gyerekprogram kategória bejegyzései

338. fejezet – nem szereti, ha béna ruhákat adok rá

Közzétéve Szerző:
27

Én igazából tökre pro-Halloween vagyok, majd ha nagyobb lesz a gyerek, fogunk töklámpázni, meg csontvázazni, meg mittudomén, az ilyen hülyeségeket szívesen átveszem bármilyen kultúrából. De most még kicsi, úgyhogy nem terveztem nagy ünneplést. Az eredeti stratégia egy ottalvós kirándulás volt a nyugati végeken, de ez most munkaügyek miatt kútbaesett, majd bepótoljuk, mindenesetre lementem a boltba a Donnal tápszerért, és annak is mindig örül.

Mostanában kezdi megérteni, amit mondok, ezért szoktatom ahhoz, hogy nem szabad levenni a cipőt meg a sapkát (elmagyarázom neki a mögöttes okokat, és ha le akarja venni, akkor szelíden, de határozottan nem-nemezek), és haladunk is, de valahogy azért mindig odatéved a keze.

zoard306

Mondjuk ebből a szempontból én is megérem a pénzem, mert én is utálnám, ha idétlen töksapkákat húznának a fejemre, csak mert olyan édes, de ez a szülői lét egyik előnye, hogy pár évig még én válogathatom meg a gyermek ruháit és életstílusát. Viszont azért mindent egybevetve jól járt velem a Don, mert öltöztethettem volna például ráknak is (cuki! cuki!), de példátlan önuralmat tanúsítva legyőztem a kísértést.

Azért van némi tekintélyem, de kezdhetem felkötni a gatyámat, mert Muci felfedezte a passzív-agresszív hisztiben rejlő lehetőségeket. Amikor kicsi volt, akkor ha nem úgy mentek a dolgok, mint szerette volna, nem volt hajlandó az ember szemébe nézni, és konzekvensen biggyesztett. Ezt a képességét mostanra már-már tökélyre fejlesztette.

zoard307

Ebben is rám hasonlít, meg abban is, hogy igen könnyen felejt sérelmeket, ha valami szórakozási lehetőséget kínálnak neki. A következő kép kábé fél perccel később készült, amikor elindítottam neki a babajátékot a számítógépen.

zoard308

A babjáték egy olyan szoftver, hogy ha Muci billentyűzik vagy egerezik, akkor mindenféle betűk és vigyorgó formák ugranak fel a képernyőre. A mr.a (bácsi) telepítette neki, amikor átjött, hogy rögzítse a gyerekszobában lévő könyvespolcot a falhoz, mert a fixa ideámmá vált, hogy rá fog dőlni a gyerekre, pedig tök stabil, meg minden, de így jobban érzem magam.

zoard309

Vicces volt egyébként, hogy mennyire tette az eszét a Muci az a előtt, odament például a konnektorból kihúzott porszívóhoz, és nyomkodni kezdte rajta a gombokat, miközben fél szemmel az át figyelte, hogy az látja-e, mennyire nem fél, meg hősködött a lépcsőnél, ami szintén nem szokása (most se hagytuk), illetve végig nem hagyta békén az át, elvette a fúróját, kivette a kezéből a billentyűzetet, megpróbálta kedvesen, de határozottan arrébb lökdösnia számítógép elől, és úgy általánosságban folyton körülötte sertepertélt. Volt egy olyan húsz perc, amikor az a nagyon programozott valamit, akkor távoltartottam tőle a Mucit, ami úgy nézett ki, hogy a Don négykézláb elrohan a vendége felé, de amikor egy méterre ér, megfogom, és visszahúzom, goto 10. Ezt végig nem unta meg, szerintem egy rövidebb maratont lenyomott részletekben.

zoard310

Az is fura, hogy milyen dolgoktól tud félni, a babáktól és a babahangoktól például retteg, ezért azokat le is tiltottuk a babaszoftverben, de sajnos bugos, úgyhogy benne maradt egy gyerekhangon előadott “wow”. Amikor ezt Muci meghallja, sírva kapaszkodik a nyakamba, és hosszan el kell magyarázni, hogy nem kell félnie, nincs itt másik baba, az csak egy hangfelvétel, másik babák csak a mesékben léteznek. Ugyanakkor a ma esti szórakozásunk például az volt, hogy én velőtrázó hangokon sikoltoztam neki, ő meg röhögött, majd megpróbált utánozni, ettől egyáltalán nem fél, csak a babanevetéstől fagy meg a vér az ereiben. Meg olyat is csináltunk, hogy magunktól eltartva a fényképezőt fotóztam a minket, és utána megnéztük a babát a kijelzőn, természetesen nem a legjobban sikerültek ezek, a következő sem kerülne be a World Press Photo döntősei közé, de azért berakom, mert így szokott rám nézni ez a Muci (amikor nem kényszerítek rá sapkát), és az jó.

zoard311

(Ja, a kezében tartott krumpli meg a legújabb mániája, folyamatosan krumplit hurcol magával mindenhova, ami tök jó játék, mert lehet dobálni, be lehet rakni dobozba, ki lehet venni dobozból, ha éhes az ember, meg lehet harapdálni, továbbá meg lehet vele etetni a bárányt és anyát, úgyhogy mostanában állandóan krumplikat találok a játékon, a könyvek között, a virágcserépben meg a fiókomban).

333. fejezet – itt a tél (drámai hangon)

Közzétéve Szerző:
26

Pedig azt hittem, van még egy kis időnk, még csak egy hete vezettem be a vastagabb hálózsákot a gyereknek, de vasárnap este szerencsére gyanút fogtam, és elővigyázatosan beeszkimóztam a Mucit: harisnya + body (tényleg, ezt 30 éve hogy hívták?), arra egy pamutrugi, arra egy plüssrugi, és arra a téli kordoverálja (bélelt, de puha). Kicsit ugyan hülyénéreztem magam, de reggel nagyon örültem az előrelátásomnak, mert 10°C volt a gyerekszobában (északi fekvésű, az a leghidegebb helyiség, ami praktikus, mert Muci kettőnk közül a legkevésbé fázós, másfél hete is valamelyik nap nem volt hajlandó egy bodínál többet megtürni magán, amikor bementünk a városba, én meg hosszúujjúban-hosszúnadrágban, az emberek nagyon csúnyán néztek ránk, de nem magyarázhattam el mindenkinek, hogy nézzék meg, milyen meleg a combja, ő ilyen forróvérű), és 15°C nálam, szóval nagyon gyorsan megtanultam fűteni.

Viszont azóta felöltözés van rendesen, aminek örülök, mert én imádom a kapucnis Mucit, aki meg a telefonomat szereti a világon a legjobban:

Nyomogatni is nagyon precízen nyomogatja, bár hálistennek a billentyűzár feloldását még nem tapasztalta ki:

Sajnos mindig eljön az a pillanat, amikor elkezdi a földhöz vagdosni, mert azt tapasztalta a dolgokkal kapcsolatban, hogy ha a földhöz vágja őket az ember, akkor szétesnek, és meg lehet nézni, mi van bennük, na ilyenkor szoktam korlátozó szülővé válni, mire Muci így büntet:

De mindenre talál megoldást, most például rájött, hogy van nekünk a kérem-köszönöm-tessék megunhatatlan játékunk (azt mondom neki valamire, hogy kérem, odaadja, megköszönöm, majd nyúl érte, én meg azt mondom, hogy tessék, és visszaadom, ezt eddig mindig én untam el előbb, de csak úgy szabad játszani, hogy mondom a megfelelő szavakat, különben szájbiggyesztés van), úgyhogy mutatta, hogy tessékeljem csak oda azt a telefont:

Amúgy végre legalább mutogat, nyúl dolgokért, meg mutatóujjal mutat dolgokat, meg ha vegyem fel, akkor a két kis kezét felemeli, meg puszit ad (nagy, nyálas, fogakkal vigyázós harapás).

Ha már fogak, megint fogzásos balhé van, gombás páviánseggel, ma vettem észre először, de szerencsére a páciens hősiesen tűri a kenegetést. A metszői ugye már kint vannak, most az egyik 3-as csücskét láttam kandikálni, de Muci orálisan szégyenlős, úgyhogy a többire csak tippelni tudok.

Viszont ma különösen jó gyerek volt, pedig a délelőtti szunyókálóidejében vittük el egy Ikea-Decathlon-Baumax körre. Bár siettünk, azt hittem, a Decathlonnál már vége lesz az ő türelmének, de hálistennek vettem többek között egy majdnem Muciméretű műanyag szerszámosdobozt is (igazából azért mentem, mert hétvégén a könyvespolc összerakása előtt szembesültem azzal a ténnyel, hogy az összes szerszámom eltűnt valahova, úgyhogy kértem kölcsön egy kereszthornyos csavarhúzót, de menet közben kiderült, hogy sima is kell, meg kalapács is kell, és akkor már dolgozott bennem a flow, úgyhogy megoldottam egy asztali késsel és egy kővel, de megfogadtam, hogy az első adandó alkalommal készletet frissítek, sé akkor már doboz is kell), amit nagy büszkén hozott végig az ölében, és egyáltalán nem dobott le, mint minden mást szokott. Itthon meg tök hamar felfedezte, hogy működik, ki-be pakolta belőle a felső tálcát, egyenként megnézte, mik vannak benne, és azóta ha valami különösen szépet talál, akkor rohan a szerszámosdobozához, hogy beletegye (eddig a kedvenc szemetesébe rakta a kincseket).

Szóval hálistennek jól vagyunk.

332. fejezet – apa lettem

Közzétéve Szerző:
31

Naszóval, mióta temérdek időm van (=a háttérben futó két munkám mellé nem vállalok be újakat), azóta Mucival kimondottan fellendült a kapcsolatunk, mert napi akár több órán keresztül aktívan játszom vele. Szeptemberben nagyrészt úgy mentek a reggeleink, hogy 7-8 körül gyorsan kelés, etetés, utána fél kézzel dolgoztam, másik féllel a gyereket szórakoztattam lehetőleg tárgyak által. Mostanában kicsit ellustultunk, újabban már a Muci kelt engem is, fél kilenc körül ébred, olyankor még eldödög egy kicsit a nyuszival, én meg szendergek, vagy elolvasom gyorsan az rss feedjeimet. Élesre az első koppanásnál vált a helyzet, abból tudom, hogy most dobta ki a gyermek az egyes számú cumiját az ágyból, olyankor már nagyon hamar következik a kettes számú, és ha abban a pillanatban nem jelenek meg, akkor balhé lesz.

Aztán reggeli után elhülyéskedünk a padlón fetrengve, vagy birkózni kell (sajnos én szoktam veszíteni, olyankor nagyokat jajgatok), vagy négykézláb kergetőzni, ami közben a Muci párszor hasraesik a röhögéstől (van kritikai érzéke, egyébként meg állati nehéz hosszasan négykézlábazni, kúszásból meg végképp béna vagyok, az összes dévényes nagyon csóválná rám a fejét). A legújabb játék meg, amit a Don talált ki, hogy ülljünk oda a dohányzóasztalos tükör elé, és puszilgassam az arcocskáját, miközben ő elégedetten vigyorogva figyeli a tükörben, hogy egy vörös csaj puszilgatja az arcocskáját.

Van még a rituális koponyafog-simogatás (mindig meg kell simogatni a koponyák fogát, de legalább nem fél tőlük), utána meg jön a polcokról le-fel pakolászás, amíg én elmosogatok. Ezt képetelen megunni, mindent levesz, mindent visszarak, minél nagyobbat csattan, annál jobb. Időnként könyvet lop közben, és tök ügyesen lapozgatja.

Aztán mostanában leszoktunk a játszótérre, bár kellene egy másik, mert ez olyan kétéveseknek való, a Muci még kicsi hozzá, másrészről neki a mászókázást javasolják. Nem is nagyon szoktak más gyerekek ott lenni, vagyis csak olyan hatodikos-forma gyerekek, akik suli után ott fagyiznak, meg nyolcadikos-forma gyerekek, akik érthetetlen okból beemelik a kerítésen a biciklit, kétszer végighajtanak, majd a másik oldalon kiemelik a biciklit, és továbbmennek. Az élet rejtélyei.

A hintázós kutyára a Muci gyakran felkéredzkedik:

De ezen mindig szigorú arcot vág, hogy csak a szája sarkának gyengéd rándulásából lehessen arra következtetni, hogy a kemény külső mögött érző szív dobog. Ha véletlenül más ül a kutyára, akkor felháborodik, de például gyümölcsjoghurtot sem ehetek úgy, hogy ne rohanna oda elképedve, hogy tetetetete! (="anya, nem eheted meg a baba ételét").

A csúszda lefelé elmegy, de igazából az a fun része, amikor felfelé lehet rajta mászni.

(Magáról az aktusról nincs kép, mert olyankor a fényképésznek támasztania kell a csúszdamászó talpát).

Asszem, az is pont csúszdázás alatt volt, hogy a Muci, aki már egy ideje figyelte az apukájához rohangáló ("apa, apa!") hasonló korú törpét, egyszer csak összerakta magában a dolgot, komolyan rám nézett, majd közölte velem, hogy apa, én meg nem tudtam, hogy sírjak, vagy röhögjek, de aztán inkább megtiszteltetésnek vettem. Mindenesetre nagyon gender PC. Azóta is apának szólít időnként, bár próbálom lebeszélni, esetleg majd kirakok a falra apaábrázolásokat a zsiráf és a tehén mellé, és begyakoroljuk azt is.

De a felülmúlhatatlanul legérdekesebb featúrája a játszótérnek természetesen a kavics.

Muci egy kavics-gourmand, levadássza az összes csábító külsejű kavicsot, és szíve szerint mindet a pofácskájába is gyömöszölné, de már megtanulta érteni is a nemet, minek következtében teljesen egyedül, a közreműködésem nélkül képes olyan monodrámákat előadni, hogy szerez egy kavicsot, a szájához viszi, majd azt mondja, nem, szemrehányóan rám néz, és legörbülő szájjal eldobja a kavicsot.

Konkrétan így néz ki egy olyan gyerek, akinek az anyukája *soha*, *semmit* nem enged meg, még kavicsot ennie sem szabad, nem beszélve a homokról, meg kell a szívnek szakadnia.

Hálistennek azért hamar meg szokott vigasztalódni, először is némi ujjal:

(Amúgy sajnos nem hajlandó ujjat szopni, pedig sokkal jobban örülnék, ha az ujját venné a szájába, mint így, hogy minden mást). Utána pedig hazafelé már velem óbégat a CD-re, mármint én énekelek, Muci pedig hátul viszi a héééééééé-hóóóóóóóó szólamot nagy lelkesedéssel. Szöveghűen eddig csak az örökzöld slágert, a hinta-palintát tudja (mármint odáig, hogy in-ta, in-ta), a Born to Be Wildra és a Bóbitára rázza a seggét, az Alma zenekart pedig, amit nemisbéka ajánlott, kővé dermedve bámulja a youtube-on, és mivel egyelőre nem tudom, hogy ez a szélsőséges nemtetszés, vagy a szélsőséges tetszés jele, fogok még vele próbálkozni.

És a világ legjobb híre, hogy itt a sütőtökszezon, a Don kedvenc évszaka. Én nagy tételben sütök, ő nagy tételben eszi, mindenki jól jár, és már várjuk a hideget, mert alie-éktől a farmerek mellett örökölt a kiskorú pár tuti sütőtök-sapkát sütőtök-kesztyűvel és színben illő nadrággal, ő lesz a legmenőbb gyerek a hintában.

331. fejezet – Muci 16 hónapos

Közzétéve Szerző:
15

Bár igazából csak holnap lesz 16 hónapos, de szerintem addig már nem produkál mellbevágóan új dolgokat, vagy ha mégis, akkor majd updatelek. Egyébként sehogy nem sikerül elsajátítanom ezt a hónapra pontos kormeghatározást, ha kérdezik, akkor mindig azt mondom, egy éves, aztán majd karácsony környékén módosítok másfélre, végül is tökmindegy.

Fizikai paraméterek: hónap közepén volt 9 kg és 76 cm, most is kábé annyi. Kicsit gebe, kérdeztem is a védőnőt, hogy ez nem baj-e, de azt mondta, hogy bár tényleg vékony a korához képest, azért vannak rajta itt-ott hájtartalékok, éhen halni nem fog, egyszerűen ilyen alkat.

Nagymozgás: tökéletesítette a mászást, továbbra is dolgokba kapaszkodva jár, akár fél kézzel kapaszkodva, oldalazik, erre azt mondták a szakértők, hogy tök jó, mert ettől alakul ki a lábboltozata, ne is vezessem kézenfogva. Mostanában próbálgatja a feltérdelést, mármint hogy W-ülésből kapaszkodás nélkül térdre áll, ez megy is neki, úgyhogy a felállás sem lehet messze. Hajtja magát a hintán. Ülés közben egyre többször magától előrerakja valemelyik lábát, és végre stabilan megül a kádban is.

Finommozgás: most nem volt igazából változás elég régóta. Ja, de, a kipakolás után rájött, hogy a dolgokat vissza is lehet pakolni, és a konyhaszekrényre megpróbál mindent visszatenni a helyére, amit levett. Ha ügyes vagyok, akkor sikerül elkapnom azt a pillanatot, amikor már mindent visszarakott, de még nem kezdte meg újpól a lepakolást, és akkor menekítem fel a felső szintre. Illetve aljas módon beraktam egy nagyobb kartondobozt a hálószobába, ott ugyanis az a program, hogy a Muci a játékoskosarából ki-be pakol. Mióta ott van a kartondoboz, random módon pakolgat vissza vagy a kosarába, vagy a dobozba, viszont a doboz túl mély ahhoz, hogy bármit ki tudjon belőle venni, úgyhogy a szabadon mozgó játékai folyamatosan fogynak (és én kevésbé esem rajtuk keresztül). Megfigyeléseim szerint a játékok felezési ideje nagyjából öt óra, ennyit szokott ugyanis kábé a Muci nagyjából ezzel a tevékenységgel tölteni. Aztán másnap reggel kezdi elölről.

Evés: hónap elején még arról panaszkodtam Südvének, hogy alig lehet szilárd kaját beleimádkozni, aztán kábé egy hete megcsináltam két deci asszem paradicsomos-csirkés tésztát bazsalikommal, és a Muci egy menetre bevágta (általában egy decit sikerül egyszerre belenyomnom, másnap kapta volna a másik felét). Azt hittem, csak véletlen, de másnap, amikor 3 decit csináltam két napra, azt is egyben benyomta, csak lestem. Viszont még mindig megiszik olyan 2 dl tápszert a rendes kaják után is.

A másik örömhír, hogy végre hajlandó darabosabbat is enni (mármint olyan villával összetört állagú kajákat). A harmadik meg az, hogy napközben, ha nassolna, akkor kiszolgálja magát, például leveszi a konyhában a piskótás dobozt, kivesz belőle egy piskótát, és elrágcsálja. Már csak arra kellene megtanítanom, hogy utána söpörjön is fel. Viszont rendszeresítettem neki egy tálka kölesgolyót elérhető magasságban, amit délelőtt rituálisan elfogyaszt. A rituálé lényege, hogy egyenként kiveszi és maga mellé teszi a kölesgolyókat, utána megpróbálja kalapként a fejébe húzni a tálkát, majd megeszi a kölesgolyókat. Nagyon, nagyon várom már, hogy a tényérokat tányérként kezelje, és nem olyasvalamiként, amit az arcába vagy a fejére kell nyomnia, mert emiatt a téves beidegződése miatt sok soron kívüli fürdetésnek és átöltözésnek voltunk már szenvedő alanyai (igen, én is, ilyenkor szeret hozzám bújni).

Beszéd: amikor felébred, azt mondja, ana, ana, vau-vau. Ha ugatnak odakint a kutyák, azt mondja, vau-vau. Ha agnus azt mondja, hogy itt a kígyó, sszzz, sszzz, Muci azt mondja vau-vau. Ha agnus azt mondja, brumm-brumm, Muci azt mondja, vau-vau. Ha mesélem agnusnak, hogy és képzeld, akkor is azt mondja, hogy vau-vau, amikor…, akkor Muci boldogan közbevág, hogy vau-vau.

A kedvenc szaván kívül továbbra is használja még a nemet, csak az most kissé háttérbe szorult, viszont egy csomó mindent megpróbál utánozni. Ma például elvittem játszótérre, és előtte énekelgettem neki a hinta-palintát, hogy legyen egy kis fogalma, hová megyünk, mire Muci utánam énekelte, hogy in-ta, dádádá, dádá-dádá dádádá, tök jó ritmikával meg dallammal. Teljesen el voltam képedve.

Fogak: kinőtt még kettő, pillanatnyilag nyolc foga van, azzal már nagyot lehet harapni.

Társasélet: a nők jó fejek. Agnus különösen jó fej, mert lehet kupakokat dobálni a dekoltázsába, és azt mondja, brumm-brumm. A férfiak is jó fejek alapvetően. A kisgyerekek nagyon ijesztőek, pár kivételtől eltekintve (ezért szeretném játszótérre vinni, minden belső berzenkedésem ellenére, de ma például egy gyerek sem volt ott az enyémen, meg pár hatodikoson kívül). A kutyák nagyon ijesztőek, ugyanakkor az emberek élete a kutyák körül forog. Muci kedvenc játéka, hogy kimegyünk a kertbe, feláll a hátam mögött, a lábamba kapaszkodva, és ha elég messze annak a kutyák, akkor kidugja oldalt a kis fejét, és odakiabál nekik, hogy vau-vau. Ha nincsenek elég messze, akkor megpróbál felkúszni a lábszáramon.

Szóval mindent egybevetve jól elvagyunk így mi.

326. fejezet – a felnőtt babákról

Közzétéve Szerző:
44

Ma kötelező szervize volt az autónak, úgyhogy ráadtam a Mucira a legszebb ruháját, amit nemisbékáék hoztak neki fél éve, és mostanra nőtt bele (már amennyire, kicsit karcsú hozzá, de átvarrtam a gombot). A többi öltözéke a divatosan lezser kategória, és úgy gondoltam, királynői fogadásra mostanában valószínűleg nem megyünk, szóval hordja már a szépet is, mielőtt kinövi.

Ami meglepett, a Muci észrevette, hogy szép ruha van rajta, volt hőőő, meg nagy, átszellemült sóhajok, ami persze nem tartotta vissza attól, hogy öt perccel később kiszórja a banános tejpépport a kőre és meghemperegjen benne, de az kiporolhatónak bizonyult.

És egy picit féltem a szerviztől, mármint hogy bírni fogja-e az unalmat a gyermek, de elképesztően jól viselkedett. Átnavigáltak minket a szomszédos Lexus-szalon büféjébe, ahol beleültettem egy fotelbe a Dont, aki öt percig gyanakodva nézett mindent, majd kiült az arcára az ismerős, önelégült (mondjuk van mire), álszerény, füligvigyor Muci-pillantás, végignézett a környező pasikon, és le lehetett olvasni róla a gondolatait, miszerint igen, itt vagyunk mi felnőttek, felnőttruhában ülünk felnőttszéken és felnőttdolgokat csinálunk, nem nagy ügy, nekem még az anyukám is itt van, nem úgy, mint nektek, de nem akarok dicsekedni. Azt hittem, megzabálom. Ezzel a tevékenységgel, meg azzal, hogy hagyta magát mindenki által dicsérgetni, hálistennek elfoglalta magát addig, amíg megettem a szendvicsemet, megittam a kólámat és elolvastam tíz oldalt a könyvemből, csak utána merült fel benne, hogy most már azért ideje lenne felmászni az asztalra, és egyenletesen szétteríteni az összes szalvétát, de akkor sietve fizettem, és kimenekítettem az objektumból, úgyhogy megmaradt az arcunk.

zoard279

(A bal felső homlokán a csík nem sérülés, hanem az anyukája megpuszilta rúzsos szájjal, mert elfelejtette, hogy már sminkelt, és nem bírt az érzelmeivel, de a rúzsos csóknyom amúgy is macsós dolog.)

A Toyotánál meg hálistennek belehúztak a gyerekre való tekintettel (asszem, mindig vele fogok járni, nem mintha lenne választásom), és nem szóltak rá akkor sem, amikor az üvegasztalon pörgött, és helyenként diszkréten megnyalta. Mondjuk amennyi pénzt otthagytunk, elvártam volna, hogy akkor is csak elnézően mosolyogjanak, ha én is végignyalom párszor az asztalt, ezzel együtt értékelem a hozzáállást (még marcipánrudat is kaptunk, meg minden). Meg főleg azt, hogy negyven perc alatt végeztek az extrákkal együtt (mindig elfelejtek ablakmosó-folyadékot venni, na).

Itthon is csupa jó vele minden, mióta komolyabb rendet vágtam. Az emeleten csak a játékait tudja szétpakolni, azokat meg este két pillanat alatt visszahajigálom a kosarába, hogy azután másnap megint egyesével kiszedje őket, és megörüljön mindennek. Most, hogy már nincs nagyon tilos dolog, teljesen jól eljátszik egyedül, időnként idejön valami cuccával egy ölelgetésre, utána rohan tovább az ügyeit intézni. Mondjuk az éjjeliszekrényem polcait is rögtön kiüríti, de ott leginkább csak könyvek vannak, azokat is fél pillanat este visszarakni, viszont ami nagy fejlemény, hogy hat rá a szavam. Mármint az éjjeliszekrényem tetejét illetően, ahol a legtilosabb dolgok vannak, teásbögre, telefon, fényképezőgép. Mostanában ugyanis többször elkövette, hogy odamegy, elkezd nyúlni a tilos dolgokért, majd félúton abbahagyja, felém fordul, azt mondja, hogy nem-nem, én biztosítom, hogy valóban nem-nem, mire (tadáám!) a Muci elmegy, és csinál valami mást. És nem kell odamennem, elég, ha megbeszéljük (mondjuk azzal tisztában vagyok, hogy ha nem lennék a szobában, gátlástalanul lerabolna mindent, de ezért nem tudom hibáztatni).

A másik nagyon vicces dolog, hogy elkezdte utánozni, amit mondok. Utánam mondja, hogy gomb (a gombok nagy szerepet játszanak az életében), meg az állathangokat, meg váratlanul mindenféle hülyeséget. Például amikor az emeletre viszam a teámat, akkor az nem két kör, hanem fél kezemben egy Muci, a másikban egy bögre, és tegnap reggel egy kicsit kicsöpögött, mire megjegyeztem, hogy jaj-jaj-jaj, ez így nem lesz jó, ma reggel meg ahogy ugyanígy jöttünk fel a lépcsőn, a Muci kezdte mondani, hogy jaj-jaj-jaj, galigaligali, jaj-jaj-jaj. De megnyugtattam, hogy most vigyázok.

Egyébként meg tegnap, amikor már lefeküdt, egy kicsit hiányzott, úgyhogy éjfélkor végignéztem a videóit (jóvanna, kicsit odáig vagyok érte), és felfedeztem, milyen figyelmetlen vagyok. Mert volt az a júniusi cucc, amikor egy hordó mellett támaszkodik, és leginkább másfelé néz, és mondja, hogy vava, én meg észre sem vettem, hogy akkor is a kutyát nézi, és azért mondja, hogy vava. Akkor még azt hittem, a vava csak a baba pösze változata, szóval lehet, hogy a Muci már az összes titkát elmondta nekem, én meg észre sem vettem. Így jártam.

321. fejezet – Muci 15 hónapos

Közzétéve Szerző:
14

Nagyon szalad az idő.

Fizikai paraméterek: saját mérlegén mérni már nem lehet a malacot, csak úgy, hogy én ráállok a felnőttmérlegre vele és nélküle, majd elvégzem a szükséges kivonást. Don Muci Zoárd pontosan 9 kiló, a hossza ismeretlen, valahol 74-80 centi között.

Nagymozgás: az augusztus a nagymozgás hónapja volt. A gyermek négykézláb mászik (de szélsebesen, ma egy pillanatra letettem a ház előtt, és két perc alatt körbemászta, persze követtem), kapaszkodva lábon is elmegy bárhova, és megtanult az ágyról meg mindenről lefarolni (ezt már hónapok óta mutogatom neki, hogy nézd, lerakod a lábad óvatosan, és úgy, de nem volt hajlandó, erre pár napja az ágyon rohangászva hirtelen fény gyulladt a tekintetében, és odament a széléhez, majd lemászott, elsőre ügyesen, olyan arckifejezéssel, hogy ja, lerakom a lábamat és így, már értem. Ezt sose fogom megszokni, hogy mindent egy nap alatt tanulnak meg). Sajnos próbál a lépcsőn is ezzel a módszerrel lemászni, de figyelem. Ja, és ül, tök szépen, általában W-lábakkal, de néha valamelyiket előrecsapja. Ez kardinális kérdés, mert neki a háta (volt?) hipotón rettenetesen, az üléssel meg a mászással így együtt most már nagyjából gyógyultnak nyilvánítható (persze a neurológus tuti a fejét fogja csóválni valamire, de én már nem aggódom).

Finommozgás: megtanult tapsolni, megtanult pápázni, tud papírra írószerrel vonalakat húzni (akarok venni a naiv stílusú művésznek valami babakrétát, meg nagy csomagolópapír-íveket), aranyosan simogat, kipiszkál mindent mindenből, törölgeti a száját, ha maszatos (amitől ugye a szája nem lesz kevésbé maszatos, csak minden más is olyan), a telefon meg a monitor gombjait is egyenként nyomogatja, pakol ki mindenből mindent. Kapcsolgatja a lámpát, ilyenek.

Evés: Még mindig a tápszer a sztár, még mindig négyszer eszik egy nap, a darabos bébiételt nem szereti, de a kenyérhéjat (vagy bármi felnőttkaját) elrágcsálja. Amit a gyümölccsel csinál, az háztartási horror, de asszem, jut a hasába is.

Alvás: éjszaka 12 óra, délelőtt kb 2, délután 1-2, de ha program van, kibírja alvás nélkül.

Beszéd: a kutya az a va(u)va(u), a nem az maradt, ha felébredt, anyázik. Ha babás képeket nézek az interneten, akkor mondja, hogy baba, meg a tükörnél is, egyébként meg halandzsázik. A tükör egyébként nagy sztár, ha már itt tartunk, mindig sikoltozós örömmel üdvözli, megkeresi az én tükörképemet is (minden tükröződő felületen), vigyorog, és lehetőség szerint lesmárolja magát. Nárcisz Muci.

Betegség: hát volt ez a seggügyi krízis, amit a Canesten + Neogranormon elmulasztott, meg időnként fél napig – egy napig láz nélkül szörcsög, vagy köhög, de az elmúlik. Ez légyszi maradjon is így.

Élmények: most aludt először távol tőlem, máshol, egyrészt a nagymamájánál, másrészt az apjánál, nem volt gond. És ebben a hónapban volt először strandon is asszem, azt kimondottan élvezte.

Egyéb: az ébrenléti idejét lehetőleg a közvetlen közelemben tölti, mellettem üldögélve lemeózza, amit fordítok, ha pakolok, akkor lelkesen pakol ő is (ez különösen akkor öröm, amikor én rakom be a tiszta ruhát a kosárba, ő meg a másik végén rakja ki), ha porszívózok, akkor ő is jön, és fogja, ha heverészem könyvvel, akkor keresztbe-kasul átmászik rajtam, de karban lenni nem szeret. Örökmozgó, állandóan mennie kell és csinálnia valamit, ez jó, mert legalább edz, meg én is, amikor este elpakolok utána. Nála édesebb vigyorimanó nincs, minden hülyeségemen röhög, idegen nőkre mosolyog az utcán, meg minden. Ugyanakkor mindig rosszban töri a fejét, amikor a tápszerét csináltam tegnap, akkor gyakorlatilag minden kanál után oda kellett rohannom hozzá, és elvennem a kétszázast, amit szerzett valahol, elkapni a gyertyatartót, amit egy drót segítségével leverni készült, levadászni a székről, amire felmászott, meg mittudomén, egy két és fél decis üvegnyi időbe nagyon sok rosszaság belefér. Estére mindig fekete a térde, és lassan mosási szakértő leszek a cuccai miatt, de asszem, jó csapat vagyunk így ketten is (legalábbis még mindig életben van, és én sem őrültem meg még teljesen). Hálistennek már nem alapértelmezetten önveszélyes, nem esik, a lépcső közelébe meg csak akkor megy, ha én is.

Szóval ezek vannak most.

308 fejezet – pancsoló kissrác

Közzétéve Szerző:
4

Szóval a Mucival valóban kimentünk ma a strandra, agnus és én. Számomra a program gyors fürdőruhavásárlással kezdődött, mert valahogy kinőttem mellben az előzőt. A Donnak velem ellentétben viszont van három úszónadrágja is, remeterákos motívummal (nem tudtam, melyik fazont részesíti előnyben, a fecskét, a szárasat vagy az egészalakosat, illetve abban sem voltam biztos, hogy egy strand alatt nem képes kettőt összekakálni), passzoló remeterákos szandállal és remeterákos sapkával (sapkákkal, mert van egy hippis, meg egy tuareges, jól van na, leárazás volt). Valahogy odataláltunk, bár agnus nem tudta, hogy ilyen messze van a Palatinus a Margithídtól, én meg nem tudtam, hogy a Margitszigetre nem lehet behajtani (bár sejthettem volna), de végül sikerült leparkolnom a bejáratánál.

A Don amint meglátta agnust, le nem vette róla a szemét, nyünnyögött hozzá, és testbeszédével is kifejezte, mennyire örül, hogy látja, majd elmarta tőle a választottja halacskás láncát, és nyálával egyenletes rétegben bevonta. Ennek kapcsán megkértük, hogy vágjon maffiózós arcot:

zoard241

Utána szabadon választott program következett, én például végigzabáltam a napot, sárgadinnyével alapozva, amit csokis-tejszínhabos gofrival, és sajtos-tejfölös-fokhagymás lángossal nyomtam le, majd megittam egy kapucsínót is, és ekkorra olyan rosszul lettem, hogy a vattacukrot sajnálattal kihagytam, bár terveim között szerepelt, mert a kiegyensúlyozott táplálkozás híve vagyok, és hónapok óta csak ilyen házi készítésű biokajákat eszem nagyrészt (nem meggyőződésből, hanem mert kinek van kedve olajban sütni ezer fokban, akkor már inkább rávágok két paradicsomot a durumtésztámra). Agnus visszafogottabban étkezett, a Muci viszont minden gátlás nélkül beleevett a dinnyénkbe (a szájába gyömöszölt egy hozzá képest hatalmas darabot, majd hosszú percekig rágta egyre ingerültebb hörcsögpofával), agnus jégkásájába, és a környező növényzetbe. Persze kapott babaételt is, de lehet, hogy ezentúl rábízom a tápláléka beszerzését, nagyon ígéretes tehetség.

És akkor ott volt a víz, amit a Don különösebb vonakodás nélkül meghódított. Először azt játszottuk, hogy agnus kezében fröcsköl, majd kidörzsölik a szemükből a vizet, én meg fényképezek, utána meg azt, hogy az én kezemben fröcsköl, majd kidörzsöljük a szemünkből a vizet, és agnus fényképez. Egy menettel később mindezt élesben, fényképezés nélkül is lemeccseltük, csak akkorra Muci rájött, hogy a vízben bunyózni is lehet, és saját testi épségét nem kockáztatva megpróbált velünk végezni (asszem, az életösztöne nem fejlődött még ki teljesen). Képek:

 

Agnust viszont egyszerűen imádja a gyerek, ugyanazt a nyakbacsimpaszkodó szeretetrohamot eljátssza vele, mint velem, még óvatosan meg is harapja ilyenkor (ami vagy a túláradó érzelmek jele nála, vagy azé, hogy túl sok vámpíros történetet mesélek neki, mindenesetre gyanúsan sokat lapozgatja a mostani fordításomat, a Hillary Clinton életrajz sokkal kevésbé érdekli, pedig azt szoktam odatenni elé cselből). Kapcsolatukra még az sem vet árnyékot, hogy agnus egy kicsit lassú felfogású egynémely dologban, például mostanáig sem sikerült megjegyeznie, hogy hol van a Muci orra, ezért ötpercenként megkérdezi tőle. Viszont úszni tud, számolatlanul ad a kajájából, és csak egy kicsit féltékeny, amikor a Muci más nők után kurjongat (fene az egyéves lányokba, azzal a hamvas testükkel), úgyhogy máskülönben ideális partner.

A kaland egyébként teljesen pozitív mérleggel zárult, a Don evett is rendesen, aludt is egy nagyot, még a szürreális evita-szignál sem zavarta, és általánosságban élvezni látszott az eseményt. Én egy kicsit elfáradtam.

303. fejezet – a gyereket megszállta a sátán

Közzétéve Szerző:
20

A Muci meghülyült.

Én imádom a gyerekemet, akár jó, akár rossz, de pár napja mintha bolondgombát evett volna, és a történések mostanra csúcsosodtak ki (legalábbis nagyon remélem, légyszi-légyszi). Tegnap egész nap pörgött, mint a búgócsiga, ide-oda rohangált, össze-vissza verte magát, a legfelsőn kívül minden fiókot kihúzott a konyhában és kipakolt belőlük, közben többször elesett és bömbölt. Amíg kint voltunk barackot szedni, összekakálta magát nyakig, úgyhogy a szörfruha végül vízzel is találkozott, mert csak a kádban mertem meghámozni a gyereket. Aminek során kiderült, hogy fel tud állni a kádban, és ki tud mászni belőle (az utolsó pillanatban persze elkaptam, de addig nem interveniáltam, mert kíváncsi voltam, meddig jut). Amikor visszatuszkoltam négykézlábra a kis pucérseggűt, kirángatta a kezemből a zuhanyrózsát, és elkezdte ő zuhányozni a kezét. Ez nagyon jól is ment, egészen addig, amíg eszébe nem jutott, hogy ő most megnézi, honnan jön a víz, és maga felé nem fordította a rózsát. A váratlan szökőártól azután úgy megijedt, hogy négykézlábról hasraesett, és egy kisebb börleszkmutatványt adott elő, miközben menekülni próbált a nem tudom, mi elől, de szerencsére megmentettem.

Utána a kilenckor már hortyogni szokó kis Mucim este fél tízkor még itt parádézott a hálózsákjában négykézlábon, a fáradtságtól vörös szemekkel, olyan arccal, mint aki azt mondja, hogy értsem már meg, neki muszáj most négykézlábra állnia, ő is utálja az egészet, de ha egyszer muszáj. És ez idáig még vicces is.

Ami nem vicces, az az, hogy a reggelt a baleseti ambulancián kezdtük, hatkor ugyanis üvöltős sírás (én kettőkor mentem el aludni, mert még dolgozni is kellett), berohanok, a gyerek ott ül a mózesben, és fröcsög a szájából a vér. Én lábon kihordtam egy szívrohamot, megtörölgettem, szerencsére erre vidám lett, és vér se jött több, de mivel nem sikerült a forrást felderítenem, elvittem megnézetni, a belső vérzés nagy parám. A diagnózis szerencsére az volt, hogy biztos csak elharapta a nyelvét, de én így meg fogok őszülni hamar, ha a Muci egy pihe-puha mózesben, ahol csak a cumija és a pelusa van vele, véresre töri magát, úgyhogy azonnal húztunk a Brendonba utazóságyért (a rácsos ágy ezzel a nappal végleg kiesett, egyrészt kemény, másrészt aki a kád csúszós szegélyébe kapaszkodva felhúzza magát karizomból, az a rácson is felmászik, az utazóságynak viszont legalább puha az oldala, nem lehet megtámaszkodni rajta). Meg kapott egy nyári hálózsákot is, hogy ne süljön meg, ágyneműt viszont nem osztottam neki, az utazóságy aljába rakok majd pokrócot, a takarót úgyis lerúgja fél perc alatt mindig, a párnahuzatból és a lepedőből meg tutira kötélhágcsót fonna, hogy kimásszon és fejest ugorjon a parkettára.

Ja, arról meg is feledkeztem, hogy tegnap még egyszer csak mindenütt vörös foltok lettek rajta, most vagy melegkiütés, vagy a barackmennyiséget nem bírja, vagy a 20 ml áfonyás ásványvizemtől lett ilyen (tegnap kapott először, mert kinézte a kezemből, én meg örültem, hogy legalább iszik valamit, de abban egyébként is csak áfonya van, aszkorbinsav és valami minimális cukor, amit mind kapott már és eddig nem mutatott allergiás tüneteket), továbbá a szájába tömött egy marék földet barackszedés közben, majd félóráig köpködött, és szemrehányóan nézett rám, hogy ezt a hülyeséget miért nem akadályoztam meg. Az a baj, hogy hiába próbálnám elmagyarázni neki, hogy is vannak ezek a dolgok, a "baba", "nem" és "meme" szavakkal egyszerűen nem tudom megfogalmazni az önálló felelőségvállalásra és a tetteink következményére vonatkozó gondolataimat, mást meg nem ismer (igazából szerintem a babáról sem tudja, micsoda, csak tetszik neki, hogy van közös szavunk, ami után nevetünk).

A mai nap mérlege egyelőre annyi (a balesetin kívül), hogy ellopott tőlem egy sültkrumplit, amit meg is evett a hat és fél fogával (igen, kijött a jobb felső hármas), amikor leültem a dohányzóasztalhoz bepúderezni az orrom, akkor belemancsolt a púderbe, majd az arcomba törölte a kezét, közben kirántotta a hajamból a hajgumit, mindezt vészjóslóan imbolyogva térden. Utána dél körül fel kellett szaladnom valamiért az emeletre, addig gondosan becsatoltam a pihenőszékébe, és hát bizony sikerült felborulnia vele, életében először. Fél perc alatt. Most éppen az új ágyában piheg, aminek a matracát szerencsére ólommal bélelték (esetleg arannyal, mindenesetre nagyon nehéz, nem borulékony), én meg nagyon remélem, hogy vége az átoknak, és nem gyújtja ma ránk a házat, miközben magára rántja az apja motorját, késekkel a kezében.

302. fejezet – Muci ül a fűben

Közzétéve Szerző:
18

Ma reggel a gyereket a fészke mellett találtam édesdeden alva a padlón, de egyébként sem lehet vele bírni a legutóbbi dévény óta.

Délelőtt kivittem a kertbe (most nyugodtan lehet, a bérelt kutyánk a szomszédban nyaral, amúgy meg nem én féltem a kutyától (vizsla), hanem a főbérlőnk, az állatnak a gazdája, olyankor mindig betereli, én meg nem akarok kényelmetlenséget okozni), és hát hogy mondjam, a Muci nagyon bátor, de a fű, mint olyan, még őt is megrettenti.

Lőttem videókat is az ismerkedésről, az elsőn próbál barátkozni a szörnyűséges fűvel, utána próbálja lekiabálni, majd kutyázásba emelkedik, mert tudja, hogy annak én nem vagyok képes ellenállni, főleg, ha vigyorog, és akkor biztos felkapom, meg minden. A végén tigrisugrással hanyattveti magát bele a fűbe, de aztán inkább mégsem. Mozgókép:

Utána a fényképezőgép hatására mégiscsak kikúszott a fűre, majd kinézte magának a rejtélyes rendeltetésű kerti díszhordót, odafókázott, és felállt. A folyamatot nem rögzítettem, hanem mentésre készen álltam, ha esetleg megharapná a fű, vagy valami, de a végén a büszke ácsorgást igen:

Amúgy meg jól döntöttem, hogy a másfél éves méretet választottam neki szörfruhából, hosszában ez is necces egy kicsit (mármint testben, hogy a lábára mekkora, az mindegy), pedig azért nem egy nagydarab a Muci, de valahogy hosszúkás fajta.

297. fejezet – a muci ügyes, én meg nem értem a homeopátiát

Közzétéve Szerző:
72

A Don az elmúlt két napot az én munkaügyeimből kifolyólag nagyrészt a fiúm anyukájánál töltötte röhincséléssel, azt hiszem, mindketten kimulatták magukat. Nagyokat játszottak meg sétáltak, és amikor megérkeztem, akkor például az erkélyen vártak, a malacfülű kurjongatása ott visszhangzott az utcában, azt hittem, elolvadok (a szomszédoktól meg ezúton is elnézést).

Mondjuk mindkét este halál fáradt volt, de ez érthető, ha buli van, akkor egy egyéves nem lesz hajlandó mennyiséget aludni. Estére viszont úgy felpörgött, hogy sírdogált evés előtt, és egyszer le is kellett mennem hozzá visszafektetni és visszaadni a cumiját (a Don eddigi élettörténetében példátlan eset). Ma viszont gyakorlatilag végigaludta a napot, az evések körül egy-egy órát játszott, egyébként viszont a fészkében szuszogott (megint nőtt egy adagot, mert már egyértelműen be kell hajlítania a lábát a mózesben, de lehetetlen megmérni a sajtkukacot. Esetleg majd hozzámérem a polifoam széléhez, és azt lecentizem, vagy valami).

(A nyűgösségről jut eszembe, én nem értem ezt, hogy most, amikor a csapból is az folyik, hogy a gyerekeknek csak biót és hordozzuk természetes módon magunkra kötve, akkor ugyanabból a csapból miért folyik, hogy csecsemőknek adjunk ilyen meg olyan homeopátiás szereket mindenfélére? Most vagy az van, hogy a homeopátia humbug, és csak placebóilag hat, vagy pedig pszichoaktív szerekről van szó (különösen a Sedatif pc, Osanit, stb). Az nem érv, hogy természetes és növényekből van, a marihuána sokkal természetesebb és növényből van, illetve az se okoz hozzászokást vagy bármi rosszat hosszú távon, mégsem adnám a gyereknek divatból sem. Vagyis igen, ha nagy fájdalmai lennének, vagy önveszélyes rohamai, akkor sokkal előbb adnék neki orvosi marihuánát, mint a bevizsgálatlan homeopátiás készítményeket. A gyógyszeripar ugyanis parasztvakításnak tartja a homeopátiát, ami azzal jár, hogy a hp szerek hatását senki sem ellenőrzi (az nem tűnik nekem túl tudományosnak, hogy "a visszajelzések alapján nincs vele gond"), márpedig ha tényleg működnek valamilyen módon, akkor az lenne az alap, hogy mielőtt marokszámra dobálják a csecsemők után, legalább néznének utána a hosszútávú következményeinek a klasszikus módszerekkel. Persze lehet, hogy csak én nem értek valamit, mondjuk azt, hogy azok a cukorgolyócskák valójában lélektani anyanyugtatók).

Na de visszatérve a kismajomra, igazi kis örömgyerek továbbra is. Nevetgél, ha talál valami új vagy elfeledett dolgot a padlón, huncutkodik, és mindig hangos kurjongatással jelzi, ha éppen rosszalkodik (túl közel megy a lépcsőhöz, vagy feltérdel a kövön), hogy azért meg tudjam menteni, ha bajba kerülne. Kedvenc tevékenysége a fiúm nyakában való lovaglás, olyankor cseppet sem fél, hanem fülég érő szájjal kapaszkodik a fiúm hajában, aki szorgalmasan galoppozik, közben meg a kurtalábú röhögve pattog a nyakában (természetesen ISO szabványos kézi fogással tartja őt az apukája, és a durvább részeknél kaszkadőr helyettesíti a Dont).

Ma egyébként hozzátáplálásilag kapott egy darab sajtot meg egy fél sárgabarackot marokba, mert szeretném, ha próbálgatna magától enni. A pépes ételekkel egyelőre az a gondja, hogy minden újfajta kaját (és rövid az emlékezete) úgy tesz magáévá, hogy először ujjal megbökdösi, nem harap-e, majd az egyik kezébe veszi, és a másikkal simogatja, illetve fordítva, és csak utána nyalja meg, ami a májas brokkolipép esetében eléggé gusztustalanul néz ki, szilárd kajával viszont szimplán csak cuki. A sajtra fintorgott, de azért szorgalmasan körberágta, a barackot meg kiszopogatta a héjából (és közben nyakig barackos lett, mert egy nap alatt megtanulta levenni az ikeás merev előkét, de sebaj). Holnap bébirépa és csirke (főzve, nem neki kell elkapnia) lesz az áldozat, stay tuned.