Ma estefelé másodfokú viharjelzés volt idehaza, mert Muci, akinek a bélműködéséhez órát lehetne igazítani — mondjuk egy +/-30 perc pontosságú órát, mert tradicionálisan egy nap egyszer, délelőtt tíz és tizenegy között végzi a nagydolgát –, este is kakit villantott, folyósat, úgyhogy gyanakodni kezdtem, hogy elkapta  tőlem a kávét. Természetesen rögtön stratégiát alkottam, és megkíséreltem megitatni, először vízzel, majd babateával, ill. durván híg tápszerrel, de Muci úgy csinált a szájával, mint a szobaszökőkút, úgyhogy azt a következtetést vontam le, hogy nem szomjas (eddig csak a kórházban ivott, mert ott meleg volt). Lefekvéséig kihegyezett idegekkel figyeltem a cselekedeteit, de csak büfizett hármat, úgyhogy elképzelhető, hogy nem kell kórházi pakkot csomagolnom, lábon hordja ki.

Így nézett ki közvetlenül lefekvés előtt (a homloka nem a láz fakasztotta verejtéktől csillog, hanem a gyógyszertári krém + neogranormon kombótól, amivel a köcsög ekcéma ellen harcolok):

Amúgy mostanában a váratlanul fel-feltörő nevetése a legédesebb benne. Ő olyan, hogy amikor a baba nevet, akkor az egész világ vele nevet, amikor mosolyog, akkor az egész világ vele mosolyog, amikor pedig sír, akkor izé, megetetjük vagy letesszük aludni, és abbahagyja. Szóval a minap este ülünk a nappaliban, én akkor értem haza bevásárlásból, és kezdtem etetni a babát, a fiúm meg felajánlotta, hogy kipakolja a szatyrokat, és tényleg ki is pakolta, a nappali padlójának közepére, általam beláthatatlan logika szerint csoportosítva az élelmiszereket (oké, két órán belül elrakott mindent a helyére). Szóval megtalálta a pluszt, és elkezdte dobálgatni, én meg merengtem, hogy szóljak-e neki, hogy óvatosan, mert csak a harmadik boltban találtam ilyen isotoniásat, amit ő szeret, de olyan aranyosan játszott, hogy inkább nem szóltam, a baba meg megbűvölten nézett, és akkor egyszer csak leesett a plusz, mire a baba hangosan kacagni kezdett (nagyon ritkán csinálja, jól be kell hergelni hozzá, általában csak nagyokat  vigyorog). Szerintem mondanom sem kell, hogy ezt követően egész este dolgokat dobáltunk, hátha, de nem ismételte meg.

A másik nagyon aranyos, ahogy mindig a fejére húz mindent, hálistennek, eddig is messze pakoltam tőle a nejlonzacsikat, ez az egyik heppem, de borzasztó imádnivaló, ahogy nagyokat szuszog boldogan a takarója alatt, és totálisan megsértődik, ha leveszem a fejéről, nagyon csúnyákat röfög olyankor. A kép elkészülte után húsz perccel megint ránéztem, és már az egész takarót a fejére küldte.

Bónuszként még egy macis-sejtelmes, miszter januárról.

Volt ugye asszem az ötödik osztályban egy olyan sztori az olvasókönyvben, hogy Kőrösi Csoma Sándor előre edzett a világjárásra, és a padlón aludt, illetve kenyéren és vízen élt. Ez mély benyomást gyakorolt rám már akkor is, de most már én is ismerek egy ilyen fiút:

Don Kőrösi Csoma Muci (Vulkán Turul Kilián) ma délelőtt reggeli után lekúszott a játszószőnyegről, és elaludt. Édesanyja ugyan visszahelyezte törékeny kis testét a puhára, de Muci erre felháborodottan, csukott szemmel elröfögte, hogy a lélek már kész, még ha a test erőtlen is, és visszakúszott a fapadlóra, ahová csupán a legszükségesebbeket, vagyis a textilpelenkáját vitte magával a spártai jellemű fiatalember.

Azután az volt, hogy játszani azért visszaraktam a szőnyegre, feje alá párna, hátha az megakadályozza a további világjárásban, mert korlátozó típusú anya vagyok, de Muci fél pillanat alatt átfeküdt a párna mellé:

És időközben valószínűleg arra is rájött, hogy ha Tibet-kutató szeretne lenni, akkor nem ártana valamiféle helyzetváltoztatásos technikát kifejlesztenie, mert Tibet elég messze van, úgyhogy miután hasrafordítottam, végignézhettem, amint kis tűnődés után a hátára fordul, majd tovább abba az irányba megint a hasára, mindeközben végig a kezében tartva a textilpelenkát elgondolkozva nézegeti a világot. Szóval lassan vigyázni kell majd, mert a gördüléses módszerrel egész komoly távolságokat képes leigázni.

További friss featurék, hogy most már szinte mindig állásba húzatja magát, amikor ülésbe szeretném húzni, és ott a kezembe kapaszkodva vigyorogva bambul, meg ma, amikor az ölembe vettem dajkálni, akkor konkrétan felült az ölembe, és megtartotta magát egy kis ideig, meg a cumiját ki-be veszi a szájából (ha kiesik a kezéből akkor reménytelen, hogy vissza tudja tenni, de amíg fogja, addig olyan ötven százalékos sikerrel megy neki a dolog), meg egyáltalán, okos, ügyes, nagyon Muci.

És van vele ez a dolog, hogy borzasztó kis kedves, jóindulatú, huncut a pillantása, ami példaértékűen tükrözi a lelkivilágát is. Ha nagy ritkán sírás van, mert éhes vagy álmos, akkor is azért rám vigyorog párat, amikor felveszem, és ilyenkor tök olyan érzésem van, hogy azt akarja mondani, hogy oké, eljátssza a hisztis kisbabát, mert tudja, hogy ez a szerepe, de igazából mióta hazahoztuk, azóta minden a legnagyobb rendben, és nekünk nagyon jó ám együtt. És reggel is nem ám sírás van, hogy éhes, hanem egy darabig énekelget az ágyában, utána áthozzuk közénk, és egy fél órán keresztül csak játszunk, amin nagyokat kacag. Mondjuk ez minden bizonnyal megváltozik majd, amikor képes lesz egyedül felkelni és átjönni (a jobbik esetben, a rosszabbikban egyedül felkelni és elfoglalni magát, mondjuk az antennák drótjainak konnektorba dugdosásával), de ahogy Buffy mondaná, azon a hídon majd akkor kelünk át, ha odaértünk.

Ui.: még egy közeli szép Muci:

XII. Ramszesz (barátainak csak Muci) ezt a délutánját is a kanapén töltötte az államügyeken töprengve:

De az istenek leszármazottjának érdeklődését röviddel később a technika csodálatos új vívmánya vonja el:

Természetesen akkor sem mond nemet, amikor arra kérik, feküdjön modellt az utókor számára készülő egész alakos ábrázoláshoz:

Később eszik, majd álomba szenderül.

Következő számunkból: megdöbbentő felvételek – fiatalkorúak kizsákmányolásának gyanúja merült fel a Cyberdyne Systems-szel kapcsolatban. A cég képviselője “büfiztetés” szükségének felmerülésére hivatkozott, melyben a kiskorúak szüleik tudtával és beleegyezésével vettek részt. Az ügy kivizsgálása még folyik.

Kicsit homályos, kicsit életlen, de mindig is érdekelt, hogy nézhet ki a malac a vállamon, főleg hogy mostanában kitörő mozgékonysággal fogadja, ha felkapom, a kis ökleivel lelkesen kalimpál (időnként véletlenszerűen fültövön csap), a lábával meg a gyomromat rugdossa, hogy menjünk már, szaladjunk, miközben arra biztat, hogy höge, höge, és hát ma kaptam a képet, hogy így:

Az elcsigázott teherautó-sofőr déli pihenőjét tölti:

Reggel csacsogom a fiúmnak, hogy képzelje, milyen ügyes a Don, kaptuk ugye a semleges krémet a patikában, és azt mondta a gyógyszertáros, hogy tartsam hűtőben, de melegítsem meg, mielőtt rákenem a gyerekre, mert különben sírni fog, én viszont sietség miatt nem melegítettem meg, de a malac ennek ellenére sem sírt egyáltalán. A fiúm erre azt válaszolta, hogy ez azért van, mert a malac egy Rambo.

Na a malac most az előbb a szemem előtt eljátszotta azt, hogy meglátja a cumit, odanyúl érte, és a szájába tömködi. A történtek értékéből némileg levon az, hogy a rossz végénél tömködte a szájába, mert a latexet volt könnyű megfogni, de nem baj, Rambo így cumizik. Amúgy meg ez azért nagy dolog, mert kb. egy hete kezdett célirányosan megfogni dolgokat, de csak nagy dolgokat, és huzamosabb ütögetés után, szóval ez most olyan szintű finommozgás tőle, mint egy átlagembertől a Fabergétojás-készítés lenne.

Ha már ilyen férfias dolgokról szól ez a bejegyzés, a fiúm tegnap mesélte, hogy több férfikollégájával összehasonlították a nagyjából egy időben született gyerekeiket, elsősorban alvás szempontjából, mert ez az az aspektusa a dedeknek, ami őket is érinti (az evést letudták azzal, hogy az anyja ad neki valamit, és az biztos jó), és bár nagyon különbözőképpen alszanak a babák, a társalgás során egyszer sem merült fel az, hogy kicikizzék a másik módszerét, arra utaló kijelentéseket tegyenek, hogy a másik felesleges szenvedést okozna a gyerekének, illetve hasznos tanácsokkal lássák el a többieket, melynek során a legkisebb húzódozás felmerülése esetén örökre összevesszenek. Csak úgy mondom.

Amúgy másik ügyes fícsör a malactól, hogy ébredéskor tudatosan eltakarja a kezével legalább az egyik szemét, hogy ne süssön bele a nap, és ott is tartja (én úgy tudok örülni minden ilyennek, amikor gondolkozó lény benyomását kelti), így ni:

Vigyorikám.