409. fejezet – ovi, télapó, karácsony az autóban

Muci továbbra is teljesen jól van, az oviban az első két hétben sírt, hálistennek nem az elveszettgyerekes, elanyátlanodott sírásával, mint amikor tényleg baj van, hanem azzal a felháborodott bömböléssel, amivel büntetni szokott (és ami fél perc alatt abbamarad). Én imádom ezt az óvodát, nagyon jó választás volt, az óvónénik aranyosak és nagyon odafigyelnek a gyerekekre (annyira, hogy amikor az apja először ment Mucoldáért, arcról felismerték a folyosón), illetve a felnőttekre is, mert amikor játékból megrángatta a karom a szomszéd kutya, akkor az egyikük félrevont, hogy ha rossz kapcsolatban vagyok, azon lehet segíteni, tud adni telefonszámot. Ezen teljesen meghatódtam, annak ellenére, hogy nem vagyok rossz kapcsolatban (a kutyával is megbeszéltük a dolgot).

Mucolda állítása szerint nem szereti a gyerekeket és nem szokott velük játszani, ehhez képest most a héten az utolsó napon, amikor bekiabáltak neki a kislányok, hogy Daniiiiiii, itt van az anyukááááááád, akkor kijött egy pillanatra, hogy ana, ne hajagudj, de nekem moszt dojgom van, deje vissza készőbb, majd hozzáfűzte, hogy szejintem főzök ed kávét a jujkának, tudod. Itt jött a klasszikus jelenet, hogy én húzom kifelé, ő meg két kézzel kapaszkodik a szekrénybe, de nem akartam a csajok előtt megalázni, úgyhogy úgy tettem, mintha ő lenne az erősebb, viszont beígértem neki egy autós csokit otthonra, ha hazajön velem.

Otthon meg nagyon ügyes és önálló, simán segít főzni a konyhában (hoz, amit kérek), kitereget, egyedül pisil-kakil a nagyvécébe, szerintem izzót csak azért nem szerel még, mert nem éri el. Induláskor mindig megkérdezi, hogy ana, ude megvan a kapunyitód, a tejefonod, a kujcod, amire én vagy felháborodottan azt felelem, hogy persze, hogy megvan, vagy visszamegyek a kapunyitómért, a telefonmért és a kulcsomért.

A Muci legújabb szakmai ambíciója egyébként az, hogy ő csatornatisztító lesz, idézem: ész lesz ed nad catojnatisztító tjaktojom, de cak az út edik ojdaján tisztítom a catojnákat, mejt nem szabad ededül átszaladnom az útteszten, utána hazamedek, otthon isz tisztítok ed kisz catojnát, ész hozok neked a bojtboj cokit, te meg pihensz. Megkérdeztem azért, hogy honnan lesz ehhez csatornatisztító traktorja, én veszek-e majd neki, mire azt válaszolta, hogy nem, majd én veszek, te pihenj cak nugodtan. Reménykedjünk, hogy a csatornatisztító-traktoros bolt az út innenső oldalán van.

De a legimádnivalóbb az, amikor reggel, útban az óvoda felé sminkeltem a minap a dugóban, Muci meg megkérdezte, hogy miért festem ki magam. Erre azt válaszoltam, hogy azért, hogy szép legyek (a valós cél az volt, hogy úgy nézzek ki legalább, mint aki már felébredt), mire a húsnyúl őszinte értetlenséggel a hangjában azt mondta, hogy de hát te íd isz szép vad, ana. A világ legtökéletesebb pasija.

Viszont mostanában kiderült, hogy van egy másik anyukája, aki teljesen úgy néz ki, mint én, csak zöld ruhája van, és a lakásuk is ugyanilyen. Eleinte a másik anyuka állt nyerésre (kicsit aggódtam is), mert amikor vettem a Mucoldának egy mini bevásárlókocsit a Butlersben, akkor tájékoztatott, hogy a mászik anukám vett nekem kéket isz meg piroszat isz, hogy mindkettő jeden, de utána valamelyik délután mondta, hogy most vinnem kell őt, nagyon elfáradt, mert a másik anyukájával sokat gyalogoltak. Tudod, ana, neki ninc autója, magyarázta nekem, és itt már tudtam, hogy nyert ügyem van, mert anya autója a legcsodálatosabb dolog a világon a háztartásunkban lakó három éves korosztály szerint.

És Muci nagyon türelmes is velem, valamelyik reggel átjött az ágyamba játszani, amikor még kómáztam, úgyhogy mondtam neki, hogy kapcsolja le az éjjelilámpát a szobájában (égve szokta felejteni), hátha erre visszabújik még egy kicsit. Muci azt felelte, hogy nem. Amikor rákérdeztem, hogy miért nem, akkor rám nézett, egy kicsit hallgatott, látszott, hogy gondolkozik azon, hogyan magyarázhatná el ezt a legegyszerűbb szavakkal, hogy mindketten értsük, majd olyasmi hangon, mint egy kicsit fáradt, de elhivatott gyógypedagógus, elmondta, hogy tudod, ana, azéjt, mejt máj nem ég a jámpa a szobámban, ész azt nem jehet szokszoj jekapcojni, éjted?

Én meg elmondtam neki a havat és a jeget múltkor, a mélyhűtőből kinyert nagy jégdarabokkal illusztrálva a csapnál, hogy vízzé olvad, meg minden, és arról is tájékoztattam, hogy télen lesz olyan, hogy kint is ez lesz mindenhol. Ez rettenetesen megdöbbentette, egy darabig forgatta a fejében az információt, majd közölte velem, hogy ezt én apának isz ej fogom mondani. Megkérdeztem, hogy szerinte apa nem tudja-e ezt, mire határozottan azt válaszolta, hogy nem, apa nem tudja, de majd én ejmondom neki, hod hó jesz.

Volt közben a mikulásos eseménysorozat is, ennél hagytam, hogy hadd rendezze el magában, ahogy ő akarja (a logikátlanságokat nem szereti, úgyhogy a klasszikus történet eleve ki volt zárva, ugyanakkor az oviba ment rendes Mikulás), és végül arra jutott, hogy a Mikulás az oviba visz saját ajándékot, hozzánk meg azt hozza, amit biztosan én vettem neki, a Télapó csak egyfajta futárszolgálatként kézbesíti. A lakhelyét is beháromszögelte egyébként, mert ha a Mikulásnak rentábilis az oviba is elmennie meg hozzánk is eljönnie, akkor biztosan valahol az ovi és köztünk lakik, azóta időnként felveti, hogy nézzük már meg, nem abban a házban lakik-e véletlenül. A Mikulás lokalizációja azért fontos, mert Muci ragaszkodik hozzá, hogy vigyünk mi is neki ajándékot, mely célra elkülönített néhány csokit, köztük három különböző színű M&M’s-et. De mondtam neki, hogy a Mikulás nem szereti, ha meglátogatják, mert sokat dolgozik, és este már fáradt, úgyhogy ennyiben maradtunk.

A karácsonyt meg azt hittem, sikerült neki az óvónénikkel karöltve teljesen elmagyarázni, mert nagy értetlenség volt, de elmondtam a karácsonyfát, az ajándékokat, a gyertyákat, hogy utána már hosszabb ideig lesz világos, és igazából ezt ünnepeljük a szép, zöld fával, hogy nem lesz ovi egy ideig, satöbbi, de láttam, hogy valami még mindig zavarja ebben az egészben. Végül valamelyik nap, útban az ovi felé kibökte, hogy ész akkoj hod jesz, ana, ha eljön a kajácon, akkoj beüj ide mejjénk az autóba ész hazavisszük? Úgyhogy Mucival szólva, üljön be mindenki mellé a karácsony az autóba.

408. fejezet – az autókról

Mucinak nem csak annyira a mindene az autó, hogy állandóan autók járnak a fejében (néha kihallatszik, hogy vezetem az autót, nadon dojszan medek, kojmánozom isz), lefekvés közben nem azt mondja, hogy engem szeret, hanem azt, hogy ana, én nadon szejetem az autókat, vagy ana, én nadon szejetem ana autóját, és a kedvenc meséje a három kisautóról szól, akik óvodába járnak, meg olyasmit csinálnak, mint ő, hanem annyira, hogy állítása szerint ő is kisautó. Ezt nagyon komolyan veszi, a múlkor, amikor beszállás közben megkérdeztem, hogy beütötte-e a térdét, akkor azt felelte, hogy ana, én kiszautó vadok, szejintem ez nem a téjdem, hanem a kejekem, illetve valamelyik este közölte velem, hogy ana, én annija fájadt vadok, hod máj nem isz kiszautó vadok, hanem cak jojjej.

Amúgy úgy érzem, vigyáznom kell vele, mert a múltkor hallottam, ahogy mondogatja a hátsó ülésen, mintegy tervezgetve, hogy beszájjok ana autójába, bekapcojom, fojgatom a kojmánt ész megájjok a pijosznáj, majd kiszállás után alaposan végig kellett magyaráznom neki a pedálokat, miközben ott görnyedt a vezetőülés előtt, és figyelmesen memorizálta őket (azt nem sikerült elmagyaráznom, hogy miért hívják kéziféknek, amikor lábi pedál), úgyhogy mostanában nagyon ügyelek arra, el ne csórja a kocsikulcsot. Azért azt is tudatosítottam benne, hogy még kicsi a vezetéshez, mert nem éri el a pedálokat a lábával, aminek az lett a következménye, hogy a múltkor, amikor megkértem, hogy üljön le a lépcsőre (és vegye fel a cipőjét, azt felelte, hogy nem. Érdeklődésemre, hogy miért nem, közölte velem, hogy mert ő még kicsi. Erre mondtam neki, hogy dehogy kicsi, mire pikírten visszaszólt, hogy cak ahhoz vadok kici, hod vezesszem ana autóját? Ahhoz meg nem vadok kici, hod neked jeüjjek a jépcője? Némi röhögés után (amihez csatlakozott), tájékoztattam, hogy ez sajnos pontosan így van.

És a verdás (meszész autósz) cuccok a legkirályabb dolgok számára a világon, meg újabban anya fekete bőrkabátja. Közölte velem, hogy ő is olyat akar, és amikor vettük a hátizsákot a kirándulásra, akkor fekete alapon meszész autószat kért, merthogy neki fekete kabátja lesz. Mostanáig tartottam magam, de most téli cuccos leértékelés volt a C&A-ban, és találtam egy gyönyörű, fekete, szőrmebéléses (mű)bőrkabátot aránylag olcsón, meg kapott hozzá fekete alapon meszész autósz sálat, sapkát és kesztyűt, illetve egy fekete és egy sötétszürke polárt, ha már lúd (mentségemre szóljon, hogy az összes minden került összesen nem egészen tízezer forintba, bár a sapkát a nagymarosi kompmegálló palacsintázójában vettem nagyon jutányos áron), úgyhogy most nagyon várom, hogy hazaérjen és örüljön, illetve nagyon remélem, hogy nem vágják ki az oviból James Dean és Darth Vader meszész autósz szerelemgyerekét.

407. fejezet – mese a szemtejen kisz pondjójoj

A Muszoldával ülünk valamelyik nap lefekvés előtt az ágyon, beszélgetünk az élet dolgairól (autók), majd anya témát váltva megkérdezi, hogy kije a Muci a mamának, mert szereti hallani. Mucolda a saját fontosságától meghatódva azt feleli, az ajan kisz cijjaga, anya olvad. Majd ezen a vonalon haladva azt is megkérdeztem, hogy kije apának, Muci önérzetesen azt feleli, a kedvenc kiszfia, anya tovább olvad. Majd anya vérszemet kap, és rákérdez, hogy és akkor anyának kije a Mucija, mire az óvodás ugyanolyan ellágyult hangon azt feleli: a szemtejen kisz pondjója. Pedig istenbizony csak egyszer mondtam ezt neki.

Az óvodával immár mindketten elégedettek vagyunk, egyesek reggelente indiánszökellésekkel vágtatnak be a csoportba, mások meg indiánszökellésekkel robognak le a lépcsőn, hogy folytassák az utukat a munkahelyük felé. Az óvoda óta Muci kezd intellektuálisan is felnézni rám a végtelen műveltségem miatt, mert kiderült, hogy én is ismerem a Süss fel napot (a végét is tudom!), meg a pereces verset is, pedig nekem nem mondta el a Júcsi néni*. Ugyanakkor vetélytársaim is lettek, mert például (szemrehányó hangnem) az Emesze szegített fejvenni a cipőmet, de megálltam, hogy megkérdezzem, ki az az Emese, mit dolgoznak a szülei, és tisztességes szándékai vannak-e. Utána azért kilestem az Emesét, aki valóban ott térdelt Mucolda előtt és adta rá a cipőt (pofám leszakad), a jövőben azért szemmel tartom.

És voltak az óvódával a kanzenban, Szentedjén is, ahol a beszámolók szerint bárány van és kecske, de a kecske kiköpi a répát. A répát előző nap szereztük be közösen kiválasztva a lónak, de Muci azt mondta, ő keres egy cicát, és inkább annak adja, végül úgy tűnik, méret szempontjából egy kompromisszumos megoldást választott. És ez a természetbarát hozzáállás más téren is dívik ott, úgy tűnik, mert amikor cipőt vettem magamnak, akkor Muci figyelmeztetett, hogy ana, olyat vedél, amije já van íjva, hod bio, mejt az a jó. Utána azt is mondta, hogy ana, vehetsz kettő cipőt isz, mejt nadon jó anuka vojtáj. A kettőt egyébként úgy értette, hogy vegyem meg a párját is.

Visszatérve a pondróságra, azt akkor említettem, amikor a múltkor volt egy nagyon hisztis nap (az alvás még nem megy az óvodában, az egyik első napon kérdeztem, hogy aludt-e, mire azt felelte, hogy nem, majd megkérdeztem, hogy a többi gyerek aludt-e, erre is azt felelte, hogy nem, és a következő kérdésemre, miszerint miért, azt válaszolta, hogy mejt nem hadtam őket. Na, ez elmúlt, most már “alszik”, de ha kérdezem, hogy becsukja-e közben a szemét, akkor tájékoztat, hogy nem), szóval volt a hisztis nap, amikor engesztelésül (nem akart hazamenni), elvittem cukrászdába, meg kapott a dm-ben gyerekesernyőt, ennek ellenére hisztizett, amikor hazaértünk, hogy ő nem akar kiszállni a gyerekülésből, minden csúnya, satöbbi, én meg hullafáradt voltam, úgyhogy tartottam neki egy kiselőadást az elkényeztetettségről meg a szemtelen kis pondróságról, amit csucsok megszeppenve végighallgatott, majd eszébe jutott az anyaleszerelő megoldás, félrebillentette a kis fejét, csábosan elmosolyodott, és azt mondta: miááááuu. Van, akikre nem lehet haragudni.

* Az óvodai neveket a személyiségi jogok védelmében megváltoztattam.

401. fejezet – a szobatisztaságról

Nem akarom elkiabálni, de tegnap este hat és hét között a Muci láthatóan eldöntötte, hogy szobatiszta lesz.

Az előzmények: nyár eleje óta próbálkozom nála, egész biliarzenálja van, sokat beszéltünk arról, hogy a nagyfiúk nem hordanak pelenkát és a bilibe pisilnek und kakilnak, de ha nem adtam rá pelenkát, akkor balesetek történtek (ugyanakkor mivel kipisilt az erkélyre vagy belepisilt a dömperbe, tudni lehetett, hogy képes lenne irányítani ezt a dolgot, ha akarná, csak nem akarja). Az apjánál egyszer pisilt a bilibe az agyonitatás, eszközön ültetés és hasböködés módszerével, valamikor két hete.

Az elmúlt két napban pucér seggel rohangált, én pedig felmosogattam utána a dolgokat, aztán estefelé megint megbeszéltük, hogy anyának nincs kedve takarítani, mennyire szomorú a bili, hogy SENKI nem pisil bele, és belengettem, hogy ha esetleg mégis belepisil, akkor kap békás gumicukrot. Utána leültem dolgozni, és egyszer csak hallom, hogy Mucika közli velem, miszerint ő most belepisil és belekakil a bilibe, erre bólogattam, hogy persze-persze (játékból gyakran csinált már ilyet eredmény nélkül), de utána tényleg állta a szavát.

Az ezt követő jelenetet egy nagyobb nemzeti ünnepséghez tudnám hasonlítani, békás gumicukrokkal. A külső szemlélő számára egyértelmű lett volna, hogy valamelyikünk minimum egy emberfeletti hőstettet hajtott végre. Utána viszont végigkérdezte az összes ismerősünkről, a plüssállatait is beleértve, hogy ők is bilibe/vécébe pisilnek-e, és láthatóan megdöbbentette, hogy igen, ezen elment egy kicsit gondolkozni.

Ma már nem is volt baleset, szépen intézte a dolgát az eszközbe, sőt, amikor el kellett mennünk a boltba, végig visszatartotta, és hazaérve letépte magáról a pelenkát, majd rohant a bilihez.

Ami a jutalmazást illeti, ma délben megkérdezte tőlem, hogy én kapok-e békás gumicukrot, ha a vécébe pisilek, amit remek alkalomnak találtam arra, hogy felvilágosítsam a korral járó kötelességekről és felelősségről, arról, hogy én nem kapok békát, de még így, külön jutalom nélkül is a vécébe pisilek, mert meghozom ezt az áldozatot a civilizált életvitelért. Mucika ezen is elgondolkozott egy kicsit, majd összegezte magában a hallottakat, és a következtetéseket levonva közölte velem, hogy nem baj, ana, majd én adok neked az én békámbój, ha üdeszen a vécébe piszijsz.

Mondjuk nem mindig ilyen aranyos, van, amikor pimasz is, de sajnos még a pimaszságot is aranyosan csinálja. Ma ültünk az asztalánál és ebédeltünk, én közben valami proofreadinget néztem át, és gépiesen mondogattam neki, hogy ne szórja már szét a rizst. Amikor Muci ezt megunta, visszaszólt, hogy ana, nugodjál máj meg, mire felkaptam a fejem és csúnyán néztem, mert felnőttekkel nem szemtelenkedünk. De még mielőtt ezt megfogalmazhattam volna, Machiavelli Mini arcán először riadalom futott át, mert rádöbbent, hogy ezzel kicsit elvetette a sulykot, majd széles, lefegyverző vigyor terült el rajta, és behízelgően hozzátette: mondta kisjéce. (Van ugye az a Szutyejev mese a kispipiről és a kisrécéről, amiben mindig mond valamelyik valamit, és ezt gyakran elmeséli, meg tovább is fejlesztette más sztorivonalakra).

Biztos nem a legjobb pedagógiai módszer, de muszáj összepuszilgatni, amikor ilyen gyorsan kapcsol meg vicces meg aranyos.

(A dackorszak olyanokban merül ki, hogy amikor a délutáni alvás után levettem róla a pelust, azt mondta, adjam rá vissza, akkor elmagyaráztam neki, hogy mi már nagyok vagyunk, anyán sem pelus van, hanem bugyi, és megmutattam, hogy látod, szép kék bugyi, mire toporzékolva azt válaszolta, hogy nincen!!! nem kék, pijos!!!, és ez akkora lükeség volt, hogy a következő pillanatban ő is elröhögte magát, pelenka feledve).

Ja, és ami a tejszínhab a mindennek a tetejébe, az egész napos bilis diadalmenet után este kijelentette, hogy ő már annyira nagyfiú, hogy pedálozni fog a biciklivel, majd felült rá, és pár próbálkozás után tökéletesen pedálozott, amire eddig szintén nem volt hajlandó. Utána mondta, hogy hívjuk fel apát elmondani, és az apjával teljesen koherensen megbeszélték, hogy ki pedálozik, ki pisil bilibe és ki apa kedvenc kisfia, én meg csak az államat szedegetem a padlóról, hogy mikor nőtt fel ennyire.

400. fejezet – amelyben öltözködünk

Ruhákról, képekkel.

muciruhak.01

A Muci újabban nagyon öltözködik, amikor például Sissónál nyaraltunk, akkor reggel külön szólt, hogy ana, a vijágosz ingemet veded fel jám, hod szép jedek a jánoknak. A virágos inge (egy világoskék alapos sötétbarna hawaii mintás darab egyenesen Floridából, tényleg nagyon cuki) amúgy is nagy kedvenc, és a Mucolda mániája, hogy az ingeket szépen, nyakig begombolva kell viselni, így történt, hogy a bilire szoktatás alatt (nem, még nem sikerült) élre vasalt, nyakig begombolt ingben rohangált itthon, középen semmi, a lábán viszont az inggel megegyező színű gumicsizma. Mindig nagyon kellett röhögnöm, ha ránéztem.

Lényeg, hogy bár van egy csomó örökölt meg ideszármazott darabja, gondoltam, az óvodakezdést ünnepelendő legyen néhány általa választott is, úgyhogy elmentünk a legközelebbi gyerekruhákat árusító üzletbe, ahol Mucolda a következőket válogatta ki magának:

muciruhak

I suspect there might be a pattern here, Dr. Watson. Különös tekintettel arra, hogy a nadrágokat én választottam, mert egyesek abból is meszész ajutószat akartak, én viszont, bár öltözködés terén liberális vagyok (not), úgy gondolom, hogy egy férfi ne viseljen olyan nadrágot, amin képek vannak.

A vásárlás egyébként nem indult simán, mert az elején, amikor még a pólókat nézegettem, és olyanokat mormogtam az orrom alatt, hogy ez nagy lesz rád, Mucikám, akkor Mucika, az igazi férfi azt válaszolta, hogy igen ana, ez nad jám, údhod szaaajnosz nem veszünk szemmit, hanem menjünk ajjafejé, játod, ott van a kijájat, menjéj te isz üdeszen. Utána viszont, mint a fenti kép bizonyítja, ráérzett a dolog ízére, és itthon köpni-nyelni nem tudtam, amikor közölte velem, hogy ész moszt fejveszem a szép kabátot ész te fénképezz je, kitajájtam, hod ezt fogom fogni ész úd fénképezz je, mondta, majd fotómodellesen illegetni kezdte magát a bölcsőnek támaszkodva és könyökölve (igen, össze lett puszilgatva).

muciruhak.02

Majd ugyanezt eljátszotta a pulcsival is, komolyan kezdek elgondolkozni rajta, hogy valami enyhén ripacs sztárocska lehetett előző életében, mert simán mosolyog vagy sír felszólításra, és megőrül a kameráért, de az a durva, hogy ez már az inkubátorban így volt, ahol a kamerának mosolygott először.

Cukihusi:

muciruhak.03

A legutóbbi beszólása pedig az (az ajtóban, kifelé menet), hogy először megkérdezte, hogy ana, nájad van a kocsikujcs?, majd az igenlő válaszomra még egyszer visszakérdezett, hogy de biztosz? mejt ninc kedvem megint visszaszétájni éjte, viszont mindezt olyan huncutul vigyorogva, hogy egyszerűen nincs más választásom, mint hogy hagyjam a fejemre nőni (amennyiben nem csapom előtte agyon).

399. fejezet – kávét

Csak értesítenék mindenkit, hogy a Muci továbbra is nagyon aranyos, és most nagyon beindult beszédfejlődésileg, ami nagy dolog, ha azt vesszük, hogy tavaly októberben kezdett beszélni.

Sajnos a meglendült képességeit leginkább arra használja fel, hogy az anyjának beszóljon, már-már kiskamasz szintet érve el. A múltkor például lent matatunk a konyhában reggel, amikor rákérdezett, hogy ana, mikor cinálod meg végje a kávét? (Azt hiszem, kezd összefüggésekre is ráébredni a kávé és a reggeli hangulatom között). Mivel azért nem csináltam meg még a kávét, mert őt láttam el mézes-sonkás szendviccsel (pfuj, de ő szereti), visszakérdeztem, némileg pikírten, hogy Mucikám, szerinted most mit csinálok?, mire ő gyermeki őszinteséggel azt felelte, hogy szejintem csak jájkájsz össze-vissza.

(A következő mondata az volt, hogy Ana, nem puszijgathatsz mindig, de röhögött, úgyhogy nem vettem komolyan).

397. fejezet – megvan még

igazából azért nem posztolok mostanában, mert nincs időm képeket szerkesztgetni, de akkor most egy gyors beszámoló képek nélkül, és majd holnap ábra.

Rengeteg minden volt, például a Mucolda születésnapja, ami a koraszülötteknél a hármas szabály szerint egy újabb nagy mérföldkő (az első három nap, három hét, három hónap és három év a kritikus különböző szempontokból), és mostanra teljesen elmúlt koraszülöttnek lenni. Fejben állítólag intelligensebb a koránál, testben jól megfelel (a háta gyenge, de azt csak én látom), ami rekordhosszúságú dévényezés után nagy öröm.

Születésnapjára a Mucus babaházat kapott, ami merész húzás volt tőlem, tekintve, hogy a Muci jelenleg három kisautóval alszik, kisautós meséket akar, autós videókat kér a youtube-ról, azt válaszolja arra a kérdésre, hogy ő micsoda, hogy én ed kiszautó vadok, és a múltkor elalvás előtt, félálomban azt suttogta a fülembe, hogy ana, én nadon szejetem az autókat. Ugyanakkor én nagyon szerettem volna egy babaházat, és igazából Mucolda is nagyon szereti, bár a nyuszi mellett lakik benne pár kisautó is (akik békésen élnek, főznek és alszanak egymás mellett).

Emellett kapott a nyuszi mindenféle verdás merchandise-t is, mert most az a nagy sláger (mióta a család egy barátja bevezette az életébe a filmet, amit nagyon szeret, csak a líraibb részeknél szól rám, hogy nem énekejnek az autók, hanem dojszan mennek, ana cinál vajamit), továbbá pont a születésnapján voltunk a Metróban, ahol meglátott egy tűzoltógarázst, amit nem volt szívem otthagyni. A tűzoltógarázshoz egyébként jár egy adó-vevő is, vagyis inkább adó, egy bigyó, amin nyomni kell a gombot, és közben bele lehet beszélni a hangszóróba. Ezt megmutattam Mucinak is, és javasoltam, hogy mondjon bele valamit, mire csak nézett rám értetlenül, hogy mégis mit mondjon. Felajánlottam a “mókus”-t, mint lehetőséget, amivel él is, úgyhogy azóta időnként felhangzik a ház különböző pontjain szigorú hangon, hangszóróból, hogy mókusz, mókusz!, ami elég vicces.

Beszédileg most már engem is kijavít, a múltkor üvöltöztünk egymásnak a két szint között, mint Wolowitzék a TBBT-ben, hogy ana itt van? mire én mindjárt megyek, Mucikám, csak csinálok egy kávét, amire a kis nyelvápoló azt kiabálta vissza, hogy nem cinájok, ana, hanem főzök.

Azt meg soha nem fogom megunni, hogy már beszélgetni is lehet vele. Van a korosztályában elterjedt szelektív süketsége, hogy ha kedvesen kérek tőle valamit, amit nem akar megtenni, akkor elengedi a füle mellett, csak a határozottabb hangnemre reagál (olyankor elnéző mosollyal, nagylelkűen megcsinálja, ha már ennyire szeretném). A múltkor nagy, színpadias sóhajjal megkérdeztem tőle, hogy Mucikám, miért kell veled mindig kiabálni, mire ő nagy komolyan megmagyarázta, hogy nem kejj kiabájni, ana, cak ha nem kiabájsz, akkoj nem üjök le, amiben végső soron teljesen igaza van (és természetesen agyonpuszilgattam).

És a legérdemesebb azért csinálni gyereket, mert hihetetlen módon felnyomja az ember önértékelését. Muci mindig megdicsér, amikor kiszállunk az autóból, hogy nadon üdesz vad, aminek az értékéből csak egy kicsit von le, hogy a múltkor beszállás közben figyelmeztette a kisautóját, hogy nadon kapaszkodj, kiszautó, mejt ana vezetni fog. Volt egy olyan játszótéri jelenet is, hogy egy kislány azt mondta a Mucinak, hogy az én anyukám orvos, mire a Muci azt válaszolta neki, hogy az én anukám meg szép (komoly aaawwwww-faktor mucianyuka részéről). Illetve a múltkor muszáj volt megvennem azt a narancssárga ruhát, amivel nagyon régóta szemeztem, mert leárazták, és amikor Muci meglátott benne, rögtön megjegyezte, hogy nadon szép a pijos szoknád, és azóta is kéri néha, hogy vegyem fel, továbbá mesét is költött már arról, hogy ész akkoj nadon szegének vojtunk, anának cak ed pijosz szoknája vojt, muszikának meg cak ed jégkondija, ész nadon szokat nevettünk.

És tényleg nagyon sokat nevetünk.

394. fejezet – pesti gyerek

A Muci délutánra belázasodott, úgyhogy közöltem vele, hogy nem megyünk ki motorozni, ő pedig erre halálosan megsértődött. Mivel a sértettségét távolról nem tudja kellőképpen érzékeltetni, beült az ölembe, és ott csinálta azt, hogy nem nézett rám, és biggyesztett szájjal duzzogott, én meg próbáltam kiengesztelni.
– Építünk garázst a Mucikával? – kérdezi az anyaállat behízelgő hangon.
Dániel biggyeszt, duzzog, nem néz.
– Játsszunk a mentőautóval? – próbálkozik a bukott anya kitartóan.
Dániel biggyeszt, duzzog, nem néz.
– Kérsz banánt, amit együtt vettünk a boltban? – terel lucia gasztronómiai zsarolást is alkalmazva.
Dániel erre rám néz, valami végtelenül megvető pillantással végigmér, majd azt feleli:
– Nem a bojtban vettük a banánt, hanem a közéjtben.
Kicsit azért büszke vagyok rá, hogy alig kilencvenegy-két centi, de beszólni már most tud.

393. fejezet – szegény Danika

Mucus mára már jobban van, legalábbis vidáman ébredt, majd tájékoztatott, hogy emedünk a bojtba és veszünk Daninak fekete autót (kinézte, hogy mit akar húsvétra, lábbal hajtósat), majd azért inkább feljött az ágyamba. Mióta ő is beteg, itt fetrengünk ketten, én dolgozom, ő játszik a három kedvenc kisautójával, és néha rám szól, hogy ő most anya helyén akar lenni, akkor helyet cserélünk. Azt is tudja, hogy mire való a szápópép, benne van az intejnet, az intejnetben van fiú [ez ő], vannak autók, és ana íjja az intejnetet. Illetve tegnap mondtam neki, hogy várjon egy kicsit, megnézem a Muci blogját, erre egész este azt magyarázta, hogy a fiúnak van bogja a szápópépben.

Valamelyik este heverészünk itt békésen, én kihasználom, hogy a gyermek engedékeny hangulatban van, és a hátát simogatom, mire egyszer csak álmodozva megszólal, hogy szejetem ana kezét. Ana erre természetesen elolvad, és visszakérdez, hogy és még mijét szereted anyának, malackám, mire Dániel elgondolkozik, majd tárgyilagosan azt válaszolja, hogy ana kubuját (a Kubu nagy sztár).

A múltkorjában meg kicsit mocskosan hozta haza az apja a barlangból, én éppen mosogattam, úgyhogy viccből odaszóltam Dánielnek, hogy vegye le a nadrágját, és tegye a szennyesbe, mire tényleg levette a nadrágját, és betette a szennyesbe. Álompasi. Teregetni is segít, csak még egy kicsit rövid hozzá.

Az OCD-jét meg tőlem örökölte, úgyhogy teljesen fel van háborodva, mióta kicseréltem a hálószobámban a kiégett izzót energiatakarékosra, mert arra nem fér rá a lámpabura. Azóta rendszeresen tárgyalásokba bocsátkozik velem arról, hogy visszatesszük a jámpa fedejét, mire elmagyarázom, hogy túl nagy az izzó, nem fér rá, erre azt feleli, hogy tedük vissza a kici jámpaköjtét, én tájékoztatom, hogy az elromlott, nem lehet visszatenni, erre hozza a kabátját, hogy emedünk a bojtba, veszünk kici jámpaköjtét. Mindezt naponta olyan tizenötször. Zavarja, na.

Ha már bolt, a múltkor előadott az egyik nagyáruházban egy monodrámát. Kérte, hogy vegyem ki a kocsiból, kivettem, jött mellettem, és egyszer csak hallom, hogy komolyan magyaráz valamit. Odafigyeltem, hogy mi van, és a Muci azt mondogatta, csak úgy maga elé, a világba, hogy ana mindig vásájoj, szegén Dani nem üjhet a kocsiban, a jábán kejj mennie Danikának, mert ana mindig vásájoj. Nagyon örültem, hogy gyermekvédelmisek nincsenek éppen a közelben, mert eléggé meggyőző volt.

A következő poszt az állatkerti kirándulásról fog szólni, már amennyiben sikerül betömörítenem hozzá a videót. Elöljáróban csak annyit, hogy ott láttam először úgy istenigazából hisztizni a Mucit (a végén a fáradtságtól), amikor nem engedtük agnussal, hogy az elefántok közt motorozzon, mire a következő pillanatban azt bámultuk halál kimerülten, de röhögve, hogy Dániel üvöltözve megpróbált kirángatni egy facsemetét a földből, hogy eldobhassa, miközben azt kiabálta, hogy de motojozunk az ejefántokkal.

390. fejezet – fényképet agnusnak

A Muci ma reggel azzal kelt, hogy megyünk a Zsófihoz autóval, utána azzal folytatta, hogy nézzük meg agnus képeslapját, majd elmesélte, hogy agnus hóban volt ott, és bement a házba, és fázott a lába. Utána közölte velem, hogy csinálunk fényképet agnusnak Muciról és Fániról, nagyon fog örülni.

Végül nem fényképet csináltunk, hanem videót, vagyis videókat, mert Nárcisz Dániel Kilián öt másodpercenként szeretné megnézni magáról az elkészült felvételeket (többször egymás után), egyébként viszont utálja produkálni magát lencse előtt, úgyhogy végszavazni kell neki.

Az első videóban már tudja a nevét (valamennyire):

A másodikban hozta a Fánit (alien-anyakirálynő), hogy róla is, úgyhogy Fáni is megmarad az örökkévalóságnak:

Felhívnám a figyelmet még az ún. büntető tekintetre, amikor azt mondom neki, hogy nem ülök le.