390. fejezet – fényképet agnusnak

A Muci ma reggel azzal kelt, hogy megyünk a Zsófihoz autóval, utána azzal folytatta, hogy nézzük meg agnus képeslapját, majd elmesélte, hogy agnus hóban volt ott, és bement a házba, és fázott a lába. Utána közölte velem, hogy csinálunk fényképet agnusnak Muciról és Fániról, nagyon fog örülni.

Végül nem fényképet csináltunk, hanem videót, vagyis videókat, mert Nárcisz Dániel Kilián öt másodpercenként szeretné megnézni magáról az elkészült felvételeket (többször egymás után), egyébként viszont utálja produkálni magát lencse előtt, úgyhogy végszavazni kell neki.

Az első videóban már tudja a nevét (valamennyire):

A másodikban hozta a Fánit (alien-anyakirálynő), hogy róla is, úgyhogy Fáni is megmarad az örökkévalóságnak:

Felhívnám a figyelmet még az ún. büntető tekintetre, amikor azt mondom neki, hogy nem ülök le.

382. fejezet – kihallatszik

Bejegyzés két videóval és két képpel. Ezen a képen a Muci egy kézzel válogatott kéregdarabot nyújt át agnusnak az avarban heverve. Levelek, tekintet, romantika.

A Muci a színeket ugyan még mindig keveri, a quid pro quo fogalmával viszont teljesen tisztában van, úgyhogy ma megbeszéltem vele, hogy ha felveszi szépen a szandálját, akkor utána nézhetünk fiút a fényképezőgépen. Felvette:

Sokkal komolyabb kihívás volt, amikor arra akartam rábeszélni, hogy mondja azt, hogy igen. A Muci első szava a nem volt félévesen, ezt azóta is rendszeresen használj,minden lehetséges alkalmat megragadva, az igent viszont egyszerűen nem hajlandó kimondani, és még akkor sem adta meg magát, amikor csokis kekszet ígértem cserébe (valószínűleg nem szeretné elkötelezni magát semmilyen téren). Viszont bennem is van kitartás, úgyhogy emeltem a tétet, és a csokis kekszet megtromfoltam azzal, hogy ha mondja az igent, akkor lekapcsolom a lámpát is (imád sötétben játszani), mire némi gondolkodás után az ölembe mászott, és szégyenlősen a fülembe súgta, hogy igen.

A másik nagyon aranyos dolog a Muciban, hogy kihallatszik, folyamatosan kommentálja, amit csinál, közben beszél a plüssállataival és a babáival is. Ha valami rosszban sántikál éppen, akkor suttog, innen lehet tudni. A plüssállatai és a babái általában azt mondják, hogy nem, Mucika meg komoly erőfeszítéseket fektet abba, hogy meggyőzze őket dolgokról: deje, baba, sétájunk. nem akajsz sétájni? akkoj üjj be a tehejautóba. Nem tudjak fejvenni, nehéz vad. Na, baba, sétájj szépen, deje, csak ed kicsit (ezek a történetek megtörtént esetek rekonstrukciói). Anya ilyenkor röhög.

Nagyon szeretném ezeket a spontán jeleneteket felvenni, de amint meglátja nálam a fényképezőt, jön a nézzük a fiút, úgyhogy nehezebb dolgom van, mint azoknak, akik az afrikai páviánok viselkedését próbálják dokumentálni, de próbálkozom. Ma például a bácsinak magyarázta, hogy üljön fel a biciklire, nem bánt, de mire feltűnés nélkül elővettem a kamerát, már csak a végét kaptam el.

(A bácsi egyébként a Kirk kapitány baba, akit télapóra kapott, és konzekvensen bácsinak nevezi. Azóta elmagyaráztam neki a karácsonyt is, hogy sok lámpa lesz, és mindenki kap ajándékot, mint télapókor, Muci is, anya is, és pár kérdés után (miszerint a baba, a cica, a Fáni, a nyuszi, az ablak és a lámpa is kap-e ajándékot), a Muci összefoglalta a karácsonyt: vájuk a kajácsont. Ana kap bácit).

Itt a biciklis videó, sajnos hamar lebuktam (a nemet Kirk mondja, aki nem akar leszállni):

És jellemző, hogy a Muci este lefekvés és mese után is csukott szemmel végigmond még mindent, amit a világról tud (majkojó ledobja a homokot, puff, ettünk müzlit, finom, a szápógép (számítógép) nem finom, fejhívjuk Ágit tejefonon, hoz kekszet, Fáni ne féj, nem bánt a moszógép, az csak ed doboz, nem szabad kiönteni a vizet, stb), illetve reggel is adni kell neki egy húsz percet, amíg magában beszélgethet az ágyban. Ma reggel, amikor úgy véltem, hogy most már készen áll a felkelésre (itt az edik jábacskám, itt a másik! Jevettem a hájózákot), akkor átkiabáltam neki, hogy Dani felkel-e, mire visszakiabálta, hogy nincen Dani, elfodott, Muszi van.

És akkor a végére jöjjön egy kép a Jayne-stílusú usánkájában még őszről:

381. fejezet – amelyben magyarázom a bizonyítványomat

Na ezért nincsen mostanában sok képi anyag a Mucusról, mert amint meglátja a kezemben a fényképezőgépet, ezt csinálja:

Megjegyzések:

1. Tudja, hogy ő Dani, Muci illetve Muszika, csak a fényképein és a videóin hívja magát fiúnak (meg mostanában amikor egyedül veszi fel a cipőt/szandált, megdicséri magát azzal, hogy nadfiú vad).

2. Én nem szoktam az én fiúmnak nevezni őt, ő viszont mostanában rászokott, hogy ha valamit nagyon el akar érni nálam, akkor bebirtokosragozza magát (vö. muszikádnak kekszet). Ez a stratégia a technológiai fejlettségünk mai állapotában kivédhetetlen, visszafordíthatatlan elérzékenyülést és akaratgyengeséget okoz.

3. Két szó van, amit konzekvensen helytelenül ragoz, mindkettőt csak E/2 felszólító módban (tehát amikor engem utasít valamire), az egyik a csücsülök, a másik a főveszlek.

4. Ez a nagyon kevés konfliktushelyzetek egyike köztünk, hogy nem hagyom eleget nézegetni a számítógépen és a fényképezőgépen a fiút. Múltkor kipróbáltam, és képes volt egy főzés-mosogatás teljes ideje alatt elbűvölten bámulni a saját kjúba állított videóit a youtube-on, és közben végig magyarázta nekem, hogy muszika felállt, muszika szaladt, muszika lekvárt eszik, fogdmeg a cicát, muszika! ajanosz!

Folyt. köv.

377. fejezet – kétséget sem hagy felőle, hogy lecsúszott

Na jó, egy videó azért belefér. Ez olyan egy hónapja volt, pár nappal a nagy beszédáttörés előtt, amikor a Muci szintén egyik pillanatról a másikra döbbent rá, hogy fel tud mászni a csúszdán (sokat segített, hogy kivételesen nem a csúszós részén próbálta), és önállóan le is tud csúszni. Azóta a csúszda vándorol velünk egyik szobából a másikba. Két csúszás között meg odajön puszit adni, hogy együtt örülhessünk.

368. fejezet – videókkal

Megint bejegyzés videóval (mert az állóképből általában kiszáguld).

Én mindig azt hiszem, hogy ez a gyerek éppen most van a legjobb korszakában, és ennél jobban már nem is tudnám szeretni, aztán kiderül, hogy mégis. Persze megkönnyíti a dolgát, hogy én már akkor is feltétel nélkül imádtam és büszke voltam rá, amikor még csak feküdt egy helyben, és hülyén nézett ki (így utólag, akkor gyönyörűnek láttam).

Először is, végre megtanulta, hogy nincs értelme nyilvános helyen eldobnia magát a padlón és duzzognia. Ehhez persze az is kellett, hogy én végre megtanuljam, hogy néha háromszor is muszáj végigmászni a lépcsőt fel-le, mert az jó. Meg mozgólépcsőzünk is rengeteget, nem akarok dicsekedni, de a gyerek egy mozgólépcső-fenomén. Még csak egy hete járt, amikor már ragaszkodott hozzá, hogy a saját lábán mozgólépcsőzzön, és pontosan tudta, hogyan kell csinálni. Őrület.

Most meg olyan dolgai vannak, hogy például amikor megkérdezem tőle, vegyünk-e neki egy zsemlét a pékárusnál, akkor odarohan a pulthoz, és közli a nénivel, hogy hamm-hamm, sejje, és a biztonság kedvéért a fogait is csattogtatja egy kicsit vigyorogva. Ma este meg éppen a balroggal beszélgettem hosszasan telefonon, ő meg közben elpakolta lent a játékait, kivette a cumisüvegét a hűtőből, lerakta elém, utána elővette a tápszeres dobozt, azt is elém rakta, és mondogatta, hogy tente. Ennek egyébként nagyon örülök, hogy tudja az alvást és nem tiltakozik, sőt, a déli szeánsznál mostanában egy csomószor összeszedi a cumiját meg a pelusát, felmászik az ágyamba, és egyszerűen elalszik. Tisztára önjáró.

A videók most nem annyira izgalmasak, az első arról szól, hogy kiszúrta magának a bakancsomat, és megpróbálja befűzni a lábán. Én ezt órákig el bírom nézegetni, amikor valamit szépen, pusztán akaraterőből megtanul, tiszta zen (nem tartom kizártnak, hogy előbb fog bakancsot fűzni, mint érthetően beszélni), de sajnos például telefonálni is megtanult, csak olvasni nem, ezért random számokat hívogat a készülékemről. Szóval ha valakit felhívnék, és az illető azt hallja, hogy hahó, hahó, deje, tutu, (gyere ide és hozzál túró rudit) akkor nyugodtan tegye le. Na de vissza a bakancsra:

A másik videónál azt akartam felvenni, ahogy dumál, mert éppen nagyon magyarázott valamit (sajnos a jó részét nem értem a mondanivalójának, de majd megtanulok a nyelvén), viszont közben halaszthatatlan rohangálnivalója támadt, meg észrevette, hogy van egy üres doboz az asztalon, és ha üres, akkor ki kell dobni, punktum. A számomra érthető rész annyi, hogy a dobozolásnál van egy csubbe (csukd be), miután kidobja, azt mondja, hogy így, kész, illetve az erkélyen elereszt egy vaut (onnan szokott beszélgetni a kutyával).

Hát ilyen ez.

361. fejezet – hiánypótló

Képek, videó, vigyázat, hosszú.

Naszóval, elmentünk először állatkertbe a Mucival, aki olyan húsz percig nagyon élvezte a rengeteg a kisebb-nagyobb vau-vaut, utána a szavannaházban, vagy miben extázisba esett a csillártól (bámpa! Bámpa! BÁÁÁÁMPA!), majd elfogyasztott olyan fél kiló mézes puszedlit, azt követően pedig megszűnt érdeklődni a világ dolgai iránt, és anyeginesen kiábrándult pillantással kérdezte tőlem időnként mintegy, hogy mikor unjuk meg végre és megyünk haza.

Az apja sokkal okosabb bizonyos tekintetben, ő egyenesen a Baumax lámpaosztályára vitte a Mucit valamelyik vasárnap, ahol a gyermek állítólag minden tartózkodását félretéve mutogatta mindenkinek, hogy mennyi báááámpa van ott, illetve utána is napokig ez volt még a téma.

Mindegy, én szeretek állatkertbe járni, kivéve a vasárnapi tömegben és magassarkúban, mint kiderült, de a kicsi zsiráf aranyos volt.

Itt van egyébként maga körül egy nagyobb zsiráf részleteivel, csak az arányosítás kedvéért. Szerintem ennél cukibb állat nincsen.

A Muci egyébként egyik napról a másikra motorozni is megtanult, az egyik pillanatban még alig tudott, a másikban már le se lehetett venni a járműről, és bőgeti is, hogy vümm-vümm. Ez ilyen.

Agnus viszont még a motoros korszak előtt látogatta meg az ő Muciját, és fényképezték egymást sokat szokás szerint, de a nagyon cuki közös képeket nem tehetem közzé, úgyhogy csak a gyermek vendéglátó ösztöneivel dicsekednék, amivel megkínálta agnust konzerv zöldborsóval és kukoricával, majd kókuszdiókrémmel, de amikor agnus még instant Hipp csipkebogyóteát sem kért, akkor nem tudott mitévő lenni.

De (teljes kiőrlésű) kiflivéggel simán csajozik amúgy, mit neki kaviár és pezsgő.

Amúgy roppantul beönállósodott, mindenhova felmászik-lemászik, ágyra, fotelbe, asztalra, és példakép lettem neki, ami sajnos nem abban nyilvánul meg, hogy két szerzői ívet fordít naponta, hanem hogy például simán leborotválja a lábát rózsaszín női borotvával, illetve a múltkor azon kaptam telefonálás közben, hogy felmászik a fotelbe a kisasztal mellé, leül a tükör elé, kiveszi a neszeszeremből a rúzsomat, kinyitja, kicsavarja, és kikeni vele a száját komoly arccal. Erről azért előbb-utóbb beszélek majd vele, mert az oké, hogy liberális nevelés, meg minden, de jóházból való úrigyerek nappalra nem sötétbordó vampos rúzst tesz fel.

A nyakláncokról és a szép csatos cipőkről inkább nem is mondok semmit.

Azért a férfias vonások is megvannak, úgyhogy oké, kicsit hiú, de a prioritásaival nincs baj. Mindent megszerel és megtanul, ami gép, az apró csavarokat mindenen nagyon meg kell húzni, ami a kezébe kerülhet. És ma nézegettem a telefonomon a képeket, a Muci bensőségesen átkarolva velem nézegette őket, és amikor odaértünk az autóm kerekének részletéhez (azért kellett, hogy tudjam, mekkora gumi kell), akkor félreérthetetlenül kijelentette, hogy vümm-vümm.

És ugye most már a lépcsőn is egyedül közlekedik, hagyom, mert nagyon óvatos, valamelyik nap is lement az emeletről, de másfél perc múlva azért gondoltam, utánanézek, mit csinál, és hát ezt:

Konkrétan felmászott a székre és leült rá (!), kinyitotta a netbookot (!), megnyomta rajta a bekapcsológombot (!), majd elindította valahogy a Klotskit, és ott egy kicsit elakadt. De nagyon lelkesen felnőtteskedett a kis fokhagymafenekű törpemuci, megvalósítva az OLPC elvét.

Szóval felmászni felmászik simán, a konyhaasztalra rendszeresen feljár csokis kekszért, amit ott tartunk (a csokis keksztől és a gépsonkától egyébként extázisba esik, ha ilyet kap, akkor félpercenként lelkesen motyogva összepuszilgat, hogy milyen egy rendes, jólelkű anyuka vagyok már), lemászni viszont a lépcsőt leszámítva nehezére esik. A múltkor is felment a hasizompadra, vagy mire, én meg nem szedtem le, “akifiam fel tud menni, az tudjon le is jönni”-alapon, de végül nem jött le, viszont türelmesen elszórakoztatta magát egy olyan negyven percig, a végén már videóra is felvettem a műsort. A “hoppá”-val és a “jaj”-jal nekem akarja a tudtomra adni, hogy amennyiben egyedül próbálna lemászni, megüthetné a párnás kis sejhaját, szóval menjek már és segítsek. A többi meg jön neki magától, énekelget panaszosan, meg mittudomén. Sajnos a korábbi, kevésbé fáradt részeket nem jutott eszembe felvenni, pedig komplett zenés-riszálós előadást mutatott be a plüssöknek.

A cselekményben előforduló mmamma én vagyok (sejtésem sincs, kitől tanulta, én anyaként szoktam magamra referálni), a be-t a pasim tanította meg neki a lámpakapcsolóval, itt is odanéz a kapcsoló felé, de azóta már minden be, amit működtetni kell, az ablakot is beleértve. A vau-vau a riadólánc továbbadása, amikor a kutyák odakint jelenséget észlelnek. A csücsörítésről fogalmam sincs, se előtte, se azóta nem nagyon csinálta.

És akkor mára ennyi a Muci.

359. fejezet – megint videó

Most megint csak gyorsan, megint videóval, azt nem kell annyit szerkesztgetni.

Az aktuális hírek egyike, hogy tegnap megkapta a Muci a másfél éves oltását, le is mérték, nyolcvannégy centi és kilenc és fél kiló, vagyis nem egy dagadt fajta, olyan tizenkettőnek illene lennie. De a védőnő megtapogatta, és azt mondta, nem kórosan sovány, konkrétan megmarkolászta a kis fenekét, és kijelentette, hogy jó kis popsija van, a Muci meg önelégülten mosolygott (esküszöm, mindent ért), hogy igen, valóban jó kis popsim van. Ráadásul most nem is szúrtak le, amiért mittudomén, nem tud fejben deriválni a gyerek, bár volt egy rövid kis asszónk, miszerint nekem vinnem kellett volna az oltási könyvet (nem találtam, de azóta meglett), amire azt válaszoltam, hogy ha tudom, hogy ötven percet kell várnunk a kapott időponthoz képest, akkor lett volna időm megkeresni, és ennyiben maradtunk. De azért megszúrták a malacot gond nélkül, be se lázasodott, meg semmi, acélmalac, pedig ez a DiPerTe azért ütős egy koktél.

A járásnál ott tartunk, hogy ha bigyózik valamivel a kezében, akkor kapaszkodás nélkül áll, ilyenkor szól is nekem, hogy baba, nehogy lemaradjak a kunsztról, én meg túláradóan megdicsérem.

A pusziszédelgés terén is nagy fejlődést tanúsított, például érti a “kérek puszit” felszólítást, és eleinte lelkesen teljesítette is, de most már azt csinálja, hogy amikor kérek puszit, akkor vigyorogva azt mondja, hogy nem, majd odarohan a tehenéhez, és látványosan összecsókolgatja. A tehenet Vivtől kapta karácsonyra, kedves tekintetű, nagydarab, puha testű állat, a Muci nagyon szereti, remélem, nem azért, mert rám emlékezteti.

És akkor a videó. Amúgy nem lenne nagy szám, azért akartam felvenni, mert előtte a Don odament a hűtőhöz és tenyérrel cspkodni kezdte, mire kinyitottam, hogy mit akar, és akkor kivett egy túró rudit. Ugyanos mostanában sokat volt az apjánál és a nagyanyjánál, ahol úgymond nem hajlandó rendes kajákat enni (nem tudom, nekem általában hajlandó, biztos látja a kegyetlen, lelketlen gonoszt a tekintetemben, mindenesetre itthon Spárta van, répafőzelékkel, meg minden (ami főleg nekem Spárta, mert a Muci azért szereti, én viszont a szagától is rosszul vagyok)), szóval a nagymamánál és az apjánál nagyjából túró rudit zabál csokis keksszel egész nap. Na itthon ilyen nincs, mert általában igyekszem megenni előle a túró rudit, viszont nagyon finom nádcukros-citromos-vajas almapüréket csinálok neki uzsonnára, amit szeret is, most viszont bevágta a durcát, amikor elvettem tőle a té rudit, és nagyon aranyos pofákat vágott ripacskodva az almapürére, ezt akartam felvenni.

Természetesen, mire leszaladtam a fényképezőgéppel, abbamaradt a pofavágás, vagyis hát nyomokban azért még csinálta, de nem ez a lényeg, hanem hogy szerintem titokban leszerződött az egyik nagy multival product placementre. A bújtatott reklám helyét nem árulom el, nem lehet eltéveszteni, a visszafogottságon és a művészi finomságon még dolgoznia kell a husinyúlnak. A reklám után következik még egy olyan rész, ahol elmeséli, hogy mentünk, és volt ott egy kutya, egy nagyon nagy, harcias kutya, de az neki pfü, semmi, nem is félt. Még mindig a kutyák érdeklik ugyanis a világon a legjobban a számítógépek és a telefonok (meg agnus!) után.

És akkor a képi anyag: