Úgy találom helyesnek, hogy ezúton figyelmeztessek mindenkit, hogy aki még egyszer azt próbálná implikálni, hogy a gyerek összes orvosa/védőnője tájékozatlan, illetve lelke mélyén rosszindulatot dédelget a kisgyerekek ellen, ezért javasolják egyöntetűen a hozzátáplálást, azt levadászom az IP-címe alapján, egy székhez kötözöm, és miközben a lehető legrészletesebben elmesélem neki, hogy hányszor, mikor és milyet kakil a malac, kényszerítem, hogy végignézze az eddig elkészült cca 3000 képet a fent említettről. Csak úgy mondom.
Egyébként jól megy az almaevés, az első döbbenet óta Zé a lehető legnagyobb természetességgel szutyorgatja ki a főzelékes cumiból a stuffot, pedig eszközből csak 6+ hónaposoknak valót találtunk neki, kicsit olyan Mick Jaggeres tőle a szája.
A zsiráfos-pálmás konditermét is beüzemelte, ma először gondosan végigsimogatta mindenhol, utána bevadult, és hörögve csapkodta a lepkéket, olyan arccal és mozgáskultúrával, mint az Iron Maiden koncert három első sora együtt. A fejét továbbra is csak akkor emeli, ha van motivációja, például arra kíváncsi, hogy a mikró mellett állok-e a kajáját melegítve, vagy megint valami hülyeséggel (a jövőjét közvetlenül nem előremozdító dologgal, mint például a mosogatás) foglalkozom a konyhában.
Eyecandy:
Hehe, én már rég tápszerbe fojtottam volna a sok okoskodót…:)
Izgatottan várom a súly és a kaki változásáról szóló részletes beszámolót!!!
3000 kakis képed van, vagy 3000 Zoárdos?
Ha kakis, akkor szuper, hogy nem csak mi vagyunk buggyantak (bár mi megálltunk a kettőnél), ha Zoárdos, akkor viszont szeretnék büntibe kerülni, hogy mind megnézhessem.
Hehehe, és ez még csak a kezdet! A gyereknevelésről azt kell tudni, hogy ahhoz MINDENKI ért. És természetesen sokkal jobban, mint a gyerek saját szülője, avagy gyermekorvosa… :))) Lesz maj “jótanács” alvással kapcsolatban (pl. miért jó/nem jó ha külön/együtt alszik a gyerek veletek)Csak a politika képes még így megosztani az embereket… :)))
kérlek kérlek, add át nekem a büntetnivalókat, olyan magányos vagyok mostanában.
amúgy kicsit meglepő: malac a dzsungelben.
ja és azt a párnát is átadhatnád majd, ha nem használjátok, hátha kikerekedik tőle a fejem.
hát nem tudom, én úgy voltam vele, hogy ma átjössz, aztán mégsem. de legfeljebb majd átviszi a párnát a malac, amikor nagy lesz.
Szegény kommentelők, szerintem csak jót akartak a múltkori poszthoz írt hozzáetetős-hozzászólásokban:(
(Amúgy én se szoktam belefolyni ilyen beszélgetésekbe, mint ahogy a pártpreferenciáját sem firtatom az embereknek:) )
Gé 16OO grammot hízott egy hónap alatt csak anyatejtől, úgyhogy szerintem nem olyan nagyon borzalmas ritmus ez. (Bennünk is felmerült, hogy a kishapsi “kövér”, amikor a tokáját fíroljuk)
Nagyon komoly ez a felszerelés! :-)) Kitartás, már csak bő 2 hét és viszem a tápszert. Ugye még tudjátok használni?
Hm, nem olvastam el a hozzátáplálásos hozzászólásokat, direkt, mert az írásodat olvasván gondolom osztják az eszet. Most én is hadd: Babycook nevű csodamasina nálam életet és ételt mentett. A francia barátnőmtől kaptam, azóta lehet, hogy már itthon is be lehet szerezni, nemtom. Nem vagyok főzőzseni, rettegtem, hogy hogyan főzök, pürésítek, passzírozok majd a gyerekemnek, aztán jött a Babycook és nem kellett semmit, csak kockára vágni és beleszórni, elfordítani, nyomva tartani és kész! 🙂
csetten: szerintem az a jót akarás, ha abban segítenek, hogy mit egyen a gyerek, de látatlanban megcáfolni három különböző beállítottságú gyerekorvost hasraütve, képzettség nélkül, az szerintem egy kicsit merész. egészségügyi kérdésekben még a gyerek saját orvosa sem nyilatkozik, amíg meg nem vizsgálja a malacot, pedig ők együtt éltek két hónapig.
ha anyatejes lenne, akkor zét sem kellene hozzátáplálni egyébként.
Napocskaeszter: persze hogy tudjuk, 1-2 hónapig még nem váltunk tápszert, köszi 🙂
egy teljesen off kérdés (ettől a poszttól eltérő témában): belenőtt már Zé az easy rider-es rugdalódzóba? ha igen, kaphatunk képet? …. így elnézve a gyereket, meg azt a fennkölt, kicsit unott huncutságkifejezést az arcán (azt hiszem a szája és az orra együtt adja :), nagyon jól fog neki állni 🙂
Lehet kérdezni?
Az isteni S.B. mit mondott a légzésfigyelőről? Meddig kell Zé alatt legyen?
(A fiam is Zoárdos paraméterekkel született, ezért érdekel, de nálunk a háziorvos és a védőnő nem igazán gyakorlott koraszülött téren, sajnos.)
Köszi a választ előre is!
nina: azt mondta, hogy a hivatalos policy szerint egyéves koráig kell alatta legyen, de ő maga nem ragaszkodna ahhoz, hogy a gyerek alatt legyen hat hónapos kora után, ha addig nem történik semmi baj, mármint ha a saját gyerekéről lenne szó. én meg döntsem el magam, mondta 🙂
nodekornél: pont tegnap néztem, hogy belenőtt, majd lesz kép 🙂
szuper :)))))
Lehet, hogy mindenki által ismert ismert infot írok most, ha így van, akkor bocs…
A túl gyors hízás korababáknál azért nem annyira jó, mert a szervi és érrendszeri fejlődés nem megfelelő arányban tud lépést tartani a hízással. Vagyis a “bébiháj” megvastagodása nagyobb terhet ró a szervezetre, és ez különösen a tüdő esetében jelent problémát, ha az a lélegeztetés miatt BPD-s lett. Érthető voltam? :S (De korababás fórumon ezt biztos szakszerűbben megírják…)
(De ha jól emlékszem, Zorcsi tüdeje nem BPD-s, ugye?)
Emiatt foglalkoznak ezzel a kérdéssel kiemelten a szakemberek.
Tehát ez nem esztétikai, érzelmi vagy mit tudom én, milyen kérdés, hanem egészségügyi.
Ezzel együtt persze az is igaz, hogy
1. ha a gyerek sokat kíván enni (=zabál), akkor úgysem lehet vele mit csinálni, mint megetetni. Addig nem hagy békén, míg meg nem kapja…
2. első gyereknél könnyebben félreérti az ember a jelzéseket, hogy most valóban éhségről van-e szó, vagy szimpla nyűgösségről stb. De ebbe virtuálisan meg úgysem látunk bele. Ezt csak Lucia tudja megítélni…
Jotanacsokat fogsz meg kapni jo sokat. Mindenkitol. A jatszoteren a tobbi gyerek anyukajatol, a boltos neniktol es vasarloiktol, az utazokozonsegtol a buszon/villamoson/trolin – es mindemki baromi okos lesz, foleg az, akinek meg nincs sajat gyereke. En is azt gondoltam, hogy csak neveles kerdese, milyen lesz az ember gyereke, aztan most itt allok meglove, mert miota a kicsi megszuletett, a nagyobbik gyakorlatilag kezelhetetlen. Es mar nem tudom, mit probaljak ki meg.
Köszi!
Még egy szavazat az egy éves kor mellett, sőt S.B. szavazata kettőt jelent!
Korrigált egy éves kort is hallottam valakitől, azt kicsit durvának tartottam…addigra remélem már páros lábon ugrálnak!
amint fel tud állni a kiságyban és elkezd ugrálni a légzésfigyelő ultraérzékeny szenzorlapján, ki fogjátok venni alóla. mi legalábbis így jártunk, 8 hónapos korig volt alattuk.
tokásmalac:)
édes!
én attól kaparom a falat, amikor gyermektelen ismerőseim adnak nevelési tanácsot, meg kritizálnak, hogy túl hisztis, ne hagyjak rá mindent stb.
volt olyan, akinek megmondtam, hogy nem kéne, csináljon inkább sajátot, oszt rájön, de nem értette. azóta rájuk hagyom.
(én kidobnám a mikrót… pontosabban én már kidobtam.)
Egyre aranyosabb ez a gyerek 🙂 Jó titeket olvasni 🙂
A konditerem szuper:)))
a légzésfigyelővel nehogy úgy járjatok, mint az az ismerősöm, aki a gyerek több mint két éves koráig használta, és odáig jutottak, hogy a gyerek bemászott az ágyába, és bekapcsolta magának a légzésfigyelőt :-)))
Amúgy meg hajrá Zorcsi, a párnádról még nincs infóm, de ahogy lesz, jelentkezem!
Legzesfigyelot mi akkor szedtuk ki a gyerek alol, amikor 2 ejjel is beriasztott 3-szor, mert lemaszott rola a gyerek alvas kozben, mi meg fraszt kaptunk. Nem volt meg 6 honapos.
hat, lucia, nem akartam csalódást okozni. kárpótlásul elmondom, hogy én sem szerettem mások tanácsait a gyerek kicsi korában, pont úgy, mint itt mindenki. azt tanácsolom, ne figyelj ezekre a tanácsokra. ha feldühíted magad, azt a gyerek is meg fogja érezni, ezt tapasztalatból mondom.
Sajnálom, de nem hagyhattam szó nélkül az almaszószt. Tüdőgyógyász/allergológus anyukám ásta bele magát a hozzátáplálási témába annak idején, mert neki is koraszülött unokái vannak. Sajnos az orvosi egyetemen nem sok időt fordítanak a csecsemőtáplálásra, így az orvosi tanács sem mindig mérvadó. Mint ahogy a játszótéri tanácsok sem 😉 Várom a 3000 képet és a kötözést:)
Csak érdekességként, 33 éve már 2,5 hónaposan el kellett kezdenie a hozzátáplálásomat anyukámnak, pedig 16 hónapos koromig szoptatott. Akkor meg ez volt a természetes, gyerekorvos javaslatára történt persze. Kisfiad gyönyörűen növekszik, sok puszi nektek.
A neonatológus szakorvos valószínű tudja mit beszél. Bizonyos szülészetek éves szinten 2500-3000 szülést bonyolítanak, évente pusztán ennyi gyermeket (természetesen nem mind koraszülött) lát az ott dolgozó gyermekgyógyász… és mivel ez ráépített szakvizsga, minimum 9 éve evvel foglalkozik. Az kb. átlagban 25000 gyermek, kiegészítve pont ugyanennyi most szült anyával, akik ha mást nem, a táplálást megbeszélik a doktorral… Ha az orvosi egyetemen megtanítanának az anatómiától a csecsemőtápláláson át a kommunikáljuk jól, jogi ismeretek meggörbült hajszál esetére stb fejezetekig mindent, akkor nem 6 év lenne, hanem 16. Egyébként a csecsemőtáplálás kiemelt része a gyermekgyógyászati curriculumnak, több előadás, gyakorlat is foglalkozik a kérdéssel és nagyon nagyon szigorúan veszik, ha valaki nem tudja. Érdemes lenne lassan elhinni, hogy a világ egyik legjobb képzésében vesznek részt az annyira nagyon utált és semmibe vett orvosok… Tüdőgyógyász/allergológus anya mellett biztosan az sem kerülte el a figyelmedet, hogy a szakterület alá tartozó betegségek nagy része, sok közülük, van közöttük, elvétve nagyítóval találni -nem akarok bántó lenni, de sajnos tény-, pszichés eredetű. Nem tej, almaszósz, sárgarépa, nemtudommi, hanem “csúnyán néztek rám” etiológiájú. Koraszülöttek régebben is voltak, felnőttek… Én nem sokkal nagyobbnak születtem (28 éve, nem ám hipperszupper inkubátor és ellátás és szőranya), mint Zorcsi, anyukám semmit nem tudó orvos anya. És nem hogy allergiám nincs a táplálkozási ismereteinek hiányától, de keresve sem találni javítani valót rajtam (egészségügyi vonatkozásban). És hányan jártak még ilyen szerencsésen az én generációmból…
Lucia, háromgyermekes muterként tudom, hogy a csecsemőtáplálás olyan indulatokat tud kiváltani, hogy ahhoz képest egy Fradi meccs nyugdíjas teadélután. És akkor majd még jön a “mikor szoktassuk a bilire” csata, és az összes többi ilyen kérdés. Én már annyira menekülök ezektől, nem is értem, miért váltanak ki ilyen indulatokat ezek a kérdések. Túl sok az internetező, kipihent kismama, vagy nem tudom:)
A lényegalényeg, hogy Zé hihetetlenül fejlődik,lenyűgözően szuperfickó, a többi meg nem számít.
Hát akkor:
Az almaszósz, az almaszósz
kenyérre senki nem keni,
Halálfej Dzsó a vén kalóz
abban szeret csak fürdeni.
Halálfej Dzsó a kapitány
kalóz a spenót tengeren
együtt a dalunk oly vidám,
mert az almaszószt szeretem.
Hogyha dalunkba beleszólsz
degeszre tömünk, hisz nem vitás,
hogy a legjobb az almaszósz
s a rántott krokodiltojás.
Halálfej Dzsó hát nem morog,
horgonyzunk sóska tengeren,
dícséri minden víg torok,
hogy az almaszószt szeretem.
Az almaszósz, az almaszósz
ne hajíts bele galacsint,
mert arra int a vén kalóz,
jöhet utána palacsint.
/Halász Judit – Kalózdal az almaszószról/
Kis rózsaszín malacka!
Azt tanácsolom, hogy jól vágjál pofán mindenkit, aki tanácsol valamit.