Zorcsi megijesztett, mert branülben jelent meg az aktuális találkánkon, de aztán kiderült, hogy valami minor kórházi bacija van, csak székrekedést okoz, és ha pár napon belül hazajönne, nem is kezelnék, így viszont nem akarják, hogy elszaporodjon. Máskülönben jól van a pocok, és amint elmúlik a baci, fürdeni fogunk(!).
Abban, hogy én vagyok most az egyetlen anyuka nagyjából, az a rossz, hogy ha olyan nővérek vannak, akkor egyszerűen elfelejtenek beengedni, és az a jó, hogy ha olyan nővérek vannak, akkor elfelejtenek kiküldeni. Szóval ma maratonit kenguruztunk suttyomban (megvártuk, amíg elmegy a főorvosnő, mert S. B. nem akart konfrontálódni), a végén csak azért kellett visszarakni a nyuszizsiráfmalacot a dobozba, mert nagyon mélyen elaludt, és ilyenkor megnő az apnoé kockázata, ami mégiscsak jobb, ha oxigéndús környezetben éri. S. B. egyébként megkérdezte, elviheti-e a kengurus képeinket mindenféle konferenciákra, mert úgy süt rólunk azokon a harmónia, hogy felhasználná a hitetlenek meggyőzésére, úgyhogy Zorcsi celebritás lesz (neonatológusok között világhírű, vagy mi).
Amúgy ma megszállt valami démon (legalábbis a fiúmnak ezzel fogom magyarázni a dolgot), ami kényszerítet, hogy gyermekruhákat szerezzek be, és ha már ott voltam, vettem Zsének is pár lányosabb cuccot. Zsé velünk egy szobában van, ő az, aki hármasikrekből egyedül maradt meg (az anyuka a kórházban még terhesen elkapott valami fertőzést), szép kis szőke, kékszemű nyekergős, súlyra annyi kb. már, mint Zorcsi, és most került kabrió inkubátorba, szóval már Viselhet Ruhákat, ami egy lánynál komoly rite of passage (és egyébként aki bárhol lát 44-es kisruhát, szóljon, legyen szíves).
Alfonzról meg kiderültek dolgok. Én eddig csak annyit tudtam, hogy az apukája a szülésnél arra kérte az orvost, hogy ne hagyja életben, majd egyszer volt bent nála, amikor is csúnyán kiabált vele, rákérdezett, kell-e neki tüdőérlelő, majd kijelentette, hogy lemondanak róla. Most kiderült, hogy ez az egész azért volt, mert van náluk a tágabb családban egy nagyon súlyosan sérül koraszülött, akit tizenöt évesen még pelenkázni kell, stb., és ezt nem akarták végigcsinálni. Alfonz viszont gyönyörű baba lett, és a kórház már el akarta indítani a papírmunkát az állami gondozásába helyezéséről, amikor, csodával határos módon éppen aznap, megjelentek a szülei a PIC-en. Először csak az apuka, azután az anyuka is. S. B. szerint a pattogós nővérke ott ugrált neki szó szerint örömében, hogy most öltözik be az Alfi anyukája, és úgy tűnik, egy család lesznek, megnyugodtak, hogy nem lesz káposzta a gyerekből.
Ennek kapcsán S. B. elmesélte, hogy a pattogós nővér még vele is pikírt szokott lenni, meg félrererakja, ha olyan a kedve, de a gyerekekkel nagyon kedves, és a gyerekek is imádják, A. baba például mindig vigyorgott, amikor meghallotta a hangját, akkor is, ha az anyja kezében volt éppen. És hogy az anyát azért nem lehet pótolni, a koraszülöttek pontosan tudják, ki a szülőjük, a kórházi személyzettől például csak a legkompaktabb, legtakarékosabb mozdulatokat fogadják el pelenkázás közben, viszont még a legbénább anyukának is mindent hagynak. És arról beszélgettünk még, hogy a koraszülöttek egyrészt mérhetően intelligensebbek az időre született kortársaiknál, másrészt sokkal magasabb a fájdalomküszöbük, mert hozzászoktak, hogy a születésüktől macerálják őket, szóval ahogy hallgattam S.B.-t, időnként emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ez a koraszülöttség nem valami különleges kiváltság, és ott a nyuszismatricás helyen hetente-havonta halnak meg gyerekek.
De Zorcsinak hálistennek nem lesz semmi baja, és valószínűleg nagyon hamar ki fogja nőni azt a zsáknyi ötvenhatos cuccot, amit eddig beszereztem neki, de ez legyen a legnagyobb problémánk.
Azért elég dúrva h valaki megkéri az orvost h ne hagyja életben a gyerekét. Még taknyos kölyök vagyok, de már most tudom h erre sosem lennék képes. Viszont a lényeg h végülis nem mondanak le róla, és remélhetőleg később Alfonz nem tudja meg h így indultak neki a szülei mikor megszületett..
Gratulálok a szép és erős kisfiadhoz, nagyon örülök, hogy rendben lesz vele minden. 🙂
Itt egy link, ha még nem ismernéd az oldalt, ahol felsorolnak több olyan boltot, ahol koraszülött ruhákat árusítanak:
http://abbcenter.com/index.php?t=korababa&m=Seg%EDts%E9g,%20korasz%FCltem!&al=K%FCl%F6nleges+kell%E9kek#
Szia! Olvaslak egy ideje, de eddig nem kommenteltem. Mi is a Jánosban voltunk a pici fiammal két hétig, igaz, ő a sima koraszülött osztályon, mivel 33. hétre született.
A szoptatást én nagyon speciális testhelyzetben tudtam megoldani: letettem a gyereket az ágyba, föléhajoltam és két kézzel fogtam a mellemet, úgy irányítottam. Pár napig csak így ment, aztán rákapott és azóta is szopik (a kórházban nem próbáltuk, csak itthon).
44-es ruhák vannak nem túl nagy választékban a Kenguru Gold boltokban (pl. Savoya park – elég nagy bolt), ill. a C&A-ban előfordul 46-os méret. Egyébként tényleg pillanatok alatt ki fogja nőni a pici ruhákat :-).
Továbbra is a legjobbakat kívánom!
Van a lányomról egy 44-es rugink, de vastag plüss. Az inkubátorban meg ahhoz meleg van – legalábbis ott, ahol az én gyerekeim vendégszerepeltek, csak bodyban “jártak”. Viszont a brendonban és egy csomó boltban láttam utána 44-es rucikat 🙂 Vajon a koraszülöttek miért intelligensebbek? Ez a rész tényleg érdekelne.
Örülök, hogy nem komoly a gond! Hajrá maratoni kenguruzás és fürdés 🙂
Mikor nekem kellett nem volt 44-48-as cucc, de most hogy má’ 74-eset veszek tele van picikkel a CundA. És aránylag még választék is van 😉 A H&M-be is vannak azt hiszem kisebb ruhák.
Érdekes amit a korababákról írsz. Bár engem ez a téma közvetve nem érint (37+2-re császároztak, csak 2210 gr volt a lányom, tehát nem korababa “csak” kis súlyú) sokat olvastam róla.
Szia, en nagyon lelkesen olvastam a blogodat, és küldtem tovább mindenkiért, nyilván azért is, mert tudat alatt készültem a korababás anyuka szerepre. Az én Turul Kiliánom fondorlatos módon a 32 héten jött a világra, hatalmas 2OOO grammos súllyal, viszont tök éretlen tüdővel, úgyhogy jó nagyot szippanthattunk a koraszülött intenzív osztály világába az inkubátorok, a szaturációmérők, a különböző madzagok-zsinegek-drótok-érzékelők közé. Nézhettük a szomszéd inkubátorokban lévő kiscsávókat és kiscsajokat, és támogathattuk az anyukákat. Mindezt csak azért írom le, mert ha nem lett volna ez a blog, akkor minden bizonnyal sokkal több hirtelen jött ősz hajszálam lenne, jó volt a mély percekben idegondolni, köszi! És persze, amint a korházi ágyamban érezhettem a mobilinternetet, azonnal rátok kattintottunk:).
Ja, mert még mindig korházban vagyunk sok hülye nővér között. Brrr.
Szössz: hát adja a sors, hogy soha ne kelljen éles helyzetben döntened, ha tőlem valaki megkérdezné, hogy bevállalom-e, hogy egy gyereket, akit még nem is ismerek, halálomig pelenkázzak és gügyögjek neki és gondoskodjak róla, akkor nem tudom, mit mondanék. Szerencsére Zénél nem gondoltam bele, hogy komoly baja lehet, most meg már nem adnám semmiért.
Nathalie, Gigi, PM: eddig csak a momparkos C&A-ban néztem, ott nem volt, de akkor a többit is megpróbálom alkalomadtán. a Brendonban meg csak fehér, mintátlan van, és az is drága.
mamaka: a János PIC-en egyrészt elég hűvös a wellness-részleg (ahol már kiságyban vannak), másrészt az egész piciket szoptatni dupla rugiban + takaróban adják ki, tehát biztosan kapva-kapnának egy melegebb darabon is, ha esetleg nekik adnád. azt nem tudom, miért intelligensebbek a koraszülöttek, több elmélet van rá (hogy kisebb koruktól sok inger éri őket, hogy több túlélési/problémamegoldási helyzetnek vannak kitéve, hogy a szüleik jobban odafigyelnek rájuk, stb.), de pl. az elsőszülöttek/egykék is intelligensebbek, mint a testvéreik/kortársaik.
csetten: 2000g, az komoly. igazi óriás lehetett a babád a többi között. 🙂
Lucia én az Árkádban és az Aréna Plázában játtam meg talán a WestEndben.
Ha jövő hét után is aktuális a kisrugi, szívesen beviszem 🙂
Hááááááát…mint, minden elméletnek, ennek az “elsőszülött/egykegyerek intelligencia” kérdésnek is vannak mindkét irányból érvei és ellenérvei, bizonyítékai. Ne keverjük össze a genetika adta intelligenciát azzal, ha egy gyereket fejlesztenek vagy foglalkoznak vele! Kifejezetten az ellenkezőjét látom a környezetemben: a második, harmadik (tehát későbbi) szülöttek sokkal talpraesettebbek (= okosabbak?), mert “ellesték” a nagyoktól a teendőket, illetve felnőtt korban sokkal előrébb tartanak a karrier terén is. Persze van példa az ellenkezőjére is: az elsőszülöttel (főleg, ha egyke maradt) esetleg többet foglalkoztak, a másodikra már nem volt idő, így az “átlaggyerek” “butább” maradt (?). Szerintem, többek között, itt van a szülő óriási felelőssége: nem csak ellátni, tanítani is kell a gyereket.
:-)))
Esetleg a pici ruhákat érdemes megnézni ebayen is: ebay.de
Szia, az Auchanban Budaörsön láttam ilyen picúr ruhákat, bár nem tudom tartanak e még, éppen kiárusítás volt. Tényleg én is azt javaslom, nem szabad túlzásba esni babaruha vásárlásakor mert olyan hamar kinövik. Szerencsére a kisfiam 40+2 napra született, de az 56-os ruhákat három hetesen már lassan elfelejthetjük, akármilyen szépek is! Gratulálok a kisfiadhoz, mikor a párom meglátta a legutolsó képet egyből az jutott eszébe (azonkívül hogy mit produkál ez a gyerek :-)) hogy ilyen plüss anyagból (takaró) készült a nagyobbik fiam cicája ami nélkül nem tud aludni. Jó pancsikázást, a kisfiad biztos élvezni fogja!
Először is szia 🙂
Majd’ a frászt hoztad rám hogy két napig nem írtál, de nagyon örülök hogy Zoárd jól van és semmi komoly baj nem történt! Már egy ideje idejárok zugolvasni, és mindig várom az új fejleményeket.
Nagyon drukkolok a kisembernek hogy gyarapodjon, erősödjön és minél előbb hazamehessen Veled!
“Az elsőszülöttek/egykék is intelligensebek” és a legkisebb királyfik? minden mesében ők nyernek, a tesóik mindig sötét bunkók 🙂
csetten!
az a “sok hülye nővér” figyeli és gondozza a gyerekedet, bzm. gratulálok a hozzáállásodhoz, téged minősít! Példát vehetnél Luciától, nyilván ő is találkozott olyan emberekkel, akikről írhatott volna a te stílusodban, mégsem tette, mert ő veled ellentétben intelligens.
Jobb ilyenekbe nem belegondolni, 18évesen nem akarok még gyereket.. Viszont anyám 4 gyereket szült, és egyikünknél se volt gond, sőt a kis hugom túl nagy baba lett és direkt bent kellett tartani anyámban h visszafogyjon egy kicsit. Nem fért volna ki a szentem 😀 Szóval remélem én se leszek hajlamos arra h baj történjen. A hugom (féltesó) azóta meg égetni valóan rossz szöszi lett és vigyorogva kér bocsánatot(2éves). Jó pancsolást majd Zorcsival 🙂
Kedves klematisz a gondoskodásba gondolom nem fér bele az, hogy az egyik nővér a másiknak betolja az inkubátorba a mobiltelefonját, hogy az meghallgassa (miközben úgymond a gyerek branüljét tisztogatja) hogyan ugat otthon a kutyája. És gondolom az se tartozik bele a gondoskodásba, hogy éjjel 1-kor üvölt az aktuális slágeradó a rádióból, hogy a nővérkék el ne aludjanak, a koraszülötteknek, meg úgyis mindegy, hogy van-e a fejük mellett üvöltő rádió, vagy sem. És az is nagyon kedves, amikor a fülem hallatára azt kérdezi meg a mellettünk lévő inkubátorban fekvő, árva kisfiútól a nővér, hogy “hát te még élsz?”. Bocs, a hasonló gondoskodás értékeléséhez az én intelligenciám kevés, az anyai ösztönöm pedig nem viseli el, és nem is fogja. Kénytelen voltam az ismétlem sok hülye nővérnek elmondani, hogy emberi lényekkel van dolguk, nem tárgyakkal, akiknek az aktuális tejadagjuk szondán keresztüli beadásán kívül más szükségleteik is vannak.
Jelzem, ez a PIC, ahol mi vagyunk, nem Magyarországon van. Az orvosok, és a technikai felszerelés zseniális, de a sok hülye nővér etikailag alulképzett. Ja, itt nincs kenguruzás, és benyulkálás az inkubátorba. Vannak anyukák, akik két-három-négy hónapon kersztül nézik, hátra tett kézzel a babát, minden három órában egyszer, öt percen át. Steril szerkóban, talpig fertőtlenítve. Tegyük hozzá, fertőzéses esetek is ritkán fordulnak elő, valamit valamiért alapon. A kenguruzás az nagyon hiányozhat a mamáknak. (Mi már a poszt terápiás teremben vagyunk, a gyerek szophat, és megfoghatom, úgyhogy igazából csak messziről nézem, hogyan történnek a dolgok.)
Kiegészítésként még annyit, hogy egy downszindrómás és egy mikrocephaliás korababával van egy kórteremben a fiam. Én vagyok az egyetlen szülő, aki rendszeresen bejár, szoptat, törődik a gyerekével. Nem tudom függetleníteni magam attól, hogy ezeknek a gyerekeknek éppolyan védettek a személyiségi jogai, mint a “normális” babáké, mint a felnőtteké, mint az egészségeseké. Nagyon keserű tapasztalatom, hogy a legelemibb emberi jogokat sem tartják tiszteletben – itt ebben a korházban – a nőgyógyászaton, a szülészeten, szülés közben, a gyermekágyi szakaszban. És lehet bármilyen szakszerű úgy amúgy az ellátás, ha egy csomó sérüléssel távozik az ember. Bennem az elmúlt itt töltött 11 nap úgy rakódott le, mint valami súlyos ólommérgezés, ami kikezdte nem csak az én, de e gyerek küzdeni tudását is.
csetten, ezek azért elég szörnyű dolgok. nálunk a legnagyobb probléma az, hogy időnként bunkók a nővérek (nem mindegyik, és nem mindig), illetve hogy a gyerekek minden kórházi bacit elkapnak (az enyém szerencsére megúszta eddig tünetek nélkül), de a gyerekekkel az összes nővér nagyon kedves és odafigyelős, a mi orvosunk meg pláne, folyamatosan figyeli minden kis köhintésüket, ha bent van, hát meg igen, bátorítanak, hogy simogassuk őket (a bacikat szinte sose a szülőktől kapják el).
csetten, azért ez nagyon gáz lehet. 😦 Főleg azért, mert a fertőzéseket, ahogy lucia mondja, szinte sosem a szülők viszik be, majdnem mind kórházi baci. Tegnap Sárám sotés szobatársa 3 órát volt az anyukája karjában… jó, nem a klasszikus kenguruzás volt, de akkor is, ringathatta, énekelt neki, jól elvoltak.
lucia, mégis igazatok volt, S.B-nek, meg neked, holnap valószínűleg megyünk vissza. 🙂
tök jó, akkor nem leszek egyedül, és olvasom, hogy Sára is jobban van, ügyes lány nagyon. egyébként ma összefutottam az Alfonz anyukával (közben asszem, átnevezték a babát, de nem tudom, mire), ringatta a gyerekét, meg minden 🙂
Hát, majd meglátjuk a látogatásokat, két hétig elvileg itthon lesz a Marci is, meg a férjem is, nem biztos, hogy a reggelire beérek… és utána is, ha beindul az ovi, jobban be leszek szorítva, 4-re jó lenne odaérni a gyerekért. Persze nem merek hosszú távon tervezni, mert az mindig borul (pl. azzal, hogy visszakerül Sára a klinikára, vagy ilyesmi), majd meglátjuk. 🙂
http://cgi.ebay.at/New-Born-set_W0QQitemZ220255962078QQihZ012QQcategoryZ155359QQssPageNameZWDVWQQrdZ1QQcmdZViewItem
44-es vilagoskek kisruha-csomag, elefanttal es sok-sok kisautoval.
Szia H&M-ben vannak ilyen picuri méretek, és nagyon jó a minősége is!