lucia bejegyzései

256. fejezet – a nyusziünnepről

Közzétéve Szerző:
11

A húsvét jól telt, én leginkább dolgoztam, a fiúmat meg sziklán ette a
fene, aztán vasárnap este hazajött leégve, fenyőgyantásan, tele
sebhelyekkel, és vidáman mesélte, hogy milyen jó volt, mert nappal a
sziklán égette a nap meg karcolta össze magát, éjszaka meg a szabad ég
alatt aludtak fenyőgyantában hemperegve. Mondjuk mstanában nagyrészt
egyformán néznek ki a Mucival, mert a kisebbik is képes a nyílt padlón
összekarcolni magát valamivel, de ez nem tartja vissza a kúszástól. A
top kedvenc célpontok 1. az elektronikus eszközök, bármi is legyen az,
2. a padlón hagyott edényfélék (tányér, pohár – kezdünk eljapánosodni,
a legritkább esetben eszünk az asztalnál, mert ott a Dont nem tudjuk
hova tenni, inkább leülünk mellé a földre) és sörösüvegek.

Na de vissza a húsvéthoz, hétfőn így lohengrinezett a malacfülű:

zoard144

Húsvétra ugyanis mindenki vízi eszközöket kapott, a Muci ezenfelül meg még sildes sapkát és naptejeket is (kezében egy babylove minta):

zoard145

Ez a babaúszógumi, olyan, hogy a háta mögött van egy támla, a három karika külön felfújható, és a babapopsit két keresztpánt tartja alul. Majd valamikor valahol kipróbáljuk. Így teljesen felfújva olyan lehet gyerekestül a vízben, mint egy ufó, és ez az az eszköz, amiben úgy úszhat, hogy szinte nem is kell érintkeznie a vízzel, ami nem túl treehugger dolog, de legalább nem fog megfulladni. A sapkát a kedvenc gyereksapkásomnál szereztem be, nála valahogy pont mindig van 1, azaz egy darab olyan sapka a méretében, ami nekem tetszik is, de annyi pont elég.

További újdonság, hogy mivel eszembe jutott, Amerikában mennyire szerettem az édeskrumplit, vettem olyat a malackölyöknek is, és neki is tetszett (külsőre olyan, mint egy nagy krumpli, belül meg narancssárga és sütőtökízű). A borsót-répát-karfiolt-krumplit utálja, én meg kicsit unom már a brokkolit váltogatni a sütőtökkel, úgyhogy ez öröm.

255. fejezet – kúszás kifejtve, ülőkocsi, torta

Közzétéve Szerző:
25

Na, szóval Don Muci elkezdett kúszni, ami egyrészt nem annyira meglepő és váratlan fordulat, másrészt viszont én úgy ünnepeltem őt, ahogy a természetfeletti képességekkel megáldott szuperhősöket szokás. A Muci egy ügyes.

Már szerda este óta gyanakszom rá, de akkor még csak azt csinálta, hogy szerinte nem tudott kúszni, viszont ha erősen, jedimód rákoncentrált egy tárgyra, akkor megfeledkezett magáról, és odaevickélt. Ezt a reakciót leginkább a Tilos Dolgok váltották ki belőle, úgyhogy igyekeztem mintegy véletlenül minél több Tilos Dologgal körülvenni (na jó, a konyhakést nem raktam le mellé, de egy csomag popsitörlőt simán beáldoztam a nemes célra). És egyszer csak olyanok voltak, hogy kimegyek a konyhába, és pelenkászacskó-zörgést hallok (majd bemegyek, mire Don Muci szorosan a pelenkászacskó mellett fekve erősen úgy csinál, mint aki hozzá sem ért), meg eredetileg távol lévő porszívók borultak, ilyesmi, azután tegnap a saját szememmel láttam, hogy a nyusziképű tankönyvi módon, három húzással odakúszik a notebookomhoz, és diadalittasan nyomogatni kezdi a gombjait. Az összeset. Azóta veszélyben a minden. Ha a Nagyvilághoz oda lehetne kúszni és megnyalni, akkor a Muci odakúszna és megnyalná.

Meg időközben a babakocsi ülőrészét is kipróbáltuk. Nekem nagyon tetszett, a Donnak már kevésbé. Elmagyaráztam neki előtte, hogy ő már nagyfiú, és a nagyfiúk ülnek a kocsiban, hogy mindent megnézhessenek, ő viszont kicsit előreszaladt időben fejben, és úgy értelmezte a dolgot, hogy ő már kamasz, aki ha nem ért valamit, akkor sértődötten, duzzogva kell ülnie. Ennek megfelelően viselkedett egész végig. Szerencsére sírni utál, és úgy gondolja, hogy sokkal jobban büntet azzal, ha nem néz a szemembe és nem mosolyog, nemnemnem, még akkor sem, ha a csodafényképezőgép van nálam, hanem ajakbiggyesztve anyeginezik, ha már ilyen megalázó dologra kényszerítettük, hogy Kocsiban kell Ülnie.

 

A középső képen látható arckifejezést szerintem bármelyik modern költő megirigyelhetné. De majd rájön a Zoárdfülű, hogy az ülőkocsi jó.

Időközben viszont rájöttem, hogy a tíz és fél hónap azt jelenti, hogy mindjárt egy éves a gyerek, vagyis szülinap, és bár ilyesfajta ünnepségből azért lesz még egy idén (szeptemberben, amikor meg kellett volna születnie), de ez a hivatalos, ezért szeretnék neki valami elsőszülinapos tortát gyártani. Mármint egy felnőtteset is, mert konkrétan babafogyasztásra majd összeütök valamit sütőtökből és almából, kis babapiskótával, de nekünk meg szeretnék valami brownie-tésztásat vékony, de kiadós csokoládékrémmel, amit viszont kék marcipánnal borítanék, és ezzel kicsit körülményesen bár, de elérkeztem a kérdésemhez, miszerint hol lehet kék marcipánt kapni nagy tételben, és hogy kell tortára tenni? Mármint ilyen marcipán for dummies eligazításra lenne szükségem, lépésről lépésre, mert kézügyességem van ugyan, de a tepsit csak hússütésre szoktam használni, szóval kell-e melegíteni, meg nyújtani kell-e, vagy vágni, mitől marad a tortán, ilyenekre lennék kíváncsi, ha esetleg valami cukrászféle is olvas.

253. fejezet – warning: partial nudity

Közzétéve Szerző:
11

Beleraktam hason a kádba a Mucit tocsogó vízbe, mint azt itt többen javallották, és azt nem merném állítani, hogy megpróbált volna kúszni, viszont nagyon élvezte az egészet:

Az ott a kezében a vízhőmérő. Nem mintha mérném a víz hőjét, ajándékba kaptam valakitől, de fürdetősjátéknak szuper, a kedvenc. Azért kapott pár kacsát is a Don, és a legmegkapóbb jelenet az volt, amikor a hőmérőt, az egyik kis kacsát és a nagy kacsát egyszerre próbálta a szájába gyömöszölni. Ezek a vizes játékok egyébként nagyon jók, mert állandóan ellibegnek meg visszalibegnek:

Szárazföldön viszont teleportált valahogy, és felborította a tőle másfél méterre lévő porszívót (szándékosan, hosszas próbálkozások után). Nem vagyok benne biztos, hogy hogyan jutott oda, bár figyeltem, mert csak annyit láttam, hogy balra néz meg jobbra néz, azután egyszer csak ott van. Tornán ügyesen kúszott, immár kézzel is, a fele időt azzal töltötték, hogy szerelmetesen nézték egymást a terapeutával és bizonyos puszik is elcsattantak, és most kaptunk két hét szünetet, hogy lássuk meg, mi történik azalatt.

Reggelente különösen imádom ezt az okos mucifülűt, mert most, hogy bicajozni járok hajnalban, felébred a mozgásomra, és kurjongat utánam, de ha odamegyek és visszaadom a cumiját, továbbá tájékoztatom, hogy kimegyek egy kicsit, majd jövök reggelire, addig hagyja aludni az apját, akkor szépen csendben nézeget, amíg meg nem jövök.

További bréking, hogy ma kipróbáljuk az ülőrészét a babakocsinak, mármint én összerakni, a Don benne ülni próbál ki.

És akkor még egy utolsó kép a kétfogú tigrisről:

(Továbbá fogak közelről, ami talán már egy kicsit túlspirázott manőver a részemről, de vegyük tekintetbe, hogy az első, egyetlen és koraszülött gyerekemről van szó (és ezt fogom felhozni érvként akkor is, amikor harminc éves korában megkérdezi tőlem a pszichológusa, hogy miért nem engedem még mindig randizni lányokkal)).

252. fejezet – a kedvenc gyerekemről

Közzétéve Szerző:
13

Tegnap egyébként a fiúm is mondta, hogy a Muci megfeledkezett magáról
egy pillanatra, és utánakúszott a könyvének (énfiam!), ma meg leraktam
tőlem egy méterre, és fél órával később egyszer csak valaki megnyalta a
lábamat. A helyváltoztatás módszerét ugyan nem láttam, de kezdek
reménykedni, hogy esetleg mire iskolába adjuk, addigra megtanul kúszni.
Amúgy meg pár másodpercre már fel tud menni könyöklős négykézlábba, de
a kutyázástól még messze van.

Voltunk ma vásárolni (kiderült egyébként, hogy nem hipotón vagyok, és a
Muci sem hízott két kilót húsz deka alatt, hanem a fiúm után nem
állítottam vissza a kengurut, ezért tűnt olyan nehéznek, de most
megtettem, megnyugodtam), és mivel a medúzák két hét múlva kirándulást
terveznek az összes gyerekünkkel, vettem neki 50-es napvédő krémet
(egyébként ezzel gondban leszek, mert az UV-A hatására képződik D2
vitamin a bőrben, ugyanakkor az UV-A bőrrákkeltő is, és oké, egyelőre
kap csukamájolajat a gyermek, de egy éves koráig ajánlják (abba bele se
merek gondolni, hgy fogalmam sincs, mikor lesz egy éves), utána viszont
pontosan mennyi UV-A-t adagolhatok neki? Olyan jó lenne, ha lenne egy
ilyen használati utasítás, hogy teszem azt, a nyári hónapokban reggel
8:17 és 8:26 között tegyem ki a napra, de így meg vagyok lőve, és
inkább visszamennék az őskorba), meg kicsit elmeroggyant meglepetést
húsvétra, továbbá ilyen sárgabarackos rizspépet (jelentem, viszi). Na
de nem ez a lényeg, hanem hogy amikor jöttünk be a kocsitól a
zacskókkal, a második kapunál tenném le az egyik szatyrot a kezemből,
hogy akkor most kinyissam, de nem tevődik le, erre ránézek, és hát Muci
ott fogja ilyen csillogó, büszke arcocskával, szorosan markolja a tömpe
kis ujjacskáival, és néz rám vigyorogva a fogával, várva a hatást, hát
azt hittem, megzabálom. Jó ez a tavasz.

251. fejezet – fogaK, nagymamák, vizek

Közzétéve Szerző:
12

Bréking: kidugta a csücskit a bal alsó egyes is. A Don ezúttal sem produkált különösebb fogzási tünetet, csak az indokolatlanul sok röhögés adhatott volna okot a gyanúra. Az apja azóta kétfogú tigrisnek nevezi.

Másik áttörés, hogy most bíztuk először másra a gyermeket, méghozzá az apai nagymamájára (az én szüleimre nem hiszam, hogy fogjuk valaha is), és se engem, se a Mucit nem viselte meg a dolog, pedig volt benne evés, altatás, játék (na jó, nála az evés annyi, hogy oda kell tartani a szájához a cumisüveget, az altatás meg annyi, hogy bele kell rakni az ágyába, de akkor is). Anyósilag nagyon jó leosztást kaptam egyébként, a fiúm anyukája állítása szerint kedvel engem, továbbá nagyon figyel, hogy úgy kezelje a gyereket, ahogy én mondom, még akkor is, ha nem ért velem egyet, és mindenféle piszlicsáré apróságokat is figyelembe véve, amik engem nem is érdekelnének. Ráadásul gyerekvigyázás közben el is mosogatott, és megígértette, hogy megint jöhet. A Muciról meg régóta gyanítom, hogy neki igazából tökmindegy, kivel van, csak folyamatosan játsszanak vele.

Amúgy összeállt ez a vizes dolog a fejemben. Régóta motoszkál bennem, hogy a Mucit rendesen vízbe kellene tenni, mert a kádazást nagyon élvezi, meg a mozgásfejlődésének is jót tenne, de egyedül még fürdetni sem tudnám a csecsemőtámasz nélkül, mert amint vizet ér, elkezd rúgkapálni és csapkodni, illetve ezzel egyidejűleg hátrafeszíti magát hídba. Nagyon nehéz egy félkörívben rugdaló kisgyereket úgy tartani, hogy az arca ne érjen bele a vízbe, a többi része viszont igen. De most láttam, hogy már csecsemőknek is vannak úszógumik meg karúszók (a vízen fenmaradó olasz tenorok), úgyhogy ki fogom a tömpelábúval próbálni a dolgot először kádban, utána nagyobb vízben is. Hátha.

250. fejezet – Muci tíz hónapos

Közzétéve Szerző:
14

Megint hónapforduló, megint beszámoló. A Don tíz hónapos lett, korrigáltan hét.

Hossza: 72 centi.

Súlya: egyezzünk ki nettó 7600 grammban, egy hete 4 dl tápszer után pucéran volt kereken 8 kiló.

Fogak: március idusa a fogakról szólt itt nálunk, pontosabban arról az egyről, amit nagy ovációval köszöntöttünk, tetszik, megtartjuk. Mostanra akkora, mint egy rizsszem, és ma vettem is az egyfogúnak egy babafogkefe-készletet. Az aktuális darabvége nem sörtés, hanem recézett gumi, hogy szokja a dolgot. Tudtaeön rovatunkban megemlíteném, hogy kisbabáknak nem szabad fluoros fogkrémmel mosni a fogát, mert ők még lenyelik, és fluoridózis (fluoridosisra lehet rákeresni) áldozatává válhatnak, ami azt jelenti, hogy csúnya, világosfehér (másnál barna) foltok jelennek meg a végleges fogakon. Amikor Muci hároméves unokanővérét felvilágosítottam erről, akkor végső érvként azzal tromfolt le, hogy de az anyukája megengedte, hogy lenyelje a fogkrémet, és ezzel belém is fojtotta a szót, mert anyukákkal én nem vitatkozom a távollétükben. Azt is lehet egyébként, mármint lenyeletni, csak akkor fluormenteset kell venni.

Evés: a gyermek egyik percről a másikra (szó szerint) megtanult kanállal enni, azóta eszik kanállal is. Ha valami nagyon savanyú, vagy ízetlen, akkor rakok bele neki egy kis gyümölcs- vagy nádcukrot, de alapvetően inkább a natúr dolgokat nyomja, párolva, sütve, a zöldség-gyümölcs-csirke-rizs vonalon. Ja, meg ma kapott babáknak szánt babapiskótát, attól kevésbé féltem, mint a kenyértől, mert kevésbé morzsálódik.

Beszéd: releváns helyzetekben azt mondja, nem, nekem egyébként azt szokta kántálni, ha valami kisebb problémája van, hogy mememememe, az apjának meg hogy bebebebebe, meg tud egy csomó hangot. Ha felizgatja magát, akkor csücsörít és fújtat, majd elégedetten elvigyorodik. Vannak szavai, amikről nem tudjuk, hogy mit jelentenek. A hároméves unokanővére egyébként megkérdezte, hogy hogyan fogjuk hívni a Danit, amikor nagy lesz, mert szerinte őneki valami más volt a neve, amikor még kicsi volt (a szülei ugyanúgy szólították, mint most). Ez nagyon kísérteties volt, mert nagyon határozottan állította, mindenesetre a Donnak egyelőre még fogalma sincsen arról, hogy ő Dani, vagy hogy mi meg apa és anya vagyunk, mert ezeket nem szoktuk előtte emlegetni, csak azt tudja, hogy nem.

Nagymozgás: áttörő előrelépésről nem számolhatok be, karban-hátban még mindig hipotón a kölyökképű, csak olyanok vannak, hogy lábtámasszal már kúszik (ha lejtőt csinálok neki a kitámasztott gyúródeszkára tett polifoammal, akkor rémülten kapaszkodik, és nagyokat pislog), meg kenguruban már nem feszíti hátra a karjait és a nyakát (ez jellegzetes hipotón tünet, úgy könnyebben meg lehet feszíteni a hátizmokat), hanem az egyik kezével belém kapaszkodik, a másikkal a szimpatikus dolgokat szedi le a polcokról a boltban. Egyébként lehet, hogy én is hipotón vagyok, mert alig bírom már el, vagy lehet, hogy a ruhában-pelenkában-bekajálva 9-10 kiló már meghaladja a képességeimet. Keresünk új eszközt a baba hordozására, lehetőleg valami hátizsákfélét, mert elöl már zavaróan sok helyet foglal.

Finommozgás: semmi különösen új nincsen, gombokat nyomgat, egyik kezéből átvesz a másikba dolgokat, egyik tárggyal ütögeti a másikat, de a cumiját az istennek nem hajlandó megfogni, azt szerintem rangján alulinak tartja, hogy a saját kezével egyen, mint az állatok. Minden mást viszont megfog, és a szájába gyömöszöl.

Alvás: továbbra is este nyolc-kilenctől reggel nyolc-kilencig nyomja, de mostanában reggel hat körül felébred, kurjongat, hasrafordul, én lemegyek dagadt szemmel, és visszafordítom, majd alszunk tovább.

Betegségek: semmi, amikor a foga kijött, akkor is csak annyi extra tünete volt, hogy ok nélkül röhincsélt, csak a köcsög ekcémára kell figyelni, mert túlmelegben és víz után, ha nem kenem be, akkor előjön. Ugyanazokon a helyeken. Viszont az ekcéma óta felvette azt a szokást, hogy ha ingerült, frusztrált, vagy álmos, akkor a homlokát vakarja fontoskodva. Olyankor nagyon édes.

Összegezve, a március a Fog, a Kanál és a Nem hónapja volt, ez így nem is kevés, maradjanak velünk.

249. fejezet – a fiúk dicsőítése

Közzétéve Szerző:
11

Ma estére egy kicsit kidőltem. Én az a típus vagyok, hogy rengeteg mindent meg tudok oldani zseniálisan, nagyon rövid idő alatt, de ha valamit rajtam kívülálló okok miatt nem lehet hamar, akkor frusztrálódom. És ma minden összejött, hogy a gyerek még mindig nem kúszik, pedig már fáj a hátam a tornáztatástól (neki nem, ő hálistennek szereti), nem aludtam ki magam, a mostani fordításom egy vékony kis füzetnek tűnt, de tele van képekkel, szerkesztgetni kell sokat, amit ráadásul meg se fizetnek, szóval nem leszek kész vele soha, ráadásul emiatt nincs időm mosogatni meg teregetni, a holnapom meg teljesen kiesik, mert itt lesz a fiúm lánya, akit a Mucival együtt elviszek a szüleimhez, majd haza hozzánk. Szóval délutánra már kész voltam, és problémamegoldás helyett inkább pánikszerűen alvásba menekültem, amint hazaért a fiúm, aki erre viszont egyáltalán nem megsértődött, hanem kiteregetett, elmosogatott, csinált magának vacsorát (kétszer is), megetette és lefektette a Mucit, továbbá egyeztette a lányával, hogy holnap a nagymamájánál lesz, csak a szüleimhez viszem el. Szóval megmentette a napot, bár meg kell jegyezzem, hogy a fordításomat nem csinálta meg helyettem.

Viszont helyt kaptak vidámabb események is ma meg tegnap, például a Muci, miközben bekevertem neki a tápszert, megtalálta a notebookomat, és komoly szakértelmet tanúsítva le is csapott rá (nem, soha nem szoktam hagyni, hogy nézze a kijelzőjét, most is a hátán feküdt, és csak kivételesen tettem le a feje mögé, nem pedig a földre, mert ott kidőlt a víz, de a két perc, amíg fotóztam, szerintem nem okoz benne komolyabb károsodást):

Minden alkalmat megragad egyébként, hogy a notebook közelébe kerülhessen, pedig leginkább max. a billentyűzet sarkát láthatja, de ez érdekli a világon a legjobban (különös tekintettel a pittyegő caps lockra), meg az USB (és egyébfajta) kábelek.

Egyébként meg azért nem aludtam ki magam, mert reggel hatkor már kurjongatott valaki odalent, nem csak beszélgetett, mint szokott, úgyhogy lementem megnézni, és a Don bizony hasra fordult, és ott támaszkodott a harmincöt centi keskeny bölcsőben, vállpántos hálózsákban. Még szerencse, hogy hipotón, különben talán ki is mászott volna, majd feljön a hasamon ugrálni. Visszafordítottam, de további jeleit adta annak, hogy unatkozik, úgyhogy lement hozzá az apja, kivette, játszott vele, majd elbeszélése szerint egyszer csak azt vette észre, hogy a Muci a hátán fekszik, felvette a nyakába az evős textilpelusát, és ráutaló jelleggel azt mondogatja, hogy hö! hö!. Akkor vette az adást, és adott neki enni.

Délben meg kivittem a gyermeket a szabadba, ott etettem, érje egy kis napfény. Ezen először nagyon meglepődött, de utána hajlandó volt együttműködni, viszont a kutya nevű állat teljesen megdöbbentette, szerintem azóta se érti. Erről nincs sok kép,mert pont lemerült a fényképező, de kábé ilyen volt, csak később mosolygott is:

zoard135

248. fejezet – a hegymászó, aki azt mondta, nem

Közzétéve Szerző:
9

A Mucifülűnek most már hivatalosan is az az első szava, hogy nem, tegnap is és ma is közölte ezt velem, amikor eleget evett, illetve független források is megerősítették, konkrétan a dévényes terapeutája, aki anélkül, hogy előzetesen beszámoltam volna neki a fejleményekről, észrevette, hogy a gyerek az egyik gyakorlat utáni próbálkozására azt mondja, hogy nem. Mondjuk ez logikus, olyat soha nem mondunk előtte, hogy papa meg mama, a Muci még túl bonyolult neki szerintem, egyébként meg büszke vagyok rá, hogy már ekkora, hogy a gondolatait (miszerint nem) szavakkal ki tudja fejezni.

Az ízlésére is kezdek ráérezni, lassan egész komoly mennyiségű időmet viszi el a főzőcskézés, mert most ott tart a kölyökképű, hogy a négyből az egyik evés zöldség, a másik gyümölcs (opcionálisan hússal), mélyhűtöttet nem hajlandó (pedig igen, felengedem előtte), úgyhogy kétnaponta kétfélét kotyvasztok. Kedvence a karamellizált sütőtök csirkével, illetve az almabanán (túlérett banánból), ezekre úgy tátog, mint egy madárfióka, csak megtanulta végre. Egyébként meg vicces, hogy bizonyos dolgokban mennyire hasonlít ránk, például nagyjából az ötödik kanálig haldokló hattyúként hever a székében, utána viszont az evés további részében folyamatosan vigyorogva hintáztatja a székét, de megállás nélkül (na jó, amikor a szájában van a kanál, akkor lefogom mozdulatlanra), és a fiúm is tisztára ilyen, hogy amint enni kap, rohangálni kezd, meg ugrálni.

Ma is volt dévény, újabb fejlemény nincsen, karra kell erősítenie a kiskorúnak, viszont utána úgy kidőlt, hogy konkrétan arccal lefelé elaludt a játszószőnyegén (miután a biztonság kedvéért azért megkaparintotta a két "nem szabad" dolgot, a popsikenőcsöt és a kártyaolvasót):

Ezen a képen meg látszik, hogy tényleg a tömpe orrát a szőnyegbe fúrva alszik, mint a hegymászótársadalom egyéb jeles képviselői, arccal a hóban. Azért fotózás után felvittem a fészkébe, hadd pihenjen.

247. fejezet – beszél, alszik, nemkúszik

Közzétéve Szerző:
14

Elképzelhető, hogy megvan a Mucifülű első igazi szava. Tegnap, amikor ellejtettem előtte a teli cumisüveggel, hogy rakjak bele még vasat és D-vitamint, akkor felháborodottan közölte velem, hogy nemnemnem, ugyanolyan hangsúllyal, ahogy én szoktam ezt neki mondani, amikor le akar fordulni valahonnan, vagy ki akarja verni a kezemből a kanalat (nem a vas zavarja, hanem ha nem adom neki oda azonnal a kaját). Ma reggel meg, amikor a hasáról visszafordítottam a hátára, hogy megtörölgessem az arcát, akkor is mondta, hogy nem. persze lehet, hogy csak véletlen.

A lent, bölcsőben alvás az tökre megy, bár tegnap kicsit elcsodálkoztam, hogy ki építkezik errefelé kora hajnalban, és mint kiderült, a Muci építkezett, vagyis nekicsapkodta a bölcsőt a radiátornak. De amúgy sokkal nyugisabb, mint képzeltem volna, hogy lesz, pedig másik szobába került, másik ágyba, és reggel körben rásüt a nap. Az az egyetlen hátránya a dolognak, hogy így számunkra este nyolckor bezár a konyha és a nappali, de hát így jártunk.

A kúszás témával meg az van, hogy baromira unom, és nagyon elegem van belőle, de a gyerek egyrészt még mindig hipotón derékban erősen, másrészt még mindig láthatóan féloldalas, és ezeket úgy tudná kimozogni "magától", ha kúszással vagy mászással edzene rá, csak egyelőre pont a hipotónsága miatt nem tud kúszni, patthelyzet. Mindenesetre most legalább már úgy megy neki, ha a lábfejét kitámasztom, úgy minden további ösztönzés nélkül végigszalad a szőnyegen, mint a csík, csak ennek az lett a következménye, hogy állandóan nekem rikoltozik, hogy menjek már oda, és kúsztassam. Volt most egyébként egy kilenc hónapos, időre született kisfiú előttünk a dévényen, helyeske típusú, azért néztem meg jobban, és rá is kérdeztem a terapeutánknál, hogy szintén hipotón-e, mert ugyanolyan hülyén ült az anyukája ölében, mint a Don szokott, és tényleg az volt, szóval lassan fél pillantásból diagnosztizálok, pedig kihagytam volna, hogy ebben legyek szakértő. Mindegy, mindenki azzal biztat, hogy óvodás korára nyoma se lesz az egésznek, nagyon remélem, mert ha így megy tovább, komoly űrt hagy majd az életemben a heti egy-két dévény hiánya.