nagymozgás kategória bejegyzései

242. fejezet – kötelező szerviz

Közzétéve Szerző:
11

Bennem mindig felmerül, hogy hogyan lehetne vajon definiálni, vagy elkapni a pillanatot, amikor a kisbabából kisfiú lesz, vagy amikor a de ügyes, sikerült levennie a zokniját-ból az a büdös kölyök megint lerúgta a zokniját. Azt viszont pontosan tudom, mikor tanult meg a Muci kanállal enni, 2009. március 19-én 16:57-kor, ugyanis előtte egyáltalán nem volt képes rá, csak azt játszottuk, hogy én betuszkolom a szájába az ételt, ő meg amit nem tud kitolni, lenyeli, azóta viszont gyönyörűen eszik, nem kalimpál, nem köpköd. A műanyag előkét viszont sajnos a szájába csűri, amitől az kajás lesz, majd beletenyerel, és a ruhájába törli a kezét, ezt megelőzendő a megfelelő helyeken kilyuggatott tescós zacskóba csomagolom a gyereket étkezés előtt.

A tegnapi nap nagy eseménye az volt, hogy belátogattunk a kórházba, ahol megjelent Timur is, illetve még egy haverkislány. Kíváncsi voltam, hogy milyen lett az "új" PIC, hááát, az jó, hogy végre a szülőszobák mellé tették, nem egy tök távoli épületbe (bár az anyukáknak így is egy magas emeletet kell oda lépcsőzniük a kórtermes szintről), viszont a másodikon van, és egy VIP-szülőlakosztályt alakítottak át PIC-cé, ami, bármennyire is VIP, azért annyira nem nagy. Oké, a 30 centis babáknak nem kell túl sok hely, de a régi részen legalább volt a nővérkéknek konyhájuk a részlegen, meg iroda, vizsgálóhelyiség, három babaszoba, ilyenek, itt meg úgy láttam, előtér van, és két helyiség, az egyik vizes (mármint csap, kád, ilyesmi). Tizenhat gyerekre. Egybenyithattak volna legalább két szülőszobát, vagy valami.

S. B. viszont a szokásos nagyon aranyos, a vizsgálat után még ki is jött velünk mindenkikkel beszélgetni, és egyrészt nevetett egy kicsit a rejtett Down-kóron (volt ugye az én parám, utána meg ezt olvastam Timuréknál, és megrémültem, hogy most az egyszer működtek az anyai ösztöneim, de hálistennek nem), meg mondott egy okosat, hogy vélhetőleg miért esett ki belőlem a Muci. Szerinte lehet, hogy lepényleválás miatt, merthogy erős vérzéssel mentem be, és belegondolva, tényleg, az elején alul volt a lepény, hathónaposan már felül, ez szerintem nem utal olyan nagyon szívós tapadásra, másrészt meg akkor (asszem, a blogba is írtam) két napig nagyon rugdosott a gyerek, ettől meg én eléggé görcsölgettem, szóval simán lehet, hogy kvázi lerúgta a Muci a lepényét. Több pálinkás kenyeret kellett volna ennem.

És végre láttam más kisbabákat is úgy közelről. Hát a Don úgy nézett ki mellettük, mint egy partra vetett bálna, mert egyrészt mindkettőnél nagyobb és kövérebb volt (soha többé nem panaszkodom arra, hogy nem elég a súlya), másrészt viszont mindketten sokkal ügyesebbek voltak nála. Timur simán ült, állt, négykézlábazott, vigyorgott nagyokat, de a kislány is fogta a saját cumiját. Igaz, hogy mindketten idősebbek nála minden számítás szerint egy-két hónappal, ráadásul a Dont le is taglózta a meleg (három dologtól tud kiborulni, ha éhes, ha álmos, vagy ha 19°C-nál több van), de a hipotónia is nagyon látszott. Na mindegy, csak kitornázzák előbb-utóbb.

240. fejezet – a nemkúszásról

Közzétéve Szerző:
5

Tegnap meg értetlenkedtünk egy nagyot a dévényes terapeutával, mert a Muci többször végigkúszott a szőnyegen (kb 2 m.) pusztán attól, hogy a nyakát masszírozta egy kicsit a lány, viszont ezt kétségbeesetten ordítva tette. Szóval az ereje megvan hozzá, hogy kússzon, a mozdulatokat is ismeri, csak depressziós lesz tőle, ami egyszerűen megmagyarázhatatlan. Még az lehetne megoldás, hogy fejben nem elég érett a kúszáshoz, de a terapeuta szerint jóval érettebb a korrigált koránál, és a többi orvos is egyöntetűen azt állítja, hogy a valós korának megfelelően értelmes, szóval meg vagyunk lőve. Remélem, hogy az üvöltés csak a hülye idő miatt volt (egész délután hol zuhogott a hó, hol sütött a nap), és előbb-utóbb rájön a gyermek azzal a kilenchónapos eszével, hogy kúszás által el lehet jutni A pontból B pontba, és az jó. Mindenesetre torna után nagyon mártírszerűen viselkedett a terapeutával, sértődötten nem nézett a szemébe, csak a szeme sarkából leste, hogy eléggé vigasztalgatják-e őt, amiért Kúsznia Kellett, meg nagyon vonakodva, nagyokat sóhajtva vette el tőle a kedvenc plüsspolipját, közben biggyesztett, pedig egyébként kedveli a csajt, tiszta nemzet színésze.

Mindenesetre most a finommozgása ugrott egy nagyot, simán kinyitja és visszazárja a popsitörlős tasakot, meg két kézzel forgat játékokat, ilyenek, remélem, hogycsak ezek miatt nem tud most a kúszáson gondolkozni.

232. fejezet – felgyorsultak az események

Közzétéve Szerző:
3

Fejlemények vannak.

  • Muci ma elfarolt egy métert a polifoamon.
  • Muci ma előre megfontolt szándékkal levette a zokniját a lábáról (kézzel).
  • Muci ma megevett egy fél banánt leturmixolva kanállal (nem emlékszem már, ki javasolta, hogy a kádban etessem, de nagy ötlet volt, így egyáltalán nem kaptam szívszélhűdést attól, hogy a Don férfiasam megtörli a száját a kezével, majd szétkeni az egészet a mellkasán, ő meg örült, hogy jó hosszan rúghatja a vizet. Mondjuk azt még mindig nem érti, hogy mire jó ez az egész, de vigyorog és tát, ha mondom, hogy ÁÁÁÁÁ).

Őrület.

227. fejezet – kicsit lassú felfogású vagyok

Közzétéve Szerző:
23

Megint bénaanya voltam (de legalább jóindulatú, kedves lány vagyok, még ha kicsit hülye is). Tegnap már erősen törtük a fejünket a dévényes terapeutával, hogy miért nem kúszik ez a gyerek, amikor elég erős hozzá, elég régóta gyakorolják, itthon is sokat van hason, meg minden. Megállapodtunk abban, hogy biztos nem tudja, hogy kúszással el lehet érni dolgokat, és hogy egyáltalán, a kúszás jó dolog, ezért nincs motivációja. Aha.

Azután ma reggel egy halvány kis fény kezdett derengeni a fejemben, miközben elérzékenyülve figyeltem, hogy játszik kis magzatunk a parkettán. Ugye az van, hogy akartam neki polifoamot venni, azután visszarettentem, mert van ötezer játszószőnyege, pokróca, illetve személyesen is megtapasztaltam az öcsém leányának puzzle típusú gyerek-polifoamját, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem lenne egy vidám gyerekkor az olyan, amiben anyát hetente kétszer a sárgaházban kell meglátogatni (borzasztó nehéz ám kirakni egy bonyolultabb házikót!). Szóval lényeg az, hogy gondoltam, megvárjuk, hogy kússzon a Muci, és majd akkor kap egy decathlonos nagy polifoamot, addig elég neki a játszószőnyeg.

És akkor reggel feltűnt, hogy ez a gyerek bizony teljesen szabályos kúszó mozdulatokat csinál, csak azért nem halad, mert ugye a pokróc alatta parkettán van, ő meg annyira még nem erős, hogy ekkora mértékű viszkozitással is harcba tudjon szálni, úgyhogy inkább csak úgy elmolyolgat a játékaival rajta. Kérésemre ekkor a fiúm lehozott egy akármilyen polifoamot, és ráhelyeztem a gyereket, aki először simán elharcolta magát a tukánig, utána meg a notebookomig, aminek kedves szokása szerint kihúzta a tápkábeljét, és megpróbálta átharapni. Nem nagy távolságokról van szó egyébként, olyan harminc centikről, de a nullához képest a harminc centi is gyönyörű, úgyhogy nagyon meg lett dicsérve (bár jelzésértékűen azért megemlítettem neki, hogy részben ezért nem lett végül görényem, mert az elrágja a kábeleket, de szerintem a gyerek tudja, hogy őt nem vennék vissza az állatkereskedésben, szóval most már azt csinálhat, amit akar).

Én meg egy kicsit hülyén éreztem magam, amiért gátoltam idáig a mozgásfejlődésben, de asszem, majd úgy gondolok a dologra, hogy feltaláltam a hordozható gyerek-kúszópadot (a futópad mintájára, az úgyis olyan trendi manapság). Ha a tv-shopot érdekli esetleg, még egy ideig tudunk szerintem ilyen videókat csinálni, hogy mosolyogva megérkezünk, egyik hónom alatt a gyerekkel, másik alatt a pokróccal, egy mozdulattal összeillesztem őket, gyerek vigyorogva teper öt percig helyben, utána megint a hónom alávágom őket, átmegyünk öt méterrel odébb, és megismételjük a mutatványt, közben arról mesélek, hogy mennyire egyszerű így az életem, mert a gyerekem folyamatosan edzésben van, ugyanakkor nem kell kergetni, de természetesen ez csak a Nasa által kifejlesztett technológiával készült SuperSlip(tm) jegesmedvés pokróccal működik (lányoknak rózsaszínben is!), amelyhez igény esetén kis felárért egy nm SuperSlip(tm) (űrtechnológia!) parkettát is biztosítunk, kérjük, hívjon még ma a megadott számon.

222. fejezet – visszaállt a fehéregyensúly

Közzétéve Szerző:
49

Ennek a képnek először azt a címet akartam adni, hogy “Az ember ne hagyja a súlyosan színtévesztő szeretteinek, hogy ők állítsák be a fényképezőgépén a színegyensúlyt”, de az túl hosszú lett volna, következzen tehát Muci Kék Korszaka, No. 116:

zoard108

De aztán szerencsére sikerült még elkapnom a fiúmat, aki azután elhúzott barlangászni messzire (hiába mondtam neki, hogy kinyitjuk a fürdőszobaablakot, teleengedem neki a kádat hidegvízzel, belerakhatuk a kristályait is, és ott is ugyanúgy eljátszogathat a neoprénjében, még főzök is neki, meg minden), hogy állítsa vissza a világrendet (valószínűleg nekem is ment volna, de lusta voltam), úgyhogy csak itt és csak most valósághű színekben lehet megtekinteni, hogy Anya, Nézd, Kéz Nélkül Is Tudom:

zoard109

Amúgy az ekcéma, mióta nem tartom melegben a gyereket, kezelhetővé nemesült, hozzátáplálósdilag továbbra sem hajlandó pépeket enni, kölesgolyót és kiflicsücsköt viszont igen, a párolt zöldségeket is ki akarom próbálni, csak ahhoz, úgy érzem, szabnom kell rá nejlonzacskóból valami védőöltözéket.

További újdonságok, hogy a Don borzasztó gyorsan tanul, például egy kör alatt nagyjából megtanulta kapcsolgatni a lámpákat (egyforma az összes kapcsoló), úgyhogy esténként az etetőhelyig és vissza ezt rábízom. Kitaláltam neki egy új nevetős játékot is, miszerint bégetek neki a birkával, majd a birka megpuszilgatja őt, ezen borzasztóan kacag, és ráadásul mindkét peremfeltételnek teljesülnie kell az említett visszajelzéshez, vagyis adnom kell a hangokat, a birkának meg csinálnia kell a dolgokat, szóval érti, hogy mit játszunk. Asszem, ilyen szempontból ő is olyan lesz, mint én, hogy nem hisz a télapóban, de lelkesen belemegy majd a játékba.

Ha már játék, a kedvenc márkája nem ám a Fisher Price, hanem a Bertolli:

zoard110

De felméréseink szerint a Bord’s Eve-re sem húzza a száját.

Viszont azzal is remekül elszórakoztatja magát, hogy Mozog A Lába:

zoard111

A kép után még egy darabig a magasban tartotta a jobb lábát, és meghökkenten nézet hol rám, hol a Lábra, láhatóan magyarázatot követelve. A fiúm valamikor régebben meg is jegyezte, hogy milyen fura, hogy még azt sem tudja, hogy az az ő végtagja, de azt már pontosan igen, hogy mi vagyunk a szülei, és nevetni kell, ha ránézünk, de megmagyaráztam neki, hogy a túlélés szempontjából elég fontos dolog, hogy az ember kedves legyen azokkal, akik etetik, és az arcok megkülönböztetése is, mert egyáltalán nem mindegy, hogy az anyukájától kéri a cumiját, vagy a kardfogú tigristől. A lába egyelőre nagyjából mindegy.

Végül úgy döntött, hogy nem tudja, mi az, de jó nagyon:

zoard112

A hangok továbbra is mennek egyébként, olyan kifejezetten szószerű dolgokat mond időnként, az intonációjából simán ki lehet találni, hogy most azon lamentál-e, hogy senki nem foglalkozik vele, vagy a zsiráfot próbálja rávenni, hogy menjen oda, de úgy, hogy én ne halljam. Meg nagyon örül, ha egy újfajta hangot sikerül kifejlesztenie, tegnap például lefekvés után azt hallom, hogy vérfagyasztó, hörgős sikoly, majd kisbabaröhögés, megint sikoly, megint kacagás, és ezt játszotta, amíg el nem aludt. Lehet, hogy nem kellett volna egész délután Black Sabbathot meg Metallicát hallgatnunk, de kellett az ihlet a munkámhoz.

Szóval minden szép és jó, és nagyon büszke vagyok arra, hogy a Muci okos, és ezt mindenki ránézésre meg is állapítja róla, ugyanakkor ez azért is lehet, mert nagyon kevesen látják közvetlenül ébredés után:

zoard113

Ilyenkor vámpírosat szoktunk vele játszani, hogy megfogjuk a kezét, felhúzzuk ülésbe nyújtott karral, ő meg hülyén néz hozzá (természetesen ezt a fiúm találta ki, de mindketten örömüket lelik benne, és amikor a fiúm nincs itthon, nekem kell őt e tekintetben is helyettesítenem). Mostanra a Don elfejlődött odáig, hogy ha megkérdezzük tőle, hogy csinál a vámpír, akkor nyújtja a kezét, és emeli előre a lábát. Cuki.

Ébredés után pár percig még elmereng általában, Hajjal A Fején, aranyosan, és csak utána kezdi el kihúzogatni a notebookom töltőjét, meg rugdosni az oldalamat:

zoard114

Ilyen izgalmas, fordulatos a mi életünk mostanában.

221. fejezet – amúgy meg legyen már tavasz

Közzétéve Szerző:
23

Muciról (bár az L. azt mondta, hogy ne hívjam Mucinak, mert rajta ragad, de én konkrétan alig várom, hogy a Don egyszer majd sokára ilyen motorostalálkozóra menjen, és akkor én felhívhassam azzal, hogy Mucikám, ugye nem isztok sokat a kis barátaiddal, és vegyél fel sapkát mindenképpen, meg ne fázzon a fejecskéd, és puszit küld a zsiráf és a nyuszi is, Mucikám, szóval az isten óvjon mindenkit a sajátos humorérzékkel rendelkező szülőktől), szóval Muciról múlt héten megállapították dévényen, hogy tökre jó mozdulatokkal kúszik-mászik, csak azért nem halad, mert a háta még gyenge, arra nem gyúrtunk. Azóta gyakoroltunk, és lett is eredménye: egyrészt péntek óta tud hason aludni (nem szeretett eddig, mert a gyenge hátizomtónusa miatt fájt tőle a nyaka), másrészt ma konkrétan térdre pucsította a vonzó kis hátsóját. Határozottan ember lesz belőle.

Másrészt viszont roppant fura, hogy kábé csupa olyan adatolással találkoztam, mióta kíváncsiságból kérdezgetem, hogy 70 centihez mindenki gyereke 8 kiló körül szokott lenni, a Don meg kereken hét, és ez engem abszolút nem zavar, csak fura, mert van tokája, van kerek pocakja, le szokták dagizni, akkor most mi van? A többi gyerek még tömörebb, vagy Muci üreges belülről? Bár igazából nem siettetném azt a nyolc kilót, így is leszakad a karom.

Hozzátáplálás címszóval előkapartam egy kis, még a fogyókúrás időszakomból ott maradt kölesgolyót is a szekrény mélyéről, és jelentem, a gyermek a kölesgolyót is felvezette az ehető élelmiszereket tartalmazó listájára. És én még azt hittem, azért nem eszi a húslevest, mert az túl szilárd neki, és nem hiszi el, hogy kaja. Pedig csak felnőtt szép csendben, úgy, hogy észre se vettem.

215. fejezet – állapotjelentés

Közzétéve Szerző:
28

Este igyekszem fényképeset is, most csak egy gyors hófordulós.

Muci valósan 8 hónapos, korrigáltan 5 hónapos, és hálistennek, ez lesz az utolsó olyan hónap, hogy az egyik kora innen, a másik túl van a félévesen, mert ez nagyon bezavar nekem (a fél évesség sok szempontból fordulópontnak számít, és sose tudom, mennyinek számoljam őt).

Méretek: Mucit tegnap a védőnő kaja előtt, kaka és torna után 7 kilónak, illetve 70 centinek mérte, és fogalmam sincs, hogy mennyinek kellene lennie, de megdicsérte (a havi hízás ugyan csak olyan 400g, de most már lassan féléven túlinak lehet számolni, és akkor lelassulhat a hízása).

Alvás: éjszaka a megszokott 12 órák, napközben két evés között olyan egy órák.

Evés: olyan napi 1 l tápszer, esetleg kicsit több, és ma reggel állította fel az egy alkalomra elfogyasztott legnagyobb mennyiség rekordját 4 dl tápszerrel. A hozzátáplálás ellen berzenkedik újabban,ha megeszi, akkor olyan 2 dl-t eszik. Kap alap zöldségeket & gyümölcsöt, illetve csirkehúst. Megnyalhat mindent, amit kinézett magának, eddig a kedvence a bacon és a baracklekvár, mustártól sír. Csak tőlem hajlandó a szokásos mennyiségeit elfogyasztani, a személyzet többi tagjával inkább játszik.

Fogak: nuku, csak nyál ezerrel, meg az ínnyel harapdálás.

Egészségügy: a fiúm is panaszkodott múlt héten a hasára, szóval valószínűleg mégis elkaptunk valami gyomorbajt, Muci ezt annyival megúszta, hogy szerdán kétszer kakált a napi egy helyett, kedélyében és hőmérsékletében egyéb változás nem állt be. Eddig ez volt a legsúlyosabb betegsége, meg persze a köcsög ekcéma, ami ellen kétóránként kenem az arcfelületét, ez segít is, engem viszont kicsit aggaszt, hogy ez csak tüneti kezelés.

Finommozgás: egyik kezéből a másikba átvesz dolgokat, most éppen itt fekszik mellettem, és az előbb meglátta a cumiját, megfogta, és különböző irányokból megpróbálta a szájába tömködni, harmadikra sikerült is ráharapnia a latexre. Tegnap meg többször megvakarta a homlokom, és az apja is jelezte, hogy neki is, ami azért végtelenül cuki, mert ugye az ekcémától Mucinak a homloka viszket, erre megvakarja a miénket is, hogy nekünk is jó legyen, annak ellenére, hogy én gonosz módon nem hagyom, hogy magát kaparássza.

Nagymozgás: forog minden oldalra, mint a motolla, és ha nagyon akar, akkor olyan egy métert képes vergődni a kívánt irányba (esetleg egy másikba), hogy milyen módszerrel, az rejtély, mert kúszni úgy próbál, hogy hasonfekve felemeli a fejét, illetve mind a négy végtagját, és nagyjából mellúszó mozdulatokat végez. Erről szoktam beszélgetni vele, hogy így nem fog menni, de egyelőre nem hisz nekem.

Beszéd, hangok: nagy dumás, kész történeteket képes előadni, különösen, ha odébb vagyunk egy szobával, olyankor hallgatjuk, ahogy változatos hangkészlettel, komolyan hangsúlyozva magyaráz a csacsinak, és halkan röhögünk. Ha valakinek (apjának, anyjának, a zsiráfnak, a néninek a közértben) mondani akar valamit, akkor utánaszól, hogy he. Ha éhes, a száját nyalogatja, és mutogat rá. Meg mindent kommentál, ha fel akarom emelni, akkor nagyokat nyög együttérzésében, ha levetkőztetem, akkor vigyorogva, vá-vá-vázva didereg, ha fejen áthúzós ruhadarabbal közelítek, akkor még mielőtt hozzáérnék, fuldoklós hangokat ad, illetve köhög (szintén vigyorogva).

Mit szeret: Muci szereti a hosszú, tengerparti sétákat, és a meghitt beszélgetésket a kandalló tüze mellett. Muci szereti, ha öltöztetik, ha vetkőztetik, ha pelenkázzák, ha etetik, ha puszilgatják, ha fejjel lefelé lógatják, és ha nézik, ami nagy szerencse, mert az ideje nagy része ezekkel telik. Muci továbbá különösen szeret az apjával játszani, mert akkor lehetősége nyílik a fejjel lefelé lógásra, a magasban repülésre, illetve arra, hogy úgy menjen le a lépcsőn, hogy az apja a kezénél fogva lógatja maga előtt, asszem, most az a kedvence. Velem azt szereti játszani, hogy idefektetem mellém az ágyba, ő az oldalára fordul, hogy felém legyen arccal, és mindkét kezével kurkászik engem, simogat, markolászik, kaparászik elmélyülten, amit én kábé öt percig bírok dolgozva, utána én is felé fordulok, és puszilgatni kezdem. Szereti továbbá, ha mindenféle nénik körbeállják, és azt mondogatják, hogy milyen aranyos baba.

Amit nem szeret: ha a dévényen már ezerszer szólt, hogy ez így tök jó, barátkozni meg játszani, de nyomogatni azért nem kéne, és ennek ellenére tovább nyomogatják. Ha már majdnem odaadom neki a tápszert, de akkor várnia kell még egy kicsit, mert rakok bele még vasat is. Ha már nagyon álmos, de nem tud aludni, mert muszáj még játszani, meg hasra fordulni. A mustárt.

Szóval egyelőre kívánni sem lehetne jobb babát, imádjuk, büszkék vagyunk rá, soha jobb dolog nem történt velünk, mint ez a gyerek.