lucia bejegyzései

306. fejezet – ügyes, okos, lóg a nyelvem

Közzétéve Szerző:
12

Na, most csak egy gyorsjelentés, mert szolgálatban vagyok, és vörös riasztás van.

A Muci második keresztneve a veszély, amit magára jelent. Mostanában folyamatosan feláll mindenhol (ha mosogatok, a lábamba kapaszkodva, ha az ágyon dolgozom, az ágyba kapaszkodva, ha széken ülök, a székbe kapaszkodva, ha fürdök, felhúzza magát a kádra, és megpróbál beugrani mellém, továbbá aki még nem tapasztalta meg, milyen úgy vécére menni, hogy egy egyéves berobog utána, a deszkába kapaszkodva feláll mellé, és megpróbál benyúlni alá a csészébe, annak unalmas és eseménytelen az élete), és bár képes leülni állásból (ha meglát valami vonzó tárgyat, például egy üvegszilánkot vagy egy kést, gyönyörűen pozíciót vált, hogy odarohanjon érte), de nem akar. Viszont azért idővel elfárad, olyankor seggretottyanásból felborul, és szirénázik egyet az élet igazságtalanságán (kivéve, ha menet közben észrevesz például egy darazsat, amit a szájába vehet). Gyakorlatilag nincs olyan élethelyzet, amit ne lenne képes izgalmassá tenni számomra.

Ami viszont jó: megtanult például két lábbal kúszni (pedig állítólag a féloldalas babáknál szinte soha nem múlik el a rögzült féloldalas mozdulat), innentől engem nem izgat túlságosan a mászás elsajátítása (rengeteget van amúgy is négykézláb, és néha, ha megfeledkezik magáról, mászik egy sort, de nem szereti). Dévényre három hét után holnap kell vinnem először, utána megint kimarad egy hónap, mert már ennyire ügyes. És igazából panaszkodom ugyan, de rosszabb is lehetne, mert bár lepakol mindenhonnan, este húsz perc alatt elpakolok utána, és eltörni nem tör el semmit, a lépcsőnél szépen megáll, esni is megtanult ügyesen, és a legújabb személyisége tök anyás. Egész nap rajtam lógna, ami kellemes változatosság az első évének angolos távolságtartása után, viszont néha egy kicsit anyamajomnak tartom magam, illetve kezd feszélyezni, hogy mindig minden lépésemről be kell számolnom neki. Ugyanakkor legalább mással is elvan simán, csak általában ugye nincs más.

És végre inni is hajlandó, de csak sima pohárból, sima csapvizet. Illetve az én bögrémben lévő énteámra is nagyon rá van indulva; a múltkor, amíg a csapig elmentem, otthagytam az etetőszékben, és gyanúsan nem beszélgetett velem, majd amikor visszaértem, nagyon ártatlan jókisfiú arcot vágott, de olyan furán ült, és hát kiderült, hogy magához vette a (fél literes) teásbögrémet, és húsos combjai közé rejtette későbbi felhasználás végett, anélkül, hogy egy cseppet is kiöntött volna belőle.

Amitől megőrülök, és a diliházban fogok kikötni, az az, hogy mindent, de mindent a szájába vesz. Hiába porszívózok minden nap, megtalálja a cipőnkből kiesett kavicsokat, a virágról leeső leveleket, kihalássza a szemetesből a söröskupakot, úgyhogy folyton azt nézem, mozog-e a szája (majd felnőttkorában magyarázhatja a pszichiáterének, hogy azért dohányzik, mert az anyja folyton a szájába nyúlkált okkal-ok nélkül).

Enni gyakorlatilag mindent megeszik, vagy üvegeset kap, vagy a saját kajámból török össze és kanalazok a szájába, miközben én is eszem. Hétvégén kiderült, hogy imádja a kovászos uborkát, szépen el is rágcsálja a karikákat a hat egész akárhány fogával. Illetve az öcsém nyakából szedett barackot is a fáról, megcsócsálta, majd a nagyobb héjdarabokat némi nyállal elegyítve az öcsém hajába köpködte közvetlen modorban. Egyébként hétvégén döbbentem rá, hogy nagyjából a három éves korkülönbség lehet a legvacakabb két gyerek között, mert az öcsém lánya és a Muci között pont három év van, és a látogatásunk nagy része azzal telt, hogy a kislány űzött tekintettel menekítette a játékait a hóna alatt, nehogy a kicsi megnyalja (mert ugye ami a nagyszülőknél van, az ismeretei szerint az ő játéka), továbbá nem értette, őt miért nem veszik fel dajkálni annyit, mint a kicsit, a Muci meg azt nem értette, miért vesznek ki mindent a kezéből, és miért nem szabad szétszedni a dominókat a földön, satöbbi (itthon ugye neki a számítógép kezelésén kívül mindent szabad). Tökre igaza volt mindkét gyereknek, és tökre sajnáltam mindkettőjüket. Persze biztos a kisebb és a nagyobb korkülönbségnek is megvannak a hátrányai, de azért egy nagyobb gyereknek jobban meg lehet magyarázni a dolgokat, két kicsi meg jobban egy húron pendül, na mindegy.

Újdonság még, hogy a gyerek kézen fogva tesz pár lépést, meg van pár új szava is, de azokat nem használja annyira konzekvensen, úgyhogy erről majd legközelebb.

305. fejezet – Mucinak csaja van

Közzétéve Szerző:
14

Tegnap eljött hozzánk háztűznézőbe agnus (szerencsére nem szó szerint, de ez nem a Muciferen múlt). Előregondolkozó típus vagyok, és felmerült már bennem párszor, hogy mit fogok majd vajon érezni, ha esetleg egyszer meglátom a fiamat egy Másik Nővel hemperegni a konyhakövön, de soha nem gondoltam volna, hogy a legdominánsabb reakcióm a megkönnyebbülés lesz (amiért nem nekem kell vele hemperegnem). Agnus egyébként egy személyben Mary Poppins és az a csaj a Muzsika hangjaiból: hozott játszóruhát, hempergett a Mucival, hülye hangokat adott ki vele nevetgélve, kihozta barackot szedni a fáról (továbbá nem vette zokon, hogy a Muci először leeszi barackkal, utána csócsált gyümölcsöt dobál a dekoltázsába), segített fürdetni, megetette joghurttal (a gyermek természetesen joghurttal is leette őt), mondókázott neki, és még egy új közös hobbit is találtak, miszerint kúszópózban fekszenek a földön egymás mellett, és szemből fényképezik magukat önkioldóval (az egyébként valami nagyon tuti sorozat lett, kár, hogy nem publikus). Ja, és emellett még nekem is segített barackot hámozni, meg elpakolni.

A fényképezőt akkor vettem elő első ízben, amikor a gyermek előadta az utazóágyában az Engedj be plakátját:

zoard232

(Mondjuk a cuki elefánt és a víziló csökkenti némileg a horroros misztikumot, de a másik oldalról nem volt olyan jó a fény).

Utána jött az ebéd utáni méla időszak, amikor mindketten csak ültünk a kanapén pihegve, elmerengve, ilyenkor születnek a nagy gondolatok és az időmértékes versek, de Homérosznak gyanúm szerint nem száguldott át az ölén félpercenként egy egyéves, akinek dinamitot dugtak a seggébe. A Muci ugyanis eldöntötte, hogy neki most sürgős dolga van, nagyon kell sietnie, és a legrövidebb út a sürgős dolga felé a kanapén át vezet, amire fel kell másznia, végig kell dzsalnia az ölünkön keresztül, majd lemásznia a túlsó oldalán, illetve ugyanezt vissza. Vagy ötvenszer. Amikor kicsit elfáradt, akkor befeküdt kettőnk közé, és egyikünkről a másikunkra nézve röhigcsélt azon, hogy milyen jó a buli.

zoard233

Azután szabályosan udvarolni kezdett agnusnak, bebújt az ölébe, felmászott az arcához puszit adni, hozzásimult, nyünnyögött, úgyhogy odamentem a gépemért, mert ezt nem lehet fotózatlanul hagyni. Természetesen amikor visszaértem (olyan tizenöt másodperccel később), a Muci odavágtatott a komódjához, olyan arccal, hogy nincs itt kéremszépen semmi érdekes, ne fotózzanak, dolgom van, és elszánt, munkába feledkezett arccal birizgálni kezdte a fiók húzókáját. Amikor azt megunta, akkor felállt, és a legfelső fiók ugyanolyan húzókáját javította meg, majd letérdelt, és a középsőét is megvizsgálta. Ekkor nemes egyszerűséggel fogtam, és agnus ölébe tettem, továbbá rászóltam, hogy legyen szíves spontán örülni és szeretni minket, mint azt tette az elmúlt több órában. A Muci természetesen elmosolyodni sem volt hajlandó, amíg a kezemben gépet látott, és végig olyan arcot vágott, mint akit akarata ellenére molesztálnak, ő nem is ismeri ezeket a nőket.

zoard234

Mondjuk agnus szerint csak fotómodellnek készül, és azoknak így kell nézniük, blazírtan és megvetően. Természetesen alighogy letettem a gépet, helyreállt az univerzum egyesúlya, és a csimpánzkölyök folytatta testbeszédével, hogy ő mennyire nem tud élni nélkülünk.

És a beszélőkéje valami elképesztően beindult, tegnap agnus is tanúja volt annak, hogy nyújtom a gyermek felé a vizes cumit, kérsz-e inni, kérdezem, mire Muccantás megrázza a fejét, és azt mondja, hogy nem. És tényleg nem kér. Bár jó lenne, ha több szót is ismerne, mert egyelőre mindent ezzel próbál kifejezni (kivéve azt, hogy baba, de ilyesmiről ritkán beszélünk), és nagyon vigyáznom kell, hogy ne használjam kérdéseimben az N betűs szót, mert ha azt mondom, hogy ideje volna ebédelnünk, nem gondolod, Mucikám, akkor Mucikám rávágja boldogan, hogy nem. Amikor felmászik valahova, és rászólok határozottan, hogy nem, akkor is visszaszól ugyanolyan határozottan, hogy nem, és örülve az egyetértésünknek, folytatja a megkezdett tevékenységet. Nem egy yesman lelkialkat.

Amúgy az alvás helyreállításával sokkal kezelhetőbb lett, de így is befigyelt egy szájbelső elvágása a margarinosdoboz peremével (ötezer foga jön egyszerre, mindent nagyon megrág), egy sárgabarackban, majd hangyákban hempergés, továbbá ha leülök vagy ágyban vagyok, akkor folyamatosan a székembe vagy ágyamba kapaszkodva ácsorog, pakol a közelből, és időnként hanyattesik (le tud ülni, de nem akar). Illetve valahogy szoftveresen kikapcsolta tegnap az asztali számítógépet (nem egyszerű, meg kell nyomni a windows gombot, utána kiválasztani a menüből a kikapcsolást, majd ráenterezni a kikapcsolásra az alapértelmezett újraindítás helyett). Ez utóbbit egyébként pont akkor tette, amikor a közelben nyíló Pipacstündér családi napközi honlapját nézegettem (várja pipacstündéreit és pipacsmanóit, csanával (ami nem tudom, mi), továbbá herbateával, meg lovaglással illetve korcsolyázással, pedig nekem tök elég lenne, ha egyszerűen csak a gyerek kezébe nyomnának három különböző méretű kupakot, és vigyáznának rá, hogy el ne essen), és ebből azt a következtetést vontam le, hogy nem akar pipacsmanó lenni.

304. fejezet – még mindig sátánka, de most már kevésbé szuicid

Közzétéve Szerző:
9

Na, a helyzet némileg konszolidálódott, tegnap reggel óta nem kellett kórházba menni (minden ilyen nap egy ajándék). Luciferből egy zsák kismajommá szelidült a Muci, tippem szerint az új ágyának köszönhetően.

A régi fészkéből ugyanis már fel tud kelni játszani, és ezt a lehetőséget ki is használta, a szigorúan vett éjszakát leszámítva alig aludt. Az utazóágyból viszont hálistennek nem tud felkelni, és egyelőre nem is próbálkozik (asszem, van egy nyugodt három hetünk, utána a tetejét is le kell fedni), úgyhogy mostanra az önveszélyes elemek durvábbjai eltűntek a magatartásából, de azért van még program vele.

Tegnap barackfeldolgozás közben, amikor a harmadik fiók tartalmát is megpróbálta a lábam alá pakolni, meguntam, és felraktam az etetőszékébe. Onnan hallgatólagos beleegyezésemmel elkezdett barackot lopni, és az első kettőtegészen kulturáltan, minimális veszteséggel kiszopogatta a héjából, mire megnyugodtam, hogy mégiscsak van remény. A harmadiknál és a negyediknél viszont előtört a felfedezőhajlama, és megkísérelte feltárni a barack természetét azáltal, hogy az egészet szétkente az etetőtálcáján, de mindenhol, majd a tenyerét csapkodta bele, és röhögött azon, hogy fröcsköl, illetve ahányszor kinyitottam mellette a hűtőt, szeretettel megsimogatott engem is, és a hűtőajtót is. Én sztoikusan tűrtem a dolgot, amíg a feje nem vérzik, addig azt csinál, amit szeretne (illetve az agyamba véstem, hogy Muci a jövőben pucéran eszik). Utána persze jött a fürdetés megint, most engem sikerült lefröcskölnie tetőtől talpig a zuhannyal, ő röhögött, én meg azt ismételgettem magamban, hogy nem vérzik a feje, nem vérzik a feje.

Ezután következett, hogy a kád mellett guggolva az etetőtálcát próbáltam lemosni a zuhany alatt, mire Muci odarobogott, felállt mellém, és vigyorogva próbált bemászni a kádba, hogy anya, mit csinálsz ott, mit csinálsz? És a mostani életünket kábé ezzel a képpel tudnám röviden jellemezni, hogy a fél kezemmel a Muci után takarítok, a másik fél kezemmel a gyereket próbálom megmenteni a hanyatteséstől, miközben a Don félig a kádon lóg, a másik kezével meg mintegy mellékesen a vécébe nyúlkál, és fülig ér a szája. Azért amikor megragadta a vécékefét, hogy a magáévá tegye, ott meghúztam a szülői liberalizmus határait, és elvettem tőle, majd letisztogattam a füle mögül egy ott felejtett barackdarabot.

Az este viszont istenkirályság volt, baracklekvár lefőzve, a Muci másodszor is megmosdatva, uzsonna után hat körül beleraktam az új ágyába, hogy hadd szuszugjon egy kicsit, mire egyáltalán nem ugrott ki belőle, hanem a lábi végében keresztben kis gombóccá kuporodott, és aludt reggelig. Gondolkoztam, hogy felébresszem-e enni, átöltözni, de olyan kis édesen szunyált, hogy tartottam magam S. B. ökölszabályához, miszerint alvó gyereket nem keltünk fel, ha nem muszáj. És reggel sem hisztizett, hanem szépen elbogarászgatott a textilpelussal az ágyban, amíg le nem támolyogtam, illetve végre én is kialudtam magam munka után (bár az éjszaka közepén egyszer felébredtem arra, hogy üvölt a gyerek, csukott szemmel lerohantam, megmelegítettem a tápszert, és odatámolyogtam a gyerekhez, aki mélyen aludt, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha fél perce még üvöltött volna, szóval valószínűleg csak álmodtam).

303. fejezet – a gyereket megszállta a sátán

Közzétéve Szerző:
20

A Muci meghülyült.

Én imádom a gyerekemet, akár jó, akár rossz, de pár napja mintha bolondgombát evett volna, és a történések mostanra csúcsosodtak ki (legalábbis nagyon remélem, légyszi-légyszi). Tegnap egész nap pörgött, mint a búgócsiga, ide-oda rohangált, össze-vissza verte magát, a legfelsőn kívül minden fiókot kihúzott a konyhában és kipakolt belőlük, közben többször elesett és bömbölt. Amíg kint voltunk barackot szedni, összekakálta magát nyakig, úgyhogy a szörfruha végül vízzel is találkozott, mert csak a kádban mertem meghámozni a gyereket. Aminek során kiderült, hogy fel tud állni a kádban, és ki tud mászni belőle (az utolsó pillanatban persze elkaptam, de addig nem interveniáltam, mert kíváncsi voltam, meddig jut). Amikor visszatuszkoltam négykézlábra a kis pucérseggűt, kirángatta a kezemből a zuhanyrózsát, és elkezdte ő zuhányozni a kezét. Ez nagyon jól is ment, egészen addig, amíg eszébe nem jutott, hogy ő most megnézi, honnan jön a víz, és maga felé nem fordította a rózsát. A váratlan szökőártól azután úgy megijedt, hogy négykézlábról hasraesett, és egy kisebb börleszkmutatványt adott elő, miközben menekülni próbált a nem tudom, mi elől, de szerencsére megmentettem.

Utána a kilenckor már hortyogni szokó kis Mucim este fél tízkor még itt parádézott a hálózsákjában négykézlábon, a fáradtságtól vörös szemekkel, olyan arccal, mint aki azt mondja, hogy értsem már meg, neki muszáj most négykézlábra állnia, ő is utálja az egészet, de ha egyszer muszáj. És ez idáig még vicces is.

Ami nem vicces, az az, hogy a reggelt a baleseti ambulancián kezdtük, hatkor ugyanis üvöltős sírás (én kettőkor mentem el aludni, mert még dolgozni is kellett), berohanok, a gyerek ott ül a mózesben, és fröcsög a szájából a vér. Én lábon kihordtam egy szívrohamot, megtörölgettem, szerencsére erre vidám lett, és vér se jött több, de mivel nem sikerült a forrást felderítenem, elvittem megnézetni, a belső vérzés nagy parám. A diagnózis szerencsére az volt, hogy biztos csak elharapta a nyelvét, de én így meg fogok őszülni hamar, ha a Muci egy pihe-puha mózesben, ahol csak a cumija és a pelusa van vele, véresre töri magát, úgyhogy azonnal húztunk a Brendonba utazóságyért (a rácsos ágy ezzel a nappal végleg kiesett, egyrészt kemény, másrészt aki a kád csúszós szegélyébe kapaszkodva felhúzza magát karizomból, az a rácson is felmászik, az utazóságynak viszont legalább puha az oldala, nem lehet megtámaszkodni rajta). Meg kapott egy nyári hálózsákot is, hogy ne süljön meg, ágyneműt viszont nem osztottam neki, az utazóságy aljába rakok majd pokrócot, a takarót úgyis lerúgja fél perc alatt mindig, a párnahuzatból és a lepedőből meg tutira kötélhágcsót fonna, hogy kimásszon és fejest ugorjon a parkettára.

Ja, arról meg is feledkeztem, hogy tegnap még egyszer csak mindenütt vörös foltok lettek rajta, most vagy melegkiütés, vagy a barackmennyiséget nem bírja, vagy a 20 ml áfonyás ásványvizemtől lett ilyen (tegnap kapott először, mert kinézte a kezemből, én meg örültem, hogy legalább iszik valamit, de abban egyébként is csak áfonya van, aszkorbinsav és valami minimális cukor, amit mind kapott már és eddig nem mutatott allergiás tüneteket), továbbá a szájába tömött egy marék földet barackszedés közben, majd félóráig köpködött, és szemrehányóan nézett rám, hogy ezt a hülyeséget miért nem akadályoztam meg. Az a baj, hogy hiába próbálnám elmagyarázni neki, hogy is vannak ezek a dolgok, a "baba", "nem" és "meme" szavakkal egyszerűen nem tudom megfogalmazni az önálló felelőségvállalásra és a tetteink következményére vonatkozó gondolataimat, mást meg nem ismer (igazából szerintem a babáról sem tudja, micsoda, csak tetszik neki, hogy van közös szavunk, ami után nevetünk).

A mai nap mérlege egyelőre annyi (a balesetin kívül), hogy ellopott tőlem egy sültkrumplit, amit meg is evett a hat és fél fogával (igen, kijött a jobb felső hármas), amikor leültem a dohányzóasztalhoz bepúderezni az orrom, akkor belemancsolt a púderbe, majd az arcomba törölte a kezét, közben kirántotta a hajamból a hajgumit, mindezt vészjóslóan imbolyogva térden. Utána dél körül fel kellett szaladnom valamiért az emeletre, addig gondosan becsatoltam a pihenőszékébe, és hát bizony sikerült felborulnia vele, életében először. Fél perc alatt. Most éppen az új ágyában piheg, aminek a matracát szerencsére ólommal bélelték (esetleg arannyal, mindenesetre nagyon nehéz, nem borulékony), én meg nagyon remélem, hogy vége az átoknak, és nem gyújtja ma ránk a házat, miközben magára rántja az apja motorját, késekkel a kezében.

302. fejezet – Muci ül a fűben

Közzétéve Szerző:
18

Ma reggel a gyereket a fészke mellett találtam édesdeden alva a padlón, de egyébként sem lehet vele bírni a legutóbbi dévény óta.

Délelőtt kivittem a kertbe (most nyugodtan lehet, a bérelt kutyánk a szomszédban nyaral, amúgy meg nem én féltem a kutyától (vizsla), hanem a főbérlőnk, az állatnak a gazdája, olyankor mindig betereli, én meg nem akarok kényelmetlenséget okozni), és hát hogy mondjam, a Muci nagyon bátor, de a fű, mint olyan, még őt is megrettenti.

Lőttem videókat is az ismerkedésről, az elsőn próbál barátkozni a szörnyűséges fűvel, utána próbálja lekiabálni, majd kutyázásba emelkedik, mert tudja, hogy annak én nem vagyok képes ellenállni, főleg, ha vigyorog, és akkor biztos felkapom, meg minden. A végén tigrisugrással hanyattveti magát bele a fűbe, de aztán inkább mégsem. Mozgókép:

Utána a fényképezőgép hatására mégiscsak kikúszott a fűre, majd kinézte magának a rejtélyes rendeltetésű kerti díszhordót, odafókázott, és felállt. A folyamatot nem rögzítettem, hanem mentésre készen álltam, ha esetleg megharapná a fű, vagy valami, de a végén a büszke ácsorgást igen:

Amúgy meg jól döntöttem, hogy a másfél éves méretet választottam neki szörfruhából, hosszában ez is necces egy kicsit (mármint testben, hogy a lábára mekkora, az mindegy), pedig azért nem egy nagydarab a Muci, de valahogy hosszúkás fajta.

301. fejezet – csupa jó dolog

Közzétéve Szerző:
10

Én nem tudom, mi van a gyerekkel, de a legutóbbi dévény óta nem bírok vele (jó értelemben). Folyamatosan megy és csinálja a dolgokat, és nem abban a könnyed nyári szellő tempóban, mint eddig, hanem ma reggel például odarobogott a hűtőhöz, kinyitotta, kibontotta a benne lévő gombás sertést, és már tömte volna a gombát az arcocskájába, mire kettőt pislogtam (és ez ráadásul reggeli után volt, bár lehet, hogy komolyan kellett volna vennem, amikor a kérdésemre, miszerint elég volt-e a tápszer, rávágta, hogy nem, de hát mostanában minden kérdésre azt feleli, hogy nem, az a biztos). Ez három napja még úgy nézett volna ki, hogy szép lassan meg-megállva megközelíti a hűtőt, elbabrál a kinyitásával, áhítatosan nyitogatja-csukogatja egy darabig, majd elkezdi feltérképezni, mi van benne. Ezalatt én elmosogatok, felporszívózok, és még pont időben elkapom, mire megtalálja a gombát.

És ugyanez van a szellemi fejlődésével, vagy minek nevezzem. Tegnap unatkozott egy kicsit, úgyhogy felszedtem magam mellé az ágyra, és megmutattam neki a notebookon, hogy ott a baba (a saját fotóival). Egy idő után a Muci ugyanúgy elkezdett mutogatni a képekre, hogy ba! baba!, és amikor átváltottam a böngészőre, akkor felháborodottan rácsapott a billentyűzetre, hogy "baba!". Nekem ez nagyon furcsa, hogy előbb-utóbb ebből a kiscicaféléből egy olyan gyerek lesz, akivel beszélgethetek, meg minden (még ha csak arról is, hogy baba).

Dévényen is alakított egyet, magától felállt négykézlábra, majd megtámaszkodott a zsámolyban, és felállt teljesen. Utána meg az irányított mászás közben egyáltalán nem sírt, mint eddig, hanem röhigcsélt (de magától még nem megy neki, legfeljebb 1-2 lépés). Utána meg kapott ún. szörfruhát, amit először (pár hónapja) nagy döbbenettel fedeztem fel a boltban, de aztán rájöttem, hogy nem bébiszörfhöz adják, hanem azért praktikus, mert így nem kell annyit kenegetni a vízben ázó gyereket, mégsem ég le. És annyira vagány cucc, hogy vágyakozva nézegettem már egy ideje, de nem szoktunk víz felé menni, úgyhogy sajnáltamrá a pénzt, most viszont nagyon le volt árazva, és ennyit megér az, hogy hátha mégis stradolunk idén. Fotó majd lesz, de még egy-két napig nagyon sok a munkám, nincs fényképre időm.

300. fejezet – a főmuci 13 hónapos

Közzétéve Szerző:
17

Hoppá, én még lógok egy havi összesítővel.

Fizikai paraméterek: súlya 8,2 kg (kicsit aggódom, hogy ennyire
nem hízik, de azzal vigasztalom magam, hogy Timur korrigáltan is
idősebb, és mégis szinte pontosan egy súlyban szoktak lenni, meg amúgy
is figyelmeztettek, hogy a korababák soha nem lesznek annyira
hurkagyurkák), a hossza franctudja, 73-nak mértük tegnap, de behúzta a
nyakát.

Fogak: ebben a hónapban megháromszorozta a fogai számát (nem
szeretnék extrapolálni), kijött az összes felső 1-2-es. Mintha a felső
hármasok is kezdenének dudorodni, de az még a jövő zenéje. Harapja a
dolgokat, mint egy terminátorcápa, tegnap például jött utánam, és
mindig váratlanul megrágcsálta a nagylábujjam, ilyet utoljára a macskám
csinált. Szerencsére máshol nem harap, és ha feljajdulok, abbahagyja.

Evés: etetőszékben, mint a felnőtt babák! Legalábbis a kanalas
dolgok ott mennek, a tápszer még mindig hanyatt, de legalább már
egyedül. Újabban nem ledobálja az evőeszközeit, ha csak úgy berakom a
székbe lazulni, hanem evőset játszik, vagyis megkocogtatja a kanalábal
a tányérját, majd a szájába veszi a kanalat, és ezt ismételgeti. Akkor
is tudja csinálni, ha van is a tálkában valami, csak egyelőre még nem
jött rá, hogy a kanállal lapátolni kel, úgyhogy egy csomó minden
lecsöpög róla útközben. De nem baj, így is cuki.

Az adagja reggel 4 dl tápszer, ebédre 1-1,5 dl szilárdabb dolog +
amennyi tápszert még kér, uzsonna mint ebéd, vacsora olyan 3-4 dl
tápszer. A védőnő nyomja, hogy ebédre főzelék, uzsonnára gyümölcs, de
ennek nem sok értelmét látom, mi se így eszünk, és az emésztésnek is
jobb, ha nem keveredik sokféle egy napon belül. Szóval ha éppen sok
friss kaja van, akkor ugyanazt kapja ebédre-uzsonnára (eddig még nem
tiltakozott), amúgy meg általában felváltva van húsos-zöldséges és
gyümölcsös-tésztás nap. A hónap favorizált újdonságai a paradicsomos
tészta és a gyümölcsjoghurt.

Alvás: mint eddig, éjszaka 12 óra, nappal két evés között 1-2 óra, ebből a délelőtti 2 a fix.

Beszéd: mondja a mama, baba dolgokat, bár
szerintem még fogalma sincs, hogy ezek mit jelentenek (valószínűleg nem
véletlen, hogy minden nyelven kb. a mama a mama, és a baba a baba, úgy
tűnik, majdnem minden gyerek ezeket mondja először). Van még ugye a nem, a hamm (ezek eddig is), ésvan egy új saját szava, a galigali. Ezt nagyon sokszor ismételgeti, és akkor a legaranyosabb, amikor valami szép dolgot meglát, és áhítattal suttogja, hogy "galigaligaliga!".

Finommozgás: kapott gyerekgitárt, pengeti szépen, akár
húronként, és továbbra is imádom, hogy olyan finoman bánik a dolgokkal.
Nemisbékáék hoztak neki ilyen cuki átlátszó gömböket még ősszel, a
méretük a tenisz- és a pingponglabda között van, és ilyen mandula alakú
állatképes színes műanyag lapot tartalmaznak, ami majdnem végigér
keresztben a gömbben, és ha mozog a gömb, akkor pörög a saját tengelye
körül. Na, ezt a cuccot a várakozásaimmal ellentétben nem gurigatja,
hanem az egyik kezében fogja, a másikkal pöcögteti, hogy táncoljon a
nyuszi (meg a malac, meg a minden). Illetve időnként természetesen
megpróbálja a szájába tömni, sikertelenül.

Nagymozgás: rövidre fogva, kutyázik, de el csak akkor indul
négykézláb, ha megfeledkezik magáról, és valamit nagyon szeretne
elérni. Amúgy bármibe kapaszkodva állásba húzza magát, de kicsit sem
lépeget úgy. Sokat játszik térdelve. Karral felhúzza magát, de a
támaszkodóizma sokkal gyengébb, nem is szeret támaszkodni, valószínűleg
ezért nem mászik még. Cipőben időnként bal lábbal is tolja magát.

Minden egyéb: most júniusban volt először nagyobb gyerektársaságban,
most hagytam először ott a nagymamájánál, és most volt először
szülinapja (ráadásul egyszerre mindjárt három). Amúgy továbbra is
derűs, békés, de nagy mozgásigényű játékbaba, felfedező típusú, de nem
tör-zúz. Igazából nem is értem, mivel érdemeltem ki ezt a gyereket,
biztos nagyon jó lehettem az előző életemben (vagy kell lennem a
következőben).

299. fejezet – ruha & cipő

Közzétéve Szerző:
23

Ma jó hosszú nap volt, és úgy esett, hogy kétszer is meg kellett etetnem útközben a gyereket, ami nagyon nem egyszerű, mióta tisztességesen mozog. Az egyik kezemmel ugye próbálom megtartani a kormánykerék, a kormánykerék gombjai, illetve a cumisüveg iránt aktívan érdeklődő zsák bolhát, a másikkal meg próbálom lecserélni a cumisüveg zárótetejét a cumira, anélkül, hogy kiönteném a tartalmát (igény esetén cirkuszban is vállalunk fellépést).

Na de a legjobb az volt ma, hogy szereztem a dednek a turiban öt darab pántos rövidnadrágot, három darab kockás inget és egy darab pediped típusú cipőt összesen valami ötezer alatti összegért (és majdnem mindegyiken rajta volt még a gyári cetli), és rájöttem, hogy azért szeretek gyerekruhákat ott nézni, mert akárhogy is vesszük, elég gyér itthon a kínálat egy-egy évadban. Ezzel kapcsolatban javaslataim is lennének a gyerekruhagyártó cégeknek, tök ingyen, cserébe viszont csinálják meg:

  1. A kalózos motívum kisfiúruhákon időtállóan menő, mindig, mindenhol. Ezenkívül jól variálható is, lehet kalózhajó-minta, kalózok kinccsel minta, kincses térkép minta, kalózok naiv stílusban, anyámkínja.
  2. A Disney által legügyített Micimackó és a bagázsa helyett vásárolja meg valaki a Calvin & Hobbes motívumokat (vagy egy részüket). Engem ezzel nagyon hűséges vásárlóvá lehetne tenni.
  3. Tök kockázatmentes, viszont meglehetősen hasznos és kelendő lenne, ha legalább egy babaruhabolt tartana ún "alapkészletet" az aktuális kollekciótól függetlenül. Vannak ugye a babaruházkodás alapszínei: világoskék, rózsaszín, piros, drapp/barna, sötétkék, na ezekből  kellenének egyszerű szabású alapruhák (harisnya, body, nadrág és kantárosnadrág rövidben és hosszúban, szoknya) normális áron, és akkor a puccosabb darabokat ezekkel lehetne kombinálni (de lehet, hogy csak nekem van ilyen tikkem, hogy hadd tudjak már mindig kék harisnyát venni a gyereknek a kék cuccaihoz, akkor is, ha éppen az almazöld és a hupilila az év divatszíne).
  4. A színes keresztbecsíkos pólók és zoknik minden kisbabán jól állnak (ők még kövéren is  szépek). A csík vagány. A csík a barátunk (mármint nekem annyira nem, de a gyereken szeretem). A színes csíkokat többféle nadrággal/szoknyával lehet kombinálni. Ugyanez az álláspontom a kockás ingekkel kapcsolatban (na jó, azokhoz a szoknya annyira nem megy).

 A cipő viszont nagy ötlet volt (eddig azért nem vettem, mert nem tud még járni,és nem akarom, hogy sokat ácsorogjon a Don), az idő fele részében ugyan le akarta rángatni a lábáról, viszont cipőben hajlandó volt bal lábbal is lökni magát kúszás közben, amit eddig soha. Meg állni is stabilabban áll, bár azt nem tudom, észrevette-e.

Hát ezek vannak mára, nagy vonalakban.

298. fejezet – IT szakos

Közzétéve Szerző:
9

A gyerek véletlenül hozzáfért két percre a notebookomhoz, amiben billentyűparancsok segítségével nyitott egy firefox ablakot (vagy hogy hívják ezt itt linuxban), abban több help tabot, majd a screenshotot elmentette "oooooooooooooooooooooooopüöéó" néven (ugye ez a linux a printscreent rögtön mentésre ajánlja). Egyrészt remélem, ez nem valami néma segélykiáltás a részéről, másrészt meg azt is remélem, hogy mire megtanul beszélni, emlékezni fog még arra, melyik gomb indítja a firefoxot, mert az nagy segítség lenne.

297. fejezet – a muci ügyes, én meg nem értem a homeopátiát

Közzétéve Szerző:
72

A Don az elmúlt két napot az én munkaügyeimből kifolyólag nagyrészt a fiúm anyukájánál töltötte röhincséléssel, azt hiszem, mindketten kimulatták magukat. Nagyokat játszottak meg sétáltak, és amikor megérkeztem, akkor például az erkélyen vártak, a malacfülű kurjongatása ott visszhangzott az utcában, azt hittem, elolvadok (a szomszédoktól meg ezúton is elnézést).

Mondjuk mindkét este halál fáradt volt, de ez érthető, ha buli van, akkor egy egyéves nem lesz hajlandó mennyiséget aludni. Estére viszont úgy felpörgött, hogy sírdogált evés előtt, és egyszer le is kellett mennem hozzá visszafektetni és visszaadni a cumiját (a Don eddigi élettörténetében példátlan eset). Ma viszont gyakorlatilag végigaludta a napot, az evések körül egy-egy órát játszott, egyébként viszont a fészkében szuszogott (megint nőtt egy adagot, mert már egyértelműen be kell hajlítania a lábát a mózesben, de lehetetlen megmérni a sajtkukacot. Esetleg majd hozzámérem a polifoam széléhez, és azt lecentizem, vagy valami).

(A nyűgösségről jut eszembe, én nem értem ezt, hogy most, amikor a csapból is az folyik, hogy a gyerekeknek csak biót és hordozzuk természetes módon magunkra kötve, akkor ugyanabból a csapból miért folyik, hogy csecsemőknek adjunk ilyen meg olyan homeopátiás szereket mindenfélére? Most vagy az van, hogy a homeopátia humbug, és csak placebóilag hat, vagy pedig pszichoaktív szerekről van szó (különösen a Sedatif pc, Osanit, stb). Az nem érv, hogy természetes és növényekből van, a marihuána sokkal természetesebb és növényből van, illetve az se okoz hozzászokást vagy bármi rosszat hosszú távon, mégsem adnám a gyereknek divatból sem. Vagyis igen, ha nagy fájdalmai lennének, vagy önveszélyes rohamai, akkor sokkal előbb adnék neki orvosi marihuánát, mint a bevizsgálatlan homeopátiás készítményeket. A gyógyszeripar ugyanis parasztvakításnak tartja a homeopátiát, ami azzal jár, hogy a hp szerek hatását senki sem ellenőrzi (az nem tűnik nekem túl tudományosnak, hogy "a visszajelzések alapján nincs vele gond"), márpedig ha tényleg működnek valamilyen módon, akkor az lenne az alap, hogy mielőtt marokszámra dobálják a csecsemők után, legalább néznének utána a hosszútávú következményeinek a klasszikus módszerekkel. Persze lehet, hogy csak én nem értek valamit, mondjuk azt, hogy azok a cukorgolyócskák valójában lélektani anyanyugtatók).

Na de visszatérve a kismajomra, igazi kis örömgyerek továbbra is. Nevetgél, ha talál valami új vagy elfeledett dolgot a padlón, huncutkodik, és mindig hangos kurjongatással jelzi, ha éppen rosszalkodik (túl közel megy a lépcsőhöz, vagy feltérdel a kövön), hogy azért meg tudjam menteni, ha bajba kerülne. Kedvenc tevékenysége a fiúm nyakában való lovaglás, olyankor cseppet sem fél, hanem fülég érő szájjal kapaszkodik a fiúm hajában, aki szorgalmasan galoppozik, közben meg a kurtalábú röhögve pattog a nyakában (természetesen ISO szabványos kézi fogással tartja őt az apukája, és a durvább részeknél kaszkadőr helyettesíti a Dont).

Ma egyébként hozzátáplálásilag kapott egy darab sajtot meg egy fél sárgabarackot marokba, mert szeretném, ha próbálgatna magától enni. A pépes ételekkel egyelőre az a gondja, hogy minden újfajta kaját (és rövid az emlékezete) úgy tesz magáévá, hogy először ujjal megbökdösi, nem harap-e, majd az egyik kezébe veszi, és a másikkal simogatja, illetve fordítva, és csak utána nyalja meg, ami a májas brokkolipép esetében eléggé gusztustalanul néz ki, szilárd kajával viszont szimplán csak cuki. A sajtra fintorgott, de azért szorgalmasan körberágta, a barackot meg kiszopogatta a héjából (és közben nyakig barackos lett, mert egy nap alatt megtanulta levenni az ikeás merev előkét, de sebaj). Holnap bébirépa és csirke (főzve, nem neki kell elkapnia) lesz az áldozat, stay tuned.