Most is csak gyorsan, mert munkára kellene felhasználnom az időt, amit a fiúm barlangi kocsmában tölt, hogy holnap nyugodtan egymás agyára mehessünk végre.
1. Mucival tegnap az apukája félhomályban, kijelentő hangsúllyal, elbújás nélkül közölte, hogy kukucs, és Muci nevetett, pedig a fiúm még soha nem játszott vele kukucsost. Muci megtanulta a "kukucs" szót. Nekem is mindig nevet rá, kontextustól függetlenül, ábra:
2. Muci nagyfiú lett, úgy döntöttünk. Én eddig ódzkodtam a nadrág + felső kombótól, mert szerintem hülyén (öregemberesen) néz ki babákon, akiknek a pocakjuknál a legvastagabb a keresztmetszetük, ráadásul pont emiatt nem is lehet túl kényelmes, és pelenkázni is nehezebb így, de most, hogy nagyfiú lett, úgy döntöttem, bevetek egy -két garnitúrát a meglévőből, a nem létező nádszálderekat pedig lazán kigombolt kockás ing mögé rejtjük (nem röhög):

Érdemes továbbá megfigyelni a képen a clinteastwoodos testtartást, a barlangász-arckifejezést, illetve a nők érdeklődésének laza figyelmen kívül hagyását, mint kúlsági tényezőket. A kockás inggalért egyébként remekül lehet rágcsálni az ínségesebb időkben, például úgy másfél órával ebéd után. (A képen szereplő leány egyébként az öcsémé, a kéz szintén).
Azt a pocakot!!!
Igazán nagyfiús, nagyon jól áll neki!
(Nekem a kantáros megoldás a kedvencem, szerintem 6 hótól szobatisztaságig a legpraktikusabb. Csak sajnos igazán jó darabokat nehezen találni.)
nina, nekem is bejönnek a kantárosak, de keveset láttam, és azok is vagy tök kemény anyagból vannak, vagy lányosak. de asszem, varrok majd neki, ha nem kell a lábfejjel vacakolnom, akkor tök hamar készen lesz szerintem egy-két gatya.
Akárhányszor benézek ide, gyereket akarok! Most! 😀
Igen, birom, mikor mászó-korú gyerekre olyan farmer nadrágot terveznek, aminek bazi nagy zseb van mindkét térdén, hozzá éppen ott patent/gomb/cipzár, stb. Ennyire nem kell trendinek lenni, vagy a tervező nem látott még gyereket?
Hihi, ez vicces. Én például a rugikat utáltam. Olyan érzésem volt, mintha kötözött sonka lenne benne a gyerek. Úgyhogy amint lehetett – mondjuk az elejétől – azonnal nadrág/pulcsi és ilyesmiket adtam rájuk.
hát, ízlések és pofonok…
Lucia, megtaláltam a képeket, amiket a múltkor emlegettem Plüssállat Újszülöttet Néz témakörben, nem akarom most feltenni a blogomba, de szívesen elküldöm, csak nem tudom az emailcímed.
és kantárosgatya rulez, nemsokára kinő az én malacom egy tutiságosat, majd elküldöm, puha, és vagány 🙂
Chipie: jaj de jó, jaj de jó!
nesztelencsiga@gmail.com
Lucia!
A pocakos kép is imádnivaló! Don Muci meg pláne!
Nagyon rég, 20 éve láttam utoljára puha,pamut anyagú kantáros gatyókat. Tényleg jobb ,ha varrsz neki. A bölcsinkben még van néhány őskövület kertésznadrág.:)
Vicces,de én “öregapámos”jelzővel illetem a felnőttes ruhákat. Aztán arra gondolok, vajon jól érzi-e benne magát a gyerek? Szerencsére a body miatt legalább a derekuk nincs fedetlenül.
A végzettséged benne van a DR.Bubó főcímdalában, amikor a köhögő harcsán és reumás mókuson szerintük csak a …. segíthet? 🙂
jól nézel ki! tökre le vagy fogyva!
a don meg, mint mindig, gyönyörű! -amúgy nekem is a póló nadrág jön be, kb születéstől. mondjuk nem az élére vasalt kikeményített, hanem a laza, pamut, de akkor is. egy koron felül (6hónap) szerintem már sértő a babaára nézve a rugi :))))))))
Én nagyon szerettem a rugikat, de a 74-es volt az utolsó méret, amiben még aranyosakat kaptam a csirkének. Azóta kénytelen vagyok “felnőttesen” öltöztetni. Eleinte nem szerettem, de mára belejöttem élvezem is. És szerinte igenis a rugi a legkényelmesebb az icipiciknek.
lehet, hogy mar nagyon unod, de en meg mindig csak azt tudom irni, hogy gyonyoru es elmondatatlanul edes, es hogy iszonyuan orulok, hogy makkegeszseges es hogy boldogok vagytok 🙂
szerintem ez a két klán, a rugis meg a nadrágos, soha nem fog közös nevezőre jutni, és egyetérteni. én rugipárti vagyok, mert egyenletesen fedi a gyereket, nem szorítja sehol, nem a legszélesebb pontján ér véget az alsó-felső, nekem kényelmes pelenkázni, neki kényelmes lenni benne, nincs mini felnőttnek öltöztetve, legszívesebben én is rugit hordanék (éljen a műnyúl). ugyanakkor, gondolom, a nacipártiak is rengeteg érvet fel tudnak sorakoztatni a nadrágos kombó mellett, szóval ez igazából tényleg ízlésbeli kérdés, meg tökmindegy.
s, mi ismerjük egymást? csak mert akkor fogalmam sincs, ki vagy 🙂
amúgy ja, szülés óta fogytam olyan 7 kilót, de mindenki úgy mondogatja ezt nekem, mintha mittudomén, húsz kiló lement volna rólam, szörnyen nézhettem ki 🙂
szió!
nekünk an 2 puhább kertész nacink,Next(csak azért írom mert ez a márka nagyjából figyel az apróbbak igényeire,és belül puha pamutok a pici méretű rucijai)egy bársony és egy vászon szerű ami belül pamut.nincs térdnél zseb,stb…és sztem kényelmesek.mondjuk 92sek,de szívesen rátok ruházzuk:)őket ha gondoljátok.
férfias-kényelmes viseletek,és már akkor kicsik voltak majdnem mikor beszereztem őket,úgyhogy nem is nyúzottak:)
megkaptad a képeket minipömpöllérről? 🙂
lajcsanik: az tök jó lenne, köszi, írok majd leveleta megadottra.
Chipie: megkaptam, válaszoltam is rögvest, ha holnap reggelig nem menne át, pingelj már meg, és elküldöm még egyszer.
cukik 🙂
ok!várom!:)
s, vagyis samu. dévény ügyben leveleztünk 🙂 régebben (a szülés után, már otthon) feltettél egy megdöbbentően karcsú képet magadról azzal, h milyen kövér vagy , így meg úgy, most még megdöbbentőbben vékony vagy. –szóval nem néztél ki már akkor sem rémesen. most meg pláne. rajtam még 7 kiló van, ami a ketteske születése óta, nem akar lemenni.
ööö…ping 🙂
nem kaptam levelet, de gyanús, mert tegnapelőtt óta egy levél se jött, pedig szokott, namost vagy minden barátom megutált, vagy baj van az indamaillel 🙂
Én mindkettőt szerettem, itthon rugi, mert tényleg az a legkényelmesebb(aludni még most is azt használom), és ha elmentünk valahova, akkor csajozósba öltöztettem. Persze csak fél éves kora után. De nagyon dögösek tudnak lenni a minipasik férfias ruhákban. Én pl imádom az ingeket neki. De tény, hogy a rugi a legpraktikusabb és legkényelmesebb viselet.
s: így már tudom, csak ez az egybetűs verzió volt rejtélyes 🙂
Chipie, forwardoltam, aztán ha nem kapod meg, írj légyszi egy másik mailcímről, hátha tele van a postafiókod, vagy mittudomén 🙂
régen írtam neked Lucia,de ezekre a képekre reagálni kell.Muci növekedését állandóan figyelemmel kísérem,csodás a fejlődése,gyönyörű baba, de az anyja is szép!Végre látok olyat, hogy együtt vagytok, nem csak a hátadat mutatod, több anyás képet tegyél fel.
Batkamanó, hát sajna nagyon kevés kép van kettőnkről, mert általában én fotózok, néha az apám, szóval közös csak akkor készül, ha a szüleimnél vagyok 🙂 és egyébként is kövér vagyok, és hülyén áll a hajam, meg minden 🙂
Mennyire tok jol neztek ki az elso kepen!
tényleg szépek vagytok mindketten, a fiúd örülhet nektek (vajon ő is szép? hihi!)
a fiúm a legszebb, meg a legerősebb 🙂
Szerintem a Donnak minden jól áll, ez a kockás cucc meg különösen. Ahogy flegmán kezeli a nőket, már abból látszik, hogy “nagy csibész”:))
A rugdalózó mellett nagy érv, hogy nem kell a zoknikkal küzdeni :).