Gyermekem az a sötétben bujkálós fajta, tegnap hosszan szórakoztunk azzal (nem volt net), hogy ha takaró van a hasamon, akkor ficánkol, de ha lerántom róla, rögtön mozdulatlanná merevedik. Lehet, hogy – kulturális utalás jelleggel – Spikenak keresztelem majd, úgyis frusztrál, hogy nincs még neve, most már mihamarabb ki kellene találnunk, hogy hívjuk, hogy szülés előtt legyen időm gáttájékon magamra tetováltatni, különben vélhetően reflexből a Zoárdot nyögöm majd be, ha kérdezik. Az apjára nem számíthatok, nálunk a zsiráfot Zsiráfnak, a nyuszit Nyuszinak hívják, legújabb szerzeményünknek, az ikeás nyúlnak pedig némi töprengés után a Másik Nyuszi nevet adta.

Amúgy nagyanyám, mikor megtudta, hogy terhességemről értesülve azonnal beszereztem a Sehány éves kislányt (a gyereknek szántam amúgy, én nagyon szerettem kiskoromban), megijedt, hogy korom ellenére még mindig ilyen jellegű kiadványokból informálódom, és gyorsan elküldte nekem Dr. Hirschler Imrétől a Nők védelmében (1958), és a Szülőszoba (1980) c. köteteket. Ezek lapozgatása sok vidám percet szerzett nekem, illetve kollégáimnak, akiket rendszeresen tájékoztatok minden érdekes információról, mint például hogy a férfiakkal vigyázni kell, mert nemi vágyuk teljesítése érdekében erőszakosságra is képesek, hogy a nő szexuális szerepe nem tétlen, elvégre öltözködésével, illat- és szépítőszerekkel igyekszik magára felhívni a figyelmet, illetve hogy Lenin szerint "a nőt mindig lenyűgözi az otthoni háztartás", bármit is jelentsen ez. Amúgy igazságot kell szolgáltatnom a férfiaknak (az előző bejegyzéshez kapcsolódva), mert amint biztosan tudják az emberről, hogy terhes, például az arcukba van mondva érthető, tömör egymondatban, rögtön elkezdenek túlkompenzálni. A kollégáim pl. versengenek, melyik hozza be a teáscsészémet (2,5 dl), hogy ne kelljen cipelnem.