kaja kategória bejegyzései

315. fejezet – strand, és egyéb okosságok

Közzétéve Szerző:
38

Bréking: a Muci tud mászni! Négykézláb, meg minden. És csinálja is. Innentől kezdve nincs vele mozgáskoordinációs gond, és mégiscsak tudni fog olvasni. A másik, amit csinál, az a kapaszkodva sétálás, nagyon durván nyomja, mindenhova eljut a lakásban két lábon. Azt meg, hogy a fiúk mi(ke)t tanítottak neki a strandon, nem árulom el, de leszögezném, hogy L. bácsi és a. bácsi nagyon neveletlenek, és az nem érv, hogy az óvodában mekkora előnyre tesz szert a gyerek, ha ő tanítja meg rá a többieket, és nem őt tanítják a többiek.

Ugyanis valamikor úgy tízezer éve, a múlt szombaton strandon voltunk (a fél blogvilággal együtt), amit végig bírt a gyerek sírás nélkül, kétszer aludt is, udvarolgatott körbe, mindenbe belevett, és lelkesen pancsolt. Kiderült, hogy 1. ha leér a lába az úszógumiból, simán sétálgat a vízben, 2. ha motorcsónakosan húzzák a fiúk, akkor nem fél, hanem lelkesen sikongat. És úgy tud lányokat fröcskölni, mint egy isten. Sajnos a legaranyosabb képeken olyan emberekkel van, akik nem szeretnék, ha itt publikálnám a fotójukat, úgyhogy egy másodvonalbeli válogatás:

Amúgy ő hálistennek nincs kiborulva, annyit változott mostanában, hogy feldúlja, ha valami nem sikerül neki, de akkor is csak fél percig hisztizik. Viszont nagyon nagyfiús lett, nem ötletszerűen csinálja a dolgokat, hanem olyan céltudatosan, például ránéz a monitoromra, majd odamegy a géphez, feláll az asztal mellett, fél kézzel kapaszkodik, másikkal meg böködi a freeblog logót a képernyőn, pedig egy hónapja még csak akkor számítógépezett, ha pelenkázás vagy más közben véletlenül odakerült a közelébe. Amúgy képes ki-be kapcsolgatni a monitort (egy olyan babaujjhegynyi gombja van, simán eltalálja), ki tudja nyitni a notebookomon a cd-tálcát, ha berakok valamit a fiókomba, akkor kikutatja. És ugye meséltem már múltkor, hogy a "mi van a szádban" kérdésre kinyitja a száját és kiszedi belőle a cuccot, na elképesztő, mennyire okos, mert mint kiderült, ha véletlenül kajába eszik valahol, akkor nem hajlandó kiköpni nekem, de ha valami tárgyat rágogat, akkor mindig. Most nemrég például a fokhagymás pirítósomra csapott le, nagyon ízlett neki.

Amúgy az anyanapomon valahogy rettenetesen kivörösödött-száradt a Muci feneke (ez senkinek nem a hibája, én ilyet még nem láttam tőle, pedig általában kenést-hintőport sem kap), és fáj is neki, mit lehet vele csinálni krémezésen és hintőporoláson, plusz gyakori peluscserén kívül? Már két napja olyan.

310. fejezet – Muci 14 hónapos

Közzétéve Szerző:
86

Újabb hónapforduló (14!), újabb bejegyzés.

Fizikai paraméterek: Muci 8,5 kg, és 74-78 cm között van valahol (folyamatosan mozgásban, alvás közben meg összegömbölyödik, lehetetlen megmérni).

Evés: székben ülve eszik, mint a nagyok, naponta négyszer. Reggelire és vacsorára 3-4,5 dl tápszert, ebédre és uzsonnára kb. 1-1,5 dl összeturmixolt bármit + 2 dl tápszert. Kicsit függő, de ő tudja, különben is meleg van. Kedvence a paradicsomos tészta csirkehússal, bazsalikommal és oregánóval, de nagyjából mindent megeszik. Ha kanállal adom, időnként kitolja a darabosabb dolgokat a szájából, de a krumplit ellopkodja tőlem a mekiben (eddig kétszer voltunk életében), és veszteség nélkül benyomja, továbbá hasonlóképpen tesz a darabos gyümölcsökkel (amíg meg nem unja, utána apró darabokra hasogatja, és szétkeni a padlón, vagy akárhol). Vizet iszik pohárból (ezt nem veszteség nélkül, de nagyon élvezi), cumisüvegből nem. Amitől idegbajt kapok, az az, hogy minden hülyeséget felvesz a földről, és a szájába tesz, és nem a baciktól féltem, hanem az éles tárgyaktól. Viszont utálja, ha a szájában turkálok, úgyhogy mostanra kitanulta, hogy ha a Kérdéssel közelítek felé (mi van a szádban, Mucikám?), akkor gyorsan kiveszi belőle azt, ami benne van, és átadja, továbbá a nyelvét is kinyújtja tátogva vizsgálat céljából, mint a rutinos börtönviseltek gyógyszerosztás után.

Nagymozgás: mintaszerűen kúszik, mindkét lábát használja hozzá, és ha van kedve, mászik (a strandon például simán, hogy a csúnya fű ne érjen a hasához). Kapaszkodva bárhol feláll, és bármeddig elácsorog, ha pakolászhat. Kézenfogva biztatásra tesz pár lépést. Könyékből vagy csuklóból felhúzza magát kisebb magasságokba, ha rá tud fogni valamire. Üldögél rövid ideig egyenes háttal is, támaszkodva elég hosszú ideig képes lenne, de mindig van valami fontosabb dolga. Én meg vagyok vele elégedve, ahhoz képest, hogy a dévényesünknek az elmúlt évben ő volt a második legsúlyosabb esete (asszem, minket látott idén a leggyakrabban), nagyon rendben van.

Finommozgás: az tök jó, csippent, gitározgat, egy ujjal nyomkodja a kiválasztott billentyűt a klaviatúrán, ha megpróbálom megakadályozni, határozottan megfogja a kezem, és izomból arrébb rakja. Ha cumit talál, megörül, és a szájába tömködi (de hamar kiköpi, hosszabb ideig csak alváshoz használja). Az etetőcumit fogja magának, kanállal belenyúl a tányérba, majd lenyalogatja az eszközt, de lapátolni még nem tud. Ütögetni dolgokat csak akkor hajlandó, ha nagy, kongó felülettel találja magát szemközt, egyébként egyujjazik (esélytelenek azok a játékok, ahol meg kell csapni valamit, hogy történjen valami). Tapsolni sem hajlandó, érdekes, azt én sem, mert nagyon irritálja a tenyerem, színházban meg ilyen helyeken csak emulálom udvariasságból, lehet, hogy ezt elörökölte tőlem.

Alvás: éjszaka 12 óra, nappal kb. 2×2 óra, a világon semmi nem ébreszti fel.

Kommunikáció: ha csettintek, csettint, ha cuppogok, cuppog, ha fújok, fúj. Ha vigyorgok, vigyorog, de azt amúgy is mindig. Olyanokat mond, hogy nem (nemnemnem), baba, mama, igen(? ezt a légkondira szokta mondani), meg gagyarászik órákig. Illetve próbálja utánozni, amit én mondok.

Társasélet: nagyon anyás lett, szinte állandóan az ölemben tartózkodik, ki-be mászik belőle, ha székre ülök, feláll mellém és simogat, de én nem ölelhetem meg, mert attól menekül (közben kacéran hátrapillantgat a válla felett), viszont ha nagyon-nagyon jól viselkedem, akkor átöleli a nyakam, és megnyalja az arcom (vagy finoman megharapja a vállam). Amúgy szerencsére mindenkivel jól elvan, csak legyen körülötte ember, agnust és a dévényesünket megismeri, a boltban fülig rávigyorog a nőkre (így szerzett magának ingyenpárizsit a felvágottas pultnál), csomószor megállítanak emberek, és tájékoztatnak, miszerint örömükre szolgál, hogy a gyerek rájuk mosolygott.

Mindenmás: ma levágtam a séróját géppel olyan kopaszosra, és nem szoktam ilyeneken meghatódni, de konkrétan vérzett a szívem minden egyes tincsért a babahajából. Ő teljesen rezignáltan tűrte a folyamatot, csak időnként értetlen arccal tapogatta a fejét, hogy most mi van. Gyönyörű lett, de nekem eddig is gyönyörű volt. Remélem, a neveltetése és az átadott értékrendem visszatartják attól, hogy csatlakozzon egy jobboldali félkatonai szervezethez. Ami engem illet, nagyon úgy néz ki, hogy egyedülálló anyuka vagyok/leszek, ezt osztotta a gép, szóval pillanatnyilag nem nagyon mosolygok a nénikre, egy darabig nem is fogok, nem is kapok párizsit. A nagy- és a finommozgásom a koromhoz képest rendben van.

306. fejezet – ügyes, okos, lóg a nyelvem

Közzétéve Szerző:
12

Na, most csak egy gyorsjelentés, mert szolgálatban vagyok, és vörös riasztás van.

A Muci második keresztneve a veszély, amit magára jelent. Mostanában folyamatosan feláll mindenhol (ha mosogatok, a lábamba kapaszkodva, ha az ágyon dolgozom, az ágyba kapaszkodva, ha széken ülök, a székbe kapaszkodva, ha fürdök, felhúzza magát a kádra, és megpróbál beugrani mellém, továbbá aki még nem tapasztalta meg, milyen úgy vécére menni, hogy egy egyéves berobog utána, a deszkába kapaszkodva feláll mellé, és megpróbál benyúlni alá a csészébe, annak unalmas és eseménytelen az élete), és bár képes leülni állásból (ha meglát valami vonzó tárgyat, például egy üvegszilánkot vagy egy kést, gyönyörűen pozíciót vált, hogy odarohanjon érte), de nem akar. Viszont azért idővel elfárad, olyankor seggretottyanásból felborul, és szirénázik egyet az élet igazságtalanságán (kivéve, ha menet közben észrevesz például egy darazsat, amit a szájába vehet). Gyakorlatilag nincs olyan élethelyzet, amit ne lenne képes izgalmassá tenni számomra.

Ami viszont jó: megtanult például két lábbal kúszni (pedig állítólag a féloldalas babáknál szinte soha nem múlik el a rögzült féloldalas mozdulat), innentől engem nem izgat túlságosan a mászás elsajátítása (rengeteget van amúgy is négykézláb, és néha, ha megfeledkezik magáról, mászik egy sort, de nem szereti). Dévényre három hét után holnap kell vinnem először, utána megint kimarad egy hónap, mert már ennyire ügyes. És igazából panaszkodom ugyan, de rosszabb is lehetne, mert bár lepakol mindenhonnan, este húsz perc alatt elpakolok utána, és eltörni nem tör el semmit, a lépcsőnél szépen megáll, esni is megtanult ügyesen, és a legújabb személyisége tök anyás. Egész nap rajtam lógna, ami kellemes változatosság az első évének angolos távolságtartása után, viszont néha egy kicsit anyamajomnak tartom magam, illetve kezd feszélyezni, hogy mindig minden lépésemről be kell számolnom neki. Ugyanakkor legalább mással is elvan simán, csak általában ugye nincs más.

És végre inni is hajlandó, de csak sima pohárból, sima csapvizet. Illetve az én bögrémben lévő énteámra is nagyon rá van indulva; a múltkor, amíg a csapig elmentem, otthagytam az etetőszékben, és gyanúsan nem beszélgetett velem, majd amikor visszaértem, nagyon ártatlan jókisfiú arcot vágott, de olyan furán ült, és hát kiderült, hogy magához vette a (fél literes) teásbögrémet, és húsos combjai közé rejtette későbbi felhasználás végett, anélkül, hogy egy cseppet is kiöntött volna belőle.

Amitől megőrülök, és a diliházban fogok kikötni, az az, hogy mindent, de mindent a szájába vesz. Hiába porszívózok minden nap, megtalálja a cipőnkből kiesett kavicsokat, a virágról leeső leveleket, kihalássza a szemetesből a söröskupakot, úgyhogy folyton azt nézem, mozog-e a szája (majd felnőttkorában magyarázhatja a pszichiáterének, hogy azért dohányzik, mert az anyja folyton a szájába nyúlkált okkal-ok nélkül).

Enni gyakorlatilag mindent megeszik, vagy üvegeset kap, vagy a saját kajámból török össze és kanalazok a szájába, miközben én is eszem. Hétvégén kiderült, hogy imádja a kovászos uborkát, szépen el is rágcsálja a karikákat a hat egész akárhány fogával. Illetve az öcsém nyakából szedett barackot is a fáról, megcsócsálta, majd a nagyobb héjdarabokat némi nyállal elegyítve az öcsém hajába köpködte közvetlen modorban. Egyébként hétvégén döbbentem rá, hogy nagyjából a három éves korkülönbség lehet a legvacakabb két gyerek között, mert az öcsém lánya és a Muci között pont három év van, és a látogatásunk nagy része azzal telt, hogy a kislány űzött tekintettel menekítette a játékait a hóna alatt, nehogy a kicsi megnyalja (mert ugye ami a nagyszülőknél van, az ismeretei szerint az ő játéka), továbbá nem értette, őt miért nem veszik fel dajkálni annyit, mint a kicsit, a Muci meg azt nem értette, miért vesznek ki mindent a kezéből, és miért nem szabad szétszedni a dominókat a földön, satöbbi (itthon ugye neki a számítógép kezelésén kívül mindent szabad). Tökre igaza volt mindkét gyereknek, és tökre sajnáltam mindkettőjüket. Persze biztos a kisebb és a nagyobb korkülönbségnek is megvannak a hátrányai, de azért egy nagyobb gyereknek jobban meg lehet magyarázni a dolgokat, két kicsi meg jobban egy húron pendül, na mindegy.

Újdonság még, hogy a gyerek kézen fogva tesz pár lépést, meg van pár új szava is, de azokat nem használja annyira konzekvensen, úgyhogy erről majd legközelebb.

304. fejezet – még mindig sátánka, de most már kevésbé szuicid

Közzétéve Szerző:
9

Na, a helyzet némileg konszolidálódott, tegnap reggel óta nem kellett kórházba menni (minden ilyen nap egy ajándék). Luciferből egy zsák kismajommá szelidült a Muci, tippem szerint az új ágyának köszönhetően.

A régi fészkéből ugyanis már fel tud kelni játszani, és ezt a lehetőséget ki is használta, a szigorúan vett éjszakát leszámítva alig aludt. Az utazóágyból viszont hálistennek nem tud felkelni, és egyelőre nem is próbálkozik (asszem, van egy nyugodt három hetünk, utána a tetejét is le kell fedni), úgyhogy mostanra az önveszélyes elemek durvábbjai eltűntek a magatartásából, de azért van még program vele.

Tegnap barackfeldolgozás közben, amikor a harmadik fiók tartalmát is megpróbálta a lábam alá pakolni, meguntam, és felraktam az etetőszékébe. Onnan hallgatólagos beleegyezésemmel elkezdett barackot lopni, és az első kettőtegészen kulturáltan, minimális veszteséggel kiszopogatta a héjából, mire megnyugodtam, hogy mégiscsak van remény. A harmadiknál és a negyediknél viszont előtört a felfedezőhajlama, és megkísérelte feltárni a barack természetét azáltal, hogy az egészet szétkente az etetőtálcáján, de mindenhol, majd a tenyerét csapkodta bele, és röhögött azon, hogy fröcsköl, illetve ahányszor kinyitottam mellette a hűtőt, szeretettel megsimogatott engem is, és a hűtőajtót is. Én sztoikusan tűrtem a dolgot, amíg a feje nem vérzik, addig azt csinál, amit szeretne (illetve az agyamba véstem, hogy Muci a jövőben pucéran eszik). Utána persze jött a fürdetés megint, most engem sikerült lefröcskölnie tetőtől talpig a zuhannyal, ő röhögött, én meg azt ismételgettem magamban, hogy nem vérzik a feje, nem vérzik a feje.

Ezután következett, hogy a kád mellett guggolva az etetőtálcát próbáltam lemosni a zuhany alatt, mire Muci odarobogott, felállt mellém, és vigyorogva próbált bemászni a kádba, hogy anya, mit csinálsz ott, mit csinálsz? És a mostani életünket kábé ezzel a képpel tudnám röviden jellemezni, hogy a fél kezemmel a Muci után takarítok, a másik fél kezemmel a gyereket próbálom megmenteni a hanyatteséstől, miközben a Don félig a kádon lóg, a másik kezével meg mintegy mellékesen a vécébe nyúlkál, és fülig ér a szája. Azért amikor megragadta a vécékefét, hogy a magáévá tegye, ott meghúztam a szülői liberalizmus határait, és elvettem tőle, majd letisztogattam a füle mögül egy ott felejtett barackdarabot.

Az este viszont istenkirályság volt, baracklekvár lefőzve, a Muci másodszor is megmosdatva, uzsonna után hat körül beleraktam az új ágyába, hogy hadd szuszugjon egy kicsit, mire egyáltalán nem ugrott ki belőle, hanem a lábi végében keresztben kis gombóccá kuporodott, és aludt reggelig. Gondolkoztam, hogy felébresszem-e enni, átöltözni, de olyan kis édesen szunyált, hogy tartottam magam S. B. ökölszabályához, miszerint alvó gyereket nem keltünk fel, ha nem muszáj. És reggel sem hisztizett, hanem szépen elbogarászgatott a textilpelussal az ágyban, amíg le nem támolyogtam, illetve végre én is kialudtam magam munka után (bár az éjszaka közepén egyszer felébredtem arra, hogy üvölt a gyerek, csukott szemmel lerohantam, megmelegítettem a tápszert, és odatámolyogtam a gyerekhez, aki mélyen aludt, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha fél perce még üvöltött volna, szóval valószínűleg csak álmodtam).

303. fejezet – a gyereket megszállta a sátán

Közzétéve Szerző:
20

A Muci meghülyült.

Én imádom a gyerekemet, akár jó, akár rossz, de pár napja mintha bolondgombát evett volna, és a történések mostanra csúcsosodtak ki (legalábbis nagyon remélem, légyszi-légyszi). Tegnap egész nap pörgött, mint a búgócsiga, ide-oda rohangált, össze-vissza verte magát, a legfelsőn kívül minden fiókot kihúzott a konyhában és kipakolt belőlük, közben többször elesett és bömbölt. Amíg kint voltunk barackot szedni, összekakálta magát nyakig, úgyhogy a szörfruha végül vízzel is találkozott, mert csak a kádban mertem meghámozni a gyereket. Aminek során kiderült, hogy fel tud állni a kádban, és ki tud mászni belőle (az utolsó pillanatban persze elkaptam, de addig nem interveniáltam, mert kíváncsi voltam, meddig jut). Amikor visszatuszkoltam négykézlábra a kis pucérseggűt, kirángatta a kezemből a zuhanyrózsát, és elkezdte ő zuhányozni a kezét. Ez nagyon jól is ment, egészen addig, amíg eszébe nem jutott, hogy ő most megnézi, honnan jön a víz, és maga felé nem fordította a rózsát. A váratlan szökőártól azután úgy megijedt, hogy négykézlábról hasraesett, és egy kisebb börleszkmutatványt adott elő, miközben menekülni próbált a nem tudom, mi elől, de szerencsére megmentettem.

Utána a kilenckor már hortyogni szokó kis Mucim este fél tízkor még itt parádézott a hálózsákjában négykézlábon, a fáradtságtól vörös szemekkel, olyan arccal, mint aki azt mondja, hogy értsem már meg, neki muszáj most négykézlábra állnia, ő is utálja az egészet, de ha egyszer muszáj. És ez idáig még vicces is.

Ami nem vicces, az az, hogy a reggelt a baleseti ambulancián kezdtük, hatkor ugyanis üvöltős sírás (én kettőkor mentem el aludni, mert még dolgozni is kellett), berohanok, a gyerek ott ül a mózesben, és fröcsög a szájából a vér. Én lábon kihordtam egy szívrohamot, megtörölgettem, szerencsére erre vidám lett, és vér se jött több, de mivel nem sikerült a forrást felderítenem, elvittem megnézetni, a belső vérzés nagy parám. A diagnózis szerencsére az volt, hogy biztos csak elharapta a nyelvét, de én így meg fogok őszülni hamar, ha a Muci egy pihe-puha mózesben, ahol csak a cumija és a pelusa van vele, véresre töri magát, úgyhogy azonnal húztunk a Brendonba utazóságyért (a rácsos ágy ezzel a nappal végleg kiesett, egyrészt kemény, másrészt aki a kád csúszós szegélyébe kapaszkodva felhúzza magát karizomból, az a rácson is felmászik, az utazóságynak viszont legalább puha az oldala, nem lehet megtámaszkodni rajta). Meg kapott egy nyári hálózsákot is, hogy ne süljön meg, ágyneműt viszont nem osztottam neki, az utazóságy aljába rakok majd pokrócot, a takarót úgyis lerúgja fél perc alatt mindig, a párnahuzatból és a lepedőből meg tutira kötélhágcsót fonna, hogy kimásszon és fejest ugorjon a parkettára.

Ja, arról meg is feledkeztem, hogy tegnap még egyszer csak mindenütt vörös foltok lettek rajta, most vagy melegkiütés, vagy a barackmennyiséget nem bírja, vagy a 20 ml áfonyás ásványvizemtől lett ilyen (tegnap kapott először, mert kinézte a kezemből, én meg örültem, hogy legalább iszik valamit, de abban egyébként is csak áfonya van, aszkorbinsav és valami minimális cukor, amit mind kapott már és eddig nem mutatott allergiás tüneteket), továbbá a szájába tömött egy marék földet barackszedés közben, majd félóráig köpködött, és szemrehányóan nézett rám, hogy ezt a hülyeséget miért nem akadályoztam meg. Az a baj, hogy hiába próbálnám elmagyarázni neki, hogy is vannak ezek a dolgok, a "baba", "nem" és "meme" szavakkal egyszerűen nem tudom megfogalmazni az önálló felelőségvállalásra és a tetteink következményére vonatkozó gondolataimat, mást meg nem ismer (igazából szerintem a babáról sem tudja, micsoda, csak tetszik neki, hogy van közös szavunk, ami után nevetünk).

A mai nap mérlege egyelőre annyi (a balesetin kívül), hogy ellopott tőlem egy sültkrumplit, amit meg is evett a hat és fél fogával (igen, kijött a jobb felső hármas), amikor leültem a dohányzóasztalhoz bepúderezni az orrom, akkor belemancsolt a púderbe, majd az arcomba törölte a kezét, közben kirántotta a hajamból a hajgumit, mindezt vészjóslóan imbolyogva térden. Utána dél körül fel kellett szaladnom valamiért az emeletre, addig gondosan becsatoltam a pihenőszékébe, és hát bizony sikerült felborulnia vele, életében először. Fél perc alatt. Most éppen az új ágyában piheg, aminek a matracát szerencsére ólommal bélelték (esetleg arannyal, mindenesetre nagyon nehéz, nem borulékony), én meg nagyon remélem, hogy vége az átoknak, és nem gyújtja ma ránk a házat, miközben magára rántja az apja motorját, késekkel a kezében.

300. fejezet – a főmuci 13 hónapos

Közzétéve Szerző:
17

Hoppá, én még lógok egy havi összesítővel.

Fizikai paraméterek: súlya 8,2 kg (kicsit aggódom, hogy ennyire
nem hízik, de azzal vigasztalom magam, hogy Timur korrigáltan is
idősebb, és mégis szinte pontosan egy súlyban szoktak lenni, meg amúgy
is figyelmeztettek, hogy a korababák soha nem lesznek annyira
hurkagyurkák), a hossza franctudja, 73-nak mértük tegnap, de behúzta a
nyakát.

Fogak: ebben a hónapban megháromszorozta a fogai számát (nem
szeretnék extrapolálni), kijött az összes felső 1-2-es. Mintha a felső
hármasok is kezdenének dudorodni, de az még a jövő zenéje. Harapja a
dolgokat, mint egy terminátorcápa, tegnap például jött utánam, és
mindig váratlanul megrágcsálta a nagylábujjam, ilyet utoljára a macskám
csinált. Szerencsére máshol nem harap, és ha feljajdulok, abbahagyja.

Evés: etetőszékben, mint a felnőtt babák! Legalábbis a kanalas
dolgok ott mennek, a tápszer még mindig hanyatt, de legalább már
egyedül. Újabban nem ledobálja az evőeszközeit, ha csak úgy berakom a
székbe lazulni, hanem evőset játszik, vagyis megkocogtatja a kanalábal
a tányérját, majd a szájába veszi a kanalat, és ezt ismételgeti. Akkor
is tudja csinálni, ha van is a tálkában valami, csak egyelőre még nem
jött rá, hogy a kanállal lapátolni kel, úgyhogy egy csomó minden
lecsöpög róla útközben. De nem baj, így is cuki.

Az adagja reggel 4 dl tápszer, ebédre 1-1,5 dl szilárdabb dolog +
amennyi tápszert még kér, uzsonna mint ebéd, vacsora olyan 3-4 dl
tápszer. A védőnő nyomja, hogy ebédre főzelék, uzsonnára gyümölcs, de
ennek nem sok értelmét látom, mi se így eszünk, és az emésztésnek is
jobb, ha nem keveredik sokféle egy napon belül. Szóval ha éppen sok
friss kaja van, akkor ugyanazt kapja ebédre-uzsonnára (eddig még nem
tiltakozott), amúgy meg általában felváltva van húsos-zöldséges és
gyümölcsös-tésztás nap. A hónap favorizált újdonságai a paradicsomos
tészta és a gyümölcsjoghurt.

Alvás: mint eddig, éjszaka 12 óra, nappal két evés között 1-2 óra, ebből a délelőtti 2 a fix.

Beszéd: mondja a mama, baba dolgokat, bár
szerintem még fogalma sincs, hogy ezek mit jelentenek (valószínűleg nem
véletlen, hogy minden nyelven kb. a mama a mama, és a baba a baba, úgy
tűnik, majdnem minden gyerek ezeket mondja először). Van még ugye a nem, a hamm (ezek eddig is), ésvan egy új saját szava, a galigali. Ezt nagyon sokszor ismételgeti, és akkor a legaranyosabb, amikor valami szép dolgot meglát, és áhítattal suttogja, hogy "galigaligaliga!".

Finommozgás: kapott gyerekgitárt, pengeti szépen, akár
húronként, és továbbra is imádom, hogy olyan finoman bánik a dolgokkal.
Nemisbékáék hoztak neki ilyen cuki átlátszó gömböket még ősszel, a
méretük a tenisz- és a pingponglabda között van, és ilyen mandula alakú
állatképes színes műanyag lapot tartalmaznak, ami majdnem végigér
keresztben a gömbben, és ha mozog a gömb, akkor pörög a saját tengelye
körül. Na, ezt a cuccot a várakozásaimmal ellentétben nem gurigatja,
hanem az egyik kezében fogja, a másikkal pöcögteti, hogy táncoljon a
nyuszi (meg a malac, meg a minden). Illetve időnként természetesen
megpróbálja a szájába tömni, sikertelenül.

Nagymozgás: rövidre fogva, kutyázik, de el csak akkor indul
négykézláb, ha megfeledkezik magáról, és valamit nagyon szeretne
elérni. Amúgy bármibe kapaszkodva állásba húzza magát, de kicsit sem
lépeget úgy. Sokat játszik térdelve. Karral felhúzza magát, de a
támaszkodóizma sokkal gyengébb, nem is szeret támaszkodni, valószínűleg
ezért nem mászik még. Cipőben időnként bal lábbal is tolja magát.

Minden egyéb: most júniusban volt először nagyobb gyerektársaságban,
most hagytam először ott a nagymamájánál, és most volt először
szülinapja (ráadásul egyszerre mindjárt három). Amúgy továbbra is
derűs, békés, de nagy mozgásigényű játékbaba, felfedező típusú, de nem
tör-zúz. Igazából nem is értem, mivel érdemeltem ki ezt a gyereket,
biztos nagyon jó lehettem az előző életemben (vagy kell lennem a
következőben).

297. fejezet – a muci ügyes, én meg nem értem a homeopátiát

Közzétéve Szerző:
72

A Don az elmúlt két napot az én munkaügyeimből kifolyólag nagyrészt a fiúm anyukájánál töltötte röhincséléssel, azt hiszem, mindketten kimulatták magukat. Nagyokat játszottak meg sétáltak, és amikor megérkeztem, akkor például az erkélyen vártak, a malacfülű kurjongatása ott visszhangzott az utcában, azt hittem, elolvadok (a szomszédoktól meg ezúton is elnézést).

Mondjuk mindkét este halál fáradt volt, de ez érthető, ha buli van, akkor egy egyéves nem lesz hajlandó mennyiséget aludni. Estére viszont úgy felpörgött, hogy sírdogált evés előtt, és egyszer le is kellett mennem hozzá visszafektetni és visszaadni a cumiját (a Don eddigi élettörténetében példátlan eset). Ma viszont gyakorlatilag végigaludta a napot, az evések körül egy-egy órát játszott, egyébként viszont a fészkében szuszogott (megint nőtt egy adagot, mert már egyértelműen be kell hajlítania a lábát a mózesben, de lehetetlen megmérni a sajtkukacot. Esetleg majd hozzámérem a polifoam széléhez, és azt lecentizem, vagy valami).

(A nyűgösségről jut eszembe, én nem értem ezt, hogy most, amikor a csapból is az folyik, hogy a gyerekeknek csak biót és hordozzuk természetes módon magunkra kötve, akkor ugyanabból a csapból miért folyik, hogy csecsemőknek adjunk ilyen meg olyan homeopátiás szereket mindenfélére? Most vagy az van, hogy a homeopátia humbug, és csak placebóilag hat, vagy pedig pszichoaktív szerekről van szó (különösen a Sedatif pc, Osanit, stb). Az nem érv, hogy természetes és növényekből van, a marihuána sokkal természetesebb és növényből van, illetve az se okoz hozzászokást vagy bármi rosszat hosszú távon, mégsem adnám a gyereknek divatból sem. Vagyis igen, ha nagy fájdalmai lennének, vagy önveszélyes rohamai, akkor sokkal előbb adnék neki orvosi marihuánát, mint a bevizsgálatlan homeopátiás készítményeket. A gyógyszeripar ugyanis parasztvakításnak tartja a homeopátiát, ami azzal jár, hogy a hp szerek hatását senki sem ellenőrzi (az nem tűnik nekem túl tudományosnak, hogy "a visszajelzések alapján nincs vele gond"), márpedig ha tényleg működnek valamilyen módon, akkor az lenne az alap, hogy mielőtt marokszámra dobálják a csecsemők után, legalább néznének utána a hosszútávú következményeinek a klasszikus módszerekkel. Persze lehet, hogy csak én nem értek valamit, mondjuk azt, hogy azok a cukorgolyócskák valójában lélektani anyanyugtatók).

Na de visszatérve a kismajomra, igazi kis örömgyerek továbbra is. Nevetgél, ha talál valami új vagy elfeledett dolgot a padlón, huncutkodik, és mindig hangos kurjongatással jelzi, ha éppen rosszalkodik (túl közel megy a lépcsőhöz, vagy feltérdel a kövön), hogy azért meg tudjam menteni, ha bajba kerülne. Kedvenc tevékenysége a fiúm nyakában való lovaglás, olyankor cseppet sem fél, hanem fülég érő szájjal kapaszkodik a fiúm hajában, aki szorgalmasan galoppozik, közben meg a kurtalábú röhögve pattog a nyakában (természetesen ISO szabványos kézi fogással tartja őt az apukája, és a durvább részeknél kaszkadőr helyettesíti a Dont).

Ma egyébként hozzátáplálásilag kapott egy darab sajtot meg egy fél sárgabarackot marokba, mert szeretném, ha próbálgatna magától enni. A pépes ételekkel egyelőre az a gondja, hogy minden újfajta kaját (és rövid az emlékezete) úgy tesz magáévá, hogy először ujjal megbökdösi, nem harap-e, majd az egyik kezébe veszi, és a másikkal simogatja, illetve fordítva, és csak utána nyalja meg, ami a májas brokkolipép esetében eléggé gusztustalanul néz ki, szilárd kajával viszont szimplán csak cuki. A sajtra fintorgott, de azért szorgalmasan körberágta, a barackot meg kiszopogatta a héjából (és közben nyakig barackos lett, mert egy nap alatt megtanulta levenni az ikeás merev előkét, de sebaj). Holnap bébirépa és csirke (főzve, nem neki kell elkapnia) lesz az áldozat, stay tuned.

296. fejezet – eszik, cuppog, ácsorog, szeretjük

Közzétéve Szerző:
19

Azért van egy kicsit nyári szünet, mert vagy dolgozom keményen, vagy a blog címszereplőjével fetrengek valamelyik padlón (akit egyébként mostanában pontosabb lenne “kicsi malac”-ról átnevezni “borzasztó szutykos mocsári törpedisznó”-ra; egyszerűen nem értem, hogyan képes egy nagyjából azért tiszta lakásban fél perc alatt bármikor összekoszolni magát).

A legújabb fejlemény, hogy megtanult szinte bármilyen segédeszközben megkapaszkodva felállni, tegnap a bölcsőjében ácsorgott például szemrehányóan rikoltozva utánunk, pedig oda ugye csak hálózsákban kerül, és hálózsákban még nekem is nehézséget okozna felállni. Ma konkrétan arra lettem figyelmes, hogy a puszta falban próbál megkapaszkodni, és valahogy sikerült is neki, kábé úgy állt meg, mint az amerikai filmekben a gyanús elemek motozásos igazoltatás közben. Ilyenkor egyébként annyirabüszke magára, hogy meg kell zabálni, az arcán fülig érő lolkabolkamosoly, és mondogatja, hogy “he? he?”.

A szájával olyat is tud még, hogy csettintget, illetve cuppog, és ha csettintünk vagy cuppogunk neki, akkor ugyanúgy válaszol. Elgondolkoztam azon, hogy ki kellene dolgoznunk egy szisztémát, és amíg meg nem tanul beszélni, így kommunikálnánk, mondjuk két csettintés és egy cuppogás az éhes vagyok, meg ilyenek, de uána rájöttem, hogy úgyis tudom, mikor éhes, az meg valószínűtlen, hogy Kierkegaard munkásságáról szeretne velem beszélgetni, mielőtt megtanul artikulálni (illetve még valószínűtlenebb, hogy megérteném, ha mégis, nem sok Kierkegaardot olvastam, váratlan gyerek volt, nem volt időm minden tekintetben felkészülni).

Amúgy meg továbbra is ő az a gyerek, aki mindennek örül a világon (annak, ha fél lábánál lógatják, a zacskós levespornak, ha megrágcsálhatja, a fogának, a lépcsőháznak), de az utóbbi pár napban megtanult csont nélkül kimászni a fészkéből, és azóta egy pillanattal sem lehet előbb letenni, mint ahogy végtelenül álmos lesz (azelőtt se kényszeraltattuk, de most, ha van még benne egy fikarcnyi erő, akkor kimászik és ott panaszkodik). Másrészről viszont ma egyszer csak látom, hogy bevonul a dolgozószobába (már saját útjai vannak, egyedül intézi az ügyeit), csukódik az ajtó, és amikor pár perc múlva ránéztem, éppen próbált bemászni a mózesébe (persze segítettem, lefektettem, el is aludt), szóval úgy néz ki, szándékában áll teljesen függetleníteni magát tőlünk.

Az önálló táplálékszerzésben is jól halad:

zoard228

Ezen fellelkesülve vettem neki egy etetőszéket. Ha a rút anyagiak nem kötik meg a kezem, és kacagva kiadnék százezret egy másfél évig használatos cuccra, akkor ilyet kapott volna, mert ez nagyon bejön, de az élet kegyetlen. Nézegettem még a Peg Perego, illetve a Prima Pappa székeket is, de utána sajnálatos módon felmentem az Ikea honlapjára is, és kénytelen voltam belátni, hogy ezek nem azok az idők, amikor hajlandó vagyok tízszeres árat kiadni egy rövidtávú kütyüért csak amiatt, mert görgethető (a többi extra funkcióra nincs szükségünk, az ötpontos övnek semmi értelme, párna az ikeáshoz is van, ha nem is beépítve, az etetőtálcán meg ne legyenek játékok szerintem), mert amúgy is csak takarítás esetén görgetném, és hát akkor már inkább felemelem és odébbrakom a saját kezemmel, mint az állatok. Legfeljebb nem fogunk etetőszékes ralikat rendezni a lakásban (belegondolva, ez az egy helyzet kívánná meg az ötpontos övet, szóval csak nyerünk).

Úgyhogy Mucika egy mezei, egyszerű, Antilop fantázianevű etetőszéket kapott párnával és tálcával, de meg van vele elégedve, és legalább edződik a feneke a keményen, mint Kőrösi Csoma Sándoré. Viszont rögtön kiderült, hogy ő is tudja azt a játékot, mint a többi gyerek, és az első fél óra ismerkedés azzal telt, hogy ledobálta a tányért, a kanalat és a poharat atálcáról, én meg visszaadogattam neki. Sokszor. Mondjuk nem hisztizett, hogy adjam vissza, de nagyon szomorú, magányos, mellőzött benyomást keltett olyankor, és az sokkal rosszabb. Sóhajtozott, meg minden.

Azután este meg is kapta az első felszolgált étket a székben (igen, málnás joghurtot, nem, nem allergiás az aprómagvasokra), és amikor letettem a kanalat egy kicsit, hogy fényképezzek, akkor a félelmeimre rácáfolva nem ledobálta a kaját, hanem megfogta a kanalat, beletunkolta a joghurtba, majd lenyalogatta róla a cuccot, és ezt a tevékenységet repetitív módon végezte:

zoard229

Ez egyébként már a vég, hogy maszatos szájú babaképeket posztolok, de hát ez van. És egyébként ez a klassz az etetőszékben, hogy így a gyerekképű is tud majd önállóan próbálkozni az ételfajtákkal, és a kanálfogása is remélhetőleg javul majd, bár ez is több volt, mint amire számítottam (egyébként meg a kisujját végig nagyon urasan eltartotta).

Szóval ilyenek mennek itt újabban.

292. fejezet – újabb mozgókép, hangokkal

Közzétéve Szerző:
20

Úgy tűnik, nagyon belejöttem most ebbe a videós dologba. A következőnek az a története, hogy a héten meleg volt, és bekapcsoltuk a légkondit, amit technikai okok miatt csak a felső szint előszobájába lehetett felszerelni, ezért van alatta egy ventilátor, ami a hálószobába fújja a hideget. Muci kedvenc helye azóta az előszoba, ahol egy szőnyegen (és, mint kiderült, egy kábelbilincsen) kívül semmi sincs, befekszik a ventilátor elé, felülről a légkondi ontja rá a hideget, lobog a haja, és így érzi jól magát. Ha elvonszolom, akkor hangosan tiltakozik, és visszarobog.

A felvétel során talált egy kis fehér kábelbilincset, amihez először kedvesen gügyögött, majd kicsit olaszossá vált a kapcsolatuk (familiarity breeds contempt, mint azt Mel Gibson is megmondta a Millió dolláros hotelben), de a végén odatartja a cuccot a ventilátor elé, hogy annak se legyen melege. Csapó.

Amúgy megint nagyfiúsabb lett egy fokkal, tök sok a haja, meg minden, és valamelyik reggel minden további nélkül átkúszott a dolgozószobába (így hívjuk felnőttesen a fiúk játszószobáját, ott vannak a drótok, kábelek, csavarkulcsok és mikrohullámú antennák, vagyis minden, amiért reggel felkelni érdemes), és szépen gagyarászva játszott vagy egy órát egyedül, majd szólt, hogy ő most már álmos, tegyem le.

Továbbá most először evett igazi felnőtt kaját valamelyik nap. Délben ugyanis benyomta mind a két deci sütőtökjét, úgyhogy úgy határoztam, uzsonnára kap az én milánóimból, amit újabban biochefesen csinálok, vagyis nem főzöm meg hozzá a paradicsomot, hanem lehéjazva-összevágva-befűszerezve rakom a tésztára. Sok sajttal. De mivel magamnak nagyon fűszeresen csinálom, a Mucinak először leturmixoltam hozzá egy bontatlan paradicsomot (majd csak álltam felette macbethesen, vö. ki hitte volna, hogy egy paradicsomba ennyi lé van), és abba kevertem bele a sajátomból. Ez így önmagában is elég gusztustalanul nézett ki, híg, ugyanakkor nem homogén lötty, de amikor belekevertem a tésztát és a sajtot, akkor lett igazán borzasztó, mert azokat nem darálta le teljesen a botmixer, szóval ugyanúgy maradt a híg lötty, benne úszkáló pár milliméteres tészta- és sajtdarabokkal. Nem is fűztem nagy reményeket a dologhoz, a Don nem hajlandó darabosat enni, ráadásul ebben a kajában új volt neki a paradicsom, a tészta, a sajt, a bazsalikom, az oregánó és a só, mert úgy alakult, hogy ezeket eddig nem kapott, ennek ellenére tátogva leküldte az egészet, csak lestem. Kisfiú lett a kisbabánkból.

290. fejezet – amikre büszkék vagyunk

Közzétéve Szerző:
8

Bréking: a Muci az imént kimászott a mózeséből. Nagy üvöltés a csukott ajtó mögül, berohanunk, és a Muci ott kúszik a padlón szabadstílusban, pedig aludni raktuk le.

További büszkeségre ad okot a négy felső foga, amit az elmúlt egy hétben növesztett. A két szélső jobban látszik, ez kicsit vámpíros megjelenést kölcsönöz a viselőjüknek, különösen, ha mosolyog. A legfőbb (és nagyjából egyetlen) tünete az volt, hogy bojkottálta a szilárdabb kajákat, napok óta ma sikerült először trükközve megetetnem körtés rizspéppel. Trükk No.1: adtam neki saját kanalat is, azt rágogatta két falat között, és valamiért így tátogni is hajlandó volt. Trükk No.2: amikor a kanalát megunta és eldobta, a kajával egyre mélyülő hangon helikopterhangokat (boku-boku-boku) adva a levegőben köröztem, majd, amikor végül odaért a gyerek szájához, aki bekapta, egy szoprán pukk-kal rántottam ki a szájából a kanalat. Ez annyira tetszett neki, hogy hajlandó volt mind a másfél decit megenni, ugyanakkor a maga a folyamat azon dolgok közé tartozik az én életemben, amiket nem szeretnék egy kalózfelvételen a neten viszontlátni.

Meg volt még olyan, hogy megtanult csettintgetni (nyelvvel a szájpadláson), én ugyanis ezzel szoktam felhívni magamra a figyelmét (egyébként ezt a dévényes terapeutánktól lestem el, szóval én is nagyon ügyes és tanulékony vagyok). És akkor egyszer csak hallom, hogy klack-klack, és a Muci vigyorog rám, azóta néha együtt csináljuk. Meg megpróbáltuk megtanítani tapsolni, az apja fogta a Don kis kezeit hátulról, és tapsolt velük, én meg előtte vigyorogva utánoztam, majd el lett engedve a baba, és hangosan lelkesítve vártuk, hogy most mi lesz. Hát az lett, hogy a Don megfogta az én kezemet, és azt ütögette össze, mert ő mindent szó szerint vesz.

A mai videó egy kicsit hosszú, de ez van. Muci ekkor már nagyon álmos volt, lefektettem, de felkelt, úgyhogy hagytam még egy kicsit vergődni a buta hálószobában, ahol csak buta játékok vannak (a Don véleménye). Amit olyan áhítattal nyalogat diszkrét takarásban, az a radiátor fémcsapja (nagyon reméltem, hogy nem egy pókot talált meg).

Ezek mennek mostanában.