76. fejezet – kisangyal

Mostanában nem nagyon tudok fotózni, mert hálistennek mindig a gyerek van a kezemben a gép helyett, de itt egy gyors darab tegnapról. Zorcsi a hasát itt szokás szerint a kezem után nyomja, mert nem szereti, ha leveszem róla, amúgy nemisbéka lelki nyugalma végett szeretném tisztázni, hogy nyuszis pelenkát kapott, csak le van ragasztva, nem ám sima fehéret, mint az állatok, továbbá a branült már csak azért nem szedik ki a kezéből, mert amíg bírja, azon kapja a tüdőérlelő izét (utána a tejben fogja, de úgy rosszabbul szívódik fel).

zoard013

 

Reklámok

73. fejezet – pluszok és mínuszok

Szeretném az elején leszögezni, hogy Zorcsi jól van.

Kicsi P. a másik szobában viszont meghalt. Nagyon pici volt, ráadásul fiú (ők gyengébbek), nem bírta. A szomszédunk Zsé baba, nagyon szép, szőke, kék szemű gyerek, ő is 660g körül született, két fiútestvérrel, aztán egyedül marad. Nem tudom, mi lesz ilyenkor a babákkal, van-e temetés ilyen kicsiknek, ez az egész PIC olyannak tűnik, mint valami nem igazán valós hely azoknak, akiknek képzelt gyerekük van, olyan, mint a mátyás királyos mesében, hogy létezik is, meg nem is.

Na de vidámabb téma: DaniZoárd jól van, nem kap már infúziót, kikerült az orrából is a cső, reméljük, véglegesen, mert nagyon irritálta a nyálkahártyáját, ettől taknyosodott, amitől meg bukott, és ezért kevésbé hízott, amitől kevesebb ereje maradt lélegezni, ördögi kör. Tegnap, amikor látogattam, csuklott, úgy röhögtem rajta, hogy a nővérek már megrovóan kezdtek nézni rám, de muszáj volt, mert minden csuklásnál pontosan olyan hangot adott ki, mint egy sípolós gumiállat, amikor megnyomják, utána pedig megrökönyödve nézett. Egyébként 1350 g most, már nagyon várom a másfél kilót, szerencsére valamennyire beindult a tejem is (éljen a More Milk kapszula). Ma meg kenguruztunk, előtte olyan 92 körül volt a szaturációja, rajtam felugrott stabil 97-re, közben végig nyüffögött és cuppogott, de csak nem akartam megérteni, hogy mit akar szegény.

És mától megint a pattogós nővér van, tehát egyrészt rövidülnek a látogatási idők (a többiek, ha elég mozdulatlanná merevedek, és nem adok ki magamból hangokat, akkor elfeledkeznek arról, hogy ott vagyok), másrészt viszont ma reggel tanúja voltam annak, hogy egy másik nővérrel viháncolt, és azon versenyeztek kire mosolyog rá többször az egyik baba, és amúgy is nagyon kedves a gyerekekkel, szóval legyen velem kicsit udvariatlanabb nyugodtan, így is vigyorgok rá (bár kicsit olyan arkifejezéssel, mint a selymes fülű nyuszik a kobrára). Ja, és ő is hisz a kenguruban, tahát ha ő van ott, akkor hódolhatok a bűnös szenvedélyünknek. Amúgy ma tisztára kivételezett gyereknek éreztem magam, mert megengedte, hogy háromkor, amikorra odarendeltek, csengetés nélkül menjek be nyugodtan, nem tudom, mi lesz itt, ha már ő is így elveszíti a fejét, legközelebb az inkubátorokon fogunk pókerezni szivarozva, vagy mi.

72. fejezet – 1:1, mert pöcköm már van

Ma már reggel óta ugrált a gyomrom, mert hétfő van, és hétfőnként rossz dolgok történnek a gyerekkel kapcsolatban, ráadásul reggel nem tudtam bemenni, mert ügyintéztem, hálistennek tegnap elég tejet hagytam ott. Aztán azzal fogadtak bennünket, hogy kenguru elmarad, mert sokat bukott, visszakapta kis időre az infúziót, de azóta már kutyabaja, úgyhogy megnyugodtunk. Egyébként apás kenguru lett volna, amire nagyon kíváncsi vagyok, de így inkább csak bekentük a tej módjára alvó gyereket, ahol hámlik. Különben egyre szebb, a bőre már igazi gyerekbőr, keze-lába hurkásodik, képet nem tudtam csinálni, mert csak besunnyogtunk látogatási időn kívül, inkább játszottunk.

Amúgy két hete kergetjük már a koraszülött-pelenkát, a forgalmazó először csak faxon volt elérhető, aztán kaptunk egy számot, amit nem vesznek fel, most a lehetetlennel is dacolva bementünk a telephelyükre, ahol kiderült, hogy az illetékes kolléganő beteg volt, hálistennek, már jól van, de csak délelőtt dolgozik. Úgyhogy holnap reggel újra próbálkozom, ha sikerül valahogy a dolog, misztikus, fejlődéstörténetes regényt írok belőle (borítóján a valós történet alapján felirattal keresztben), mert esküszöm, ksz. pelenkát szerezni nehezebb itthon, mint jelly beanst.

A másik aranyos történet az volt, amikor pótpöcköt akartam venni a medela mellszívóba, hogy a kórházban is tarthassak egy készletet higiénikusan. Felhívtam a forgalmazóékat, ahol közölték, hogy a ránézésre 20 ft gyártási árba kerülő pöcköt (három centis fröccsöntött műanyag) haccázé' adják, de csa viszonteladón keresztül. Úgyhogy elmentem a brendonba, ahol hosszas, mindkettőnk részéről kifinomult érvrendszerrel megtámogatott vitánk alatt kiderült, hogy 1. pöcköt raktáron nem tartanak, mert nincs rá kereslet, 2. pöcköt nekem nem rendelnek, mert mi van, ha nem megyek el érte, és a nyakukon marad, 3. a pöcköt előre nem fizethetem ki, mert nem tudják lehúzni a vonalkódját, amíg ott nincs. És itt a kígyó ennen farkába harapott.

Szóval na, ilyenkor szeretnék amerikában élni, ahol küldenének nekem aznap pöcköt/pelenkát utánvéttel, jókívánságokkal, köszönjük, hogy nálunk vásárolttal. Ugyanakkor, mint tudjuk, ami nem öl meg, az erősebbé tesz.

70. fejezet – nem lesz diszlexiás, ha mindketten belehalunk is

Amúgy elképesztő, hogy kiforgatja az embert ez az anyaság magából. A videókról pl. azért vetettem le a hangot, mert valami elképesztő gügyögést rendeztem Zének a háttérben, anélkül, hogy észrevettem volna (nem, nem ereszkedtem odáig, hogy ún. becézett formájú szavakat használjak, de tőlem akkor is furcsa volt nekem ez a hangnem). Most meg egy sokkal kisebb szobában vagyunk, ahol általában kettesben ér minket az este, és elkezdett bennem egyre hangosabban villogni a figyelmeztető jelzés, amit tudat alatt a kismamaipar oltott belém, hogy a gyermekem agya igen hamar tejbegrízzé fog változni, és kifolyik a fülén, ha az anyja nem énekel neki. De minimum diszlexiás lesz, és erről mind én tehetek majd.

Szóval az van, hogy én nem tudok énekelni, nem szoktam énekelni, nem akarok énekelni, de a tejbegrízre koncentrálva előadtam Zorcsinak a gunner's dream-et meg a final cutot roger waterstől, mert ezeket tudom kívülről, illetve utána még a turn aroundot bonnie tylertől, mert annak olyan a hangtartománya, hogy nem éneklem hamisan, bár a két szólammal akadt némi problémám, de megoldottam, és befejezésül a hotel californiát. Átfutott az agyamon, hogy becsempészem hozzá agnust, de belegondolva, nem igazán szeretném, hogy összehasonlítási alapja legyen. Mindenesetre Zé udvariasan, érdeklődést mímelve tűrte, és nagyon-nagyon remélem, hogy miután elmentem, nem mondogatott olyat neki a többi gyerek, hogy de gáz már az anyukád, nem is tud énekelni, mert az ciki lenne.

hatvanakárhanyadik fejezet – izék és hogyishívjákok

Kicsi Zé reggel folyamatosan tátogott és cuppogott, amíg fogdostam, és egyre idegesebb arcot vágott, ha blogot írna, biztosan úgy kezdte volna a mai posztját, hogy "az anyám meglehetősen lassú felfogású nő". Amikor végképp megunta a dolgot, hadonászás közben elkapta a mutatóujjamat, a szájához tolta, és szívni kezdte, úgyhogy következő kenguru alkalmával megpróbálom suttyomban mellre venni, illetve mondtam az egyik kedvesebb nővérkének is, hogy légyszi-légyszi próbálják meg egyszer-egyszer cumiztatni (amúgy a nővérek immár rezignáltan veszik tudomásul, hogy besunnyogok látogatási időben anélkül, hogy külön könyörögnék (ezt egyedül a pattogóssal nem merem eljátszani), hogy én pelenkázom át DéZéVéTéKát etetés előtt, hogy olyan extrém kéréseim vannak, hogy cseréljék már ki a feje alatt a nem túl régi, de összevérzett textilpelenkát (kapott vért), és hogy ránézek a többi gyerekre is (kb. öt mp-es átpillantásban kell gondolkozni, de ez valamiért főben járó bűnnek számít, noha minden anyuka csinálja, és a látótávolságban lévő gyerekek szüleivel egyeztettem a dolgot)).

Amúgy ma vittem hat tekercs törlőkendőt a tejesszobába, holnap viszek húsz textilpelenkát a közösbe (ld. még az extrém kéréseim részt, ezzel tudtam érvelni, amikor kijelentették, hogy nincs az én úrigyerek fiamnak elég pelenkájuk), szóval kezdem úgy érezni magam, mint a központi ellátó. Még szerencse, hogy az inkubátorokat ők biztosítják, mert azt nem adnak a Tescóban. És még így is jól jártunk ezzel a PIC-cel, mert az egyik legjobb az országban, plusz S. B. és a kenguruzás, szóval igazából nem panaszkodom.

És Zé egyrészt át tudja fordítani a fejét tök lazán (hagyományos csecsemőknél egy hónaposan megy, de Zének ez nehezebb, úgyhogy hurrá), másrészt a múltkor ugye átfordult (hagyományos csecsemőnél ez 4. hónap, de Zének persze könnyebb a jobb súly/erő aránya miatt, de ez is hurrá). Látni állítólag nem lát (a h. cs.-k sem, ebből következtetnek), de már követi a szemével a hangokat. Amúgy a szemét és a hajszínét valószínűleg tőlem örökölte (nem, nem festett vörös most), az arcát az apjától, még az elfogult énrokonságom szerint is, szóval helyes fiú lesz. Azt álmodtam még terhesen, hogy ő is olyan enyhén szeplős arcú lesz, mint én, annak tökre örülnék, jól állna neki.

68. fejezet – állapotjelentés, alvás

Tegnap ki kellett venni Zéből a branült, és az volt a döntés, hogy várunk egy kicsit, és ha Zé kellő mértékben gyarapodik, akkor nem is kap újat (nem kap infúzión több kaját, csak gyomorszondán/szájon át). Ma kérdeztem, mennyit hízott, és kiderült, hogy kedd óta 100 grammot (az első héten fogyott, a második-harmadik héten hízott összesen 70 grammot), ez az időszak gyanúsan egybeesik az első két kenguruzással is, szóval nagy öröm ez nekem.

A másik, hogy reggel a kezemmel éreztem valami tüdőzörejt, amire két megoldás van: vagy leküldenek a tüdejébe egy csövet, és kiszippantják a nyákot (végső esetben), vagy felköhögi. A csöveket nem szeretjük, úgyhogy a nővérek útmutatása alapján köhögtetősen kopogtattam a hátát, amíg ott voltam, továbbá mielőtt elmentem, a lelkére kötöttem, hogy köhögjön egyedül is, és mire este visszaértem, nem zörgött a gyerek (nem nyomtak belé semmit), nagyon ügyes.

Ja, az immunrendszeremet meg megdicsérték, ugyanis Zorcsin eddig összesen háromféle ún. osztályos baci (amit egymástól kapnak el ott a gyerekek) ment végig, anélkül, hogy bármi tünete lett volna, szóval van értelme a másfélórás szenvedős fejéseknek ott a horror-alagsorban (csak az ott fejt tejet kapja meg nyersen, de ott egyszerűen alig akar jönni belőlem valami, komoly dilemma). Szóval valszeg megtette hatását a moszkvai gyerekkor, meg az indiai hátizsákos túra, ésatöbbi.

Ja, és ma a két látogatás közben, egy fejéssel tarkítva levezényeltem a költözésemet (pakoltam is, de a fiúk többet), úgyhogy itt van a bölcső, remélem, most már hipp-hopp kinövi.

67. fejezet – anne geddes premature era

zoard012

Zoárd stratégiát változtatott, és most már nem azt mutogatja, hogy ő nagy és erős, nyugodtan haza lehet már hozni, hanem azt, hogy ő pici és védtelen kisbaba, akinek nagyon szüksége van az anyukájára, ezért haza kell hozni. Reggel legalábbis ilyen anne geddes-pózokba vágta magát sorban, alig győztem fotózni. Ma megint volt kenguru (elvben minden nap kéne legyen, gyakorlatban egyrészt a hely nagyon pici és a szülő nagyon sok ehhez, másrészt a főorvosnő és a nővérek nem nagyon hisznek az ilyen úri huncutságokban, csak a mi kezelőorvosunk, ld. az idézett cikket) úgyhogy a legszebb melltartómat vettem fel (világoslila, hímzett sötétlila virágokkal), örülve annak, hogy végre egy pasi az életemben, akinek felvehetem a szép fehérneműimet (mármint a fiúm is értékeli, csak ő veleszületetten nem olyan ügyes a színekkel kapcsolatban, bár igyekszik, múltkor is megdicsérte a zöld ruhámat, ami szerinte ugyanolyan színű, mint a piros autóemelője), mondjuk leginkább a piros-narancs vonalon fogok mozogni, mert azt látják először.

Na szóval Zorcsi első, alapozó lépésként lebüfizte a mellemet, majd megint megkereste a szívhangot, és kiterült, mint egy béka. Azt nem tudom, hogy rá milyen hatással vannak a randijaink, de én határozottan lenyugodtam, kisimultam, maximumra ugrott a szaturációm, és szerintem az immunrendszerem is megerősödött. Ami a konkrét értékeit illeti, a ded most napi 8×18 g anyatejet kap (egyszerre alkalmazok minden praktikát, úgymint hipp szoptatós tea, maláta minden formában, sok ivás, homeopátia, more milk tabletta, krumpli, gyerek képeinek nézegetése, horror fejés, és még így is épphogycsak tartani tudom a tempót), a legkisebb légzéssegítő csőről ugrál le-fel, és ma már nem volt benne infúzió, ha gyarapodik, holnap sem kerül vissza. Ja, illetve ma megnézte a szemét a szemorvos, és kutyabaja (koraszülötteknél ez kardinális kérdés). Úgyhogy már csak párat (~30) kell aludni, és hazahozhatjuk.