90. fejezet – szopósmalac

Közzétéve Szerző:
15

Zorcsi ma a névnapja alkalmából szopott 20 grammot, és bár az adagja 35, vagy mennyi, ez is nagyon szép teljesítmény így elsőre.

Mondjuk nem indul simán a dolog, mert Zoárd, aki tegnap az apjából is megpróbált tejet fakasztani több helyen, mára belátta, hogy biztos csak tévedett, hát hogy is lehetne emberből enni. Úgyhogy ma, amikor kivettem, álmosan biccentett felém, majd nézelődni kezdett, illetve alvó pozícióba helyezkedett. Erre megvillantottam előtte a mellem, mert tudom, hogy a pasiknak fontos a vizuális inger, és mintha erre valóban elismerővé is vált volna Zé tekintete, de aztán tovább nézelődött másfelé. Amikor ráutalóan a szájához nyomogattam, akkor kezdett zavarbajönni, összeráncolta a homlokát és fél szemöldökét felvonva, csücsörített szájjal kérdően nézett, hogy akkor én most tulajdonképpen miért is csinálom ezt. Kihasználva, hogy ásított egyet, belenyomtam a szájába a bimbót, erre nagyon meghökkent, továbbra is homlokránc, fél szemöldök még feljebb emel, és hülyén néz, szájában a mellemmel, na ekkor kezdett nagyon röhögni S. B., akinek van érzéke a koraszülött-humorhoz.

Aztán ezt még eljátszottuk párszor, majd valahogy kipréseltem pár cseppet, és akkor DéZének is leesett a tantusz, hogy ja, erről van szó, oké. Húsz gramm után aztán kiköpte a mellem, és elégedetten elaludt, mint aki jól végezte dolgát (és tényleg).

A pattogós nővérke egyébként ma is hozta a formáját, először kizavarta mellőlem az új kolleginát, aki el szerette volna magyarázni, hogy kell szoptatni, azzal, hogy van most fontosabb dolog, azután pár perc múlva visszajött és lecseszett, hogy nem úgy kell szoptatni (ne én hajoljak a gyerek fölé, hanem emeljem meg). Mondjuk most nem zavart, mert ott volt S. B., sokkal rosszabb volt, hogy valami rendezkedés okán ott tologatták végig az inkubátorokat, ami nagy csipogással meg sípolással jár, illetve emelgetnem kellett a lábam, de legalább képessé válunk majd bármilyen körülmények között, akár atomtámadás esetén is szopni, illetve szoptatni.

(Ja, és a világ leghülyébb tanácsa tejszaporításra: "Írja fel, hogy az adott napon melyik időpontban mennyit fejt, majd másnap ugyanabban az időpontban fejjen kétszer annyit". Ezt nem kívánnám bővebben kommentálni.)

89. fejezet – bal felső sarokban bújtatott reklámmal

Közzétéve Szerző:
27

Tegnap reggel nagy hiszti volt, a nővérek ugyanis elkövették azt a méltánytalanságot gyermekemmel, Mauglival szemben, hogy ruhát adtak rá (egy ujjatlan nyuszis bodyt). Ennek köszönhetően Zoárdra a következő állapotban találtam rá: arcán feháborodással vegyes rémület, két karja finnyásan eltartva, nehogy hozzáérjen a ruhához, a teste meg elképzelhetetlen pózokba facsarodva, hátha úgy sikerül kibontakoznia a ruhából. Szemében Thoreau megalkuvástól mentes elszántsága és életfilozófiája tükröződött, miszerint az ember iktassa ki életéből a pazarló civilizációs dekadenciákat (vö. nyuszis napozó), és elégedjen meg azzal, amit a természet önként nyújt neki (vö. inkubátor, szívecskés párna, macis könyv), illetve, hogy ez a ruha dolog egyébként is hülyeség. Amikor látta, hogy a vergődés nem segít, puszta akaraterőből feltornászta a pulzusát 200-ra (esküszöm, számító tekintettel figyelte közben, hogy reagálok), úgyhogy kétségbeesetten megkértem az egyik nővért, hogy vetkőztesse le. A gyerek, amint lekerült róla a ruha, megkönnyebbülten hanyattvetette magát, és elégedett mosollyal ajkán elaludt, szerencsére nem az a haragtartó fajta.

Ma viszont arcán ugyan dacos kifejezésse, de némán tűrte a tegnapi napozó párját, szerintem vádalkut kötött a nővérekkel, elvégre az egész kórházban alig van kétágyas szoba, ő meg két hete másodmagával hentereg. Mindenesetre, ha már így álltunk, megemlítettem neki, hogy nemisbéka néni (ehhe-ehhe) vett neki egy halom koraszülött-ruhácskát a fejlett nyugaton (ahol csak bemegy az ember a boltba, kiválasztja, és kifizeti, őrület), és nem háborodott fel, úgyhogy talán van jövője a ruhában tartásnak.

Ma ráadásul apás kenguru volt, ilyen:

zoard022

Holnap reggelre meg berendeltek szoptatni, hadd szokjuk a jót.

88. fejezet – a maciról

Közzétéve Szerző:
7

Reggel, amikor bementem, Zorcsi üdvözlés jelleggel egy pillanatra rám nézett, majd visszafordult a könyve felé, és fogdosta rajta a képeket. Úgy vettem észre, nagyot borított a világképén, hogy nem csak anya, apa és a kórházi személyzet van a világon, hanem macik is. Ez láthatóan eddig ismeretlen távlatokat nyitott meg előtte, szerintem legalábbis ezt próbálta elmagyarázni nekem nyekeregve. Amúgy ezt körülbelül egy hete kezdte, hogy hangokat ad ki magából. Sírni még mindig nem sír, eddig csak akkor láttam sírni, amikor a kis csövet bedugták az orrába, akkor fél percig ordított, mint a sakál, újabb fél percig aludt, amint akit leütöttek, majd kirántotta az orrából a csövet, és goto 10. De az már nagyon régen volt, ezer éve, vagy három hete.

Szóval most is meg-megnyekkent a képet tapogatva, úgyhogy elmagyaráztam, hogy az ott a kismaci, akinek elmúlt a colonizációja, és ezért az anyukája kivehette az inkubátorból és megfürdethette. Szivaccsal. Egyébként mi is hétmérföldes léptekkel közeledünk efelé a performansz felé, mert a tegnapi öt baktériumból mára már csak négy maradt, kiderült ugyanis, hogy az egyiket kettőnek nézték, remélem, a többit is kimagyarázzák valahogy. Következő kenguruzás vasárnap.

(Ja, és abból a mellemből, amit a malac tegnap megcsócsált, ma kétszer annyi tej jött, csodatévő szája van Zorcsidani Vulkánturulnak).

87. fejezet – jólfésült bandita

Közzétéve Szerző:
28

Van ugye az a mondás, hogy a szőke nő, ha adnak neki két vasgolyót és bezárják egy üres szobába, akkor az egyiket elveszíti, a másikat tönkreteszi. Hát Zorcsi meg, ha kap egy könyvet (a másikat S. B. felrakta az inkubátor tetejére, hogy hanyattfekve is lássa) és egy takarót, akkor két percen belül kupit csinál. A párnát szerintem csak azért nem dobálta széjjel, mert túlságosan is lenyomta a feje.

A képen érdemes megfigyelni, hogy mit rángat ki mintegy mellékesen megint a bal kezével, miközben ártatlanul néz a fényképezőgépbe:

zoard020

A nap híre pedig az, hogy DaniZoárd végre evett belőlem. Most délután mondta S. B., hogy ne vegyek melltartót a kenguruhoz, és Dé úgy rámcuppant, hogy öröm volt nézni. Mondjuk csak egy percig bírta, és sokat lihegett is közben, de majd megjön az ereje, ha állandóan könyveket rángat. Amúgy lehidaltam, 1730 g, és van egy sanda gyanúm, hogy azért is, mert most már részben tápszert is kap (nincs elég tejem, és igen, ismerem az összes trükköt, és ki is próbáltam mindet, ez van).

Egyelőre még nem került át a nagyfiúk szobájába, mert a székletéből öt különböző rendkívül obscure bacit tenyésztettek ki, erre egyébként S. B. azt mondta, hülyeség, mert amikor átküldték a kakit, akkor antibiotikumon volt a gyerek, amúgy meg kap anyatejet, és szemmel láthatóan nem beteg, úgyhogy valószínűleg a laborban keveredett bele valami. Mindenesetre addig nem mehet át, amíg negatív nem lesz papíron is, szóval ma útjára indult egy újabb adag végtermék.

Mozgófilm helyett pedig:

zoard021

86. fejezet – mire hazajön, angolul is tudni fog

Közzétéve Szerző:
22

Reggel aljas módon körberaktam a gyereket könyvekkel, hogy ne tudjon menekülni a kultúra elől. Néz majd nagyot, ha felébred.

zoard019

Kiderült, hogy a dinnyéről és ablakról szóló mű nagyrészt textilből van, úgyhogy megint kutatóútra kellett indulnom. A maci esti tisztálkodásáról szóló habszivacs könyvet kb. a tizedik boltban találtam meg (1750-ért, de a mellette lévő üzletben már 3600-ért árulták ugyanazt, pedig nem hiszem, hogy tőlük a szerző annyival több jogdíjat kért volna). A búvár élményeit feldolgozó darab a tizenkettedik boltban jött szembe, de időközben felhívott Südve, hogy a Libriben is van párféle, szóval nem reménytelen a helyzet.

Zorcsi amúgy jól van, 1650g, délután rámrakják.

85. fejezet – a személyiségfejlődésünkről (bosszúvágy, evés)

Közzétéve Szerző:
30

Reggel én bőgtem a fejőshelyiségben, este az egyik új kismama, általában innen lehet tudni, hogy a pattogós nővérke huszonnégyórázik. A már hospitalizálódott kismamákat meg onnan lehet felismerni, hogy nagyon mereven ülnek, ha a pattogós nővérke (aki engem rendszeresen Mégnemjöhetbe Anyukának, illetve Ugyemármegy Anyukának szólít) műszakos éppen. Ő az is, aki mindig rámrivall, ha ránézek egy nemsaját gyerekre, ezzel pár napra őrületbe is kergetett, ugye ilyenkor, ha figyelik az embert, akkor nehéz nem azt csinálni, amit tilos, egy idő után úgy éreztem, hogy úristen, de hát itt a plafonon is koraszülött csecsemők vannak, nincs más hátra, meg kell tanulnom csukott szemmel közlekedni az intenzíven, ösztönből, mint a nindzsák. Aztán egyszer pont olyankor kérdeztem meg S. B.-t, hogy hogy van a Sára, amikor ő is ott volt, S. B. pedig kedvesen elmondta, azóta a p. n. ezzel a gyerekrenézős dologgal konkrétan nem piszkál, de talál másvalamit mindig.

Ilyenkor mantrázom magamba mindig, hogy nem utálni, mert a gyerekekkel kedves, a gyerekek érdekét nézi, de például S. B. is a gyerekek érdekét nézi, mégse kívánok öngyilkos lenni soha, ha szól hozzám, pedig ő is megmondja, ha valamit rosszul csinálok. Időnként bűnös, bosszúvágyó gondolatok járnak a fejemben, mint például hogy ezentúl napszemüvegben látogatok, hogy ne lássa a p. n., hova nézek, vagy viccből azt mondom neki, hogy cipővédőtlen lábbal fogok bemenni a PIC-re, ilyesmi.

Na, de a lényeg: Zorcsi 1620 g, szóval előfordulhat, hogy kamion kell majd a hazaszállításához. Amikor este bementem, éppen cumiztatni próbálták, amit a p. n. utasítására nem nézhettem végig (gondolom, a cumi személyiségi jogai miatt), de utána mondta a nővérke, aki az aktust lefolytatta, hogy Zének nagyon jó a technikája, nem lesz ezzel a cumiztatással/szoptatással semmi gond, csak még pici és gyenge, és nem tudja mind a harminc grammot önerőből lenyomni. Zorcsi mindenesetre részben úgy nézett ki, mint egy jóllakott óvódás, részben meg sértődött arcot vágott, gondolom, azért, mert mégis ledugták a torkán a szondát, mindenesetre megnyugtató, hogy van tehetsége a táplálkozáshoz, nagy öröm ez nekünk.

84. fejezet – tényleg okos

Közzétéve Szerző:
22

Az apás kengurun Zorcsi egész másképp viselkedett, mint velem szokott. Először az előző bejegyzésben található képen ábrázolt módon felkönyökölt, és úgy pislogott fel az apjára pár percig, majd letette a fejét, és addig nyuforgott, amíg hátra nem tudta billenteni annyira, hogy lássa az apját. Ekkor nekem feltörtek az anyai ösztöneim, és megigazítottam a buksiját, hogy kényelmes legyen, mire Zorcsi láthatóan felháborodott, és minden erejét összeszedve megint lement hídba. Ezt még egyszer eljátszottuk, majd az apja, akinek nincsenek anyai ösztönei, viszont megfigyelőképessége van, felhívta rá a figyelmem, hogy a gyerek valószínűleg úgy akar maradni.

Azzal vigasztalom magam, hogy azt mindig észreveszem, ha a pocoknak melege van, és tudom is, mit kell csinálni, illetve nagyon ügyesen vásárolok babaruhát (nagyjából egy éves koráig megvan a móringja DéZének, a sapkákat is beleértve), még ha ezekben nagyjából ki is merül a szülői tehetségem. Mindenesetre megsülni, vagy bárhol topisan megjelenni nem fog.

Viszont nem tudom, mit tett vele az apja, de a kenguruzás utáni napon (tegnap) Apjaneve Dani Zoárd Vulkán Turul Kilián szeme elnyerte végső színét (sötétbarna), és S. B., az orvosa konkrétan azt mondta, hogy hozzak neki könyvet. A fiúm először azt hitte, hogy ez csak újabb ürügy arra, hogy bemenjek a könyvesboltba, de pedig tényleg ezt kaptam házi feladatnak, hogy hozzak rágható könyvet, mert a malac már lát, és unatkozik, és el fognak sorvadni az agytekervényei, ha nem lát színes dolgokat. Úgyhogy ma olyan öt különböző boltban voltam (itthon valahogy nem számolnak a koraszülöttekkel, mint fogyasztói szegmenssel, nincs olyan üzlet, ahol egyszerre lehetne nekik gyógyszert, fejformázó párnát, negvennégyes ruhát, nyálazható könyvet, és az apjuknak sortot venni), és szeretném csendben megjegyezni, hogy én aztán igazán megértem, mennyi munka van egy könyvvel, mennyire nem megrendelésre jön az ihlet, és mennyit ki tud venni az emberből, hogy másoknak katartikus élményt nyújtson, még ha a végeredményen nem is látszik az emberfeletti erőfeszítés, a kín, verejték és könnyek, de azért kettőezer-ötszázat kérni egy olyan műért, ami mind történetszövésében*, mind az írói stílus kimunkáltsága terén** rengeteg kifogásolnivalót hagy maga után, az szerintem egy kicsit pofátlan. Talán mégiscsak inkább az On Thermonuclear War-t kellett volna megvenni a gyereknek Herman Kahntól, ahogy a fiúm javasolta (nukleáris napokat élünk, álmomból felébresztve is fel kell mondanom, mely országok rendelkeznek nukleáris fegyverekkel, és fejés közben a fiúm nukleáris fegyverszállítással kapcsolatos anekdotákkal szórakoztat), annak csak jobb lehet az ár/érték aránya, de nem vagyok biztos abban, hogy a kölök is elég jól tud már hozzá angolul.


* A "dinnye" kép után az "ablak" kép jön, minden átmenet vagy magyarázat nélkül.
** Nincsenek benne szavak.

82. fejezet – I., avagy Kedvenc Zoárd

Közzétéve Szerző:
21

zoard015

zoard016

Tegnap, amikor befutottam, Zorcsi a képen ábrázolt módon a feje alá rakott kézzel, szétvetett lábakkal ejtőzött a dobozban, mint aki csak lazulni ugrott be a PIC-re. Amikor társalgásba elegyedtem vele, csücsöríteni kezdett, jelezvén, hogy tudja, ki vagyok, a nő a mellekkel, máskülönben nem változtatott a testhelyzetén.

Amúgy az egyik nővérben (bár ezek nem a közvetlenkedő fajta nővérek, a legszemélyesebb dolog, amit mondani szoktak nekem, max annyi, hogy 1470g, meg ilyenek), szóval az egyik nővérben átszakadt a gát, és közölte velem, hogy neki a Daninak keresztelt Zoárd a kedvenc babája, mert olyan szép feje van, és olyan okos. És bár egyrészt az egy kicsit kétes értékű bók, hogy koraszülöttek között a legszebb, másrészt fogalmam sincs, honnan állapította meg, hogy okos (bár lehet, hogy esténként a csillagászatról és a feminista irodalomról szoktak vele beszélgetni, mindegy, tiszteletben tartom a gyerek magánéletét, és nem kérdezek rá), de azért nagyon jólesett, mondtam is, hogy nekem is ő a kedvencem.

Amúgy van ez a nagyon ennivaló mozdulatsor, amikor Zé alvás közben meghallja a hangomat, hogy először ráncolni kezdi a homlokát, egyre magasabbra emelkedik a szemöldöke, hátha úgy sikerül kinyitnia a szemét, idővel a száját is eltátja, megfeszül, és végül nagy nehezen, az erőlködéstől rebegő szempillákkal résnyire nyílt tekintettel végigmér (ld. a mellékelt ábrán), konstatálja, hogy nem egy nagy, zöld, aljas szándékú földönkívüli beszél hozzá az én hangomon, és megkönnyebbülve tovább alszik, immár csücsörítve, mert tudja, hogy fontos nekem a visszajelzés. Aztán persze lehet, hogy minden nővel ezt csinálja, de szeretném úgy érezni, hogy engem külön is bír.

zoard017

(És ma mind a négy pelenkás fel volt öltöztetve, de csak Zorcsi kapott puccos csíkosat, a többiek fehérben voltak. És mondták, hogy egy másfél kilósnak ez jár, mert mára virradóra betöltötte ám az 1500 grammot).

81. fejezet – nagykenguru

Közzétéve Szerző:
26

Zorcsi megijesztett, mert branülben jelent meg az aktuális találkánkon, de aztán kiderült, hogy valami minor kórházi bacija van, csak székrekedést okoz, és ha pár napon belül hazajönne, nem is kezelnék, így viszont nem akarják, hogy elszaporodjon. Máskülönben jól van a pocok, és amint elmúlik a baci, fürdeni fogunk(!).

Abban, hogy én vagyok most az egyetlen anyuka nagyjából, az a rossz, hogy ha olyan nővérek vannak, akkor egyszerűen elfelejtenek beengedni, és az a jó, hogy ha olyan nővérek vannak, akkor elfelejtenek kiküldeni. Szóval ma maratonit kenguruztunk suttyomban (megvártuk, amíg elmegy a főorvosnő, mert S. B. nem akart konfrontálódni), a végén csak azért kellett visszarakni a nyuszizsiráfmalacot a dobozba, mert nagyon mélyen elaludt, és ilyenkor megnő az apnoé kockázata, ami mégiscsak jobb, ha oxigéndús környezetben éri. S. B. egyébként megkérdezte, elviheti-e a kengurus képeinket mindenféle konferenciákra, mert úgy süt rólunk azokon a harmónia, hogy felhasználná a hitetlenek meggyőzésére, úgyhogy Zorcsi celebritás lesz (neonatológusok között világhírű, vagy mi).

Amúgy ma megszállt valami démon (legalábbis a fiúmnak ezzel fogom magyarázni a dolgot), ami kényszerítet, hogy gyermekruhákat szerezzek be, és ha már ott voltam, vettem Zsének is pár lányosabb cuccot. Zsé velünk egy szobában van, ő az, aki hármasikrekből egyedül maradt meg (az anyuka a kórházban még terhesen elkapott valami fertőzést), szép kis szőke, kékszemű nyekergős, súlyra annyi kb. már, mint Zorcsi, és most került kabrió inkubátorba, szóval már Viselhet Ruhákat, ami egy lánynál komoly rite of passage (és egyébként aki bárhol lát 44-es kisruhát, szóljon, legyen szíves).

Alfonzról meg kiderültek dolgok. Én eddig csak annyit tudtam, hogy az apukája a szülésnél arra kérte az orvost, hogy ne hagyja életben, majd egyszer volt bent nála, amikor is csúnyán kiabált vele, rákérdezett, kell-e neki tüdőérlelő, majd kijelentette, hogy lemondanak róla. Most kiderült, hogy ez az egész azért volt, mert van náluk a tágabb családban egy nagyon súlyosan sérül koraszülött, akit tizenöt évesen még pelenkázni kell, stb., és ezt nem akarták végigcsinálni. Alfonz viszont gyönyörű baba lett, és a kórház már el akarta indítani a papírmunkát az állami gondozásába helyezéséről, amikor, csodával határos módon éppen aznap, megjelentek a szülei a PIC-en. Először csak az apuka, azután az anyuka is. S. B. szerint a pattogós nővérke ott ugrált neki szó szerint örömében, hogy most öltözik be az Alfi anyukája, és úgy tűnik, egy család lesznek, megnyugodtak, hogy nem lesz káposzta a gyerekből.

Ennek kapcsán S. B. elmesélte, hogy a pattogós nővér még vele is pikírt szokott lenni, meg félrererakja, ha olyan a kedve, de a gyerekekkel nagyon kedves, és a gyerekek is imádják, A. baba például mindig vigyorgott, amikor meghallotta a hangját, akkor is, ha az anyja kezében volt éppen. És hogy az anyát azért nem lehet pótolni, a koraszülöttek pontosan tudják, ki a szülőjük, a kórházi személyzettől például csak a legkompaktabb, legtakarékosabb mozdulatokat fogadják el pelenkázás közben, viszont még a legbénább anyukának is mindent hagynak. És arról beszélgettünk még, hogy a koraszülöttek egyrészt mérhetően intelligensebbek az időre született kortársaiknál, másrészt sokkal magasabb a fájdalomküszöbük, mert hozzászoktak, hogy a születésüktől macerálják őket, szóval ahogy hallgattam S.B.-t, időnként emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ez a koraszülöttség nem valami különleges kiváltság, és ott a nyuszismatricás helyen hetente-havonta halnak meg gyerekek.

De Zorcsinak hálistennek nem lesz semmi baja, és valószínűleg nagyon hamar ki fogja nőni azt a zsáknyi ötvenhatos cuccot, amit eddig beszereztem neki, de ez legyen a legnagyobb problémánk.