lucia bejegyzései

371. fejezet – csak röviden

Közzétéve Szerző:
7

Holnap igyekszem rendes posztot írni, képekkel meg minden, fejben már több megvan, csak időt adna valaki. De most ezt muszáj, ma a gyerekképű mutogatott a piros, pöttyös labdájára, és azt mondogatta, hogy köszikebatár, amit én nem értettem, majd végül odahozta a vakondos képeskönyvét, és abban megmutatta a hétpettyes köszikebatárt, akkor leesett.

(És csomó aranyosság van még, amikor megkapja a napi egy db szent túrórudiját, és azt gügyögi neki, hogy tessík, muszika, tutu, majd megpuszilja, és csak utána eszi meg, vagy amikor egyszer csak idejön hozzám, mondván, hogy piszkos a keze, és tényleg az volt, és pontosan úgy tartja, mint amivel engem szoktak szivatni, hogy nem bírom elviselni, ha piszkos a kezem, és olyankor tenyérrel felfelé tartom, vigyázva, hogy hozzá ne érjek semmihez. Na, ezt Muci nem láthatta tőlem, mert itthon meg tudom mosni, máshol vele nem koszolom, de benne van a genetikájában a mozdulat).

370. fejezet – csak jár és beszél, de nekem ez nagy dolog

Közzétéve Szerző:
16

Újabb videók Muciról, aki kirándulni és strandolni nagyon szeret, továbbá bármilyen koszban meghempereg, ha alkalom kínálkozik rá, de fűre leülni snassz neki, ezért a szabadban mindig keres egy nőt a feneke alá.

Itt most csak olyan lesz, hogy videók leírással.

Szóval az elsőn Mucolda felveszi az otthoni balerinacipőmet, amit alie-től kaptam, és abban jár egy darabig (nem, nem egy méret vagyunk). Ebből a videóból egyébként kiderül, hogy bénaanya vagyok, mert fogalmam sincs rajta, mit jelent a fúútitta, aztán azóta leesett, hogy reggel, amikor még csak ismerkedett a cipővel a Hús, akkor mondtam neki, hogy nem úgy, hanem fordítva (ennyire a nulláról indult, most már csak azt kell megbeszélnünk, hogy csíkos zoknihoz csak kivételes alkalmakkor veszünk pöttyös cípőket).

Szóval a cipőmet elhelyezi a szobájában, utána visszadönget, és megszerzi a pilótaszemüvegét, amit a nyomtató mellett tart (vannak ilyen rigolyái, ha elteszem máshová, akkor szemrehányó tekintettel visszaviszi a helyéje, ha engedek, akkor könnyebben szabadulok). Mivel tudja, hogy a lányok szeretik, ha szép vadászpilóták adnak nekik puszit, ezért ad nekem egy puszit, de sajnos a fényképezőgép miatt nem tudom felvenni, és repülőzni vele (három kedvenc felvevős játéka van, az egyik, hogy keringőzzünk, azt imádja, a másik, hogy felvesszük a pilótaszemüvegét, és repülő lesz belőle, ami néha majdnem lezuhan, a harmadik, amikor felkapom hanyatt, és ringatva azt mondom neki, hogy kisbaba, tente-tente, akkor nagyon szokott tiltakozni, hogy nem-nem, de közben röhög, és nem akar szabadulni).

Utána nem sikerül felvennie, úgyhogy inkább visszamegy a balerinacipőért. Képi anyag:

A másik videón azt akartam felvenni, ahogy magyarázza nekem, hogy a tűzoltóautón hol kell megtekerni, becsukni, megnyomni dolgokat, de akkor ugatni kezdett a szomszéd kutya. Aki tegnap egész nap sírt, mert elmentek a gazdái, és ezt alaposan átbeszéltük a Mucival, hogy szegény kutya, sír, de semmi baj, majd hazajönnek az emberek. Úgyhogy most Mucc rögtön rohant biztosítani a kutyát arról, hogy semmi baj, de hoppá, nem sikerült elsőre kinyitni az erkélyajtót.

Utána elmereng egy kicsit a természetben, majd nem értem, mit mond, aztán viszont azt, hogy enyim (ez mostanában gyakran felmerülő kérdés köztünk, hogy mi kié, a paradicsomok tulajdonjogi viszonyait még nem sikerült eldöntenünk).

Ezt követően Muci megörül a fürdőszobának, mert ott bíz van, ami a világ legjobb játéka, ha rajta múlna, egy bízesésben élnénk. Azután támad köztünk egy kis nézeteltérés azt illetően, hogy becsukja-e az erkélyajtót, de akkor véletlenül felkapcsolom a fürdőszobalámpát, és ezt muszáj a saját szemével is ellenőriznie.

Majd a másik kedvenc kurrens témánkra terelődik a szó, és megbeszéljük, hogy (bár nagyon hasonlít rá, csak kisebb), a fürdőszobai szemetes nem a papírszemetes (a Muci szelektíven gyűjt, és tökre érti a koncepciót).

Aztán még leszögezi, hogy az ajtó ajtó, majd mindent megsimogat kedvesen, mert ő egy ilyen, és közben mondogatja, hogy ezt is ikeba, amiből az ikebát nem értem, de biztosan kiderül majd egyszer. Videó:

És nagyjából ilyeneket csinál reggeltől estig, közben magyaráz, akár ott vagyok, akár nem. Volt egyébként tegnap egy meglepő húzása, amikor hallom, hogy lépcső, óvatosz, okosz, óvatosz, üdesz, ajtó, na, ajtó (bezártam a lenti ajtót, hogy ne tudjon kiszökni az erkélyre), kúcs! kúcs! (és bakker, kinyitotta kulccsal), óvatosz, jaj-jaj, séta, hűtő, tújó tu-tu, fel, és tényleg felhozott egy túró rudit a hűtőből, hogy hámozzam meg neki. Az én biológiailag még nem egészen kétéves, egy évvel ezelőtt még extrém hipotón kismalacom, és akkor egyesek csodálkoznak, hogy úgy mesélek dolgokat, hogy “amikor a Muci még kicsi volt”.

Mindenesetre azt hiszem, konklúzióként levonható, hogy Mucinak van némi esélye arra, hogy egyszer majd egy cipőfetisiszta, nőcsábász vadászpilóta legyen, aki egyben hobbikertész, és szelektíven gyűjti a szemetet.

370. fejezet

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Újabb videók Muciról, aki kirándulni és strandolni nagyon szeret, továbbá bármilyen koszban meghempereg, ha alkalom kínálkozik rá, de fűre leülni snassz neki, ezért a szabadban mindig keres egy nőt a feneke alá.

Itt most csak olyan lesz, hogy videók leírással.

Szóval az elsőn Mucolda felveszi az otthoni balerinacipőmet, amit alie-től kaptam, és abban jár egy darabig (nem, nem egy méret vagyunk). Ebből a videóból egyébként kiderül, hogy bénaanya vagyok, mert fogalmam sincs rajta, mit jelent a fúútitta, aztán azóta leesett, hogy reggel, amikor még csak ismerkedett a cipővel a Hús, akkor mondtam neki, hogy nem úgy, hanem fordítva (ennyire a nulláról indult, most már csak azt kell megbeszélnünk, hogy csíkos zoknihoz csak kivételes alkalmakkor veszünk pöttyös cípőket).

Szóval a cipőmet elhelyezi a szobájában, utána visszadönget, és megszerzi a pilótaszemüvegét, amit a nyomtató mellett tart (vannak ilyen rigolyái, ha elteszem máshová, akkor szemrehányó tekintettel visszaviszi a helyéje, ha engedek, akkor könnyebben szabadulok). Mivel tudja, hogy a lányok szeretik, ha szép vadászpilóták adnak nekik puszit, ezért ad nekem egy puszit, de sajnos a fényképezőgép miatt nem tudom felvenni, és repülőzni vele (három kedvenc felvevős játéka van, az egyik, hogy keringőzzünk, azt imádja, a másik, hogy felvesszük a pilótaszemüvegét, és repülő lesz belőle, ami néha majdnem lezuhan, a harmadik, amikor felkapom hanyatt, és ringatva azt mondom neki, hogy kisbaba, tente-tente, akkor nagyon szokott tiltakozni, hogy nem-nem, de közben röhög, és nem akar szabadulni).

Utána nem sikerül felvennie, úgyhogy inkább visszamegy a balerinacipőért. Képi anyag:

369. fejezet – már annyi hónapos, hogy nincs is annyi ujjam

Közzétéve Szerző:
9

Ugye vannak itt a paradicsombokraim, amik egy kicsivel magasabbak a Mucinál, viszont a Muci velük ellentétben olyanokat csinál, hogy megreggelizik, majd odamegy a hűtőhöz, és nyitogatja, és amikor megkérdezem, hogy mit csinálsz, husika, akkor rám néz, és tök komolyan a szemembe mondja, hogy “nem ettem”, majd kivesz egy túró rudit.

Úgy tűnik, júliusra a beszédfejlődést programozta be magának így a júniusi járás után, mert egyrészt még mindig nyomja a babahalandzsát, másrészt viszont hirtelen olyanokat mond, amikor söprögetés közben elejti a seprűt, hogy “leesett, rossz”, meg mindent utánam ismétel. Például a múltkor, amikor közöltem vele, hogy husikám, olyan koszos vagy, mint egy disznó, akkor elkezdett körbe-körbe rohangálni, és kiabálni, hogy “disznó! Disznó!”, közben törvénytelenül röhögött, mert érezte, hogy azért ez valahol vicces. És amikor tegnap kimentünk az erkélyre meglocsolni a virágokat, és erről tájékoztattam szóban is, hogy látod, Muci, kijöttünk, akkor belekapaszkodott a korlátba, és büszkén körbekiabálta a szomszédságnak, hogy “kijöttünk! Kijöttünk!”, ha esetleg valaki nem vette volna észre.

És mostanában azt csinálja, hogy rámutat dolgokra, és nekem meg kell mondanom, hogy mi az, azután elraktározza, és egyszer csak a nevén nevezi, de az apjával is ezt műveli, aki mesélte a múltkor, hogy mutatta neki a képeskönyvben az állatokat, utána lefektette a Mucit, majd hallotta, ahogy gyakorolja az ágyában a mókus kimondását, meg minden. És amikor elment az apja, én is lefektettem a Mucit, és amikor felébredt, akkor az volt az első szava (jelentőségteljesen a szemembe nézve, meg minden), hogy mósuk.

Evés szempontjából meg egy gourmand, eddig a cseresznye volt a kedvenc gyümölcse, most, hogy már nincs, az áfonya az, és ha hozok neki, akkor nagyjából két áfonyaként megölel és puszit ad, és úgy néz rám, hogy érzem, hogy nálam jobb anya nincsen, mert az áfonya biztosítását nem lehet überelni. A másik kedvence a nyári paradicsom, mindent megeszik, amiben paradicsom van, magától a paradicsomtól kezdve a paradicsomos tésztán át a paradicsomos rizsig. És ha esetleg én ennék salátát, akkor nagyon hamar azon kapom magam, hogy a Muci észrevétlenül felmászott az asztalra, és nagyon halkan, nagyon óvatosan, nagyon észrevehetetlenül a tányér fölé lógatja az arcát, és szélesre tátja a száját, mint egy cápa, hogy a villa mintegy véletlenül a szájába vándoroljon útközben (azt hiszem, Chipie írta egyszer, hogy a gyerekekben az a jó, hogy rengeteget lehet nevetni rajtuk, de esküszöm, a Muci erre még rá is játszik).

És egyrészt dackorszakban van, tehát minden nem, másrészt borzasztóan büszke arra, hogy milyen ügyes, úgyhogy ha azt mondom, gyere ide, Mucikám, akkor az nem, de ilyenkor elég annyival kiegészíteni, hogy hozd ide a szandálodat, és akkor fülig érő vigyorral hozza, amit szerencsére nem tud anélkül megtenni, hogy oda ne jönne maga is.

Amúgy meg kérésre megkeresi nekem a böngészőiben a cicát, meg a pingvint, meg az autót, meg a bácsit, de amikor megkérdezem, hogy és hol a kutya, akkor logikusan az ablak felé mutat, mert ugye mi odakint tartjuk a kutyákat. És ha megkérdezem, hol van anya, akkor megpaskol, és puszit is ad, ha azt kérdezem, hol a Dani, akkor magára mutat (leginkább a hasára, mert az a lényeg), de ha azt kérdezem, hol a Muci, akkor teljesen random módon vagy önmagára, vagy rám, mint aki engem is belefoglal a Muciságba.

Képek meg majd lesznek, csak gyengélkedett a fényképezőgép, de már megjavították.

368. fejezet – videókkal

Közzétéve Szerző:
21

Megint bejegyzés videóval (mert az állóképből általában kiszáguld).

Én mindig azt hiszem, hogy ez a gyerek éppen most van a legjobb korszakában, és ennél jobban már nem is tudnám szeretni, aztán kiderül, hogy mégis. Persze megkönnyíti a dolgát, hogy én már akkor is feltétel nélkül imádtam és büszke voltam rá, amikor még csak feküdt egy helyben, és hülyén nézett ki (így utólag, akkor gyönyörűnek láttam).

Először is, végre megtanulta, hogy nincs értelme nyilvános helyen eldobnia magát a padlón és duzzognia. Ehhez persze az is kellett, hogy én végre megtanuljam, hogy néha háromszor is muszáj végigmászni a lépcsőt fel-le, mert az jó. Meg mozgólépcsőzünk is rengeteget, nem akarok dicsekedni, de a gyerek egy mozgólépcső-fenomén. Még csak egy hete járt, amikor már ragaszkodott hozzá, hogy a saját lábán mozgólépcsőzzön, és pontosan tudta, hogyan kell csinálni. Őrület.

Most meg olyan dolgai vannak, hogy például amikor megkérdezem tőle, vegyünk-e neki egy zsemlét a pékárusnál, akkor odarohan a pulthoz, és közli a nénivel, hogy hamm-hamm, sejje, és a biztonság kedvéért a fogait is csattogtatja egy kicsit vigyorogva. Ma este meg éppen a balroggal beszélgettem hosszasan telefonon, ő meg közben elpakolta lent a játékait, kivette a cumisüvegét a hűtőből, lerakta elém, utána elővette a tápszeres dobozt, azt is elém rakta, és mondogatta, hogy tente. Ennek egyébként nagyon örülök, hogy tudja az alvást és nem tiltakozik, sőt, a déli szeánsznál mostanában egy csomószor összeszedi a cumiját meg a pelusát, felmászik az ágyamba, és egyszerűen elalszik. Tisztára önjáró.

A videók most nem annyira izgalmasak, az első arról szól, hogy kiszúrta magának a bakancsomat, és megpróbálja befűzni a lábán. Én ezt órákig el bírom nézegetni, amikor valamit szépen, pusztán akaraterőből megtanul, tiszta zen (nem tartom kizártnak, hogy előbb fog bakancsot fűzni, mint érthetően beszélni), de sajnos például telefonálni is megtanult, csak olvasni nem, ezért random számokat hívogat a készülékemről. Szóval ha valakit felhívnék, és az illető azt hallja, hogy hahó, hahó, deje, tutu, (gyere ide és hozzál túró rudit) akkor nyugodtan tegye le. Na de vissza a bakancsra:

A másik videónál azt akartam felvenni, ahogy dumál, mert éppen nagyon magyarázott valamit (sajnos a jó részét nem értem a mondanivalójának, de majd megtanulok a nyelvén), viszont közben halaszthatatlan rohangálnivalója támadt, meg észrevette, hogy van egy üres doboz az asztalon, és ha üres, akkor ki kell dobni, punktum. A számomra érthető rész annyi, hogy a dobozolásnál van egy csubbe (csukd be), miután kidobja, azt mondja, hogy így, kész, illetve az erkélyen elereszt egy vaut (onnan szokott beszélgetni a kutyával).

Hát ilyen ez.

367. fejezet – kicsi gyítosa

Közzétéve Szerző:
12

Tanítom a gyereket a klasszikusokra, vagyis hát ne szépítsünk a dolgon, Bene Gesserit-nevelést kap, például amikor megijed a porszívótól, mert a porszívó Új Helyen Van, akkor mindig elmondom neki, hogy nem szabad félnie, mert a félelem az elme gyilkosa (a kis halálig érdeklődés hiányában általában nem jutunk el, szerintem azzal meg kell várnom, amíg három éves lesz). Erre ma reggel a szokásos reggeli extázisában (Ana! Szia! Esző! Nem esző! Báguma! Sátán! Hamm-hamm!) amikor észrevette a porszívót, rögtön tudta, hogy az gyítosa! Gyítosa!

Az apjától ugyanakkor a jedi-alapokat is megkapja, például betanulták, hogy amikor az apja hirtelen kinyújtja felé a kezét tenyérrel előre, akkor a Muci röhögve hanyattvágja magát az ágyon, akármilyen messze van tőle. Nekem nem csinálja, állítólag azért, mert nincs velem az Erő. Úgy érzem, a Muci az óvódában vagy nagyon menő gyerek lesz, vagy nagyon meg nem értett gyerek.

És ma lett nekem egy nyilvánosan földön fetrengő gyerekem is, mint a filmekben. Amíg csak sétálni kellett a postára, azt tökre bírta, a mozgólépcsőt is akadály nélkül vette, de az mélyen felháborította, hogy a postán egy helyben kell állni. Amikor nem voltam hajlandó sátánni, vagy felvenni (megint lumbágós vagyok) akkor fogta magát, és hanyattfeküdt duzzogva. Szerencsére nem az az üvöltős fajta, hanem ha haragszik, akkor nem szól egy szót sem és nem hajlandó rám nézni, közben biggyeszt (ezt nagyjából féléves kora óta csinálja). Én rezignáltan tűrtem a dolgot, mert nem igazán volt más választásom, aztán amikor én következtem, a lehető legkecsesebben odahúztam a pulthoz a földön heverő gyereket a kezénél fogva, és megpróbáltam úgy tenni, mintha mi mindig így közlekednénk. Hálistennek a Muci nem haragtartó, úgyhogy amikor dolgunk végeztével (megjegyezném, egy bizonyos Apjaneve Dániel Kilián tértivevényes levele végett kellett postára mennünk, nem miattam) mondtam neki, hogy gyere, séta, akkor vigyorogva felpattant, és jött velem.

Amúgy meg egy röhögős tündérbogyó, csak sorbaállni ne kelljen.

366. fejezet – na jó, csak hogy azért valami kép is legyen

Közzétéve Szerző:
26

zoard343

Muci wifebeaterben, én meg még a nagy fogyás előtt.

366. fejezet – hahó

Közzétéve Szerző:
11

Azért igazából jó gyerek persze. Egyébként az egyéni tikkem miatt egészen kiskora óta figyelek, hogy ne azt mondjam, amikor leszidom, hogy rossz, hanem azt, hogy rosszat csinált, meg ha leszidom, akkor pár perc múlva mindig megölelgetem, hogy átmenjen az üzenet, miszerint őt azért szeretem, csak a vizet nem az ágyamon. Ezt egyébként meg is tanulta, és mostanában, ha valamelyikünk hisztizik valamiért (például mert vizes az ágya), utána pár perc múlva odajön, azt mondja, hogy hahó, de nagyon kedves hangon, és megölelget meg megpuszilgat. A hahó amúgy mintegy szonárként is szolgál, ha eltávolodunk egymástól, akkor mondogatja, hogy hahó, én meg visszamondogatom, hogy hahó, és akkor tudja, mennyire kujtoroghat el.

És amúgy tényleg nagyon nekemvaló kölyök, olyan Calvin-szerű a Calvin és Hobbesból, különösen, mióta megvan a macskája, és viszi magával motorozni, meg ilyenek, közben beszél hozzá. Amikor nem motorozik, akkor konkrétan gyalog jár, néha seggreesik, akkor azt mondja magának selfcoaching jelleggel, hogy “ájjfő! ájjfő!”, és feláll (nem tudom egyébként, kije volt szögedi, én nagyon e-zek, mégis ő-zik). Meg teljesen önellátó, na jó, nem, de kajaidőben mindig odahozza a hűtőből azt, amit enni szeretne, én visszateszem a túró rudit, majd a legálisabb zsákmányt kibontom vagy megmelegítem, és eszünk. És tökre mindent eszik már, amit a felnőttek, csak az egyhelyben maradással akad némi problémánk (vagyis nekem, ő nem tartja ezt problémának), amire az lett a megoldás, hogy ebédidőben szépen sorban leülnek a Maci, a Muci, a Cica és a Tehén, mint az óvodában, a személyzet (ez én vagyok) pedig mindenkit megetet. Lehet, hogy pár év múlva nosztalgiával fogok visszagondolni erre az időszakra, de pillanatnyilag néha elgondolkozom azon, hogy alakulhatott így az életem, hogy a napom fénypontja az, amikor egy plüsstehén szájához emelem a rizottót, és hangosan csámcsogok helyette. Mindenesetre működik a dolog, a Muci a cipőjét is sokkal szívesebben felveszi, ha látja, hogy a tehén is milyen szépen felvette. Kortársnyomás, ezt úgy hívják.

Viszont abszolút kompromisszumkész ő is sok tekintetben, például a növényeket is csak simogatja most már, nem húzkodja ki, és ha meglát egy neki szimpatikus epret az ültetvényen, akkor először rámutat, megkérdezi, hogy be?, és csak a jóváhagyásomat követően fogyasztja el. A fűszernövényeket pedig mindig megszaglássza, és azt mondja, hogy mmmmmMMMMMMmmmm.

Játékot meg akármennyit vehetek neki, a kedvence akkor is az ajtócsukogatás meg a lépcsőzés marad, szerencsére mindkettőből van elég. Továbbá kényszeres rendrakó és takarító, a kiömlött vizeket feltörli, a leszórt rizsszemeket egyenként felszedi és odaadja, ha valamit nem “a helyére” teszek vissza, akkor szemrehányó arckifejezéssel korrigál, a szemeteket kidobja (a bankban az első dolga volt, hogy kivette a kezemből a sorszámomat, összegyűrte, és kidobta a kukába, még szerencse, hogy egyedül voltam), és mániákusan porszívózik, amikor megtalálja.

Beszédben is nagyot ugrott előre, ragozni nem tud ugyan, de van egy csomó igazi szava, meg babanyelve is. Ez néha fárasztó, mert folyékonyan magyaráz valamit hosszú másodpercekig, majd a kérésemre ugyanúgy megismétli, de akkor sem értem, csak elgyötörten mondogatom neki, hogy beszélj rendesen, Mucikám. De abból is látszik, hogy mindent ért, hogy amikor a múltkor letoltam valamiért, akkor elém állt mind a kielncven centijével, és vigyorogva azt mondta nekem, hogy “beszéjjendese! Beszéjjendese!”.

Szóval mindent egybevetve igen elégedett vagyok az alakulásával, de azért örülök, hogy sokat alszik.

365. fejezet – a fiam leendő pszichiáterének szíves figyelmébe

Közzétéve Szerző:
12

A Mucit megint megszállta a sátán. Az elmúlt pár napban ügyeket kellett intéznem, például a bankban, ahol ártatlanul pislogott a mellettem lévő székben, amíg az ügyintéző meg nem dicsérte, hogy milyen rendes gyerek, akkor rezzenetlen arccal kihúzott valami prospektust, megnyalta, majd visszatette a helyére. Én természetesen bősz elnézéskérések közepette kidobtam (nem a gyereket, bár felmerült bennem, hogy őt is berakom a papírkosárba, otthon is a szennyesládába helyezem, ha öt perc nyugira van szükségem, annyi kell neki, amíg kimászik), mire az ügyintéző azt mondta, idézem: ne aggódjon, mindenki ezt csinálja. Ezt mindenesetre jó tudni. Utána, amikor elkezdtem aláírni ötezer papírt, Muci úgy érezte, itt az ideje, hogy ő is beszálljon a mulatságba, és többször ellátott kézjegyével egy hosszútávú befektetésekről szóló tájékoztató anyagot.

A postán egyszerűen kisétált mellőlem a mozgólépcső tetejéhez (kicsi, nem túl forgalmas bevásárlóház), szépen levette mindkét szandálját, majd rádobta a mozgólépcsőre, szerencsére a felfelé haladóra. Amikor végeztem, a szomszédos kávézóban ülők végignézhették, ahogy azt magyarázom neki, miközben összeszedem a lábbelijét, hogy amennyiben kirabolják mostanában a bankot, és a dns-e meg a kézírása nyomán eljutnak hozzánk, akkor nem fogok neki alibit szolgáltatni, ha így viselkedik (az az ars poeticám, hogy egyelőre a hangsúly számít, nem az, hogy mit mondok, egyébként is reálisan csak azzal fenyegethetném, hogy nem kap otthon túró rudit, amiből összesen annyit értene meg, hogy túró rudi). Mindeközben Muci térdre rogyva, a két kezét vágyakozóan a magasba emelve, könyörgő, egyben ártatlan tekintettel mondogatta, hogy sátán! sátán!, ami egyébként az én hibám, mert én szoktam mondogatni neki, hogy megszállt téged a sátán, husom, és mostanában úgy döntött, a sátán sokkal kifejezőbb szót a sétára, mint a séta (amit szintén tud).

Ma meg hazajőve először kizárt az erkélyre, de nem kellett bevetnem a B, C, illetve D tervet (lekiabálok a szomszédnak, lemászom valahogy, vagy az epresládával betöröm az ajtó üvegét), mert sikerült rábeszélnem, hogy végül nagy kegyesen kinyissa. Utána térült-fordult, majd büszke arckifejezéssel a kezembe nyomott néhány klaviatúra-billentyűt, amelyekkel kapcsolatban csak igen rövid ideig sikerült abba az illúzióba ringatnom magamat, hogy ezek a kvantumelmélet törvényei szerint a semmiből materializálódtak valahogyan véletlenszerűen, nem pedig a gépparkom részét alkották korábban. Utána csont nélkül felvitte a lépcsőn a macis poharát, amiben, mint kiderült, volt még két korty víz. Ez akkor derült ki, amikor Muci elgondolkozó, kísérletező arckifejezéssel az ágyamra öntötte a teljes tartalmát. Arra azért vigyáztam, miközben közöltem vele az erről alkotott véleményemet, hogy úgy fogalmazzak, “ha a pohár részben tele van”, nem úgy, hogy részben üres, nehogy rossz tudatalatti üzeneteket adjak át neki.

Ekkor megnéztem, létezik-e ekkora méretben kényszerzubbony, de sajnos az még piaci rés, ittam egy kávét, majd eljátszottam vele az ördögűző vonatkozó részét úgy, hogy hanyattvágtam az ágyon (nem a vizes részen, bár az tetszett volna a malacnak), kétoldalt lefogtam a karját, majd artikulálatlanul hörögve ugrálni kezdtem mellette a matracon, amitől Muci pattogott, és istentelenül röhögött. Utána tájékoztattam, hogy most kiment belőle a sátán, jól kell viselkednie, és úgy is lett (lehet, hogy írok egy gyermeknevelési szakkönyvet, amihez az első kétszáz vásárló kis többletköltségért 90-es kényszerzubbonyt is kaphat).

Na és ezért van az, hogy nincs időm képeket meg videókat szerkeszteni.

364. fejezet – szülinap, első felvonás

Közzétéve Szerző:
20

Most csak gyorsan és röviden csepegtetek egy kicsit két videóval, mert nagyon sok gyerekem és munkám van, és a gyerekeimnek állandóan szülinapjuk van, amire tortát kell sütni, meg ilyenek. Immár másodszor.

Én egyszerűen nem bírok az ajándékokkal várni, vagyis ha muszáj, akkor bírok, de nagyon szenvedek közben. Szerencsére Mucogány idén még nem naptártudatos, úgyhogy az első felvonásnak, a kisbútoroknak meg a hintarémszarvasnak nagyon örült (és a rémszarvast azonnal fel is ismerte, mondta, hogy inta!, majd felmászott rá, és percekig ‘intázott elszánt tekintettel).

A cicát meg akartam őrizni a többivel a nagy napig, de a Muci sem tud titkot tartani, lazán belekotort az ikeás zacskóba, és kihúzta. Ekkor derült ki, hogy a macskafelismerése ugyanolyan éles és tévedhetetlen, mint az enyém, nekem ugyanis tetszik a cica, és rögtön tudtam, hogy cica, ellentétben a pasimmal, aki szerint ez nem cica, hanem motkány, és a gyerek apjával, aki, amikor mutattam neki, hogy ezt kapja a gyerek, visszakérdezett, hogy egy cickányt-e. Velük ellentétben a Muci azonnal tudtam, hogy miáu, és aranyos, ölelgetni kell, pedig ő kemény gyerek, nem ölelget minden plüssállatot. A cicát viszont még az ágyába is beviszi.

A videón egyrészt cicázik, másrészt meg elképesztő, de tényleg a második születésnapjára időzítette, hogy megtanuljon járni. A végén az csak pár lépés, de ezzel a sajátos technikával képes átszelni a lakást, illetve ma már viccelt is velem, hogy elindult felém, de amikor odaért volna, akkor röhögve sarkon fordult, és elindult a másik irányba.

Egyszerűen hihetetlenül büszke vagyok rá, az arckifejezéséből ítélve ő is magára, de persze éppen ideje volt már ennek így a naptári és a biológiai születésnapja között (tavaly októberre prognosztizálták, de Muci nem az a sietős fajta). Egyébként viszont elképesztő, simán megérti, hogy állj fel, és hozd ide a távirányítót, ilyenkor kicsit sajnálom, hogy nincs tévém, milyen praktikus lenne egy ilyen gyerek hozzá.

Születésnapi programnak strandolást terveztem még egy hónapja, de egyrészt esett, másrészt tizenkét fokban esett, úgyhogy átgondoltam ezt a dolgot, és inkább beraktam a kádba, hogy most addig fürödhet, ameddig akar, és engedtem mindig melegvizet. Lehet, hogy ezt olvasva rideg, kegyetlen szülőnek tűnök, de tényleg meg szoktam unni általában negyedóra alatt, hogy egyesek vizes kacsákkal dobálnak, illetve arcon fröcskölnek, és kegyetlenül röhögnek hozzá. Most viszont a nagy napra való tekintettek kitartottam, de csak másfél óráig bírtam, Muci ellett volna egész nap.

A videón először pár másodpercig büntet (nagyon tudja ezt a pislogásmentes, mostgondolkozzelmicsináltál szigorú tekintetet), amiért nem adom oda neki a fényképezőgépet, hogy a vízbe mártogassa, és utána megdobjon vele. Aztán kénytelen ebből a célból a Nagy Kacsát bevetni (a kicsikkel már korábban megdobált, és még nem adtam vissza neki), utána érzékelteti, hogy most egy kicsit unatkozik azért ott nélkülem, majd elszórakoztatja magát a vízzel.

Ebből a gagyogásából asszem, csak a bíz az, amit értek, az a víz, mutatja a csapot, hogy csináljak vizet. Ja, meg a jellegzetes hangsúlyú be, ami azt jelenti, hogy működtesse (lámpát, vizet, ajtót, akármit, Mucira nagy jövő vár, amikor majd minden hangfelismerős lesz). De rengeteget beszél, és szerintem értelmeseket, mert időnként kihámozok olyanokat belőle, hogy fürdi, meg hűtő, meg a szitáról is kiderült, hogy az séta, satöbbi, illetve a lényeget, hogy ham-ham, tente, hapti-hapti (“egészségedre, anya!”) nagyon tudja, csak a többit nehéz így megérteni, hogy nem tudja kimondani a h, s, l, r betűket, de fogunk mi még a kortárs irodalom pangásáról beszélgetni.