283. fejezet – a szülésélményről

Idén egyébként nem rendezünk nagy szülinapot, rendeltem pár könyvet a kölyökcicának, de azok még nem jöttek meg, illetve tervezem, hogy kap majd valami járművet (olyasmire gondoltam, mint Timuré), csak még várok, hogy kicsit erősödjön, nehogy elkényelmesedjen a nagy motorizációban, meg holnapra lesz torta (ma kimenője van a fiúmnak), kábé ennyi. Viszont reggel nagyon-nagyon megpuszilgattuk, és egész nap tökre örültem, hogy ilyen ügyesen végigcsinálta ezt az évet.

Egyébként tökre emlékszem, mi volt a születése napján. Bementem dolgozni, ebédidőben átugrottam az albérletembe, ahol már rég nem laktam, hanem szép lassan költöztem ki, és kipakoltam a hűtőt, hogy kihúzhassam a konnektorból. Fél ötkor hazaindultam, de útközben gondoltam egyet, és megálltam a fodrásznál. Ott volt egy olyan, hogy de fura, kavarog a gyomrom a fodrászat-szagtól, de aztán elmúlt, a végén meg megkérdezték, hogy szülésre készült-e a frizura, amin csak nevettem, hogy hol van az még. Utána otthon még írtam az Agavénak a szülinapos bulijukra (akkor tartották az 5.-et, mint én a 30.-at) dexteres kvízkérdéseket, aztán meg valahogy semmi nem volt jó, elmentem fürdeni, mert a vízben legalább nem nyom a bálnahasam.

És a kádban egyszer csak kifolyt belőlem valami borzalmasnak tűnő mennyiségű vér, úgyhogy felkiabáltam a fiúmnak, hogy vészhelyzet van. Telefonáltam a dokimnak, és kábé öt perc múlva indultunk a János kórházba (az van a legközelebb), a köztes időt én öltözködéssel töltöttem, illetve dobáltam dolgokat a hátizsákomba, a fiúm meg a vért törölgette utánam. És akkor kezdődött, hogy egy tök laza csajból ilyen jiddise máme lettem, a rossz megérzéseimmel, amik sose jönnek be a gyerekkel kapcsolatban, akkor például tutira tudtam, hogy a gyerekkel nagy baj van, valószínűleg meghalt, nem is mozog, de minimum életképtelen. Egyébként nagyon szép este volt, több forró, napsütéses nap után, tiszta idő, meg minden, éppen alkonyodott. És mindenhonnan fekete furgonok kanyarodtak elénk, amit szintén jelnek vettem.

Azután a kórházban felcétégéztek, találtak szívhangot hálistennek, többen belém is nyúlkáltak, és intravénásan megpróbálták visszafordítani a szülést. Eközben a fiúm tiszta vidáman hegymászós anekdotákat mesélt, gondolom, hogy tudjam, van rosszabb is. A fájások között nevetgéltem, azután viszont egyre erősebbek lettek, felpateroltak a szülőszobába, háromnegyed tizenegykor az orvosom is megjött, nyomhattam, akkor már nagyon fájt, és életem legrosszabb pillanata az volt, amikor a legfájósabb szétszakadós részem felé odaközelített az orvos egy henteskéssel (olyannak tűnt), hogy akkor ő most akkor azt belém rakja, és burkot repeszt. De szerencsére aztán az a rész nem fájt, csak vizuálisan volt durva. És akkor kiabáltak velem, hogy nyomjak már, én meg éreztem, hogy nem tudok, meg fogalmam sem volt, hogy hogy kell egyáltalán szülni, mert annak a hetedik hónapban akartam utánanézni, és néztem a falon az órát, és mondogattam magamban, hogy tizenegyre meg kell szüljek, mert tovább nem bírom, a fiúm meg mondta, hogy látja a haját, és egyszer csak kint volt a Muci, felnéztem az órára, pont tizenegykor. És utána volt még egy kis kiabálás velem, hogy nyomjak már és szüljem meg azt a méhlepényt, mert különben esetleg elvérzek, én meg kértem, hogy vegyék már ki belőlem altatásban, mert nem tudok nyomni, mire az orvos megpróbált nagyon szigorúan rámpirítani, hogy tudom-e, milyen kockázatosak az altatásos műtétek, de tökre nem tudott érdekelni, kisebb bajom is nagyobb volt akkor. Egyébként valószínűleg tényleg nem tudtam nyomni, mert utána olyan egy napig annyira nem tudtam megfeszíteni az izmokat odalent, hogy pisiljek, katétereztek, meg az érzőidegekkel is történhetett valami, mert nem is éreztem, hogy kell-e egyáltalán. Végül persze altattak, kiszedték, utána meg ottmaradtam még vagy négy óráig megfigyelésen a szülőszobán, ami egy jobbfajta volt, nagyképernyős tévével, úgyhogy végignézhettem egy hentelős krimit, meg egy szoftpornót, bár nem pont erre vágytam, de nem értem el a távirányítót.

De egyébként miután kipottyant a gyerek, már tök jól voltam, a fájdalom elmúlt, örömhormonok ezerrel, a fiúm rohant Zorcsi után, utóbb elmondta, hogy egyrészt zárva volt a PIC épülete, és már gondolkozni kezdett, hogy felmászik a falon az első nyitott ablakig, amikor valaki kinyitotta, másrészt nem akarták beengedni a PIC-re (a pikírt nővérke volt ügyeletben, és éjfélkor nincs látogatás), de meghallotta, hogy az ápolók arról beszélgetnek, hogy jaj, nincs ki levigye a vért a laborba, mire csereüzletet ajánlott, és beengedték. Mert ő olyan, hogy megoldja. És csinált egy képet a Muciról, én meg megnyugodtam, hogy oké, gyerekformája van.

Azután másnapra én kikérdeztem minden orvost, a fiúm meg elolvasta az egész internetet, és megnyugodtunk, hogy nem lesz semmi baja a Don Mucinak, és valóban nem is lett. És igazából sajnálhatnám, hogy azt az első pár órát-napot nem együtt töltöttük, de ha csak ketten vagyunk, akkor a gyerek öt percen belül meghal, meg valahogy egyébként sem érzem, hogy számítana, sokkal jobban számít, hogy azóta mennyit voltunk együtt. Meg a pozitív szülésélményeket sem értem annyira, még ha le is vonjuk a katasztrófahangulatot, a szülés tényleg egy direkt rossz dolog, fáj, de nagyon, és az az egy jó van benne, hogy vége lesz, és akkor ott a gyerek. De az nagyon jó.

Reklámok

17 thoughts on “283. fejezet – a szülésélményről

    • Kedves Lucia!

      En is vegig azt mondtam mindket alkalommal, hogy soha tobbet nem csinalok ilyen baromsagot, hogy gyereket vallalok. Es en mindketszer 9 orat vajudtam…

      Aztan odaadtak a gyerkoco(ke)t, fekudt(ek) a hasamon, fogtam a kiskez(uk)et, es mar nem erdekelt, mi volt ot perccel azelott. Az azota eltelt ido(k) pedig csak megerositettek, hogy azert megis megerte. Gondolom, ezzel Te is igy vagy utolag. 🙂

      Azert ha nem igy alakul, akkor kicsit pozitivabban allnal a szules elmenyehez is, ebben biztos vagyok.

      Tavaly ilyenkor ket hettel voltam szules elott, mindenen meghatodtam mar a hormontultenges miatt, a kepeiteket latva plane bogtem, es nagyon szurkoltam, hogy minden rendben legyen Veletek.

      Boldog szulinapot!

      Udv:
      w

    • Emlékszem erre az időszakra, mert itthon voltam veszélyeztetetként, és csak olvastalak, olvastalak, meg sokat sírtam (első trimeszter), és izgultam.
      Aztán saját magamat figyelgettem mi van, ha, de aztán mégsem.
      Gyönyörű a Muci, és Boldog Szilnapot neki! 🙂

    • hehe, én is bőgtem, pedig én nem is voltam terhes [nem csak akkor, még sose], és drukkoltam, és mindenkinek mutogattam, hogy nézd milyen szép ez a gyerek, és az egész családom, meg a kollegáim is szurkoltak Don Zoárdnak, aki szerintem nem csak szép, de roppant okos kis lény [volt akkor is, és most is :)]. nagyon nagyon boldog szülinapot 🙂

    • “49. fejezet – legyen már két hónappal később […]
      Aggódom az ötnapos malacért, azt hiszem, mostantól folyamatosan aggódhatok majd valamiért.”

      Ez utóbbi, nagyjából így fog maradni egy életen át! 🙂
      (nekem legalábbis, harminc év alatt sem sikerült leszoknom róla)
      De olyan jó rátok nézni, így tizenkét hónappal később!
      Isten éltesse a Mucit! (és a szüleit is, természetesen)

    • Én meg a másik blogodat olvastam, erről nem is tudtam (csak mikor írtad, hogy “erről a másikban”, úgyhogy utólag tudtam meg, hogy mivan.
      Viszont most bőgtem.
      De csak nem vagyok terhes máris?!:))))
      Sok boldog isten éltesse Mucit!
      (csak két órát késtem:D)
      (az viszont teljesen meglepett, hogy Sárával egy napon születtek:o Hát mi volt aznap?:o)

    • a szules tenyleg faj, es en se ertem korulotte a pozitivhisztit, es tenyleg tokmindegy, h utana hol a gyerek, az a lenyeg, h legutana a tied es kesz, nekem elvittek gyereket, es nem volt rola kep, azota is mindenki leakad, mikor azt mondom, h mikor fel nappal kesobb eljutottam a dobozlakomhoz, ha konkretan barmelyikre ramutathattak volna, h az az enyem, es bar szamtalan jel arra mutat, h valoban a sajatomra mutatattak, tenyleg nem azon mulik, h szules utan ki mennyit abajgatja, vannak annal fontos dolgok is az eletben, pl az eltelt egy evetek, boldogot a gyereknek

    • Köszi itt is a szülinapozást 🙂

      Nemlajos: igen, egy napon születtek Sárival, aznap este hidegfront jött, babaeső volt, a Muci lett az utolsó gyerek, akit át tudott venni a PIC, a következőket vitték a klinikára, meg az időre született babák miatt is egész éjjel tele voltak a szülőszobák 🙂

    • Mielőtt ideérnek a gyengéd születés hívők és darabokra cincálnának titeket, gyorsan mondanám, hogy mindenkinek más a látószöge, mások a prioritásai, csak a népeknek valahogy állandóan az a késztetésük, hogy a sajátukat egyigazként nyomják le a többiek torkán. Szóval fel se vegyétek majd.
      (amúgy az én első képem a fiamról a lába volt térdig, ahogy a doki kiszedte a hasamból és felemelte a paraván felé, megszámoltam, megvolt mind a tíz lábujja, ez kicsit megnyugtató volt, aztán 9 órával később ezekről a lábujjakról ismertem meg a PIC-en. Most már 7 éves múlt, két hét és kivégzi az első osztályt, csorba a mosolya, ahogy a felnőtt fogait növeszti, és egy centi híján a vállamig ér. De azért élete első 5 napja kitörölhetetlen marad bennem, és sajnos nem azért, mert olyan jó lett volna.)

    • Gratulálok nektek és boldog szülinapot kívánok ZorcsiDaninak!
      De régen is volt az az egy évvel ezelőtt. Én is sokat izgultam azért a kölyökmacskányi babáért, akit a fényképeiden láttam. Egy csoda, hogy egy év alatt ilyen komoly fiatalemberré vált:)

    • “Meg a pozitív szülésélményeket sem értem annyira, még ha le is vonjuk a katasztrófahangulatot, a szülés tényleg egy direkt rossz dolog, fáj, de nagyon, és az az egy jó van benne, hogy vége lesz, és akkor ott a gyerek. De az nagyon jó.”

      És ezzel meg is fogalmaztad a pozitív szülésélmény mibenlétét :-))
      Boldog szülinapot!

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s