hatvanakárhanyadik fejezet – izék és hogyishívjákok

Kicsi Zé reggel folyamatosan tátogott és cuppogott, amíg fogdostam, és egyre idegesebb arcot vágott, ha blogot írna, biztosan úgy kezdte volna a mai posztját, hogy "az anyám meglehetősen lassú felfogású nő". Amikor végképp megunta a dolgot, hadonászás közben elkapta a mutatóujjamat, a szájához tolta, és szívni kezdte, úgyhogy következő kenguru alkalmával megpróbálom suttyomban mellre venni, illetve mondtam az egyik kedvesebb nővérkének is, hogy légyszi-légyszi próbálják meg egyszer-egyszer cumiztatni (amúgy a nővérek immár rezignáltan veszik tudomásul, hogy besunnyogok látogatási időben anélkül, hogy külön könyörögnék (ezt egyedül a pattogóssal nem merem eljátszani), hogy én pelenkázom át DéZéVéTéKát etetés előtt, hogy olyan extrém kéréseim vannak, hogy cseréljék már ki a feje alatt a nem túl régi, de összevérzett textilpelenkát (kapott vért), és hogy ránézek a többi gyerekre is (kb. öt mp-es átpillantásban kell gondolkozni, de ez valamiért főben járó bűnnek számít, noha minden anyuka csinálja, és a látótávolságban lévő gyerekek szüleivel egyeztettem a dolgot)).

Amúgy ma vittem hat tekercs törlőkendőt a tejesszobába, holnap viszek húsz textilpelenkát a közösbe (ld. még az extrém kéréseim részt, ezzel tudtam érvelni, amikor kijelentették, hogy nincs az én úrigyerek fiamnak elég pelenkájuk), szóval kezdem úgy érezni magam, mint a központi ellátó. Még szerencse, hogy az inkubátorokat ők biztosítják, mert azt nem adnak a Tescóban. És még így is jól jártunk ezzel a PIC-cel, mert az egyik legjobb az országban, plusz S. B. és a kenguruzás, szóval igazából nem panaszkodom.

És Zé egyrészt át tudja fordítani a fejét tök lazán (hagyományos csecsemőknél egy hónaposan megy, de Zének ez nehezebb, úgyhogy hurrá), másrészt a múltkor ugye átfordult (hagyományos csecsemőnél ez 4. hónap, de Zének persze könnyebb a jobb súly/erő aránya miatt, de ez is hurrá). Látni állítólag nem lát (a h. cs.-k sem, ebből következtetnek), de már követi a szemével a hangokat. Amúgy a szemét és a hajszínét valószínűleg tőlem örökölte (nem, nem festett vörös most), az arcát az apjától, még az elfogult énrokonságom szerint is, szóval helyes fiú lesz. Azt álmodtam még terhesen, hogy ő is olyan enyhén szeplős arcú lesz, mint én, annak tökre örülnék, jól állna neki.

Reklámok

4 thoughts on “hatvanakárhanyadik fejezet – izék és hogyishívjákok

  1. Jaj de jó, látod, fog ez menni a maga természetes útján (mármint az anyaság, szoptatás included). Legfeljebb veszel nekik itt-ott kisebb dolgokat, felhúztok egy új épületet, ilyesmik…

    • az jutott eszembe, hogy igazán írhatnál zoárd nevében blogot. azért, mert nincs nála laptop és ez akadályozza a pontos önkifejezésben, még nem kéne megvonnod tőle a lehetőséget ahhoz, hogy élete korai szakaszától kezdve lehessen naplója. olvasnám.

    • jo, de azt tudod, h tiszta tejszagu vagy, a kezed a fejestol meg az atlagosnal is meginkabb, nincs az a fertotlenito, ami leszedi annak a szagat, idegbajt birnak kapni ezek a kiskoruak a tejszagu anyaktol:) ertsd ennenek barmikor, ha modjuk lenne ra (enyem uvoltott idovel, mikor fejes kozben beneztem hozza takarot igazitani, mert nyuszogott, idovel hagytam nyuszogni, kisebb kar keletkezett, mint egyik kezben a fejo, masik kez tejtol csopog, gyerek meg mintha ehenhalna, mikozben nem is)

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s