lucia bejegyzései

316. fejezet – a világ legügyesebb gyerekéről

Közzétéve Szerző:
20

Bár ez nem hírértékű, de imádom ezt a zsebdémont.

Pár napja nyöszörögve alszik éjjel (nagyon rám van még hangolódva), időnként lemegyek, és megsimogatom, akkor elnyugszik, de ma reggel hat körül már nem bírtam, inkább felébresztettem, megetettem, és hancúroztunk egy hatalmasat a hálószobában. Lerángatta a polifoamot a gyermektornáztató egységről, csak a csúszós karton maradt rajta, és most az a kedvenc játéka, hogy felrohan rajta négykézláb, majd megfordul, hassal ráveti magát, és sikongatva lecsúszdázik fejjel előre, olyankor mindig nevetni kell. És eddig is előfordult, hogy a nyakamat átkarolva nagy, nyálas puszikat adott, de most már odanyomja a saját arcát is a számhoz, hogy én puszilgassam, ő meg kéjesen nyögdécsel közben. Továbbá konkrétan produkálta magát így reggel, például bemutatta, hogy tud tapsolni, magától, egészen jól, bár négyből egyszer nem találja el a saját kezét, olyankor nagyon csodálkozik, hogy miért nem szól két fél tenyér, ha csattan. Meg néha felborul.

A másik kunszt (tadáám!), hogy tett ma két lépést kapaszkodás nélkül, egyedül, az én kis súlyosan hipotón, egyensúlyzavaros malacom, majd seggre tottyant, és rám nézett, hogy azért most örülünk-e, vagy ez kudarcélmény. Megnyugtattam, hogy természetfeletti dolgot vitt véghez, nincs még egy baba a világon, aki erre képes lenne (meglehetősen amerikai stílusú anyuka vagyok). Meg odáig fejlesztettük a "mi van a szádban?" mutatványunkat, hogy amikor átment pár percre a szomszéd szobába, rutinból utánakiabáltam, hogy mi van a szádban, Mucikám, mire visszarohant, odajött hozzám, kivett a szájából egy barackmagot, átnyújtotta, majd ment dolgára. Nekem tök megdöbbentő, hogy érti, amit mondok.

Azt, hogy be tudja kapcsolni a porszívót (kifigyelte), már nem is említem, a monitorhoz képest ez smafu.

A pirosfenék-ügyek mintha kicsit rendeződni látszanának, mindenesetre sokat tartom pucér hátsóval, és törölgetek utána. Az első pár baleset után most már szól, ha jönne a stuff, ez rendeződött. Viszont ma felfedezte a fütyijét, kicsit megpiszkálta, és az eredmény láttán teljes megdöbbenéssel pillantottunk egymásra (erre a helyzetre nem készített fel engem a DM pasztellszínű "mit tud a baba egy évesen?" című tájékoztató füzetecskéje), de szerencsére akkor eszébe jutott, hogy a babakaját még nem pakolta le a polcról, úgyhogy rohant teljesíteni a kötelességeit. Tényleg nagyon imádom.

315. fejezet – strand, és egyéb okosságok

Közzétéve Szerző:
38

Bréking: a Muci tud mászni! Négykézláb, meg minden. És csinálja is. Innentől kezdve nincs vele mozgáskoordinációs gond, és mégiscsak tudni fog olvasni. A másik, amit csinál, az a kapaszkodva sétálás, nagyon durván nyomja, mindenhova eljut a lakásban két lábon. Azt meg, hogy a fiúk mi(ke)t tanítottak neki a strandon, nem árulom el, de leszögezném, hogy L. bácsi és a. bácsi nagyon neveletlenek, és az nem érv, hogy az óvodában mekkora előnyre tesz szert a gyerek, ha ő tanítja meg rá a többieket, és nem őt tanítják a többiek.

Ugyanis valamikor úgy tízezer éve, a múlt szombaton strandon voltunk (a fél blogvilággal együtt), amit végig bírt a gyerek sírás nélkül, kétszer aludt is, udvarolgatott körbe, mindenbe belevett, és lelkesen pancsolt. Kiderült, hogy 1. ha leér a lába az úszógumiból, simán sétálgat a vízben, 2. ha motorcsónakosan húzzák a fiúk, akkor nem fél, hanem lelkesen sikongat. És úgy tud lányokat fröcskölni, mint egy isten. Sajnos a legaranyosabb képeken olyan emberekkel van, akik nem szeretnék, ha itt publikálnám a fotójukat, úgyhogy egy másodvonalbeli válogatás:

Amúgy ő hálistennek nincs kiborulva, annyit változott mostanában, hogy feldúlja, ha valami nem sikerül neki, de akkor is csak fél percig hisztizik. Viszont nagyon nagyfiús lett, nem ötletszerűen csinálja a dolgokat, hanem olyan céltudatosan, például ránéz a monitoromra, majd odamegy a géphez, feláll az asztal mellett, fél kézzel kapaszkodik, másikkal meg böködi a freeblog logót a képernyőn, pedig egy hónapja még csak akkor számítógépezett, ha pelenkázás vagy más közben véletlenül odakerült a közelébe. Amúgy képes ki-be kapcsolgatni a monitort (egy olyan babaujjhegynyi gombja van, simán eltalálja), ki tudja nyitni a notebookomon a cd-tálcát, ha berakok valamit a fiókomba, akkor kikutatja. És ugye meséltem már múltkor, hogy a "mi van a szádban" kérdésre kinyitja a száját és kiszedi belőle a cuccot, na elképesztő, mennyire okos, mert mint kiderült, ha véletlenül kajába eszik valahol, akkor nem hajlandó kiköpni nekem, de ha valami tárgyat rágogat, akkor mindig. Most nemrég például a fokhagymás pirítósomra csapott le, nagyon ízlett neki.

Amúgy az anyanapomon valahogy rettenetesen kivörösödött-száradt a Muci feneke (ez senkinek nem a hibája, én ilyet még nem láttam tőle, pedig általában kenést-hintőport sem kap), és fáj is neki, mit lehet vele csinálni krémezésen és hintőporoláson, plusz gyakori peluscserén kívül? Már két napja olyan.

314. fejezet – two against the world

Közzétéve Szerző:
182

Na mától kezdve hivatalosan is egyedülanyuka vagyok, nagyon csúnya dolgok derültek ki (3 éve csalva vagyok két különböző nővel, és távolról sem jogosnak vélhető indokkal), innentől kezdve csak azért kérek mindenkit a nagyon negatív megjegyzések visszatartásától, mert ez a gyerek blogja, és nem szeretném, ha később csúnya dolgokat kellene neki olvasnia az apjáról, éppen elég bajt csináltak már neki a szülei (kivéve engem).

Ami a fontos: szeretném rendezni a gyerek családi állapotát, gyerektartás+láthatás kérdéseit, kihez menjek? Igazából minden közös megegyezéssel menne, és mindkét részről több, mint ami a papíron van, de én már csak a papírban bízom ezek után. Javaslat?

(És engem most nagyon nem kell sajnálni, van a Closer című film, aminek a végén van az a jelenet, hogy a csaj, aki évek óta kepesztett a pasiért, feláll egy mondat után azzal, hogy I don't love you any more, és megy az utcán, és mosolyog, na, az a csaj én vagyok, és tényleg szemernyi kétségem nincs már semmi felől).

313. fejezet – bénaság, távlati tervek, pápá

Közzétéve Szerző:
33

Na tegnap este még a balesetit is megjártuk, mert Muci a babás bejegyzés után nem sokkal utánam jött, amikor felszaladtam a telefonomért az emeletre, és amikor meglátott, az ötödik lépcsőfokon feltérdelt örömében, és kitárta a karjait, mejd azzal a lendülettel legurult. Hálistennek gyönyörűen tud esni, behúzza a fejét, meg minden, de azért nem volt szép. Azután estére lett egy véraláfutás a koponyáján jobboldalt, meg egy kék csík, akkor kábé egy órán keresztül vívódtam, mert egyik pillanatban indultam volna a kórházba, a másik pillanatban meg tök aranyosan játszott, azután végül eszembe jutott Anna néni, aki azt mondta, bármi kétségem van, menjek vele az orvoshoz esés vagy fuldoklás esetén, mert abból nem lehet baj. Szerencsére nincs a gyerek fejében gond, de a dokinak volt egy szerencsétlen megjegyzése, miszerint miért nem vigyáztam rá, és erre úgy kiborultam, hogy öröm volt nézni. Mentségére legyen mondva, utána nem győzött szabadkozni, pedig igaza volt, én vagyok a gyerek gondviselője, nekem kell vigyázni rá, csak éppen aludni nem tudok, enni nem tudok, a gyerek egész nap rajtam lóg, napközben aludni sem hajlandó egyedül, csak mellettem, amihez teljes csendben és mozdulatlanul kell lennem (ha nem alszik, önveszélyes), közben dolgoznom kellene, mert határidő van, meg emellett még a napi rutin, hogy összepakolni, porszívózni, mosni-mosogatni mindenkire, bevásárolni, meg a hülye apróságok, hogy számlázni, a MÁK-kal kitöltetni a hülye speckó papírját a diákhiteleseknek a halasztáshoz (mert miért lenne nekik elég a hivatalos igazolás), meg mittudomén. És a gyerek mellett meg elég egy pillanat kihagyás, hogy kaszkadőrködni kezdjen, vagy elkerülje a figyelmemet valami cafrang a földön, amitől megfullad, és az elmúlt egy évben nem volt olyan, hogy bárki csak egy fél napra (két etetés, beláthatatlan idő) átvállalta volna. Szabadságra akarok menni. Ha nyerek a lottón, egyik legjobban áhított nagyívű tervem, hogy elmegyek Ciprusra egy egész hétre, és viszek magammal valami bérelt személyt, aki eteti-pelenkázza-fürdeti a Mucit, figyeli, amíg én fényképezek, meg gondoskodik arról, hogy kéznél legyen mindig minden cucca, én meg csak játszom vele. További nagyívű terveink közé tartozik agnus-szal, hogy amikor négy-öt éves lesz a Muci, elvisszük a gödörbe, ahol a Don kézen fog állni. Ezt agnus találta ki teljesen egyedül és sms-ezte meg nekem tegnap, szerintem zseniális terv, ráadásul lottóötös sem kell hozzá, csak addig valahogy életben kell tartanom a gyereket.

(És légyszi ne kezdjen sajnálni senki, igazából tök jó nekem, van a gyerek, sikeres vagyok a munkámban, amit szeretek, telik tápszerre, és távlati reményeim között szerepel, hogy a Muci előbb-utóbb megtanul magától enni és vécébe pisilni. Ez merész gondolat, tudom, de amilyen kis zseni, kinézem belőle).

Végül saját felelősségre hazahoztam a kórházból, nem maradtam bent vele megfigyelés céljából, illetve kaptam egy nyugtatót is, amivel csodálatosan aludtam egészen reggel hatig, amikor is mintha egy kalapács vágott volna fejbe félálomban, hogy nem minden olyan kerek ám. Ami a Mucit illeti, ő is jól aludt, kicsit lilás még a feje, de ez nem akadályozza abban, hogy most itt segítsen lelkesen blogot írni.

On the brighter side: egy nap alatt megtanult pápázni! Integetek neki, hogy pápá, erre ő visszacsapkod a kezével vigyorogva. Elköszönésre még nem használjuk a dolgot, lehet, hogy soha nem is fogja összekapcsolni azzal, de nagyon nevet rajta mindig, szerinte jó játék.

312. fejezet – baba

Közzétéve Szerző:
22

Most csak egy gyors bejegyzés, mert ez nekem egy nagyon WTF helyzet, amit a Muci itt előadott.

Ő ugye egy alapvetően bátor fiú, simán fejest ugrik a kádba, felmászik a lépcsőn, bárki ölébe belebújik, akit egy perce ismer, ha kiabálok vele (nem nagyon szoktam, csak ha nagyon veszélyes dolgot csinál), akkor hangosan röhög, simán megfogja a kutya orrát, szóval félénknek nem nevezhető. Ma elkezdett lepakolgatni a játékos szekrényéről, amikor egyszer csak vékony, nyüsszögő, ijedt sírás (ilyet eddig nem hallottam tőle, ha sír, az az esetek 90%-ában könnytelen, átlátszó műhiszti, hogy adjam már oda a notebookot, 10%-ban pedig üvöltő dühből sírás, hogy ő nem akar dévényezni, vagy esetleg éhes). Odamentem, és kiderült, hogy a babát találta meg a polcon (egy 10 centis, aranyos arcú kislánybaba), és azt nézi halálra rémült arccal. Mindegy, megmentettem (a Mucit), de pár perccel később leültem a földre a babával a kezemben, és megnyugtató hangon biztosítottam róla, hogy nem kell félni. Erre a Don, aki általában rögtön az ölembe rohan, ha leülök, négykézlábra állt, és nagyon lassan, óvatosan hátrálni kezdett, miközben a remegő hangot adta a szájával (ha fürdés után fázik, akkor azt mindig kommentálja is azzal, hogy veveveveve). Kipróbáltam a porcelánbabámmal is, attól is fél.

Szóval nem tudom, mi ez, de nagyon kísérteties. Persze lehet, hogy csak attól tart, hogy lánynak nézik, ha babához ér.

311. fejezet – egy kupac kopasz kukac

Közzétéve Szerző:
26

A mai nap legaranyosabb része az volt, amikor (gyenge idegzetűek ugorják át a bekezdést, sőt, leginkább csak hardcore gyakorló anyukák olvassák) mondom a Mucinak, hogy te gyerek, válsághelyzet van, elfogyott a pelenkád, nagyon gyorsan meg kellene tanulnod vécébe kakálni, mire a Muci vigyorogva odarohant a pelenkáskukájához, felborította, és széjjeldobálta a (szerencsére gyér) tartalmát, mint aki azt mondja, hogy nézd, anya, itt van még egy csomó, jó lesz az. (Aztán persze felpakoltam őt, és elmentünk gyorsan a DM-be, ami szerencsére hatkor még nyitva volt, ezt csak azoknak írom, akik szeretik a happyendeket). A pelenka szót egyébként tisztára érti.

Na és akkor következzenek a kopaszos fotók. Az elsőn orcáján és orcájában lopott csokoládé, a harmadikon galád módon odamutattam neki a sarokba, hogy profilozzon, a második meg csak úgy van, hogy legyen valami az első és a harmadik között.

A következő kép meg arról szól, hogy vége a jó világnak, sikerült felállnia az ágyában is, innen szerintem már csak két és fél nap a lábátlendítés, egyelőre csak a felhúzódzkodással próbálkozik (foggal-körömmel, mint azt éles szemű megfigyelők megfigyelhetik):

És ha már fogak. Volt (van) egy elég régi ütésálló, porálló, vízálló telefonom, amit nem nagyon szerettem, mert nehéz volt nyomogatni a gombjait, de backupnak megteszi. Ezt beraktam Csucsuka játékai közé pár hete, hogy neki is legyen technológiája, és néha játszott is vele (szerinte is jó backupni, már bocsánat). Szóval ma is hurcolgatta magával ide-oda, de egyszer csak azt látom, hogy megint talált valami apró hülye bigyót, amit szívesebben rágcsál, úgyhogy letámadtam, hogy adja ide, mire Mucika kivette a szájából és átnyújtotta a telefon gombsorának felét (ilyen vastag gumis műanyag izé, és kettőbe volt szakítva, ráadásul nem is a gombok mellett, hanem át a gombokon). Azt hiszem, nem akarom tudni, hogy sikerült leharapnia (cápát melengettem a kebelemen), mindenestre megfosztottam az eszköztől (aki beszélni akar vele, hívja ezentúl a vonalason).

310. fejezet – Muci 14 hónapos

Közzétéve Szerző:
86

Újabb hónapforduló (14!), újabb bejegyzés.

Fizikai paraméterek: Muci 8,5 kg, és 74-78 cm között van valahol (folyamatosan mozgásban, alvás közben meg összegömbölyödik, lehetetlen megmérni).

Evés: székben ülve eszik, mint a nagyok, naponta négyszer. Reggelire és vacsorára 3-4,5 dl tápszert, ebédre és uzsonnára kb. 1-1,5 dl összeturmixolt bármit + 2 dl tápszert. Kicsit függő, de ő tudja, különben is meleg van. Kedvence a paradicsomos tészta csirkehússal, bazsalikommal és oregánóval, de nagyjából mindent megeszik. Ha kanállal adom, időnként kitolja a darabosabb dolgokat a szájából, de a krumplit ellopkodja tőlem a mekiben (eddig kétszer voltunk életében), és veszteség nélkül benyomja, továbbá hasonlóképpen tesz a darabos gyümölcsökkel (amíg meg nem unja, utána apró darabokra hasogatja, és szétkeni a padlón, vagy akárhol). Vizet iszik pohárból (ezt nem veszteség nélkül, de nagyon élvezi), cumisüvegből nem. Amitől idegbajt kapok, az az, hogy minden hülyeséget felvesz a földről, és a szájába tesz, és nem a baciktól féltem, hanem az éles tárgyaktól. Viszont utálja, ha a szájában turkálok, úgyhogy mostanra kitanulta, hogy ha a Kérdéssel közelítek felé (mi van a szádban, Mucikám?), akkor gyorsan kiveszi belőle azt, ami benne van, és átadja, továbbá a nyelvét is kinyújtja tátogva vizsgálat céljából, mint a rutinos börtönviseltek gyógyszerosztás után.

Nagymozgás: mintaszerűen kúszik, mindkét lábát használja hozzá, és ha van kedve, mászik (a strandon például simán, hogy a csúnya fű ne érjen a hasához). Kapaszkodva bárhol feláll, és bármeddig elácsorog, ha pakolászhat. Kézenfogva biztatásra tesz pár lépést. Könyékből vagy csuklóból felhúzza magát kisebb magasságokba, ha rá tud fogni valamire. Üldögél rövid ideig egyenes háttal is, támaszkodva elég hosszú ideig képes lenne, de mindig van valami fontosabb dolga. Én meg vagyok vele elégedve, ahhoz képest, hogy a dévényesünknek az elmúlt évben ő volt a második legsúlyosabb esete (asszem, minket látott idén a leggyakrabban), nagyon rendben van.

Finommozgás: az tök jó, csippent, gitározgat, egy ujjal nyomkodja a kiválasztott billentyűt a klaviatúrán, ha megpróbálom megakadályozni, határozottan megfogja a kezem, és izomból arrébb rakja. Ha cumit talál, megörül, és a szájába tömködi (de hamar kiköpi, hosszabb ideig csak alváshoz használja). Az etetőcumit fogja magának, kanállal belenyúl a tányérba, majd lenyalogatja az eszközt, de lapátolni még nem tud. Ütögetni dolgokat csak akkor hajlandó, ha nagy, kongó felülettel találja magát szemközt, egyébként egyujjazik (esélytelenek azok a játékok, ahol meg kell csapni valamit, hogy történjen valami). Tapsolni sem hajlandó, érdekes, azt én sem, mert nagyon irritálja a tenyerem, színházban meg ilyen helyeken csak emulálom udvariasságból, lehet, hogy ezt elörökölte tőlem.

Alvás: éjszaka 12 óra, nappal kb. 2×2 óra, a világon semmi nem ébreszti fel.

Kommunikáció: ha csettintek, csettint, ha cuppogok, cuppog, ha fújok, fúj. Ha vigyorgok, vigyorog, de azt amúgy is mindig. Olyanokat mond, hogy nem (nemnemnem), baba, mama, igen(? ezt a légkondira szokta mondani), meg gagyarászik órákig. Illetve próbálja utánozni, amit én mondok.

Társasélet: nagyon anyás lett, szinte állandóan az ölemben tartózkodik, ki-be mászik belőle, ha székre ülök, feláll mellém és simogat, de én nem ölelhetem meg, mert attól menekül (közben kacéran hátrapillantgat a válla felett), viszont ha nagyon-nagyon jól viselkedem, akkor átöleli a nyakam, és megnyalja az arcom (vagy finoman megharapja a vállam). Amúgy szerencsére mindenkivel jól elvan, csak legyen körülötte ember, agnust és a dévényesünket megismeri, a boltban fülig rávigyorog a nőkre (így szerzett magának ingyenpárizsit a felvágottas pultnál), csomószor megállítanak emberek, és tájékoztatnak, miszerint örömükre szolgál, hogy a gyerek rájuk mosolygott.

Mindenmás: ma levágtam a séróját géppel olyan kopaszosra, és nem szoktam ilyeneken meghatódni, de konkrétan vérzett a szívem minden egyes tincsért a babahajából. Ő teljesen rezignáltan tűrte a folyamatot, csak időnként értetlen arccal tapogatta a fejét, hogy most mi van. Gyönyörű lett, de nekem eddig is gyönyörű volt. Remélem, a neveltetése és az átadott értékrendem visszatartják attól, hogy csatlakozzon egy jobboldali félkatonai szervezethez. Ami engem illet, nagyon úgy néz ki, hogy egyedülálló anyuka vagyok/leszek, ezt osztotta a gép, szóval pillanatnyilag nem nagyon mosolygok a nénikre, egy darabig nem is fogok, nem is kapok párizsit. A nagy- és a finommozgásom a koromhoz képest rendben van.

309. fejezet – közkívánatra

Közzétéve Szerző:
5

Szóval akkor részletesebben a házi edzőtermünkről (nem egy nagy szám különben). Így néz ki (igen, kicsit oroszosan, a dizájner szabadságon van, és igen, kupi van, Muci lerángat, én visszarakom, másra nincs időm, ha fordítóként, bloggerként, olvasóként, netezőként és tiszta, illatos, de legalábbis nem barackfoltos nőként is ki akarok teljesedni):

zoard250

Alsó rétegét egy kihajtható, “Pillangó” típusú szárító képezi, amelyet a középső, hajlós szakaszánál két doboz szépirodalom támaszt alá. Erre került egy dekonstruált kartondoboz, majd a polifoam, ami miatt lassan Decathlon-reklámoldalnak tűnhetek, mert minden képen szerepel, legyünk a vadon közepén, a strandon vagy otthon. A polifoamra helyezzünk egy darab gyermeket:

zoard249

És igen, elvégezhettem volna rajta a vörösszem-korrekciót, de úgy szerintem nem lenne ennyire autentikus a kép. A Muci konkrétan így néz ki az én fejemben, tekintete lángot szór, haja zilált, és valami rosszaságot forgat vigyorgó fejében.

Hosszasan próbáltam rávenni, hogy a kamera előtt is felmásszon, ehhez bevetettem az összes tiltott gyümölcsöt céltárgyként, de a Mucik akkor másznak csak, ha úri kedvük úgy tartja. Vagyis akkor, amikor lerakom a fényképezőgépet, és nekiállok blogot írni. A végét azért sikerült elkapnom, szóval itt van az utolsópár lépés, amit rövid gitárszóló követ, majd a gyermek elmereng azon, most hogyan tovább:

Illetve amikor feljutott, utána még előadta a szokásos formáját. Azt már tudja, hogy a notebookom az nem-nem, úgyhogy trükközik, ami abból áll, hogy a gépem mögül lassan, észrevétlenül előbukkan egy borzas fejecske, majd nagyon óvatosan, hogy elkerülje a figyelmemet, előrenyújtja az ujjacskáját, és nyomogatni kezdi a CapsLock gombot (mert azon van lámpa). Zabálnivaló.

zoard251

És akkor mára tényleg ennyi.

308 fejezet – pancsoló kissrác

Közzétéve Szerző:
4

Szóval a Mucival valóban kimentünk ma a strandra, agnus és én. Számomra a program gyors fürdőruhavásárlással kezdődött, mert valahogy kinőttem mellben az előzőt. A Donnak velem ellentétben viszont van három úszónadrágja is, remeterákos motívummal (nem tudtam, melyik fazont részesíti előnyben, a fecskét, a szárasat vagy az egészalakosat, illetve abban sem voltam biztos, hogy egy strand alatt nem képes kettőt összekakálni), passzoló remeterákos szandállal és remeterákos sapkával (sapkákkal, mert van egy hippis, meg egy tuareges, jól van na, leárazás volt). Valahogy odataláltunk, bár agnus nem tudta, hogy ilyen messze van a Palatinus a Margithídtól, én meg nem tudtam, hogy a Margitszigetre nem lehet behajtani (bár sejthettem volna), de végül sikerült leparkolnom a bejáratánál.

A Don amint meglátta agnust, le nem vette róla a szemét, nyünnyögött hozzá, és testbeszédével is kifejezte, mennyire örül, hogy látja, majd elmarta tőle a választottja halacskás láncát, és nyálával egyenletes rétegben bevonta. Ennek kapcsán megkértük, hogy vágjon maffiózós arcot:

zoard241

Utána szabadon választott program következett, én például végigzabáltam a napot, sárgadinnyével alapozva, amit csokis-tejszínhabos gofrival, és sajtos-tejfölös-fokhagymás lángossal nyomtam le, majd megittam egy kapucsínót is, és ekkorra olyan rosszul lettem, hogy a vattacukrot sajnálattal kihagytam, bár terveim között szerepelt, mert a kiegyensúlyozott táplálkozás híve vagyok, és hónapok óta csak ilyen házi készítésű biokajákat eszem nagyrészt (nem meggyőződésből, hanem mert kinek van kedve olajban sütni ezer fokban, akkor már inkább rávágok két paradicsomot a durumtésztámra). Agnus visszafogottabban étkezett, a Muci viszont minden gátlás nélkül beleevett a dinnyénkbe (a szájába gyömöszölt egy hozzá képest hatalmas darabot, majd hosszú percekig rágta egyre ingerültebb hörcsögpofával), agnus jégkásájába, és a környező növényzetbe. Persze kapott babaételt is, de lehet, hogy ezentúl rábízom a tápláléka beszerzését, nagyon ígéretes tehetség.

És akkor ott volt a víz, amit a Don különösebb vonakodás nélkül meghódított. Először azt játszottuk, hogy agnus kezében fröcsköl, majd kidörzsölik a szemükből a vizet, én meg fényképezek, utána meg azt, hogy az én kezemben fröcsköl, majd kidörzsöljük a szemünkből a vizet, és agnus fényképez. Egy menettel később mindezt élesben, fényképezés nélkül is lemeccseltük, csak akkorra Muci rájött, hogy a vízben bunyózni is lehet, és saját testi épségét nem kockáztatva megpróbált velünk végezni (asszem, az életösztöne nem fejlődött még ki teljesen). Képek:

 

Agnust viszont egyszerűen imádja a gyerek, ugyanazt a nyakbacsimpaszkodó szeretetrohamot eljátssza vele, mint velem, még óvatosan meg is harapja ilyenkor (ami vagy a túláradó érzelmek jele nála, vagy azé, hogy túl sok vámpíros történetet mesélek neki, mindenesetre gyanúsan sokat lapozgatja a mostani fordításomat, a Hillary Clinton életrajz sokkal kevésbé érdekli, pedig azt szoktam odatenni elé cselből). Kapcsolatukra még az sem vet árnyékot, hogy agnus egy kicsit lassú felfogású egynémely dologban, például mostanáig sem sikerült megjegyeznie, hogy hol van a Muci orra, ezért ötpercenként megkérdezi tőle. Viszont úszni tud, számolatlanul ad a kajájából, és csak egy kicsit féltékeny, amikor a Muci más nők után kurjongat (fene az egyéves lányokba, azzal a hamvas testükkel), úgyhogy máskülönben ideális partner.

A kaland egyébként teljesen pozitív mérleggel zárult, a Don evett is rendesen, aludt is egy nagyot, még a szürreális evita-szignál sem zavarta, és általánosságban élvezni látszott az eseményt. Én egy kicsit elfáradtam.

307. fejezet – ellentmondásos személyiség, de jó értelemben

Közzétéve Szerző:
10

A Muci a legutóbbi dévényen minősíthetetlenül viselkedett, de ennek örülünk. Hogy úgy mondjam, kiütközött rajta az anyja természete, legalábbis én is utálom, ha akár fizikai erőszakkal, akár egyéb manipulációs módszerekkel próbálnak rávenni bármire, és hát a Don most csakazértse mászott, térdelt, mittudomén, hanem csakis hanyatt akart feküdni. Megállapításra került, hogy a hanyattfekvő izmai nagyon fejlettek. És nem tudom, hogy van-e olyan, hogy valaki egyszerre agysebész, illetve Oscarvárományos színészóriás, de ha eddig nem volt, a Muci eséllyel pályázik a pozícióra. Olyan hisztit levágott nekünk, hogy csak néztünk, a vége felé már amikor csak át akarta fordítani a terapeuta, lógatta mindenét, de tényleg, eljátszotta a babát, aki a fejét sem tudja megemelni, nyeklett-nyaklott, közben lebiggyedt szájjal sírdogált, a félig hunyt szemhéja alól engem lesve, majd váratlanul meglátott egy telefont, a sírást mintha elfújták volna, és mint a nyúl, úgy vetette rá magát vigyorogva. Megjegyzem, ezt is tőlem örökölte, én is egy pillanat alatt képes vagyok abbahagyni a szomorkodást, ha bármi érdekesebb vagy viccesebb történik körülöttem.

Ugyanakkor az apja is tuti, kétség sem férheta génállománya másik feléhez. Ma például elszaladtam mellőle (a gyerektől) két percre vécére, miközben ott bogarászgatott békés, jámbor benyomást keltve a padlón, egyszer csak olyan furcsán visszhangos lett a kurjongatása, mire kiszaladtam, és ez tárult a szemem elé:

zoard237

Mucika bizony úgy döntött, hogy különösebb előedzés nélkül ő most felmegy az emeletre, mert lent unatkozik, és sikerült is volna teljesítenie a távot így elsőre, ha nem keskenyednek el azok a hülye lépcsők.

Visszatérve a dévényes ügyünkre, igazából az lett a verdikt, hogy majd szeptemberben, amikor gondolom, jelentkezzek, nincs már a Mucinak nagy baja, jó volna ugyan, ha mászna, de a lényeg, hogy kétoldalasan kúszik. A mászásra meg kitaláltam, hogy emelkedőt kell gyártanom a gyermeknek, mert felfelé menet mindig mászómozdulatokkal igyekszik, szóval amolyan nagyvárosi McGyver módjára összeütöttem két szívószálból és némi zsinegből egy széthajtott fregoliból, amit egyik végén az ágyunk, középen pedig két könyvekkel megrakott doboz tart és stabilizál egy mászóutat, amit egy réteg szétvágott kartondoboz, és egy réteg polifoam takar. Az alapötlet (fregoli) a fiúmé volt, a luxuskivitelezésért (karton, polifoam) az enyém az érdem. Mindenesetre Muci rögtön rájött, mire való a szerkezet, és így ráadásul sokkal biztonságosabban fel tud jönni mellém az ágyra, mint amikor függőlegesen próbálta felhúzni magát biztosítás nélkül. Kicsit csúszik ugyan a lába alatt, de a Don hamar rájött, hogy a szélébe bele lehet kapaszkodni, és nem adja fel. Ja, és ami a legfontosabb, mászik (négykézláb) felfelé, bár könyöklős módszerrel, mert tudja a fizikát, súrlódásoptimalizáció, meg minden. Szóval annyi legyet ütöttünk ezzel az újítással egy csapásra, hogy az emelet tele van virtuális döglött legyekkel.

A napjaink meg leginkább továbbra is ezzel telnek:

zoard240.s

De mostanában már szerencsére kevesebbet esik, a pakolást meg nem bánom. Illetve újabban sokat beszélgetünk is, a nemezést tökélyre fejlesztette, határozott hangon mondja, és rázza a fejét hozzá. Akkor is használja, ha nem akar valamit, meg akkor is, ha meghallja, úgyhogy olyan épületes beszélgetések zajlanak le köztünk, mint hogy például elmerengek azon, hogy büdös van, és megkérdezem tőle, nem tudja-e, ki kakilt be, mire rávágja, hogy nem, vagy megkérdezem, nem tud-e valami rokon értelmű kifejezést arra, hogy “nyakába mélyesztette fogait” (igen, vámpírosat fordítok), mire rávágja, hogy nem, de a lehetőségek száma végtelen, és mindketten nagyon szoktunk nevetni ilyenkor. Amikor nem rosszalkodik, akkor a nyakamban lóg, de szó szerint, mondjuk olyan nagyon bújós azóta se lett (bár magához képest roppant cicássá vált, néha még puszit is ad), de imád tornafalnak használni, meg bunyózni velem (én pacifista vagyok, de a pacifistákat két vállra fektetik). Azért ez a gyerek alapvetően egy nagy kedvesség, ha szimbolikusan kellene ábrázolni, egy nagy, huncut vigyort rajzolnék, de kezd akarata is lenni.

Bónuszként itt egy kép róla az unokanővérével, gálában:

zoard239

Holnap meg strand, kíváncsi vagyok.