kaja kategória bejegyzései

252. fejezet – a kedvenc gyerekemről

Közzétéve Szerző:
13

Tegnap egyébként a fiúm is mondta, hogy a Muci megfeledkezett magáról
egy pillanatra, és utánakúszott a könyvének (énfiam!), ma meg leraktam
tőlem egy méterre, és fél órával később egyszer csak valaki megnyalta a
lábamat. A helyváltoztatás módszerét ugyan nem láttam, de kezdek
reménykedni, hogy esetleg mire iskolába adjuk, addigra megtanul kúszni.
Amúgy meg pár másodpercre már fel tud menni könyöklős négykézlábba, de
a kutyázástól még messze van.

Voltunk ma vásárolni (kiderült egyébként, hogy nem hipotón vagyok, és a
Muci sem hízott két kilót húsz deka alatt, hanem a fiúm után nem
állítottam vissza a kengurut, ezért tűnt olyan nehéznek, de most
megtettem, megnyugodtam), és mivel a medúzák két hét múlva kirándulást
terveznek az összes gyerekünkkel, vettem neki 50-es napvédő krémet
(egyébként ezzel gondban leszek, mert az UV-A hatására képződik D2
vitamin a bőrben, ugyanakkor az UV-A bőrrákkeltő is, és oké, egyelőre
kap csukamájolajat a gyermek, de egy éves koráig ajánlják (abba bele se
merek gondolni, hgy fogalmam sincs, mikor lesz egy éves), utána viszont
pontosan mennyi UV-A-t adagolhatok neki? Olyan jó lenne, ha lenne egy
ilyen használati utasítás, hogy teszem azt, a nyári hónapokban reggel
8:17 és 8:26 között tegyem ki a napra, de így meg vagyok lőve, és
inkább visszamennék az őskorba), meg kicsit elmeroggyant meglepetést
húsvétra, továbbá ilyen sárgabarackos rizspépet (jelentem, viszi). Na
de nem ez a lényeg, hanem hogy amikor jöttünk be a kocsitól a
zacskókkal, a második kapunál tenném le az egyik szatyrot a kezemből,
hogy akkor most kinyissam, de nem tevődik le, erre ránézek, és hát Muci
ott fogja ilyen csillogó, büszke arcocskával, szorosan markolja a tömpe
kis ujjacskáival, és néz rám vigyorogva a fogával, várva a hatást, hát
azt hittem, megzabálom. Jó ez a tavasz.

250. fejezet – Muci tíz hónapos

Közzétéve Szerző:
14

Megint hónapforduló, megint beszámoló. A Don tíz hónapos lett, korrigáltan hét.

Hossza: 72 centi.

Súlya: egyezzünk ki nettó 7600 grammban, egy hete 4 dl tápszer után pucéran volt kereken 8 kiló.

Fogak: március idusa a fogakról szólt itt nálunk, pontosabban arról az egyről, amit nagy ovációval köszöntöttünk, tetszik, megtartjuk. Mostanra akkora, mint egy rizsszem, és ma vettem is az egyfogúnak egy babafogkefe-készletet. Az aktuális darabvége nem sörtés, hanem recézett gumi, hogy szokja a dolgot. Tudtaeön rovatunkban megemlíteném, hogy kisbabáknak nem szabad fluoros fogkrémmel mosni a fogát, mert ők még lenyelik, és fluoridózis (fluoridosisra lehet rákeresni) áldozatává válhatnak, ami azt jelenti, hogy csúnya, világosfehér (másnál barna) foltok jelennek meg a végleges fogakon. Amikor Muci hároméves unokanővérét felvilágosítottam erről, akkor végső érvként azzal tromfolt le, hogy de az anyukája megengedte, hogy lenyelje a fogkrémet, és ezzel belém is fojtotta a szót, mert anyukákkal én nem vitatkozom a távollétükben. Azt is lehet egyébként, mármint lenyeletni, csak akkor fluormenteset kell venni.

Evés: a gyermek egyik percről a másikra (szó szerint) megtanult kanállal enni, azóta eszik kanállal is. Ha valami nagyon savanyú, vagy ízetlen, akkor rakok bele neki egy kis gyümölcs- vagy nádcukrot, de alapvetően inkább a natúr dolgokat nyomja, párolva, sütve, a zöldség-gyümölcs-csirke-rizs vonalon. Ja, meg ma kapott babáknak szánt babapiskótát, attól kevésbé féltem, mint a kenyértől, mert kevésbé morzsálódik.

Beszéd: releváns helyzetekben azt mondja, nem, nekem egyébként azt szokta kántálni, ha valami kisebb problémája van, hogy mememememe, az apjának meg hogy bebebebebe, meg tud egy csomó hangot. Ha felizgatja magát, akkor csücsörít és fújtat, majd elégedetten elvigyorodik. Vannak szavai, amikről nem tudjuk, hogy mit jelentenek. A hároméves unokanővére egyébként megkérdezte, hogy hogyan fogjuk hívni a Danit, amikor nagy lesz, mert szerinte őneki valami más volt a neve, amikor még kicsi volt (a szülei ugyanúgy szólították, mint most). Ez nagyon kísérteties volt, mert nagyon határozottan állította, mindenesetre a Donnak egyelőre még fogalma sincsen arról, hogy ő Dani, vagy hogy mi meg apa és anya vagyunk, mert ezeket nem szoktuk előtte emlegetni, csak azt tudja, hogy nem.

Nagymozgás: áttörő előrelépésről nem számolhatok be, karban-hátban még mindig hipotón a kölyökképű, csak olyanok vannak, hogy lábtámasszal már kúszik (ha lejtőt csinálok neki a kitámasztott gyúródeszkára tett polifoammal, akkor rémülten kapaszkodik, és nagyokat pislog), meg kenguruban már nem feszíti hátra a karjait és a nyakát (ez jellegzetes hipotón tünet, úgy könnyebben meg lehet feszíteni a hátizmokat), hanem az egyik kezével belém kapaszkodik, a másikkal a szimpatikus dolgokat szedi le a polcokról a boltban. Egyébként lehet, hogy én is hipotón vagyok, mert alig bírom már el, vagy lehet, hogy a ruhában-pelenkában-bekajálva 9-10 kiló már meghaladja a képességeimet. Keresünk új eszközt a baba hordozására, lehetőleg valami hátizsákfélét, mert elöl már zavaróan sok helyet foglal.

Finommozgás: semmi különösen új nincsen, gombokat nyomgat, egyik kezéből átvesz a másikba dolgokat, egyik tárggyal ütögeti a másikat, de a cumiját az istennek nem hajlandó megfogni, azt szerintem rangján alulinak tartja, hogy a saját kezével egyen, mint az állatok. Minden mást viszont megfog, és a szájába gyömöszöl.

Alvás: továbbra is este nyolc-kilenctől reggel nyolc-kilencig nyomja, de mostanában reggel hat körül felébred, kurjongat, hasrafordul, én lemegyek dagadt szemmel, és visszafordítom, majd alszunk tovább.

Betegségek: semmi, amikor a foga kijött, akkor is csak annyi extra tünete volt, hogy ok nélkül röhincsélt, csak a köcsög ekcémára kell figyelni, mert túlmelegben és víz után, ha nem kenem be, akkor előjön. Ugyanazokon a helyeken. Viszont az ekcéma óta felvette azt a szokást, hogy ha ingerült, frusztrált, vagy álmos, akkor a homlokát vakarja fontoskodva. Olyankor nagyon édes.

Összegezve, a március a Fog, a Kanál és a Nem hónapja volt, ez így nem is kevés, maradjanak velünk.

248. fejezet – a hegymászó, aki azt mondta, nem

Közzétéve Szerző:
9

A Mucifülűnek most már hivatalosan is az az első szava, hogy nem, tegnap is és ma is közölte ezt velem, amikor eleget evett, illetve független források is megerősítették, konkrétan a dévényes terapeutája, aki anélkül, hogy előzetesen beszámoltam volna neki a fejleményekről, észrevette, hogy a gyerek az egyik gyakorlat utáni próbálkozására azt mondja, hogy nem. Mondjuk ez logikus, olyat soha nem mondunk előtte, hogy papa meg mama, a Muci még túl bonyolult neki szerintem, egyébként meg büszke vagyok rá, hogy már ekkora, hogy a gondolatait (miszerint nem) szavakkal ki tudja fejezni.

Az ízlésére is kezdek ráérezni, lassan egész komoly mennyiségű időmet viszi el a főzőcskézés, mert most ott tart a kölyökképű, hogy a négyből az egyik evés zöldség, a másik gyümölcs (opcionálisan hússal), mélyhűtöttet nem hajlandó (pedig igen, felengedem előtte), úgyhogy kétnaponta kétfélét kotyvasztok. Kedvence a karamellizált sütőtök csirkével, illetve az almabanán (túlérett banánból), ezekre úgy tátog, mint egy madárfióka, csak megtanulta végre. Egyébként meg vicces, hogy bizonyos dolgokban mennyire hasonlít ránk, például nagyjából az ötödik kanálig haldokló hattyúként hever a székében, utána viszont az evés további részében folyamatosan vigyorogva hintáztatja a székét, de megállás nélkül (na jó, amikor a szájában van a kanál, akkor lefogom mozdulatlanra), és a fiúm is tisztára ilyen, hogy amint enni kap, rohangálni kezd, meg ugrálni.

Ma is volt dévény, újabb fejlemény nincsen, karra kell erősítenie a kiskorúnak, viszont utána úgy kidőlt, hogy konkrétan arccal lefelé elaludt a játszószőnyegén (miután a biztonság kedvéért azért megkaparintotta a két "nem szabad" dolgot, a popsikenőcsöt és a kártyaolvasót):

Ezen a képen meg látszik, hogy tényleg a tömpe orrát a szőnyegbe fúrva alszik, mint a hegymászótársadalom egyéb jeles képviselői, arccal a hóban. Azért fotózás után felvittem a fészkébe, hadd pihenjen.

246. fejezet – Muci és a fiúm, világszám

Közzétéve Szerző:
13

Ahogy a fiúm reggel jellemezte, ez a gyerek nem is egy baba, hanem egy baba alakú nagy nevetés. Ez különösen igaz akkor, amikor együtt hancúroznak ők ketten.

zoard127

Amúgy tegnap este nagy hirtelen nagyfiúsítottuk a Dont, ugyanis végül elodáztuk a fekhely problémáját, és kipróbáltuk a bölcsőt, ha az már úgyis megvan. A bölcső eddig a mi szobánkban tartózkodott, de a Mucival nem tudunk egy helyiségben aludni, úgyhogy levittük a nappaliba, ahol viszont csak az eltávolított pelenkázó helyén fért el (de megállapítottam, hogy a pelenkázó amúgy is csak úri szeszély, pelenkázni akárhol lehet, ha az őszinte szándék megvan). Szóval most már külön emeletre is költöztünk, és tartottam tőle, hogy a Dont megviseli a dolog, illetve reggel felébred a fényre (a nappali körben ablakos, egy szál sötétítő nélkül), de nem, ugyanakkor kelt, mint máskor.

zoard128

Az evés igazából elég jól megy, csak én unom magam halálra kanalazás közben. Eddig sima felnőtt kávéskanállal nyomtuk, de annyit ugrál etetés közben a Zoárd nevű célszemély, hogy mindig félek, hogy valami baja esik a fémkanáltól, úgyhogy most beruháztam egy készlet valódi műanyag babaevőeszközbe. Meg a családtámogatási jóhírek örömére kapott a muciféle egy fogantyús cumit is, hogy egyedül is tudjon enni, de mint kiderült, nem az a baj, hogy nem képes rá, hanem hogy nem akarja ő fogni a cumit, amikor a személyzet is foghatja. Ennek mondjuk akár örülhetnék is, hogy hozzám ragaszkodik és nem a tápszeréhez, de azért remélem, az első randevújára nem kell majd elkísérnem a kedvenc kiskanalával.

zoard129

Vettem neki továbbá egy megnevezhetetlen, rejtélyes, de határozottan fejlesztő benyomást keltő játékot is, amit rengeteg helyen meg lehet fogni még egy icipici babapraclival is, és mindenféle zörgős, meg tologatható bizgentyűk vannak rajta. Ezt igazából húsvétra kapta, de egyrészt szerintem még fogalma sincs, hogy mi az a húsvét, másrészt meg nem kívánom vallási ünnepekhez kötni a finommotoros fejlesztését, úgyhogy simán csak a kezébe nyomtam. Rögtön tudta, hogy az az övé (mint minden más is a világon), és örömteli hangokat hallatott.

Ezek mennek most.

245. fejezet – zacskós, etetős, nemkúszós és link

Közzétéve Szerző:
21

Mielőtt elfelejteném, szólok, hogy Chipie férje (höhö, matriarchális ez a blogvilág) csinált egy ingyenes vaterát Advesz néven. Remélem, a reklám kárpótolja lelkiekben egy kicsit azért, hogy az ismeretségi köröm rendszeresen vadászik az ő tepertőkrémjére. Ez a kukásnadrág meg annak a párja, amit a Don kapott a Pömpöllércsaládtól, sajnos gyanúm szerint már kicsi lenne neki, különben rárepülnék, nagyon praktikus darab.

Következzen egy gazdaságos malac:

zoard126

Nem néz ám folymatosan ilyen riadtan a zacskóban, csak amikor a Don mosolyog, akkor az egész testével mosolyog, és bemozdul a kép. Ma végigviháncolta az etetést, azazhogy kísérletet tett rá, úgyhogy kénytelen voltam olyan intézkedéseket foganatosítani, amik határozottan ellenkeznek az ENSZ alapító okiratának hadifoglyokkal kapcsolatos egyezményeivel. Nem okoztam fájdalmat, viszont teljes mértékben megfosztottam mozgási szabadságától a Mucit, mielőtt még keresztben lenyeli a kanalat egy hátraszaltó közben, és gyorsan belelapátoltam a sütőtökalmávalt. Ja, és zokniból nem a spórolás végett van rajta minden képen csak egy, hanem mert ötpercenként leveszi valamelyiket. Ez pelenkázás közben hasznos, mert ott rögtön elkapja a két lábfejét, és csűrögeti le róla a zoknit, nem rugdos.

Tegnap volt dévény, a gyerek minden további nélkül, már-már flegmán végigkúszott a szőnyegen egy kis noszogatásra, de magától azóta se csinálja. Megállapodtunk, hogy ő valószínűleg inkább az a mászós fajta lesz, mert az viszont érdekli, de mindegy, csak csináljon már valamit. És bekerült az eszközei közé egy zsámoly is, azt hittem, megeszem, mármint a gyereket, a zsámoly ugyanis pontosan a hóna aláig ér, ha feltérdel. Annyira édes, hogy ilyen kis töpszli.

Amúgy meg természetesen csinál dolgokat, sőt. Ma egyszer csak hangos cuppogásra lettem figyelmes, ha lehet ordítva cuppogni, akkor így jellemezném a helyzetet, odamegyek, hogy mégis mi van, hát az volt, hogy a Don ráfixált tekintetével a kartávolságon túli cumira, majd hangosan cuppogni kezdett nekem, mintegy jelzésértékűen, úgyhogy benyomtam a szájába a cumit, mire megkönnyebbülten nyögdécselt egy kicsit, hogy na végre. Szóval feltalálja magát, megélne a jég hátán is (feltéve, ha lenne vele valaki, aki odaadja a cumiját).

243. fejezet – a ridegtartásról

Közzétéve Szerző:
18

Ja, és megkérdeztem még S. B.-t, hogy muszáj-e a gyereknek hipoallergén tápszert adni (négy napi adag egy ezressel drágább, mint a sima), merthogy nálunk ugye csak a laktóz-intolerancia játszik, ami viszont recesszíven öröklődik, és mivel az én családomban nem fordult még elő, nagyon kicsi az esélye, hogy a gyereken kijöjjön. Erre S. B. megnyugtatott, hogy az amúgy is kijött volna már, mert a HA tápszer nem laktózmentes, és adjak a Donnak nyugodtan simát. Ma reggel kapta meg a próbaverziót, felesbe keverve, és egyelőre nem fetreng hasi görcsökkel, hanem a bárányával fetreng, pedig a tápszerre még lenyomott két kölesgolyót, némi papírt és egy porcicát. Örülünk.

238. fejezet – hordozás és táplálás

Közzétéve Szerző:
23

Ma érkezett el az a nap, amikor konkrétan elegem lett a Mucifélék hordozóban cipeléséből, és kenguruban vittem ki a kocsihoz. Ami nincs közel, egy kanyargós, keskeny lépcső lefelé, plusz két percnyi séta a kertkapuig (panaszkodott a grófnő), szóval így most sokkal jobb volt. Remélem, ha ezt a gyakorlatot folytatom, a vállamból is kiáll lassan a fájás.

Mucinak ez pláne tetszett. A travel systemes hordozóra szokták mondani, hogy azért jó, mert simán lehet utazni-vásárolni-utazni-hazamenni anélkül, hogy az ember felébresztené a gyereket. Muci viszont, mint már az elején is sejtettük, az a fajta, aki egyáltalán nem bánja, ha felébresztjük, és segíthet nekünk dolgokban, különösen dolgok leráncigálásában más dolgokról. Ma, amíg beértünk, folyamatosan jobbra-balra kapkodta a fejét, nehogy lemaradjon egy verébről vagy egy rügyfakadásról, továbbá leráncigálta a kapudísz egy részét (nem baj, hol van már az advent), illetve a fejemről a napszemüveget, és az őt tartó kezemből ki a kulcscsomót. Mindezeket továbbá megpróbálta a szájába gyömöszölni, csak a biztonság kedvéért, nehogy éhen haljon, amíg felérünk.

De evés közben is hasonlóan érdeklődő természetű, én nagyon irigylem azokat az anyukákat, akiknél a hozzátáplálás sima ügy (vagyis majdnem az összeset). Muci ugye főzelékes cumiből nem hajlandó hozzáadott értékeket magához venni, marad a kanál. A kanál viszont nem etetőeszköz, hanem a világ legérdekesebb dolga, úgyhogy az etetések egy olyan számítógépes játékhoz hasonlítanak, amiben az űrhajót keresztül kell juttatni két random pályán csapkodó kar között, majd be egy szintén véletlenszerűen nyitódó-csukódó bejáraton, anélkül, hogy az űrhajóról leesne az alma-banán. Amennyiben sikerült a Kanalat átjuttatni a Kraken csápjai között anélkül, hogy belemarkolna és megpróbálná keresztben a szájába tömni, meg kell küzdeni a Szájjal. Ilyenkor nincs sok idő, mert a nyúlványok hamar megtalálják a célpontot vakon is (nem tudja valaki, mi az UNICEF álláspontja a gyermekek végtagjainak törzsükhöz való rögzítésével kapcsolatban ragasztószalag által? Ideiglenesen?), a Száj viszont vagy teljesen bezárul és vigyorog, mert jót játszunk, vagy ráharap a kanálra, és közben kétoldalt kipréseli az almabanánt a réseken. Szintén vigyorogva, mert az is jó játék.

A megoldás az, hogya kritikus pillanatban a megfelelő hangsúllyal azt mondom, hogy ÁÁÁÁÁ, a vigyorgó démon erre reflexszerűen tát, mire én az ujjammal gyorsan bezuttyintok egy adag kaját a kanálról a Szájba. Mivel a babák szája roppantul kicsi, ezt utána elismételem még olyan negyvenszer. Közben a malac egészen disznószerűvé válik attól a mennyiségtől, amit sikerül a szájából kiügyeskednie, majd a végén megkapja a kanalat játszani, aminek egyébként tökre a megfelelő végét tömködi a szájába, csak előtte mindig gondosan leszedi róla az ételdarabokat, mert milyen gusztustalan már egy ételes kanál. Ja, és az egész közben csapkodja a lábával a vizet folyamatosan, mert azt úgy kell.

Egyébként meg imádom.

234. fejezet – a muci egy fogas

Közzétéve Szerző:
2

Ma családi kiránduláson voltunk mindenki nagy örömére.

A fiúm lányának tegnap volt a tizenkettedik születésnapja, és én azt terveztem, hogy becsomagolom szépen a fiúm által beszerzett ajándékát, ami egy fényképezőgép, lesz torta meg valami finom ebéd, és esetleg elviszem még moziba. Ehhez képest az autóban nyomtuk a kezébe az ajándékát, praktikus okokból csomagolás nélkül, elvittük egy olyan túrára, aminél egy sokkal lájtosabbtól is kiborult egy hónapja (kettő?), és fent Ágasváron kapott két virslit mustárral, de láthatóan mégis tök jól érezte magát, sőt, bejelentette abbéli igényét, hogy a következőre is vigyük el. A kiskamasz lányok lelkivilága kifürkészhetetlen.

A Mucinak meg ez volt a főpróbája a háromnapos nomád Padis előtt. Én attól tartottam, hogy fázni fog, unatkozik a hosszú autóút alatt, és depresszióba esik attól, hogy ilyen sokáig nem otthon vagyunk (az elmúlt nagyon sok időben alig sétáltattam, mert hol fújt, hol esett, ami őt nem zavarná az esővédő alatt, én viszont papírkutya vagyok). Ehhez képest az autóban végig aludt, vagy csendben elbeszélgetett magában (még azt sem csinálta, amit velem szokott a piros lámpáknál, hogy egyszer csak ilyen zombis kaparászás miatt tör ki engem a frász a tök csendes kocsiban, és akkor hátranézve azt látom, hogy a karmos fenevad vészjóslóan kapargatja a hordozóját), megérkezve örült a mindenkiknek (nők! gyerekek!), majd felfelé békésen nézegetett az apjára kötve (lefelé békésen aludt az apjára kötve).

Odafent mindenki evett, a Dont is beleértve, és tudom, hogy a depressziós személyek álcázott segélykiáltásai sokféle formát ölthetnek, de azt valahogy nem tudom elképzelni, hogy istentelen röhögésben manifesztálódnának, márpedig a Don másfél órán keresztül konkrétan kacagott ebéd után. Részben azért, mert kapott egy darab kenyeret, és az mindig öröm, részben azért, mert a Nővére Nézte Őt, illetve szerintem azért is, mert — tadááám! — növesztett legalább egy fogat alulra. Két kis recét érzek, szóval vagy egy, ami nem bújt még ki teljesen, vagy kettő, de a nullánál határozottan több (megnézni nem hagyja, eddig is csak tapogattam mindig). Nagyon meggratuláltuk őt, és az időzítése is tök jó volt, mert a fiúmat eleve feldobta, hogy a fiával kirándul, engem feldobott, hogy ha bokáig érő hóban is, de végre tavaszillat van, visszavonhatatlanul, a nagy tizenkét évest meg nem tudom, mi dobta fel, de az nagyon. Ő vette észre egyébként a tényállást, bár nem tudta, hogy ez újdonság, csak engedelmesen odaadta az öccsének az ujját rágcsálni, majd valamivel később mintegy mellékesen megjegyezte, hogy jé, hogy szúr a gyerek ínye.

Amúgy más tünetet nem tudok felidézni, mint hogy bár ma reggel hét harmincra állítottam a telefonom ébresztőjét, Zorcsi akkor már hallhatóan felkelt, és monologizált, noha soha nem szokott ilyen korán. Tegnap még tuti nem volt foga, mostanában annyira durván megrág mindent, hogy kábé kétóránként ellenőrzöm. Ha a többit is megússzuk ennyivel, hát én borzasztó boldog zoárdvazallus leszek.

232. fejezet – felgyorsultak az események

Közzétéve Szerző:
3

Fejlemények vannak.

  • Muci ma elfarolt egy métert a polifoamon.
  • Muci ma előre megfontolt szándékkal levette a zokniját a lábáról (kézzel).
  • Muci ma megevett egy fél banánt leturmixolva kanállal (nem emlékszem már, ki javasolta, hogy a kádban etessem, de nagy ötlet volt, így egyáltalán nem kaptam szívszélhűdést attól, hogy a Don férfiasam megtörli a száját a kezével, majd szétkeni az egészet a mellkasán, ő meg örült, hogy jó hosszan rúghatja a vizet. Mondjuk azt még mindig nem érti, hogy mire jó ez az egész, de vigyorog és tát, ha mondom, hogy ÁÁÁÁÁ).

Őrület.

229. fejezet – apák és fiúk (továbbá a fruttapura)

Közzétéve Szerző:
10

Mostanában rám tört a legújabb para, hogy a Muci esetleg Down-szindrómás, csak senki nem vette észre. Ettől többek között azért ijedtem meg, mert az összes többi csecsemőnek van orra (Mucinak kicsi korában konkrétan nem volt orrnyerge, csak egy kis gomb az arca közepén két lyukkal, azóta lett valami kis alibi-orrnyerge, de a kétnaposok is simán lekörözik), továbbá a Donnak meglehetősen mandulavágású a szeme, és állandóan vigyorog, meg kedves. De azóta hálistennek meggyőztem magam, hogy valószínűleg észrevette volna a dolgot aközül a pár tucat orvos közül valamelyik, amelyiknek a kezén átment (de hátha csak azért nem szóltak, hogy ne essen rosszul, szólal meg az emberben a kisördög), a szeme az apjának is olyan, az enyémről nem is beszélve, az orra pisze, hát istenem, amiatt meg hadd ne érezzem már rosszul magam, hogy jó gyerek.

Amúgy minden továbbra is rendben, a Don kedvenc szórakozása újabban, hogy engem rugdos, bár ez ilyen mértékben szerintem már függőség. Az apja azt mondta, hogy hagyjam, mert olyan keveset rugdoshatott belülről, a Könyv azt mondja, hogy ezzel készül fel a járásra (bár a Könyvbéli sanyarú sorsú csecsemők a járókát rugdossák, nem az anyukájukat), engem meg nem zavar, mert olyan kedvesen vigyorog rám közben.

Tegnap egyébként megint kipróbáltam a kanállal etetést (főzelékes cumiból azóta sem hajlandó pépeset), és csodák-csodája, ment is, bár nagy fintorgások közepette. Ráadásul, amikor mondtam a Mucinak, hogy ÁÁÁÁÁ, ő is mondta, hogy ÁÁÁÁÁ, bár a vigyorgástól ez nála inkább EEEEE volt, utána viszont nagyon hamar megtanulta, hogy ez egy Aljas Anyai Trükk, de a játékot nem akarta abbahagyni, úgyhogy onnantól a fogatlan száját szorosan összeszorítva azt vigyorogta vissza, hogy MMMMM. Mindegy, egy hónap kihagyás után megette az egész adag gyümölcsöt.

Érdekes egyébként, hogy mennyire másféleképpen viszonyul hozzánk a gyermekkorú. Az apjának panaszkodtam viccből a múltkor, hogy rám soha nem vigyorog akkorákat, mint rá, pedig én pelenkázom, és etetem, én szórakoztatom, én viszem huszadszor is vissza a cumiját, mire a fiúm azt válaszolta, hogy mindez a babának jár. És valahol tényleg ez van, hogy a baba engem a hűséges vazallusának tekint, és nekem mindig ott kell lennem körülötte, de ha az apját meglátja, akkor már a tápszer sem érdekes, meg semmi, hanem fülig érő vigyor van, mert akkor őt a levegőbe fogják dobálni, vagy a lábánál fogva lóbálják, vagy hülye hangokkal szórakoztatják, márpedig ezeknél a dolgoknál a világon nincs jobb. Szerencsére a fiúmnak is a muci a kedvenc bárkije, pusztán azért is minden nap megdicséri, hogy fiúnak született, meg a játszáson kívül még ő kelti és ő fekteti, továbbá a múltkor, amikor a kisebbik nem volt hajlandó azonnal elaludni, akkor szórakoztatta még egy óráig, hogy lecsihadjon, szóval jól összepasszolnak, na.