Én nem vagyok egy cukrász lelkialkat, konkrétan ez volt életem első tortája, de valahogy nem tudtam lebeszélni magam arról, hogy a Donnak eská süssek első szülinapjára, ez biztos ilyen anyai ösztönféleség (szülés után egy évvel a nőstény egyedeken megmagyarázhatatlan nyugtalanság lez úrrá, amit addig nem tudnak leküzdeni, amíg lehetőségük nem nyílik sütni, Attenborough hangján).
Mindenképpen olyasmit akartam sütni, amit azért megeszünk (ez nem egyszerű), és mindenképpen kéket (mert azt a fiúm is látja elvben). A brownieféleségek biztos befutók, úgyhogy bekevertem és kisütöttem egy olyat (130g 70%-os étcsoki, 250g vaj, 1 dl narancslé, 2 dl cukor, 100g liszt, 4 tojás, 1 sütőpor, az első kettőt egybeolvaszt, a többit hozzákever, kivajazott-lisztezett tepsiben a sütőben 180 fokon negyven perc alatt kisüt), és végül krémet nem tettem bele, nem is hiányzott.
A marcipánozás már durvább volt, hálistennek csak egy lépést rontottam el, a befestését (lusta voltam kék marcipán vagy porfesték után szaladgálni, az ilyesmi hiánycikk). Hála az internetnek, ezt a knowhowt is meg lehet nézni youtube-on, szóval bemelegítettem a sok marcipánokat, összegyúrtam a festékkel, bekentem a tortát porcukros vajjal (hogy ne üssönát a színe, és tapadjon a marcipán), sok porcukron kinyújtottam a kék masszát, ráteríttem, kinyomkodtam alóla a levegőt, megtapasztaltam, hogy tényleg rásimul az oldalára (ebben eddig nem hittem, de valóban szinte bármilyen formára rá lehet illeszteni, rugalmaskodik), körbevágtam az alját, és konstatáltam, hogy ez bűnronda lett, mert a tenyérbemászókék ráadásul még márványos is. Átfestettem további ételfestékkel, amitől szebb nem lett, csak sötétebb, sebaj, utána nyomtam rá kakaós-cukros vajból Z-t meg körbecsíkot, ráillesztettem a gyertyát meg a bárányt, és akkor volt egy tortám.
A Mucinak nagyon tetszett, de nem ehetett belőle a minden miatt, viszont kapott egy kis kosárkában kisült adagot ugyanabból a tésztából, aminek a felét apró morzsák képében szétterítette a nappali padlóján, kicsit belehempergett (ez nem osztott, nem szorzott, mert bizonyos hasmenések és műsoros büfi miatt amúgy is négyszer váltott ma ruhát), majd egy részét felnyalogatta, de türtőztettem magam, egyszer van születésnapja, hadd élje ki magát. Van egy nagyon édes kép róla amúgy az apukájával, amin a gyertyát fújják odahajolva, örülünk.
kicsi malac 
amikor előkészítettél minket, hogy kék lesz a torta, már akkor sikított bennem valami, mert a kék, mint olyan, nem egy természetes ételszín, de hát a Ti tortátok… éreztem, hogy ronda lesz. De most, a képen, ahol egy szelet kikerült az egészből és látszik a barna, nos határozottan tetszik. olyan divatszínes…
most mit akarsz, tök jó lett. azon a képen, amin a Muci felé nyújtja az apja (?) kifejezetten jól néz ki.
hát szerintem tuti lett a torta! és még szép is – a maga módján 😉 de mekkora? először nagynak gondoltam, aztán a többi képet is látva már kisebbnek. összezavarodtam…
Gondolom, nemcsak én hiányolom az odahajolós gyertyafúvós jelenetet.
vl: kicsi. térfogatában olyan fél tortányi. a tányér, amin van, az átlagosnál valamivel nagyobb lapostányér.
haddgratula. a torta tényleg rettenetesen néz ki!
igen, a tortasütőösztönt igazolom, bennem is megszólalt, és életemben először összerittyentettem egy lúdlábtortát a Makinak. a meggyet leette róla meg bele is nyalt. de túlélte 🙂
boldog szülinapot a Mucinak!
Boldog születésnapot Mucifülűnek!
Huhhh, hát a torta több mint meglepő, de az íze isteni lehet! 🙂
M
sztem baromijólett!!!!
A tortasütőösztön létezik. Én egyszer kitaláltam, hogy sütök a gyereknek egy vár alakú tortát. Több darabból. Megsütöttem, felépítettem, volt négy bástyája, ilyen csipkézett lőrésekkel, vagymi, kapuval, ablakokkal, szenzációsan nézett ki. Az utolsó lépés lett volna, hogy nyakon borítom csokimázzal. Na attól omlott össze. (Állítólag előtte be kell tenni a fagyasztóba, megfagy,aztán mehet rá a csoki, nem lesz semmi baja.) Zokogtam, mint egy árva szamár, aztán belapátoltam több befőttesüvegbe, és beszállítottam a melóhelyemre. A kollégák nagyon örültek. Én meg rendeltem egyet gyorsan, miután kihevertem a sokkot.
Aztán a következő években csak laposakat sütöttem, volt pókemberes, meg mindenféle.
Boldogságos-szép szülinapot Don Zoárd-Mucinak!
Ha felnő, és úgy dönt, hogy szuperhős lesz ,szerintem remekül mutat majd a kék izomtrikón a barna Z. 🙂
(A bárány nemtom hogyan fér bele a koncepcióba, de addig kitaláljátok).
Most azon gondolkodom, megkérjelek-e, hogy süss nekem is tortát a szülinapomra 😀
Nagyon jó lett(akármit mondasz, nekem tetszik a színe), a Mucinak meg(megkésve bár, de törve nem) boldog születésnapot!
a sugar shopban ez a kedvenc tortám. az egy kicsit még kékebb és belül is van a csokikrémben kékség, dehát..
ez egy jó torta.
Irigylem a Mucit. Én már sokkal öregebb vagyok, de még senki nem sütött nekem tortát, pláne kéket. Mindenesetre most vérszemet kaptam, és talán sütök egyet én.
Az odahajolós képről végképp le kell mondanunk?
Nagyon boldogot kívánok én is!
Lucia, olvasol mostanában mailt? Vagy nem jó címre küldtem? Vagy csak nem akarsz válaszolni 🙂
Nóra
igazából már a márkdárszi is megmondta, hogy “Kevés a kék étel!” – nekem ez a főzési alapelvem. Ennek köszönhetően nem borultam ki akkor sem, amikor sikerült bugyirózsaszín salátát csinálnom. Volt benne cékla is meg yoghurtos öntet is – plusz idővel ezek együtt kibontakoztak.
Amúgy felszeletelve meglepően dizájnos.
És igaz, hogy 26 múltam, de még mindig az anyukám által sütött tortát kérem szülinapomra – mer’ a zanyatorta mindigalegjobb 🙂
Hát ugye, hogy joggal reklamálok gasztroblogot! Ez már két hónapon belül a második konyhai alkotásod! 🙂
eccer olvastam, hogy evolúciós okai vannak a kék ételtől való ódzkodásnak: ősember korunk óta belénk van építve, hogy a kékes-lilás kaja általában romlott és/vagy mérgező, ezért borzad össze tőle elsőre mindenki 🙂
én mondjuk simán megenném a kék tortát, ugyanis marcipán jöhet bármilyen színben és formában!
A Kék csodatorta egyébként alapmű, ajánlom mindenkinek (Muszty-Dobay zenés hangjáték, szenzációs)
Hát szerintem ez egy igazi “dizájner” torta, én első pillantásra beleszerettem. Hidd el Muci elé rakhatsz bármikor, bármilyen csodát, akkor is az a torta lesz neki a legszebb, amit Te sütöttél, nézhet az ki majd tényleg borzasztóan is. Egyébként nálunk az az alapelv működik, hogy nézhet ki bárhogy, lehet bármilyen halmazállapotú, kiscsaládunk ha kell a tepsiből, kiskanállal is kikapargatja, mert egy a lényeg hogy finom legyen. Mi vagyunk mi? Cukrászda? :))))
Ja, és nagyon boldog szülinapot Mucinak!!!
http://musztydoba.freeweb.hu/
valóban alapmű! a kvantum-fantummal egyetemben. a torta nagyon helyesen néz ki, és sztem az íz a fontos,nem a szín. meg tegyük hozzá, hogy a fiúnak is látnia kellett 🙂
gyevikin: nagyon le vagyok maradva levelezésileg, pár hete csak a munkaügyi mailekre volt időm válaszolni, de sejtem, melyikre gondolsz, előbb-utóbb eljutok odáig 🙂
nemisbéka: ja, durván domesztikálódom 🙂
apás kép: vannak dolgok, amiket azért inkább meghagynék családon belülre (pl. a fiúmat alsónadrágban:))
Igazából a blogjaid olvasásakor a poént azok a rejtett utalások jelentik számomra , amit nem biztos, hogy mind a napi több ezer olvasó ért, de nekem jó, hogy úgy érzem, hogy be tudok járni egy gondolatsort, aminek a mentén olyan sok minden van.
Például a hét végén Bécsben minden fán és oszlopon Európa parlamenti választási plakátok függtek, és azt tálalgattuk a lányommal, hogy miért a Bekämpfung szó szerepel mindenütt, ahol a Kampf is jó.
K, aki német szakos,azt mondja, hogy az előbbi valamiféle egyéb jelentésárnyalattal is bír, de én most lehet, hogy azt gondolom, haogy egy politikai szövegben is létezhetnek non grata szavak. Mint például a magyarban az élettér.
És persze, gratulálok a pici babának. Nagyon jól emlékszem a szülés utáni első bejegyzésedre, egy szót sem értettem belőle először: majd megbeszélem Zoárddal, hogy ez így mégse jó… Hogy, mit?
phzs: politikai szövegkörnyezetben számomra is vannak elítélendő szavak és kifejezések, ugyanakkor szerintem ezeket elmisztifikálni (és a hallatukra keresztet vetni) se jó, sokkal hatásosabb gúnyt űzni belőlük 🙂
igazából én pár napig nem is fogtam fel, hogy megszületett a gyerek, olyan hirtelen történt, simogattam a hasamat, időnként pillanatokra aggódtam, hogy nem mozog, meg minden. meg kikértem magamnak, hogy mondjak nevet, az én gyerekem szeptemberben fog megszületni, ráérek még neveken gondolkozni 🙂 azután hálistennek azért sikerült megszoknom a gondolatot.
nekem még nem jutott eszembe, hogy két hónap múlva meg kellene sütnöm életem első igazi tortáját…most akkor mi van, hol vannak az anyai ösztönök?!?!? nyugtass meg, hogy <2 hónapja találtad ki 🙂
Hát tudod Lucia, elmész te a francba! Kicsit elfordultam a blogolástól és mire visszaérek, Te szülsz egy egy éves gyereket..
Ráadásul egy hétig rágtam le a körmömet az összes kéz- és lábujjamról, merthogyugye, ha az ember blogolvasást akar bepótolni, akkor hátulról kezdi, mint… (ööö.. a hasonlat, ami eszembe jutott, az nem ebbe a blogba való:)) Nos, az első archív bejegyzés amibe belebotlottam az az volt, hogy megterhesedtél. Szóval végigparáztam az egész terhesség-szülés- első hetek/hónapok bejegyzéseit. Most meg mosolygok és gratulálok és gyönyörű a gyerek, meg minden. (És örüjjé neki nagyon, mert hamarosan kamasz lesz és akkor höhöhö :P)
hát elnézéedet kérem, kedves Tipi, valóban gondolhattam volna erre. Ezentúl az összes születendő gyerekemet megírom neked külön levélben, de legalább bekommentelem hozzád, a saját blogodra legalább párhavonta ránézel.
🙂
Jólvan, de akkor szíveskedjél kétévente csak egy utódot világra hozni, mert nincs időm az összes gyereked blogját olvasgatni 😀 Ja, és éljen sokáig Zé a Mucimalac! (Mert amilyen bunkó vagyok, ezt kihagytam az előző kommentből, de jelzem, hogy csak jogos felháborodásom okán)
KLEM, meg tudod mutatni/elmondani valahogy a pókemberes tortát nekem? Az ötévesemnél mostanában a pókember a király, az én fantáziám kb. odáig terjed, hogy kap egy marcipánfigurát a tortájára, aztán viszlát… 😀
Sudve, áttúrtam az összes fényképalbumot, de csak a Songokusról találtam képet:D
De a pókemberes is ugyanúgy készült, megsütöttem a csokitortát, a tetejét és az oldalát bevontam marcipánnal ( vagy fehér olvasztott csokimázzal, vagy tojásfehérjéből készült mázzal, mikor mivel), és arra rajzoltam rá olvasztott csokikrémből a pókember kontúrját. A mintát képregényből kirajzoltam, odatettem a torta mellé, a csokimázat zacskóba töltöttem, a zacskóra csomó, majd az egyik sarkán egy nagyon pici kivágás, és már lehet is “írókázni” vele. De kézművesboltban lehet kapni írókát is, azzal is lehet (nekem az is van itthon, mert néha kerámiázok.) Csak egy kis kézügyesség kell hozzá, meg kreativitás (nekem ez jobban ment, mint a sütés:D )
Desmond Morris az Embergyerekben részletezi az első szülinapi torta kulturális hagyományát. Sajna már nem emlékszem, de valami ősi pogány mítoszra vezeti vissza. Majd megnézem megint. Szóval tényleg van mögötte valami.
Nekem tetszik a torta, én a marcipánnal eddig még nem mertem kísérletezni. Nálunk a Stahl féle halálos csokitortából nem ehetett az egy éves ünnepelt anno. Kapott jépatojtát, de neki doszt a csokis tetszett, amit a felnőtteknek sütöttem…
Nekem tetszik 🙂
A tesóm az első szülinapjára kaptt tortát atomjaira cincálta szét, minden csupa a csokikrém volt, ő is, mi is, a bútorok is, meg a szőnyeg és a függöny. Nagyon mókás volt, Muci belehempergése semmi ehhez képest, de azt mondtad, hogy mindenhez olyan finoman nyúl hozzá, mint egy nagy :)Nagyon szép baba. Boldog szülinapot
Hát sok sok boldog szülinapot Don Muci Zoárdnak. Meg nektek is:)