234. fejezet – a muci egy fogas

Ma családi kiránduláson voltunk mindenki nagy örömére.

A fiúm lányának tegnap volt a tizenkettedik születésnapja, és én azt terveztem, hogy becsomagolom szépen a fiúm által beszerzett ajándékát, ami egy fényképezőgép, lesz torta meg valami finom ebéd, és esetleg elviszem még moziba. Ehhez képest az autóban nyomtuk a kezébe az ajándékát, praktikus okokból csomagolás nélkül, elvittük egy olyan túrára, aminél egy sokkal lájtosabbtól is kiborult egy hónapja (kettő?), és fent Ágasváron kapott két virslit mustárral, de láthatóan mégis tök jól érezte magát, sőt, bejelentette abbéli igényét, hogy a következőre is vigyük el. A kiskamasz lányok lelkivilága kifürkészhetetlen.

A Mucinak meg ez volt a főpróbája a háromnapos nomád Padis előtt. Én attól tartottam, hogy fázni fog, unatkozik a hosszú autóút alatt, és depresszióba esik attól, hogy ilyen sokáig nem otthon vagyunk (az elmúlt nagyon sok időben alig sétáltattam, mert hol fújt, hol esett, ami őt nem zavarná az esővédő alatt, én viszont papírkutya vagyok). Ehhez képest az autóban végig aludt, vagy csendben elbeszélgetett magában (még azt sem csinálta, amit velem szokott a piros lámpáknál, hogy egyszer csak ilyen zombis kaparászás miatt tör ki engem a frász a tök csendes kocsiban, és akkor hátranézve azt látom, hogy a karmos fenevad vészjóslóan kapargatja a hordozóját), megérkezve örült a mindenkiknek (nők! gyerekek!), majd felfelé békésen nézegetett az apjára kötve (lefelé békésen aludt az apjára kötve).

Odafent mindenki evett, a Dont is beleértve, és tudom, hogy a depressziós személyek álcázott segélykiáltásai sokféle formát ölthetnek, de azt valahogy nem tudom elképzelni, hogy istentelen röhögésben manifesztálódnának, márpedig a Don másfél órán keresztül konkrétan kacagott ebéd után. Részben azért, mert kapott egy darab kenyeret, és az mindig öröm, részben azért, mert a Nővére Nézte Őt, illetve szerintem azért is, mert — tadááám! — növesztett legalább egy fogat alulra. Két kis recét érzek, szóval vagy egy, ami nem bújt még ki teljesen, vagy kettő, de a nullánál határozottan több (megnézni nem hagyja, eddig is csak tapogattam mindig). Nagyon meggratuláltuk őt, és az időzítése is tök jó volt, mert a fiúmat eleve feldobta, hogy a fiával kirándul, engem feldobott, hogy ha bokáig érő hóban is, de végre tavaszillat van, visszavonhatatlanul, a nagy tizenkét évest meg nem tudom, mi dobta fel, de az nagyon. Ő vette észre egyébként a tényállást, bár nem tudta, hogy ez újdonság, csak engedelmesen odaadta az öccsének az ujját rágcsálni, majd valamivel később mintegy mellékesen megjegyezte, hogy jé, hogy szúr a gyerek ínye.

Amúgy más tünetet nem tudok felidézni, mint hogy bár ma reggel hét harmincra állítottam a telefonom ébresztőjét, Zorcsi akkor már hallhatóan felkelt, és monologizált, noha soha nem szokott ilyen korán. Tegnap még tuti nem volt foga, mostanában annyira durván megrág mindent, hogy kábé kétóránként ellenőrzöm. Ha a többit is megússzuk ennyivel, hát én borzasztó boldog zoárdvazallus leszek.

Reklámok

2 thoughts on “234. fejezet – a muci egy fogas

    • Szintén gratula, és van esély a zoársvazallusra, mi az összes kölöknél akkor tudtuk meg, hogy foguk nőtt, mikor megharaptak, nyűglődés nem volt egyáltalán.

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s