Hát most az van, hogy itt állok a félidő előtt másfél héttel, és valószínűleg rossz anya vagyok, mert a magzat már mozog, pár hetente látom a monitoron is, ennek ellenére semmilyen anyának nem érzem magam (ezen hosszan vihogtunk múltkor a fiúmmal, hogy a gyerek komolyan azt fogja gondolni, hogy én az anyja vagyok, meg minden, bár ez igazából tragikus valahol). Mindegy, arra jutottam, hogy rossz anyáknak is lenniük kell, például az enyémnél rosszabb anya ritka, és mégis ember lett belőlem, mi több, a fiúm szerint egész normális vagyok ahhoz képest, hogy lány vagyok, a gyerek meg hadd edződjön, ami nem öli meg, csak erősebbé teszi.

Na szóval amikor még a lelkifurdalásos résznél tartottam, akkor a helyzetet enyhítendő összeírtam, mi kell Zoárdnak, szépen excelbe, és hát nem lett rövid lista, pedig szerintem nem szálltam el. Mindegy, ezzel különösebb gondom nem is lenne, viszont vannak ezek a rejtélyes tételek, mint pl. 15 db textilpelenka. A textilpelenka az olyan jollyjoker-szerű dolognak tűnik a leírásokból, amit bármire lehet használni, a pelenkázást kivéve, viszont sehol nem lehet kapni. A fiúm, akit mint tapasztaltat megkérdeztem erről, azt mondta, hogy szerinte, idézem, az úgy lesz, amikor gyerekhez jut az ember, ettől úgy el is merengtem, hogy megszületett gyermekünk, Turul Vulkán, 55 centivel, 3,5 kilóval, és 15 textilpelenkával, aztán áttértem az autós hordozóra, szóval ha valaki nagyon meg akar lepni, akkor tudja, mivel kell.

Az autós hordozóval az van, hogy nem egészen értem a különbséget az autós hordozó (ami ugye kell), meg a szimpla hordozó-pihenőszék között, ugye mindkettőbe be van kötve a gyerek, minkettő hordozható, és mindkettőben lehet hintáztatni, akkor most mi van? És akkor a gyerektároló eszközök vonalán rögtön tovább is evezhetünk a babakocsik területére, ami odáig világos, hogy kell hozzá mózes, illetve sportrész, és könnyű kell legyen, mert hegyen-völgyön lakunk plusz lépcső, de most nem tök mindegy, hogy öt pontos biztonsági öv van benne, vagy három? És mire jó a lábzsák? És amikor azt mondják, hogy legyen egy vékony, meg egy vastag takarója, akkor miért nem definiálják g/m²-ben a vékonyat és a vastagat, -tól-ig határral? És miben különbözik a vékony meg a vastag a babakocsis takarótól? És ekkor következett még csak a vese alakú, lefolyós babakád vs. fürdetővödör problémája, és itt határoztam el, hogy én rossz anya leszek, majd betekerjük valamibe a gyereket a hazaúton, itthon meg kap egy komódot aludni, és fürdetjük a levesesfazékban, így járt, választott volna felvilágosultabb családot.

Zoárd, a magzat szépen fejlődik, kezdünk kijönni egymással. Időnként már kívülről is érezni, ahogy mozog, mondjuk atyjának sziklamászó kezeivel erre esélye sincsen, de majd rugdossa még őt is eleget. Egyébként más kismamáknál megható történeteket olvasok arról, hogy a szívük alatt hordozott gyermek odabújik a fölé helyezett apai/anyai kézhez, na az enyém a fölé helyezett notebookhoz húzódik oda (biztos érzi az internet melegét), de nagyon látványosan, rárakom, rugdos kifelé, leveszem, nyugi van. Az apja szerint rosszul rakom rá, billentyűzettel lefelé kellene, mert biztos közölni akar valamit.

Amúgy jobboldali beállítottságú a gyerek, hanyattfekve látványosan aszimmetrikus a hasam, ez kicsit aggaszt, de majd csak visszamegy középre. Neme továbbra sincs.

Na de a lényeg mégiscsak az, hogy Z. most már tényleg, letagadhatatlanul mozog, fészkelődik, mocorog (hétfőn az ultrahangon igazolták, hogy megvan tíz centi, és van agya meg combcsontja, szóval ebből a gyerekből bármi lehet), a legnagyobb hisztit eddig akkor csapta, amikor sissóhoz mentünkben az apja templomi kórust rakott a lejátszóba (illusztrálandó, hogy milyen csendes az autó, közben suttogva beszélgettünk meg minden), pár perc múlva már igazán kényelmetlen volt, szerencsére akkor visszakapcsoltunk az Iron Maidenre, mire Z. rögtön elnyugodott.

Azt hiszem, ideje utánanéznem, mit mondanak a próféciák az Antikrisztus eljöveteléről Urunk 2008. évében.

Egyébként a fiúm végre beszél a gyerekhez. A múltkor ugyanis az Auchan parkolójában a szemére hánytam, hogy vagy azt mondja a gyereknek, hogy ZZZZzzzzZZZZZ, vagy orángután-hangokat ad ki a hasam magasságában, úgyhogy Zoárd vagy szellemi fogyatékos lesz, vagy azt hiszi majd, hogy az apja az. Én meg nem érek le a hasamig, hogy korrigálhassak, üvöltözni meg nem akarok egy nagyjából tíz centis magzattal (különös tekintettel arra, hogy ő dönti el, mikor hányunk). Szóval aztán a parkolóban az apja rákérdezett, hogy voltaképpen miért is fontos, hogy beszéljen a gyerekkel, én meg nem akartam ilyen fejlődéspszichológiai izékkel komplikálni a dolgot, úgyhogy azt mondtam, azért, hogy amikor majd kamaszkorában lázad ellenünk Zoárd, akkor az orra alá dörgölhessem, hogy pedig mi mit meg nem tettünk érte, lám, az apja már akkor beszélt hozzá, amikor meg se született, satöbbi. Erre a fiúm rávilágított, hogy ezt nyugodtan mondhatjuk akkor is, ha nem beszél hozzá, én viszont önérzetesen visszautasítottam, hogy hazudjak a gyereknek (én a passzív-aggresszív érzelmi zsarolásnál húzom meg a határt). Snitt.

Az áttörés akkor következett be, amikor otthon arról beszélgettünk, hogy milyen sok családban a gyerek körül forog minden, és megegyeztünk, hogy na ez nálunk nem így lesz, nem a gyerek fogja megszabni, mikor mit csinálunk, bár, tettem hozzá bánatosan, egyelőre velem pont ezt csinálja. Na, erre a fiúm odahajolt a hasamhoz, és szép lassan, tagoltan azt mondta neki, hogy ne gondold ám, hogy ez mindig így lesz, csak amíg ki nem jössz, én meg meghatottan hozzátettem, hogy mert akkor már meg tud verni az apád, mire ő idézettel pontosította a gyerek felé, hogy de nem ám csak úgy tessék-lássék, hanem rendesen, botokkal, szóval kezdem úgy érezni, hogy igazi család leszünk.

Pár héttel a teherbeesésem előtt kitöltöttünk a fiúmmal egy personality disorder testet, rám kijött, hogy egy erősen skizoid szociopata nárcisz vagyok, rá meg az, hogy erősen paranoid szociopata nárcisz. Olyan kíváncsi vagyok, hogy a gyerek melyikünkre fog ütni.

Szóval rendszeresen rémálmodom mostanában, konkrétan folyamatosan, állítólag ez a gyerekkel jár. A ma éjszakai program az volt, hogy 1. sikerült átjutnia egy telemarketingesnek a kifinomult szűrőmön, 2. megtámadott egy kóbor kutyahorda (ébredés után még percekig fájt a karom, ahol megharaptak, 3. a fiúm elutazott Japánba dolgozni, ráadásul a moszkvai lakásában felejtettem a notebookom. Rettenetes volt.

Az elmúlt pár hónapban egyedül múlt héten álmodtam jót, az Auchan körül körforgalmaztam kocsival (mivel a legközelebbi boltig is min. négy körforgalmon* kell átverekednem magam, nem beszélve a munkahelyemről, a körforgalom egy megnyugtató, természetes közeg számomra), és narancsokra gondoltam, meg arra, hogy jaj, csak véget ne érjen ez az álom, végre semmi százlábú meg terrorista, de sajna persze rögtön felébredtem. Azóta meggyőződésem, hogy Zoárd buddhistának születik, ez a körforgalom dolog olyan nagyon zenes-dharmás.

* Tudta-e ön, hogy a közhiedelemmel ellentétben a KRESZ szerint a körforgalmakra alapértelmezésben a jobbkézszabály vonatkozik, bár Magyarországon az összes le van védve "elsőbbségadás kötelező" táblákkal?

Z, az ülve nyolc centis, aki átjáróháznak használja a testemet, kezd az agyamra menni. Ő dönti el, mikor alszunk (mindig, leszámítva az este 7-10 közötti időszakot), ő dönti el, mit eszünk (nyers húst naranccsal), ő dönti el, megyünk-e buliba (nem), ő dönti el, mikor hányunk (ezt sajnos szinte soha nem tudja egyértelműen eldönteni, de folyamatosan fenntartja a lehetőséget), ő dönti el, melyik blogba írunk (ebbe). Az is a tudomásomra lett hozva, hogy nem fürödhetek forró vízben, különösen illatosított termékekkel, nem festhetek hajat, nem ehetem az általam kedvelt (és nem kedvelt) ételek 80%-át, nem mehetek elektromos eszközök közelébe, és úgy általában az lenne a legjobb, ha szülésig egy hintaszékben üldögélnék és az anyaság örömeiről merengenék, miközben felváltva kismamajógázom és beszélgetek a gyerekkel, mert különben (a) Z agykárosodott lesz (ha ezt a szőlő-kivi illatú tusfürdőm képes elérni nála, hát így járt), (b) elmegy a gyerek (ha csak a tizede igaz annak, amit állítanak, bio-abortuszklinikát fogok nyitni (vö. "otthonvetélés")).

Szóval annak idején az apja megkérdezte, hogy de ugye biztos nem azért akarok gyereket, hogy aztán egyévesen feláldozzam a Tollaskígyónak (időnként panaszkodik arra, hogy nem mindig tudja eldönteni, mit miért teszek (különösen akkor, amikor könyveket vásárolok)), mire én felháborodottan, de a jelenlegi események tükrében talán kissé elhamarkodottam tiltakoztam. Bár valószínűnek tartom, hogy amikor végre kiszedik belőlem, úgy megkönnyebbülök, hogy mindent megbocsátok a malacnak. Az apja egyébként azt is kitalálta, hogy ünnepeljük placentapartival az eseményt, vagyis süssük meg & fogyasszuk el a méhlepényt vendégség keretében. Felhívtam a figyelmét, hogy szerintem mindenki udvariasan kimenti majd magát a meghívás alól, mire közölte velem, hogy gond egy szál se, majd nem az én barátaimat hívjuk meg, hanem az övéit, azok nem olyan finnyásak.

Szóval így állunk valahogy.