416. fejezet – főleg vonatokról

Először is egy őszebbi kép Muciról, amelyen (Szutyejev ihletésére) a gomba alá bújt állatokat keresi:

gomba

És természetesen jól van, milyen dojszan megnőttem, szokta magáról mondogatni merengve (most már a pöszeség és a sejpegés és a raccsolás nem játszik, ha odafigyel, csak nem mindig figyel oda).

Egyébként sikerült bebizonyítani a vele való kísérletekkel, hogy a szerzett tudás nálunk is öröklődik, mint a laposférgeknél meg az ógörög/római isteneknél (csak ezzel a két fajjal ellentétben mi nem esszük meg egymást), ugyanis a múltkor mondja, hogy ana, építettem neked ed tempjonyot, ész hajang isz van benne, mire természetesen megkérdeztem, hogy és kiért szól a harang, és erre azt a hemingwayi választ kaptam, hogy ne kéjdezz ilyeneket, ana, hát pejsze, hod neked szój, meg mindenkinek szój, de neked isz. Majd pár nappal később a villamoson közölte velem, hogy banánhalat akar enni, pedig Salinger munkásságával még meg sem ismertettem.

Amúgy a hemingwayi jelleget leszámítva is igazi férfi, még nyáron volt, hogy ő teljesen belemélyedt valami templonyépítésbe vagy hasonlóba, én meg csacsogtam neki közben, mondtam például, hogy és képzeld, vettem magamnak egy aranyos kis virágos nyári ruhát, mire Muci fel sem nézve azt felelte automatikusan, hogy nadon cinosz vad ebben az új juhában, ana. Remélem, ez a szokása megmarad, a férfiak amúgy sem értenek a ruhákhoz, az viszont mindig jól esik az embernek, ha azt mondják rá, hogy csinos.

Mostanában vonattal szoktunk munkába/oviba járni, és ez családunk 50%-a szerint a világ legizgalmasabb dolga (soha nem szűnő izgalommal szokta reggel találgatni, hogy most vajon  sztadej flöjt jön-e majd, vagy valami régi típusú, a tehervonat külön boldogság, ha látunk olyat, mert lehet találgatni, hogy mit visz. Muci továbbá egy időben folyton leszidott, hogy túl korán megyek érte az óvodába, majd az óvónők megsúgták, hogy a duplo vonattal szeretne többet játszani, mire elmentünk a játékboltba, és vettünk duplo vonatot (a nevelési elveimmel lehet vitatkozni, de egyrészt olyan ritkán kér bármit is, másrészt azt tervezgette titokban fennhangon, hogy elbújik az óvódában, és amikor mindenki hazamegy, akkor felkapcsolja a lámpát a székre állva, és akkor végre nyugodtan játszhat hosszan a duplo vonattal, és hát én nem szeretném, ha ilyen fiatal korában máshol éjszakázna a duplo vonat miatt).

Szóval vettünk váltókat, síneket, meg zsiráfos vonatot, meg mittudomén, úgyhogy azóta a hálószobám padlóját egy komplex vasúti hálózat foglalja el, a tévémben meg a Thomas megy időnként (mintegy mellékesen megkérdezném, nem látna valaki szívesen vendégül néhány napra? Olyasvalaki, akit semennyire nem érdekelnek a vonatok?), és nagy a boldogság.

A többi mese közül a Verdák 1-2 nagyon menő még, Az idő urai, a Kis Vuk, de fát pakolni meg a kazánba begyújtani meg teregetni, szóval dolgokat csinálni sokkal jobban szeret hálistennek, mint tévézni. Meg a múltkor felfedezte a boholytalanítómat, és három órán keresztül azzal szórakozott, hogy bolyhos ruhákat keresett, és boholytalanította, meg valamikor reggel azzal ébresztett, hogy hozott nekem csokipudingot kanállal, úgyhogy nagyon praktikus gyerek (nem beszélve arról, hogy milyen cuki). És a lelkemmel is törődik, éppen a vonaton ültünk a minap, amikor valahogy a bodzára terelődött a szó, és mondtam neki, hogy képzelje, már nem csinálnak bodzás túró rudit, mert az csak nyáron volt, és hozzáfűztem szófordulatként, hogy és ez nagyon szomorú, ezért tart itt ez az ország, mire Muci valami hihetetlen édes, vigasztaló hangon azt felelte, hogy jaj, ana, ezéjt még nem kejj szomojúnak jenni, biztoszan jesz bodzász jövő nájon isz, mire a környékünkön tócsává olvadt két-három néni (és kaptunk meggyes sütit az egyiktől, mondom, hogy praktikus gyerek).

Az egy kicsit aggasztott, hogy régóta mondogatja, hogy kéne nekünk egy kisbaba, majd ő megtanítja óvatosan lemenni a lépcsőn, meg mindenre, de elmagyaráztam neki, hogy ahhoz először egy apukát kellene keresnünk, mert az úgy működik. Most legutóbb az oviban viszont, amikor szóba hozta a témát, és megkérdezte (mini-ödipuszként), hogy mikor lesz már kisbabánk, rögtön hozzá is tette, hogy de anukát isz kejesszünk neki, majd kifejtette, hogy én ugye az ő anyukája vagyok, ész mindenkinek jeden szaját küjön anukája, mejt az úd jendesz dojog.

Szóval rendben vagyunk, csak egészség legyen, vonat, meg bodzás túró rudi.

412. fejezet – hőseinkről

Húsvét alkalmából megjártuk a rokonok nagy részét, ma meg kivittem a nyuszit a Hősök terére meg a Mezőgazdasági Múzeumba, mert metrózni akart. Állunk a szobroknál a Hősök terén, én olvasgatok, Muci a jovackász szobjokat nézegeti, majd egyszer csak egy irányváltással megkérdezi, hogy és az a fiú kicsoda. Mondom, ő a IV. Béla. Ekkor elkezdett számolgatni, majd kijelentette, hogy az ő kalkulációi szerint az az V. Béla, de tisztáztuk, hogy Bélából csak a negyedik, a többi fiú Könyves Kálmán, meg ilyesmi (neki isz vojt kiszjécész könyve?).

Ezután az a kérdés következett, hogy és alatta a képen miért fekszenek emberek. Erre elmagyaráztam, hogy volt a Muhi csata, ahol nagyon haragudtak egymásra és összeverekedtek, és sokan annyira megütötték magukat, hogy nem tudtak felkelni. Muci erre kijelentette, hogy képzejd, ana, amikoj mi jökdösződünk az Egonnaj az óvodában, akkoj az óvónénik azt mondják, hod nem szabad jökdösződni, ész nem cinájtak jójunk szobjot szem. Én erre egy kicsit pukkadoztam magamban, miközben próbáltam megfogalmazni, hogy ja, tényleg nem szabad lökdösődni, Muci meg ezen elgondolkozott, majd közölte velem, hogy ana, szejintem hojnap szójok az óvónéninek, hod cinájjanak jójunk isz szobjot.

Végül is, ami jár, az jár.

410. fejezet – a triceratopsz oké, az angyalka nem

Mucival ma lesz a Karácsony, mert holnap a nagyanyjához megyünk, holnapután apázik, és így lesz egy kis ideje az otthoni fára/ajándékokra is. A lakás amúgy szalad, semmit nem főztem még, de a lényeg megvan, mert tegnap betévedtünk a Butler’s-be, és vettünk mindenféle dinoszauruszos meg robotos karácsonyfadíszt Muci nagy örömére (eddig mindig egy, max kétszínű díszeket tettem a fára, hogy szép legyen, de ki tudna ellenállni egy zöld flitteres triceratopsznak, vagy egy gyöngyházfényű edmontoszaurusznak, esetleg egy sálas robotnak?).

Szóval ma reggel héttől nyolcig fenyőt díszítettünk, mint a képeskönyvekben, hogy én adogatom, Muci akasztgatja ügyesen, majd rohantunk a dolgozóba, közben mondtam neki, hogy szerintem mire hazaérünk, már ott lesz az ajándék a fa alatt. Muci természetesen visszakérdezett, hogy és ki teszi oda, mire bepróbálkoztam azzal, hogy az angyalka, varázslattal. Muci egy ideig méregetett, majd azt mondta, hogy jó, ana, de amikoj odateszed az ajándékokat, akkoj vidázz, hod ne töjjenek össze a díszek a fenőfán, jó?

(Azóta annyira kifáradt, hogy éppen a számítógépes szobában alszik hálózsákban az eszközök között).

409. fejezet – ovi, télapó, karácsony az autóban

Muci továbbra is teljesen jól van, az oviban az első két hétben sírt, hálistennek nem az elveszettgyerekes, elanyátlanodott sírásával, mint amikor tényleg baj van, hanem azzal a felháborodott bömböléssel, amivel büntetni szokott (és ami fél perc alatt abbamarad). Én imádom ezt az óvodát, nagyon jó választás volt, az óvónénik aranyosak és nagyon odafigyelnek a gyerekekre (annyira, hogy amikor az apja először ment Mucoldáért, arcról felismerték a folyosón), illetve a felnőttekre is, mert amikor játékból megrángatta a karom a szomszéd kutya, akkor az egyikük félrevont, hogy ha rossz kapcsolatban vagyok, azon lehet segíteni, tud adni telefonszámot. Ezen teljesen meghatódtam, annak ellenére, hogy nem vagyok rossz kapcsolatban (a kutyával is megbeszéltük a dolgot).

Mucolda állítása szerint nem szereti a gyerekeket és nem szokott velük játszani, ehhez képest most a héten az utolsó napon, amikor bekiabáltak neki a kislányok, hogy Daniiiiiii, itt van az anyukááááááád, akkor kijött egy pillanatra, hogy ana, ne hajagudj, de nekem moszt dojgom van, deje vissza készőbb, majd hozzáfűzte, hogy szejintem főzök ed kávét a jujkának, tudod. Itt jött a klasszikus jelenet, hogy én húzom kifelé, ő meg két kézzel kapaszkodik a szekrénybe, de nem akartam a csajok előtt megalázni, úgyhogy úgy tettem, mintha ő lenne az erősebb, viszont beígértem neki egy autós csokit otthonra, ha hazajön velem.

Otthon meg nagyon ügyes és önálló, simán segít főzni a konyhában (hoz, amit kérek), kitereget, egyedül pisil-kakil a nagyvécébe, szerintem izzót csak azért nem szerel még, mert nem éri el. Induláskor mindig megkérdezi, hogy ana, ude megvan a kapunyitód, a tejefonod, a kujcod, amire én vagy felháborodottan azt felelem, hogy persze, hogy megvan, vagy visszamegyek a kapunyitómért, a telefonmért és a kulcsomért.

A Muci legújabb szakmai ambíciója egyébként az, hogy ő csatornatisztító lesz, idézem: ész lesz ed nad catojnatisztító tjaktojom, de cak az út edik ojdaján tisztítom a catojnákat, mejt nem szabad ededül átszaladnom az útteszten, utána hazamedek, otthon isz tisztítok ed kisz catojnát, ész hozok neked a bojtboj cokit, te meg pihensz. Megkérdeztem azért, hogy honnan lesz ehhez csatornatisztító traktorja, én veszek-e majd neki, mire azt válaszolta, hogy nem, majd én veszek, te pihenj cak nugodtan. Reménykedjünk, hogy a csatornatisztító-traktoros bolt az út innenső oldalán van.

De a legimádnivalóbb az, amikor reggel, útban az óvoda felé sminkeltem a minap a dugóban, Muci meg megkérdezte, hogy miért festem ki magam. Erre azt válaszoltam, hogy azért, hogy szép legyek (a valós cél az volt, hogy úgy nézzek ki legalább, mint aki már felébredt), mire a húsnyúl őszinte értetlenséggel a hangjában azt mondta, hogy de hát te íd isz szép vad, ana. A világ legtökéletesebb pasija.

Viszont mostanában kiderült, hogy van egy másik anyukája, aki teljesen úgy néz ki, mint én, csak zöld ruhája van, és a lakásuk is ugyanilyen. Eleinte a másik anyuka állt nyerésre (kicsit aggódtam is), mert amikor vettem a Mucoldának egy mini bevásárlókocsit a Butlersben, akkor tájékoztatott, hogy a mászik anukám vett nekem kéket isz meg piroszat isz, hogy mindkettő jeden, de utána valamelyik délután mondta, hogy most vinnem kell őt, nagyon elfáradt, mert a másik anyukájával sokat gyalogoltak. Tudod, ana, neki ninc autója, magyarázta nekem, és itt már tudtam, hogy nyert ügyem van, mert anya autója a legcsodálatosabb dolog a világon a háztartásunkban lakó három éves korosztály szerint.

És Muci nagyon türelmes is velem, valamelyik reggel átjött az ágyamba játszani, amikor még kómáztam, úgyhogy mondtam neki, hogy kapcsolja le az éjjelilámpát a szobájában (égve szokta felejteni), hátha erre visszabújik még egy kicsit. Muci azt felelte, hogy nem. Amikor rákérdeztem, hogy miért nem, akkor rám nézett, egy kicsit hallgatott, látszott, hogy gondolkozik azon, hogyan magyarázhatná el ezt a legegyszerűbb szavakkal, hogy mindketten értsük, majd olyasmi hangon, mint egy kicsit fáradt, de elhivatott gyógypedagógus, elmondta, hogy tudod, ana, azéjt, mejt máj nem ég a jámpa a szobámban, ész azt nem jehet szokszoj jekapcojni, éjted?

Én meg elmondtam neki a havat és a jeget múltkor, a mélyhűtőből kinyert nagy jégdarabokkal illusztrálva a csapnál, hogy vízzé olvad, meg minden, és arról is tájékoztattam, hogy télen lesz olyan, hogy kint is ez lesz mindenhol. Ez rettenetesen megdöbbentette, egy darabig forgatta a fejében az információt, majd közölte velem, hogy ezt én apának isz ej fogom mondani. Megkérdeztem, hogy szerinte apa nem tudja-e ezt, mire határozottan azt válaszolta, hogy nem, apa nem tudja, de majd én ejmondom neki, hod hó jesz.

Volt közben a mikulásos eseménysorozat is, ennél hagytam, hogy hadd rendezze el magában, ahogy ő akarja (a logikátlanságokat nem szereti, úgyhogy a klasszikus történet eleve ki volt zárva, ugyanakkor az oviba ment rendes Mikulás), és végül arra jutott, hogy a Mikulás az oviba visz saját ajándékot, hozzánk meg azt hozza, amit biztosan én vettem neki, a Télapó csak egyfajta futárszolgálatként kézbesíti. A lakhelyét is beháromszögelte egyébként, mert ha a Mikulásnak rentábilis az oviba is elmennie meg hozzánk is eljönnie, akkor biztosan valahol az ovi és köztünk lakik, azóta időnként felveti, hogy nézzük már meg, nem abban a házban lakik-e véletlenül. A Mikulás lokalizációja azért fontos, mert Muci ragaszkodik hozzá, hogy vigyünk mi is neki ajándékot, mely célra elkülönített néhány csokit, köztük három különböző színű M&M’s-et. De mondtam neki, hogy a Mikulás nem szereti, ha meglátogatják, mert sokat dolgozik, és este már fáradt, úgyhogy ennyiben maradtunk.

A karácsonyt meg azt hittem, sikerült neki az óvónénikkel karöltve teljesen elmagyarázni, mert nagy értetlenség volt, de elmondtam a karácsonyfát, az ajándékokat, a gyertyákat, hogy utána már hosszabb ideig lesz világos, és igazából ezt ünnepeljük a szép, zöld fával, hogy nem lesz ovi egy ideig, satöbbi, de láttam, hogy valami még mindig zavarja ebben az egészben. Végül valamelyik nap, útban az ovi felé kibökte, hogy ész akkoj hod jesz, ana, ha eljön a kajácon, akkoj beüj ide mejjénk az autóba ész hazavisszük? Úgyhogy Mucival szólva, üljön be mindenki mellé a karácsony az autóba.

408. fejezet – az autókról

Mucinak nem csak annyira a mindene az autó, hogy állandóan autók járnak a fejében (néha kihallatszik, hogy vezetem az autót, nadon dojszan medek, kojmánozom isz), lefekvés közben nem azt mondja, hogy engem szeret, hanem azt, hogy ana, én nadon szejetem az autókat, vagy ana, én nadon szejetem ana autóját, és a kedvenc meséje a három kisautóról szól, akik óvodába járnak, meg olyasmit csinálnak, mint ő, hanem annyira, hogy állítása szerint ő is kisautó. Ezt nagyon komolyan veszi, a múlkor, amikor beszállás közben megkérdeztem, hogy beütötte-e a térdét, akkor azt felelte, hogy ana, én kiszautó vadok, szejintem ez nem a téjdem, hanem a kejekem, illetve valamelyik este közölte velem, hogy ana, én annija fájadt vadok, hod máj nem isz kiszautó vadok, hanem cak jojjej.

Amúgy úgy érzem, vigyáznom kell vele, mert a múltkor hallottam, ahogy mondogatja a hátsó ülésen, mintegy tervezgetve, hogy beszájjok ana autójába, bekapcojom, fojgatom a kojmánt ész megájjok a pijosznáj, majd kiszállás után alaposan végig kellett magyaráznom neki a pedálokat, miközben ott görnyedt a vezetőülés előtt, és figyelmesen memorizálta őket (azt nem sikerült elmagyaráznom, hogy miért hívják kéziféknek, amikor lábi pedál), úgyhogy mostanában nagyon ügyelek arra, el ne csórja a kocsikulcsot. Azért azt is tudatosítottam benne, hogy még kicsi a vezetéshez, mert nem éri el a pedálokat a lábával, aminek az lett a következménye, hogy a múltkor, amikor megkértem, hogy üljön le a lépcsőre (és vegye fel a cipőjét, azt felelte, hogy nem. Érdeklődésemre, hogy miért nem, közölte velem, hogy mert ő még kicsi. Erre mondtam neki, hogy dehogy kicsi, mire pikírten visszaszólt, hogy cak ahhoz vadok kici, hod vezesszem ana autóját? Ahhoz meg nem vadok kici, hod neked jeüjjek a jépcője? Némi röhögés után (amihez csatlakozott), tájékoztattam, hogy ez sajnos pontosan így van.

És a verdás (meszész autósz) cuccok a legkirályabb dolgok számára a világon, meg újabban anya fekete bőrkabátja. Közölte velem, hogy ő is olyat akar, és amikor vettük a hátizsákot a kirándulásra, akkor fekete alapon meszész autószat kért, merthogy neki fekete kabátja lesz. Mostanáig tartottam magam, de most téli cuccos leértékelés volt a C&A-ban, és találtam egy gyönyörű, fekete, szőrmebéléses (mű)bőrkabátot aránylag olcsón, meg kapott hozzá fekete alapon meszész autósz sálat, sapkát és kesztyűt, illetve egy fekete és egy sötétszürke polárt, ha már lúd (mentségemre szóljon, hogy az összes minden került összesen nem egészen tízezer forintba, bár a sapkát a nagymarosi kompmegálló palacsintázójában vettem nagyon jutányos áron), úgyhogy most nagyon várom, hogy hazaérjen és örüljön, illetve nagyon remélem, hogy nem vágják ki az oviból James Dean és Darth Vader meszész autósz szerelemgyerekét.

407. fejezet – mese a szemtejen kisz pondjójoj

A Muszoldával ülünk valamelyik nap lefekvés előtt az ágyon, beszélgetünk az élet dolgairól (autók), majd anya témát váltva megkérdezi, hogy kije a Muci a mamának, mert szereti hallani. Mucolda a saját fontosságától meghatódva azt feleli, az ajan kisz cijjaga, anya olvad. Majd ezen a vonalon haladva azt is megkérdeztem, hogy kije apának, Muci önérzetesen azt feleli, a kedvenc kiszfia, anya tovább olvad. Majd anya vérszemet kap, és rákérdez, hogy és akkor anyának kije a Mucija, mire az óvodás ugyanolyan ellágyult hangon azt feleli: a szemtejen kisz pondjója. Pedig istenbizony csak egyszer mondtam ezt neki.

Az óvodával immár mindketten elégedettek vagyunk, egyesek reggelente indiánszökellésekkel vágtatnak be a csoportba, mások meg indiánszökellésekkel robognak le a lépcsőn, hogy folytassák az utukat a munkahelyük felé. Az óvoda óta Muci kezd intellektuálisan is felnézni rám a végtelen műveltségem miatt, mert kiderült, hogy én is ismerem a Süss fel napot (a végét is tudom!), meg a pereces verset is, pedig nekem nem mondta el a Júcsi néni*. Ugyanakkor vetélytársaim is lettek, mert például (szemrehányó hangnem) az Emesze szegített fejvenni a cipőmet, de megálltam, hogy megkérdezzem, ki az az Emese, mit dolgoznak a szülei, és tisztességes szándékai vannak-e. Utána azért kilestem az Emesét, aki valóban ott térdelt Mucolda előtt és adta rá a cipőt (pofám leszakad), a jövőben azért szemmel tartom.

És voltak az óvódával a kanzenban, Szentedjén is, ahol a beszámolók szerint bárány van és kecske, de a kecske kiköpi a répát. A répát előző nap szereztük be közösen kiválasztva a lónak, de Muci azt mondta, ő keres egy cicát, és inkább annak adja, végül úgy tűnik, méret szempontjából egy kompromisszumos megoldást választott. És ez a természetbarát hozzáállás más téren is dívik ott, úgy tűnik, mert amikor cipőt vettem magamnak, akkor Muci figyelmeztetett, hogy ana, olyat vedél, amije já van íjva, hod bio, mejt az a jó. Utána azt is mondta, hogy ana, vehetsz kettő cipőt isz, mejt nadon jó anuka vojtáj. A kettőt egyébként úgy értette, hogy vegyem meg a párját is.

Visszatérve a pondróságra, azt akkor említettem, amikor a múltkor volt egy nagyon hisztis nap (az alvás még nem megy az óvodában, az egyik első napon kérdeztem, hogy aludt-e, mire azt felelte, hogy nem, majd megkérdeztem, hogy a többi gyerek aludt-e, erre is azt felelte, hogy nem, és a következő kérdésemre, miszerint miért, azt válaszolta, hogy mejt nem hadtam őket. Na, ez elmúlt, most már “alszik”, de ha kérdezem, hogy becsukja-e közben a szemét, akkor tájékoztat, hogy nem), szóval volt a hisztis nap, amikor engesztelésül (nem akart hazamenni), elvittem cukrászdába, meg kapott a dm-ben gyerekesernyőt, ennek ellenére hisztizett, amikor hazaértünk, hogy ő nem akar kiszállni a gyerekülésből, minden csúnya, satöbbi, én meg hullafáradt voltam, úgyhogy tartottam neki egy kiselőadást az elkényeztetettségről meg a szemtelen kis pondróságról, amit csucsok megszeppenve végighallgatott, majd eszébe jutott az anyaleszerelő megoldás, félrebillentette a kis fejét, csábosan elmosolyodott, és azt mondta: miááááuu. Van, akikre nem lehet haragudni.

* Az óvodai neveket a személyiségi jogok védelmében megváltoztattam.

401. fejezet – a szobatisztaságról

Nem akarom elkiabálni, de tegnap este hat és hét között a Muci láthatóan eldöntötte, hogy szobatiszta lesz.

Az előzmények: nyár eleje óta próbálkozom nála, egész biliarzenálja van, sokat beszéltünk arról, hogy a nagyfiúk nem hordanak pelenkát és a bilibe pisilnek und kakilnak, de ha nem adtam rá pelenkát, akkor balesetek történtek (ugyanakkor mivel kipisilt az erkélyre vagy belepisilt a dömperbe, tudni lehetett, hogy képes lenne irányítani ezt a dolgot, ha akarná, csak nem akarja). Az apjánál egyszer pisilt a bilibe az agyonitatás, eszközön ültetés és hasböködés módszerével, valamikor két hete.

Az elmúlt két napban pucér seggel rohangált, én pedig felmosogattam utána a dolgokat, aztán estefelé megint megbeszéltük, hogy anyának nincs kedve takarítani, mennyire szomorú a bili, hogy SENKI nem pisil bele, és belengettem, hogy ha esetleg mégis belepisil, akkor kap békás gumicukrot. Utána leültem dolgozni, és egyszer csak hallom, hogy Mucika közli velem, miszerint ő most belepisil és belekakil a bilibe, erre bólogattam, hogy persze-persze (játékból gyakran csinált már ilyet eredmény nélkül), de utána tényleg állta a szavát.

Az ezt követő jelenetet egy nagyobb nemzeti ünnepséghez tudnám hasonlítani, békás gumicukrokkal. A külső szemlélő számára egyértelmű lett volna, hogy valamelyikünk minimum egy emberfeletti hőstettet hajtott végre. Utána viszont végigkérdezte az összes ismerősünkről, a plüssállatait is beleértve, hogy ők is bilibe/vécébe pisilnek-e, és láthatóan megdöbbentette, hogy igen, ezen elment egy kicsit gondolkozni.

Ma már nem is volt baleset, szépen intézte a dolgát az eszközbe, sőt, amikor el kellett mennünk a boltba, végig visszatartotta, és hazaérve letépte magáról a pelenkát, majd rohant a bilihez.

Ami a jutalmazást illeti, ma délben megkérdezte tőlem, hogy én kapok-e békás gumicukrot, ha a vécébe pisilek, amit remek alkalomnak találtam arra, hogy felvilágosítsam a korral járó kötelességekről és felelősségről, arról, hogy én nem kapok békát, de még így, külön jutalom nélkül is a vécébe pisilek, mert meghozom ezt az áldozatot a civilizált életvitelért. Mucika ezen is elgondolkozott egy kicsit, majd összegezte magában a hallottakat, és a következtetéseket levonva közölte velem, hogy nem baj, ana, majd én adok neked az én békámbój, ha üdeszen a vécébe piszijsz.

Mondjuk nem mindig ilyen aranyos, van, amikor pimasz is, de sajnos még a pimaszságot is aranyosan csinálja. Ma ültünk az asztalánál és ebédeltünk, én közben valami proofreadinget néztem át, és gépiesen mondogattam neki, hogy ne szórja már szét a rizst. Amikor Muci ezt megunta, visszaszólt, hogy ana, nugodjál máj meg, mire felkaptam a fejem és csúnyán néztem, mert felnőttekkel nem szemtelenkedünk. De még mielőtt ezt megfogalmazhattam volna, Machiavelli Mini arcán először riadalom futott át, mert rádöbbent, hogy ezzel kicsit elvetette a sulykot, majd széles, lefegyverző vigyor terült el rajta, és behízelgően hozzátette: mondta kisjéce. (Van ugye az a Szutyejev mese a kispipiről és a kisrécéről, amiben mindig mond valamelyik valamit, és ezt gyakran elmeséli, meg tovább is fejlesztette más sztorivonalakra).

Biztos nem a legjobb pedagógiai módszer, de muszáj összepuszilgatni, amikor ilyen gyorsan kapcsol meg vicces meg aranyos.

(A dackorszak olyanokban merül ki, hogy amikor a délutáni alvás után levettem róla a pelust, azt mondta, adjam rá vissza, akkor elmagyaráztam neki, hogy mi már nagyok vagyunk, anyán sem pelus van, hanem bugyi, és megmutattam, hogy látod, szép kék bugyi, mire toporzékolva azt válaszolta, hogy nincen!!! nem kék, pijos!!!, és ez akkora lükeség volt, hogy a következő pillanatban ő is elröhögte magát, pelenka feledve).

Ja, és ami a tejszínhab a mindennek a tetejébe, az egész napos bilis diadalmenet után este kijelentette, hogy ő már annyira nagyfiú, hogy pedálozni fog a biciklivel, majd felült rá, és pár próbálkozás után tökéletesen pedálozott, amire eddig szintén nem volt hajlandó. Utána mondta, hogy hívjuk fel apát elmondani, és az apjával teljesen koherensen megbeszélték, hogy ki pedálozik, ki pisil bilibe és ki apa kedvenc kisfia, én meg csak az államat szedegetem a padlóról, hogy mikor nőtt fel ennyire.