Malac nagyszerűen abszolválta az oltásokat, addig aludt, amíg elmentünk a patikába a kúpért és a tápszerért, illetve amíg itthon megírtam a netre, hogy mennyire félek a kúptól. Utána jött a Laokoón-csoportos ádáz harcunk a kúppal (ld. előző bejegyzéshez írt kommentem), hát ilyet többé inkább nem, biztos van szájon át bevehető is, abban kisangyal (egy falat sütőtökkel mindent hajlandó benyelni). Szóval a gyermek kúp után evett, kis rábeszélésre aludt, majd amikor éjfélkor hazajött az apja, eszébe jutott, hogy őt éheztetik, és evett még egy kicsit, meg viháncolt velünk egy sort. Hőemelkedésnek nem adta jelét, pedig a doki szerint 2-3 kúpot be kellett volna adnom neki pár óránként.

Ma reggel először másfél órát elvolt a rezgős székében (ott röhögtünk rajta, ahogy csukott szemmel alélt benne, és közben nyál csorgott a szájából), utána a változatosság kedvéért átültettük a hintás székében, ott elvan szintén egy órája, időnként felröhög magában. Nekem kavarog a gyomrom, ha ránézek, de szerencsére nem nekem kell hintáztatnom (azért remélem, ez nem az elidegenedésünk jele, hogy mindkettőnknek megvan a magunk szórakozása). Ja, és a nap híre, hogy felhívtam S.B.-t, és azt mondta, majd ő felvágja a gyerek nyelvét. Agnusnak meg üzenem, hogy ezek szerint a gyerek eddig is azt akarta mondani, hogy hegö, csak a nyelve miatt ejtette nagyrészt némán a gét.

Ezt muszáj beírni just for the record: Don Malac ma kinyomta magát hasonfekve kézzel. Nem nagyon, olyan egy centire lehetett az arca a kanapétól, de eddig meg sem próbálkozott ilyesmivel, nyakból emelgette a buksiját. Jaj, nagyon izgi.

Malac öt hónapos lett ma, korrigáltan kettő (ez nagyon praktikus, hogy egy nap különbséggel egyszerre van a fogantatásának, a születésének és a kiírás napjának hófordulója). A héten megyünk neurológiára, de (a kis hipotónián kívül) egyelőre nincs rá különösebb panasz. Sütőtök előtt 5,6 kg, evéstől függetlenül 62 cm. Barátságos mindenkivel, csak akkor sír, ha éhes (ilyenkor megetetjük, és abbahagyja), vagy ha fáradt (ilyenkor lefektetjük, és abbahagyja). Alapértelmezésben végigalussza az éjszakát. A nőkre vigyorog és kacsintgat. Ha van kedve, utánozza az apját (hosszú perceket el tudnak tölteni azzal, hogy nyújtogatják egymásra a nyelvüket). Határozottan a fiúmra hasonlít jobban, tőlem leginkább csak a kiálló arccsontomat örökölte, a turcsi orra még kétesélyes. Mozogni a gyenge válla és nyaka miatt még nem tud nagyon, de rugdos és hadonászik, hasrafektetve akár 20 centit elkúszik, ha van motiváció (például a dévényes terapeuta elől kell elmenekülni). A játékait ököllel csakodja, de az embereket sokkal jobban szereti. Ami az ízlését illeti, a letisztult, indusztriális dolgokat kedveli (üres lépcsőház, a hintáján lévő fehér mozgatólap). Sokat magyaráz nekünk, de türelmes velünk, és nem bántódik meg, ha nem értjük.

Majd rakok képet is.

Azt viszont nem értem, hogy miért van mostanában mindig egy 5-10 perces hiszti elalvás körül, akármit csinálok. Látom a malacon, hogy fáradt, de ha berakom az ágyába, ordít, ha nem rakom be, akkor is ordít, mint egy primadonna, mindenesetre, ha berakom, akkor 5-10 percen belül elalszik, és jó esetben reggelig nem ébred. Mesélnem kellene neki, vagy mi van?

Mindenesetre aludni úgy alszik, hogy nagyon nehezen állok ellen a késztetésnek, hogy kikapjam és összepuszilgassam, tegnapelőtt vendégségben konkrétan horkolt (előtte persze ott is eljátszotta a sorsüldözött, meg nem értett gyereket tíz percig), tegnap meg miután abbahagyta az üvöltést és felosontam hozzá, hogy megnézzem, rajtakaptam, hogy csukott szemmel, félálomban hadonászik a mózesben (ez elég vicces, mert a vastag kabátjában nehezen mozog, és ilyenkor olyan, mint egy játéknyuszi), és azt magyarázza egyértelműen felháborodott hangsúllyal, hogy hegö, hegö, hegö…gö!.

Most nővéres-nagyszülős hétvége volt, úgyhogy menetrendszerűen ébresztett éjszaka kétszer, de egyszerűen nem bírok ilyenkor morcos lenni, mert ugyan malac borzasztóan éhes, de azért a dobhártyaszagató üvöltés előtt mindig szakít arra öt percet, hogy vigyorogva, oldalról pislogva és röhincsélve a tudtomra adja, hogy bár ő emlékezett arra, milyen jóvágású anyuka vagyok, de most még jobban tetszem neki, mint bármikor, és ugye milyen jó buli, hogy csak mi ketten, a meghitt éjszakában, a kanapén. De azért persze adjak neki enni is, mert éhenhal.

A gyerek egy partiállat, csak korlátozzuk a lehetőségeit. Amikor bevittem a munkahelyemre pár hete, akkor sem volt kifogása az ellen, hogy nők ölelgessék, simogatta a mellüket és lerángatta róluk a nyakláncot (fura módon ezt ebben a korban még édesnek találják az emberek, azért remélem, nem marad így), közben elbűvölően röhögött rájuk. Tegnap meg beadtam az apjához, amíg fogorvoshoz mentem, kicsit félve, mert előtte rettenetesen sikoltozott, amikor meglátta, hogy esik (a gyerek, de igazából az apja is, a férfiág nálunk semmitől nem fél, csak a víztől), viszont mint utólagos beszámolókból kiderült, a Don ott is ugyanúgy viselkedett, ahogy szokott, röhögött a nőkre, a férfiakat meg elegánsan nem méltatta figyelemre. A fiúm kérdezte, hogy hogy van ez, honnan tudja vajon, hogy a nőket kell szeretni, már ebben a korban, amikor még az ujjával sem talál be a szájába, hát nekem van egy elméletem, mégpedig hogy a malac kifigyelte, miszerint csak a nők képesek megadni a férfinek azt a két dolgot, ami az életben a legfontosabb: a tápszert és a sütőtököt.

Erről jut eszembe, ma Zorcsiünnep van, mindenhol sütőtök, nagyon örülne szerintem, ha értené. Én sikeresen lebeszéltem magam arról, hogy vegyek neki talpig fekete-narancssárga szerkót, meg arról is, hogy előre beszerezzek karácsonyszínű öltözéket cuki mikulássapkával a Donnak (sajnos mióta gyerekem van, sokkal nyitottabbá váltam bizonyos dolgokra), viszont a terepszínű, m. c. escheresen egymást kiegészítő dinoszauruszokkal ékes bodyt már nem bírtam otthagyni, nagyon beteg babaruha, távolról katonai gyakorlónak néz ki, közelről meg gumicukor-ősállatos, az vesse rám az első követ, aki az ilyennek ellen tud állni.

Ja, és hétvégén kirándultunk is egy nagyot, megmásztunk egy kisebb hegyet. A malac az első negyven percben egyforma arckifejezéssel, leesett állal és tágra nyílt szemekkel figyelte a tájat a kenguruból (fák! úristen, fák!), utána meg pánikszerűen elaludt, fel se ébredt igazán a kocsiig, szóval úgy tűnik, szeret túrázni. Ez jó hír, mert rajtam még mindig van 5 kg a 14-ből, amit felszedtem hat hónap terhesség alatt, szóval jó lenne mozogni egy kicsit. Gondolkoztam azon is, hogy áthívom hétvégén L. bácsit, hogy felbiciklizzünk a hegyre, de ezzel asszem megvárom, hogy neki is legyen valami szemét húzása az irányomban.

Ja, a Dévény után aludt vagy négy órát a tornamalac, azóta direkt figyelem, hogy balra is kiflizzen, és szokott is, továbbá ma majdnem kiugrott az ölemből, úgy elrúgta magát, a karján továbbra sem támaszkodik, de majd megjön az is.