Először is egy őszebbi kép Muciról, amelyen (Szutyejev ihletésére) a gomba alá bújt állatokat keresi:

És természetesen jól van, milyen dojszan megnőttem, szokta magáról mondogatni merengve (most már a pöszeség és a sejpegés és a raccsolás nem játszik, ha odafigyel, csak nem mindig figyel oda).

Egyébként sikerült bebizonyítani a vele való kísérletekkel, hogy a szerzett tudás nálunk is öröklődik, mint a laposférgeknél meg az ógörög/római isteneknél (csak ezzel a két fajjal ellentétben mi nem esszük meg egymást), ugyanis a múltkor mondja, hogy ana, építettem neked ed tempjonyot, ész hajang isz van benne, mire természetesen megkérdeztem, hogy és kiért szól a harang, és erre azt a hemingwayi választ kaptam, hogy ne kéjdezz ilyeneket, ana, hát pejsze, hod neked szój, meg mindenkinek szój, de neked isz. Majd pár nappal később a villamoson közölte velem, hogy banánhalat akar enni, pedig Salinger munkásságával még meg sem ismertettem.

Amúgy a hemingwayi jelleget leszámítva is igazi férfi, még nyáron volt, hogy ő teljesen belemélyedt valami templonyépítésbe vagy hasonlóba, én meg csacsogtam neki közben, mondtam például, hogy és képzeld, vettem magamnak egy aranyos kis virágos nyári ruhát, mire Muci fel sem nézve azt felelte automatikusan, hogy nadon cinosz vad ebben az új juhában, ana. Remélem, ez a szokása megmarad, a férfiak amúgy sem értenek a ruhákhoz, az viszont mindig jól esik az embernek, ha azt mondják rá, hogy csinos.

Mostanában vonattal szoktunk munkába/oviba járni, és ez családunk 50%-a szerint a világ legizgalmasabb dolga (soha nem szűnő izgalommal szokta reggel találgatni, hogy most vajon  sztadej flöjt jön-e majd, vagy valami régi típusú, a tehervonat külön boldogság, ha látunk olyat, mert lehet találgatni, hogy mit visz. Muci továbbá egy időben folyton leszidott, hogy túl korán megyek érte az óvodába, majd az óvónők megsúgták, hogy a duplo vonattal szeretne többet játszani, mire elmentünk a játékboltba, és vettünk duplo vonatot (a nevelési elveimmel lehet vitatkozni, de egyrészt olyan ritkán kér bármit is, másrészt azt tervezgette titokban fennhangon, hogy elbújik az óvódában, és amikor mindenki hazamegy, akkor felkapcsolja a lámpát a székre állva, és akkor végre nyugodtan játszhat hosszan a duplo vonattal, és hát én nem szeretném, ha ilyen fiatal korában máshol éjszakázna a duplo vonat miatt).

Szóval vettünk váltókat, síneket, meg zsiráfos vonatot, meg mittudomén, úgyhogy azóta a hálószobám padlóját egy komplex vasúti hálózat foglalja el, a tévémben meg a Thomas megy időnként (mintegy mellékesen megkérdezném, nem látna valaki szívesen vendégül néhány napra? Olyasvalaki, akit semennyire nem érdekelnek a vonatok?), és nagy a boldogság.

A többi mese közül a Verdák 1-2 nagyon menő még, Az idő urai, a Kis Vuk, de fát pakolni meg a kazánba begyújtani meg teregetni, szóval dolgokat csinálni sokkal jobban szeret hálistennek, mint tévézni. Meg a múltkor felfedezte a boholytalanítómat, és három órán keresztül azzal szórakozott, hogy bolyhos ruhákat keresett, és boholytalanította, meg valamikor reggel azzal ébresztett, hogy hozott nekem csokipudingot kanállal, úgyhogy nagyon praktikus gyerek (nem beszélve arról, hogy milyen cuki). És a lelkemmel is törődik, éppen a vonaton ültünk a minap, amikor valahogy a bodzára terelődött a szó, és mondtam neki, hogy képzelje, már nem csinálnak bodzás túró rudit, mert az csak nyáron volt, és hozzáfűztem szófordulatként, hogy és ez nagyon szomorú, ezért tart itt ez az ország, mire Muci valami hihetetlen édes, vigasztaló hangon azt felelte, hogy jaj, ana, ezéjt még nem kejj szomojúnak jenni, biztoszan jesz bodzász jövő nájon isz, mire a környékünkön tócsává olvadt két-három néni (és kaptunk meggyes sütit az egyiktől, mondom, hogy praktikus gyerek).

Az egy kicsit aggasztott, hogy régóta mondogatja, hogy kéne nekünk egy kisbaba, majd ő megtanítja óvatosan lemenni a lépcsőn, meg mindenre, de elmagyaráztam neki, hogy ahhoz először egy apukát kellene keresnünk, mert az úgy működik. Most legutóbb az oviban viszont, amikor szóba hozta a témát, és megkérdezte (mini-ödipuszként), hogy mikor lesz már kisbabánk, rögtön hozzá is tette, hogy de anukát isz kejesszünk neki, majd kifejtette, hogy én ugye az ő anyukája vagyok, ész mindenkinek jeden szaját küjön anukája, mejt az úd jendesz dojog.

Szóval rendben vagyunk, csak egészség legyen, vonat, meg bodzás túró rudi.

Húsvét alkalmából megjártuk a rokonok nagy részét, ma meg kivittem a nyuszit a Hősök terére meg a Mezőgazdasági Múzeumba, mert metrózni akart. Állunk a szobroknál a Hősök terén, én olvasgatok, Muci a jovackász szobjokat nézegeti, majd egyszer csak egy irányváltással megkérdezi, hogy és az a fiú kicsoda. Mondom, ő a IV. Béla. Ekkor elkezdett számolgatni, majd kijelentette, hogy az ő kalkulációi szerint az az V. Béla, de tisztáztuk, hogy Bélából csak a negyedik, a többi fiú Könyves Kálmán, meg ilyesmi (neki isz vojt kiszjécész könyve?).

Ezután az a kérdés következett, hogy és alatta a képen miért fekszenek emberek. Erre elmagyaráztam, hogy volt a Muhi csata, ahol nagyon haragudtak egymásra és összeverekedtek, és sokan annyira megütötték magukat, hogy nem tudtak felkelni. Muci erre kijelentette, hogy képzejd, ana, amikoj mi jökdösződünk az Egonnaj az óvodában, akkoj az óvónénik azt mondják, hod nem szabad jökdösződni, ész nem cinájtak jójunk szobjot szem. Én erre egy kicsit pukkadoztam magamban, miközben próbáltam megfogalmazni, hogy ja, tényleg nem szabad lökdösődni, Muci meg ezen elgondolkozott, majd közölte velem, hogy ana, szejintem hojnap szójok az óvónéninek, hod cinájjanak jójunk isz szobjot.

Végül is, ami jár, az jár.