nagymozgás kategória bejegyzései

286. fejezet – amelyben a Muci dolgai lassan elárasztják a lakást

Közzétéve Szerző:
28

Naszóval, volt a hétvégén a megaszülinapozás, amitől előtte egy kicsit tartottam, mert rengeteg munkám összejött hirtelen, ráadásul egy teljes napom a tortás helyzetgyakorlatra ment el, meg egyébként is, a családlátogatás, mint olyan, nem a kedvenc műfajom, de a Muci szereti, és ami a Mucinak jó, azt a Muci megkapja. Viszont abszolút pozitívan sült el az egész, teljesen jó ajándékokat kapott a babaképű, meg én is, bár az így harminc felett már mindegy.

Ami nekem a legnagyobb szám volt, a fiúm nővére küldött Floridából egy csomó gyerekruhát. Én régen leginkább magamnak szerettem ruhát venni stresszlevezetésként, most már a gyereknek, csak le vagyok tiltva enmagam által a szerről, mert úgyis rengeteg cucca van, viszont ezzel együtt sincs jobb, mint amikor még egy csomót kap, ráadásul ilyen tuti szereléseket. Amúgy meg kicsit nagy rá mind, akkora méretből meg még csak egy nadrág-pulcsi kombója van nemisbékáéktól, szóval most akkor nem lesz gond a soron következő adagra. A személyes kedvencem a kalózos szett, illetve a dexteres hawaii-inges háromrészes, de a többi is tuti. A farmer (levi’s, behalok, nekem sincs levi’s farmerem, mondjuk azért, mert nekem nem áll jól a márka, de akkor is) kertésznadrág azért is tuti, mert még terhesen nyüsztettem a fiúmat azzal, hogy mondja már el, milyen lesz a gyerekünk, mert olyan rossz, hogy nem tudom elképzelni, és akkor egyik éjjel megálmodtam, hogy milyen lesz, és tök olyan volt, mint most, csak 2-3 éves, volt pár szeplője is, és olyan farmer kertésznadrágja. Szóval akkor a teljesség igénye nélkül a kapott holmik nagyja:

szulinap01.1.jpg

De mindenki mástól is tutiságok érkeztek a házhoz, egyiket se bánom, pedig már így is minden a Muci játékaival van tele. Az alanti képen látható például a gyerek szerszámkészlet, amit az atyai nagyanyjától kapott a Don, és rögtön borzasztóan megörült neki. Az idő nagy részében ugyan csak rágcsálja, de már többször megpróbálta a csavarkulccsal megszerelni az összecsavarozott elemeket, szóval ez tényleg genetikus lehet a fiúknál, mert arra, hogy hogyan lehet megfogni a cumisüveget, még mindig rá kell vezetni, de csavart húzni persze magától tud. Vagy majdnem tud.

A képen látható továbbá a DM-es babakönyv, amivel nagyon régóta szemezek, ezt a nővérétől (a fiúm lánya) és a nővére anyukájától kapta Don Muci babatállal és babakanalakkal egyetemben, lehet csipogtatni, babatükrözni, meg minden. Illetve ott van még az autókészlet, ami egyrészt mosható huzatú kitömött vászonból van, másrészt meg rugós mechanizmussal rendelkezik mindegyik, hátra kell húzni, és akkor előrerohan. A fiúmmal nagyon jót játszottunk velük, karamboloztunk is, meg minden.

szulinap01.2

És végül jöjjön a rém, amihez hasonlatos, úgy reméltem, soha nem teszi be a kiszedhető kis polifoam-darabkáit az életterünkbe, de a Mucnak tetszik, és lásd fentebbi hitvallásomat a Mucinak tetsző dolgokról. Szóval a szüleimtől kaptunk színes-mintás polifoamot, de nem ám valami kezdőknek való darabot, hanem rögtön olyat (nem tudom, a képen mennyire jön át), amitől kifolyik az ember szeme. Hazavittük, összeraktuk, beültem a közepébe, és rögtön olyan volt, mintha drogoznék, vagy valami. Mindenesetre kiderült, hogy a gyerek epilepsziára szerencsére nem hajlamos, de határozottan begyorsul ettől a játszószőnyegtől.

szulinap01.3

(Szerintem különösen megkapó részlete a “négy atomtengeralattjáró” (a fiúm szerint zeppelin), illetve a “hat vadászrepülő”, de úgy egyben van leginkább tudatmódosító hatása).

És akkor következzen a lényeg, ízirájder Muci, aki felpattant (némi segítséggel) az unokanővére nyúlmotorjára (a kemény csákók nem nyuszimociznak), majd előre-hátra tologatta magát, ami több, mint amire jó pár kamasz divatmotoros képes:

zoard223

(Arckifejezésében szerényen palástolt büszkeség, merthogy a környezete reakciói alapján valószínűsíthető, hogy ő a világ legügyesebb gyereke, de azért nem fog erre felvágni, csak méltósággal viseli a ranggal reáruházott kötelességeket).

285. fejezet – évértékelő (12. hónap)

Közzétéve Szerző:
5

Újabb hónapforduló, ami egyben félév- és évforduló is, szóval helyzetjelentés.

Fizikai paraméterek: súly cca 8 kg, hosszúságról fogalmam sincs, nagyobb/egyenlő 72 cm, az biztos. A Muci nem egy kövér Muci, széltében minden lötyög rajta.

Alvás: továbbra is legalább 12 óra éjszaka egyben, nappal még 1-4 változóan, altatás továbbra is annyi, hogy letesszük, cumi a szájba be, és mire az ajtóhoz érünk, már horkol. Mostanában egy újítást is bevezetett, mert ő már nagyfiú, úgyhogy az utóbbi pár hétben hason aludt. Eddig a hipotón háta miatt nem volt neki kényelmes, most meg az egész éjszakát végignyomja hason, ráadásul kedve szerint forog még a szűk mózesben is, ami komoly fejlemény.

Nagymozgás: az előbbi bekezdés írása közben a Don négykézlábra állt, de elfelejtette, hogy ilyenkor legalább egy kézzel támaszkodni kell, odanyúlt valamiért, és pofára esett. Volt némi vinnyogás, vérző és bedagadt szájakkal, de a telefonpróba szerencsére negatív diagnózist mutatott a komoly sérülésekre (telefonpróba: ha sír, odaadom a Mucinak a telefonomat, és amennyiben azonnal abbahagyja, hogy elmélyülten nyomogatni kezdje a gombjait, akkor nincs komoly baja). Szóval próbálkozik keményen, egy ízben kutyázott is, illetve mostanában mindig tologatja a fenekét az égnek, meg térdelésből mászik fel dolgokra. Ha elkezd mászni, akkor egy ideig nem kell majd dévényre járnunk. Amúgy nagyon ügyesen surrog a lakás egyik végéből a másikba, az ággyal kell vigyázni, mert nem érti, hogy ő magasabb, mint a szemmagassága, és mindig beveri a fejét, amikor berombolna alá. A hétvégén belém kapaszkodva állásba is felhúzta magát, ha lennének kapaszkodósabb bútoraink, szerintem már rég csinálná ezt, de hálistennek nincsenek, így remélem, több motivációja lesz mászni. Ülni is képes támaszkodással, kis ideig támaszkodás nélkül is, csak figyelnie kell, hogy véletlenül el ne dőljön. Ja, és a szüleimnél ráültettem az unokanővére nyuszis kismotorjára, simán megült rajta kapaszkodva, és előre-hátra tologatta magát a lábával egy olyan 20 centis szakaszon, pedig nem is mutattam meg neki, mit kell csinálni. Ja, és megtanult kúszva tolatni, szóval most már nem szorul be sehova.

Finommozgás: abban nagyon ügyes, csipeszfogás meg minden, egészen apró tárgyakkal elboldogul, ha akadályozni próbálom valamiben, finoman megfogja a kezem, és határozottan odébbrakja, polcokról lepakol, visszapakol(ni is megpróbál), evőcumit tartja magának, alvós cumit jó irányban berakja a szájába, most szülinapra kapott egy dm-es babakönyvet, abban csipogtatta a kis öklével a csibét, miután az apukája megmutatta neki, xilofonozik (lehetőleg korán reggel), meg minden. Kedvencei az apja szerszámai, van már saját csavarkulcsa is spárgával rajta, hát az valami csuda, órákig elvan vele. Kapott most ilyen mintás polifoamot is, azon az ujjával követi a minták körvonalát, nagyon penge finommozgásból, na.

Evés: nagyjából mindent eszik, ami kicsapja, azt nem adom neki egy darabig, de szerencsére eddig csak az elsőkörös almát és barackot nem bírja. Ja, kábé sertéshúst meg mézet nem kap óvatosságból, tejet azért, mert mi sem iszunk, az epret nagyon szereti, nem allergiás, majd a málnát is kipróbálhatja. Amit maga szerez a konyhából lopás által (nyers krumpli, spárga, ilyenek), azt becsülettel megpróbálja megenni, akármilyen vacak is legyen. Amit én keverek neki, arra az első két kanálnál fintorog, utána benyomja az egészet, olyan másfél deciket szokott szilárd táplálékból egyszerre. Továbbra is naponta négyszer eszik, felváltva vannak zöldséges-húsos napok, illetve gyümölcsös-kekszes napok, egyrészt így kényelmesebb, másrészt nekem is bejött emésztésileg az elválasztós evés. Reggeli-vacsora tápszer.

Fogak: nem tudom, melyik hónaphoz kellene sorolni, nagyjából a szülinapján előbukkant a harmadik foga, ami a bal felső kettes, szóval szerintem akad ott még három, ahonnan ez jött. Írtam is, hogy tortakészítés közben állandóan hasmenéses babákat kellett tisztába tennem, azon meg is voltam lepődve, de valószínűleg akkor fogzási tünet volt. Ja meg reggelente két napig, ha nem csináltam elég gyorsan a tápszert, akkor sírt, ami tőle megahisztisségnek számít, más előjele nem volt a fognak.

Beszéd: nem, hamm, érteni azt érti, mint múlt hónapban, de a gagyogása már differenciáltabb. Asszem, én a mememe vagyok a szótárában, de van egy csomó "szava", vagy szószerű izéje, amik biztos jelentenek valamit, mert konzekvensen mondogatja őket, csak még nem tudom, hogy mit.

Egyéb dolgok: májusban megvolt az első ottalvós sátrazása, ráadásul rögtön 0°C fok körül, és panasz nélkül bírta, dévényen ő a bezzeggyerek, aki sír ugyan, de csak keveset és visszafogottan, a terápia háromnegyed részét még élvezi is, meg egyébként is napsugaras a jelleme, vigyori, meg minden. Zenei ízlése vegyes, nagyjából minden zenét szeret, egyetlen számot nem hagyok, hogy hallgasson, a Tankcsapdától a Lopott könyveket, mert szerintem még nem értené, hogy az, hogy "a lapjait teleírom", meg "a képeit kitépem" csak allegória. Ilyenkor azért megértem azokat, akik szerint a rockzene káros hatással is lehet a fiatalokra, de szerintem ha Lukács Laci évek óta nem drogozik, nem iszik és nem nőzik, akkor igazából valószínűleg könyveket sem firkál.

Visszatérve Mucira, továbbra sem bújós típus alapvetően, de igényli a folamatos testkontaktust, most például már félórája azt játssza, hogy ő megmássza az előtte tornyosuló anya-hegyet, én meg mindig visszaborítom, olyanok vagyunk, mint egy természetfilmben a nagyoroszlán, meg a kisoroszlán, biztos így tanul meg krumplit vadászni, vagy nemtom. Egyébként meg azt szereti, ha durvábban bánnak vele, a finomkodást nem bírja, de ha a leeséstől úgy mentem meg, hogy a fél lábán lóg a kezemben, akkor nagyon nevet.

Az apjával különösen jók ezekben a dolgokban, amúltkor azon kaptam őket, hogy a fiúm a Muci nadrágjával csapkodja a Mucit, de nem gyengén ám, a Muci meg istentelenül röhög. Mint kiderült, úgy kezdődött az egész, hogy a fiúm ki akarta rázni a kisnadrágot, mielőtt ráadja a gyerekre, és a vége közben véletlenül megcsapta kicsit a Don hasát, mire a gyerek nevetni kezdett, és akkor elszabadultak az indulatok. A másik ilyen dolog az volt tegnap, hogy odapattogtattam a Mucihoz a szivacslabdáját, ami a homlokáról visszapattant, és ezen kezdett el kacarászni, azután elég hosszan játszottuk ezt a gyerekkel, hogy megdobjuk a labdával, ő meg nevet, szóval igazi fiú, büszkék vagyunk rá.

282. fejezet – ügyes és jó, már 365 napja

Közzétéve Szerző:
30

Naszóval, a Muci ma egy éves, éljen-éljen. A szülinapja előestéjén azzal lepett meg bennünket, hogy felült, és úgy maradt.

Igazából az volt, hogy én kikunyeráltam a fiúmtól, hogy hozzon már nekem a Mekiből egy sajtburgermenüt (egy idő után nagyon betesz az embernek az egészséges életmód), és lehet, hogy én kicsit junkfood-függő vagyok, de akkor a Muci konkrétan klinikai eset. Annyira rákívánt a kólámra, hogy megfeledkezett arról, miszerint ő még nem tud ülni, hasizomból felült a pihenőszékében, majd ülve maradt percekig, és amikor el akart dőlni, akkor mindig korrigált. Közben úgy nézett maga elé, mint aki hangosan azt mondja, hogy nem értem, miért csináltok ekkora ügyet az egészből, csak ülök, mindig így szoktam, jó, viszont magában azt gondolja, hogy hát igen, ő már egy mindenre képes felnőtt baba, all hail Muci (igen, ennyire komplex mimikája van). Képben is elmondom:

 

De a kajákkal kapcsolatban egyébként is kicsit megszállottan viselkedik. A múltkor szerzett valahogy tőlem egy nyers spárgát (szerintem úgy, hogy szépen nézett rám, erre én odaadtam neki), és mint minden “lopott” kajával kapcsolatban, kötelességének érezte, hogy apró miszlikre szagassa az egészet az egérkefogaival, pedig látszott az arcán, hogy utálja a hülye spárgát, csak hát muszáj elvégeznie, amit elvállalt. Ugyanakkor a legfinomabb babakajákat képes finnyogva visszautasítani, csukott szájjal undorkodik, meg minden. Ja, spárgaképek:

 

A kirándulás alatt egyébként evésügyileg is próbára volt téve a húsnyúl, gondoltam, most kihasználom az üvegesételes pár napot, és kipróbálok rajta egy csomó nagyobbaknak való kaját, hát a malac úgy nyelte a marhahúst, paradicsomot, nyulat, mittudomén, hogy öröm volt nézni, és ki se csapta semmi. Úgy alakult, hogy némi eperhez is hozzájutott (igen, szépen nézett), és arra se lett csalános, nem úgy, mint az elsőkörösnek hirdetett nyers almára és nyers barackra. Úgy tűnik, neki ilyen az emésztőrendszere, hogy a vasszöget is, de a diétás kaját nem bírja.

281. fejezet – Muci a rengetegben

Közzétéve Szerző:
26

Naszóval. A Muciképűt elvittük a vadonba, Erdély közepére a hegyekbe sátrazni, egy órányira a legközelebbi falutól, ami elméletileg nem a legmegfontoltabb szülői hozzáállásra utal, de nagyon mehetnékünk volt. Mondjuk én arra számítottam, hogy nappal lesz legalább olyan 16°C, és éjszaka sem megy sokkal 10°C alá, ehhez képest amikor megérkeztünk, 3°C volt, és az első éjszaka fagyott. Hogy mennyire, azt nem tudom, de csak délre olvadt ki a babakajás üvegben kint felejtett víz.

Az utat a babaarcú démon teljesen jól tűrte, konkrétan végig csendben volt vagy halkan énekelgetett, etetési időkben megetettük. Amikor megérkeztünk, még sütött a nap, és először minden nagyon tetszett neki:

De azután én elrohantam a mező túlsó végébe birkát fotózni, illetve ezzel egy időben a nap is lement, és ez a két trauma egyben már sok volt, úgyhogy mire visszaértem, a Muci zokogva bőgött, mint szerintem még soha életében.Eddig mindig csak akkor sírt, ha fáradt volt, vagy éhes, de most se nem evett, se nem aludt, úgyhogy már azt hittem, hogy valóra váltak a legszörnyűbb rémálmaim, és itt ragadtunk egy folyamatosan üvöltő gyerekkel három napra a világ végén, de akkor kínomban felvettem az ölembe puszilgatni, és csodák-csodája, a Don mosolyogni kezdett, és amíg le nem tettem, úgy is maradt. Másnapra szerencsére elhitte, hogy nem hagyjuk ott örökre a hülye réten a hülye virágokkal, úgyhogy ez csak olyan akut, átmeneti szeparációs szorongás volt.

Igazából három dologtól féltem nagyon, az egyik az alvás volt. Muci itthon nem tud velünk egy szobában elaludni, egyedül viszont nagyjából húsz másodperc alatt, a Glavoj-réten viszont nem volt különterem babáknak, na meg a sátor fala sem hangszigetelt semmit. Ehhez képest csak húsz percig kellett altatnom a gyereket első este, a másodikon tíz percig, a harmadikon az apja altatta, és állítólag azonnal elaludt a babaképű, csak ragaszkodásból maradt még vele a fiúm egy darabig. Amikor én altattam, az is annyiból állt, hogy kétszer elénekeltem neki a bóbitát, egyszer valami Cohent (az egyik este asszem a Halleluja volt (ami különösen aktuális nekünk mostanában, vö. she tied you to a kitchen chair, she broke your throne, she cut your hair), a másik este az I'm Your Man, ezeket szereti nagyon), utána meg csak visszahümmögtem neki, ha felsóhajtott, hogy tudja, hogy ott vagyok még.

A másik, amitől féltem, az az volt, hogy a Muci megfagy. Mondjuk vésztartalékként ott volt az autó (naponta legalább két órát fűtöttem benne, meg a babakaját is arról melegítettem, mégis alig fogyasztott valamit, amikor megérkeztünk, közvetlenül a feletank felett volt a mutató, amikor hazaindultunk, akkor közvetlenül alatta), illetve éjszakára beöltöztettem ötezer rétegbe, plusz téli overál, plusz lábzsáknak nevezett kinti hálózsák, és ezt az egész csomagot a szivacsos-plüssös mózesben tároltuk, de azért fagyott. Szóval az első éjjel óránként felébredtem, és megtapogattam a gyerek kezét-arcát, nem hideg-e, a Muci ilyenkor felháborodottan röfögött, hogy mit fogdosom, éjszaka van, aludjunk, illetve reggel átvettem magam mellé, azt sztoikusan tűrte, szerintem megszokta már, hogy néha vannak hülye dolgaim. A következő két éjjel adtam rá kesztyűt és nem fogdostam, de ugyanúgy nem fagyott meg. Annyi volt, hogy kicsit korábban kelt (olyan hét körül), de korábban is feküdt (olyan hét körül).

A harmadik félelmem a mozgáshiányból eredő esetleges hiszti volt, de azt sem produkált, pedig csak az autó ülésére tudtam lerakni kúszni-mászni (odakint úgy be volt öltöztetve, hogy a polifoamon is alig volt képes megmoccanni). Mondjuk kihasználta a lehetőségeket, megtanult kapaszkodva-támaszkodva stabilan ülni, illetve egyszer kutyázott is (négykézláb térdkinyújtás-térdhajlítás sokszor), szerintem szökésre gyúrt, mint egy törpe van Damme. Az idő többi részében viszont vidáman elvolt a kocsiban ülve, a székében ülve, vagy az apján ülve (ez utóbbi az ultimate jóság):

A fiúm is nagyon jól elvolt vele (komolyan, időnként már kezdek féltékeny lenni), asszem, az legszélsőségesebb mucifiúság-dicsérő megjegyzése most az volt, hogy egy lánynak biztosan nem lenne ennyire szép színű polárja, de ezután nemsokkal meg is kérdezte, hogy szerintem látszik-e rajta, mennyire örül annak, hogy a Don fiú lett.

Arra meg rém büszke volt (mondjuk én is), hogy amikor ereszkedtek le ketten a láncos részen a Szamos-bazárban, a Muci teljes természetességgel, mintegy magától értetődően ugyanúgy megfogta a láncot, mint az apukája. És tartotta. Egyszerűen zabálnivaló volt.

De egyébként az összes túrát nagyon élvezte a gyerek, elámultan nézte a dolgokat, ezen a képen például egy vízesést:

Illetve az apját folyamatosan ütlegelte a kis öklével, ha az apja megállt, Andinak pedig, akinek ezúton is köszönöm a segítséget, a haját húzkodta olyankor (Sumáker Muci nem szeret ácsorogni):

Az első képen a hajhúzkodás lett megörökítve, a másodikon a gyerekképű a biztonsági rácson az esővédőn keresztül próbálja molesztálni a navigátort, de így már nem megy, a harmadikon egyszerűen csak örül, hogy kirándulás van.

De amikor nem volt éppen kirándulás, akkor is jól elfoglalta magát, hintázott a székében, vagy aludt a kocsiban, nyűglődni nem nyűglődött, különösen, ha volt társasága. Az utolsó képen a fiúmmal pihenik ki a barlangászás fáradalmait:

Hát ilyen volt. Én még maradtam volna. Ja, egyébként szeretném még megemlíteni a Canpol márkájú cumisüveg-melegítőnket, amit mint legolcsóbb autós ételmelegítőt választottunk, és ami nagyon jó szolgálatot tett, mert így nem kellett külön benzingenerátort és mikrót vinni a babának (bár tudtunk volna, csak egy kicsit ciki lett volna). Húsz perc alatt felmelegítette a tápszert három fokosról, három fokban. A modern technika, meg az ő vívmányai.

278. fejezet – itt a kánikula

Közzétéve Szerző:
6

Ma a délutáni alvásból a Don negyedóra elteltével sírva ébredt, úgyhogy kihoztam, de csak nem hagyta abba. Nem a rosszul vagyok, fáj jellegű sírás volt, hanem az éhes vagyok, álmos vagyok, meleg van, hidegfront van, és egyébként is típusú. A kettőt úgy lehet megkülönböztetni, hogy az első szívből jön, a második meg protokolláris jellegű, amikor a sírás csaknem tökéletes imitálásával adja tudtomra, hogy a helyzet kritikus, csináljak valamit. Ilyenkor nem könnyezik, fél szemmel mindig kukucskál, hogy nézem-e, és ha éppen nem nézem, akkor türelmesen kivárja a műsorral, amíg teljesen rá figyelek. Két ordítás közé be-beszúrja, hogy nem nem nem NEM. Így:

Ilyenkor borzasztóan puszilgatnivalónak találom, bár ha öt percnél tovább csinálná, akkor biztos másképp vélekednék, de hálistennek nem bírja sokáig. Ja, és nem a könyv szomorította el, azt a kötetet mindig lelopja a polcomról, és odagyűjti a játszószőnyegéhez valamiért, biztos jó a fogása. Valószínűleg a meleg miatt nem tudott aludni, az volt a baja, de eltereltem a figyelmét egy zsákmánykörtével:

Azt, hogy a körtével mit művelt, inkább nem illusztrálnám, borzasztó pusztítást lehet véghezvinni két tűéles foggal, de hát ez a vadon törvénye, a lélekben gyengék és szervilisek mosnak fel a vadászok után. Viszont ma semmit nem nem bánok, mert a Muci elkezdte gyakorolni a négykézlábat, egyelőre persze a jobb lábát húzza maga alá behajlítva, a balt meg csak hátralógatja, de már egyik sem oldalt van. Ezt csak pár másodpercig bírja, úgyhogy csupán a végét sikerült lekapnom, amikor már rogyott le, de ilyen büszke rá:

Viszont ha én állítom négykézlábra, akkor nyüffög, asszem, Rambó Mucinak ez az ő harca. Egyébként ez mindig megdöbbentő, hogy mennyire bele van programozva azzal a pár aminosavval, hogy akkor most eljött a perc a forgásra, kúszásra, mászásra. Működik a gyerek, pedig egy csomószor látszik rajta, hogy nem is érti, miért csinálja ezt tulajdonképpen. Visszaaltatni azután úgy sikerült, hogy elénekeltem neki a bóbitát, és közben hagytam, hogy a nyakláncomat fogdossa, ettől lelazult annyira, hogy aludjon még egy másfél órát.

Más említésre méltó dolog mostanában nem történt gyerekfronton. Ja, a legújabb kedvenc játék a csukás, mármint hogy ha kinyitom a hűtő ajtaját, akkor a Muci odasereglik, és becsukja (főzés közben nagyon gyorsan kell kivennem-betennem dolgokat), ugyanez a szekrényajtóval, és minden más csukható ajtóval. Továbbá rájött, hogy a xilofonütőjét például a radiátoron is végig lehet húzni, az is zenél, engem meg szerencsére egyelőre nem zavar, ha hangot gyárt, legalább pontosan tudom, hogy hol van, és mit csinál. Az apja megtanította egyedül enni cumisüvegből, egy-két percig bírja is csinálni, ma az ebédje vége alatt én például mosogattam, tisztára barbatrükk. Ja, és mindig nagyon tetszik neki, ahogy kavargatom a teámat-kávémat, tegnap egy óvatlan pillanatban ellopta az üres csészét a kanállal, és körbehurcolta a nappalin, időnként megállva, és ugyanúgy kalapálva a kanállal a csésze belsejében, mint én szoktam. És egy kicsit sem törte össze. És kanalas evés közben néha mondja, hogy hamm vagy ámm.

Na de más újság aztán tényleg nincs.

275. fejezet – most már mindenre fel vagyunk készülve

Közzétéve Szerző:
20

Eddig ugye a szex és moszkvás generátorunk volt otthon, de az a fiúm szerint kevéssé megbízható (márpedig mi van, ha elmegy az áram, és kifogy a notebookunkból a delej), úgyhogy bevitte inkább a munkahelyére tárolni, és hozott ide egy tisztességesebb típust. Az eseményre Mucival mindketten vérmérsékletünk szerint reagáltunk, én rögtön ugrottam a domestosos törlőkendőimmel, hogy családbaráttá tegyem, Muci pedig, aki reggel, elköszönés közben látta meg, még a távozó apja után is elfelejtett üvölteni (sőt, búcsúzni is szinte), annyira izgalomba jött. Leraktam, és körbeudvarolta az eszközt, minden kezelőszervszerű dolgot megnyomogatva rajta a maga elgondolkozó, de precíz módján:

Este pedig még nagyobb esemény volt, ugyanis a fiúm hazahozta a frissen beszerzett Vaude háti hordozót, amit persze rögtön ki kellett próbálni. Nagyon jófajta darab, a gyereket roppant precízen bele lehet illeszteni, merev mindenütt, a gyerek alatt van egy nagyobbfajta raktér, meg mindenféle zsebek mindenhol, a baba puha kis egérfülekbe kapaszkodhat útközben, és az egész szerkezet derékra terhel, amúgy meg tök könnyű. Adtak hozzá pillekönnyű pelenkázóalátétet, és állítható magasságú nap-, illetve esővédőt, és van kitámasztója is, hogy gyerekes üzemmódban is le lehessen rakni a földre. A Donnak sem volt nagyon ellenszenves a dolog:

Amúgy az egész military-zöld, és nagyon fiús azzal a sok csattal meg szíjjal meg fémvázzal, ugyanakkor kényelmesnek is tűnik. Lerakott állapotban ilyen (a Don nem szenved, hanem az egérfül-kapaszkodót próbálja megrágni egy kicsit):

Húsz kilóig használható az eszköz.

Más újság továbbra sincs nagyon, bár ma kitaláltunk egy új játékot (calvinball kategória), ami abból áll, hogy én lábbal tologatom a Mucit a parkettán, aki pedig nagyon nevet, és megpróbálja megharapni a lábujjaimat. Ja, meg két kézzel felhúzta magát a kanapéra (mármint a szélén lógott egy kicsit), meg mintha a térdelésben is némi haladást mutatna. De persze nem hajt a tatár.

A végére még, csak a komolyabb függőknek megpróbáltam lefotózni, ahogy a Muci néha elgondolkozva könyököl a padlón, és…izé, elgondolkozik, de persze mindig elkapja olyankor a kezét:

Amikor ezt csinálja, mindig ez jut eszembe.

274. fejezet – a felfedezések kora

Közzétéve Szerző:
6

Ma kivételesen az asztalnál ebédeltünk, nem pedig a földön ülve, fura is volt. Mindenesetre Mucit ez felbátorította, hogy felfedezze a nappalin túli világot (nálunk egy légtér U-alakban a nappali, konyha, előszoba, de Muci nagy tiszteletben tartja a küszöböket és a burkolatváltó elemeket, és nem merészkedik tovább a már feltérképezett területeknél), és először megrágcsálta a székem lábát, majd észrevette a biciklit, és odarohant, már a maga módján.

A bicikli rendkívül izgalmas dolog, fémből van, és fogaskerekek találhatóak rajta, illetve küllők. És ha megrángatja az ember, akkor mozog is. Éppen ezért egy ilyen kicsi babának veszélyes, mint azt a fiúm elmagyarázta a gyereknek. Ez egyébként roppant jellemző a Mucira, hogy nem feltétlenül kell felállni és fizikailag eltéríteni, ha valami rosszat csinál, hanem gyakran simán elég, ha rászól az ember, ugyanakkor az is roppant jellemző, hogy a Muci elülső fele áhítattal, ártatlan arckifejezéssel figyeli, mit magyaráz az apukája, ugyanakkor a hátsó fele mintegy észrevétlenül rugdossa a biciklit, hogy az mozogjon, de arról ő természetesen nem tehet:

Kicsivel későbba Don, elfáradva a hosszú útban a biciklitől az ebédlőasztalig, ott, ahol volt, megpihent:

Amikor kellő erőt gyűjtött, folytatta az útját az asztalhoz. Én akkor már a konyhában pakolásztam, és csak azt hallottam, hogy Muci úgy hűházik és nevetgél, mintha valami csúcsszuper játékot talált volna, mondjuk egy csavarhúzót kábellel, vagy hasonlót. Egy darabig hagytam, de utána kíváncsi lettem, és mint kiderült, Mucika a műanyag locsolókannára lelt rá, amiből valahogy sikerült kiborítania a benne lévő kábe egy deci vizet, és abban hempergett önkívületben röfögve. Nagy volt a kísértés, hogy végigmászassam vele a lakást, és akkor a felmosás is megvan, de aztán inkább csak megfürdettük a malacfülűt, és adtunk rá tiszta ruhát, ami egészen a következő evésig tiszta is maradt, de szerencsére van mosógépünk.

Hát ezek történtek ma. Ja, meg az, hogy most az imént, ahogy blogírás közben bal kézzel a mellkasánál eltolva próbálom visszatartani a notebookőrült Mucit (a családos élet örömei, de már fordítani is megtanultam így), a nagy erőlködésben teljesen feltúrta a fenekét a levegőbe, és pillanatnyilag négykézláb áll. Örülünk.

273. fejezet – nyugaton a helyzet változatlan

Közzétéve Szerző:
11

Nincs igazából semmi különös, csak olyan jó most minden a gyerekkel. Féltem, hogy ha elkezd mozogni, akkor jön majd a rossz világ, de egyelőre nem jött, sőt. A Muci reggelenként általában körbedöngicsél, odakukacozik mellém, és aranyos magas babahangokat ad ki magából (ezzel olyan benyomást kelt, mintha gügyögne hozzám, mert van neki normál hangja is), miközben simogatja-matatja a nadrágomat, meg az ölembe hajtja a fejét, ilyenek. Azután felfedezi a környezetét, ha valami különösen érdekeset talál, akkor álmélkodva he- meg hőzik, tegnap például sikerült rálelnie az erkélyajtóra, amin ő is kilát az erkélyre, és ez egy félóráig lefoglalta. Pakolászni pakolászik, de és akkor mi van, majd visszapakolok (ő is próbálkozik vele, de én ügyesebb vagyok), szerencsére kevés mindent tartunk földközelben. Amúgy a Don nonverbálisan bevezette az általános többesszámot, ebben rosszabb, mint egy horda kismama, szóval mostanában nincs olyan, hogy olvasok, fiókozom, mosogatok csak olyan, hogy olvasunk, fiókozunk, mosogatunk, illetve a tányéromból eszünk. Mert mindent utánam kell csinálni.

Kismajom ebből kifolyólag megkapta ma reggel az első saját joghurtját is, mert mindig megeszi az apjáét, láthatóan örült neki, pedig már reggeli után volt (és kicsit elszomorította, hogy nem hagyjuk neki dobozostul megenni, pedig az a legfinomabb része).

Dévényen is megállapodtunk abban, hogy simán tudna már négykézlábazni, ha akarna, csak nem érti, hogy mi ez a hülyeség, amikor hason tök jól tud menni, miért kellene még térdelnie is hozzá. Azért a legutóbbi torna óta nagyon nyomkodja a kis seggét az ég felé, én viszont már tök rezignált vagyok, így fél év után belenyugodtam, hogy mi már örökké járni fogunk a tornára, nincs menekvés, sebaj, legalább kimozdulunk. Abban viszont megállapodtunk, hogy finommozgásilag a topon van, amúgy meg egy puszilgatnivaló angyaltündér (komoly szerelmi jelenetek zajlanak le két mozgássor között a polifoamon, a Muciban az az elképesztő, hogy bármilyen hisztit abbahagy és konkrétan flörtölni kezd, ha egy nő szépen néz rá).

Igazából olyan nagy hírek most nincsenek, végre elpakoltam a sterilizálót és a bébiőrt, amúgy evés rendben, mozgás rendben, alvások rendben (mióta mozog, megint alszik napközben is másfél órákat két evés között, néha már kezd olyankor hiányozni), röhincsélések rendben, az idő mondjuk lehetne egy kicsit jobb is, de ennyi belefér.

272. fejezet – seek and destroy

Közzétéve Szerző:
34

Elképzelhető, hogy a Muci átállt a sötét oldalra, ugyanis a nemrégiben elsajátított szuperképességét, miszerint oda tud kúszni bármikor bárhova, nem ám jóra használja. Két lehetőség van:

(1) engem követ rendületlenül, és amikor már majdnem utolért, de én pont azt a pillanatot választom arra, hogy mégis visszamenjek a szoba másik végébe, akkor megereszt egy beletörődő sóhajt, megfordul, és folytatja a kergetést. Volt erre a témára valami arcade játék is (hogy valami nagyon lassan, de rendületlenül követ), vagy a kurzorral csinálta? Mindegy. Amikor egy pillanatra megfeledkezem róla, akkor egyszer csak hideg kis ujjak tapogatják a lábfejemet, olyankor sikítok, Muci röhög.

(2) Odamegy valahova, és lepakol dolgokat dolgokról. Igazából most áldom azt az állapotot, hogy minden csupa ablak vagy tetőtér nálunk, és alig van polc, úgyhogy a nem minden nap használt dolgok nagy részét dobozokban tároljuk. Igaz, visszapakolni is megpróbál, de azon a téren koordinációs kihívásokkal küszködik. Mindenesetre pakolászás közben nem lehet nem vele örülni:

Az elektronikai cuccok természetesen továbbra is mindent visznek, mostanában az egyik fő kedvenc a porszívó (próbálok minden lehetséges helyet felporszívózni, de a gyerek félóra alatt mégis olyan szutykos mindig, mint egy csorda vadmalac), azt már kezelni is tudja a saját tíz centis sugarú hatótávolságán belül, de a legfőbb target még mindig a tiltott készlet, ami a notebookomból és a fényképezőgépemből áll. Ezek közelében a legváratlanabb pillanatokban támad le valahonnan egy gyilkos cápa és egy egyszemélyes zombihorror keverékeként a gyerek, akadályt nem ismerve (vacak kép, de konkrétan ilyen hatást kelt az akciója):

Így, hogy hipotón, akár kétéves koráig is van esélyem, hogy fizikai erőfölényemmel élve rákényszerítsem az akaratomat, és megóvjam tőle a tulajdonomat, de most már igen hamar meg kell tanulnom logikai érvekkel jobb belátásra bírni.

Vannak még egyébként fura dolgai, ugye még jóval a kúszás előtt volt az, hogy hanyattfekve percekig az ég felé tartotta a kezét, just for the fun of it, most meg van egy hasonló, hogy kúszópózban felemeli az egyik karját, amilyen magasra csak tudja, és szintén elég hosszan úgy tartja, közben nézi, és fogalmam sincs, miért (ennél magasabbra szokta, itt már fáradt):

Amúgy meg a múltkor megfeledkezett magáról, és megint megfogta a saját cumisüvegét evés közben, szóval alakul a szabadságolásom.

271. fejezet – a képen elrejtettünk egy gyereket

Közzétéve Szerző:
13

Időközben észrevettem, hogy S. B. küldött sms-t is a munkahelyváltásáról még pénteken, de jó, hát mégis szeret. Nekem meg nem kellene egész hétvégére a táskám mélyére suvasztanom a telefonomat, de hát ha egyszer utálom, ha hívnak.

A Muci időközben kúszásilag megtáltosodott, mindenhova elmegy, hacsak egy küszöb nem állja az útját. Ha igen, akkor bocsánatkérően néz, hogy anya, nem mehetek oda, értsd meg, a küszöb, illetve vihogva fogdossa a küszöbön túli talajt, hogy ő most rossz (az apja szerint egyébként egyszerűen fizikailag nem képes átmenni a küszöbön, de szerintem annak a gyereknek, aki simán felmászik a hasamra, ha notebookról vagy körtéről van szó, nem kihívás egy kétcentis küszöb).

A kép a dolgozószoba ajtaját ábrázolja, ahol a Don fiús dolgokat játszott az apjával, majd kinézett vigyorogni egyet nekem, aki a hálószobában tartózkodtam (háttérben a kedvenc lépcsőjének a korlátja). Ezt úgy imádom, hogy a veszélyes, vagy új dolgokat először csak egy ujjal simogatja.

A porszívót viszont láthatóan nem tartja veszélyes dolognak, mert ma délelőtt porszívózás közben végig körülöttem sertepertélt, és amikor bekapcsolt állapotban leraktam egy pillanatra (hogy kiszedjem a sarokból a pókhálót), megfogta a porszívófejet, és tologatni kezdte a földön, ahogy tőlem látta. Még pár hét, és simán rábízhatom a háztartást.

Meg egyáltalán, nagyon ügyesen odakúszik már megállás nélkül mindenhova, büszke is vagyok rá, egyedül az aggaszt egy kicsit, hogy mindig a jobb lábával tolja magát, de a dévényes terapeutája szerint ezt majd a mászással kinövi. Sajnos tolatni nem tud, de mindig szól, ha beszorult valahova, mint Micimackó.

Másik előrelépés mostanában a felülés, negyvenöt fokból ugyanis hasizomból felül (hipotón háttal ez komoly), illetve ülve megtartja magát, kis ideig kapaszkodás nélkül, pár percig támaszkodva.

Egyébként meg a szokásos módon cuki a gyerek, dumál, vigyorog ránk, lop a tányérunkból, panasz nincs rá.