Megjöttünk a kórházból, csak két óra volt az egész, pedig azt hittem, egész nap bent leszünk, öröm.
Ultrahang: a koponyaciszta még mindig megvan, de állítólag nem baj, elmúlik, és a vesenagyobbodással is ugyanez a helyzet, menjünk vissza 3 hónap múlva.
Neurológia: kikaptunk, mert a gyerek nem emeli a fejét, amikor felhúzzák, de ezt meg tudom magyarázni. A malacnak borzasztó nagy az igazságérzete, és otthon ahhoz szokott, hogy all hail the baby, a babának nem kell olyat csinálnia, amit nem akar, a baba akkor eszik és akkor alszik, amikor akar, és a babának kedves dolgokat mondanak, mert ez így igazságos. Cserébe a baba sose sír, és nagyon aranyos (illetve jószagú is), továbbá igény szerint emeli a fejét. Ehhez képest most ott dödögtünk egymásnak a váróban, és akkor jött valami nő, és hideg izéket nyomott a pucér mellkasához, meg húzta-vonta, ekkor már láttam, hogy baj lesz, mert van Zorcsinak ez a megátalkodott, összeszorított szájú nézése, és valóban, direkt nem emelte a fejét, jelezvén, hogy ő elhatárolódik ettől az egésztől, és ő ilyen nénikkel nem hajlandó együttműködni. Itthon azóta három próbából háromszor emelte, mindenesetre ezentúl tornázunk, mert valamiért fontos, hogy a malac mindig, minden körülmények között emelje a fejét (nem érveltem azzal, hogy egy bizonyos ún. sztárblogger is megmondta előző nap a kocsmában, hogy milyen jó a malac izomtónusa, hiába, a megfelelő környezetben és a megfelelő társaságban villog csak az izmaival a fiúgyermekem).
Továbbá baj, hogy sokat hízik, de szerintem csak arról van szó, hogy a kórházban kevesebbet hízott, mint akart volna (ő tipikusan igény szerint evő baba, nem jön be neki az erőltetés, akkor sztrájkol), és utána gyorsan behozta, mindenesetre megerősítették az utasítást, hogy hozzátáplálás, állítólag attól rendeződik az emésztése (ebben egyetért a főorvosnő, S. B., a gyerekorvos és a védőnő), úgyhogy ma kipróbáljuk.
S. B. még mindig szereti a Zorcsimalacot, kiemelten foglalkozik vele (legalábbis nekem ez a benyomásom), illetve kérdezte, tetszenek-e neki a fosszíliák, szóval határozottan emlékszik ránk. Ami még jó volt: Emmi anyukája is mondta (Südve után), hogy milyen jól áll a gyerekének a nemisbéka-féle vízilovas rugi, amit baromi nehéz szívvel donáltam a kórháznak, miután kinőtte a malac, mert annyira aranyos tényleg, de nekik meg olyan kevés ruhájuk van, hogy megerősítettem a lelkem (én is tökre örültem, amikor Zorcsi csinosat kapott bent), és egyébként is elraktam a kinőttek közül a zsebeset, meg a kutyásat, meg az egyik ábécéset emlékbe, legyen ennyi elég. A másik ábécéset bevittem, meg a kengurusat, meg a vitorlásat és a maradék korás pelusokat. Illetve az is nagyon-nagyon jó volt, hogy a malac végig fogta a kezem, még akkor is, amikor éppen sértődötten biggyesztett és nem nézett a szemembe, és hogy torkaszakadtából bömbölt, amikor méltóságán aluli dolgok történtek vele, nem csak tűrte beletőrődően, igazi nagy malac már.
🙂
Miért baj, hogy sokat hízik?
mert akkor kövér lesz. vagy nem engem kérdeztél?
ki szeret az “ilyen nénikkel” együttműködni, együttérzek vele
Egész nap rólatok beszéltünk, Dani nagyon aranyos gyerkőc, persze ez nem meglepő, mindig is az volt. 🙂
lucia, dévényéknek megmutatni a gyereket, még nem ajánlotta nektek senki? Mi azzal szívtuk meg, hogy nem vittük el a 2 lurkót hamarabb, pedig a gyógytornászunk szerint figyelembe véve a koraszülöttséget, és még mondjuk az egyéb dolgaink,6 hónap helyett, 6 hetesen lett volna jó kezdeni. Na, most, ha erről előbb beszéltek volna nekem valahol, nem csak furcsálgatom a gyerek tartását, meg húzogatom feje fölé a görcsös karját, hogy még csak jobban fájjon neki (konduktor javaslatára) 2 hónapig, hanem lépek. Csekély 5 centivel van feljebb a válla, mint kellene és nem tűnt fel egyik orvosnak/védőnőnek sem, ahol jártunk, csak annyi, hogy hát kicsit feszes a karja, de tornáztassam és amúgy ügyes gyerek.
Dévényéket én is csak ajánlani tudom, legfeljebb az lesz, hogy egyszer elviszed és kész, de én is örültem volna, ha valaki szólt volna időben (akár már a kórházban, bár nekem nem koraszülött, csak császáros volt a lányom), mindenkinek jobb lett volna.