nagymozgás kategória bejegyzései

302. fejezet – Muci ül a fűben

Közzétéve Szerző:
18

Ma reggel a gyereket a fészke mellett találtam édesdeden alva a padlón, de egyébként sem lehet vele bírni a legutóbbi dévény óta.

Délelőtt kivittem a kertbe (most nyugodtan lehet, a bérelt kutyánk a szomszédban nyaral, amúgy meg nem én féltem a kutyától (vizsla), hanem a főbérlőnk, az állatnak a gazdája, olyankor mindig betereli, én meg nem akarok kényelmetlenséget okozni), és hát hogy mondjam, a Muci nagyon bátor, de a fű, mint olyan, még őt is megrettenti.

Lőttem videókat is az ismerkedésről, az elsőn próbál barátkozni a szörnyűséges fűvel, utána próbálja lekiabálni, majd kutyázásba emelkedik, mert tudja, hogy annak én nem vagyok képes ellenállni, főleg, ha vigyorog, és akkor biztos felkapom, meg minden. A végén tigrisugrással hanyattveti magát bele a fűbe, de aztán inkább mégsem. Mozgókép:

Utána a fényképezőgép hatására mégiscsak kikúszott a fűre, majd kinézte magának a rejtélyes rendeltetésű kerti díszhordót, odafókázott, és felállt. A folyamatot nem rögzítettem, hanem mentésre készen álltam, ha esetleg megharapná a fű, vagy valami, de a végén a büszke ácsorgást igen:

Amúgy meg jól döntöttem, hogy a másfél éves méretet választottam neki szörfruhából, hosszában ez is necces egy kicsit (mármint testben, hogy a lábára mekkora, az mindegy), pedig azért nem egy nagydarab a Muci, de valahogy hosszúkás fajta.

301. fejezet – csupa jó dolog

Közzétéve Szerző:
10

Én nem tudom, mi van a gyerekkel, de a legutóbbi dévény óta nem bírok vele (jó értelemben). Folyamatosan megy és csinálja a dolgokat, és nem abban a könnyed nyári szellő tempóban, mint eddig, hanem ma reggel például odarobogott a hűtőhöz, kinyitotta, kibontotta a benne lévő gombás sertést, és már tömte volna a gombát az arcocskájába, mire kettőt pislogtam (és ez ráadásul reggeli után volt, bár lehet, hogy komolyan kellett volna vennem, amikor a kérdésemre, miszerint elég volt-e a tápszer, rávágta, hogy nem, de hát mostanában minden kérdésre azt feleli, hogy nem, az a biztos). Ez három napja még úgy nézett volna ki, hogy szép lassan meg-megállva megközelíti a hűtőt, elbabrál a kinyitásával, áhítatosan nyitogatja-csukogatja egy darabig, majd elkezdi feltérképezni, mi van benne. Ezalatt én elmosogatok, felporszívózok, és még pont időben elkapom, mire megtalálja a gombát.

És ugyanez van a szellemi fejlődésével, vagy minek nevezzem. Tegnap unatkozott egy kicsit, úgyhogy felszedtem magam mellé az ágyra, és megmutattam neki a notebookon, hogy ott a baba (a saját fotóival). Egy idő után a Muci ugyanúgy elkezdett mutogatni a képekre, hogy ba! baba!, és amikor átváltottam a böngészőre, akkor felháborodottan rácsapott a billentyűzetre, hogy "baba!". Nekem ez nagyon furcsa, hogy előbb-utóbb ebből a kiscicaféléből egy olyan gyerek lesz, akivel beszélgethetek, meg minden (még ha csak arról is, hogy baba).

Dévényen is alakított egyet, magától felállt négykézlábra, majd megtámaszkodott a zsámolyban, és felállt teljesen. Utána meg az irányított mászás közben egyáltalán nem sírt, mint eddig, hanem röhigcsélt (de magától még nem megy neki, legfeljebb 1-2 lépés). Utána meg kapott ún. szörfruhát, amit először (pár hónapja) nagy döbbenettel fedeztem fel a boltban, de aztán rájöttem, hogy nem bébiszörfhöz adják, hanem azért praktikus, mert így nem kell annyit kenegetni a vízben ázó gyereket, mégsem ég le. És annyira vagány cucc, hogy vágyakozva nézegettem már egy ideje, de nem szoktunk víz felé menni, úgyhogy sajnáltamrá a pénzt, most viszont nagyon le volt árazva, és ennyit megér az, hogy hátha mégis stradolunk idén. Fotó majd lesz, de még egy-két napig nagyon sok a munkám, nincs fényképre időm.

300. fejezet – a főmuci 13 hónapos

Közzétéve Szerző:
17

Hoppá, én még lógok egy havi összesítővel.

Fizikai paraméterek: súlya 8,2 kg (kicsit aggódom, hogy ennyire
nem hízik, de azzal vigasztalom magam, hogy Timur korrigáltan is
idősebb, és mégis szinte pontosan egy súlyban szoktak lenni, meg amúgy
is figyelmeztettek, hogy a korababák soha nem lesznek annyira
hurkagyurkák), a hossza franctudja, 73-nak mértük tegnap, de behúzta a
nyakát.

Fogak: ebben a hónapban megháromszorozta a fogai számát (nem
szeretnék extrapolálni), kijött az összes felső 1-2-es. Mintha a felső
hármasok is kezdenének dudorodni, de az még a jövő zenéje. Harapja a
dolgokat, mint egy terminátorcápa, tegnap például jött utánam, és
mindig váratlanul megrágcsálta a nagylábujjam, ilyet utoljára a macskám
csinált. Szerencsére máshol nem harap, és ha feljajdulok, abbahagyja.

Evés: etetőszékben, mint a felnőtt babák! Legalábbis a kanalas
dolgok ott mennek, a tápszer még mindig hanyatt, de legalább már
egyedül. Újabban nem ledobálja az evőeszközeit, ha csak úgy berakom a
székbe lazulni, hanem evőset játszik, vagyis megkocogtatja a kanalábal
a tányérját, majd a szájába veszi a kanalat, és ezt ismételgeti. Akkor
is tudja csinálni, ha van is a tálkában valami, csak egyelőre még nem
jött rá, hogy a kanállal lapátolni kel, úgyhogy egy csomó minden
lecsöpög róla útközben. De nem baj, így is cuki.

Az adagja reggel 4 dl tápszer, ebédre 1-1,5 dl szilárdabb dolog +
amennyi tápszert még kér, uzsonna mint ebéd, vacsora olyan 3-4 dl
tápszer. A védőnő nyomja, hogy ebédre főzelék, uzsonnára gyümölcs, de
ennek nem sok értelmét látom, mi se így eszünk, és az emésztésnek is
jobb, ha nem keveredik sokféle egy napon belül. Szóval ha éppen sok
friss kaja van, akkor ugyanazt kapja ebédre-uzsonnára (eddig még nem
tiltakozott), amúgy meg általában felváltva van húsos-zöldséges és
gyümölcsös-tésztás nap. A hónap favorizált újdonságai a paradicsomos
tészta és a gyümölcsjoghurt.

Alvás: mint eddig, éjszaka 12 óra, nappal két evés között 1-2 óra, ebből a délelőtti 2 a fix.

Beszéd: mondja a mama, baba dolgokat, bár
szerintem még fogalma sincs, hogy ezek mit jelentenek (valószínűleg nem
véletlen, hogy minden nyelven kb. a mama a mama, és a baba a baba, úgy
tűnik, majdnem minden gyerek ezeket mondja először). Van még ugye a nem, a hamm (ezek eddig is), ésvan egy új saját szava, a galigali. Ezt nagyon sokszor ismételgeti, és akkor a legaranyosabb, amikor valami szép dolgot meglát, és áhítattal suttogja, hogy "galigaligaliga!".

Finommozgás: kapott gyerekgitárt, pengeti szépen, akár
húronként, és továbbra is imádom, hogy olyan finoman bánik a dolgokkal.
Nemisbékáék hoztak neki ilyen cuki átlátszó gömböket még ősszel, a
méretük a tenisz- és a pingponglabda között van, és ilyen mandula alakú
állatképes színes műanyag lapot tartalmaznak, ami majdnem végigér
keresztben a gömbben, és ha mozog a gömb, akkor pörög a saját tengelye
körül. Na, ezt a cuccot a várakozásaimmal ellentétben nem gurigatja,
hanem az egyik kezében fogja, a másikkal pöcögteti, hogy táncoljon a
nyuszi (meg a malac, meg a minden). Illetve időnként természetesen
megpróbálja a szájába tömni, sikertelenül.

Nagymozgás: rövidre fogva, kutyázik, de el csak akkor indul
négykézláb, ha megfeledkezik magáról, és valamit nagyon szeretne
elérni. Amúgy bármibe kapaszkodva állásba húzza magát, de kicsit sem
lépeget úgy. Sokat játszik térdelve. Karral felhúzza magát, de a
támaszkodóizma sokkal gyengébb, nem is szeret támaszkodni, valószínűleg
ezért nem mászik még. Cipőben időnként bal lábbal is tolja magát.

Minden egyéb: most júniusban volt először nagyobb gyerektársaságban,
most hagytam először ott a nagymamájánál, és most volt először
szülinapja (ráadásul egyszerre mindjárt három). Amúgy továbbra is
derűs, békés, de nagy mozgásigényű játékbaba, felfedező típusú, de nem
tör-zúz. Igazából nem is értem, mivel érdemeltem ki ezt a gyereket,
biztos nagyon jó lehettem az előző életemben (vagy kell lennem a
következőben).

299. fejezet – ruha & cipő

Közzétéve Szerző:
23

Ma jó hosszú nap volt, és úgy esett, hogy kétszer is meg kellett etetnem útközben a gyereket, ami nagyon nem egyszerű, mióta tisztességesen mozog. Az egyik kezemmel ugye próbálom megtartani a kormánykerék, a kormánykerék gombjai, illetve a cumisüveg iránt aktívan érdeklődő zsák bolhát, a másikkal meg próbálom lecserélni a cumisüveg zárótetejét a cumira, anélkül, hogy kiönteném a tartalmát (igény esetén cirkuszban is vállalunk fellépést).

Na de a legjobb az volt ma, hogy szereztem a dednek a turiban öt darab pántos rövidnadrágot, három darab kockás inget és egy darab pediped típusú cipőt összesen valami ötezer alatti összegért (és majdnem mindegyiken rajta volt még a gyári cetli), és rájöttem, hogy azért szeretek gyerekruhákat ott nézni, mert akárhogy is vesszük, elég gyér itthon a kínálat egy-egy évadban. Ezzel kapcsolatban javaslataim is lennének a gyerekruhagyártó cégeknek, tök ingyen, cserébe viszont csinálják meg:

  1. A kalózos motívum kisfiúruhákon időtállóan menő, mindig, mindenhol. Ezenkívül jól variálható is, lehet kalózhajó-minta, kalózok kinccsel minta, kincses térkép minta, kalózok naiv stílusban, anyámkínja.
  2. A Disney által legügyített Micimackó és a bagázsa helyett vásárolja meg valaki a Calvin & Hobbes motívumokat (vagy egy részüket). Engem ezzel nagyon hűséges vásárlóvá lehetne tenni.
  3. Tök kockázatmentes, viszont meglehetősen hasznos és kelendő lenne, ha legalább egy babaruhabolt tartana ún "alapkészletet" az aktuális kollekciótól függetlenül. Vannak ugye a babaruházkodás alapszínei: világoskék, rózsaszín, piros, drapp/barna, sötétkék, na ezekből  kellenének egyszerű szabású alapruhák (harisnya, body, nadrág és kantárosnadrág rövidben és hosszúban, szoknya) normális áron, és akkor a puccosabb darabokat ezekkel lehetne kombinálni (de lehet, hogy csak nekem van ilyen tikkem, hogy hadd tudjak már mindig kék harisnyát venni a gyereknek a kék cuccaihoz, akkor is, ha éppen az almazöld és a hupilila az év divatszíne).
  4. A színes keresztbecsíkos pólók és zoknik minden kisbabán jól állnak (ők még kövéren is  szépek). A csík vagány. A csík a barátunk (mármint nekem annyira nem, de a gyereken szeretem). A színes csíkokat többféle nadrággal/szoknyával lehet kombinálni. Ugyanez az álláspontom a kockás ingekkel kapcsolatban (na jó, azokhoz a szoknya annyira nem megy).

 A cipő viszont nagy ötlet volt (eddig azért nem vettem, mert nem tud még járni,és nem akarom, hogy sokat ácsorogjon a Don), az idő fele részében ugyan le akarta rángatni a lábáról, viszont cipőben hajlandó volt bal lábbal is lökni magát kúszás közben, amit eddig soha. Meg állni is stabilabban áll, bár azt nem tudom, észrevette-e.

Hát ezek vannak mára, nagy vonalakban.

296. fejezet – eszik, cuppog, ácsorog, szeretjük

Közzétéve Szerző:
19

Azért van egy kicsit nyári szünet, mert vagy dolgozom keményen, vagy a blog címszereplőjével fetrengek valamelyik padlón (akit egyébként mostanában pontosabb lenne “kicsi malac”-ról átnevezni “borzasztó szutykos mocsári törpedisznó”-ra; egyszerűen nem értem, hogyan képes egy nagyjából azért tiszta lakásban fél perc alatt bármikor összekoszolni magát).

A legújabb fejlemény, hogy megtanult szinte bármilyen segédeszközben megkapaszkodva felállni, tegnap a bölcsőjében ácsorgott például szemrehányóan rikoltozva utánunk, pedig oda ugye csak hálózsákban kerül, és hálózsákban még nekem is nehézséget okozna felállni. Ma konkrétan arra lettem figyelmes, hogy a puszta falban próbál megkapaszkodni, és valahogy sikerült is neki, kábé úgy állt meg, mint az amerikai filmekben a gyanús elemek motozásos igazoltatás közben. Ilyenkor egyébként annyirabüszke magára, hogy meg kell zabálni, az arcán fülig érő lolkabolkamosoly, és mondogatja, hogy “he? he?”.

A szájával olyat is tud még, hogy csettintget, illetve cuppog, és ha csettintünk vagy cuppogunk neki, akkor ugyanúgy válaszol. Elgondolkoztam azon, hogy ki kellene dolgoznunk egy szisztémát, és amíg meg nem tanul beszélni, így kommunikálnánk, mondjuk két csettintés és egy cuppogás az éhes vagyok, meg ilyenek, de uána rájöttem, hogy úgyis tudom, mikor éhes, az meg valószínűtlen, hogy Kierkegaard munkásságáról szeretne velem beszélgetni, mielőtt megtanul artikulálni (illetve még valószínűtlenebb, hogy megérteném, ha mégis, nem sok Kierkegaardot olvastam, váratlan gyerek volt, nem volt időm minden tekintetben felkészülni).

Amúgy meg továbbra is ő az a gyerek, aki mindennek örül a világon (annak, ha fél lábánál lógatják, a zacskós levespornak, ha megrágcsálhatja, a fogának, a lépcsőháznak), de az utóbbi pár napban megtanult csont nélkül kimászni a fészkéből, és azóta egy pillanattal sem lehet előbb letenni, mint ahogy végtelenül álmos lesz (azelőtt se kényszeraltattuk, de most, ha van még benne egy fikarcnyi erő, akkor kimászik és ott panaszkodik). Másrészről viszont ma egyszer csak látom, hogy bevonul a dolgozószobába (már saját útjai vannak, egyedül intézi az ügyeit), csukódik az ajtó, és amikor pár perc múlva ránéztem, éppen próbált bemászni a mózesébe (persze segítettem, lefektettem, el is aludt), szóval úgy néz ki, szándékában áll teljesen függetleníteni magát tőlünk.

Az önálló táplálékszerzésben is jól halad:

zoard228

Ezen fellelkesülve vettem neki egy etetőszéket. Ha a rút anyagiak nem kötik meg a kezem, és kacagva kiadnék százezret egy másfél évig használatos cuccra, akkor ilyet kapott volna, mert ez nagyon bejön, de az élet kegyetlen. Nézegettem még a Peg Perego, illetve a Prima Pappa székeket is, de utána sajnálatos módon felmentem az Ikea honlapjára is, és kénytelen voltam belátni, hogy ezek nem azok az idők, amikor hajlandó vagyok tízszeres árat kiadni egy rövidtávú kütyüért csak amiatt, mert görgethető (a többi extra funkcióra nincs szükségünk, az ötpontos övnek semmi értelme, párna az ikeáshoz is van, ha nem is beépítve, az etetőtálcán meg ne legyenek játékok szerintem), mert amúgy is csak takarítás esetén görgetném, és hát akkor már inkább felemelem és odébbrakom a saját kezemmel, mint az állatok. Legfeljebb nem fogunk etetőszékes ralikat rendezni a lakásban (belegondolva, ez az egy helyzet kívánná meg az ötpontos övet, szóval csak nyerünk).

Úgyhogy Mucika egy mezei, egyszerű, Antilop fantázianevű etetőszéket kapott párnával és tálcával, de meg van vele elégedve, és legalább edződik a feneke a keményen, mint Kőrösi Csoma Sándoré. Viszont rögtön kiderült, hogy ő is tudja azt a játékot, mint a többi gyerek, és az első fél óra ismerkedés azzal telt, hogy ledobálta a tányért, a kanalat és a poharat atálcáról, én meg visszaadogattam neki. Sokszor. Mondjuk nem hisztizett, hogy adjam vissza, de nagyon szomorú, magányos, mellőzött benyomást keltett olyankor, és az sokkal rosszabb. Sóhajtozott, meg minden.

Azután este meg is kapta az első felszolgált étket a székben (igen, málnás joghurtot, nem, nem allergiás az aprómagvasokra), és amikor letettem a kanalat egy kicsit, hogy fényképezzek, akkor a félelmeimre rácáfolva nem ledobálta a kaját, hanem megfogta a kanalat, beletunkolta a joghurtba, majd lenyalogatta róla a cuccot, és ezt a tevékenységet repetitív módon végezte:

zoard229

Ez egyébként már a vég, hogy maszatos szájú babaképeket posztolok, de hát ez van. És egyébként ez a klassz az etetőszékben, hogy így a gyerekképű is tud majd önállóan próbálkozni az ételfajtákkal, és a kanálfogása is remélhetőleg javul majd, bár ez is több volt, mint amire számítottam (egyébként meg a kisujját végig nagyon urasan eltartotta).

Szóval ilyenek mennek itt újabban.

294. fejezet – gyorsjelentés

Közzétéve Szerző:
4

Bréking: Nyuszihusi "Nyúlhús Csucsóka" Muci ma több ízben felállt a franciaágyba kapaszkodva, és pár lépést is megtett így (ez azért nagy hír, mert nálunk nincs járóka, nincs kiságy, nincs semmi rudas dolog, amiben megkapaszkodhatna, csak az ágyunkon lévő matrac pereme, parkettán állva zokniban, ami eléggé nehezített pálya). A földre ereszkedéssel akadt egy kis problémája, de aztán megoldotta az inkubátorban begyakorolt angolspárgás módszerrel. Amúgy négykézláb is megtett pár lépést, illetve a kanapéra rendszeresen felmászik. Ezeket augusztusra jósolták nekünk a szakértők, szóval örvendés van.

Amúgy nincs semmi különös, a fiúm beteg (gyanúja szerint barlangbontás közben kapott el valami többezer éves vírust, amitől esetleg cseppkővé változik), a Muci meg pár nap alatt borzalmasan anyás lett, folyamatosan követ, és megpróbál felmászni rám, ha lemegyek a konyhába, akkor a lépcső (elbarikádozott) tetejéről üvölti utánam, hogy "aga! Gaga!", ami babanyalven valami súlyos következményekkel járó felszólítás lehet, és még azt is hagyja, hogy puszilgassam, cserébe viszont folyamatosan puszilgatnom kell, vagy valami más vicces dolgot csinálnom vele. Szerencsére az éjszakán kívül a nap felét is átalussza (ellentétben velem, ugyanis én mióta megvan a gyerek, minden neszre felriadok, és a fiúm, mivel a cseppkővé változás folyamata meglehetősen kellemetlen, az éjjelek nagy részét bánatos sóhajtozással tölti). Hát így vagyunk mostanában.

291. fejezet – Sassszem Muci

Közzétéve Szerző:
11

Ma szemvizsgálaton járt a Don, aki egy kicsit stréber. Ugye a gyerekek nagy vonalakban a szülők látásának átlagát szokták örökölni (ez nekünk a fiúmmal kábé -5 per szem, csak én kontaktlencsés vagyok, ő meg megműttette), illetve a koraszülöttek 80%-a egy-két dioptriával mínuszosabb lesz az egyébként várhatónál. Mucinak viszont tökéletes a látása, és ennek nagyon örülök, mert van egy durva, indokolatlan szemüvegfóbiám gyerekek esetében. A szemfeneke is teljesen tiszta, nincs sejtburjánzás, és nem is kancsalít a Don, csak azért tűnik úgy, mert a nem létező orrnyerge még nem húzza fel eléggé a bőrt a szemzugokból. A kancsiságot egyébként úgy lehet laikusan megállapítani, hogy olyan vakus képet kell csinálni, amin a fényképezőgépbe bámul a gyerek, és ha mindkét szivárványhártyája ugyanott csillan meg, akkor nem kancsít. Meg volt egy olyan próba-szerencse nagyobbaknak való vizsgálat is, hogy 3D-s kép, és ott mondogatták neki, hogy hol a kisautó, mire a Muci határozottan odanyúlt a kép jobb alsó csücskéhez, és megpróbálta kimarkolni belőle a kisautót. Mondjuk szerintem magával a szóval még nincs tisztában, bár az is lehet, hogy eddig csak azért nem beszélgetett velem kisautókról, mert szerinte én úgysem érteném.

Minden összevetve nagyon ajánlom a helyet, Dr. Sényi Katalin gyerekszemész és koraszülött-specialista magánrendelésén voltunk a Naphegy optikánál. Időre mentünk, nem kellett várni, a gyerekkel nagyon kedvesek voltak és alaposak is, illetve engem leginkább az győzött meg, hogy azt mondta a doktornő, hogy ha gyanakszom a kancsalságra fotó alapján, akkor küldjem el neki a képet az e-mailcímére. Egyrészt, hogy nem azt mondta, hogy akkor jelentkezzek be (és perkáljak), másrészt meg szerintem aki orvos létére hajlandó az internetet megtanulni és használni, az valószínűleg a technika egyéb vívmányaival is lépést tart. A vizsgálat egyébként hétezer forint volt, ennyit szerintem mindent összevetve bőven megér.

Másik örömteli újdonság, hogy eddig a Muci csak belém kapaszkodva volt hajlandó felhúzni magát térdre/állásba (ez azóta is megvan, hogy ha meglát leülni a földre, hörögve rám ront, és végeláthatatlan gimnasztikai gyakorlatokba kezd a testem segítségével), ma reggel viszont odament a kanapéhoz, és többször felmászott rá, továbbá felhúzza magát ahol csak tudja, térdelésbe, ülésbe, terpeszállásba. És esni is megtanult, szépen az oldalára fordul potyogás közben behúzott nyakkal, majd onnan gurul a hátára. A kanapét mindenesetre körbepolifoamoztam, meg oda is figyelek rá, de azt nem is lehet nem csinálni, mert olyan cuki, hogy alig látszik ki a földből, de már ülve molyol.

290. fejezet – amikre büszkék vagyunk

Közzétéve Szerző:
8

Bréking: a Muci az imént kimászott a mózeséből. Nagy üvöltés a csukott ajtó mögül, berohanunk, és a Muci ott kúszik a padlón szabadstílusban, pedig aludni raktuk le.

További büszkeségre ad okot a négy felső foga, amit az elmúlt egy hétben növesztett. A két szélső jobban látszik, ez kicsit vámpíros megjelenést kölcsönöz a viselőjüknek, különösen, ha mosolyog. A legfőbb (és nagyjából egyetlen) tünete az volt, hogy bojkottálta a szilárdabb kajákat, napok óta ma sikerült először trükközve megetetnem körtés rizspéppel. Trükk No.1: adtam neki saját kanalat is, azt rágogatta két falat között, és valamiért így tátogni is hajlandó volt. Trükk No.2: amikor a kanalát megunta és eldobta, a kajával egyre mélyülő hangon helikopterhangokat (boku-boku-boku) adva a levegőben köröztem, majd, amikor végül odaért a gyerek szájához, aki bekapta, egy szoprán pukk-kal rántottam ki a szájából a kanalat. Ez annyira tetszett neki, hogy hajlandó volt mind a másfél decit megenni, ugyanakkor a maga a folyamat azon dolgok közé tartozik az én életemben, amiket nem szeretnék egy kalózfelvételen a neten viszontlátni.

Meg volt még olyan, hogy megtanult csettintgetni (nyelvvel a szájpadláson), én ugyanis ezzel szoktam felhívni magamra a figyelmét (egyébként ezt a dévényes terapeutánktól lestem el, szóval én is nagyon ügyes és tanulékony vagyok). És akkor egyszer csak hallom, hogy klack-klack, és a Muci vigyorog rám, azóta néha együtt csináljuk. Meg megpróbáltuk megtanítani tapsolni, az apja fogta a Don kis kezeit hátulról, és tapsolt velük, én meg előtte vigyorogva utánoztam, majd el lett engedve a baba, és hangosan lelkesítve vártuk, hogy most mi lesz. Hát az lett, hogy a Don megfogta az én kezemet, és azt ütögette össze, mert ő mindent szó szerint vesz.

A mai videó egy kicsit hosszú, de ez van. Muci ekkor már nagyon álmos volt, lefektettem, de felkelt, úgyhogy hagytam még egy kicsit vergődni a buta hálószobában, ahol csak buta játékok vannak (a Don véleménye). Amit olyan áhítattal nyalogat diszkrét takarásban, az a radiátor fémcsapja (nagyon reméltem, hogy nem egy pókot talált meg).

Ezek mennek mostanában.

289. fejezet – vasárnapi videó

Közzétéve Szerző:
20

Most csak futólag linkelek, mert ma már rengeteg órát foglalkoztam azzal, hogy megtanuljak linux alá programokat találni, telepíteni, videót szerkeszteni, feltölteni (mindez eddig a fiúmreszortja volt, de a mucivideókat illetően szeretnék függetlenedni tőle), és most már nincs bennem erő.

Szóval ez ma készült, és oké, minden gyerek csinál ilyeneket, de a Muci eddig egyrészt nagyon hipotón hátú-vállú volt, úgy kilengett függőlegesben, mint nem tudom mi, valami, ami nagyon kileng, a legkisebb szellőre kettőbe hajlott, most pedig odakúszott a fiókhoz, és magától (!) feltérdelt mellé, ezt eddig csak rajtam sikerült végrehajtania (én meg akaratlanul is segítek neki egyensúlyozni). Másrészt meg csak a héten sajátította el azt a koncepciót, hogy aki nem akar feldőlni, annak nem árt kapaszkodnia. Kapaszkodott is, nem is dőlt volna fel akkor sem, amikor "elkaptam", csak ugye az egyik kedvenc játéka volt ma az ágyon, hogy feltérdel, hanyattdobja magát, röhögünk, és nem tudtam, ismeri-e az ősi kínai bölcsességet, miszerint ami matracon vicces, azon nem biztos, hogy a konyhakövön is nevetni fogunk. További érdekes trivia még, hogy ugye van a gyufás rész, a gyufáról öt perccel korábban mondtam neki, hogy nemnemnem, nem szopogatunk foszfort, erre bűntudatosan rám sandított, amikor videózás közben a szájába vette, és gyorsan ki is köpte. A fekete kosárkaforma ugyanaz, mint amiben a szülinapi tortáját kapta, talán újra át akarta élni az ősjelenetet, vagy csak tetszik neki, ahogy a fogán kocog. És azért nem (sem) videózok gyakrabban, mert a fényképezőgép láttán általában abbahagyja, amit csinál, de most meg volt róla győződve, hogy engedély nélkül rosszalkodik, és az fontosabb volt.

287. fejezet – cirmos cica haj, Mucinál a vaj

Közzétéve Szerző:
5

A Muci nagyon beindult mozgásügyileg, először felefedezte körülöttünk a világot, majd rájött, hogy neki a világ leginkább én vagyok, azóta követ és birizgál rendületlenül. A fiúm megtanította átmenni a küszöbön (semmivel nem lehetett átcsalogatni, aztán egyszer csak a fiúm eszébe jutott, hogy a tápszeres cumival, a Don a céltárgyat meglátván két másodpercig vívódott magában, majd sóhajtott egyet, és átvetette magát a lélektani határvonalon), és azóta követ engem akár a fürdőszobába (sok kanyar, egy küszöb), akár a hálóból a dolgozószobába (két küszöb). Ha megállok valahol hosszabb időre, például mosogatni, akkor aranyosan simogatja a lábujjaimat, ha elfárad, a lábfejemre hajtja a buksiját és szundít egy kicsit, ha lenézek, akkor hűséges kutyapillantással vigyorog felfelé, ilyenkor meg kell zabálni, de ha meg akarom ölelgetni, akkor röhögve elinal.

Mert tökre macskatermészete van, hogy ott sündörög mindig körülöttem, egyszer csak egy babafej van az ölemben, ha a földön ülök, vagy valaki megnyalja a tenyeremet, de ha el akarom kapni egy kis puszilgatásra, azt kikéri magának, és vigyorogva bár, de menekül. Amúgy meg nagyon ügyesedik, mostanában az a reánk kirótt dévényes gyakorlat, hogy térdelve játsszon, meg minél többet legyen négykézláb, és ezen a héten mintha szárnyakat kapott volna, belém kapaszkodva simán feltérdel, hogy birizgálja a nyakláncomat (komoly ékszerfanatikus, elbűvölten liheg is hozzá, meg minden, mindegy neki, hogy gyűrű, karkötő vagy nyaklánc, csak sok legyen belőle), benégykézlábazik az ölembe, szóval ez a mászás most kattant be neki, hogy csinálni kellene. Mondjuk az első alkalommal még édes, harmadikra már kissé idegesítő, hogy amikor a földön ülve reggelizem a dohányzóasztalról, a gyermekarcú térdenállva kapaszkodik a karomba, és úgy próbál lopkodni a tányéromról, közben meg a fülembe magyaráz, de nem akarom demotiválni a térdelését, úgyhogy  mostanában műsoros az ebéd és a vacsora is. Lesz ez még így sem.