48. fejezet – instant gyerek

zoard001

Az ott a mi kezünk.

A neve úgy lett Zoárdnak amúgy, hogy ugye a Dániel nekem gyermekkori projektem, mármint, hogy ha fiam lesz, Dani lesz, de erről az utóbbi időben letettem, mert túl gyakori mostanában. Viszont miután végre kiesett belőlem Zé, az orvos megkérdezte, hogy akkor mi a neve, amivel nagyon megkonfúzált, egyrészt mivel egészen odáig csúnya dolgokat üvöltött az arcomba, miközben a hasamat dagasztotta (még mindig véraláfutásos), minek következtében mentálisan stabilan az ellenségkép kategóriámban kapott helyet, másrészt akkor még kikértem magamnak, hogy nekem megszületett a gyerekem, én szeptemberben, esetleg augusztusban szülök, pont. Császárral. Viszont ekkor a fiúm elkezdte mondani az ötletét, hogy nem lesz neve, úgyhogy én meg gyorsan rávágtam, hogy Dani, mert ha van neve, akkor ugye már nem történhet vele komoly baj (ehhez fűzném hozzá, hogy ugye az ikrek hardcore racionális beállítottságúnak számít, ehhez képest nincs, amit meg ne csináltam volna babonából a gyerekért, és az L. is elkezdte mondani, amikor felhívott telefonon, hogy keresztbetette az izéket az asztalán, meg páratlan IP-címet osztott ki a…de itt leállítottam, mert a gátsebem miatt nem kellemes nevetni, ugyanakkor nagyon hálás voltam).

A Kiliánt ne kérdezze senki, az átmeneti elmezavar, megláttam pár hete, azóta nem tudok tőle szabadulni, még a google is a Wikipedia K betűs oldalát dobja ki, amikor “magyar utónevek”-re keresek. A jelentése szerzetes, ami tök jól passzolt volna ahhoz, hogy Szűznek készült, mint az apja (ehhez képest ikrek lett vízöntő aszcendenssel, mint az anyja, csak a szaturnusza van a szűzben, szóval olyan kis ödipális típusú lesz). Amúgy meg rákerestem, Cillian Murphy helyes srác, és Zoárd is lehet még sötét hajú, kék szemű genetikailag.

A születési súlya amúgy 1240 g, hossza 37 cm, szóval a harmincadik születésnapomra, ami ma van, kaptam egy fél gyereket, majd a fiúméra megkapjuk a másik felét, bár inkább lett volna övé az egész.

39. fejezet – keresztanyák, miegymás

Szóval pénteken az volt, hogy elhalasztottam terveimet, miszerint este majd ülök merengve az ablak mellett, madonnásan nézek magam elé, és várom a gyermeket, és inkább összeszedtem a fiúm tizenegy éves leányát, illetve egy parfétortát a Daubnertől, és patchwork-családostul lementünk sissóékhoz megnyitni a Sarj 4. Születésnapi Ünnepségeit. Az ünnepelt, még mielőtt szóhoz jutottam volna, gálánsan kivette a kezemből a különböző békaformájú édességeket azzal a felkiáltással, hogy ezeket biztos neki hoztam, megdicsérte a koponyás-démonlányos trikómat, majd magával vonszolta a társaságunkban lévő fiatalkorú hölgyet játszani.

Aztán szóbahoztam, hogy úgy döntöttünk, sisso lesz a fiunk keresztanyja, több megfontolásból is. Egyrészt abban a valószínűtlen esetben, ha én belehalok a szülésbe, és a fiúm emiatt öngyilkos lesz, s. biztos ad majd a gyereknek enni, meg minden, másrészt, mint a fiúm felvetette, ha nem őt kérjük fel, esetleg bántalmazni fog minket, harmadrészt nagyon jólesett ártatlan arccal elmesélni a szüleimnek, hogy olyasvalaki lesz az unokájuk keresztanyja, akit ki szoktak tiltani kocsmákból botrányos viselkedés miatt. Szóval ez egyszerű volt, a keresztelő már más kérdés, különösen, hogy nem vagyunk vallásosak (nekem a keresztény egyház említésétől is feláll a szőr a hátamon, illetve démoni fény költözik a szemembe), úgyhogy ún. névadó ünnepséget fogunk majd tartani, a részletek még kidolgozásra várnak (fekete kakas vágása kategóriában gondolkozunk), például neve egyáltalán nincsen a gyereknek. Nekem ugyan volt ötletem, de mostanra egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy minden második gyereket úgy hívnak, úgyhogy lemondtam róla, a fiúm nagy megkönnyebbülésére, aki kinyilvánítottan azért szurkol, hogy ne legyen a gyereknek semmilyen neve, mert milyen hülyeség ez már.

Aztán a szülésemre is gyűjtögetem, hogy ki legyen majd ott, bár szülőorvosom még nincsen, de a kommunikációs interfész (mármint köztem és a szakemberek között) már kezd összeállni, egyrészt ugye van isolde, aki pszichiáter (és érti is a dolgát, tegnap is megnyugtatott, hogy nem baj, ha nem szeretem a gyerekeket), másrészt sisso, aki nem habozik, ha kiabálni kell valakivel. Szerintem ez így nagyon jó párosítás, csak azt remélem, hogy értem fognak dolgozni, és nem ellenem.

36. fejezet – a sötétség gyermekeiről

Gyermekem az a sötétben bujkálós fajta, tegnap hosszan szórakoztunk azzal (nem volt net), hogy ha takaró van a hasamon, akkor ficánkol, de ha lerántom róla, rögtön mozdulatlanná merevedik. Lehet, hogy – kulturális utalás jelleggel – Spikenak keresztelem majd, úgyis frusztrál, hogy nincs még neve, most már mihamarabb ki kellene találnunk, hogy hívjuk, hogy szülés előtt legyen időm gáttájékon magamra tetováltatni, különben vélhetően reflexből a Zoárdot nyögöm majd be, ha kérdezik. Az apjára nem számíthatok, nálunk a zsiráfot Zsiráfnak, a nyuszit Nyuszinak hívják, legújabb szerzeményünknek, az ikeás nyúlnak pedig némi töprengés után a Másik Nyuszi nevet adta.

Amúgy nagyanyám, mikor megtudta, hogy terhességemről értesülve azonnal beszereztem a Sehány éves kislányt (a gyereknek szántam amúgy, én nagyon szerettem kiskoromban), megijedt, hogy korom ellenére még mindig ilyen jellegű kiadványokból informálódom, és gyorsan elküldte nekem Dr. Hirschler Imrétől a Nők védelmében (1958), és a Szülőszoba (1980) c. köteteket. Ezek lapozgatása sok vidám percet szerzett nekem, illetve kollégáimnak, akiket rendszeresen tájékoztatok minden érdekes információról, mint például hogy a férfiakkal vigyázni kell, mert nemi vágyuk teljesítése érdekében erőszakosságra is képesek, hogy a nő szexuális szerepe nem tétlen, elvégre öltözködésével, illat- és szépítőszerekkel igyekszik magára felhívni a figyelmet, illetve hogy Lenin szerint "a nőt mindig lenyűgözi az otthoni háztartás", bármit is jelentsen ez. Amúgy igazságot kell szolgáltatnom a férfiaknak (az előző bejegyzéshez kapcsolódva), mert amint biztosan tudják az emberről, hogy terhes, például az arcukba van mondva érthető, tömör egymondatban, rögtön elkezdenek túlkompenzálni. A kollégáim pl. versengenek, melyik hozza be a teáscsészémet (2,5 dl), hogy ne kelljen cipelnem.

21. fejezet – Zoárd, a Magzat

Próbáltam bevonni a gyermekem apját a névadási szertartásba, egyrészt, hogy lökjünk egyet a kötődésben (bár ami azt illeti, egyelőre sajnos én se nagyon kőtődöm, hosszas öntréninggel sikerült eljutnom arra a szintre, hogy most úgy érzem magam, mint aki sokára-sokára hosszas szenvedések után majd kap egy új plüssállatot), másrészt meg szeretném, ha két keresztneve lenne, de csak egyet sikerült kitalálnom.

A fiúm először is kijelentette, hogy nem, ő nem tud keresztnevet adni, úgyhogy javasoltam, húzogassunk az összes közül, mert az ilyen adatbázisos dolgokat szereti. Erre vérszemet is kapott, és a következő húsz percben mondott is pár A betűset, amíg fel nem hívtam rá a figyelmét, hogy a vezetékneve és az általam megjelölt keresztnév is magánhangzóra végződik. Ekkor kis csönd következett, majd tájékoztatott, hogy ő kiskorában nagyon szívesen lett volna Vulkán. Erre én egy kicsit nem kaptam levegőt, de hát úgy kell nekem, én erősködtem, hogy szálljon be a dologba, úgyhogy belenyugvóan elkezdtem ízlelgetni a Varga Béla Vulkán nevet (a "Varga Béla" csupán allegória), végül is, nagykorában lehet majd Varga Vé Béla, az nem olyan ciki, de ekkor a fiúm rámszólt, hogy ne legyek hülye, miért adnánk a gyerekünknek olyan nevet, hogy Vulkán. És egyébként is, a Worf az sokkal férfiasabb.

Ezt követően továbbmentünk békésebb betűk felé, a Miron felvetődött, mert hogy már volt olyan a családban, és nekem tetszett is, de meg lett vétózva, mert hogy már volt olyan a családban. Azután kiderült, hogy már a Turul is anyakönyvezhető, mint férfinév, remek, lehetne Bélánk például Varga Turul Vulkán, biztosan felfigyelnének rá mindenhol. A magzat aztán végül Zoárd keresztnéven vonult be a családfa-fájlba (amit egyébként a fiúm azért hozott létre, hogy ne felejtse el a rokonai nevét, először azt hittem, viccel, de utána tényleg nem tudott válaszolni arra az egyszerű kérdésre, hogy mi is az anyukája keresztneve, csak amikor hivatalos hangon azt mondtam, hogy annyaneve, akkor vágta rá egyből), és ez engem némileg felzaklat, annak ellenére, hogy ez állítólag csak munkacím. De mindegy, engem most a törött edények látványa és a csokoládé szaga is felzaklat, ez legyen a legkisebb bajom.

10. fejezet – szülők, nevek

Hétvégén bejelentettük a gyerekdolgot az apai nagymamának, a tízévesnek és a tízéves anyukájának. Respectively aktívan örültek, csendben örültek, és megnyugtattak, hogy nem fog kiesni belőlem a magzat, mindenesetre kísérletet sem tettek rá, hogy letépjék a fejem, vagy ilyesmi (jelzem, a saját szüleimmel nem feltétlenül lesz ilyen szerencsém, csak remélhetem, hogy a megkönnyebbülés, miszerint nem gyermektelen vénlányként halok meg, felülkerekedik bennük a felháborodáson, amiért leányanya leszek, illetve amiért most már bizonyíték is van rá, hogy Házasságon Kívüli Nemi Életet Élek).

Szóba került, hogy a gyermek esetleg kapcsolatban lehet az Univerzummal, erre a fiú nagyon hevesen reagált, leszögezte, hogy az ő gyereke állhat az Univerzumon, ehet az Univerzumból, de kapcsolatba nem kerülhet vele. Továbbá az Energiákkal sem.

Ami a születendő nevét illeti, egyelőre ötlet sincsen (csak koncepció, az enyém, miszerint kettő kell neki, egy ritka és szép, és egy olyan, amit külföldeken is megértenek), úgyhogy a fiú adott neki egy számot, méghozzá ötjegyűt. Amikor felhívtam rá a figyelmét, hogy én nem kívánok 10 000 + alkalommal szülni, letorkolt, hogy látszik, hogy nem vagyok adatbázis-programozó (egyébként valóban), mert akkor tudnám, hogy bármekkora adatbázist is tervez az ember, előbb-utóbb kifut belőle, nem lehet elég előrelátónak lenni.