A Mucifülűnek most már hivatalosan is az az első szava, hogy nem, tegnap is és ma is közölte ezt velem, amikor eleget evett, illetve független források is megerősítették, konkrétan a dévényes terapeutája, aki anélkül, hogy előzetesen beszámoltam volna neki a fejleményekről, észrevette, hogy a gyerek az egyik gyakorlat utáni próbálkozására azt mondja, hogy nem. Mondjuk ez logikus, olyat soha nem mondunk előtte, hogy papa meg mama, a Muci még túl bonyolult neki szerintem, egyébként meg büszke vagyok rá, hogy már ekkora, hogy a gondolatait (miszerint nem) szavakkal ki tudja fejezni.

Az ízlésére is kezdek ráérezni, lassan egész komoly mennyiségű időmet viszi el a főzőcskézés, mert most ott tart a kölyökképű, hogy a négyből az egyik evés zöldség, a másik gyümölcs (opcionálisan hússal), mélyhűtöttet nem hajlandó (pedig igen, felengedem előtte), úgyhogy kétnaponta kétfélét kotyvasztok. Kedvence a karamellizált sütőtök csirkével, illetve az almabanán (túlérett banánból), ezekre úgy tátog, mint egy madárfióka, csak megtanulta végre. Egyébként meg vicces, hogy bizonyos dolgokban mennyire hasonlít ránk, például nagyjából az ötödik kanálig haldokló hattyúként hever a székében, utána viszont az evés további részében folyamatosan vigyorogva hintáztatja a székét, de megállás nélkül (na jó, amikor a szájában van a kanál, akkor lefogom mozdulatlanra), és a fiúm is tisztára ilyen, hogy amint enni kap, rohangálni kezd, meg ugrálni.

Ma is volt dévény, újabb fejlemény nincsen, karra kell erősítenie a kiskorúnak, viszont utána úgy kidőlt, hogy konkrétan arccal lefelé elaludt a játszószőnyegén (miután a biztonság kedvéért azért megkaparintotta a két "nem szabad" dolgot, a popsikenőcsöt és a kártyaolvasót):

Ezen a képen meg látszik, hogy tényleg a tömpe orrát a szőnyegbe fúrva alszik, mint a hegymászótársadalom egyéb jeles képviselői, arccal a hóban. Azért fotózás után felvittem a fészkébe, hadd pihenjen.