lucia bejegyzései

355. fejezet – él és virul

Közzétéve Szerző:
26

Holnap megpróbálom levideózni a pusziosztó Mucit, de tényleg szédelgő, ahogy megírtam. A plüssök mindig kapnak puszit (bár az apjánál másodszorra már azt mondja, hogy nem, ott biztos férfiasabb a légkör), a múltkor azon is rajtakaptam, hogy a papucsomat puszilgatja, de az a legédesebb, amikor végre kikönyörgöm, hogy nekem is, akkor igazi szívtipróként a két kis kezébe veszi az arcom, mélyen a szemembe néz (némileg bebandzsítva), majd nyom egy nagy cuppanósat a számra. El kell olvadni.

Tegnap egyébként eltűnt, éppen mosogattam, mögöttem molyolt, és egyszer csak megfordulva azt látom, hogy sehol nincs, de ráadásul szólongatásra sem pingetett vissza, komolyan, a levegő belém szakadt. Gyorsan leellenőriztem a lépcsők alját, szerncsére nem volt leesve, aztán felmentem, gyerekszoba üres, de végül megtaláltam. Az történt, hogy felsettenkedett a lépcsőn (naponta többször felmegyünk, sose akar leesni, de azért egyedül, hátvéd nélkül nem szoktam engedni), az ágyamnak a zsinórja segítségével a szélére húzta a notebookot, óvatosan leemelte, felnyitotta, és éppen egy gmail chatet írt az egyik ismerősömnek, azért volt olyan csendben. Eszem megáll, azt hiszem, erről még elbeszélgetünk, hogy a mi családunkban nem hordjuk egymás bugyiját (pelenkáját), és nem használjuk egymás gmai accountját (gyorsan regisztráltam is neki a saját nevére, meg írtam levelet, meg minden).

Amúgy meg beszélget keményen, van egy új szó, a bi, de hogy ez mi lehet, arról fogalmam sincs. Meg a múltkor az ajtónak magyarázta, hogy bögre, elem, tök érthetően, de ezen valószínűleg valami mást érthetett, mint én szoktam. Viszont ha már bögre, az a kedvenc szórakozása, hogy lenyúlja az üres kávés- vagy teásbögréimet a kanállal, és eljátssza velük a kanállal evést, iszonyatosan cuki. Meg lassan már villáztatni is fogom, mert azt is érti, legalábbis a légvillázást. És társaságban mindent utánoz, a múltkor például a gyerekszobában pizzáztunk, ott is teljes természetességgel beült közénk a saját kis pizzacsücskével és társalgott velünk, meg imitálta alie-t, ahogy a falra ragasztgatta a csillagot. Szóval továbbra is ő a világmuci, csak én nem érek rá, mert munka, társadalmi élet, a gyerekkel meg inkább játszom, mint hogy blogoljak róla, de azért majd igyekszem.

354. fejezet – kedves naplóm

Közzétéve Szerző:
11

Ez is csak rövid most, de muszáj, mert kapcsolati mérföldkőhöz érkeztünk a Mucival.

Cuppogni már régen megtanítottam, de eddig nem rakta össze, hogy miért, érzelmeit szimpla arconnyalással fejezte ki, én meg nem sürgettem, gondoltam, kivárom, amíg ő is akarja. Erre ma teljesen váratlanul a nyakam köré fonta a két kis karját, és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, majd némi hatásszünet után megismételte a műveletet, hogy kétségem se maradjon a szándékai felől. Késöbb rajtakaptam, hogy a plüssbárányt is megpuszilja (majd a nyakánál fogva felakasztja az ágyrács kacskaringójába, mint egy népdalban, de ezt szerintem csak azért tette, hogy később is megtalálja majd).

A Muci egy pusziszédelgő lett.

353. fejezet – beszélget, szép és technikás

Közzétéve Szerző:
10

Nem akarom én elhanyagolni a Mucit blogilag (amíg nem tud olvasni, addig van itt jó világ), de egyszerűen nincs kapacitásom beformázgatni a képeit, úgyhogy most csak szöveges jelentés.

Elvittem a dévényes terapeutájához állapotfelmérésre, aki azt mondta, ne aggódjak, a Don nagyon hipotón volt, és ezért nem jár még magától, de kapaszkodva tök jó a tartása, a lábával is szépen lép, csak meg kell erősödnie a hátának. És szerinte ha tornáztatnám vagy ő kezelné, azzal többet ártanánk (mert az azért babaszemmel kínzás), mint amennyit segítene, ha mozog eleget, akkor magától is jól lesz. Mivel eddig nagyon lelkiismeretesnek ismertem meg, hiszek neki. A Muci eközben gyorsan végigment az ottani játékokon, majd boldogan talált két mobiltelefont, amiket elvettem tőle, ekkor viszont rávetette magát a kazettásmagnóra, és nem túlzok, fél perc alatt megtanulta rajta, hogyan kell kivenni a kazettát, visszatenni, elindítani, megállítani.

2010 egyébként a fogak éve nálunk, nekem jön a második bölcsességes, a Mucinak meg láthatóan kijött a bal alsó négyes, illetve a jobb alsó hármas, tekintélyes méretű nyáladzás kíséretében. A darabos kaját viszont azóta is kiköpködi, ha nem töpörtyű vagy pörkölt.

Ha már kaja, elmondom a fényképeket, amiket azóta sem volt időm beszerkeszteni. Agnus itt volt 31-én, akkor fotózkodtunk, az egyiken a Don agnus mellett áll, és tulajdonosi mozdulattal nyugtatta a térdén a kezét, ilyen hipercool pózban, azt majd fel is teszem, miután levágtam róla agnus nem publikus részeit.

Meg volt olyan, hogy ketten könyörögtünk a Mucinak, hogy esdekeljen éhező kisgyerek módjára a zsíroskenyérért, amit egészen addig a pillanatig magától csinált, amíg elő nem került a fényképezőgép. Mindezt azután, hogy megette, illetve megetette velünk az agnustól kapott doboz csokis keksz felét (a másik felét széjjelmorzsolta a padlón, illetve belekente a kanapéba, mi így mulatunk szilveszterkor).

És a Muciban még az is tök jó, hogy lehet vele beszélgetni, a visszatérő viccünk például az, hogy rámutat a lámpára, és azt mondja, nem bámpa, vagy bámpa nem, amin nagyon nevetünk, mert ez nagyon vicces, hogy már majdnem be tud csapni. Továbbá olyan komplex, mélyebb megtárgyalnivalóink is vannak, hogy például rázogatja a nagy fikusz köré kerítésként odarakott szárítót, és mondogatja, hogy hoppá (a hoppá azt jelenti, hogy valami mindjárt nagyon le fog esni véletlenül), én meg mondom neki, hogy nem hoppá, gyere ide, Csucsukám, mire Csucsuka az illúzióim eloszlatása végett közli velem, hogy nem-nem dejide, hoppá. Hasonló jellegű konfrontációnk, amikor megkérdezem, hogy kaka történt-e, mire a Don helyesel, hogy kaka, és a javaslatomra, hogy akkor cseréljünk pelenkát, azt válaszolja, nem-nem, és elszalad. Azért cserélünk, mert korlátozó szülő vagyok.

És a lelke is érzékeny, amikor a konyhában sündörög körülöttem, és véletlenül meglököm, akkor jobban teszem, ha azonnal lehajolok hozzá, és bocsánatot kérek tőle, megmagyarázva, hogy nem direkt csináltam, mert különben ország-világra szóló műhisztit rendez a méltatlanul kezelt gyerek (nagyjából fél percig, amíg eszébe nem jut, hogy az alsó fiókot ma még nem pakolta ki). Szóval ügyesen neveljük egymást tisztességes bánásmódra.

Ja, meg a fésülködés. A Muci imádja, ha fésülöm, és közben mondogatom, hogy mennyire szép ez a gyerek, úgyhogy amint teheti, lenyúlja a fésűt, és egyedül fésülködik, lehetőleg elém állva a kis önelégült, füligérő babapofijával, és elvárja, hogy mondogassam, milyen szép ez a gyerek. Egy nárciszt csináltam belőle.

És rászoktattam, hogy ha valamelyikünk véletlenül direkt kiborít egy doboz akármit, azt össze is kell szedni, aminek pillanatnyilag a kétszereplős stádiumában tartunk, vagyis én ülök a földön a dobozzal, a Muci meg szedi a dolgokat, és a kezembe nyomja, hogy tegyem bele. Gyanítom, munkaerő szempontjából nem ez a leghatékonyabb módszer, és engem simán el lehetne bocsátani minimális végkielégítéssel a pakolóiparágban elfoglalt pozíciómból, de olyan jó vele együtt dolgozni valamin.

Az apukájától meg rengeteg (ezres nagyságrend) sok foszforeszkáló csillagot és égitestet kapott az itteni ágya fölé (az ottani fölött már van), pillanatnyilag próbálom kirakni belőlük a főbb csillagképeket, és remélem, nem zavarja meg a sok hold. De majd ezt is elmagyarázom neki.

352. fejezet – francia eleganciával

Közzétéve Szerző:
16

Ez nem igazi bejegyzés, de muszáj leírnom, mielőtt elfelejtem.

A körülményekhez tartozik, hogy a Muci imádja a textilpelusait, azokkal alszik, és ha talál egyet, vagy ráfekszik és hozzábújik, vagy a nyakába veszi hátulról, mint a díjbirkózók a törölközőjüket, és úgy folytatja útját. Vagy mindkettő.

A Muci ugye az ünnepek tiszteletére megtanulta a fiókokat húzogatni, és nem is kispályás, ma már a komódfiókokat is simán kezelte, amikbe három Muci is beleférne, ha ügyesen belegyömködnénk őket (most álljunk meg egy pillanatra, és elhomályosuló tekintettel képzeljük el három Muci cukiságfaktorát, én legalábbis ezt teszem). A középsőben a zoknijaimat és a harisnyáimat tartom, na azt kezdte kipakolni a Don, módszeresen: zokni kivesz, alaposan megnéz, hátradob, nyúl a következőért. Én meg őt figyeltem, hogy mikor unja meg, és kezdhetek visszapakolni, és akkor egyszer csak kihúzta a fél pár fekete necc-combfixemet, elragadtatva azt mondta, hogy “ó! jaj!”, majd egy elegáns mozdulattal a nyakába kanyarította, és odament a tükörhöz, hogy te-te-tézzen a másik (hasonlóan öltözött) babával.

Nincsen ennél az enyémnél viccesebb gyerek.

351. fejezet – szalonképes Muci, aki Arany János

Közzétéve Szerző:
27

Ebben a bejegyzésben is lesz videó, meg sok evés, karácsony alkalmából.

 

A Muci a legősibb magyar hagyományokat követve hülyére zabálta magát karácsonykor. Az a Muci, aki a véletlenül egyben maradott pár milliméteres répadarabot undorodva kiköpi, és a cérnaszálnyi csirkehúsrostot kétségbeesetten túrja ki a szájából olyan arccal, amiről lerí, hogy szerinte én őt meg akarom ölni, és igazán tudhatnám, hogy a babák nem képesek darabosat enni, szóval ez a Muci elcsórt tőlem és gond nélkül elfogyasztott három darab libatöpörtyűt. Majd a hurmámra (datolyaszilva, satöbbi) is addig ácsingózott, amíg le nem vágtam neki egy vastag szeletet (egy centis, kábé 6 centis átmérővel), hadd nyalogassa, erre azt is megette az utolsó morzsáig. A csipszről már szólni sem merek (ilyen puccos, organikus csipsz volt, úgy kaptam), de a főtt répa még mindig “pfuj, megfulladok” egyben. Ami érthetetlen, mert pépesítve az is megy.

Ami a mozgását illeti, ki tudja nyitni már a konyhaszekrényeket is, nem csak a fiókot, támaszkodás nélkül viszont csupán akkor áll meg, ha véletlenül megfeledkezik magáról. Viszont csinált egy nagyon édeset a napokban, szorosan belemarkolt a hajába két oldalt, és úgy próbált felállni (állásba húzni magát), szóval lehet, hogy a hajvágással én vetettem hátra a mozgásfejlődésben a minisámsont. A lépcsőn gond nélkül közlekedik, mondjuk az egyedül tiltott zóna, de mindig nagyon örül, ha mondom, hogy menjünk fel, Mucikám, és akkor mászhat előttem, én meg óvó jelenlétemmel követem. A motorral játszani is szeret, de azt úgy csinálja, hogy tolja maga előtt (térdenkúszva), és berreg. Ez a térdenkúszás amúgy is megy, ha tele van a keze, akkor térdenjárva közlekedik.

Amúgy ismét egy nagyon édes korszakába érkezett (bár mikor nem abban van), akármire rámondom, hogy aranyos, akkor megsimogatja, sőt, velem is sokat kedveskedik, simogatja az arcom, bár ha nem ér el jól, akkor belemarkol a hajamba, határozottan odahúzza a fejem, és úgy simogat. Tegnap nagyon jól szórakoztam, mert balladákat szavaltam neki, és mondtam, hogy ez Arany János, mire reflexből megsimogatott, hogy igen, nagyon arany(ján)os vagyok. És az is borzasztó cuki, amikor leülök a kanapéra, ő meg az ölembe veti magát, szemből, lovaglóülésben, és nagy lendülettel újra meg újra átölel, közben puszilgat.

Egyébként meg tök jól elvan, mindig siet valahová, intézkedik (amennyiben nem magyaráz fennhangon, és nem hallom, hogy mászkál, akkor biztos rosszalkodik valamit). Tegnap például délután kimentünk egy kicsit, ráadtam a cipőjét, és adtam volna a kabátot is, mire elrohant, kihúzta a konyhaszekrény két alsó fiókját, átrakta a gyufát az egyikből a másikba, visszatolta a fiókokat, majd visszarohant hozzám, testbeszédével azt fejezve ki, hogy ne haragudjak, de ezt még mindenképpen el akarta intézni indulás előtt.

És eddig például csokit nem evett, de most felfedezte a zselés szaloncukrot, erről szól az alábbi videó. Előbb papírostul szüttyögteti, majd mély döbbenettel konstatálja (“jaj”), hogy a papírban csoki van, és úgy 1:35-től érdemes megfigyelni, hogy úgy érzi, miszerint ő valami rosszaságot csinál (tudja, hogy nem szeretem, ha a szájába vesz dolgokat), ezért a lehető legártatlanabb arckiejezését ölti magára (ha tudna fütyörészni, fütyörészne is), és nem néz a szemembe, hátha akkor nem veszem észre.

A videón továbbá először a nagy szereplési vágy miatt majdnem leesik a kanapéról, de megoldja, a szalont rambósan mentve (elkaptam volna, ha nem látom rajta, hogy jól esik), illetve a végét én úgy terveztem, hogy szépen kisétál a képből, de ő láthatóan úgy, hogy tigrisugrással leveti magát. Ezek exkluzív felvételek, borzasztó régen nem láttam már esni, biztos megzavarodott a cukortól.

Az összes olvasónak és kommentelőnek ezúton is boldog új évet, és köszönjük a látogatásokat.

350. fejezet – sokat játszunk, az idő szép

Közzétéve Szerző:
19

Ebben a fejezetben a Muci több szempontból is tanúságot tesz kiemelkedő bölcsességéről, a korához képest különösen, a végén lévő videóban pedig elbújik, de szerencsére meglesz.

A Muci az egy okos. Már eleve így született, de az idő múlásával ez csak fokozódik nála. Tanult például két új szót, az egyik a “hoppá”, ami az örök favorit “jaj”-jal rokon értelmű, a másik pedig a “nnnya”. Feltűnt neki ugyanis, hogy amikor befejezek valami nehéz munkát, például felcipelem az emeletre, akkor azt mondom, hogy nnna. És ő is teljesen helyénvaló kontextusban alkalmazza, például lepakolja a könyvespolc egyik szintjét, majd a jól végzett munka örömével, büszkén kijelenti, hogy nnnya (ezzel is megvolnánk).

És az is nagyon intelligens dolog tőle, hogy ha a szomszéd szobában a kutatómunkája során talál valami megegyezésünk értelmében nem babának való tárgyat, például egy ollót, akkor hangosan átkiabál nekem, hogy jaj-jaj, baba, jaj-jaj! És addig abba sem hagyja, amíg oda nem megyek, és el nem veszem tőle. Egyébként meg rájött, hogy mi elég együgyűek vagyunk, ezért velünk felnőtt nyelven kell beszélni, nem pedig halandzsázni, de a szókincse sajnos még elég szűkös, mindenesetre nagyon édes, amikor az erdei kirándulást (vagy akármit) megpróbál lelkesen, a saját szavába vágva úgy elmagyarázni, hogy jaj vau hoppá baba, baba! vau-vau.

Meg nonverbális formában is nagyon megy neki a sztorizgatás velem. Mostanában úgy alakult, hogy megint nagyon a bögyömben vannak a medvék, mert olvastam az interneten, hogy az ötszáz kilós nagy jegesmedve-anyák átlagosan ötszáz grammos életképes kölyköket szülnek, és ezt felháborítónak tartom, mert tudom ugyan, hogy az embereknél a legrosszabb a szülőcsatorna átmérőjének és a babák méretének az aránya, de ez azért túlzás, ez olyan, mintha én hatvan grammos egészséges gyerekeket tudnék szülni (mármint terhesen lennék 60 kg normál esetben). Én eleve félek a medvéktől, nem igazságos, hogy még a szülés sem árt nekik. A Mucinak viszont egy egész medvefarmja van, úgyhogy miután megtanítottam neki, hogy minden plüssállat aranyos, simi-simi, most úgy döntöttem, felvilágosítom az élet kegyetlen tényeir is, és eljátszottam, hogy a karácsonyi plüssmedve ham-ham megeszi a plüsstehenet (nem kell izgulni, jó vége lesz). Erre Muci odajött, kirántotta a kezemből és eldobta a plüssmedvét, majd megsimogatta aranyosan a tehenet (utána reflexből őt is eldobta, de ez szerintem már nem képezte szorosan a történet részét).

Meg, ha már dobálózás, van ez a szókása, hogy tápszer után nagy ívben elhajítja a cumisüveget. Én többször megbeszéltem vele, hogy ezt nem szeretem, mert csupa tápszer lesz minden, meg az üveg is összepiszkolódik, oda kell adni nekem, és én szépen beteszem a hűtőbe. Úgy tűnik, ezt Muci meg is értette, mert ugyan azóta is nagy ívben elhajítja az üveget, de lelkesen utánarohan, és odahozza nekem, hogy betehessem szépen a hűtőbe.

És akkor jöjjön a videó. Ezt először fel sem akartam rakni, mert istentelenül gügyögök rajta, részben a fáradtság miatt (karácsonykor készült, rohangászás után), részben meg mert egy ilyen cuki gyerekkel nem lehet nem gügyögni. De muszáj mégis berakni, mert látszik rajta, hogy a nagyon okos Muci, miután megkérdezem tőle, hol van az az aranyos kisfiú, előbújva megsimogatja a saját fejét, hogy lássam, ő az aranyos kisfiú. Néha meg kell enni.

 

349. fejezet – amelyben a muci karácsonyt ül (már megint)

Közzétéve Szerző:
19

Indításnak a legjobb karácsonyi dologról nem a legjobb fotó, de amikor igazán édes, akkor mindig elrontom, vagy nincs kéznél a gép:

A többi csak felesleges csacsogás, de azért megírom.

 

Szóval azt mondják az okosok, hogy a gyerekek mindig az ünnepek körül indulnak be fejlődésileg nagyon látványosan, mert akkor a sok kellemes inger stimulálja őket. A Muci sem kivétel, de sajnos nem járni kezdett el (bár ez előtt mindenki értetlenül áll, mert ha a fél kezemet fogja, simán gyalogol bármennyit, és nem rajtam van a súlya, de egyedül nem mer), hanem megtanulta kikapcsolni a kikapcsolható elosztót (és ezzel a fél házról levenni az áramot), illetve kihúzogatni a konyhai fiókokat kipakolás céljából. Most ez jutott.

De tényleg az a legjobb dolog a világon, hogy van egy halálosan cuki kisfiam, aki leül a lépcsőre, és onnan beszélget velem, ha a konyhában molyolok:

De akkor kezdjük a Zoárdajándékozók listájával (és bocs, ha kihagyok valakit, ezt a tempót egyszerűen nem lehet bírni).

Volt először ugye TZG, akitől a csúszdát kaptuk, ami továbbra is nagy ász, úgy is, mint csúszda, és úgy is, mint járássegítő eszköz (továbbá nappalink dísze és éke).

Andreától kaptunk egy csomó nagyon aranyos kinőtt gyerekruhát, aminek köszönhetően a Don feneke nem csak melegben van, de igen esztétikus látványt is nyújt például a piros-fehér csíkos harisnyában, aminek Cutie Pie, vagy mi van a popsijára írva (ettől elolvadok, mert nekem is megbetegítette a lelkem a kismamaság), továbbá a piros harisnya fölé a gyermek stílusosan piros kordnadrágot húzhat. Többek között.

Mondjuk kinőttruha kategóriában egyértelműen Ana nálunk a sztár, akitől szintén óriási pakkot kaptunk, szebbnél-szebbekkel, de a lényeg a tarajos ősgyík-kardigán, ami mindenki szerint a világ legjobb cucca, és a Muci is igen büszke arccal viselte a tudatot, hogy ő most szép:

De tényleg konkrétan szereti, mr.a a tanúja rá, hogy az első nap, amikor rajta volt, az esti fektetésnél harsány nem-nem-nem-mel tiltakozott, amikor levettem róla. Illetve még egy kép, profilból, a minőségekért továbbra is elnézést, de Muci abba a korba ért, amikor vagy másfelé néz, vagy elszalad, vagy nincs nálam fényképezőgép, vagy rosszul állítottam be. Gyereket nehezebb fotózni, mint vadászrepülőt, az legalább nem tud az arckifejezésén változtatni.

Ezen a fotón nézi éppen megbűvölten a Derült égből fasírtot, se előtte, se azóta nem néz semmit öt másodpercnél tovább.

A következő ajándékozó Tünde volt, akinek most az istennek sem találom a blogját a levelezésünkben, és hogy milyen nicken fut, de rengeteg hasznos infót írt már, most meg egyenesen küldött gyerekhámot-pórázt a Donra, amit tök jól visel, de mivel mostanában leginkább négykézlábazik és a kedvenc témája az, hogy vau-vau (agnus: Mucikám, hát úgy viselkedsz, mint akit a kutyák neveltek fel), egyelőre inkább nem viszem így emberek közé, majd ha két lábra emelkedik. Addig szorgalmasan gyakorlunk házon belül.

Volt még az ismeretlen képeslapíró, aki a kiadóba küldött pénzt a gyermeknek és nekem, abból a Don gyereknotebookot kapott, részletesebben később (remélem, arra szánta az illető, hogy nem praktikus, ugyanakkor sok örömet okozó hülyeségekre verjük el, amennyiben nem, akkor a téli ruháit kapta ebből).

Az L. ugye hozta a Cookie Monstert, az nagy királyság, bár a Muci egyelőre nem érti ezt az ügyet, és ne feledkezzünk el agnusról sem, aki idén annyit játszott vele és vigyázott rá és csalta strandra, és annyi mindent tanított neki, mintha a másik (fiatalabb, magasabb, szebb, jobb hangú) anyukája lenne, pedig ehelyett érettebb férfiakkal is szórakozhatott volna.

És akkor a család még csak most jön.

A Don ugye öreg róka a karácsonyozók között, ez már a második neki, nem beszélve arról a sok egyéb ünnepről, amit megélt, volt szülinapja is, meg minden. Szóval tudja, mi ilyenkor a dörgés, emberekhez megyünk, emberek jönnek, ő a világ közepe, és ezt borzasztóan élvezi, legszívesebben le sem feküdne soha többé (hálistennek, amint lerakom, koppan a szeme). Az anyai nagyszüleitől kapott sok mindent, többek között egy babamotort is, és bár én is motort vettem neki, de ez most jól jött ki, mert ugyanaz a márka és megjelenés mindkettő, csak az enyém eggyel nagyobb méret, arról még nem ér le a lába.

Az öcsémtől egy olyan kutyát kapott, aminek ha megnyomja a farkát, akkor világító szájjal ugat, természetesen ez volt a sláger, 30+ perc elmélyült játék.

Az apai nagymamájától először is rengeteg törődést kapott most ősszel, sokat voltak együtt, mindig jó kezekben tudhattam a gyereket nála, illetve beesett neki egy overál, egy sapka, egy szőrös kék meleg kardigán, és hivatalos ajándékként egy babafényképezőgép, ami megunhatatlan szintén (világít és hangot ad), mondjuk tarhonyakártevőék jóvoltából van már neki igazi is, de mindkettőt szereti.

Az apukájától kapott egy karácsonyesti játszást joghurttal és almabanánnal, továbbá kapni fog egy tök jó dolgot, ráadásul ide, de ez most még titok, én meg vettem neki egy csomó aranyos téli ruhát, a már említett kismotort, meg egy nagy komoly ötéveseknek való babaszámítógépet igazi egérrel, aminek van vagy 25 beállítása, amiből ötöt ő is tud használni (ismerkedés a betűkkel, számokkal, hangokkal, stb), az építőjátékot meg már korábban megkapta. Továbbá, ha nagy lesz, használhatja a távcsövemet, a mikroszkópomat és a jellybelly-automatámat is (ha jó lesz, de ő mindig jó).

És egyrészt kicsit nyomaszt a gondolat, hogy ha idén kapott két motort, számítógépet, kutyát és fényképezőgépet, akkor a további évek során mivel fogom ezt felülmúlni, de megnyugtat a tudat, hogy a legjobban még mindig annak örül, ha a földön henteregve csikizem, és közben vele sikongatok.

348. fejezet – amelyben a Muci nem akar enni

Közzétéve Szerző:
32

Azért jó videókat csinálni a gyerekről, mert visszanézve eszembe jut minden, amit elfelejtettem megírni róla.

Az első az, hogy a legfényességesebb husinyuszi húsnyúl szorgalmasan tanul hisztizni, hogy kétéves korára már csont nélkül menjen neki. A legcukibb, amikor csinálom a tápszerét, és ő ott sürög-forog körülöttem, rángatja a nadrágomat és magyarázza, hogy siessek, mert egyesek így éhen halnak, de amikor odaviszem az üveget a kanapéhoz, akkor hirtelen kiszáll belőle az erő, térdre, majd hasraveti magát a konyhában, és visítva csapkodja a padlót, hogy ő nem tud odajönni. Még cukibb, ha a kanapénál van, amikor odamegyek, mert akkor direkt elrohan a szoba túlsó végébe, hogy ott csinálja ezt. De az egész maximum fél percig tart, utána, mintha mi sem történt volna, odajön az etetőhelyhez.

És ugyanígy hisztizik az első pár kanál rendes kajánál, utána már tolja magába simán. Egyetlen megoldás, ha finoman lefogom a karját, és az első pár kanalat a szája elé tartom, amíg be nem kapja, onnantól eszik rendesen (a videón ezt a módszert nem tudtam alkalmazni, mert ugye videóztam).

A második a fülezés. A fülzés előtt értetlenül állok. Az persze oké, hogy ha frusztrált, akkor a fülét gyűrögeti, de van ez a mozdulata, hogy kétoldalról a két mutatóujját a fülébe dugja, és néz ki magából, ezt nem tudom, honnan vette. Most már direkt azért is csinálja, hogy a figyelmemet elterelje (a videó végén hallatszik is, hogy amikor végső kétségbeesésében ehhez az eszközhöz nyúl, közben az ún. “aranyoskodó” hangját hallatja), de eredetileg ő találta ki, ismeretlen célból. A fülével gond nincsen, megnézettem. A Muci egy enigma.

A harmadik, hogy tökre nem érdeklik a filmek, simán nézhetem etetés közben a háta mögött vetített sorozataimat, és amikor egyszer beraktam neki egy kisvakondot, és odaálltam vele a monitor elé, és mutogattam, hogy jaj, de aranyos, meg meséltem, mit csinál, akkor Muci nagyjából végig engem nézett olyan arckifejezéssel, hogy oké, anya, de ha kiszórakoztad magad, akkor szeretném egy kicsit inkább a billentyűzetet nyomkodni, úgyhogy szerintem nem lesz tévéfüggő, amit nem is bánok. Viszont, meglepő módon, valamelyik nap betettem magamnak a Cloudy With A Chance Of Meatballst, és arra teljesen rátapadt, pedig látott már animációs filmet, eddig nem érdekelték. A kisvakond és minden más azóta sem bejövős. Mint már említettem, “Enigma” Muci egy rejtély.

És akkor jöjjön hozzá a képi anyag:

347. fejezet – csak erős idegezetűeknek

Közzétéve Szerző:
47

A Muci meg van arról győződve, hogy ő már olyan felnőttféle. A nagyfiúkkal akar játszani, igazi számítógépen számítógépezni, és igazi szerszámokkal igazából megszerelni a dolgokat (a csúcs az volt, amikor a szájában egy keresztbeálló cédével, egyik kezében egy nagy csavarral, a másikban pedig egy csavarkulccsal piszkálta elmélyülten a radiátort). Továbbá úgy gondolja, hogy ő már tud egyedül enni. Én nagyon szeretem őt, ezért néha hagyom egyedül enni, de be kell valljam, hogy ez az egy olyan helyzet van, amikor még az én elfogult anyai tekintetem szerint sem a legvonzóbb oldalát mutatja a Muci, és a legszívesebben a kertben etetném, hogy utána egy slaggal tisztíthassam le őt és a környezetét, pedig ő még nem is olyan vészes. Mindenesetre nagyon, nagyon várom már, hogy mittudomén, szalámiskenyeret adhassak neki vacsorára, vagy ilyesmi.

Szóval az anyaság sötét oldala (amikor nem videózok,nincs ilyen csend, mert általában énekelek valamit a dednek, hogy eltereljem a figyelmemet a szörnyű valóságról, illetve egy pszichológus biztos képes lenne ebből valami rejtett bosszúmotívumot is kihozni, de ettől a blog olvasóit inkább megkíméltem, meg magamat is attól, hogy helyettem mindenki a Mucit sajnálja):

346. fejezet – a másfél éves szókincsről

Közzétéve Szerző:
11

Az utóbbi időben borzasztó tömény volt a program, Télapó idején a Muci elé járult a mindenki, meg még külföldön is voltunk, ha nem is hosszú időre. Mindenesetre az már biztos, hogy Mucinál az ajándékok rangsorában a megosztott első helyet az agnustól kapott túrókrém (agnus: az egyik a Mucié, a másik a tiéd, nem voltam benne biztos, melyiket tudja megenni, de lehet, hogy elég felnőtt férfi már ahhoz, hogy a puha kekszdarabosat is elfogyassza), illetve a FP formabedobó. Ja, meg a csúszda, ugyanis a nagyon jó kisfiúknak ilyeneket hoz a Mikulás a csizmájába (a nagyon jó kisfiúk nagyon türelmetlen anyukája nem bírja kivárni a karácsonyt). Az utolsó helyen a csoki és a szaloncukor végzett (általánosságban), azt nem volt hajlandó enni, nekem kellett feláldoznom magam (mit meg nem tesz egy anya, futott át a fejemen a gondolat, miközben Kinder csokit majszoltam révülten).

Hogy kontextusba helyezzem a videót, a szereplők Muci, Nő1, Ffi1 és Nő2 (ez utóbbi vagyok én). A felvételt Nő1 készítette, amikor felmentem ceruzaelemet keresni a csütörtökön kölcsönkapott babanotebookba. A cselekmény abból áll, hogy Nő1 rávezetéses módszerrel sikeresen ráveszi Mucit, hogy a teljes repertoárját adja elő a kamerának szókincsileg, ezenközben Ffi1 destruktív, figyelemelterelő megjegyzéseket tesz. A műsornak az érkezésem vet véget. A zseniális operatőri munkának köszönhetően (lerí róla a bloggermentalitás) Mucin kívül az összes szereplő végig képen kívül marad.