ábra kategória bejegyzései

308 fejezet – pancsoló kissrác

Közzétéve Szerző:
4

Szóval a Mucival valóban kimentünk ma a strandra, agnus és én. Számomra a program gyors fürdőruhavásárlással kezdődött, mert valahogy kinőttem mellben az előzőt. A Donnak velem ellentétben viszont van három úszónadrágja is, remeterákos motívummal (nem tudtam, melyik fazont részesíti előnyben, a fecskét, a szárasat vagy az egészalakosat, illetve abban sem voltam biztos, hogy egy strand alatt nem képes kettőt összekakálni), passzoló remeterákos szandállal és remeterákos sapkával (sapkákkal, mert van egy hippis, meg egy tuareges, jól van na, leárazás volt). Valahogy odataláltunk, bár agnus nem tudta, hogy ilyen messze van a Palatinus a Margithídtól, én meg nem tudtam, hogy a Margitszigetre nem lehet behajtani (bár sejthettem volna), de végül sikerült leparkolnom a bejáratánál.

A Don amint meglátta agnust, le nem vette róla a szemét, nyünnyögött hozzá, és testbeszédével is kifejezte, mennyire örül, hogy látja, majd elmarta tőle a választottja halacskás láncát, és nyálával egyenletes rétegben bevonta. Ennek kapcsán megkértük, hogy vágjon maffiózós arcot:

zoard241

Utána szabadon választott program következett, én például végigzabáltam a napot, sárgadinnyével alapozva, amit csokis-tejszínhabos gofrival, és sajtos-tejfölös-fokhagymás lángossal nyomtam le, majd megittam egy kapucsínót is, és ekkorra olyan rosszul lettem, hogy a vattacukrot sajnálattal kihagytam, bár terveim között szerepelt, mert a kiegyensúlyozott táplálkozás híve vagyok, és hónapok óta csak ilyen házi készítésű biokajákat eszem nagyrészt (nem meggyőződésből, hanem mert kinek van kedve olajban sütni ezer fokban, akkor már inkább rávágok két paradicsomot a durumtésztámra). Agnus visszafogottabban étkezett, a Muci viszont minden gátlás nélkül beleevett a dinnyénkbe (a szájába gyömöszölt egy hozzá képest hatalmas darabot, majd hosszú percekig rágta egyre ingerültebb hörcsögpofával), agnus jégkásájába, és a környező növényzetbe. Persze kapott babaételt is, de lehet, hogy ezentúl rábízom a tápláléka beszerzését, nagyon ígéretes tehetség.

És akkor ott volt a víz, amit a Don különösebb vonakodás nélkül meghódított. Először azt játszottuk, hogy agnus kezében fröcsköl, majd kidörzsölik a szemükből a vizet, én meg fényképezek, utána meg azt, hogy az én kezemben fröcsköl, majd kidörzsöljük a szemünkből a vizet, és agnus fényképez. Egy menettel később mindezt élesben, fényképezés nélkül is lemeccseltük, csak akkorra Muci rájött, hogy a vízben bunyózni is lehet, és saját testi épségét nem kockáztatva megpróbált velünk végezni (asszem, az életösztöne nem fejlődött még ki teljesen). Képek:

 

Agnust viszont egyszerűen imádja a gyerek, ugyanazt a nyakbacsimpaszkodó szeretetrohamot eljátssza vele, mint velem, még óvatosan meg is harapja ilyenkor (ami vagy a túláradó érzelmek jele nála, vagy azé, hogy túl sok vámpíros történetet mesélek neki, mindenesetre gyanúsan sokat lapozgatja a mostani fordításomat, a Hillary Clinton életrajz sokkal kevésbé érdekli, pedig azt szoktam odatenni elé cselből). Kapcsolatukra még az sem vet árnyékot, hogy agnus egy kicsit lassú felfogású egynémely dologban, például mostanáig sem sikerült megjegyeznie, hogy hol van a Muci orra, ezért ötpercenként megkérdezi tőle. Viszont úszni tud, számolatlanul ad a kajájából, és csak egy kicsit féltékeny, amikor a Muci más nők után kurjongat (fene az egyéves lányokba, azzal a hamvas testükkel), úgyhogy máskülönben ideális partner.

A kaland egyébként teljesen pozitív mérleggel zárult, a Don evett is rendesen, aludt is egy nagyot, még a szürreális evita-szignál sem zavarta, és általánosságban élvezni látszott az eseményt. Én egy kicsit elfáradtam.

305. fejezet – Mucinak csaja van

Közzétéve Szerző:
14

Tegnap eljött hozzánk háztűznézőbe agnus (szerencsére nem szó szerint, de ez nem a Muciferen múlt). Előregondolkozó típus vagyok, és felmerült már bennem párszor, hogy mit fogok majd vajon érezni, ha esetleg egyszer meglátom a fiamat egy Másik Nővel hemperegni a konyhakövön, de soha nem gondoltam volna, hogy a legdominánsabb reakcióm a megkönnyebbülés lesz (amiért nem nekem kell vele hemperegnem). Agnus egyébként egy személyben Mary Poppins és az a csaj a Muzsika hangjaiból: hozott játszóruhát, hempergett a Mucival, hülye hangokat adott ki vele nevetgélve, kihozta barackot szedni a fáról (továbbá nem vette zokon, hogy a Muci először leeszi barackkal, utána csócsált gyümölcsöt dobál a dekoltázsába), segített fürdetni, megetette joghurttal (a gyermek természetesen joghurttal is leette őt), mondókázott neki, és még egy új közös hobbit is találtak, miszerint kúszópózban fekszenek a földön egymás mellett, és szemből fényképezik magukat önkioldóval (az egyébként valami nagyon tuti sorozat lett, kár, hogy nem publikus). Ja, és emellett még nekem is segített barackot hámozni, meg elpakolni.

A fényképezőt akkor vettem elő első ízben, amikor a gyermek előadta az utazóágyában az Engedj be plakátját:

zoard232

(Mondjuk a cuki elefánt és a víziló csökkenti némileg a horroros misztikumot, de a másik oldalról nem volt olyan jó a fény).

Utána jött az ebéd utáni méla időszak, amikor mindketten csak ültünk a kanapén pihegve, elmerengve, ilyenkor születnek a nagy gondolatok és az időmértékes versek, de Homérosznak gyanúm szerint nem száguldott át az ölén félpercenként egy egyéves, akinek dinamitot dugtak a seggébe. A Muci ugyanis eldöntötte, hogy neki most sürgős dolga van, nagyon kell sietnie, és a legrövidebb út a sürgős dolga felé a kanapén át vezet, amire fel kell másznia, végig kell dzsalnia az ölünkön keresztül, majd lemásznia a túlsó oldalán, illetve ugyanezt vissza. Vagy ötvenszer. Amikor kicsit elfáradt, akkor befeküdt kettőnk közé, és egyikünkről a másikunkra nézve röhigcsélt azon, hogy milyen jó a buli.

zoard233

Azután szabályosan udvarolni kezdett agnusnak, bebújt az ölébe, felmászott az arcához puszit adni, hozzásimult, nyünnyögött, úgyhogy odamentem a gépemért, mert ezt nem lehet fotózatlanul hagyni. Természetesen amikor visszaértem (olyan tizenöt másodperccel később), a Muci odavágtatott a komódjához, olyan arccal, hogy nincs itt kéremszépen semmi érdekes, ne fotózzanak, dolgom van, és elszánt, munkába feledkezett arccal birizgálni kezdte a fiók húzókáját. Amikor azt megunta, akkor felállt, és a legfelső fiók ugyanolyan húzókáját javította meg, majd letérdelt, és a középsőét is megvizsgálta. Ekkor nemes egyszerűséggel fogtam, és agnus ölébe tettem, továbbá rászóltam, hogy legyen szíves spontán örülni és szeretni minket, mint azt tette az elmúlt több órában. A Muci természetesen elmosolyodni sem volt hajlandó, amíg a kezemben gépet látott, és végig olyan arcot vágott, mint akit akarata ellenére molesztálnak, ő nem is ismeri ezeket a nőket.

zoard234

Mondjuk agnus szerint csak fotómodellnek készül, és azoknak így kell nézniük, blazírtan és megvetően. Természetesen alighogy letettem a gépet, helyreállt az univerzum egyesúlya, és a csimpánzkölyök folytatta testbeszédével, hogy ő mennyire nem tud élni nélkülünk.

És a beszélőkéje valami elképesztően beindult, tegnap agnus is tanúja volt annak, hogy nyújtom a gyermek felé a vizes cumit, kérsz-e inni, kérdezem, mire Muccantás megrázza a fejét, és azt mondja, hogy nem. És tényleg nem kér. Bár jó lenne, ha több szót is ismerne, mert egyelőre mindent ezzel próbál kifejezni (kivéve azt, hogy baba, de ilyesmiről ritkán beszélünk), és nagyon vigyáznom kell, hogy ne használjam kérdéseimben az N betűs szót, mert ha azt mondom, hogy ideje volna ebédelnünk, nem gondolod, Mucikám, akkor Mucikám rávágja boldogan, hogy nem. Amikor felmászik valahova, és rászólok határozottan, hogy nem, akkor is visszaszól ugyanolyan határozottan, hogy nem, és örülve az egyetértésünknek, folytatja a megkezdett tevékenységet. Nem egy yesman lelkialkat.

Amúgy az alvás helyreállításával sokkal kezelhetőbb lett, de így is befigyelt egy szájbelső elvágása a margarinosdoboz peremével (ötezer foga jön egyszerre, mindent nagyon megrág), egy sárgabarackban, majd hangyákban hempergés, továbbá ha leülök vagy ágyban vagyok, akkor folyamatosan a székembe vagy ágyamba kapaszkodva ácsorog, pakol a közelből, és időnként hanyattesik (le tud ülni, de nem akar). Illetve valahogy szoftveresen kikapcsolta tegnap az asztali számítógépet (nem egyszerű, meg kell nyomni a windows gombot, utána kiválasztani a menüből a kikapcsolást, majd ráenterezni a kikapcsolásra az alapértelmezett újraindítás helyett). Ez utóbbit egyébként pont akkor tette, amikor a közelben nyíló Pipacstündér családi napközi honlapját nézegettem (várja pipacstündéreit és pipacsmanóit, csanával (ami nem tudom, mi), továbbá herbateával, meg lovaglással illetve korcsolyázással, pedig nekem tök elég lenne, ha egyszerűen csak a gyerek kezébe nyomnának három különböző méretű kupakot, és vigyáznának rá, hogy el ne essen), és ebből azt a következtetést vontam le, hogy nem akar pipacsmanó lenni.

296. fejezet – eszik, cuppog, ácsorog, szeretjük

Közzétéve Szerző:
19

Azért van egy kicsit nyári szünet, mert vagy dolgozom keményen, vagy a blog címszereplőjével fetrengek valamelyik padlón (akit egyébként mostanában pontosabb lenne “kicsi malac”-ról átnevezni “borzasztó szutykos mocsári törpedisznó”-ra; egyszerűen nem értem, hogyan képes egy nagyjából azért tiszta lakásban fél perc alatt bármikor összekoszolni magát).

A legújabb fejlemény, hogy megtanult szinte bármilyen segédeszközben megkapaszkodva felállni, tegnap a bölcsőjében ácsorgott például szemrehányóan rikoltozva utánunk, pedig oda ugye csak hálózsákban kerül, és hálózsákban még nekem is nehézséget okozna felállni. Ma konkrétan arra lettem figyelmes, hogy a puszta falban próbál megkapaszkodni, és valahogy sikerült is neki, kábé úgy állt meg, mint az amerikai filmekben a gyanús elemek motozásos igazoltatás közben. Ilyenkor egyébként annyirabüszke magára, hogy meg kell zabálni, az arcán fülig érő lolkabolkamosoly, és mondogatja, hogy “he? he?”.

A szájával olyat is tud még, hogy csettintget, illetve cuppog, és ha csettintünk vagy cuppogunk neki, akkor ugyanúgy válaszol. Elgondolkoztam azon, hogy ki kellene dolgoznunk egy szisztémát, és amíg meg nem tanul beszélni, így kommunikálnánk, mondjuk két csettintés és egy cuppogás az éhes vagyok, meg ilyenek, de uána rájöttem, hogy úgyis tudom, mikor éhes, az meg valószínűtlen, hogy Kierkegaard munkásságáról szeretne velem beszélgetni, mielőtt megtanul artikulálni (illetve még valószínűtlenebb, hogy megérteném, ha mégis, nem sok Kierkegaardot olvastam, váratlan gyerek volt, nem volt időm minden tekintetben felkészülni).

Amúgy meg továbbra is ő az a gyerek, aki mindennek örül a világon (annak, ha fél lábánál lógatják, a zacskós levespornak, ha megrágcsálhatja, a fogának, a lépcsőháznak), de az utóbbi pár napban megtanult csont nélkül kimászni a fészkéből, és azóta egy pillanattal sem lehet előbb letenni, mint ahogy végtelenül álmos lesz (azelőtt se kényszeraltattuk, de most, ha van még benne egy fikarcnyi erő, akkor kimászik és ott panaszkodik). Másrészről viszont ma egyszer csak látom, hogy bevonul a dolgozószobába (már saját útjai vannak, egyedül intézi az ügyeit), csukódik az ajtó, és amikor pár perc múlva ránéztem, éppen próbált bemászni a mózesébe (persze segítettem, lefektettem, el is aludt), szóval úgy néz ki, szándékában áll teljesen függetleníteni magát tőlünk.

Az önálló táplálékszerzésben is jól halad:

zoard228

Ezen fellelkesülve vettem neki egy etetőszéket. Ha a rút anyagiak nem kötik meg a kezem, és kacagva kiadnék százezret egy másfél évig használatos cuccra, akkor ilyet kapott volna, mert ez nagyon bejön, de az élet kegyetlen. Nézegettem még a Peg Perego, illetve a Prima Pappa székeket is, de utána sajnálatos módon felmentem az Ikea honlapjára is, és kénytelen voltam belátni, hogy ezek nem azok az idők, amikor hajlandó vagyok tízszeres árat kiadni egy rövidtávú kütyüért csak amiatt, mert görgethető (a többi extra funkcióra nincs szükségünk, az ötpontos övnek semmi értelme, párna az ikeáshoz is van, ha nem is beépítve, az etetőtálcán meg ne legyenek játékok szerintem), mert amúgy is csak takarítás esetén görgetném, és hát akkor már inkább felemelem és odébbrakom a saját kezemmel, mint az állatok. Legfeljebb nem fogunk etetőszékes ralikat rendezni a lakásban (belegondolva, ez az egy helyzet kívánná meg az ötpontos övet, szóval csak nyerünk).

Úgyhogy Mucika egy mezei, egyszerű, Antilop fantázianevű etetőszéket kapott párnával és tálcával, de meg van vele elégedve, és legalább edződik a feneke a keményen, mint Kőrösi Csoma Sándoré. Viszont rögtön kiderült, hogy ő is tudja azt a játékot, mint a többi gyerek, és az első fél óra ismerkedés azzal telt, hogy ledobálta a tányért, a kanalat és a poharat atálcáról, én meg visszaadogattam neki. Sokszor. Mondjuk nem hisztizett, hogy adjam vissza, de nagyon szomorú, magányos, mellőzött benyomást keltett olyankor, és az sokkal rosszabb. Sóhajtozott, meg minden.

Azután este meg is kapta az első felszolgált étket a székben (igen, málnás joghurtot, nem, nem allergiás az aprómagvasokra), és amikor letettem a kanalat egy kicsit, hogy fényképezzek, akkor a félelmeimre rácáfolva nem ledobálta a kaját, hanem megfogta a kanalat, beletunkolta a joghurtba, majd lenyalogatta róla a cuccot, és ezt a tevékenységet repetitív módon végezte:

zoard229

Ez egyébként már a vég, hogy maszatos szájú babaképeket posztolok, de hát ez van. És egyébként ez a klassz az etetőszékben, hogy így a gyerekképű is tud majd önállóan próbálkozni az ételfajtákkal, és a kanálfogása is remélhetőleg javul majd, bár ez is több volt, mint amire számítottam (egyébként meg a kisujját végig nagyon urasan eltartotta).

Szóval ilyenek mennek itt újabban.

292. fejezet – újabb mozgókép, hangokkal

Közzétéve Szerző:
20

Úgy tűnik, nagyon belejöttem most ebbe a videós dologba. A következőnek az a története, hogy a héten meleg volt, és bekapcsoltuk a légkondit, amit technikai okok miatt csak a felső szint előszobájába lehetett felszerelni, ezért van alatta egy ventilátor, ami a hálószobába fújja a hideget. Muci kedvenc helye azóta az előszoba, ahol egy szőnyegen (és, mint kiderült, egy kábelbilincsen) kívül semmi sincs, befekszik a ventilátor elé, felülről a légkondi ontja rá a hideget, lobog a haja, és így érzi jól magát. Ha elvonszolom, akkor hangosan tiltakozik, és visszarobog.

A felvétel során talált egy kis fehér kábelbilincset, amihez először kedvesen gügyögött, majd kicsit olaszossá vált a kapcsolatuk (familiarity breeds contempt, mint azt Mel Gibson is megmondta a Millió dolláros hotelben), de a végén odatartja a cuccot a ventilátor elé, hogy annak se legyen melege. Csapó.

Amúgy megint nagyfiúsabb lett egy fokkal, tök sok a haja, meg minden, és valamelyik reggel minden további nélkül átkúszott a dolgozószobába (így hívjuk felnőttesen a fiúk játszószobáját, ott vannak a drótok, kábelek, csavarkulcsok és mikrohullámú antennák, vagyis minden, amiért reggel felkelni érdemes), és szépen gagyarászva játszott vagy egy órát egyedül, majd szólt, hogy ő most már álmos, tegyem le.

Továbbá most először evett igazi felnőtt kaját valamelyik nap. Délben ugyanis benyomta mind a két deci sütőtökjét, úgyhogy úgy határoztam, uzsonnára kap az én milánóimból, amit újabban biochefesen csinálok, vagyis nem főzöm meg hozzá a paradicsomot, hanem lehéjazva-összevágva-befűszerezve rakom a tésztára. Sok sajttal. De mivel magamnak nagyon fűszeresen csinálom, a Mucinak először leturmixoltam hozzá egy bontatlan paradicsomot (majd csak álltam felette macbethesen, vö. ki hitte volna, hogy egy paradicsomba ennyi lé van), és abba kevertem bele a sajátomból. Ez így önmagában is elég gusztustalanul nézett ki, híg, ugyanakkor nem homogén lötty, de amikor belekevertem a tésztát és a sajtot, akkor lett igazán borzasztó, mert azokat nem darálta le teljesen a botmixer, szóval ugyanúgy maradt a híg lötty, benne úszkáló pár milliméteres tészta- és sajtdarabokkal. Nem is fűztem nagy reményeket a dologhoz, a Don nem hajlandó darabosat enni, ráadásul ebben a kajában új volt neki a paradicsom, a tészta, a sajt, a bazsalikom, az oregánó és a só, mert úgy alakult, hogy ezeket eddig nem kapott, ennek ellenére tátogva leküldte az egészet, csak lestem. Kisfiú lett a kisbabánkból.

290. fejezet – amikre büszkék vagyunk

Közzétéve Szerző:
8

Bréking: a Muci az imént kimászott a mózeséből. Nagy üvöltés a csukott ajtó mögül, berohanunk, és a Muci ott kúszik a padlón szabadstílusban, pedig aludni raktuk le.

További büszkeségre ad okot a négy felső foga, amit az elmúlt egy hétben növesztett. A két szélső jobban látszik, ez kicsit vámpíros megjelenést kölcsönöz a viselőjüknek, különösen, ha mosolyog. A legfőbb (és nagyjából egyetlen) tünete az volt, hogy bojkottálta a szilárdabb kajákat, napok óta ma sikerült először trükközve megetetnem körtés rizspéppel. Trükk No.1: adtam neki saját kanalat is, azt rágogatta két falat között, és valamiért így tátogni is hajlandó volt. Trükk No.2: amikor a kanalát megunta és eldobta, a kajával egyre mélyülő hangon helikopterhangokat (boku-boku-boku) adva a levegőben köröztem, majd, amikor végül odaért a gyerek szájához, aki bekapta, egy szoprán pukk-kal rántottam ki a szájából a kanalat. Ez annyira tetszett neki, hogy hajlandó volt mind a másfél decit megenni, ugyanakkor a maga a folyamat azon dolgok közé tartozik az én életemben, amiket nem szeretnék egy kalózfelvételen a neten viszontlátni.

Meg volt még olyan, hogy megtanult csettintgetni (nyelvvel a szájpadláson), én ugyanis ezzel szoktam felhívni magamra a figyelmét (egyébként ezt a dévényes terapeutánktól lestem el, szóval én is nagyon ügyes és tanulékony vagyok). És akkor egyszer csak hallom, hogy klack-klack, és a Muci vigyorog rám, azóta néha együtt csináljuk. Meg megpróbáltuk megtanítani tapsolni, az apja fogta a Don kis kezeit hátulról, és tapsolt velük, én meg előtte vigyorogva utánoztam, majd el lett engedve a baba, és hangosan lelkesítve vártuk, hogy most mi lesz. Hát az lett, hogy a Don megfogta az én kezemet, és azt ütögette össze, mert ő mindent szó szerint vesz.

A mai videó egy kicsit hosszú, de ez van. Muci ekkor már nagyon álmos volt, lefektettem, de felkelt, úgyhogy hagytam még egy kicsit vergődni a buta hálószobában, ahol csak buta játékok vannak (a Don véleménye). Amit olyan áhítattal nyalogat diszkrét takarásban, az a radiátor fémcsapja (nagyon reméltem, hogy nem egy pókot talált meg).

Ezek mennek mostanában.

289. fejezet – vasárnapi videó

Közzétéve Szerző:
20

Most csak futólag linkelek, mert ma már rengeteg órát foglalkoztam azzal, hogy megtanuljak linux alá programokat találni, telepíteni, videót szerkeszteni, feltölteni (mindez eddig a fiúmreszortja volt, de a mucivideókat illetően szeretnék függetlenedni tőle), és most már nincs bennem erő.

Szóval ez ma készült, és oké, minden gyerek csinál ilyeneket, de a Muci eddig egyrészt nagyon hipotón hátú-vállú volt, úgy kilengett függőlegesben, mint nem tudom mi, valami, ami nagyon kileng, a legkisebb szellőre kettőbe hajlott, most pedig odakúszott a fiókhoz, és magától (!) feltérdelt mellé, ezt eddig csak rajtam sikerült végrehajtania (én meg akaratlanul is segítek neki egyensúlyozni). Másrészt meg csak a héten sajátította el azt a koncepciót, hogy aki nem akar feldőlni, annak nem árt kapaszkodnia. Kapaszkodott is, nem is dőlt volna fel akkor sem, amikor "elkaptam", csak ugye az egyik kedvenc játéka volt ma az ágyon, hogy feltérdel, hanyattdobja magát, röhögünk, és nem tudtam, ismeri-e az ősi kínai bölcsességet, miszerint ami matracon vicces, azon nem biztos, hogy a konyhakövön is nevetni fogunk. További érdekes trivia még, hogy ugye van a gyufás rész, a gyufáról öt perccel korábban mondtam neki, hogy nemnemnem, nem szopogatunk foszfort, erre bűntudatosan rám sandított, amikor videózás közben a szájába vette, és gyorsan ki is köpte. A fekete kosárkaforma ugyanaz, mint amiben a szülinapi tortáját kapta, talán újra át akarta élni az ősjelenetet, vagy csak tetszik neki, ahogy a fogán kocog. És azért nem (sem) videózok gyakrabban, mert a fényképezőgép láttán általában abbahagyja, amit csinál, de most meg volt róla győződve, hogy engedély nélkül rosszalkodik, és az fontosabb volt.

286. fejezet – amelyben a Muci dolgai lassan elárasztják a lakást

Közzétéve Szerző:
28

Naszóval, volt a hétvégén a megaszülinapozás, amitől előtte egy kicsit tartottam, mert rengeteg munkám összejött hirtelen, ráadásul egy teljes napom a tortás helyzetgyakorlatra ment el, meg egyébként is, a családlátogatás, mint olyan, nem a kedvenc műfajom, de a Muci szereti, és ami a Mucinak jó, azt a Muci megkapja. Viszont abszolút pozitívan sült el az egész, teljesen jó ajándékokat kapott a babaképű, meg én is, bár az így harminc felett már mindegy.

Ami nekem a legnagyobb szám volt, a fiúm nővére küldött Floridából egy csomó gyerekruhát. Én régen leginkább magamnak szerettem ruhát venni stresszlevezetésként, most már a gyereknek, csak le vagyok tiltva enmagam által a szerről, mert úgyis rengeteg cucca van, viszont ezzel együtt sincs jobb, mint amikor még egy csomót kap, ráadásul ilyen tuti szereléseket. Amúgy meg kicsit nagy rá mind, akkora méretből meg még csak egy nadrág-pulcsi kombója van nemisbékáéktól, szóval most akkor nem lesz gond a soron következő adagra. A személyes kedvencem a kalózos szett, illetve a dexteres hawaii-inges háromrészes, de a többi is tuti. A farmer (levi’s, behalok, nekem sincs levi’s farmerem, mondjuk azért, mert nekem nem áll jól a márka, de akkor is) kertésznadrág azért is tuti, mert még terhesen nyüsztettem a fiúmat azzal, hogy mondja már el, milyen lesz a gyerekünk, mert olyan rossz, hogy nem tudom elképzelni, és akkor egyik éjjel megálmodtam, hogy milyen lesz, és tök olyan volt, mint most, csak 2-3 éves, volt pár szeplője is, és olyan farmer kertésznadrágja. Szóval akkor a teljesség igénye nélkül a kapott holmik nagyja:

szulinap01.1.jpg

De mindenki mástól is tutiságok érkeztek a házhoz, egyiket se bánom, pedig már így is minden a Muci játékaival van tele. Az alanti képen látható például a gyerek szerszámkészlet, amit az atyai nagyanyjától kapott a Don, és rögtön borzasztóan megörült neki. Az idő nagy részében ugyan csak rágcsálja, de már többször megpróbálta a csavarkulccsal megszerelni az összecsavarozott elemeket, szóval ez tényleg genetikus lehet a fiúknál, mert arra, hogy hogyan lehet megfogni a cumisüveget, még mindig rá kell vezetni, de csavart húzni persze magától tud. Vagy majdnem tud.

A képen látható továbbá a DM-es babakönyv, amivel nagyon régóta szemezek, ezt a nővérétől (a fiúm lánya) és a nővére anyukájától kapta Don Muci babatállal és babakanalakkal egyetemben, lehet csipogtatni, babatükrözni, meg minden. Illetve ott van még az autókészlet, ami egyrészt mosható huzatú kitömött vászonból van, másrészt meg rugós mechanizmussal rendelkezik mindegyik, hátra kell húzni, és akkor előrerohan. A fiúmmal nagyon jót játszottunk velük, karamboloztunk is, meg minden.

szulinap01.2

És végül jöjjön a rém, amihez hasonlatos, úgy reméltem, soha nem teszi be a kiszedhető kis polifoam-darabkáit az életterünkbe, de a Mucnak tetszik, és lásd fentebbi hitvallásomat a Mucinak tetsző dolgokról. Szóval a szüleimtől kaptunk színes-mintás polifoamot, de nem ám valami kezdőknek való darabot, hanem rögtön olyat (nem tudom, a képen mennyire jön át), amitől kifolyik az ember szeme. Hazavittük, összeraktuk, beültem a közepébe, és rögtön olyan volt, mintha drogoznék, vagy valami. Mindenesetre kiderült, hogy a gyerek epilepsziára szerencsére nem hajlamos, de határozottan begyorsul ettől a játszószőnyegtől.

szulinap01.3

(Szerintem különösen megkapó részlete a “négy atomtengeralattjáró” (a fiúm szerint zeppelin), illetve a “hat vadászrepülő”, de úgy egyben van leginkább tudatmódosító hatása).

És akkor következzen a lényeg, ízirájder Muci, aki felpattant (némi segítséggel) az unokanővére nyúlmotorjára (a kemény csákók nem nyuszimociznak), majd előre-hátra tologatta magát, ami több, mint amire jó pár kamasz divatmotoros képes:

zoard223

(Arckifejezésében szerényen palástolt büszkeség, merthogy a környezete reakciói alapján valószínűsíthető, hogy ő a világ legügyesebb gyereke, de azért nem fog erre felvágni, csak méltósággal viseli a ranggal reáruházott kötelességeket).

280. fejezet – rohanás az élet

Közzétéve Szerző:
14

Ma rohanós nap volt, reggel kiderült, hogy jó volna beugrani a munkahelyemre, és akkor már tankolni is kellett, meg elmenni a hiperbe, meg elmenni a zöldségeshez, mert zöldséget hiperben nem veszünk, meg beugrani a DM-be, mert drogot babakaját és higiéniai cuccokat sem hiperben veszünk, illetve, ha már, akkor befizettem a csekkjeimet is a postán. Ami a hiperben van, az összes többi különböző helyeken, és így is megfutottuk a kört három óra alatt, a kötelező munkahelyi babázással együtt, de hazaértünk az egy órai babaetetésre, ami nagy szerencse, mert különben még elkezdődött volna nélkülünk.

De a (tesco nevű) hiperben szerencsére belefutottam egy nagy babazoknileárazásba, a Muci eszi a zoknikat ugyanis, szó szerint és átvitt értelemben (amortizáció) is. Úgyhogy kábé ötéves koráig bevásároltam neki zokniból (tök szépek voltak, és a kétdarabos 190, az ötdarabos 365, ilyen árakon), illetve benne van a bolha a seggemben a közelgő külföldi utazás miatt, úgyhogy vettem neki egy csíkos cipzáras polárt is, ami olyan kontrasztos, hogy világít, így könnyebben rajta tudom tartani a szemem, miközben nem fagy meg (még mielőtt valaki felvilágosítana, hogy nyár van, sátrazni fogunk, és tavaly ugyanott mínusz 8-10°C volt éjszaka, bár akkor pár héttel korábban mentünk). Ja, és a drogériába is azért mentem, mert vettem neki ilyen kis cuki mini kiszerelésű popsikenőcsöt meg mittudomén, nem mintha az autónak nem lenne tökmindegy, hogy most két decivel több vagy kevesebb piperecuccot szállít, de engem le lehet venni a lábamról a mini popsikenőccsel, meg ilyenekkel. És ha már ilyen coming out van, akkor beismerem, hogy Pamperst is csak azért veszek, mert azon mindegyiken másfajta állat van, és lehet mondogatni a Mucinak, hogy kukac, meg bárány, és hülye állathangokat adni hozzá, és az ilyesmiben mindketten kedvünket leljük. Mentségemre szóljon, hogy semmi egyéb szükségtelen vagy indokolatlanul drága hülyeséget nem veszek meg neki (például ágyat, gondolkozott el lucia azon, hogy helyén van-e az értékrendje). Na, kép a polárról meg a zoknikról:

Viszont a nagy rohanás miatt a délelőtti alvása kimaradt a babafélének, illetve ebéd után is csak egy szűk negyven perce volt, utána szaladtunk tovább dévényezni, ahol egy ideig röhigcsélt, majd mászni már nem volt hajlandó, hanem nemes egyszerűséggel lekoppantotta a fejét a szőnyegre, és úgy maradt minden próbálkozás ellenére, mint egy rongybaba. Hálistennek most valamivel rövidebb is volt a torna, mert a személyi edzőjének az óvoda hülyesége miatt rohannia kellett az egyik gyerekéért az oviba, de ezt egyikünk sem bánta szerintem.

Azért nem csak aludni jár haza a Don, itthon is játszott egy kicsit. Most a legújabb fícsör, hogy barátkozik a másik babával a tükörben, odamegy, beszélget vele, nevetnek, kiabálnak, bökdösi az ujjával, meg ilyenek:

Sajnos az ujjal bökdösés pont nem látszik, mert gyerekfényképezés terén kihívásokkal küszködöm, de oda lehet képzelni. Ezt egyébként imádom, ahogy mindent először egy ujjal megsimogat, csak utána fog meg jobban, de akkor is nagyon óvatosan játszik, még soha nem tört össze semmit, meg magában sem tett kárt, közel sem volt hozzá. Pedig a dolgozószobában forrasztópákázni meg csavarkulcsozni szokott, a többit nem tudom, mert ott az apja vigyáz rá, én nem bírom idegekkel. Ja, meg a múltkor jönnek le a fiúmmal, és a Muci teljes természetességgel egy csavarhúzót tartott a kezében, hogy ő most akkor azt lehozza, biztos mert lent nincs elég csavarhúzó szerinte, vagy valami.

Ez a kép meg azt ábrázolja, ahogy meglábazza a másik babát. Szeret minden érdekes dolgot lábbal is megtapasztalni, de az se az a lórúgás-manőver (azt csak rajtam szokta alkalmazni, mert tudja, hogy én sokat bírok, és olyan aranyosan vinnyogok olyankor), hanem pöckölgetés, meg lábbal simogatás, ilyesmi. Mondjuk azt nehezen viselem, amikor a parkettán húzza a lábát, hogy csikorogjon, attól a hideg futkározik rajtam, de nem szólok rá olyankor sem, mert még a végén diszlexiás lesz, ha nem tapasztalhatja ki a parkettát, vagy balett-táncos.

Ezek vannak most.

279. fejezet – amelyben delila vagyok

Közzétéve Szerző:
21

Mostanában egyre több olyan kommentet és levelet kaptam, hogy nagy a Don haja, vágjuk le, és én is észrevettem ugyan, mert jó megfigyelő vagyok, de lelkileg olyan nehéz az első a haját levágni, ami már az inkubátorban megvolt neki, meg minden. Aztán kiderült, hogy a lelki oldala lópikula, konkrétan fizikailag nehéz egy aktívan érdeklődő, nem háziasított zsák bolhát a felesleges prémállományától megszabadítani. Mindenesetre dokumentáltam az eseményeket.

Ezen a képen még nyugodt, békés, jóindulatú, bár nem érti, hogy most mi van, mit játszunk, de csináljuk, anya (ennek az állapotnak az eléréséhez enni kell adni neki). Továbbá ez az a kép, amin élete leghosszabb hajával szerepel a Muci.

A gyermeket az elkövetkezendők során megfürdettem, és a haját is megmostam (azt amúgy is szereti, szerintem azt hiszi, hogy olyankor nyalogatom a fejét, mert vissza akar nyalni). Íme a Don vizes hajjal:

A következő szakaszban nagyjából három további keze nőtt az eddigiekhez képest, és mindhármat arra akarta használni, hogy kirántsa a kezemből az ollót. Ami egyébként nem volt elég éles, bár direkt hajvágó típusú, csak régi, illetve az is némi nehézséget okozott, hogy a Donnak ugyanazon a fején van a haja, mint a szeme és a szája, és ez utóbbiakat feltétlenül az olló felé akarta fordítani, hogy megnézze és megnyalja, nem feltétlenül ebben a sorrendben. Előadásunkkal simán illusztrálni lehetett volna az ókori görögök sokkarú óriáspolipokkal való meddő küzdelmeiről szóló legendáit, leszámítva, hogy én igyekeztemminél kevesebb kárt tenni az ellenfélben, ami szerintem az ókori görögök tengeri csatáiban nem volt szempont. Mindenesetre a frufruvonal divatosan tépettre sikerült, mert az egyik kezemmel a Muci fejét, és egyúttal az ötezer kezét próbáltam helybentartani, a másik kezemmel pedig ötletszerűen nyisszantottam egyet, amikor éppen lehetőség kínálkozott. A végeredmény viszont sokkal rosszabb is lehetett volna, Apjaneve Dani Zoárd Vulkán Turul Kilián (barátainak csak Muci) az utolsó kör után leginkább egy nagyon kicsi Vulcanra emlékeztetett a Star Trekből (jó értelemben):

Hát most ilyen.

Van egyébként bonus track is arról, hogy milyen ügyesen eszik egyedül, bár nekem legjobban a hű, de laza vagyok kép tetszik a bejegyzés intrójából, amiben lábak szétcsapva, fél zokni lerúgva, cumi szája sarkába lökve, de ilyen, amikor komolyan is veszi a feladatot (még hippis frizurával):

278. fejezet – itt a kánikula

Közzétéve Szerző:
6

Ma a délutáni alvásból a Don negyedóra elteltével sírva ébredt, úgyhogy kihoztam, de csak nem hagyta abba. Nem a rosszul vagyok, fáj jellegű sírás volt, hanem az éhes vagyok, álmos vagyok, meleg van, hidegfront van, és egyébként is típusú. A kettőt úgy lehet megkülönböztetni, hogy az első szívből jön, a második meg protokolláris jellegű, amikor a sírás csaknem tökéletes imitálásával adja tudtomra, hogy a helyzet kritikus, csináljak valamit. Ilyenkor nem könnyezik, fél szemmel mindig kukucskál, hogy nézem-e, és ha éppen nem nézem, akkor türelmesen kivárja a műsorral, amíg teljesen rá figyelek. Két ordítás közé be-beszúrja, hogy nem nem nem NEM. Így:

Ilyenkor borzasztóan puszilgatnivalónak találom, bár ha öt percnél tovább csinálná, akkor biztos másképp vélekednék, de hálistennek nem bírja sokáig. Ja, és nem a könyv szomorította el, azt a kötetet mindig lelopja a polcomról, és odagyűjti a játszószőnyegéhez valamiért, biztos jó a fogása. Valószínűleg a meleg miatt nem tudott aludni, az volt a baja, de eltereltem a figyelmét egy zsákmánykörtével:

Azt, hogy a körtével mit művelt, inkább nem illusztrálnám, borzasztó pusztítást lehet véghezvinni két tűéles foggal, de hát ez a vadon törvénye, a lélekben gyengék és szervilisek mosnak fel a vadászok után. Viszont ma semmit nem nem bánok, mert a Muci elkezdte gyakorolni a négykézlábat, egyelőre persze a jobb lábát húzza maga alá behajlítva, a balt meg csak hátralógatja, de már egyik sem oldalt van. Ezt csak pár másodpercig bírja, úgyhogy csupán a végét sikerült lekapnom, amikor már rogyott le, de ilyen büszke rá:

Viszont ha én állítom négykézlábra, akkor nyüffög, asszem, Rambó Mucinak ez az ő harca. Egyébként ez mindig megdöbbentő, hogy mennyire bele van programozva azzal a pár aminosavval, hogy akkor most eljött a perc a forgásra, kúszásra, mászásra. Működik a gyerek, pedig egy csomószor látszik rajta, hogy nem is érti, miért csinálja ezt tulajdonképpen. Visszaaltatni azután úgy sikerült, hogy elénekeltem neki a bóbitát, és közben hagytam, hogy a nyakláncomat fogdossa, ettől lelazult annyira, hogy aludjon még egy másfél órát.

Más említésre méltó dolog mostanában nem történt gyerekfronton. Ja, a legújabb kedvenc játék a csukás, mármint hogy ha kinyitom a hűtő ajtaját, akkor a Muci odasereglik, és becsukja (főzés közben nagyon gyorsan kell kivennem-betennem dolgokat), ugyanez a szekrényajtóval, és minden más csukható ajtóval. Továbbá rájött, hogy a xilofonütőjét például a radiátoron is végig lehet húzni, az is zenél, engem meg szerencsére egyelőre nem zavar, ha hangot gyárt, legalább pontosan tudom, hogy hol van, és mit csinál. Az apja megtanította egyedül enni cumisüvegből, egy-két percig bírja is csinálni, ma az ebédje vége alatt én például mosogattam, tisztára barbatrükk. Ja, és mindig nagyon tetszik neki, ahogy kavargatom a teámat-kávémat, tegnap egy óvatlan pillanatban ellopta az üres csészét a kanállal, és körbehurcolta a nappalin, időnként megállva, és ugyanúgy kalapálva a kanállal a csésze belsejében, mint én szoktam. És egy kicsit sem törte össze. És kanalas evés közben néha mondja, hogy hamm vagy ámm.

Na de más újság aztán tényleg nincs.