő küzdelmeiről szóló legendáit, leszámítva, hogy én igyekeztemminél kevesebb kárt tenni az ellenfélben, ami szerintem az ókori görögök tengeri csatáiban nem volt szempont. Mindenesetre a frufruvonal divatosan tépettre sikerült, mert az egyik kezemmel a Muci fejét, és egyúttal az ötezer kezét próbáltam helybentartani, a másik kezemmel pedig ötletszerűen nyisszantottam egyet, amikor éppen lehetőség kínálkozott. A végeredmény viszont sokkal rosszabb is lehetett volna, Apjaneve Dani Zoárd Vulkán Turul Kilián (barátainak csak Muci) az utolsó kör után leginkább egy nagyon kicsi Vulcanra emlékeztetett a Star Trekből (jó értelemben):

Hát most ilyen.

Van egyébként bonus track is arról, hogy milyen ügyesen eszik egyedül, bár nekem legjobban a hű, de laza vagyok kép tetszik a bejegyzés intrójából, amiben lábak szétcsapva, fél zokni lerúgva, cumi szája sarkába lökve, de ilyen, amikor komolyan is veszi a feladatot (még hippis frizurával):

277. fejezet – the portrait of an artist as a young man

Közzétéve Szerző:
14

Közelednek a gyermek születésnapi ünnepségei, és arra gondoltam, hogy nem egyszerre fogja most megkapni az ajándékait, mert egyszerre úgysem tudna mindennel játszani, hanem szép fokozatosan. Mondjuk eleve gondban vagyok muciajándék-témában, mert a legjobban a kábeleknek, a műanyag kajásdobozoknak és a nyakláncomnak örül mostanában, de mindebből van itthon elég (bár tervezek neki fűzni valami babaláncot nagy, színes gyöngyökből, vastag fonalra, minden gyöngy után csomóval, mert imádja az enyimeimet morzsolgatni, csak én meg féltem őt).

És akkor eszembe jutott, hogy a Tunyogi játszóházat azokkal a szavakkal javasolták, hogy ott van xilofon is, meg minden. Ezt egyébként már akkor sem értettem, mert egyrészt (a) a Tunyogi a több szempontból sérült gyerekeknek van, Muci meg csak simán hipotón egy kicsit, (b) a Tunyogiban tornából csupa ilyen itthon is elvégezhető gyakorlatot csinálnak, a terápia többi része ilyen hallás- meg látásfejlesztés. De ha a Donnak Xilofon Kell a boldog, kiegyensúlyozott élethez, akkor a Don Xilofont Kap, úgyhogy a boltban kiválasztottam neki a legkevésbé randát, és itthon rövid ceremónia kíséretében (tessék, Mucikám, szülinap) át is nyújtottam neki.

Muci első benyomásai nagyon pozitívak voltak, az ütők teljesen alkalmasnak bizonyultak az elmélyült szopogatásra:

Utána megmutattam neki, hogy hogy is van ez, mi a trükkje, és az ifjú művésznek elsőre sikerült végighúznia a pálcikát a hangokon (ez egyébként nagyon tetszett neki):

Valamivel később ihlete támadt, ami így néz ki:

És rájött, hogy ha bekasztja az ütőjét a színes izék közé, akkor húzogatni is tudja a xilofont a padlón, ami legalább olyan érdekes, mint a hangok:

És lehet, hogy a Tunyogisok tudnak valamit, mert most magától négykézlábra állt az ágyon (ha én állítom négykézlábra, megáll úgy, csak szemrehányóan pislantgat hátra a válla felett, hogy mikor hagyhatja végre abba ezt a hülyeséget), de szerintem csak véletlen egybeesés. Amúgy a xilofon is érdekelte kábé annyira, mint egy üres bébiételes üveg, és ez nagy szó, mert a legtöbb direkt játékát le se tojja, szóval örülünk.

267. fejezet – Muci tizenegy hónapos

Közzétéve Szerző:
14

Muci tizenegy hónapos lett tegnap (korrigált nyolc), vagyis finiselünk, most már csak harmincat kell aludni az évértékelő beszédig.

Fizikai paraméterek: a hossza megmérhetetlen, valószínűleg továbbra is 72 centi, súlyra 7800 gramm, és ezzel megtört a hosszú hónapok óta tartó havi 400 grammnyi hízások sora.

Fogak: április havában Muci megduplázta a fogai számát, immár kettő van neki (alsó egyesek). Teljesítményét a haza babapiskóta-fejkvóta emeléssel jutalmazta.

Evés: most már nagyjából mindent mernék neki adni, ami nincs túlfűszerezve, és nem aprómagvas gyümölcs kategória, de még él az a reflexe, hogy a darabosabb dolgokat kitolja a szájából, úgyhogy csak botmixelve kap botmixelhető dolgokat. Egyébként a vasszöget (kecskesajtot, rántott húst) is megemészti, csak az elsőkörös gyümölcsök csapják ki a bőrét ideiglenesen, mint a nyers alma és a nyers őszibarack (ellenőrzött, bio), ki érti ezt. Persze a tápszer az alap, de napközben csak szilárdat kap, bár van, amikor valamiért nincs kedve hozzá, akkor akár egész nap tápszerezhet, ha úgy tartja úri kedve. Egyébként fura, mert a babakajákat csak ímmel-ámmal fogyasztja, azt is rigolyásan teszi, csak langyosra melegítve és pici kanállal, ezzel együtt a fiúmat minden reggel letámadja reggeli közben, és ma reggel simán bezabálta a gyümölcsjoghurtjának egy nagy részét felnőttkanállal, hűtőhidegen. Túró rudit egyelőre nem kapott, de közeleg a perc (a csokitól nem féltem, nagyon jó az emésztése, és a jó minőségű csoki sokkal kevésbé kártékony, mint például a szénhidráttal teli babapiskóta vagy fehér kenyér, pedig azt is kap). Inni csak asszisztálva, négy decis nagypohárból hajlandó, cumiból nem.

Beszéd(értés): megért (vagyis konzekvensen értelmez valahogy) olyan szavakat, mint a gyere, a mindjárt, a hamm, a csinálom, stb. Aktív szókincse egyelőre egy szóra korlátozódik, arra, hogy nem (indokolt esetekben nemnemnemnem). Amúgy mostanában esett le, hogy talán ideje lenne egy kicsit babásabban beszélgetnünk, mert a fiúmmal úgy szoktunk kommunikálni, hogy azt még a tizenkétéves sem tudja követni általában, szóval most odafigyelve próbálom megtanítani a babát olyasmire, hogy pápá, meg baba (ma reggel utánam is mondta, hogy bebe!), ilyesmi. Amúgy meg rengeteget dumál, most már mindig beleszól a beszélgetéseinkbe, és egész sok mássalhangzót használ (a sziszegőseken kívül asszem mindet).

Alvás: az éjszakai tizenkét óra az fix, nappal meg délelőtt van úgy egy óra, ebéd után szintén egy óra, vacsora előtt meg további egy-két óra, mióta kúszik, és korán kel a nap (nem tudom, melyik  miatt). Annyiban macerásabb a csecsemőkoránál, hogy most már nem szabad körülötte lennünk meg nagyon zajonganunk, miközben elalszik. Az altatási procedúra annyi, hogy cumi a szájba, pelus a kézbe, aludj jól, Mucikánk (és nem azért, mert rideg szülők vagyunk, hanem mert őt idegesíti nagyon, ha maceráljuk, akár a jelenlétünkkel, amikor ő aludna). Autóban is elalszik általában (vagy dumálgat magában), babakocsiban nem, ott nézeget.

Nagymozgás: kúszás! De mint az olajozott istennyila, ha valamihez oda akar menni, hogy lerángassa, akkor komoly harcba kerül az eltántorítása (bár néha a legegyszerűbb simán csak megfordítani a másik irányba, és akkor elfelejti). Végre-végre hajlandó támaszkodni ülés közben, vagy ha meging, utáltam, hogy mindig pofára esik, mert reflexből hátracsapja a kezeit, ha megijed. Az állás a kedvence, maga előtt kapaszkodva (leginkább belénk), de még mindig nagyon kileng közben a csípője. És végre tud összezárt térddel térdelni egy-két percig, ha kapaszkodhat.

Finommozgás: nagyon kis finoman manipulál, csipeszfogással felveszi a drótot és a hullámcsatomat a padlóról, az egyik dolgot a másikhoz kocogtatja, a múltkor megfogta a hajam az arcom mellett kétoldalt, odahúzott, és képen nyalt, olyan puszi jelleggel, anélkül, hogy összekoccantunk volna, ilyenek. A finommozgására tényleg egy szavam sem lehet. Kedvenc szórakozása a pengetés, hogy valamit a szájába, vagy az egyik kezébe vesz,és a másik kezével pengeti (ez valószínűleg a pörgetésből jött, a fiúm megtanította, hogy hogyan kell a játékállványán a pörgetős dolgokat pörgetni).

Lélektan: van egy kis szeparációs szorongása, de nagyon oda kell figyelni, hogy észrevegyük. Amikor az apja reggel elindul munkába, akkor van egy másfél perces ordítva bőgés, majd átmenet nélkül, megnyugodva tovább játszik, illetve ha ketten vagyunk itthon, és kimegyek a szobából (és nem mondom, hogy "mindjárt jövök", vagy nyűgösebb kedvében van), akkor van egy kis felháborodott kiabálás. Hálistennek utál sírni a Mucifülű, és nagyon hamar abba szokta hagyni. Amúgy meg tényleg egy örömgyerek, fülig vigyor, ha meglát minket, ügyes, okos, alszik, nem rombol, szóval továbbra is odáig vagyunk érte (persze akkor is szeretnénk, ha egy üvöltő dúvad lenne, de így sokkal könnyebb).

Igazából nagyon kíváncsi vagyok, hogy a május ezek után mit tud még nyújtani, de azt se bánom, ha most egy darabig így marad minden.

266. fejezet – bürokrácia, szavak, mozgások

Közzétéve Szerző:
33

Tudom, hogy már írtam erről, de most megint aktuális, hogy ha nem utálnék ennyire levelezni a MÁK-kal, akkor íziben átjelentkeznék egyedülálló szülőnek, merthogy ha a magyar állam szerint alkotmányellenes, hogy jogilag több közöm legyen a fiúmhoz, mint bármelyik ismeretlenhez az utcán, akkor legyen már alkotmányellenes az is, hogy én kevesebb csépét kapok pusztán azért, mert ha az "ő" pénzükről van szó, akkor viszont hirtelen semmi bajuk az élettárs kategóriával. És igenis hátrányos megkülönböztetésnek érzem, hogy a fiúm bármelyik haverjával elmehetne az anyakönyvvezetőhöz, és egybeírnák őket, velem viszont nem, hiába szültünk egymásnak gyereket. És senki ne jöjjön nekem azzal, hogy nekünk ott van alternatívának a házasság, mert az nem ugyanaz a kategória, sem bonyodalmak, sem társadalmi megítélés, sem utánajárás, sem jogok és kötelezettségek szempontjából. De úgyis júniusban kell felülvizsgáltatni a gyereket a jogosultság szempontjából, akkor majd lehet, hogy beikszelem az egyedülálló kategóriát, ha tönkre is megy a havi 1500 forint pluszköltségtől a magyar államháztartás.

Na de vidámabb dolgok, Muci. A Muci okos, amit mindig is tudtunk, de egyre látványosabb. Egy csomószor utánozza, amit mondok (valamelyik este például a fiúm megkérdezte, hogy ugye nem aznap kell újratelepítenie a gépemet, én meg a megnyugtatás végett elég vehemensen válaszoltam, hogy nemnemnemnemnem, mire a Don, aki éppen az apján kismajmozott, széles vigyorral, lelkesen utánam mondta ugyanazzal a hangsúllyal, hogy nemnemnemnemnem, szóval ezt a nemezést is tőlem tanulta), és megért egy csomó szót: mindjárt (vö. mindjárt jövök, ha ezzel megnyugtatom, nem esik kétségbe, ha rövid időre kimegyek a szobából), csinálom (vö. csinálom már a tápszert, tudom, hogy éhes vagy, nem kell hisztizni, erre tényleg abbahagyja a hisztit, viszont szigorú tekintettel felügyeli, hogy tényleg a tápszert csinálom-e), gyere (ilyenkor felnyújtja mindkét karját, akkor is, ha hason fekszik, nagyon aranyos), Muci (ez az ő neve, erről majd a vizsgabizottságot is fel kell világosítanunk, hogy ő így tudja), kúszunk, mászunk (akármilyen röhincsélve is játszik a terapeutájával, ezekre a szavakra elkámpicsorodik, mert tudja, hogy komoly megpróbáltatás következik). Meg biztos van még egy csomó, ami nem jut eszembe, a mama és papa nincs köztük, mert nem szoktunk így referálni magunkra, nem vagyunk azok a papás-mamás típusok.

És tegnap dévényen is meg lett dicsérve a Don, mert asszisztáltan ugyan, de mászott magától. Furcsa módon ez most nem tudott annyira lázba hozni, vagyis nem furcsa, nekem a bármilyen aszimmetrikus mozgás volt a fontos, és nagyon szépen kúszik, innentől kezdve letojom, hogy most két hónappal előbb vagy később kezd-e mászni. Amúgy kábé egy hete megtanult parkettán is kúszni, azóta nekilátott a tágabb környezete felderítésének, a hálószobában elment egészen a küszöbig, illetve pakolássza az éjjeliszekrényemet, és a dolgok nagy részét, amit levesz róla, vissza is teszi a helyére (van Czeizelnek ez a "semmiből feltörő zseni" elmélete, na szerintem itt ennek megnyilvánulását láthatjuk, mert erre a mutatványra sem én, sem a fiúm nem vagyunk képesek). Amúgy mostanában az a legnagyobb mozgásbeli probléma, hogy nem mindig jut eszébe a gyermeknek, hogy kritikusabb helyzetekben csak az egyik kezével nyúljon tárgyakért, a másikkal támaszkodjon, mert különben felborul ülésből meg állásból, és ezért mindig ott kell lenni mellette, ha ilyeneket csinál (és ezért örülök, hogy kevés olyan bútorunk van, amibe kapaszkodva egyedül is fel tudná húzni magát, úgyhogy rajtunk gyakorol).

Még just for the record megjegyezném, hogy a dévényes terapeutát (4 éves gyógytornászi képzés orvosi egyetemen + több év gyakorlat + 3éves dsgm továbbképzés), illetve a gyerekorvost is megkérdeztem a (baby björn, hóna alatt is tartó) kenguruban előre nézve ültetésről, és egyikük szerint se lesz baja tőle, sőt, Muci esetében kifejezetten ajánlott, mert a hipotónia miatt ő reflexből hátrafeszít, így viszont nem tud, hanem kénytelen normálisan tartani magát (amikor éppen nem beledől pihenve). És tudom, hogy mindenki csak jószándékból figyelmeztetett, és pl. egy olyan babát, aki bújósabb és félősebb, vagy gyengébb én se raknék háttal nekem, csak mondom, hogy nem alapértelmezetten rossz a kifelé hordozás, akinek kétségei vannak, kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét, egyébként meg mindenki csináljon, amit akar.

Amit nem értek, az a cuminemfogás. Mucifülű finommotorikusan kifejezetten állatjól teljesít, tegnap pl. két ujjal megfogta és megvizsgálta tornán a dévényes terapeuta medálját és fülbevalóját is, anélkül, hogy kirántotta volna, meg is lett dicsérve, de általában mindennel nagyon finoman bánik. Egyáltalán nem az a rontópál típus, az egyik-dolgot-a-másikhoz-ütögetem gyakorlatot is nagyon precízen, kocogtatással abszolválja, pici cipzárokat húzogat finoman, meg mittudomén, szóval kézügyes. Viszont a cumisüveget nem és nem hajlandó megfogni, pedig vettem neki direkt ilyen kapaszkodósat, akkor derült ki, hogy képes rá, csak egyáltalán nem akarja. Na mindegy, nem akarja, hát nem akarja, pár fog múlva úgyis vége a cumizós korszaknak, a poharat meg fogja (fogná, csak nem hagyom, mert félek, hogy magára önti).

Szóval a lényeg az, hogy minden nagyon jó, minden nagyon szép, és nem rohanunk sehova, így is mindjárt itt a szülinapunk (ez nem ilyen kismamás többes szám, hanem tényleg kábé egyszerre van nekünk).

262. fejezet – játékok, székek, apák

Közzétéve Szerző:
7

Ezt a képet tegnap lőttem Zoárdfiunkról:

zoard156

Itt kivételesen nem a gyerek a lényeg, hanem az egyértelmű preferenciák megjelenése: a plüssjátékokat (bárány, zsiráfos párna, macifejű zöld kukac, és a többi, a képen nem látható példány) ledobálta a bázisról, viszont magához vette a két darab textilpelenkát (Mucinak a textilpelenka jelenti a kényelmet, a luxust, a biztonságot és az evést), és az igazi játékokat, tételesen a piros mászókötél-darabot, amit a fiúmtól kapott vagy szerzett, a kibelezett ventilátor belsejét, amit a fiúmtól kapott, a kék szilikoncsövet, amit szintúgy, és aminek a többi részéből valami motoralkatrész lett, illetve ehhez még lopott magának tőlem két mobiltöltőt (és igen, figyeltem, hogy semmivel ne fojtsa meg magát). Ezekkel órákig képes eljátszani, például centiről centire végigvizsgálja a mászókötelet, közben motyog magában, mint valami minőségellenőr, de bármilyen műszaki jellegű cuccal nagyon jól elvan, finoman bánik velük, nem tépkedi vagy dobálja őket, nem úgy, mint például a bárányt. Ebben egyébként a fiúmra hasonlít, csak a fiúm készletei nem korlátozódnak egy játszószőnyegnyi területre, hanem telerakott velük egy egész szobát.

A legkihasználtabb babaeszköz nálunk pedig az FP pihenőszék, amit valami rohamomban vettem olyan nyolcezer forintért még a kórházazós időszakban (és csak azért volt ilyen olcsó, mert a kifutó dizájnból volt, ami babajáték esetén a wtf-kategória, tekintve, hogy ez csupán annyit jelent, hogy a huzata csibés, nem pedig zebrás, még szerencse, hogy a gyermekem önálló jellem, nem dől be a trendeknek, jó neki a csibés), igazából egyszerű, mint a faék, annyi plusz van benne a képen látható dolgokhoz képest, hogy elem által, bekapcsolásra rezegni tud, mint egy telefon:

zoard157

Elnézést a képminőségért, de mostanában csak ennyi látszik benne a gyerekből, ha benne van, ugyanis folyamatosan hintáztatja magát, két falat között, vagy kockanézegetés közben, vagy magában dumálás közben, állandóan, úgyhogy szerintem nagyon megérné egy generátort kötni a székre.

Kicsi korában (ehhe-ehhe, mikor volt az, öt hónapja?) is jól jött egyébként, időnként csak ebben rezgetve volt hajlandó elaludni napközben. Most ebben eszik, és ha már itt tartunk, ma a mennyiségi ivást is kipróbáltam vele. A rizspépes gyümölcs ugyanis pár óra alatt elszottyosodik, a gyerek meg folyamatosan húzta magához az aventes poharat, amiből etettem (ezt egyébként soha nem leszek képes megérteni, hogy adott ez a pohár, ami elvben tök praktikus lenne kajatárolásra, gyakorlatban meg közel sem zár lég- vagy cseppmentesen, miért nem lehetett ennyi pénzért rendesen megcsinálni?), úgyhogy gondoltam, próbáljuk akkor ki, és Muci simán megivott másfél decit belőle. Persze részletekben, és az én asszisztenciámmal, de tökre tudta, hogy mit kell csinálni.

Az apjával meg kitaláltak egy tök jó játékot a székkel, ami abból áll, hogy a fiúm a székben ülő Muci fölé hajol, Muci meg addig hintáztatja magát, hogy a legmagasabb ponton összeérjen az orruk, és amikor összeér az orruk, mindig nevetnek. Olyankor nagyon aranyosak.

261. fejezet – némi Muci, sok vulgárgenetika

Közzétéve Szerző:
31

Na, tegnap megint egy áttörés, Mucika pohárból ivott.

Természetesen a fiúm a ludas az egészben, mint szerepmodell, ugyanis a gyerek mostanában mindig megtámadja, ha eszik, és el akarja venni a tányérját meg a poharát meg az uborkás-sonkás szendvicsét, mert neki mindig ugyanazt kell csinálnia, mint az apukájának. Tegnap valami eszelős intenzitással nekiindult a (földön lévő) vizespohara felé, és rárabolt, a fiúm meg csak arra ügyelt, hogy fel ne borítsa, egyébként hagyta önérvényesíteni (természetesen azért, mert fiú). Az eredmény az lett, hogy a Don fókapózban (hassal lefelé, lábak hátul, elől nyújtott karos támaszkodás) lelkesen ivott a fiúm által enyhén megdöntött pohárból. Arról a Muciról van szó, aki vizet még cumisüvegből se hajlandó inni, hanem fintorog meg kiköpködi. Mondjuk most is volt némi köhögés a hülye póz miatt, de utána simán folytatta. Ilyen nagy már (és ilyen kis majom).

Meg mondtam, hogy fogok írni a férfi-női veleszületett különbségekről, és az nem csak üres fenyegetőzés volt. Az ugye mindenki számára tiszta, hogy a 23. pár kromoszómája a férfiaknak XY, a nőknek XX. Ez az egyetlen "aszimmetrikus" kromoszómapár, az összes többi egymásnak megfeleltethető génhelyekből (lokuszokból) áll az Y viszont sokkal kisebb, mint az X (menekülésből csak a leglényegesebb információk vannak benne, így kevésbé fenyegeti valami fatal error veszélye, ami miatt kihalhatnának a férfiak), cserébe a nők egyik X kromoszómája magába fordul, begubózik, és onnantól Barr-test álnéven tengeti magányos, visszavonult életét, a társadalmi eseményekbe nem beleavatkozva. Szerencsés módon általában az teszi ezt, amelyikkel valami bibi van.

Fogantatáskor fenotípus szempontjából minden magzat lánynak indul, és pár hétig az is marad. Azután a terhesség egy bizonyos szakaszában a magzat Y kromoszómájának hatására az anya szervezete elkezd egy bizonyos hormont termelni (természetesen ez bonyolultabb, de kábé így történik), amitől kialakul a férfiúi nemi jelleg. Persze itt is van egy csomó hibalehetőség, ezért van az, hogy léteznek XY kromoszómájú lányok. Ugyanakkor léteznek például XYY kromoszómájú férfiak is (meg az összes többi két- és hárombetűs variáció, leszámítva az YYY-t), akikről bizonyos (börtönben lefolytatott) kontrollcsoportos vizsgálatok után az derült ki, hogy 10-15 ponttal alacsonyabb az IQ-juk a kontrollcsoportnál, átlagban 7 cm-rel magasabbak náluk, arányukban többen vannak börtönben, mint az XY kromoszómájú férfiak, és szinte mindegyiket erőszakos bűncselekmény miatt ültették le.

Ebből arra lehetne esetleg következtetni, hogy a férfiak igazából magas, buta és erőszakos nők, ugyanakkor egy másik (nem börtönben elvégzett) vizsgálatból az derült ki, hogy bár az XYY kromoszómájú férfiak tényleg magasabbak lesznek a vártnál, de a testvéreiknél általában intelligensebbek. Az erőszakosságot meg elég nehéz egzaktul mérni.

Ami viszont tuti, az az, hogy a koraszülött lányoknak szignifikánsan magasabb az esélyük a túlélésre, mint a koraszülött fiúknak, hogy a gyermekhalandóság is inkább a fiúkat viszi el, és a férfiaknak alacsonyabb az átlagos élettartamuk, továbbá (valószínűleg ezeknek a kompenzálására) valamivel több fiúcsecsemő születik, mint lány.

Ami a nőiesnek meg férfiasnak tartott jellemvonásokat illeti, fiatalabb én naivabb koromban úgy voltam velük, mint a szovjet állami genetikusok, hogy minden csak nevelés kérdése (ez kedves elmélet, igazából csak akkor vált egy kicsit rémálomszerűvé (mármint a szovjet genetikusoknak), amikor megpróbálták ránevelni a búzát a szibériai éghajlatra. Akkor sokan éhenhaltak, illetve fejek hullottak, de nem az éhenhalás, hanem a kommunistához méltatlan búzaviselkedés miatt). Ugyanakkor valószínűleg nem véletlen, hogy gyakorlatilag nincsenek klasszikus női sorozatgyilkosok (leszámítva azokat, akik a saját gyerekeiket ölik meg, hogy sajnáltassák magukat, a "fekete angyalokat", meg a skizofréneket (nem egyenlő a többszörös személyiséggel)), hogy a nők gyengébben teljesítenek izomerőhöz nem köthető sportokban (sportlövészet, sakk), hogy nincsenek híres női matematikusok, pedig mindig, minden korban voltak a társadalmi elvárásokkal szembepisilő, vagány lányok (amivel szerintem semmi baj nincs egyébként, sőt). És ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a nők alsóbbrendűek, mert egy csomó dologban jobbak, csak természetüknél fogva, a férfiakkal ellentétben alapvetően nem kompetitívek, és éppen ezért azokból a dolgok, amikben a nők tehetségesebbek, nem lett olimpiai versenyszám.

És ez egyébként evolúciósan is logikus, mert a nemfüggő munkamegosztás azóta létezik, mióta az embergyerekek évekig önellátásra képtelenek, vagyis régebben, mint a tagolt beszéd, és ennek azért illik valami (természetes szelekción alapuló) nyomot hagynia a nemi kromoszómákon. Egyszerűen azok a nők, akikben égett a vágy, hogy versenyt öljék a mammutot (tudom, hogy már mamut, de nem érdekel, konzervatív vagyok) a férfiakkal, nem hagytak maguk után az ivarérett kort megérő gyerekeket, azok a férfiak pedig, akik inkább otthon maradtak a barlangban, és a szociális képességeiket csiszolták, hamar éhenhaltak. Meg a gyerekeik is. Persze minden kornak megvannak a maga vadhajtásai, tegnap is láttunk az Auchanban pár ilyen bogyógyűjtőgető jellegű, amúgy heteroszexualitása jeléül nővel megjelenő fiúcskát teát válogatni sztreccspólóban (nem vitatom, hogy mindennek ellenére lehetnek értékes személyiségek).

Szóval igazából csak arra szeretnék ezzel kilyukadni, hogy a Muci igazából veleszületetten szereti a birkózós játékokat, meg rugdalni, és nem azért, mert erre nevelem. Én csak arra nevelem, hogy ne bömböljön, hanem oldja meg a kisautó távollétének problémáját, de azt hiszem, ezt egy lánytól is elvárnám.

250. fejezet – Muci tíz hónapos

Közzétéve Szerző:
14

Megint hónapforduló, megint beszámoló. A Don tíz hónapos lett, korrigáltan hét.

Hossza: 72 centi.

Súlya: egyezzünk ki nettó 7600 grammban, egy hete 4 dl tápszer után pucéran volt kereken 8 kiló.

Fogak: március idusa a fogakról szólt itt nálunk, pontosabban arról az egyről, amit nagy ovációval köszöntöttünk, tetszik, megtartjuk. Mostanra akkora, mint egy rizsszem, és ma vettem is az egyfogúnak egy babafogkefe-készletet. Az aktuális darabvége nem sörtés, hanem recézett gumi, hogy szokja a dolgot. Tudtaeön rovatunkban megemlíteném, hogy kisbabáknak nem szabad fluoros fogkrémmel mosni a fogát, mert ők még lenyelik, és fluoridózis (fluoridosisra lehet rákeresni) áldozatává válhatnak, ami azt jelenti, hogy csúnya, világosfehér (másnál barna) foltok jelennek meg a végleges fogakon. Amikor Muci hároméves unokanővérét felvilágosítottam erről, akkor végső érvként azzal tromfolt le, hogy de az anyukája megengedte, hogy lenyelje a fogkrémet, és ezzel belém is fojtotta a szót, mert anyukákkal én nem vitatkozom a távollétükben. Azt is lehet egyébként, mármint lenyeletni, csak akkor fluormenteset kell venni.

Evés: a gyermek egyik percről a másikra (szó szerint) megtanult kanállal enni, azóta eszik kanállal is. Ha valami nagyon savanyú, vagy ízetlen, akkor rakok bele neki egy kis gyümölcs- vagy nádcukrot, de alapvetően inkább a natúr dolgokat nyomja, párolva, sütve, a zöldség-gyümölcs-csirke-rizs vonalon. Ja, meg ma kapott babáknak szánt babapiskótát, attól kevésbé féltem, mint a kenyértől, mert kevésbé morzsálódik.

Beszéd: releváns helyzetekben azt mondja, nem, nekem egyébként azt szokta kántálni, ha valami kisebb problémája van, hogy mememememe, az apjának meg hogy bebebebebe, meg tud egy csomó hangot. Ha felizgatja magát, akkor csücsörít és fújtat, majd elégedetten elvigyorodik. Vannak szavai, amikről nem tudjuk, hogy mit jelentenek. A hároméves unokanővére egyébként megkérdezte, hogy hogyan fogjuk hívni a Danit, amikor nagy lesz, mert szerinte őneki valami más volt a neve, amikor még kicsi volt (a szülei ugyanúgy szólították, mint most). Ez nagyon kísérteties volt, mert nagyon határozottan állította, mindenesetre a Donnak egyelőre még fogalma sincsen arról, hogy ő Dani, vagy hogy mi meg apa és anya vagyunk, mert ezeket nem szoktuk előtte emlegetni, csak azt tudja, hogy nem.

Nagymozgás: áttörő előrelépésről nem számolhatok be, karban-hátban még mindig hipotón a kölyökképű, csak olyanok vannak, hogy lábtámasszal már kúszik (ha lejtőt csinálok neki a kitámasztott gyúródeszkára tett polifoammal, akkor rémülten kapaszkodik, és nagyokat pislog), meg kenguruban már nem feszíti hátra a karjait és a nyakát (ez jellegzetes hipotón tünet, úgy könnyebben meg lehet feszíteni a hátizmokat), hanem az egyik kezével belém kapaszkodik, a másikkal a szimpatikus dolgokat szedi le a polcokról a boltban. Egyébként lehet, hogy én is hipotón vagyok, mert alig bírom már el, vagy lehet, hogy a ruhában-pelenkában-bekajálva 9-10 kiló már meghaladja a képességeimet. Keresünk új eszközt a baba hordozására, lehetőleg valami hátizsákfélét, mert elöl már zavaróan sok helyet foglal.

Finommozgás: semmi különösen új nincsen, gombokat nyomgat, egyik kezéből átvesz a másikba dolgokat, egyik tárggyal ütögeti a másikat, de a cumiját az istennek nem hajlandó megfogni, azt szerintem rangján alulinak tartja, hogy a saját kezével egyen, mint az állatok. Minden mást viszont megfog, és a szájába gyömöszöl.

Alvás: továbbra is este nyolc-kilenctől reggel nyolc-kilencig nyomja, de mostanában reggel hat körül felébred, kurjongat, hasrafordul, én lemegyek dagadt szemmel, és visszafordítom, majd alszunk tovább.

Betegségek: semmi, amikor a foga kijött, akkor is csak annyi extra tünete volt, hogy ok nélkül röhincsélt, csak a köcsög ekcémára kell figyelni, mert túlmelegben és víz után, ha nem kenem be, akkor előjön. Ugyanazokon a helyeken. Viszont az ekcéma óta felvette azt a szokást, hogy ha ingerült, frusztrált, vagy álmos, akkor a homlokát vakarja fontoskodva. Olyankor nagyon édes.

Összegezve, a március a Fog, a Kanál és a Nem hónapja volt, ez így nem is kevés, maradjanak velünk.

241. fejezet – Sakamoto Muci és a bé betűs ételek

Közzétéve Szerző:
9

Tegnap meg négy és öt között előrehozott anyáknapja volt nálunk a Mucival, igazi áttörés. Csináltam neki brokkolival kevert banánt leturmixolva (ez az a fajta kaja, amitől az emberben a viszolygás keveredik a morbid kíváncsisággal, sötétzöld, ugyanakkor banánízű, a brokkoli csak enyhe éretlen jelleget visz bele, szerintem egy jónevű étterem komoly pénzeket tudna kérni érte), és megevett három decivel belőle (harmadik nekifutásra, az első kettőnél köpködött, utána viszont majdnem izzásig hevítettem a cuccost, és úgy benyalta). Szárazföldön. Nagy részét letakartam a művelet alatt (a gyermeknek), ezért csak térdtől lefelé lett zöld. De úgy ment neki, mint ahogy eddig csak a tévében láttam, hogy nyújtom, ő tát, elnyammogja, lenyeli. Értetlenül állok a dolog előtt, bár örülök. A mai menü őszibarack lesz csirkehússal.

Amúgy meg imádom, ahogy napról-napra nagyfiúbb lesz a Don, mostanában már beszélget velem, mindig mond valamit, ha felveszem, vagy ránézek. És ki tudja fejezni, hogy felkelés után oda akar menni az apja Han Tengri poszteréhez, és áhítattal simogatni, meg mindig extázisban sóhajtozik a lépcsőn (egészen kiskora óta az a kedvence, pedig annál minimálisabbat még Sakamoto sem tudna álmodni, négy fehér fal, közte lépcső, mindkét végén csak kanyar után kezdődik a lakótér, úgyhogy az se zavar bele a látványba, na jó, az alján van egy kicsi ablak), szerintem az első születésnapján mindent a lépcsőn fogunk csinálni, hogy örüljön.

És a kezével már nagyon ügyesen manipulál, megtalálta például a billentyűzetemen a caps lockot, azóta azt nyomogatja, ha lehetősége van, mert csipog. De az SD kártyaolvasó még jobb móka, bár az nem csipog, viszont világít. A saját játékai annyira nem hozzák lázba, viszont mindent szeret, ami világos alapon sötét aprómintás, például az egyik kispárnám. És nagyon önzetlen, megvakarja a homlokunkat, amikor neki is viszket, meg a szájunkba nyomja a hüvelykujját, meg újabban, amikor felveszem büfiztetni, a kis öklöcskéjével veregeti a hátamat, ilyenek. Kedvünkre való gyermek.