kaja kategória bejegyzései

284. fejezet – a tortáról (harcom)

Közzétéve Szerző:
36

 

 

Én nem vagyok egy cukrász lelkialkat, konkrétan ez volt életem első tortája, de valahogy nem tudtam lebeszélni magam arról, hogy a Donnak eská süssek első szülinapjára, ez biztos ilyen anyai ösztönféleség (szülés után egy évvel a nőstény egyedeken megmagyarázhatatlan nyugtalanság lez úrrá, amit addig nem tudnak leküzdeni, amíg lehetőségük nem nyílik sütni, Attenborough hangján).

Mindenképpen olyasmit akartam sütni, amit azért megeszünk (ez nem egyszerű), és mindenképpen kéket (mert azt a fiúm is látja elvben). A brownieféleségek biztos befutók, úgyhogy bekevertem és kisütöttem egy olyat (130g 70%-os étcsoki, 250g vaj, 1 dl narancslé, 2 dl cukor, 100g liszt, 4 tojás, 1 sütőpor, az első kettőt egybeolvaszt, a többit hozzákever, kivajazott-lisztezett tepsiben a sütőben 180 fokon negyven perc alatt kisüt), és végül krémet nem tettem bele, nem is hiányzott.

A marcipánozás már durvább volt, hálistennek csak egy lépést rontottam el, a befestését (lusta voltam kék marcipán vagy porfesték után szaladgálni, az ilyesmi hiánycikk). Hála az internetnek, ezt a knowhowt is meg lehet nézni youtube-on, szóval bemelegítettem a sok marcipánokat, összegyúrtam a festékkel, bekentem a tortát porcukros vajjal (hogy ne üssönát a színe, és tapadjon a marcipán), sok porcukron kinyújtottam a kék masszát, ráteríttem, kinyomkodtam alóla a levegőt, megtapasztaltam, hogy tényleg rásimul az oldalára (ebben eddig nem hittem, de valóban szinte bármilyen formára rá lehet illeszteni, rugalmaskodik), körbevágtam az alját, és konstatáltam, hogy ez bűnronda lett, mert a tenyérbemászókék ráadásul még márványos is. Átfestettem további ételfestékkel, amitől szebb nem lett, csak sötétebb, sebaj, utána nyomtam rá kakaós-cukros vajból Z-t meg körbecsíkot, ráillesztettem a gyertyát meg a bárányt, és akkor volt egy tortám.

zoard221

A Mucinak nagyon tetszett, de nem ehetett belőle a minden miatt, viszont kapott egy kis kosárkában kisült adagot ugyanabból a tésztából, aminek a felét apró morzsák képében szétterítette a nappali padlóján, kicsit belehempergett (ez nem osztott, nem szorzott, mert bizonyos hasmenések és műsoros büfi miatt amúgy is négyszer váltott ma ruhát), majd egy részét felnyalogatta, de türtőztettem magam, egyszer van születésnapja, hadd élje ki magát. Van egy nagyon édes kép róla amúgy az apukájával, amin a gyertyát fújják odahajolva, örülünk.

 

282. fejezet – ügyes és jó, már 365 napja

Közzétéve Szerző:
30

Naszóval, a Muci ma egy éves, éljen-éljen. A szülinapja előestéjén azzal lepett meg bennünket, hogy felült, és úgy maradt.

Igazából az volt, hogy én kikunyeráltam a fiúmtól, hogy hozzon már nekem a Mekiből egy sajtburgermenüt (egy idő után nagyon betesz az embernek az egészséges életmód), és lehet, hogy én kicsit junkfood-függő vagyok, de akkor a Muci konkrétan klinikai eset. Annyira rákívánt a kólámra, hogy megfeledkezett arról, miszerint ő még nem tud ülni, hasizomból felült a pihenőszékében, majd ülve maradt percekig, és amikor el akart dőlni, akkor mindig korrigált. Közben úgy nézett maga elé, mint aki hangosan azt mondja, hogy nem értem, miért csináltok ekkora ügyet az egészből, csak ülök, mindig így szoktam, jó, viszont magában azt gondolja, hogy hát igen, ő már egy mindenre képes felnőtt baba, all hail Muci (igen, ennyire komplex mimikája van). Képben is elmondom:

 

De a kajákkal kapcsolatban egyébként is kicsit megszállottan viselkedik. A múltkor szerzett valahogy tőlem egy nyers spárgát (szerintem úgy, hogy szépen nézett rám, erre én odaadtam neki), és mint minden “lopott” kajával kapcsolatban, kötelességének érezte, hogy apró miszlikre szagassa az egészet az egérkefogaival, pedig látszott az arcán, hogy utálja a hülye spárgát, csak hát muszáj elvégeznie, amit elvállalt. Ugyanakkor a legfinomabb babakajákat képes finnyogva visszautasítani, csukott szájjal undorkodik, meg minden. Ja, spárgaképek:

 

A kirándulás alatt egyébként evésügyileg is próbára volt téve a húsnyúl, gondoltam, most kihasználom az üvegesételes pár napot, és kipróbálok rajta egy csomó nagyobbaknak való kaját, hát a malac úgy nyelte a marhahúst, paradicsomot, nyulat, mittudomén, hogy öröm volt nézni, és ki se csapta semmi. Úgy alakult, hogy némi eperhez is hozzájutott (igen, szépen nézett), és arra se lett csalános, nem úgy, mint az elsőkörösnek hirdetett nyers almára és nyers barackra. Úgy tűnik, neki ilyen az emésztőrendszere, hogy a vasszöget is, de a diétás kaját nem bírja.

279. fejezet – amelyben delila vagyok

Közzétéve Szerző:
21

Mostanában egyre több olyan kommentet és levelet kaptam, hogy nagy a Don haja, vágjuk le, és én is észrevettem ugyan, mert jó megfigyelő vagyok, de lelkileg olyan nehéz az első a haját levágni, ami már az inkubátorban megvolt neki, meg minden. Aztán kiderült, hogy a lelki oldala lópikula, konkrétan fizikailag nehéz egy aktívan érdeklődő, nem háziasított zsák bolhát a felesleges prémállományától megszabadítani. Mindenesetre dokumentáltam az eseményeket.

Ezen a képen még nyugodt, békés, jóindulatú, bár nem érti, hogy most mi van, mit játszunk, de csináljuk, anya (ennek az állapotnak az eléréséhez enni kell adni neki). Továbbá ez az a kép, amin élete leghosszabb hajával szerepel a Muci.

A gyermeket az elkövetkezendők során megfürdettem, és a haját is megmostam (azt amúgy is szereti, szerintem azt hiszi, hogy olyankor nyalogatom a fejét, mert vissza akar nyalni). Íme a Don vizes hajjal:

A következő szakaszban nagyjából három további keze nőtt az eddigiekhez képest, és mindhármat arra akarta használni, hogy kirántsa a kezemből az ollót. Ami egyébként nem volt elég éles, bár direkt hajvágó típusú, csak régi, illetve az is némi nehézséget okozott, hogy a Donnak ugyanazon a fején van a haja, mint a szeme és a szája, és ez utóbbiakat feltétlenül az olló felé akarta fordítani, hogy megnézze és megnyalja, nem feltétlenül ebben a sorrendben. Előadásunkkal simán illusztrálni lehetett volna az ókori görögök sokkarú óriáspolipokkal való meddő küzdelmeiről szóló legendáit, leszámítva, hogy én igyekeztemminél kevesebb kárt tenni az ellenfélben, ami szerintem az ókori görögök tengeri csatáiban nem volt szempont. Mindenesetre a frufruvonal divatosan tépettre sikerült, mert az egyik kezemmel a Muci fejét, és egyúttal az ötezer kezét próbáltam helybentartani, a másik kezemmel pedig ötletszerűen nyisszantottam egyet, amikor éppen lehetőség kínálkozott. A végeredmény viszont sokkal rosszabb is lehetett volna, Apjaneve Dani Zoárd Vulkán Turul Kilián (barátainak csak Muci) az utolsó kör után leginkább egy nagyon kicsi Vulcanra emlékeztetett a Star Trekből (jó értelemben):

Hát most ilyen.

Van egyébként bonus track is arról, hogy milyen ügyesen eszik egyedül, bár nekem legjobban a hű, de laza vagyok kép tetszik a bejegyzés intrójából, amiben lábak szétcsapva, fél zokni lerúgva, cumi szája sarkába lökve, de ilyen, amikor komolyan is veszi a feladatot (még hippis frizurával):

273. fejezet – nyugaton a helyzet változatlan

Közzétéve Szerző:
11

Nincs igazából semmi különös, csak olyan jó most minden a gyerekkel. Féltem, hogy ha elkezd mozogni, akkor jön majd a rossz világ, de egyelőre nem jött, sőt. A Muci reggelenként általában körbedöngicsél, odakukacozik mellém, és aranyos magas babahangokat ad ki magából (ezzel olyan benyomást kelt, mintha gügyögne hozzám, mert van neki normál hangja is), miközben simogatja-matatja a nadrágomat, meg az ölembe hajtja a fejét, ilyenek. Azután felfedezi a környezetét, ha valami különösen érdekeset talál, akkor álmélkodva he- meg hőzik, tegnap például sikerült rálelnie az erkélyajtóra, amin ő is kilát az erkélyre, és ez egy félóráig lefoglalta. Pakolászni pakolászik, de és akkor mi van, majd visszapakolok (ő is próbálkozik vele, de én ügyesebb vagyok), szerencsére kevés mindent tartunk földközelben. Amúgy a Don nonverbálisan bevezette az általános többesszámot, ebben rosszabb, mint egy horda kismama, szóval mostanában nincs olyan, hogy olvasok, fiókozom, mosogatok csak olyan, hogy olvasunk, fiókozunk, mosogatunk, illetve a tányéromból eszünk. Mert mindent utánam kell csinálni.

Kismajom ebből kifolyólag megkapta ma reggel az első saját joghurtját is, mert mindig megeszi az apjáét, láthatóan örült neki, pedig már reggeli után volt (és kicsit elszomorította, hogy nem hagyjuk neki dobozostul megenni, pedig az a legfinomabb része).

Dévényen is megállapodtunk abban, hogy simán tudna már négykézlábazni, ha akarna, csak nem érti, hogy mi ez a hülyeség, amikor hason tök jól tud menni, miért kellene még térdelnie is hozzá. Azért a legutóbbi torna óta nagyon nyomkodja a kis seggét az ég felé, én viszont már tök rezignált vagyok, így fél év után belenyugodtam, hogy mi már örökké járni fogunk a tornára, nincs menekvés, sebaj, legalább kimozdulunk. Abban viszont megállapodtunk, hogy finommozgásilag a topon van, amúgy meg egy puszilgatnivaló angyaltündér (komoly szerelmi jelenetek zajlanak le két mozgássor között a polifoamon, a Muciban az az elképesztő, hogy bármilyen hisztit abbahagy és konkrétan flörtölni kezd, ha egy nő szépen néz rá).

Igazából olyan nagy hírek most nincsenek, végre elpakoltam a sterilizálót és a bébiőrt, amúgy evés rendben, mozgás rendben, alvások rendben (mióta mozog, megint alszik napközben is másfél órákat két evés között, néha már kezd olyankor hiányozni), röhincsélések rendben, az idő mondjuk lehetne egy kicsit jobb is, de ennyi belefér.

268. fejezet – a csúcsragadozóról

Közzétéve Szerző:
7

A Muci a lopós korszakába érkezett, és ha kiskutya lenne, akkor most szedném össze minden következetességemet, és mondogatnék olyanokat, hogy fuj, nem szabad, de mivel nem kiskutya, viszont szeretnénk, ha szeretne enni, inkább passzív jutalmazással bátorítjuk az amorális viselkedését (=hagyjuk a tányérunkból lopni).

Ez azért is könnyű, mert egyrészt a Mucinak van egy nézése, másrészt meg megtanult ugatni. Az ugatást a félsaját, illetve a szomszéd kutyáitól szedte, sokáig nem értettem, hogy miért csinálja, valami atavisztikus hajlam merült-e felszínre benne, hogy időnként morog rám, utána vakkantásjellegű hangokat produkál, de egyszer Don Maugli nagy vígan visszaugatott az udvarban a kutyáknak, amikor a kocsihoz vittem, és akkor leesett a tantusz, hogy csak tanulékony. A nézése meg olyan, hogy én nem vagyok egy elérzékenyülős fajta, de mintha tőröket forgatnának a szívembe, amikor a tekintete azt üzeni, hogy ő igazából egész életében mindig is arra a kábelra vágyakozott, ami a notebookomat köti össze a delejjel, semmi másra (vagy a joghurtomra, vagy a hajgumimra, helyzettől függően), és nekem annyi, de annyi kábelem van, ő viszont egy egészen pici baba, akinek egy kábele sincsen, mert mindig elveszi tőle a kegyetlen világ, és még én, az anyukája sem adom neki a csodaszép kábelemet.

Na, tegnap dokumentáltam a folyamatot, mondjuk nem az elejéről, mert az elején azzal voltam elfoglalva, hogy körbebástyázzam magam egy pampers gigapackkal, meg ilyesmi, hogy nyugodtan megehessem a diós kecskecamembertemet körteszeletekkel, de hiába. Az alább ábrázolt események egyébként közvetetlenül a gyerek megetetése után történtek.

Először csak finoman megsimogatja, ő nem is akar semmi rosszat, nem érti, miért kellett elbarikádoznom magam:

Utána mint a villám, rámarkol először az egyikre, utána a másikra, és lerántja a zsákmányt a mélybe:

A következő kép egy olyan gyereket ábrázol, aki előző nap krokodilkönnyeket sírt üvöltve, amiért körtét raktam a szájába (passzírozva), illetve szabályos operett-fuldoklórohamokat produkál, ha nem mixelem elég krémesre a pépjeit, és göb van benne, de természetesen az a körte, amit ő ölhetett meg, a világ legfinomabb kajája, akármennyire pépetlen is:

Később összeszedtem a megcsócsált zsákmányt, tele volt kisegér-fognyomokkal, szóval próbálgatja a harapástechnikáját a Muci. mindent összevetve, nagyon büszke vagyok rá, a jég hátán is elboldogulna (ha vinne oda neki valaki kecskesajtot és körtét).

267. fejezet – Muci tizenegy hónapos

Közzétéve Szerző:
14

Muci tizenegy hónapos lett tegnap (korrigált nyolc), vagyis finiselünk, most már csak harmincat kell aludni az évértékelő beszédig.

Fizikai paraméterek: a hossza megmérhetetlen, valószínűleg továbbra is 72 centi, súlyra 7800 gramm, és ezzel megtört a hosszú hónapok óta tartó havi 400 grammnyi hízások sora.

Fogak: április havában Muci megduplázta a fogai számát, immár kettő van neki (alsó egyesek). Teljesítményét a haza babapiskóta-fejkvóta emeléssel jutalmazta.

Evés: most már nagyjából mindent mernék neki adni, ami nincs túlfűszerezve, és nem aprómagvas gyümölcs kategória, de még él az a reflexe, hogy a darabosabb dolgokat kitolja a szájából, úgyhogy csak botmixelve kap botmixelhető dolgokat. Egyébként a vasszöget (kecskesajtot, rántott húst) is megemészti, csak az elsőkörös gyümölcsök csapják ki a bőrét ideiglenesen, mint a nyers alma és a nyers őszibarack (ellenőrzött, bio), ki érti ezt. Persze a tápszer az alap, de napközben csak szilárdat kap, bár van, amikor valamiért nincs kedve hozzá, akkor akár egész nap tápszerezhet, ha úgy tartja úri kedve. Egyébként fura, mert a babakajákat csak ímmel-ámmal fogyasztja, azt is rigolyásan teszi, csak langyosra melegítve és pici kanállal, ezzel együtt a fiúmat minden reggel letámadja reggeli közben, és ma reggel simán bezabálta a gyümölcsjoghurtjának egy nagy részét felnőttkanállal, hűtőhidegen. Túró rudit egyelőre nem kapott, de közeleg a perc (a csokitól nem féltem, nagyon jó az emésztése, és a jó minőségű csoki sokkal kevésbé kártékony, mint például a szénhidráttal teli babapiskóta vagy fehér kenyér, pedig azt is kap). Inni csak asszisztálva, négy decis nagypohárból hajlandó, cumiból nem.

Beszéd(értés): megért (vagyis konzekvensen értelmez valahogy) olyan szavakat, mint a gyere, a mindjárt, a hamm, a csinálom, stb. Aktív szókincse egyelőre egy szóra korlátozódik, arra, hogy nem (indokolt esetekben nemnemnemnem). Amúgy mostanában esett le, hogy talán ideje lenne egy kicsit babásabban beszélgetnünk, mert a fiúmmal úgy szoktunk kommunikálni, hogy azt még a tizenkétéves sem tudja követni általában, szóval most odafigyelve próbálom megtanítani a babát olyasmire, hogy pápá, meg baba (ma reggel utánam is mondta, hogy bebe!), ilyesmi. Amúgy meg rengeteget dumál, most már mindig beleszól a beszélgetéseinkbe, és egész sok mássalhangzót használ (a sziszegőseken kívül asszem mindet).

Alvás: az éjszakai tizenkét óra az fix, nappal meg délelőtt van úgy egy óra, ebéd után szintén egy óra, vacsora előtt meg további egy-két óra, mióta kúszik, és korán kel a nap (nem tudom, melyik  miatt). Annyiban macerásabb a csecsemőkoránál, hogy most már nem szabad körülötte lennünk meg nagyon zajonganunk, miközben elalszik. Az altatási procedúra annyi, hogy cumi a szájba, pelus a kézbe, aludj jól, Mucikánk (és nem azért, mert rideg szülők vagyunk, hanem mert őt idegesíti nagyon, ha maceráljuk, akár a jelenlétünkkel, amikor ő aludna). Autóban is elalszik általában (vagy dumálgat magában), babakocsiban nem, ott nézeget.

Nagymozgás: kúszás! De mint az olajozott istennyila, ha valamihez oda akar menni, hogy lerángassa, akkor komoly harcba kerül az eltántorítása (bár néha a legegyszerűbb simán csak megfordítani a másik irányba, és akkor elfelejti). Végre-végre hajlandó támaszkodni ülés közben, vagy ha meging, utáltam, hogy mindig pofára esik, mert reflexből hátracsapja a kezeit, ha megijed. Az állás a kedvence, maga előtt kapaszkodva (leginkább belénk), de még mindig nagyon kileng közben a csípője. És végre tud összezárt térddel térdelni egy-két percig, ha kapaszkodhat.

Finommozgás: nagyon kis finoman manipulál, csipeszfogással felveszi a drótot és a hullámcsatomat a padlóról, az egyik dolgot a másikhoz kocogtatja, a múltkor megfogta a hajam az arcom mellett kétoldalt, odahúzott, és képen nyalt, olyan puszi jelleggel, anélkül, hogy összekoccantunk volna, ilyenek. A finommozgására tényleg egy szavam sem lehet. Kedvenc szórakozása a pengetés, hogy valamit a szájába, vagy az egyik kezébe vesz,és a másik kezével pengeti (ez valószínűleg a pörgetésből jött, a fiúm megtanította, hogy hogyan kell a játékállványán a pörgetős dolgokat pörgetni).

Lélektan: van egy kis szeparációs szorongása, de nagyon oda kell figyelni, hogy észrevegyük. Amikor az apja reggel elindul munkába, akkor van egy másfél perces ordítva bőgés, majd átmenet nélkül, megnyugodva tovább játszik, illetve ha ketten vagyunk itthon, és kimegyek a szobából (és nem mondom, hogy "mindjárt jövök", vagy nyűgösebb kedvében van), akkor van egy kis felháborodott kiabálás. Hálistennek utál sírni a Mucifülű, és nagyon hamar abba szokta hagyni. Amúgy meg tényleg egy örömgyerek, fülig vigyor, ha meglát minket, ügyes, okos, alszik, nem rombol, szóval továbbra is odáig vagyunk érte (persze akkor is szeretnénk, ha egy üvöltő dúvad lenne, de így sokkal könnyebb).

Igazából nagyon kíváncsi vagyok, hogy a május ezek után mit tud még nyújtani, de azt se bánom, ha most egy darabig így marad minden.

262. fejezet – játékok, székek, apák

Közzétéve Szerző:
7

Ezt a képet tegnap lőttem Zoárdfiunkról:

zoard156

Itt kivételesen nem a gyerek a lényeg, hanem az egyértelmű preferenciák megjelenése: a plüssjátékokat (bárány, zsiráfos párna, macifejű zöld kukac, és a többi, a képen nem látható példány) ledobálta a bázisról, viszont magához vette a két darab textilpelenkát (Mucinak a textilpelenka jelenti a kényelmet, a luxust, a biztonságot és az evést), és az igazi játékokat, tételesen a piros mászókötél-darabot, amit a fiúmtól kapott vagy szerzett, a kibelezett ventilátor belsejét, amit a fiúmtól kapott, a kék szilikoncsövet, amit szintúgy, és aminek a többi részéből valami motoralkatrész lett, illetve ehhez még lopott magának tőlem két mobiltöltőt (és igen, figyeltem, hogy semmivel ne fojtsa meg magát). Ezekkel órákig képes eljátszani, például centiről centire végigvizsgálja a mászókötelet, közben motyog magában, mint valami minőségellenőr, de bármilyen műszaki jellegű cuccal nagyon jól elvan, finoman bánik velük, nem tépkedi vagy dobálja őket, nem úgy, mint például a bárányt. Ebben egyébként a fiúmra hasonlít, csak a fiúm készletei nem korlátozódnak egy játszószőnyegnyi területre, hanem telerakott velük egy egész szobát.

A legkihasználtabb babaeszköz nálunk pedig az FP pihenőszék, amit valami rohamomban vettem olyan nyolcezer forintért még a kórházazós időszakban (és csak azért volt ilyen olcsó, mert a kifutó dizájnból volt, ami babajáték esetén a wtf-kategória, tekintve, hogy ez csupán annyit jelent, hogy a huzata csibés, nem pedig zebrás, még szerencse, hogy a gyermekem önálló jellem, nem dől be a trendeknek, jó neki a csibés), igazából egyszerű, mint a faék, annyi plusz van benne a képen látható dolgokhoz képest, hogy elem által, bekapcsolásra rezegni tud, mint egy telefon:

zoard157

Elnézést a képminőségért, de mostanában csak ennyi látszik benne a gyerekből, ha benne van, ugyanis folyamatosan hintáztatja magát, két falat között, vagy kockanézegetés közben, vagy magában dumálás közben, állandóan, úgyhogy szerintem nagyon megérné egy generátort kötni a székre.

Kicsi korában (ehhe-ehhe, mikor volt az, öt hónapja?) is jól jött egyébként, időnként csak ebben rezgetve volt hajlandó elaludni napközben. Most ebben eszik, és ha már itt tartunk, ma a mennyiségi ivást is kipróbáltam vele. A rizspépes gyümölcs ugyanis pár óra alatt elszottyosodik, a gyerek meg folyamatosan húzta magához az aventes poharat, amiből etettem (ezt egyébként soha nem leszek képes megérteni, hogy adott ez a pohár, ami elvben tök praktikus lenne kajatárolásra, gyakorlatban meg közel sem zár lég- vagy cseppmentesen, miért nem lehetett ennyi pénzért rendesen megcsinálni?), úgyhogy gondoltam, próbáljuk akkor ki, és Muci simán megivott másfél decit belőle. Persze részletekben, és az én asszisztenciámmal, de tökre tudta, hogy mit kell csinálni.

Az apjával meg kitaláltak egy tök jó játékot a székkel, ami abból áll, hogy a fiúm a székben ülő Muci fölé hajol, Muci meg addig hintáztatja magát, hogy a legmagasabb ponton összeérjen az orruk, és amikor összeér az orruk, mindig nevetnek. Olyankor nagyon aranyosak.

261. fejezet – némi Muci, sok vulgárgenetika

Közzétéve Szerző:
31

Na, tegnap megint egy áttörés, Mucika pohárból ivott.

Természetesen a fiúm a ludas az egészben, mint szerepmodell, ugyanis a gyerek mostanában mindig megtámadja, ha eszik, és el akarja venni a tányérját meg a poharát meg az uborkás-sonkás szendvicsét, mert neki mindig ugyanazt kell csinálnia, mint az apukájának. Tegnap valami eszelős intenzitással nekiindult a (földön lévő) vizespohara felé, és rárabolt, a fiúm meg csak arra ügyelt, hogy fel ne borítsa, egyébként hagyta önérvényesíteni (természetesen azért, mert fiú). Az eredmény az lett, hogy a Don fókapózban (hassal lefelé, lábak hátul, elől nyújtott karos támaszkodás) lelkesen ivott a fiúm által enyhén megdöntött pohárból. Arról a Muciról van szó, aki vizet még cumisüvegből se hajlandó inni, hanem fintorog meg kiköpködi. Mondjuk most is volt némi köhögés a hülye póz miatt, de utána simán folytatta. Ilyen nagy már (és ilyen kis majom).

Meg mondtam, hogy fogok írni a férfi-női veleszületett különbségekről, és az nem csak üres fenyegetőzés volt. Az ugye mindenki számára tiszta, hogy a 23. pár kromoszómája a férfiaknak XY, a nőknek XX. Ez az egyetlen "aszimmetrikus" kromoszómapár, az összes többi egymásnak megfeleltethető génhelyekből (lokuszokból) áll az Y viszont sokkal kisebb, mint az X (menekülésből csak a leglényegesebb információk vannak benne, így kevésbé fenyegeti valami fatal error veszélye, ami miatt kihalhatnának a férfiak), cserébe a nők egyik X kromoszómája magába fordul, begubózik, és onnantól Barr-test álnéven tengeti magányos, visszavonult életét, a társadalmi eseményekbe nem beleavatkozva. Szerencsés módon általában az teszi ezt, amelyikkel valami bibi van.

Fogantatáskor fenotípus szempontjából minden magzat lánynak indul, és pár hétig az is marad. Azután a terhesség egy bizonyos szakaszában a magzat Y kromoszómájának hatására az anya szervezete elkezd egy bizonyos hormont termelni (természetesen ez bonyolultabb, de kábé így történik), amitől kialakul a férfiúi nemi jelleg. Persze itt is van egy csomó hibalehetőség, ezért van az, hogy léteznek XY kromoszómájú lányok. Ugyanakkor léteznek például XYY kromoszómájú férfiak is (meg az összes többi két- és hárombetűs variáció, leszámítva az YYY-t), akikről bizonyos (börtönben lefolytatott) kontrollcsoportos vizsgálatok után az derült ki, hogy 10-15 ponttal alacsonyabb az IQ-juk a kontrollcsoportnál, átlagban 7 cm-rel magasabbak náluk, arányukban többen vannak börtönben, mint az XY kromoszómájú férfiak, és szinte mindegyiket erőszakos bűncselekmény miatt ültették le.

Ebből arra lehetne esetleg következtetni, hogy a férfiak igazából magas, buta és erőszakos nők, ugyanakkor egy másik (nem börtönben elvégzett) vizsgálatból az derült ki, hogy bár az XYY kromoszómájú férfiak tényleg magasabbak lesznek a vártnál, de a testvéreiknél általában intelligensebbek. Az erőszakosságot meg elég nehéz egzaktul mérni.

Ami viszont tuti, az az, hogy a koraszülött lányoknak szignifikánsan magasabb az esélyük a túlélésre, mint a koraszülött fiúknak, hogy a gyermekhalandóság is inkább a fiúkat viszi el, és a férfiaknak alacsonyabb az átlagos élettartamuk, továbbá (valószínűleg ezeknek a kompenzálására) valamivel több fiúcsecsemő születik, mint lány.

Ami a nőiesnek meg férfiasnak tartott jellemvonásokat illeti, fiatalabb én naivabb koromban úgy voltam velük, mint a szovjet állami genetikusok, hogy minden csak nevelés kérdése (ez kedves elmélet, igazából csak akkor vált egy kicsit rémálomszerűvé (mármint a szovjet genetikusoknak), amikor megpróbálták ránevelni a búzát a szibériai éghajlatra. Akkor sokan éhenhaltak, illetve fejek hullottak, de nem az éhenhalás, hanem a kommunistához méltatlan búzaviselkedés miatt). Ugyanakkor valószínűleg nem véletlen, hogy gyakorlatilag nincsenek klasszikus női sorozatgyilkosok (leszámítva azokat, akik a saját gyerekeiket ölik meg, hogy sajnáltassák magukat, a "fekete angyalokat", meg a skizofréneket (nem egyenlő a többszörös személyiséggel)), hogy a nők gyengébben teljesítenek izomerőhöz nem köthető sportokban (sportlövészet, sakk), hogy nincsenek híres női matematikusok, pedig mindig, minden korban voltak a társadalmi elvárásokkal szembepisilő, vagány lányok (amivel szerintem semmi baj nincs egyébként, sőt). És ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a nők alsóbbrendűek, mert egy csomó dologban jobbak, csak természetüknél fogva, a férfiakkal ellentétben alapvetően nem kompetitívek, és éppen ezért azokból a dolgok, amikben a nők tehetségesebbek, nem lett olimpiai versenyszám.

És ez egyébként evolúciósan is logikus, mert a nemfüggő munkamegosztás azóta létezik, mióta az embergyerekek évekig önellátásra képtelenek, vagyis régebben, mint a tagolt beszéd, és ennek azért illik valami (természetes szelekción alapuló) nyomot hagynia a nemi kromoszómákon. Egyszerűen azok a nők, akikben égett a vágy, hogy versenyt öljék a mammutot (tudom, hogy már mamut, de nem érdekel, konzervatív vagyok) a férfiakkal, nem hagytak maguk után az ivarérett kort megérő gyerekeket, azok a férfiak pedig, akik inkább otthon maradtak a barlangban, és a szociális képességeiket csiszolták, hamar éhenhaltak. Meg a gyerekeik is. Persze minden kornak megvannak a maga vadhajtásai, tegnap is láttunk az Auchanban pár ilyen bogyógyűjtőgető jellegű, amúgy heteroszexualitása jeléül nővel megjelenő fiúcskát teát válogatni sztreccspólóban (nem vitatom, hogy mindennek ellenére lehetnek értékes személyiségek).

Szóval igazából csak arra szeretnék ezzel kilyukadni, hogy a Muci igazából veleszületetten szereti a birkózós játékokat, meg rugdalni, és nem azért, mert erre nevelem. Én csak arra nevelem, hogy ne bömböljön, hanem oldja meg a kisautó távollétének problémáját, de azt hiszem, ezt egy lánytól is elvárnám.

256. fejezet – a nyusziünnepről

Közzétéve Szerző:
11

A húsvét jól telt, én leginkább dolgoztam, a fiúmat meg sziklán ette a
fene, aztán vasárnap este hazajött leégve, fenyőgyantásan, tele
sebhelyekkel, és vidáman mesélte, hogy milyen jó volt, mert nappal a
sziklán égette a nap meg karcolta össze magát, éjszaka meg a szabad ég
alatt aludtak fenyőgyantában hemperegve. Mondjuk mstanában nagyrészt
egyformán néznek ki a Mucival, mert a kisebbik is képes a nyílt padlón
összekarcolni magát valamivel, de ez nem tartja vissza a kúszástól. A
top kedvenc célpontok 1. az elektronikus eszközök, bármi is legyen az,
2. a padlón hagyott edényfélék (tányér, pohár – kezdünk eljapánosodni,
a legritkább esetben eszünk az asztalnál, mert ott a Dont nem tudjuk
hova tenni, inkább leülünk mellé a földre) és sörösüvegek.

Na de vissza a húsvéthoz, hétfőn így lohengrinezett a malacfülű:

zoard144

Húsvétra ugyanis mindenki vízi eszközöket kapott, a Muci ezenfelül meg még sildes sapkát és naptejeket is (kezében egy babylove minta):

zoard145

Ez a babaúszógumi, olyan, hogy a háta mögött van egy támla, a három karika külön felfújható, és a babapopsit két keresztpánt tartja alul. Majd valamikor valahol kipróbáljuk. Így teljesen felfújva olyan lehet gyerekestül a vízben, mint egy ufó, és ez az az eszköz, amiben úgy úszhat, hogy szinte nem is kell érintkeznie a vízzel, ami nem túl treehugger dolog, de legalább nem fog megfulladni. A sapkát a kedvenc gyereksapkásomnál szereztem be, nála valahogy pont mindig van 1, azaz egy darab olyan sapka a méretében, ami nekem tetszik is, de annyi pont elég.

További újdonság, hogy mivel eszembe jutott, Amerikában mennyire szerettem az édeskrumplit, vettem olyat a malackölyöknek is, és neki is tetszett (külsőre olyan, mint egy nagy krumpli, belül meg narancssárga és sütőtökízű). A borsót-répát-karfiolt-krumplit utálja, én meg kicsit unom már a brokkolit váltogatni a sütőtökkel, úgyhogy ez öröm.

255. fejezet – kúszás kifejtve, ülőkocsi, torta

Közzétéve Szerző:
25

Na, szóval Don Muci elkezdett kúszni, ami egyrészt nem annyira meglepő és váratlan fordulat, másrészt viszont én úgy ünnepeltem őt, ahogy a természetfeletti képességekkel megáldott szuperhősöket szokás. A Muci egy ügyes.

Már szerda este óta gyanakszom rá, de akkor még csak azt csinálta, hogy szerinte nem tudott kúszni, viszont ha erősen, jedimód rákoncentrált egy tárgyra, akkor megfeledkezett magáról, és odaevickélt. Ezt a reakciót leginkább a Tilos Dolgok váltották ki belőle, úgyhogy igyekeztem mintegy véletlenül minél több Tilos Dologgal körülvenni (na jó, a konyhakést nem raktam le mellé, de egy csomag popsitörlőt simán beáldoztam a nemes célra). És egyszer csak olyanok voltak, hogy kimegyek a konyhába, és pelenkászacskó-zörgést hallok (majd bemegyek, mire Don Muci szorosan a pelenkászacskó mellett fekve erősen úgy csinál, mint aki hozzá sem ért), meg eredetileg távol lévő porszívók borultak, ilyesmi, azután tegnap a saját szememmel láttam, hogy a nyusziképű tankönyvi módon, három húzással odakúszik a notebookomhoz, és diadalittasan nyomogatni kezdi a gombjait. Az összeset. Azóta veszélyben a minden. Ha a Nagyvilághoz oda lehetne kúszni és megnyalni, akkor a Muci odakúszna és megnyalná.

Meg időközben a babakocsi ülőrészét is kipróbáltuk. Nekem nagyon tetszett, a Donnak már kevésbé. Elmagyaráztam neki előtte, hogy ő már nagyfiú, és a nagyfiúk ülnek a kocsiban, hogy mindent megnézhessenek, ő viszont kicsit előreszaladt időben fejben, és úgy értelmezte a dolgot, hogy ő már kamasz, aki ha nem ért valamit, akkor sértődötten, duzzogva kell ülnie. Ennek megfelelően viselkedett egész végig. Szerencsére sírni utál, és úgy gondolja, hogy sokkal jobban büntet azzal, ha nem néz a szemembe és nem mosolyog, nemnemnem, még akkor sem, ha a csodafényképezőgép van nálam, hanem ajakbiggyesztve anyeginezik, ha már ilyen megalázó dologra kényszerítettük, hogy Kocsiban kell Ülnie.

 

A középső képen látható arckifejezést szerintem bármelyik modern költő megirigyelhetné. De majd rájön a Zoárdfülű, hogy az ülőkocsi jó.

Időközben viszont rájöttem, hogy a tíz és fél hónap azt jelenti, hogy mindjárt egy éves a gyerek, vagyis szülinap, és bár ilyesfajta ünnepségből azért lesz még egy idén (szeptemberben, amikor meg kellett volna születnie), de ez a hivatalos, ezért szeretnék neki valami elsőszülinapos tortát gyártani. Mármint egy felnőtteset is, mert konkrétan babafogyasztásra majd összeütök valamit sütőtökből és almából, kis babapiskótával, de nekünk meg szeretnék valami brownie-tésztásat vékony, de kiadós csokoládékrémmel, amit viszont kék marcipánnal borítanék, és ezzel kicsit körülményesen bár, de elérkeztem a kérdésemhez, miszerint hol lehet kék marcipánt kapni nagy tételben, és hogy kell tortára tenni? Mármint ilyen marcipán for dummies eligazításra lenne szükségem, lépésről lépésre, mert kézügyességem van ugyan, de a tepsit csak hússütésre szoktam használni, szóval kell-e melegíteni, meg nyújtani kell-e, vagy vágni, mitől marad a tortán, ilyenekre lennék kíváncsi, ha esetleg valami cukrászféle is olvas.