lucia bejegyzései

246. fejezet – Muci és a fiúm, világszám

Közzétéve Szerző:
13

Ahogy a fiúm reggel jellemezte, ez a gyerek nem is egy baba, hanem egy baba alakú nagy nevetés. Ez különösen igaz akkor, amikor együtt hancúroznak ők ketten.

zoard127

Amúgy tegnap este nagy hirtelen nagyfiúsítottuk a Dont, ugyanis végül elodáztuk a fekhely problémáját, és kipróbáltuk a bölcsőt, ha az már úgyis megvan. A bölcső eddig a mi szobánkban tartózkodott, de a Mucival nem tudunk egy helyiségben aludni, úgyhogy levittük a nappaliba, ahol viszont csak az eltávolított pelenkázó helyén fért el (de megállapítottam, hogy a pelenkázó amúgy is csak úri szeszély, pelenkázni akárhol lehet, ha az őszinte szándék megvan). Szóval most már külön emeletre is költöztünk, és tartottam tőle, hogy a Dont megviseli a dolog, illetve reggel felébred a fényre (a nappali körben ablakos, egy szál sötétítő nélkül), de nem, ugyanakkor kelt, mint máskor.

zoard128

Az evés igazából elég jól megy, csak én unom magam halálra kanalazás közben. Eddig sima felnőtt kávéskanállal nyomtuk, de annyit ugrál etetés közben a Zoárd nevű célszemély, hogy mindig félek, hogy valami baja esik a fémkanáltól, úgyhogy most beruháztam egy készlet valódi műanyag babaevőeszközbe. Meg a családtámogatási jóhírek örömére kapott a muciféle egy fogantyús cumit is, hogy egyedül is tudjon enni, de mint kiderült, nem az a baj, hogy nem képes rá, hanem hogy nem akarja ő fogni a cumit, amikor a személyzet is foghatja. Ennek mondjuk akár örülhetnék is, hogy hozzám ragaszkodik és nem a tápszeréhez, de azért remélem, az első randevújára nem kell majd elkísérnem a kedvenc kiskanalával.

zoard129

Vettem neki továbbá egy megnevezhetetlen, rejtélyes, de határozottan fejlesztő benyomást keltő játékot is, amit rengeteg helyen meg lehet fogni még egy icipici babapraclival is, és mindenféle zörgős, meg tologatható bizgentyűk vannak rajta. Ezt igazából húsvétra kapta, de egyrészt szerintem még fogalma sincs, hogy mi az a húsvét, másrészt meg nem kívánom vallási ünnepekhez kötni a finommotoros fejlesztését, úgyhogy simán csak a kezébe nyomtam. Rögtön tudta, hogy az az övé (mint minden más is a világon), és örömteli hangokat hallatott.

Ezek mennek most.

245. fejezet – zacskós, etetős, nemkúszós és link

Közzétéve Szerző:
21

Mielőtt elfelejteném, szólok, hogy Chipie férje (höhö, matriarchális ez a blogvilág) csinált egy ingyenes vaterát Advesz néven. Remélem, a reklám kárpótolja lelkiekben egy kicsit azért, hogy az ismeretségi köröm rendszeresen vadászik az ő tepertőkrémjére. Ez a kukásnadrág meg annak a párja, amit a Don kapott a Pömpöllércsaládtól, sajnos gyanúm szerint már kicsi lenne neki, különben rárepülnék, nagyon praktikus darab.

Következzen egy gazdaságos malac:

zoard126

Nem néz ám folymatosan ilyen riadtan a zacskóban, csak amikor a Don mosolyog, akkor az egész testével mosolyog, és bemozdul a kép. Ma végigviháncolta az etetést, azazhogy kísérletet tett rá, úgyhogy kénytelen voltam olyan intézkedéseket foganatosítani, amik határozottan ellenkeznek az ENSZ alapító okiratának hadifoglyokkal kapcsolatos egyezményeivel. Nem okoztam fájdalmat, viszont teljes mértékben megfosztottam mozgási szabadságától a Mucit, mielőtt még keresztben lenyeli a kanalat egy hátraszaltó közben, és gyorsan belelapátoltam a sütőtökalmávalt. Ja, és zokniból nem a spórolás végett van rajta minden képen csak egy, hanem mert ötpercenként leveszi valamelyiket. Ez pelenkázás közben hasznos, mert ott rögtön elkapja a két lábfejét, és csűrögeti le róla a zoknit, nem rugdos.

Tegnap volt dévény, a gyerek minden további nélkül, már-már flegmán végigkúszott a szőnyegen egy kis noszogatásra, de magától azóta se csinálja. Megállapodtunk, hogy ő valószínűleg inkább az a mászós fajta lesz, mert az viszont érdekli, de mindegy, csak csináljon már valamit. És bekerült az eszközei közé egy zsámoly is, azt hittem, megeszem, mármint a gyereket, a zsámoly ugyanis pontosan a hóna aláig ér, ha feltérdel. Annyira édes, hogy ilyen kis töpszli.

Amúgy meg természetesen csinál dolgokat, sőt. Ma egyszer csak hangos cuppogásra lettem figyelmes, ha lehet ordítva cuppogni, akkor így jellemezném a helyzetet, odamegyek, hogy mégis mi van, hát az volt, hogy a Don ráfixált tekintetével a kartávolságon túli cumira, majd hangosan cuppogni kezdett nekem, mintegy jelzésértékűen, úgyhogy benyomtam a szájába a cumit, mire megkönnyebbülten nyögdécselt egy kicsit, hogy na végre. Szóval feltalálja magát, megélne a jég hátán is (feltéve, ha lenne vele valaki, aki odaadja a cumiját).

244. fejezet – képekkel

Közzétéve Szerző:
22

A Don nem hajlandó felébredni vacsorázni, úgyhogy még egy gyors képes helyzetjelentés belefér, utána felkeltem.

Így csinál, ha rádobnak egy szoptatóspárnát:

 

A múltkor a fiúm, amikor arrébbment valamiért, kiékelte az utazóspárnával, hogy le ne forduljon a kanapéról. ez olyan fél percre hatékony megoldást is jelent, de a Don az ilyesmit kihívásnak veszi, és mindig megtalálja a módját, hogy leessen. A minap amikor kettesben maradtak, mint fiúk, a földről a földre esett le az elmondásuk szerint, méghozzá úgy, hogy nagyon magasra feltámaszkodott (már csípőtől ki tudja nyomni magát), majd oldalra elzuhant. Vigasztalni is kellett, meg minden. A szoptatós párnával meg úgy kezdte az ismerkedést, hogy lendületből ráhengeredett, majd a túlsó oldalán lezuhant. Ilyen típus.

zoard124

És a kakukktojás, párnátlan kép arról, hogy tanítja az unokanővére Mucit tapsolni. Annyira élvezte a gyerektársaságot, hogy ha nem lenne gazdasági válság, vennénk neki szerintem egy nagy testvért.

zoard125

243. fejezet – a ridegtartásról

Közzétéve Szerző:
18

Ja, és megkérdeztem még S. B.-t, hogy muszáj-e a gyereknek hipoallergén tápszert adni (négy napi adag egy ezressel drágább, mint a sima), merthogy nálunk ugye csak a laktóz-intolerancia játszik, ami viszont recesszíven öröklődik, és mivel az én családomban nem fordult még elő, nagyon kicsi az esélye, hogy a gyereken kijöjjön. Erre S. B. megnyugtatott, hogy az amúgy is kijött volna már, mert a HA tápszer nem laktózmentes, és adjak a Donnak nyugodtan simát. Ma reggel kapta meg a próbaverziót, felesbe keverve, és egyelőre nem fetreng hasi görcsökkel, hanem a bárányával fetreng, pedig a tápszerre még lenyomott két kölesgolyót, némi papírt és egy porcicát. Örülünk.

242. fejezet – kötelező szerviz

Közzétéve Szerző:
11

Bennem mindig felmerül, hogy hogyan lehetne vajon definiálni, vagy elkapni a pillanatot, amikor a kisbabából kisfiú lesz, vagy amikor a de ügyes, sikerült levennie a zokniját-ból az a büdös kölyök megint lerúgta a zokniját. Azt viszont pontosan tudom, mikor tanult meg a Muci kanállal enni, 2009. március 19-én 16:57-kor, ugyanis előtte egyáltalán nem volt képes rá, csak azt játszottuk, hogy én betuszkolom a szájába az ételt, ő meg amit nem tud kitolni, lenyeli, azóta viszont gyönyörűen eszik, nem kalimpál, nem köpköd. A műanyag előkét viszont sajnos a szájába csűri, amitől az kajás lesz, majd beletenyerel, és a ruhájába törli a kezét, ezt megelőzendő a megfelelő helyeken kilyuggatott tescós zacskóba csomagolom a gyereket étkezés előtt.

A tegnapi nap nagy eseménye az volt, hogy belátogattunk a kórházba, ahol megjelent Timur is, illetve még egy haverkislány. Kíváncsi voltam, hogy milyen lett az "új" PIC, hááát, az jó, hogy végre a szülőszobák mellé tették, nem egy tök távoli épületbe (bár az anyukáknak így is egy magas emeletet kell oda lépcsőzniük a kórtermes szintről), viszont a másodikon van, és egy VIP-szülőlakosztályt alakítottak át PIC-cé, ami, bármennyire is VIP, azért annyira nem nagy. Oké, a 30 centis babáknak nem kell túl sok hely, de a régi részen legalább volt a nővérkéknek konyhájuk a részlegen, meg iroda, vizsgálóhelyiség, három babaszoba, ilyenek, itt meg úgy láttam, előtér van, és két helyiség, az egyik vizes (mármint csap, kád, ilyesmi). Tizenhat gyerekre. Egybenyithattak volna legalább két szülőszobát, vagy valami.

S. B. viszont a szokásos nagyon aranyos, a vizsgálat után még ki is jött velünk mindenkikkel beszélgetni, és egyrészt nevetett egy kicsit a rejtett Down-kóron (volt ugye az én parám, utána meg ezt olvastam Timuréknál, és megrémültem, hogy most az egyszer működtek az anyai ösztöneim, de hálistennek nem), meg mondott egy okosat, hogy vélhetőleg miért esett ki belőlem a Muci. Szerinte lehet, hogy lepényleválás miatt, merthogy erős vérzéssel mentem be, és belegondolva, tényleg, az elején alul volt a lepény, hathónaposan már felül, ez szerintem nem utal olyan nagyon szívós tapadásra, másrészt meg akkor (asszem, a blogba is írtam) két napig nagyon rugdosott a gyerek, ettől meg én eléggé görcsölgettem, szóval simán lehet, hogy kvázi lerúgta a Muci a lepényét. Több pálinkás kenyeret kellett volna ennem.

És végre láttam más kisbabákat is úgy közelről. Hát a Don úgy nézett ki mellettük, mint egy partra vetett bálna, mert egyrészt mindkettőnél nagyobb és kövérebb volt (soha többé nem panaszkodom arra, hogy nem elég a súlya), másrészt viszont mindketten sokkal ügyesebbek voltak nála. Timur simán ült, állt, négykézlábazott, vigyorgott nagyokat, de a kislány is fogta a saját cumiját. Igaz, hogy mindketten idősebbek nála minden számítás szerint egy-két hónappal, ráadásul a Dont le is taglózta a meleg (három dologtól tud kiborulni, ha éhes, ha álmos, vagy ha 19°C-nál több van), de a hipotónia is nagyon látszott. Na mindegy, csak kitornázzák előbb-utóbb.

241. fejezet – Sakamoto Muci és a bé betűs ételek

Közzétéve Szerző:
9

Tegnap meg négy és öt között előrehozott anyáknapja volt nálunk a Mucival, igazi áttörés. Csináltam neki brokkolival kevert banánt leturmixolva (ez az a fajta kaja, amitől az emberben a viszolygás keveredik a morbid kíváncsisággal, sötétzöld, ugyanakkor banánízű, a brokkoli csak enyhe éretlen jelleget visz bele, szerintem egy jónevű étterem komoly pénzeket tudna kérni érte), és megevett három decivel belőle (harmadik nekifutásra, az első kettőnél köpködött, utána viszont majdnem izzásig hevítettem a cuccost, és úgy benyalta). Szárazföldön. Nagy részét letakartam a művelet alatt (a gyermeknek), ezért csak térdtől lefelé lett zöld. De úgy ment neki, mint ahogy eddig csak a tévében láttam, hogy nyújtom, ő tát, elnyammogja, lenyeli. Értetlenül állok a dolog előtt, bár örülök. A mai menü őszibarack lesz csirkehússal.

Amúgy meg imádom, ahogy napról-napra nagyfiúbb lesz a Don, mostanában már beszélget velem, mindig mond valamit, ha felveszem, vagy ránézek. És ki tudja fejezni, hogy felkelés után oda akar menni az apja Han Tengri poszteréhez, és áhítattal simogatni, meg mindig extázisban sóhajtozik a lépcsőn (egészen kiskora óta az a kedvence, pedig annál minimálisabbat még Sakamoto sem tudna álmodni, négy fehér fal, közte lépcső, mindkét végén csak kanyar után kezdődik a lakótér, úgyhogy az se zavar bele a látványba, na jó, az alján van egy kicsi ablak), szerintem az első születésnapján mindent a lépcsőn fogunk csinálni, hogy örüljön.

És a kezével már nagyon ügyesen manipulál, megtalálta például a billentyűzetemen a caps lockot, azóta azt nyomogatja, ha lehetősége van, mert csipog. De az SD kártyaolvasó még jobb móka, bár az nem csipog, viszont világít. A saját játékai annyira nem hozzák lázba, viszont mindent szeret, ami világos alapon sötét aprómintás, például az egyik kispárnám. És nagyon önzetlen, megvakarja a homlokunkat, amikor neki is viszket, meg a szájunkba nyomja a hüvelykujját, meg újabban, amikor felveszem büfiztetni, a kis öklöcskéjével veregeti a hátamat, ilyenek. Kedvünkre való gyermek.

240. fejezet – a nemkúszásról

Közzétéve Szerző:
5

Tegnap meg értetlenkedtünk egy nagyot a dévényes terapeutával, mert a Muci többször végigkúszott a szőnyegen (kb 2 m.) pusztán attól, hogy a nyakát masszírozta egy kicsit a lány, viszont ezt kétségbeesetten ordítva tette. Szóval az ereje megvan hozzá, hogy kússzon, a mozdulatokat is ismeri, csak depressziós lesz tőle, ami egyszerűen megmagyarázhatatlan. Még az lehetne megoldás, hogy fejben nem elég érett a kúszáshoz, de a terapeuta szerint jóval érettebb a korrigált koránál, és a többi orvos is egyöntetűen azt állítja, hogy a valós korának megfelelően értelmes, szóval meg vagyunk lőve. Remélem, hogy az üvöltés csak a hülye idő miatt volt (egész délután hol zuhogott a hó, hol sütött a nap), és előbb-utóbb rájön a gyermek azzal a kilenchónapos eszével, hogy kúszás által el lehet jutni A pontból B pontba, és az jó. Mindenesetre torna után nagyon mártírszerűen viselkedett a terapeutával, sértődötten nem nézett a szemébe, csak a szeme sarkából leste, hogy eléggé vigasztalgatják-e őt, amiért Kúsznia Kellett, meg nagyon vonakodva, nagyokat sóhajtva vette el tőle a kedvenc plüsspolipját, közben biggyesztett, pedig egyébként kedveli a csajt, tiszta nemzet színésze.

Mindenesetre most a finommozgása ugrott egy nagyot, simán kinyitja és visszazárja a popsitörlős tasakot, meg két kézzel forgat játékokat, ilyenek, remélem, hogycsak ezek miatt nem tud most a kúszáson gondolkozni.

239. fejezet – ágykérdés van most

Közzétéve Szerző:
32

Bajban vagyok, mert a Muci kinőtte az ágyát. A mózest mármint.

Kezdetben vala a bárhol elalvós malac, aki játszott meg nézelődött, ahol volt, majd amikor álmos lett, elaludt, ahol volt. Mivel kiságy nem nagyon férne be hozzánk, viszont a légzésfigyelő miatt nem alhatott akármin a gyermek (erről a légzésfigyelőről egyébként nem tudom, hogy fogunk majd leszokni, olyan gondosan kapcsoljuk be minden este, mintha lélegeztetőgép lenne, pedig 3,5 kilós kora óta nem volt riasztás (és akkor is csak fals, a kis súly miatt). Tisztára olyan, mint amikor attól pánikoltam be, hogy kirakták Zorcsit a kórházban az inkubátorból kabrióba, és már nem volt rajta pulsoximéter, én meg rémülten néztem, hogy most honnan tudjam, ver-e a szíve és vesz-e levegőt), úgyhogy éjszakára a mózesbe telepítettük (amit később átraktunk a dolgozószobába, mert nem tudtunk egymástól aludni, mármint én meg Zorcsi, a fiúm simán). Ez a forgás utáni időkben nagyon praktikus megoldásnak bizonyult, azóta csak ott tud aludni a Don, mert van egy ilyen fixa ideája, hogy Mindig Hasra Kell Fordulni, hason viszont nem tud aludni, a mózes viszont szűk neki ahhoz, hogy forgolódni tudjon, úgyhogy inkább elalszik.

Ez is olyan aranyos egyébként, hogy hazahoztuk a kétkilóst, és elveszett a mózesben, minden este nagy gonddal rendezgettük, hogy rálógjon a légzésfigyelő mindkét felére, most meg kinyújtva végigér benne, és alig lehet betuszkolni mellé az alvósbárányát, meg az alvóstextilpelusát.

Kiságyat nem akarok, mert nekem is van fixa ideám, mégpedig az, hogy felmászik a rácson, és leesik (az utóbbi két hétben minden egyes alkalommal megpróbálta levetni magát a pelenkázóról, továbbá tegnap negyedóra leforgása alatt eljátszottuk a kanapén, hogy először előrefelé, utána hátrafelé lemászik róla, ami azért is fura, mert még nem tud mászni, csak kizárólag akkor, ha le lehet esni valahonnan), matrac neki csak a mi hálószobánkba férne, de ott nem tudna aludni, mert zajérzékeny (illetve én is az vagyok, minden egyes sóhajtására felébredek), vagy szunyálhatna lent a nappaliban a kihajtott kanapén, de szerintem még kicsi és hipotón ahhoz, hogy arról leessen, majd ha nagyobb lesz.

Úgyhogy arra az elhatározásra jutottam, hogy veszek neki majd egy nagyobb kutyakosarat, mert az hasonlít a legjobban a mózesre, és szépen megágyazok neki benne. Azért ebből szerintem lesznek vidám sztorik felnőttkorában, hogy nem csak hogy gyerekszobája nem volt (megint csúszik az építkezés), de ráadásul kutyakosárban kellett aludnia, de nem baj, majd kiírja magából a blogjában, az olcsóbb, mint a pszichológus.

238. fejezet – hordozás és táplálás

Közzétéve Szerző:
23

Ma érkezett el az a nap, amikor konkrétan elegem lett a Mucifélék hordozóban cipeléséből, és kenguruban vittem ki a kocsihoz. Ami nincs közel, egy kanyargós, keskeny lépcső lefelé, plusz két percnyi séta a kertkapuig (panaszkodott a grófnő), szóval így most sokkal jobb volt. Remélem, ha ezt a gyakorlatot folytatom, a vállamból is kiáll lassan a fájás.

Mucinak ez pláne tetszett. A travel systemes hordozóra szokták mondani, hogy azért jó, mert simán lehet utazni-vásárolni-utazni-hazamenni anélkül, hogy az ember felébresztené a gyereket. Muci viszont, mint már az elején is sejtettük, az a fajta, aki egyáltalán nem bánja, ha felébresztjük, és segíthet nekünk dolgokban, különösen dolgok leráncigálásában más dolgokról. Ma, amíg beértünk, folyamatosan jobbra-balra kapkodta a fejét, nehogy lemaradjon egy verébről vagy egy rügyfakadásról, továbbá leráncigálta a kapudísz egy részét (nem baj, hol van már az advent), illetve a fejemről a napszemüveget, és az őt tartó kezemből ki a kulcscsomót. Mindezeket továbbá megpróbálta a szájába gyömöszölni, csak a biztonság kedvéért, nehogy éhen haljon, amíg felérünk.

De evés közben is hasonlóan érdeklődő természetű, én nagyon irigylem azokat az anyukákat, akiknél a hozzátáplálás sima ügy (vagyis majdnem az összeset). Muci ugye főzelékes cumiből nem hajlandó hozzáadott értékeket magához venni, marad a kanál. A kanál viszont nem etetőeszköz, hanem a világ legérdekesebb dolga, úgyhogy az etetések egy olyan számítógépes játékhoz hasonlítanak, amiben az űrhajót keresztül kell juttatni két random pályán csapkodó kar között, majd be egy szintén véletlenszerűen nyitódó-csukódó bejáraton, anélkül, hogy az űrhajóról leesne az alma-banán. Amennyiben sikerült a Kanalat átjuttatni a Kraken csápjai között anélkül, hogy belemarkolna és megpróbálná keresztben a szájába tömni, meg kell küzdeni a Szájjal. Ilyenkor nincs sok idő, mert a nyúlványok hamar megtalálják a célpontot vakon is (nem tudja valaki, mi az UNICEF álláspontja a gyermekek végtagjainak törzsükhöz való rögzítésével kapcsolatban ragasztószalag által? Ideiglenesen?), a Száj viszont vagy teljesen bezárul és vigyorog, mert jót játszunk, vagy ráharap a kanálra, és közben kétoldalt kipréseli az almabanánt a réseken. Szintén vigyorogva, mert az is jó játék.

A megoldás az, hogya kritikus pillanatban a megfelelő hangsúllyal azt mondom, hogy ÁÁÁÁÁ, a vigyorgó démon erre reflexszerűen tát, mire én az ujjammal gyorsan bezuttyintok egy adag kaját a kanálról a Szájba. Mivel a babák szája roppantul kicsi, ezt utána elismételem még olyan negyvenszer. Közben a malac egészen disznószerűvé válik attól a mennyiségtől, amit sikerül a szájából kiügyeskednie, majd a végén megkapja a kanalat játszani, aminek egyébként tökre a megfelelő végét tömködi a szájába, csak előtte mindig gondosan leszedi róla az ételdarabokat, mert milyen gusztustalan már egy ételes kanál. Ja, és az egész közben csapkodja a lábával a vizet folyamatosan, mert azt úgy kell.

Egyébként meg imádom.

237. fejezet – beszélget

Közzétéve Szerző:
23

Szóval van ez a videó, pár hete vettem fel, és igazából nem különösebben érdekes, mert a gyerek alig látszik rajta, illetve nincs benne komolyabb cselekmény sem. Azért nem látszik rajta jól a Muci, mert azt akartam rögzíteni az örökkévalóságnak, ahogy a láthatatlan barátaival beszélget. Rendszeresen megcsinálja ugyanis azt, hogy kipécéz magának egy mintátalan területet, falat, ilyesmi, jelen esetben a tetőtér ferde plafonját, és azzal komplex beszélgetéseket folytat le, röhincséléssel, meg minden. Szerintem amúgy nem szellemeket lát, én arra tippelek, hogy a csecsemőknél sokkal könnyebb sensory deprivationos tüneteket (bocsánat, nem tudom, hogy van pontosan magyarul, amikor megvonják az ingereket) elérni, és kompenzálásképpen hallucinálnak egy kicsit, és mivel az ember agya, főleg ilyen kicsi korban az arcok detektálására van beállítva, valószínűleg arcokat hallucinál. De ez tényleg csak egy elmélet.

(Azért arra ilyenkor is szakít időt, hogy néha egyet-egyet kedvesen belém rúgjon, nehogy mellőzve érezzem magam).