Tanítom a gyereket a klasszikusokra, vagyis hát ne szépítsünk a dolgon, Bene Gesserit-nevelést kap, például amikor megijed a porszívótól, mert a porszívó Új Helyen Van, akkor mindig elmondom neki, hogy nem szabad félnie, mert a félelem az elme gyilkosa (a kis halálig érdeklődés hiányában általában nem jutunk el, szerintem azzal meg kell várnom, amíg három éves lesz). Erre ma reggel a szokásos reggeli extázisában (Ana! Szia! Esző! Nem esző! Báguma! Sátán! Hamm-hamm!) amikor észrevette a porszívót, rögtön tudta, hogy az gyítosa! Gyítosa!

Az apjától ugyanakkor a jedi-alapokat is megkapja, például betanulták, hogy amikor az apja hirtelen kinyújtja felé a kezét tenyérrel előre, akkor a Muci röhögve hanyattvágja magát az ágyon, akármilyen messze van tőle. Nekem nem csinálja, állítólag azért, mert nincs velem az Erő. Úgy érzem, a Muci az óvódában vagy nagyon menő gyerek lesz, vagy nagyon meg nem értett gyerek.

És ma lett nekem egy nyilvánosan földön fetrengő gyerekem is, mint a filmekben. Amíg csak sétálni kellett a postára, azt tökre bírta, a mozgólépcsőt is akadály nélkül vette, de az mélyen felháborította, hogy a postán egy helyben kell állni. Amikor nem voltam hajlandó sátánni, vagy felvenni (megint lumbágós vagyok) akkor fogta magát, és hanyattfeküdt duzzogva. Szerencsére nem az az üvöltős fajta, hanem ha haragszik, akkor nem szól egy szót sem és nem hajlandó rám nézni, közben biggyeszt (ezt nagyjából féléves kora óta csinálja). Én rezignáltan tűrtem a dolgot, mert nem igazán volt más választásom, aztán amikor én következtem, a lehető legkecsesebben odahúztam a pulthoz a földön heverő gyereket a kezénél fogva, és megpróbáltam úgy tenni, mintha mi mindig így közlekednénk. Hálistennek a Muci nem haragtartó, úgyhogy amikor dolgunk végeztével (megjegyezném, egy bizonyos Apjaneve Dániel Kilián tértivevényes levele végett kellett postára mennünk, nem miattam) mondtam neki, hogy gyere, séta, akkor vigyorogva felpattant, és jött velem.

Amúgy meg egy röhögős tündérbogyó, csak sorbaállni ne kelljen.