lucia bejegyzései

197. fejezet – 7 hónapos helyzetjelentés

Közzétéve Szerző:
7

Malac tegnap volt hét hónapos, korrigált négy. Hossza megállapíthatatlan, mérésre olyan 65 cm, de növi ki a 68-as cuccokat, már nem olyan fejnehéz. Súlya 6700g, nagyon furcsán hízik, három hétig például stagnált, és a maradék másfél hétben szedett fel fél kilót.

Új fejlemények, hogy a Don megfog dolgokat, és nem csak úgy találomra, hanem ami megtetszik, azért hibátlanul odanyúl és megfogja, magához húzza, esetleg eldobja. A zenélő napocskának végigfogdossa az összes sugarát, a csörgő állatokat csörgeti, ilyenek. Az arcomba markol, hogy odahúzzon, meg belém kapaszkodik, nagyon ügyes. Ha rászólok, vigyorog. Meg amúgy is mindig vigyorog.

A nagymozgásokat illetően még mindig az oldalra fordulásnál tart, de az most már állandó program (tömpe lábakat a magasba lendít, oldalra billent, ezzel egyidőben fejet hátrafeszít, hogy kitámasszon, mindeközben végig szopja az ujját, nagyon cuki).

Beszéd: mindenféle furcsa hangokat ad ki a maga szórakoztatására, nem is tudnám felsorolni.

Kaja: A Don úgy döntött, hogy (fél)szilárd kajákat egyen csak a pórnép, az nem úri tempó, úgyhogy most nem kell az alma, nem kell a sütőtök, nem kell a krumpli, legfeljebb ha egy decit sikerül naponta beléimádkoznom. Mondjuk nekem aztán nyolc, egy éves koráig úgysem gond, ha tápszeres, addig meg csak feltámad benne némi érdeklődés aziránt, amit mi eszünk. Egyébként (saját elhatározásából) napi négyszer étkezik.

A koszmó és az ekcéma múlik. Babével mosom a haját, utána fogkefével ledörzsölöm, és etetésenként kenem sima gyógyszertári semleges krémmel a bőrét.

Minden egyéb tekintetben továbbra is rendkívül aranyos gyermek a malac, kimondottan szimpi, a kedvenc játéka továbbra is az, ha körégyűlünk és nézzük, ettől időnként egész komoly nevetgélőrohamba hergeli magát. De amúgy is rendkívül kommunikatív, mindig megy a helyzetjelentés, hogy most éppen mi van, és ha valamelyikünk elmegy a közelében, akkor utánunk kiált, hogy "he!". Imádja, ha öltöztetjük, vagy fogdossuk, de nem az a bújós gyerek, hanem olyan sajtkukac-fajta, ha felvesszük, akkor nézni akar, meg ugrálni, meg játszani. Aludni is alszik továbbra is rendesen, szóval mindent összevetve borzasztó szerencsés, elkényeztetett szülők vagyunk.

196. fejezet – összefoglalva

Közzétéve Szerző:
17

Ja és ugye mindezzel együtt, hogy terhesség, kórházak, dráma, meghatott pillanatok, költözés, új autó, lakásátrendezés, azért az L. megjegyzése volt a legtalálóbb, aki a múltkor a mozgólépcsőn azt mondta nekem, hogy hát igazából az én életem nem is változott meg attól, hogy gyerekem lett.

195. fejezet – ez volt idén (második félév)

Közzétéve Szerző:
3

2008. július
Júliusban beletörök egy kicsit a kórházi rutinba, megszokom a lift nélküli második emeletet, ahol a PIC és a koraszülöttek vannak, a horror-fejősszobát az alagsorban, a pikírt PIC-es nővérkét, aki minden anyukát megríkatott párszor (és nem érdekel, hogy milyen ügyes a munkájában, ha én tudtam kedvesen szólni majdnem minden nap, hogy már megint azért sír a sornyi gyerek, mert nincs behúzva a függöny, és rásüt a nap az inkubátorokra, és melegük van, legyenek szívesek behúzni, akkor ő is tudott volna legalább nem bunkó lenni), és reggel-este rohanok fáradtan a kórházban, közben fejek, meg dolgozom ész nélkül, mert határidő, de tíz centivel a föld felett járok boldogságomban, mert a gyerek nagyon szépen fejlődik, és mosolyog, és lát, és nekünk van a leghozzáértőbb, legkedvesebb PIC-es orvosunk, Anna néni meg egy tündér, a többi meg kit érdekel. A hónap végén azután S.B. kunyerál nekünk egy baba-mama szobát egy hétre a szomszéd osztályról, harmincegy fok van, aludni sem tudok benne, de a malac úgyis akkor a legnyugodtabb, amikor rajtam szunyálhat, én meg úgy úgysem tudnék. És három óránként egyébként is etetés van, közte babázom, és a hét végére a melegtől és a pihenés hiányától el is megy a tejem, de megszokom, hogy ez a baba az én gyerekem, és tiszta letargia vagyok, amikor elviszik szemészeti vizsgálatra. Szerencsére visszakapom. Ebben a hónapban egy csomó dolgot először csinálunk, első apás kenguru, első fürdetés, első etetés, első együttalvás. Meg veszek egy autót.

Bár itt csak pár bekezdés, de ez a két hónap idén nagyon hosszú volt, legalább fél éves, és soha nem akart vége lenni.

2008. augusztus
Nekünk adják a gyereket örökbe. Haza is vihetjük, meg minden. 2210 grammal visszük el, hónap végére még két kilót hízik. Szeret itthon lenni. Én is szeretem, hogy itthon van. A fordítást így már seperc alatt befejezem, és utána le tudok pörögni a hosszú nyárról. Eleinte együtt alszunk odalent, a kanapén működik a kókuszmatrac alá rakott légzésfigyelő, össze tudjuk nyomni az orrunkat. Utána, amikor hűl egy kicsit az idő, feljövünk a hálószobába, azóta Zé a mózesében alszik. Augusztusban még kelt négyóránként. Hónap végére egészen hagyományoscsecsemő-formája lesz.

2008. szeptember
Malac társadalmi életet kezd élni, kicsit túlhízza magát, de utána növéssel korrigál, szeptemberben igazából nem történik semmi, csak végre szép az idő, szokjuk egymást, mint akkor is tennénk, ha időre született volna, gusztustalanul sokat édelgünk, a fiúm meg leginkább kirándulgat mindenfelé (ő november-december környékén fajult el nagyon az édelgést illetően).

2008. október
Az október is nagyjából eseménytelenül telt, Zé megtanulja átaludni az éjszakát, hintázni kezd, elindul a dévény is neki, és úgy általában véve egy tündércafat. Ebben a hónapban én is "csak" a munkahelyemnek dolgozom, úgyhogy a rám szakadt szabadidőket kitöltendő matekozom és magyarozom a nagylánnyal, meg helyrepofoztatom magam minden szempontból, még mielőtt olyan kismamás kezdenék lenni. Fodrász, fogorvos, fogyás, revalid, ginzeng. Multivitaminok.

2008. november
Malac továbbra is fejlődik, nagydarab, férfias, a harmadik dévény után emeli a fejét hasonfekvésből, konzekvensen átalussza az éjszakákat, nincs rá panasz. Sütőtököt eszik számolatlanul, két hónapos oltást kap. Én bevásárolom vele a karácsonyi ajándékokat és díszeket nyugiban, sokat olvasok, megint elkezdek egy könyvet fordítani. Nincs időm mélabúsnak lenni, meg utálni az őszt igazán.

2008. december
Folytatódik a nem történik semmi különös, hurcolom a malacot tornázni meg orvosokhoz, rendületlenül imádjuk egymást, Zé megtanul megfogni és odahúzni dolgokat, meg az oldalán feküdni, kedvenc játéka a textilpelenka és a cumi. Textilpelenkát mindenhova visz magával, cumival nekünk kell ellátnunk. Én eközben mézeskalácsot sütök, és karácsonyt csinálok, szép lett. És tavaly ilyenkor már bennem volt a malac, csak nem tudtam, úgy feküdtem az ágyon Dextert fordítva, idén ilyenkor meg ott hevert mellettem a malac és rugdosott, úgy feküdtem az ágyamon Dextert fordítva.

Jövőre igazából csak kevesebb kórházat és orvosozást szeretnék, a többi maradhat így.

194. fejezet – ez volt idén (első félév)

Közzétéve Szerző:
1

Évértékelős.

2008. január
Az elején pár napja tudom, hogy terhes vagyok, kezdek biztató jeleket látni arra nézve, hogy mégsem fogok belepusztulni a tüdőgyulladásba, illetve hogy talán mégis vállalható helyzet az, hogy gyerekem lesz. Az év első munkahétfőjére kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, aznap délelőtt csúnyán vérzek, biztosra veszem, hogy elmegy a baba, ettől nagyon szomorúan gubbasztok a mosdóban, délután viszont megnyugtat a doki, hogy csak lerúgta a malac a méhszáj felett elhelyezkedő méhlepény csücskét, nézzem meg, ott látszik az ultrahangon. Ez az intermezzo arra jó, hogy rádöbbenjek, mennyire nagyon akarom ezt a babát. Kapok utrogestant, szedem, és a hónap végén már ekkora a gyerek. Bár alapból úgy terveztem, hogy majd júniusban jelentjük be a családnak, hogy mi van, a blogomba meg csak annyit írok majd casually, hogy na, elmentem szülni, amikor esedékes, de nem bírjuk ki, és mindenkinek elmondjuk, és külön blogot csinálok a gyereknek. A kategória nem elég jó neki.

2008. február
Jönnek a szokásos terhesdolgok, paradicsomot eszem banánnal (ill. titokban pombert fokhagymás tejföllel, de ezt nem mertem bevallani a fiúmnak), rémálmodom, és tájékoztatom a munkatársaimat is a Helyzetről, még éppen időben, mert február végére olyan 7 kilót hízom. A magzatot a fiúm elnevezi Zoárdnak. A hónap képe.

2008. március
Kevés blogot írok, mert kábé ez az a hónap, amikor rosszul vagyok. Folyamatosan aludnék, közben meg hányingerem van, kivéve evés közben, vagy hányás után öt percig. Mindennek szaga van, és sose hagynak eleget aludni. Ugyanakkor a hormonoknak köszönhetően állandó, bódult boldogság telepszik rám (nagyon vidáman hányok). Van egy horror-AFP vizsgálatom (szerintem ha mindenki kiverné a balhét a körülmények miatt, és nem beletörődne, hogy ez így megy, nagyobb esély lenne a változásra), eldöntöm, hogy én többet a Jánosba soha, semmiért (büntetésből nyáron két hónapig kell járnom oda naponta kétszer), és hónap végére Rugdal a Malac.

2008. április
Tök jó minden. Minden tök jó. A rosszullétek elmúltak, a hormonok megmaradtak, otthon pakolászok, mint a szélvész, mert szép fészket kell csinálnunk a gyereknek. Kiderül, hogy Zoárd fiú, mindene megvan, meg egyáltalán. Örömömben úton-útfélen könyveket vásárolok neki. Süt a nap, elmegyünk 4D-s ultrahangra, az AFP-men és a vérképemben is tuti minden. Tök jó.

2008. május
Sokat utazunk. Először Paklenicán süttetem vemhes hasam a nappal, miközben a fiúm falat mászik, utána Erdélyben sátorozunk egy hétvégét. Ide jön velünk a fiúm 11 éves lánya is, akit tavasz óta kéthetente áthozatok magunkhoz hétvégén, hogy legyen velünk normális a kapcsolata, ésszeressék majd egymást a testvérével. Elmegyek a Telki kórházba terheléses cukorvizsgálatot csináltatni, megnézetni a szemem, illetve látogatást tenni a szülőszobáknál, hogy megnézhessem, hol fogok szülni. Kicsit aggódom, hogy nem fogunk majd időben beérni a kórházba, mégsincs olyan közel, de a szülésznő és a fiúm kórusban megnyugtatnak, hogy az első jelek után még elmehetek fodrászhoz, kifesthetem a körmöm, rendet rakhatok a lakásban, és összepakolhatom a cuccom, akkor is beérünk. Hát akkor jó. Cseszeget a védőnő, hogy látogassam meg, beíratom magam június 4-re.

2008. június
A legelején sokat rugdos a gyerek, fáj a derekam, de örülök, hogy ilyen kis eleven. Azután harmadikán ugye dolgozom, elmegyek fodrászhoz, majd otthon még írogatok egy kicsit, és akkor azóta is ismeretlen okokból megindul a szülés, és még aznap meg is születik a malac, 1240 grammal, 37 centisen, szinte napra pontosan 6 hónapra. Mint később a fiúmtól megtudom, szerencsére felsír. Nekem a mintegy negyedórás kitolási szakasz alatt eltörik (vagy megreped, nem tudták egyértelműen megmondani) a farokcsontom, illetve utána nem jön ki a méhlepény, úgyhogy altatásban veszik ki, közben veszítek egy csomó vért. Másnap azután a folyosón egy kicsit magamba rogyok, miközben megyek pisilni, hogy ne katéterezzenek megint, szépen nekitámaszkodom a falnak, és lecsúszom mellette guggolásban, pont a nővérszobával szemben, de egyikük sem jön segíteni egy olyan tíz percen keresztül. És ezt csak azért írom le, mert tök melodrámás is lehetne, hogy még pisilni sem tudok elmenni, nemhogy a gyerekemet megnézni egy távoli épületbe, sok lépcsőn át, de valahogy mégsem érzem magam olyan rosszul, úgy gondoltam, elvagyok én itt a fal mellett, majd csak lesz valami, a gyerekről is meg vagyok győződve, hogy jól lesz, aztán végül jön egy egy hete szült nő, hozzám képest fergeteges kondícióval, és vigyorogva kitámogat a mosdóba. Másnap kedvesen bár, de kiraknak az intézményből, mert rengetegen szültek, és én voltam az egyetlen nem rooming ines, látogatni meg otthonról is tudok.

Pár nap múlva harminc éves leszek, de amikor az ember gyerekének tüdővérzése van aznap, akkor nem ér rá a harmincévességen túráztatni magát, azt se bántam volna, ha negyven vagyok, csak a töpszli legyen jól. Fejéssel beindítom a tejem, veszük a malacnak hűtőt, textilpelenkát, miegymást, és szerencsére a tüdővérzés után már komolyabb baj nem történik vele (átszalad ugyan rajta egy csomó kórházi fertőzés, de tünete egyiknek sincsen).

Ja, és hónap végén mintegy mellékesen átköltözöm a fiúmhoz.
Összepakolni én pakolok, szállítani a fiúm és az L. szállítanak, és
minden alkalommal megjegyzik, amikor a lépcsőfordulóban összefutunk
bepakolás közben, hogy e-book.

Folyt. köv.

193. fejezet – malac vendégségben

Közzétéve Szerző:
9

Kicsit homályos, kicsit életlen, de mindig is érdekelt, hogy nézhet ki a malac a vállamon, főleg hogy mostanában kitörő mozgékonysággal fogadja, ha felkapom, a kis ökleivel lelkesen kalimpál (időnként véletlenszerűen fültövön csap), a lábával meg a gyomromat rugdossa, hogy menjünk már, szaladjunk, miközben arra biztat, hogy höge, höge, és hát ma kaptam a képet, hogy így:

luciamalac

192. fejezet – nagykarácsony

Közzétéve Szerző:
22

Nem akartam telibevakuzni az ébredező malacot, ezért homályos-bemozdulósak lettek a képek, de a hangulat szerintem átjön:

Szóval az volt, hogy az ötórási etetés után a Don ragaszkodott hozzá, hogy lefektessük egy kicsit sziesztázni, így lett három óránk az apjával, hogy kicsomagoljuk a játékait, és játsszunk velük egy kicsit.

karacsony05

A Dont elsősorban még mindig az emberek érdeklik a világon a legjobban, annál nagyobb mulatság nincs, mint amikor sokan körbeállják a malacot, és mindenki beszélget vele, attól teljesen extázisba esik. De szerencsére már attól is, ha pelenkázom, vagy öltöztetem, vagy egyszerűen csak ránéz az apja. Ez megfizetehetetlen tulajdonság, ettől mindig borzasztó jó szülőknek érezzük magunkat, pedig csak arról van szó, hogy a malac nagyon vidám természetű.

Szóval karácsony: a lemezautóban mézessütemény van, azt a fogakkal rendelekező családtagok fogják majd elfogyasztani. A randa macifejű gúla az ilyen fejlesztőjáték, és a Don kivételezett kedvence a dévényezésen, azért kapott itthonra is ilyet (tetszik is neki). Az ún. mókakockában mindenféle zörgethető meg nézegethető meg benyomható izé van, azokat később fogja majd szeretni a tulaj. A napocska már most nagyon tetszik neki, plüss, egyik fele alszik, a másik mosolyog, és felhúzásra zenél. A játszócumi egy elefántot ábrázol, a FP kisautóban meg gyöngyök zörögnek, amikor megy. A búgócsiga a fiúm kedvenc játéka lett, csodacsiga, mert nem csak búg, hanem ha elég hangosan bepörgeti az ember, akkor orgonazenét játszik.

Azt egyébként nem tudom, hogy a Don észrevette-e, hogy karácsony van, mert kilenc körül még azért felébresztettem enni, akkor jót kacagott azon, hogy beesik a macik közé, majd evett és visszaaludt. A karácsonyfa akkor gyakorolta rá a legmélyebb benyomást, amikor az apja hadonászott vele felállítás közben, bár a fiúm állítása szerint már azóta is előfordult, hogy érdeklődve szemlélte. Mindenesetre nem tűnik boldogtalannak, bár a kedvenc játékai azóta is mi vagyunk, de ez részünkről kölcsönös.

190. fejezet

Közzétéve Szerző:
20

Az elcsigázott teherautó-sofőr déli pihenőjét tölti:

Reggel csacsogom a fiúmnak, hogy képzelje, milyen ügyes a Don, kaptuk ugye a semleges krémet a patikában, és azt mondta a gyógyszertáros, hogy tartsam hűtőben, de melegítsem meg, mielőtt rákenem a gyerekre, mert különben sírni fog, én viszont sietség miatt nem melegítettem meg, de a malac ennek ellenére sem sírt egyáltalán. A fiúm erre azt válaszolta, hogy ez azért van, mert a malac egy Rambo.

Na a malac most az előbb a szemem előtt eljátszotta azt, hogy meglátja a cumit, odanyúl érte, és a szájába tömködi. A történtek értékéből némileg levon az, hogy a rossz végénél tömködte a szájába, mert a latexet volt könnyű megfogni, de nem baj, Rambo így cumizik. Amúgy meg ez azért nagy dolog, mert kb. egy hete kezdett célirányosan megfogni dolgokat, de csak nagy dolgokat, és huzamosabb ütögetés után, szóval ez most olyan szintű finommozgás tőle, mint egy átlagembertől a Fabergétojás-készítés lenne.

Ha már ilyen férfias dolgokról szól ez a bejegyzés, a fiúm tegnap mesélte, hogy több férfikollégájával összehasonlították a nagyjából egy időben született gyerekeiket, elsősorban alvás szempontjából, mert ez az az aspektusa a dedeknek, ami őket is érinti (az evést letudták azzal, hogy az anyja ad neki valamit, és az biztos jó), és bár nagyon különbözőképpen alszanak a babák, a társalgás során egyszer sem merült fel az, hogy kicikizzék a másik módszerét, arra utaló kijelentéseket tegyenek, hogy a másik felesleges szenvedést okozna a gyerekének, illetve hasznos tanácsokkal lássák el a többieket, melynek során a legkisebb húzódozás felmerülése esetén örökre összevesszenek. Csak úgy mondom.

Amúgy másik ügyes fícsör a malactól, hogy ébredéskor tudatosan eltakarja a kezével legalább az egyik szemét, hogy ne süssön bele a nap, és ott is tartja (én úgy tudok örülni minden ilyennek, amikor gondolkozó lény benyomását kelti), így ni:

Vigyorikám.

189. fejezet – meglepő módon a malacról szól

Közzétéve Szerző:
9

Malac egyik pillanatról a másikra átállt napi öt evésről négyre, vagyis most már négyóránként tátog, nem három. Ennek örültem, de tegnap este nyammogott csak, amikor kettesben maradt az apjával, miközben én a léha, világi élvezeteknek éltem (egyébként annyira, de annyira meginnék már valami Bailey's-t, vagy legalább egy sört szórakozóhelyen, de hol terhes vagyok, hol szoptatok, hol kocsival vagyok, itthon meg nem olyan, bár tele vagyunk mindenféle nagyon márkás égetett szeszekkel, meg még a lengyelországi túránk során beszerzett mézes pálinkám is bontatlanul kacsingat a polcról, de az akkor sem olyan), szóval malac nem volt hajlandó az apjától táplálékot elfogadni, hanem — hiteles beszámolók szerint — csak nevetgélt. Ma ugyanezt eljátszotta a hármas számú etetés közben, ilyenkor egyébként nagyon vicces, mert mindent túljátszik egy kicsit, beveszi a szájába a cumit, majd kiköpi, és beőő-beőő-pfuj-váááh hangokat ad vigyorogva, időnként látványosan köhint is kettőt, és az égre emeli a tekintetét, vagy cumival a szájában mélyen a szemembe néz, elvigyorodik, de fülig, és a szája két sarkán tolja kifelé az anyagot. Ha elveszítem a türelmemet, és határozottabb tónust ütök meg vele (nem kell rosszra gondolni, csak némiképp csökken a mélységes rajongás és feltétlen engedelmesség a hanghordozásomban), és rászólok, hogy na malac, most már elég a játékból, egyél, akkor hangosan röhög. Ebben egyébként az apjára hasonlít, ő is hangosan röhög, amikor a földhöz vágom a biciklimet, hogy elegem van, meghalok inkább.

Mindegy, lényeg, ami lényeg, valahogy az elmúlt két napban szabotálta az evést a Don, de ráhagyom, ő tudja, különben is sokat alszik mostanában, viszont evés helyett az oldalán fekvéssel tölti az idejét, ez nagyon bejön neki. A másik, ami nagyon bejön neki, az a textilpelenka, napközben csak azzal hajlandó elaludni, fogdossa, gyűrögeti, meg minden, úgyhogy most már a lakás minden stratégiai pontján található egy-két darab. És határozottan kinőtte a Cherokee 3-6 hónapos kategóriát (vagy összementek a cuccai a mosásban, nem tudom), illetve a C&A 68-as cuccokat, úgyhogy kapott egy új szett öltözéket, férfias teherautós kivitelben.

A homloki ekcéma egyelőre visszavonulót látszik fújni, nem mostam gyereket két napig, csak kentem, azóta szép. A koszmót meg levakartam használaton kívüli fogkefével, a Don eközben nagyon hülyén nézett rám, de nem emelt kifogást, kösz a tippet (asszem, Chipie). Ezzel kapcsolatos még, hogy volt vagy 3-4 különböző komment, amire mindenképpen válaszolni akartam, de már nem fogom őket megtalálni, viszont tényleg nem bunkó sztárallűrös izé vagyok, csak zombi.

188. fejezet – sok jó hír, meg egy nagy vese

Közzétéve Szerző:
15

Ekcémahelyzet: felhívtam a gyerekorvost & a védőnőt, azt mondták, hogy ilyen hülyeség miatt nehogy bevigyem orvoshoz (amúgy sincs időpontjuk, a kötelező második menetére is csak januárra kaptam), hanem kérjek valami semleges gyógyszertári krémet, azzal kenjem, biztos a fogzás miatt érzékenyebb a bőre. Oké, vettem, és mindenesetre most nem fürdettem két napig, mert gyanús, hogy ő is a vízre érzékeny, és szinte el is múlt a foltos gepárdsága, viszont a koszmó bedurvult, hajj.

Dévényhelyzet: elvittem malacot most csütörtökön is, hogy ne legyen túl nagy kihagyás két kezelés között, hát nagyon meg lett dicsérve, leginkább rihegett-röhögött, tette-vette magát,és csak az utolsó tíz percben ordított, addigra kifáradt. Az a gyanúm, hogy ő már nagyon mozogna, csak én nem tudom olyan ügyesen tornáztatni. Mindenesetre mostanában erősen igyekszik az oldalára fordulni, több-kevesebb sikerrel.

Kórház:

Ami nem olyan jó: a ba vesemedence-megnagyobbodás még mindig megvan, beutaltak a SOTE Gyermekklinikára profibb ultrahangra. Lehet, hogy kinövi, lehet, hogy soha nem növi ki, de nem okoz problémát, viszont az is lehet, hogy igen. Mondjuk én valahogy annyira nem féltem, eddig se lett baja, pedig mennyit összebénáztam vele.

Ami jó: eltűnt a koponyában lévő ciszta. A homlokánál ugyan van egy kicsi tágulat, de szimmetrikus, és máshol nincsen, szóval ezt majd figyelik, de valószínűleg csak ilyen alakú a homloka. Az ultrahangon egyébként megkérdezték, nem akarok-e leülni, mert ez elég szörnyű, a gyerekek nagyon szoktak sírni, ehhez képest a Don, akit S. B. tartott, végigröhögte az egészet, mert imádja, ha nők fogdossák, meg csikizte a zselé.

A neurológiai vizsgálaton nem mertem bevallani a Dévényt (a főorvosnő nézte), így viszont teljesen meg volt lepve, hogy mennyit fejlődött ez a gyerek, milyen ügyes, meg minden. További gyógytorna szóba se került (azért én viszem továbbra is dévényezni), annyit mondott, hogy gyakoroljam vele a lábösszerakást, mert még mindig spárgázós alkat (azt a dévényes terapeuta úgyis gyakorolja vele, de én is). Egyébként meg nagyon szép dolgokat írt róla az ambuláns naplóba, rögtön úgy kezdte, hogy "volt koraszülött fiatalember" (nem fiúcska, mint eddig), illetve a sok pozitívum végén, hogy "gőgicsél, figyel, okos", csak így szerényen. Úgyhogy most már papírunk is van arról, hogy okos a Malac, pecséttel.

Az elmúlt két napban egyébként voltam dévényezni, a munkahelyemen, két boltban, fogorvosnál, a kórházban ultrahangon és neurológián, és este megyek céges karácsonyi vacsira. Ezek nagy részére a Don is jött, úgyhogy két program között mindig ájultan feküdtünk az ágyban, ami nagyon aranyos látvány, mármint nem miattam, hanem ugye a malacot mindig középre rakom, az apja 160 széles dunyhája alá, mert azt szereti, ő meg szétdobja kezét lábát, úgyhogy én csak a szélén férek el az ágynak. Akkor befészkeli magát, a lehetőségekhez képest az arcába húz egy párnát (ebben is tiszta apja), majd horkolva elalszik a törpéje, és időnként hangosan kacag álmában, de leginkább csak szuszog. Ennél édesebb dolog nincs, pláne ilyen hülye esős időben.