lucia bejegyzései

207. fejezet – az evésekről és a védőnőről és a forgásról

Közzétéve Szerző:
19

Malac ma a héten harmadszor is átfordult hátról a hasára, ezzel rendszeresnek mondható a dolog, asszem, bár még messze nem mindig sikerül, amikor akarja. Most viszont nagyon akarta, mert odaraktam elé az egyik FP mókakockát. További fejlődési feljegyeznivaló, hogy felhúzza magát ülésbe a kezembe kapaszkodva, és pár(tíz) másodpercig úgy is marad, nagy boldogan lihegve, illetve ha tartom a hóna alatt, hogy el ne dőljön, akkor pár másodpercig ácsorog is szívesen.

Az evésén viszont nem tudok elmenni, tegnap délután volt egy kis konfliktusunk is. Nem kellett malacnak az a húsleves, amit előtte párszor jóízűen bevágott, és én nem vagyok egy evésnáci, majd ha nagyobb lesz, simán megkérdezem, hogy melyiket szeretné a rendelkezésre álló kínálatból, de tanúsítson már egy kis konzekvenciát. Úgyhogy tízpercenként megkínáltam megint, hátha csak még nem volt éhes, de volt nagy pfuj és köpködés és szájszélek biggyesztése. Azután elfogyott a türelmem úgy a negyvenedik percben, és nem csúnyán, de a legkevésbé sem gügyögős hangon rászóltam, hogy danizoárdfiam, most leszel szíves és hiszti nélkül elfogyasztasz legalább fél decit, de ez sem hozott eredményt. Az viszont látszik, mennyire nem tudja a malac, hogy kell veszekedni, mert ezen a ponton bár éppen sírdogálásba lovallta magát, de azért fülig szaladt rajtam a szája, mint mindig, ha keménykedni próbálok. Mondjuk ezzel a fiúm is így van.

Szóval aztán végül amikor már ki is teregettem és el is mosogattam, akkor nagy kegyesen mártíromarccal megevett egy fél deci húslevest, majd lenyomta rá a szokásos két és fél deci tápszerét. Ez oké, ma viszont minden további nélkül benyelte a maradék két decit ugyanabból a húslevesből, asszem, ezt hívják wtf-élménynek az aha-élmény mintájára. Ezt követően természetesen szintén evett még két és fél deci tápszert, ragaszkodik ugyanis ahhoz, hogy az az igazi étel, az összes többi hülyeség, mint a barack meg a húsleves meg csak az én szórakoztatásomra szolgál.

A védőnő egyébként ragaszkodik hozzá, hogy kanállal etessem, mert ha féléves koráig nem, akkor soha nem fog megtanulni kanállal enni. Én viszont úgy tudom, hogy féléves korig él az a reflex, hogy amire nem lehet rászopni, azt kilöki a baba a szájából, és ezt a személyes tapasztalataim is igazolják, úgyhogy a Don csak papíron eszik kanállal, egyébként főzelékes cumival nyomja a tízperces meneteket. Szóval elképzelhető, hogy ő lesz a világ egyetlen gyereke, aki soha nem fog megtanulni kanállal enni, de akkor legalább mutogathatjuk pénzért a cirkuszban, legfeljebb megírja majd a blogjában, milyen kegyetlenek voltunk. A védőnő másik ilyen kategorikus kijelentése az volt egyébként, amikor hazahoztam a babát, hogy ha nem keltem fel éjszaka is három óránként enni, akkor elsorvad és éhen hal, ezt nagyon plasztikusan le is festette, úgyhogy kis lelkifurdalásom is volt, amiért malac alapjáratban csak egyszer kel éjszaka, de utána az első hónap végére, ami alatt két kiló hízást produkált, vagyis megduplázta a súlyát, kicsit megnyugodtam, hogy egyelőre nem sorvad. Tegyük ugyanakkor hozzá, hogy alapvetően egy jóindulatú, lelkes nőről van szó, csak valamiért meg van győződve róla, hogy én egy szellemileg enyhén fogyatékos, kiskorú leányanya vagyok, akit állandó felügyelet alatt kellene tartani, de ehhez képest nagyon udvarias és türelmes velem, igazán próbál úgy kezelni, mint egy normális embert.

206. fejezet – a fejemmel van a baj

Közzétéve Szerző:
23

Ja, a köcsög természetet meg kinőhetnénk már evolúciósan, állandóan hülyeségeket vízionálok, mint anya.

Szóval eddig csak az az idegesítő tulajdonságom volt, hogy fejben mindent ötezerszer lejátszok előre, milyen útvonalon fogok menni, melyik sávból mikor váltok a másikba, kivel találkozom, mit mondok majd kedves szépet neki, és mit teszek, ha időközben nukleáris támadás éri a várost. Ezzel szerintem együtt lehet élni, és ennek köszönhetem, hogy teljesen hülye helyzetekben is aránylag gyorsan reagálok.

Viszont mostanában ez reverz folyamat, ráadásul a gyerekről képzelgek baromságokat, hogy leejtem dash ledobom dash rálépek véletlenül dash leesik magától. Láza lesz, és nem tudom levinni, fuldokolni kezd allergiából, és nem ér ide a mentő, mittudomén. És ami a legrosszabb, a mi lett volna, ha. Most például felébredtem a kirándulás utáni éjszaka (utánanéztem, telihold volt), és kettőtől hatig újból és újból végigment a fejemben, hogy mi lett volna, ha leesik a gyerek a körzetinél a vizsgálóasztalról (körbejárható, keskeny, padszerű izé). Mondjuk végig ott álltunk mellette, de akkor is, és egyszerűen nem voltam képes kiverni a fejemből a gondolatot, pedig tudom, hogy hülyeség.

És ez azért is nagyon borzasztó, mert általában rettenetesen optimista vagyok, oké, végiggondolom minden tettünk lehetséges negatív kimeneteleit is, viszont ezt elég vidáman teszem, és meg vagyok róla győződve, hogy amire előre gondolok, az nem fog megtörténni. És nem parázok dolgokon általában, semmin. A gyerekkel kapcsolatban viszont tele vagyok fals megérzésekkel, kezdve onnan, hogy fel se merült bennem, hogy koraszülött lehet, de amikor a kórházba mentünk, akkor tudtam, hogy meg fog halni, amikor tüdővérzése lett, akkor tudtam, hogy nem fogja túlélni, amikor először félrenyelt kaja közben, akkor tudtam, hogy fulladásos halál, de minimum agykárosodás, vagy tüdőgyulladás, satöbbi. A múltkor felhívtam a fiúmat, hogy biztos nem szivárog-e nálunk a gáz (mondja ezt meg nekem a munkahelyéről, de egyébként megmondta, mert tájékoztatott, hogy nálunk büdös gáz van, érezném). Borzalmas. Mondjuk sisso ajánlott valami könyvet a dolog kezelésére, és ez, mint gyógymód nekem nagyon szimpatikus, de lehet, hogy inkább jól fejbe kellene vágnia valakinek (bár azt is lehet könyvvel).

205. fejezet – beteg gyermekét akadályokat nem ismerve, kitartóan ápoló anya

Közzétéve Szerző:
11

Szóval tegnap az lett végül, hogy hiába voltam streetlegal, nem mentünk sehova, mert a Malac belázasodott. Dél körül következett be a krízis, fenékben (elemtelen a fülhőmérőnk) 37,8-at mértem, pedig csak 37 szokott lenni, úgyhogy kúp, baba ágyba, dévény lemond, és felhívtam a fiúmat, hogy ezen kívül van-e még ötlete (a körzetit látni sem akarom, és nem köhögött, nem sírt a Don), de nem volt. Két óra múlva már láz sem volt, kérdezte is a fiúm, amikor hazaért, hogy akkor megyek-e kocsmába, mire szemrehányóan néztem rá, hogy mit képzel, hogy itt hagyom a beteg, szenvedő gyerekemet, és a pillanat drámaiságát csak az csökkentette egy kicsit, hogy eközben a szegény beteg hangosan kurjongatva próbálta meghúzni a napocska húzókáját, kicsivel később meg magába döntött három deci tápszert, de ettől függetlenül még nem tartom kizártnak, hogy a lelke mélyén szenvedett. Meg közben valamikor valahogy azt a mutatványt is megtanulta, hogy megfogja a szájában lévő játszócumit, és félig kihúzza, majd hangosan cuppog rajta. Meg egyébként is gyanús, tegnap éjszaka a feje mellé tettem a cumit, reggelre pedig már a kapucnijában volt, a fiúm pedig tagad. További feature még, hogy mostanában gyermekem, amikor ülésbe akarom húzni, kifeszíti magát és feláll, ráadásul úgy is marad pár másodpercig nagy boldogan lihegve. Cuki.

Ja, egyébként a fiúm azzal reagált az önfeláldozásomra, hogy morgott valamit a másik szobában, amiből tisztán ki lehetett venni a "nők" és a "hülyék" szavakat, én erre felcsattantam, hogy ahelyett, hogy örülne, hogy itt maradok velük, de akkor letorkolt, hogy nem hozzám beszél, hanem a fiának magyarázza az élet dolgait.

Ezt követően megnéztük még filmen is a Toni Kurzot, szomorú történet, de a malacnak is biztos tetszeni fog majd.

204. fejezet – nagyfiús kirándulás

Közzétéve Szerző:
5

A Don ellátogatott a Pilisbe.

A három órás út során végig kábé ennyi lógott ki a kengurumalacból, és csak akkor nézett ilyen szemrehányóan, ha megálltunk. Menet közben vagy aludt, vagy derűsen bámészkodott. Mondjuk nem voltunk hosszan, a fiúmék mostanában barlangot kutatnak, és azt mentünk megnézni, oda ötven perc gyalog, ott másfél óra, vissza negyven perc, de egy kicsit aggódtam, mert Zorcsinak nincs rendes vízhatlan overálja (most viszont már tényleg veszek), de szerencsére csak az utolsó pár percben kezdett reszketni a fiúm elmondása szerint. Nyafogni akkor sem nyafogott, csak cidrizett, amikor bemenekítettük az autóba, de az ülésfűtés egy perc alatt átmelegítette, onnantól vidáman kuruttyolt nekünk a kis Muci.

A nagylánynak viszont szerintem szeparációs szorongása van az autótól, mert csak az első és az utolsó tizenöt percben nem hisztizett, a többiben eljátszotta a hattyú halálát. Odafelé nagyjából vízszintesen kellett menni, leszámítva az utolsó kb. ötven métert, ami dombra mászás, de a tizenegyéves annyira kiborult azon, hogy a hó csúszik, hogy igazából azt se tudtam, sírjak vagy nevessek. Mondjuk ha a saját gyerekemről lett volna szó, akkor egyértelműen nagyon csúnyán kiröhögöm, és azzal el van intézve, de a lánnyal szemben mindig gonoszmostoha-komplexusom van, és ezért az út első felének nagy részében fogtam a kezét, a második felében meg az örömhormonok pozitív energiatermelő hatásáról meséltem neki a hisztihormonokkal szemben (oké, kicsit leegyszerűsítettem a dolgot), meg hoztam a sapkáját. De igazából semmi nem segített, csak az, hogy egyszer csak megint a kocsi negyedórás környékére értünk, mert akkor, mintha elvágták volna, újra csacsogni kezdett vidáman, ki érti ezt. Persze lehet, hogy a fiúm hegymászós sztorija adta meg az utolsó lökést, mert amikor a gyerek azon sírt, hogy lefagy a keze, akkor átadta neki a kesztyűjét, majd nagy vidáman elmesélte a hegymászó történetét, akinek tényleg lefagyott az összes mindene, mintegy tanulságképpen.

203. fejezet – nemevés, nemfogzás, nembutáskodás

Közzétéve Szerző:
14

Most az van, hogy a gyerek a fogzás minden tünetét produkálja, úgy nyáladzik, mint három másik, rágja az öklét vagy az ujját (illetve szopja az ujját, és ha felizgatja magát, akkor cuppogtat, például a boltban ma meglátott egy szimpatikus nőt, erre hangosan elkezdett cuppogni, blazírt arccal és félrecsapott fülessapkával természetesen, majd amikor a nő odafordult, hangosan vigyorogva odaszólt neki, hogy hő!, olyan Joeysan, természetesen ettől elolvadás volt, meg jaj de cukizás), és most bevezette azt, hogy ugye az ekcéma miatt kihagytam három hétig a hozzátáplálást, erre a malacfülű úgy döntött, hogy őneki nem is kell az alma, de a körte meg a sütőtök sem, a krumpli is fuj, meg minden. És ez is fogzásos tünet, meg az ekcémarohamok is állítólag, de fog sehol.

Ma egyébként olyan babahúslevest rittyentettem neki, hogy ott csorgott a nyálam, és összeturmixoltam belőle a biokrumplit meg a biorépát meg a brokkolit, meg a csirkeszárny legsoványabb kis darabjait pár kanál levessel, hátha a "rendes" kajaszerűség bejön neki, erre a malac elfordítja a száját, meg bocsánatkérő mosollyal leköp. Még szerencse, hogy nem vagyok az az érzékenykedő fajta.

Egyébként meg kezd rámtörni a frász, mert én olyan gyerek voltam, hogy nem hittem a felnőtteknek, és muszáj volt mindent kipróbálnom, és ezokból (a) szándékosan megégettem gyufával az ujjam óvodáskorban, (b) szándékosan elvágtam az ujjam egy kóbor zsilettpengével óvodáskorban, (c) szándékosan kiugrottam egy autó elé, hogy kiderüljön, milyen az, ha elütnek, ez már olyan hatéves korban volt, elsőben (szerencsére nagyon lassan jött, és csak tolt egy métert a jeges úton), stb. És a malac elég sok dologban hasonlít rám, ugyanaz a csillagjegye és az aszcendense, ugyanolyan furcsán nyugis gyerek, és ugyanúgy ekcémás, szóval az most a terv, hogy egyrészt nem csináljuk azt, amit az én szüleim (ez olyan globális hitvallásunk mellesleg, de most a konkrét esetre vonatkoztatva), és nem mondjuk azt, hogy nagyon megsérül, ha hozzányúl a cserepes virághoz, vagy ha fél narancsnál többet eszik, mert én az ilyenekből vezettem le, hogy a szüleim esetleg nem mindig mondanak igazat, és részben ezért ellenőriztem le mindent, amitől tiltottak. Másrészt meg mindent kipróbálhat majd bizonyos mértékig, de a jelenlétünkben és felügyelettel, és akkor talán lesz súlya annak, ha valamire azt mondjuk, hogy nem szabad. Majd kiderül.

Update: Zoárdmuci végül kábé öt perc alatt benyalta a pépesített babahúslevest (kb. 2 dl). Hússal. Húst evett a Zénfiam. Férfibaba.

202. fejezet – melegfrontos

Közzétéve Szerző:
22

Tisztára nyűgi vagyok, és fáj a fejem is, úgyhogy ma morogni fogok anyaságilag.

1. Bár eddig jó fej voltam, pontosabban nem lett volna pofám így a fiúmmal élve az egyedülállót beikszelni a családtámogatási papírokon, de ha a magyar állam továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az élettársi kapcsolat, mint jogi kategória, veszélyeztetné a házasság intézményét, ezért nem ismerik el, akkor isten bizony át fogok jelentkezni egyedülállóra, mert olyat nem játszom, hogy ha a fiúm kórházba kerül, akkor a senkije nem vagyok, ha meg kevesebb pénzt akarnak adni, akkor az élettársa.

2. Nagyon, nagyon remélem, hogy Telkiben normális lesz a gyerekorvos, mert ha egy melegfrontosabb napomon csinálja ezt az itteni nő, amit tegnapelőtt, hogy három hete csak tegnapelőttre volt hajlandó időpontot adni, mert ő ugye két hétig nincs az ünnepek alatt, de még felírni sem hajlandó semmit, azután most lecsesz, amiért koszmós és ekcémás a gyerek, pedig emiatt telefonáltam három hete (és látta volna akkor, most már istenesebb, a koszmónak ma pl. már nyoma sincs), szóval akkor bizony vérengzés sem kizárt a részemről.

3. Ez csak ilyen visszatérő mantra, és tényleg nem ragaszkodnék ahhoz, hogy a hegyi turistautakat és a barlangokat is tegyék babakocsival megközelíthetővé, de a csecsemőosztályt, a védőnő hivatalát és a gyógyszertárakat azért légyszi-légyszi mégis, mert leszakad a karom, tényleg. (Erről jut eszembe, van olyan, hogy valaki két hét pihenéstől megizmodosik? Mert az ünnepek előtt sokkal leszakadósabb volt a karom, pedig a malacfülű azóta csak hízott).

Nyüssz.

201. fejezet – napi bréking

Közzétéve Szerző:
6

Csak még mielőtt elfelejteném:

1. Reggel a malac feje mellé raktam a cumit, pár perc múlva visszanéztem rá, és ott tömködte a szájába.
2. Az imént kicsit összenyálazta a pofácskáját, át is futott a fejemen, hogy felkelek, és megtörölgetem (itt fekszik tőlem egy méterre a szőnyegén), erre fogja a textilpelenkát, és megtörli magának. Gondolom, csak véletlen (amúgy is szeret hétfátyol-táncosat játszani a pelenkával), de nagyon cuki volt.
3. Szintén az elmúlt egy órában történt, hogy meghúzta a zenélő napocska húzókáját pár taktus erejéig.

Borzalmasan ügyes, imádom. Állítólag egyszer még beszélni is fog, meg minden.

200. fejezet – nem az a magányosfarkas-típus

Közzétéve Szerző:
6

Azért az nagyon jellemző a malacfülűre, hogy a körzeti rendelőben, ahol puccérra vetkőztették, kemény vizsgálóasztalra fektették, hideg dolgokat nyomtak a kis testéhez és tűvel szurkálták, végig vigyorgott és vidáman gügyögött, csak mert két nő is fogdosta és dicsérgette eközben, most viszont, itthon, a pihe-puha meleg bölcsőjében, a játékaitól körülvéve, etetés után éppen nyüsszög (nem sír, hanem ilyen nagyon magas, nagyon vékony, elhaló nyávogásszerű hangot hallat, amiben benne van, hogy ő nem is igazán kíván zavarni, mert tudja, hogy én elfoglalt nő vagyok, aki nem ér rá egy ilyen kis szegény, elhagyott babával játszani, mindezt azután, hogy 11-től 2-ig folyamatosan őt szórakoztattam valamilyen formában), csak mert nem Állok Mellette, és Nézem. (Ezt a fiúm az ünnepek alatt kipróbálta, odaállt a baba mellé, amíg nézte, addig röhincsélés volt, amint elvette a szemét, nyávogás, tervezzük is, hogy csinálunk neki egy szőranyát, nagy szemekkel, ami Nézi).

Mondjuk szerencsére nem az a depresszív típus, mire így a bejegyzés végére értem, már alszik.

199. fejezet – néha azért még kisbaba

Közzétéve Szerző:
3

És ezt még muszáj feljegyeznem, hogy nagyon-nagyon hiányzik nekem az a bújás, amit a Don icipici korában produkált, kenguruzás meg szoptatás közben. Azóta izeg-mozog, nyüzsög-ficereg, és imádja, ha fogdossuk, de akkor is ugrálni kell, meg rugdosni, meg markolászni a másikat. Na és most pár napja szépen elhernyózott a hátán fél métert fejirányba, aztán egyszer csak a fél feje alól kiment a kanapé, amitől úgy megrémült, hogy zengett a ház az üvöltéstől, ettől persze én is szívrohamot kaptam, pedig már fogtam is a fejét, de soha nem szokott így sírni, legfeljebb nyüsszög egy kicsit bánatosan. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy kiderült, malac azt szeretné, ha ringatnám egy kicsit, mint a kisbabákat, és közben kedves dolgokat mondanék neki, úgyhogy ez következett, ő meg közben szenvedő ábrázattal visszagügyögött, és mident egybevéve egy nagyon kellemes pár percet töltöttünk együtt, mielőtt természetesen le kellett rakjam a földre (pokrócra), hogy további hátonkúszó-gyakorlatokat végezhessen, de azért úgy tűnik, van még remény, időnként kell még a Donnak az anyukája.

198. fejezet – képesblog

Közzétéve Szerző:
2

XII. Ramszesz (barátainak csak Muci) ezt a délutánját is a kanapén töltötte az államügyeken töprengve:

zoard094

De az istenek leszármazottjának érdeklődését röviddel később a technika csodálatos új vívmánya vonja el:

zoard091

Természetesen akkor sem mond nemet, amikor arra kérik, feküdjön modellt az utókor számára készülő egész alakos ábrázoláshoz:

zoard095

Később eszik, majd álomba szenderül.

zoard092

Következő számunkból: megdöbbentő felvételek – fiatalkorúak kizsákmányolásának gyanúja merült fel a Cyberdyne Systems-szel kapcsolatban. A cég képviselője “büfiztetés” szükségének felmerülésére hivatkozott, melyben a kiskorúak szüleik tudtával és beleegyezésével vettek részt. Az ügy kivizsgálása még folyik.

zoard093