Zoárd értelme kezd nyiladozni, elkezdte felfedezni magának a világ dolgait, megnyíltak előtte az emberi lét borzalmai, mint Siddharta Gautama előtt, és mostanában kifejezetten fel van háborodva azon, hogy a huszonegyedik században Kelet-Közép Európának még mindig vannak olyan területei, ahol csecsemők éheznek (akár napjában ötször-hatszor is), mert az anyukájuk Nem Ad Nekik Elég Gyorsan Enni. Ez ellen a tűrhetetlen gyakorlat ellen Zorcsi hangos sikoltozással protestál (akár napjában ötször-hatszor is), úgyhogy mostanában egy kicsit indiszponált vagyok, és arra vágyom, bár lenne egy kissé elfojtósabb lelkialkat. Mindenesetre az is kiderült, hogy én meg rendkívül gyorsan kondicionálható entitás vagyok, mert most már az első lihegésnél (Zorcsi bemelegítésképpen mindig hortyogva kotyogni kezd, mint egy kávéfőző) rohanok, hogy a látóterébe kerüljek, mert akkor először gurgulázva kacarászik egy kicsit, csak utána rikkant fel mélyen a szemembe nézve, baljós hangon a babaarcú démon.

A másik véglet a "heeeeeeeeeeeee…" sóhajtva, vigyorogva, egyre halkabban, ez azt jelenti, hogy malac most csodálatosan érzi magát, ez minden létező világok legjobbika, és egyáltalán. Ezt természetesen a kaja utánra tartogatja, amikor végighever rajtam és kalimpál egy kicsit. Mindig megnyugvás számára, hogy mégis kapott megint enni.

Szopni viszont nagyjából elfelejtett, de akar. A mellemet bocsánatkérően kiköpi mindig, viszont napjában három-négyszer addig nem nyugszik, amíg a meztelen bőrömre nem teszem, akkor felkúszik a nyakamba (majd megkérem S. B.-t, hogy beszélgessen el vele arról, hogy a csecsemők ösztönösen megtalálják az anyjuk mellét), és hörögve, izé, szóval kalapál rajta a fejével tátott szájjal, ilyenkor próbálok nem röhögni. A tornaterméhez meg mellékeltek egy sor képet arról, hogy hogyan feküdjön rajta a gyerek, hát azt hiába mutattam meg a malacnak, mert ő a lehető leggyorsabban keresztbefordul rajta hason, a feje búbja meg a lábfeje lelóg kétoldalt, és elalszik (gondolom, ezek vagy azért vannak, mert sorozatgyilkosos könyvet fordítottam a terhesség alatt, vagy azért, mert nem szoptattam eleget, mindegy, jár majd pszichodrámára legfeljebb).

Így vagyunk mi mostanában.

Gyerekmalac megevett tegnap fél deci almaszószt, nagyon ügyesen, röfögve és lihegve, majd elterült a hátán, és sóhajtozva álomba merült. A torna nem vált ki belőle ellenkezést, de passzív módon viselkedik közben, illetve hasonfekve, amikor a mozgását kellene fejlesztenie, fél pillanat alatt elalszik mindig. Szerintem csak lusta, aztán majd belejön, ha lesz motivációja.

Ma sikeresen túladtam a Medelán, az árából kapott Zé egy tornaszőnyeget (Fisher Price Jungle széria), ami valóban fel is élénkítette egy kicsit, mert a szőnyegről pont rálátott az apja földön felejtett csavarhúzójára és kalapácsára. Még kúszott egy is kicsit a földigiliszták mozgáskultúrájára emlékeztető technikával a szerszámok felé, majd félúton elaludt (egyelőre minden mesénk így végződik, hogy és akkor Zorcsi elaludt).

Ja, és a malac négy kiló volt ma reggel, tegnap csak 3,70-3,80-at vallottam be bent, mert ennyire saccoltam, de így nem csoda, hogy belenőtt mind a traktoros készlet ruhájába (56-osak), mind az újszülött-szűkítőbe, kezdek megijedni.

Megjöttünk a kórházból, csak két óra volt az egész, pedig azt hittem, egész nap bent leszünk, öröm.

Ultrahang: a koponyaciszta még mindig megvan, de állítólag nem baj, elmúlik, és a vesenagyobbodással is ugyanez a helyzet, menjünk vissza 3 hónap múlva.

Neurológia: kikaptunk, mert a gyerek nem emeli a fejét, amikor felhúzzák, de ezt meg tudom magyarázni. A malacnak borzasztó nagy az igazságérzete, és otthon ahhoz szokott, hogy all hail the baby, a babának nem kell olyat csinálnia, amit nem akar, a baba akkor eszik és akkor alszik, amikor akar, és a babának kedves dolgokat mondanak, mert ez így igazságos. Cserébe a baba sose sír, és nagyon aranyos (illetve jószagú is), továbbá igény szerint emeli a fejét. Ehhez képest most ott dödögtünk egymásnak a váróban, és akkor jött valami nő, és hideg izéket nyomott a pucér mellkasához, meg húzta-vonta, ekkor már láttam, hogy baj lesz, mert van Zorcsinak ez a megátalkodott, összeszorított szájú nézése, és valóban, direkt nem emelte a fejét, jelezvén, hogy ő elhatárolódik ettől az egésztől, és ő ilyen nénikkel nem hajlandó együttműködni. Itthon azóta három próbából háromszor emelte, mindenesetre ezentúl tornázunk, mert valamiért fontos, hogy a malac mindig, minden körülmények között emelje a fejét (nem érveltem azzal, hogy egy bizonyos ún. sztárblogger is megmondta előző nap a kocsmában, hogy milyen jó a malac izomtónusa, hiába, a megfelelő környezetben és a megfelelő társaságban villog csak az izmaival a fiúgyermekem).

Továbbá baj, hogy sokat hízik, de szerintem csak arról van szó, hogy a kórházban kevesebbet hízott, mint akart volna (ő tipikusan igény szerint evő baba, nem jön be neki az erőltetés, akkor sztrájkol), és utána gyorsan behozta, mindenesetre megerősítették az utasítást, hogy hozzátáplálás, állítólag attól rendeződik az emésztése (ebben egyetért a főorvosnő, S. B., a gyerekorvos és a védőnő), úgyhogy ma kipróbáljuk.

S. B. még mindig szereti a Zorcsimalacot, kiemelten foglalkozik vele (legalábbis nekem ez a benyomásom), illetve kérdezte, tetszenek-e neki a fosszíliák, szóval határozottan emlékszik ránk. Ami még jó volt: Emmi anyukája is mondta (Südve után), hogy milyen jól áll a gyerekének a nemisbéka-féle vízilovas rugi, amit baromi nehéz szívvel donáltam a kórháznak, miután kinőtte a malac, mert annyira aranyos tényleg, de nekik meg olyan kevés ruhájuk van, hogy megerősítettem a lelkem (én is tökre örültem, amikor Zorcsi csinosat kapott bent), és egyébként is elraktam a kinőttek közül a zsebeset, meg a kutyásat, meg az egyik ábécéset emlékbe, legyen ennyi elég. A másik ábécéset bevittem, meg a kengurusat, meg a vitorlásat és a maradék korás pelusokat. Illetve az is nagyon-nagyon jó volt, hogy a malac végig fogta a kezem, még akkor is, amikor éppen sértődötten biggyesztett és nem nézett a szemembe, és hogy torkaszakadtából bömbölt, amikor méltóságán aluli dolgok történtek vele, nem csak tűrte beletőrődően, igazi nagy malac már.

Zé ma született volna, és holnap lesz három hónapos. Azzal szándékoztam megünnepelni, hogy kap almaszószt, de a fiúm nem volt itthon, és az első hozzátáplálás  mégiscsak apás jelenlétet is megkövetel, úgyhogy inkább elmentünk kocsmába, ahol a malac csajozott, ivott, aludt, összességében mintagyerek volt. A fiúmtól egy könyvet kapott születésnapjára B. G. Blair: The Logic of Accidental Nuclear War címmel, ami szerintem egy kicsit nagy ugrás A maci fürdik után, de majd belenő.

És most alvás, mert holnap kilenctől kötelező szerviz (neurológus meg koponyaultrahang).

Az éjszaka nagy nyugalomban telt így kettesben, leszámítva, hogy a Zé betűs egyszer soronkívül is felkeltett hat körül, hogy igyon húsz grammot (akkor jutott eszébe, hogy ez még kell neki), utána mosolygott hármat-négyet, közölte velem, hogy eeöööeee, és blö, majd édesdeden tovább aludt. Ezt úgy értelmeztem, hogy szeretné éreztetni velem, hogy szüksége van rám, ha csak mintegy jelképesen (20 grammal) is. Ja, éjszaka meg hangosan kacarászott magában, ilyet eddig nem csinált, úgyhogy meg is ijedtem, de valószínűleg csak eszébe jutott valami vicces.

Délelőtt viszont nagy balhé volt, azóta sem tudom, mi történhetett. Leraktam a kanapéra, ahogy szoktam, malac rögtön magára is rántotta a pelenkászacskót, mert az eltakarta előle az elefántot, úgyhogy korrigáltam az elhelyezésén, hogy szokás szerint szerelmetesen bámulhassák egymást (imádja ezt az ágytakarót, áhítattal nézi, simogatja, magyaráz neki, vigyorog rá). Térültem-fordultam, egyszer csak hatalmas visítás, és látom, hogy Zorcsi az ágytakarót csapkodva magából kikelve ordít. Megsimogattam, megszagolgattam, megpuszilgattam, de továbbra is üvöltött. Átfordítottam a másik oldalra, akkor hüppögött még kettőt, majd elhallgatott, és elaludt, úgyhogy gyanítom, az elefánttal keveredhettek valami konfliktusba, de úgy tűnt, nem akar róla beszélni.

Ja, a legfontosabbat nem is mondtam, a gyerek már két napja felnőttpelenkát hord (igazi újszülötteknek valót), és ezt is mindjárt kinövi, mert már három és fél kiló (a pelenka négyig jó).